Az indus isten lábánál.

- Nos, hát mit szól a kis hugomhoz?

Ezzel a kérdéssel Villányiné fordult Harzburg-Waldeck grófhoz, a Löwenbräu egy hosszú sarokasztalánál, mely körül a legfurcsább társaság ült: egy huszonöt esztendős orosz piktor, aki így külső látszatra inkább kőműveslegényhez, mint művészhez hasonlított, egy sportinges angol festő, akinek képeit már évek óta aranyhegyekkel fizették, két vagy három szakállas bajor félisten, egy galambősz öreg úr, aki Arnulf herceg katonai irodáját vezette, egy fiús külsejű színésznő, akit a Kammerfestspiele előadásain elért sikerei révén Európaszerte emlegettek, Bernhardt, a geniális színigazgató, aki megható, de törvénytelen házasságban élt drámai művésznőjével, végül a gróf, Villányi tanárné s a fiatal magyar házaspár, aki a pusztai sás között fogadott valaha örök hűséget egymásnak. Az asztalon óriási kupákban állott a sör, a bajor festők bajusza zuzmarás volt a habtól, a feketeruhás, fehérkötényes öreg hajadonok jóakaró mosollyal sürögtek a nagy székek körül, melyeket fényesre és homorúra ültek ki a helyiség félszázados törzsvendégei...

Villányiné gyöngéd pillantást vetett a hugára s a könyökével másodszor is megérintette a király szárnysegédét.

- Igazat mondtam, hogy a hugom a legszebb asszony egész Baváriában? Látott már bájosabb és elragadóbb arcot? Nem érez lelkifurdalást, hogy eddig velem, öreg asszonnyal, töltötte az idejét?

Harzburg-Waldeck gróf komolyan bólintott s a hangja szinte vibrált a meggyőződés hevétől.

- Oh igen, szívesen beismerem, hogy a huga százszor szebb és százszor kedvesebb, mint a méltóságos asszony. Ha jó izlésem volna, azonnal cserben is hagynám magát, de mert én elvileg csak a csúf nőkhöz vonzódom, kénytelen vagyok megmaradni a legelső választásomnál.

Villányiné tréfásan ráütött az udvarlója kezére, majd sértődött arccal elfordult tőle, mire a huga, akit az asztal tulsó felén valóságos kereszttűzbe fogtak a rajongó piktorok, ingerkedve felhúzta a fitos orrát.

- Ejnye, de jóban vannak egymással az uraságok! Amint látom, bizalmas tárgyalásokat folytattok, talán legjobb volna, ha mi diszkréten visszavonulnánk...

Biztatólag hunyorgatott a grófra, aki hálás elragadtatással nézett rá, míg Villányiné megbotránkozva csóválta meg a fejét.

- Tudja, hogy Klári szerelmes magába? Azt mondja, hogy sohase beszélt bájosabb férfival, s ha nem bolondulna annyira az uráért, hát gondolkozás nélkül megszökne magával. Ez a haszontalan kis nő talán még rossz néven se venné, ha én borulnék ő helyette a maga nyakába...

- Ha testvéri szeretet volna magában, hát meg is tenné. A huga nevében már csak nyugodtan adhatna nekem légyottot, - ezt még a lipótvárosiak se írhatnák a maga rovására. Az az asszony, aki más nevében csókolózik, igazán nem követ el semmi inkorrektséget.

Klári, cserbenhagyva egy pillanatra a piktorait, megint rájuk nézett és csókot intett feléjük, mire a gróf komoly arccal megkérdezte:

- Igaz, amit mondok?

- Nem tudom, hogy mit mond, de ha maga mondja, drágám, hát feltétlenül igaz.

Későre járt az idő, az öreg kisasszonyok oltogatni kezdték a lámpákat, a helyiséget csukni készültek, de a társaság csöpp kedvet sem érzett még hozzá, hogy lefekügyék, még az öreg úr se, aki egy kadét fürgeségével udvarolt a folyton izgő-mozgó Klári asszonynak. A szakállas bajorok a Luitpold-kávéházat hozták javaslatba, az angol piktor valami kedélyes kocsmát tudott a Bavária-szobor körül, de Bernhardt, a színigazgató, nagyot ütött söröskancsójával az asztalra.

- Silentium, ez mind nem ér egy fabatkát sem. Ha a hölgyek és az urak nem vetnék meg szegény házamat, szívesen látnám mindnyájukat egy pohárka hollandi likőrre, melyet ma kaptam Amsterdamból. Gerta zongorázni és szavalni fog önöknek, Klári asszony pedig eltáncolja az ukrániai táncot, melyért egy lelkesedésében megtébolyodott impresszárió ezer márkát igért neki esténként. Nem többet ér ez, mint egy füstös kocsma a külvárosban?

A hangos társaság negyedóra mulva ott volt a tornyos Bernhardt-villa halljában, s ekkor kiderült, hogy a színigazgató, aki a külvilágban az átlagember szerény maszkját viselte, voltaképp egy indiai rajah fantasztikus lelkét hordja a térdigérő redingot-ja alatt. A villának aligha lehetett volna párját találni a bajor fővárosban. A hall káprázatos pagodához hasonlított, a termekben pedig, melyekben a híres rendező jövendőbeli terveit kidolgozta, a napkeleti fejedelmek is kényelmesen ellakhattak volna. Bernhardt, aki napi ellátására aligha költött többet öt vagy hat márkánál, oly könnyűséggel adta ki lakására a százezreket, mintha a császárok civillistája állt volna rendelkezésére. Az öreg úr, aki Arnulf herceg házában maga is megszokott némi fényűzést, galambősz fejét elismerőleg meghajtotta a színigazgató előtt.

- A szegény Lajos király fantáziátlan nyárspolgár volt magához képest, - mondta elismerő hangon.

Néhány inas, - aki, jelmeze után itélve, egyenesen az Opera színpadáról jött ide - frissítőket hordott körül a ragyogóan kivilágított termekben, Bernhardt egy ujjnyomására feltárultak a szivaros-bazilikák ajtói, láthatatlan kezek egy-kettőre gazdag buffet-t varázsoltak az egyik gömbölyű sarokszobába, s a szőke Gerta, aki előbb csábító charmemal adta a háziasszonyt, leült az ébenfekete zongora mellé. És ekkor kiderült, hogy a nagy drámai színésznő a hangversenytermek pódiumán is meg tudná szerezni a százezreit és a világhírét...

A piktorok később szétszéledtek a termekben, hogy a Bernhardt híres képeit megszemléljék, az Arnulf herceg katonai főnöke teljesen átengedte magát a havanna gyönyörűségének, Klári asszony föltűzte a szoknyáját, hogy az ukrániai táncot eljárhassa, Villányiné és Harzburg-Waldeck gróf pedig helyet foglaltak a zöld tűzben égő Buddha-szobor alatt, melyet gazdag pálmagrupp választott el a szalonban sürgölődő társaságtól. Az asszony hátradőlt az exotikus trón-formájú támlásszékben, s míg karcsú alakja hajlékony kígyóvonalban rajzolódott a szőnyegre s szeme veszedelmes fénnyel tapadt az udvarlójára, halkan szólott:

- Itt az idő, hogy szerelmet valljon nekem, - ennél stílszerűbb milieut igazán nem választhatott volna hozzá. Hetek óta várja ezt a pillanatot, hogy egyedül legyen velem, most tehát mindent el kell mondania, amivel a gyönge fejecskémet elszédítheti...

Kacér várakozással nézett a grófra, fehér fogsora kivillant az ajkai közül, felső testét ingerkedve hajlította ide-oda, de a férfi nem reagált a provokálásra, hanem elgondolkodva nézett maga elé, mintha az édesen beszűrődő muzsikában gyönyörködnék.

- Nem felel? Nincs semmi különös mondanivalója? Nem akarja bevallani, hogy engem tart a legbájosabb asszonynak az egész világon, s hogy nélkülem unalmas vergődésnek találja az életét? Isten ments, egy borzalmas tévedés áldozata volnék, s maga még csak nem is szerelmes belém? Az égre, ne legyen oly hallgatag, mint ez az indus isten, mert a csalódás könnyen az életembe kerülhetne...

A gróf most rágyújtott egy cigarettára, a szeme pedig szánakozva siklott végig az asszony karcsú és kivánatos alakján.

- Kedves barátnőm, engedje meg, hogy egy őszinte kijelentést tegyek: én a szívemből sajnálom magát. Minden asszonyi típus szépnek és irigylésreméltónak tünik fel előttem, az ókori rabszolganő épp úgy, mint az egyiptomi fejedelemasszony, a palástos oxfordi doktorleány épp úgy, mint az az álmodozó keleti virág, aki a hárem rácsos ablaka mögött tölti el a fiatalságát. De a huszadik századbeli, kényeztetett pesti asszony életét szürkébbnek tartom, mint azét az arab páriáét, aki gyalogszerrel tipeg a paripáján pompázó ura mögött. Annak a szegény szolgálóhitvesnek lelkében a gyermek naiv álmai csillognak, de maguknak nincs álmuk, nincs fantáziájuk, csak iróniájuk van. Talált-e már valamire, ami a szép szemébe könnyeket csalt volna? Érezte-e már valaha, hogy sírni szeretne, dobogott-e a szíve másért, mint egy új autóért, egy szenzációs toiletteért, vagy egy diadémért az aranyszínű hajába, melynek láttára az összes barátnői elsápadnának az irigységtől? Ismeri maga annak a felsőbb lelki életnek a finomságait, mely nem a hideg és szív nélkül való csúfolkodásban merül ki?

Mosolyogva, de fölhevült arccal beszélt, látszott rajta, hogy érzi is, amit mond, de az asszony szeme nem gyuladt föl, vonásai pajkos grimásszá görbültek, miközben szőke feje álmos lustasággal dőlt a faragott karosszék támlájára.

- Akkor is így beszélne, ha megcsalnám az uramat a maga kedvéért? - kérdezte félig behúnyt szemmel, ami egy alattomos cicához tette hasonlóvá.

- Ha megcsalná, akkor is igazabb emberi életet élne, mint így! Mi a maga életének a tartalma? A szép lakás, a barátnői gardenpartija, a párisi divatlap s a klub terrásza, ahol egy sereg magához hasonló asszonnyal trécselhet. Szeretett maga valakit, mióta a francia babái a régi subládja fiókjában alusznak?

- Kedves barátom, ha maga azt érti szeretet alatt, hogy az ember az ura háta mögött aktiv huszárezredesekkel találkozik, akkor valóban kőszívet hordok a füzőm alatt. De a szeretetnek egy perverz módja is van, amiről maga még, úgy látszik, semmit se hallott: az, hogy az ember a törvényes urát szereti... Belátom, hogy ez kissé őskori megnyilvánulása a szeretetnek, de nem szabad elfelejtenie, hogy engem egy isten háta mögött fekvő pusztán neveltek...

Egy görög pásztorleány romlatlan tekintetével nézett a grófra, szeme csupa naivitás és szendeség volt, a szűzies fiatal asszony szeme, akinek az a legnagyobb gondja, hogy rózsaszín szalagokkal diszítse a fehérneműs szekrényét. De a férfit nem hatotta meg ez az ártatlan pillantás; a puffot, melyen ült, egészen odahúzta az asszony mellé, s fojtott hangon kérdezte:

- Meri azt mondani, hogy szerelmes az urába? Meri azt mondani, hogy nemcsak felesége, hanem a szeretője is az urának? Meri azt mondani, hogy még most is összeborzong a boldogságtól, ha az urával éjszakánként egyedül marad?

Most már brutális kiméletlenség rezgett ki a hangjából, mintha egyszerre eltünt volna róla az udvari ember máza, de az asszonyt ez az illetlen hang se hozta ki a sodrából; nyugodtan, az előbbi tónusban folytatta:

- Drága méltóságos uram, szívesen felelek a kérdésére, ha viszont megtesz nekem egy szívességet: vesse le a katonai uniformisát s lépjen be szerzetesnek a legközelebbi klastromba. Efféle kérdésekre a tisztességes asszonyok csak a gyóntatóatyjuknak válaszolnak. De egyet a kardja dacára is elárulhatok magának: hatéves házasság után még a legszerelmesebb asszonyok se reszketnek a boldogságtól, ha az urukkal éjszakánként egyedül maradnak. Ilyesmit csak a tejfölösszájú alezredesek gondolnak; a huszonhat éves matrónáknak, akik az életet sokkal jobban ismerik, mint a tapasztalatlan katonák, már egészen máson jár az eszük, mint hogy esős hétköznapokon a szerelemtől összeborzongjanak.

Egy percre elhallgattak mind a ketten, s furfangos ellenségek módjára nézték egymást, de Gerta most egy szentimentális Chopin-valcert játszott, s a nemesen szomorú hangok, egy boldogtalan poéta álmai, melyek millió sejtelmes szenvedésről beszélnek, lágyan körülzsongták őket a csodálatos zöld lugasban, mely fölött egy exotikus isten üvegszemei virrasztottak. Buddha jóakaró részvéttel nézett le rájuk misztikus lombsátra mélyéből. Oly furcsa, oly hangulatos volt ez a környezet, hogy az asszony most egyszerre érzelmessé lágyult, keze pedig, a meleg, édes női keze, gyöngéden odasimult a férfiéhoz.

- Igazán szeret maga engem? - kérdezte valami szégyenlős meghatottsággal, mely ott égett a nevető gyermekszemében.

A katona pillantásából oly perzselő láng csapott feléje, hogy kérdésére nem is várta meg a választ, hanem elérzékenyült mosollyal folytatta:

- Jónak kell lenni és mindennek meg kell várni az idejét és nem türelmetlenkedni, mint a rossz gyereknek, aki az öklével akarja beütni a játékosbolt kirakatát. A jó fiúk, akik szelidek és engedelmesek, előbb-utóbb úgyis megkapják a játékszert, amiről függönyös ágyacskájukban álmodnak...

Nem mondhatott többet, mert Klári asszony most hirtelen megjelent a lugas előtt; arca égett, a haja kibomlott, a hangja pedig szinte remegett az őszinte megbotránkozástól:

- Hallatlan, hogy ezek szerelmeskedéssel töltik az idejüket, míg egy szőke félistennő a legöregebb embereket is magába bolondítja a táncával. Odabenn ájultan feküsznek a férfiak a gyönyörűségtől és ti öt lépésnyire tőlük nyugodtan flirteltek? Édes fiam, nagyon sajnálom, de én még ma expressztáviratot küldök a szegény uradnak a budapesti klinikára...