Rész

   1  1|                    a Kisfaludy-Társaságnak. Az előbbinek 1894, az utóbbinak
   2  1|   Kisfaludy-Társaságnak. Az előbbinek 1894, az utóbbinak 1898 óta. Nevezetesebb
   3  1|            vadászrajzok, A szabad ég alatt, Az erdő könyve, A róna és az
   4  1|                   Az erdő könyve, A róna és az erdő, Az én világom, A rabkirály
   5  1|                  könyve, A róna és az erdő, Az én világom, A rabkirály
   6  1|              világom, A rabkirály szabadon (az egyetlen igazi magyar állatregény),
   7  1|                  órák, Vadásztáska; továbbá az elbeszélők közül: Négyszemközt,
   8  1|                    A kaméleon-leány, Keresd az asszonyt, Titkos veszedelmek,
   9  2|                                  Magamról~ ~Az »Új Idők« tisztelt szerkesztősége »
  10  2|                   ugyan arra, hogy lehessen az életemben egynémely feljegyezni
  11  2|                 érdekes volt, érdekelheti-e az olvasóközönséget.~ ~A nagy
  12  2|                feltűnni sohasem igyekeztem. Az ország vadásztestületein
  13  2|                    hívtak, úgy vittek, hogy az irántam mutatkozó rokonszenv
  14  2|           feladatomnak. Ha nem tudnám, hogy az »Új Idők«-nél csupa jóbarátom
  15  2|               szinte azt gondolhatnám, hogy az urak egy kicsit meg akartak
  16  2|                     ebben van a bökkenő. Ez az, ami nyugtalanít. Hisz’
  17  2|         megbizatásom etikája. Magamról csak az igazat mondhatom. Nem novellát
  18  2|                      Képzeletem végigszalad az egész életemen. Keresem
  19  2|                   esztendővel ezelőtt. Ezen az égi kalandoron nem látszik
  20  2|             enyészik lassan-lassan. Hát még az emberek, a kortársaim, a
  21  2|                     ösmerőseim, a barátaim, az immár kevésszámú hozzámtartozóim!...
  22  2|                   őket látom. Megváltozásuk az enyémet is mutatja. Még
  23  2|                     enyémet is mutatja. Még az esztendőnek ez a kései szaka
  24  2|                        Este van odakint is, az életemben is.~ ~A hold pufók
  25  2|              éjszakákat. Lehet visszaidézni az akaratunk nekiszilajodását,
  26  2|                elszántan ragadtuk magunkhoz az élet szépségét, javát. Volt
  27  2|                  élet, mind a másé.~ ~Enyém az emlékezés. Enyém a multba
  28  2|                 multról.~ ~Kit érdekelnének az életem intimitásai? Nem
  29  2|            dicsekedjem-e, hogy én is voltam az Élet »zsákhordozója«, mint
  30  2|                    és annyira - nem igaz.~ ~Az életünkért vállalnunk kell
  31  2|                    bajunknak magunk vagyunk az okai, még ha tehetetlenségünk
  32  2|                   még ha tehetetlenségünk s az élhetetlenségünk adja is
  33  2|                    örökséggel indultam neki az életnek: a legtökéletesebb
  34  2|         nyilvánosságé, tehát nem követek el az emlegetésével indiszkréciót?~ ~
  35  2|              emlegetésével indiszkréciót?~ ~Az irodalmi életemet, az irói
  36  2|                       Az irodalmi életemet, az irói pályafutásomat értem.~ ~
  37  2|                    másfelé is elkalandozom, az csak magyarázatszámba megy.
  38  2|                    szerencsés körülmények«. Az isteni szikrát az élet zaklatása
  39  2|             körülmények«. Az isteni szikrát az élet zaklatása fellobogtathatja;
  40  2|         eseménytelen, gépies rabszolgasors, az egyhangú mindennapiság,
  41  2|                     a küzdelem, a háborgás, az elégedetlenség, a lázadás:
  42  2|                     Ettől a vér felpezsdül; az akarat megacélosodik; az
  43  2|                    az akarat megacélosodik; az életerő megduzzad. Az ember
  44  2|        megacélosodik; az életerő megduzzad. Az ember érzi magát. Elibe
  45  2|                  sorsának és bírkózik vele. Az akadályt legyőzi. Csak elpuhulni,
  46  2|                  fáradsággal lehet.~ ~Ritka az olyan istenáldotta költő,
  47  2|                   kikívánkozik; de amelynek az előcsalogatására, kifejezésére
  48  2|                Sohasem szabad megelégednünk az első, fogyatékosnak érzett
  49  2|                határa s aki ambiciós költő, az nem ún bele a saját kritikája
  50  2|                     mertem adni a kezemből! Az Akácvirág című elbeszélésemet
  51  2|                 Dinamit-ot háromszor. De ha az »ihlet« szárnyat növeszt,
  52  2|               növeszt, akkor nincs akadály. Az utcán virágzott ki bennem
  53  2|              megírjam. Egy szót sem kellett az első kéziratomon változtatnom.
  54  2|                     nyári pirkadáskor írtam az ablakom párkányán, derengő
  55  2|                mindig élvez mellette. Hisz’ az írásaiban ő is benne él.
  56  2|                játék isteneknek való.~ ~*~ ~Az édesanyám rajongott az irodalomért.
  57  2|                      Az édesanyám rajongott az irodalomért. Költői hajlandóságomat
  58  2|                  hátbavágás után a fa alól. Az ő széles párnás háta megmentett
  59  2|                    este kimerülten futottam az anyámhoz, hogy megtudakoljam
  60  2|                     hol van a világ vége.~ ~Az anyám már kerestetett. Aggódott
  61  2|                     van a világ vége.~ ~*~ ~Az édesapám típusa volt a férfias
  62  2|                    igazságos. Ma is ideálom az emléke.~ ~Legtitkosabb kritikáimmal
  63  2|                    egy korty bort sem ivott az ebéd, meg a vacsora idején
  64  2|                  odakint: Tűz van! égünk!~ ~Az apám pillanatok alatt a
  65  2|                   elvesztették a fejöket.~ ~Az apám egymaga volt gondolkodó
  66  2|                      mint kis gimnazista.~ ~Az életem válságos perceiben
  67  2|             perceiben mindig eszembe jutott az apám. Az ő határozott higgadtsága
  68  2|                     eszembe jutott az apám. Az ő határozott higgadtsága
  69  2|                  magától értendő volt, mint az, hogy levegő nélkül nem
  70  2|                   nélkül nem lehet élni. De az apámból sugárzott a tiszta
  71  2|                 mutatott nekünk: olyan volt az én lelkem szentélyében,
  72  2|                     a magyar földet művelte az apám.~ ~Kiviszegetett a
  73  2|                 virágos pusztán.~ ~Zsongott az élet körülöttem. A szellő
  74  2|                    A szellő megrészegített. Az ég elbűvölt. Odáig szerettem
  75  2|                  volna futni, repülni, ahol az ég összeér a földdel. Álmomban
  76  2|                     odakint voltam. Ez lett az elemem, az életem, a vágyaim
  77  2|                  voltam. Ez lett az elemem, az életem, a vágyaim vágya,
  78  2|                 vágyaim vágya, a szerelmem, az imádságom.~ ~Az apám vezetett
  79  2|                  szerelmem, az imádságom.~ ~Az apám vezetett el mindenfelé.
  80  2|                   Költővé kellett lennem.~ ~Az első csapás a korparéti
  81  2|                 maradni a bőrömben. Ez volt az első fürjem! Felakasztottam
  82  2|             elveszett; csak a feje volt meg az aggatón.~ ~Mély keservemben
  83  2|             koromban már mutatkozott bennem az írói hajlandóság.~ ~A magyar
  84  2|              dolgozataim a legjobbak voltak az osztályomban. Az egyik tanárom
  85  2|                     voltak az osztályomban. Az egyik tanárom fel is olvasott
  86  2|                szívósan ambicionáltam, hogy az ilyen feladatokban én legyek
  87  2|                ilyen feladatokban én legyek az első.~ ~Azután elkerültem
  88  2|                   ma is jól emlékszem ebből az életemből.~ ~Első ebédem
  89  2|       tanítóbácsinál, ahova ellátásra adott az édesapám, bizony csak három
  90  2|          váróteremben (III. oszt.) töltenem az éjszakát?...~ ~Odasompolyog
  91  2|                  Kitalálta a bajomat, amely az övé is volt.~ ~- Szálljunk
  92  2|                  olcsóbb lesz.~ ~Elfogadtam az ajánlatát. Megszállottunk
  93  2|               Nemcsak közös szobában, hanem az egyetlen közös ágyban is.~ ~
  94  2|          összebujtunk benne. Először fejjel az ágy két másik végére fekve;
  95  2|               sokáig állottam a dicsőséget. Az ipse alsó végtagjai nagyon
  96  2|                    alsó végtagjai nagyon is az orrom alatt piszkáltak.
  97  2|                    kettőnket nyugtalanított az az aggodalom, hogy ugyan
  98  2|                 kettőnket nyugtalanított az az aggodalom, hogy ugyan ki
  99  2|                   sem alszik.~ ~Így telt el az éjszaka, álmatlanul. Ezért
 100  2|               megfogott.~ ~- Mi van azokban az üvegekben? - kérdezte.~ ~-
 101  2|                     de szerencsétlenségemre az egyik üveg eltört s az egri
 102  2| szerencsétlenségemre az egyik üveg eltört s az egri bor illata szétterjedt.
 103  2|                 hogy egypár esztendeig csak az asztalom fiókjának írtam.
 104  2|             fiókjának írtam. Címe ez volt: »Az elmúlt időkből.« Sokáig
 105  2|                sokáig sajnáltam.~ ~*~ ~Volt az életemnek olyan időszaka
 106  2|                    lelket.~ ~A feleségem.~ ~Az egyetlenegy igazán nekem
 107  2|             féktelenül tombolt bennem.~ ~Ez az egyetlen asszony volt az,
 108  2|                    az egyetlen asszony volt az, aki ezt elbírta és áldott
 109  2|                      Csudálatos érzéke volt az okos, igazságos, elfogulatlan
 110  2|                    rögtön felolvastam neki. Az arcáról olvashattam le a
 111  2|               sohasem lettem volna íróvá.~ ~Az ő kedvéért pályáztam egyszer -
 112  2|              irodalmi pályázaton. Akkor még az ilyesmiknek jelentőségök
 113  2|                     lap részletesen közölte az irodalmi társaságok működését.
 114  2|            jelenvoltak névsorát is. Hát még az irodalmi pályázatok milyen
 115  2|               keltettek!~ ~Ezt a pályázatot az »Ország-Világ« szépirodalmi
 116  2|                     a sült galamb nem repül az ember szájába.~ ~Ez volt
 117  2|                    kevesli, tálán kicsinyli az energiámat...~ ~Csak azért
 118  2|                   egy éjszakám...~ ~Leültem az íróasztalomhoz. (Ezen az
 119  2|                    az íróasztalomhoz. (Ezen az íróasztalon születtem meg
 120  2|                tüzelte a lelkemet.~ ~Amikor az utolsó mondat végére pontot
 121  2|              Rubikonon, nyitva volt előttem az írói pálya. Minden kéziratomnak
 122  2|                     azóta. Első kiadóm erre az említett könyvemre Singer
 123  2|               könyvemet ők adták ki. Utánuk az Athenaeum következik, ahol
 124  2|            díszkiadásban és illusztrálva.~ ~Az első nyilvános irodalmi
 125  2|             Kisfaludy-Társaságnak, amelynek az elnöke Gyulai Pál, alelnöke
 126  2|               sikert írói érdememnek.~ ~Még az iránt sem érdeklődtem, hogy
 127  2|                    kellett magamat mutatnom az öregeknek.~ ~Elmentem Gyulaihoz,
 128  2|                melynek akkor Jókai Mór volt az elnöke. Jókait Gyulai nem
 129  2|             Kisfaludy-Társaságot. Nagyon jó az, hogy Petőfi-Társaság van -
 130  2|                  Vannak esélyei. (Akkor még az elbeszélést »beszély«-nek
 131  2|                     is elmondhatnám!)~ ~*~ ~Az elbeszélő irodalom alapja
 132  2|                képzelet. A természetfestésé az igazság. Ebben lehetetlen
 133  2|                    a természetről, amelynek az igazságáról meg nem győződtem
 134  2|                     Ami fáradhatlanná tett, az a vadászszenvedélyem volt.~ ~
 135  2|                     sem sok neki. A napnak, az évnek minden szakában: éjjel-nappal,
 136  2|                férfit nevel mind a kettő.~ ~Az ember a legfelségesebb képeket
 137  2|                    is, érezni is kell.~ ~Én az egész lényemben érzem, mint
 138  2|                 egész lényemben érzem, mint az Istent. Vele, benne, általa,
 139  2|                 engem csalódás sosem érhet. Az igazságai nem változnak.
 140  2|               perspektívája nyílik előttünk az új meglátásoknak.~ ~Az emberi
 141  2|             előttünk az új meglátásoknak.~ ~Az emberi költészet eltörpül
 142  2|                természet magába nem foglal. Az emberi képzelet holtra fáradtan
 143  2|                hangja, igyekszem megérteni. Az ilyen hangok néha oly finomak,
 144  2|              pauzákkal tarkítva.~ ~De ezzel az én számomra még nem merül
 145  2|                  csillanó üstökén.~ ~Mintha az erdő fái elkezdenének búsan,
 146  2|             felharsan a vihar vadászkürtje. Az őserő kebléből feltör a
 147  2|                 szárny mozdulatuk zenehang; az egész egybefolyik és másvilági
 148  2|                    szavakkal lehetetlen. De az érzésvilágunk boldogan remeghet
 149  2|             remeghet meg tőle.~ ~Hogy ezzel az érzéssel megteljünk, ki
 150  2|                  hangulatozásnak.~ ~Ez volt az én írói pályafutásom javarésze.~ ~
 151  2|           pályafutásom javarésze.~ ~Ez volt az életem jutalma.~ ~Látni,
 152  2|                   élvezni a természetet: ez az életem programmja mindvégig.~ ~
 153  2|                 Ennyit elmondhatok magamról az »Uj Idők« velem érző nagy
 154  3|                  magyar Alföldön végigsuhan az enyhe nyári szél és lopkodja
 155  3|                     pókhálói úsznak odafent az étheri magasságban. Idelent
 156  3|                  pusztai kútgém kapaszkodik az ég felé. Ugy csüng le róla
 157  3|                  csücsülgetnek-figyelgetnek az ürgék.~ ~Vércse libeg a
 158  3|                 sugdos a bujdosó szél erről az ezer évről. Fájó gyönyörüség
 159  3|            tündérmadarai, a fehér kócsagok. Az ősi magyar címeres jószágot
 160  3|                odahaza. Ahol hegyek vannak, az Marcinak már „külország”.
 161  3|           manipuláns, meg a szakács. A rend az ő gondja; a tűzre ő vigyáz;
 162  3|                   van dolga. Amikor leszáll az éjszaka és az egész puszta
 163  3|                Amikor leszáll az éjszaka és az egész puszta nyugszik, ő
 164  3|                   nótáját:~ ~„Csikós vagyok az alföldi rónán,~ Van jó cserényem,
 165  3|                       vág vissza hevenyében az öreg s bütyök ujjával az
 166  3|                    az öreg s bütyök ujjával az elsompolygó bundás felé
 167  3|                   mintha farkast éreznének; az egyik deli kanca horkant,
 168  3|                  felrikkant: lóra bojtárok! az áldóját!...~ ~Azokat nem
 169  3|                   nem sokat kérdezi; felkap az ő lovára, amely felkantározva
 170  3|                   de restelte mutatni, hogy az elevenén találták.~ ~- Esmérem,
 171  3|                    Nono, ami igaz, igaz; de az is igaz, hogy a valamire
 172  3|                   hanem szoknya után futos. Az ilyenből legyen csikós? (
 173  3|              maradunk a ménes körül.~ ~Biz’ az csakugyan behivó volt, rögtönös
 174  3|                        Petinek felragyogott az arca; büszkén nézte végig
 175  3|                   már alig vártam. Köszönöm az eddigi szolgálatot; meg
 176  3|                kérésem volna.~ ~- Mi legyen az fiam? beszélj bátran.~ ~-
 177  3|                Jucikának vihette. Csak most az egyszer még oda is adhatná!...
 178  3|                  pásztornak ne ragyogjon? S az a csillag, meg minden csillag
 179  3|           valamirevaló legény katona s lám, az ilyen vasgyuró itthon lebzsel.~ ~
 180  3|                 könybe borult.~ ~Ennyi volt az egész bucsuzásuk.~ ~*~ ~
 181  3|               háboruvesztést nyomon követte az árulás.~ ~Ha százszor ezer
 182  3|               ország, akkor is ott fog égni az arcán a vörös szégyenfolt.
 183  3|                 Amig magyar lesz a világon, az anyák ezzel fogják rémiteni
 184  3|                rémiteni rossz gyermekeiket. Az apák pedig szégyelni fogják
 185  3|                    meg kellett érnünk, hogy az évezredes honvédő harcok
 186  3|                   magyarság megfeszitésének az orgiáit.~ ~Nekünk idegen
 187  3|                     a nemzetgyilkosságot.~ ~Az Erynniszek vad furiái mind
 188  3|                     nemzetközivé aljasitsák az Uristen legnemzetibb népét.~ ~
 189  3|                   bennünket.~ ~Astarót volt az istenök, nem a keresztre
 190  3|                 magyar nemzetnek szánták.~ ~Az emberiség salakja az emberiség
 191  3|                        Az emberiség salakja az emberiség koronája fölé
 192  3|                  magyarnak megmaradni, hogy az „uj világrend” ellen lázadó
 193  3|          fenyegetéssel és halálbüntetéssel. Az „uj világrend” pedig mindennek
 194  3|                  tulcsorduljon a pohár, még az ellenséges „megszállás”
 195  3|             mennydörgő hangja a Kárpátoktól az Adriáig hallatszott azelőtt,
 196  3|                     elhamvad; nincs ami ezt az égő gyalázatot eltakarja.~ ~
 197  3|             pillanatára, amikor a rablóhad, az ujjászületett magyar nemzeti
 198  3|                    élni.~ ~Milyen öröm volt az, amikor a magyar hadsereg
 199  3|                    boldogságát szerezte meg az önvédelmi jogától is megfosztott,
 200  3|                     egymás nyakába borultak az emberek és sirva áldották
 201  3|                   emberek és sirva áldották az Istent, hogy ezt megérhették.~ ~
 202  3|                     hogy ezt megérhették.~ ~Az égigzengő öröm virágesővel
 203  3|          Megjelenésök mindenütt ünnep volt. Az ilyen pillanatot soha senki
 204  3|                     benne.~ ~Igy volt abban az alföldi magyar városban
 205  3|                  március végével.~ ~Elsőnek az antantmisszió bevonulása
 206  3|                     magyar katonaság vonata az állomásra.~ ~Amikor a misszió
 207  3|                colonel!”~ ~A magyaré legyen az elsőség. Aminek az oka abban
 208  3|                   legyen az elsőség. Aminek az oka abban rejlett, hogy
 209  3|                  pillanatban együvé dobbant az ezernyi ezer magyar sziv
 210  3|                  magyar sziv s ahány torok, az mind harsonává változott.~ ~-
 211  3|                magyarok!... Dörgött, zugott az „éljen!”.~ ~Az emberek zokogtak.
 212  3|              Dörgött, zugott az „éljen!”.~ ~Az emberek zokogtak. A tömeg
 213  3|                     tömeg előrerohant, mint az áradat, amely hömpölygő
 214  3|             hadseregünk első fecskéjét, aki az illatos felhőszakadás közt
 215  3|                  magán s elbüvölten kiabált az anyanyelvén: colonel! colonel! -
 216  3|                  hogy nem álmodik.~ ~Azután az idegen csapatok eldefiliroztak
 217  3|                  alatt vulkánná változott s az égig robbantotta ki lelkesedése
 218  3|                       azok már a mieink!... az Isten hozta őket!...”~ ~
 219  3|                     katonák elé.~ ~Ott volt az öreg Sajtár Dani is a feleségével,
 220  3|                       Igy volt már régóta s az öregek azért is hozták ide
 221  3|                     Egyre keresték a bajára az orvosságot; de nem tudták,
 222  3|                       Most aztán vitte őket az áradat. Ha nem akartak volna
 223  3|                 lehetetlen volt hallani azt az ütemes, pompás, földetrengető,
 224  3|                      bátran a szemébe nézve az antant-missziónak, és azon
 225  3|        antant-missziónak, és azon keresztül az egész világnak.~ ~A francia
 226  3|                     virágozva mindenik. Már az állomáson valamennyi Bocskay-süveg
 227  3|                  Egy sudár fiatal erdő volt az, amely egyszerre virágzik...~ ~-
 228  3|                  pünkösdi rózsa. Visszatért az ereje s ugy kirántotta a
 229  3|                     ugy kirántotta a karját az apjáéból, hogy a kemény
 230  3|                    sem törődve, dobja magát az őrmester mellére.~ ~Peti
 231  3|            Dánielben meghült a vér.~ ~- Ezt az egész világ látja, gondolta
 232  3|                 segiteni.~ ~Nagy ámulatából az anyjuk téritette magához,
 233  3|                    irogattak ezek egymásnak az egész háboru alatt; - de
 234  3|                     derekát. Ő is odalépett az őrmesterhez s kezet nyujtott
 235  3|                 százados.~ ~Jucika most már az édes anyja keblén folytatta
 236  3|                      azután keményen nézett az elvonulásban gyönyörködő
 237  3|                  aludni.~ ~A tanár úr, mint az utóbbi időkben rendesen,
 238  3|                  kezdődő éjszaka homálya.~ ~Az asztal közepén álló ernyős
 239  3|                   szálldosni és benépesitik az éjszakát; észrevétlenül
 240  3|                  vetett egy oldalpillantást az üveges ajtón át eltünő két
 241  3|               kivánkozhattak, mint aminőket az éjszaka a kert bokrai közül
 242  3|                     éppen jókor burkolta be az arcát azalatt, amig ez a
 243  3|                     történt. Villásné ugyan az abroszon országgyülésező
 244  3|                    kicsit zárkózott, mintha az egész világ iránt bizalmatlan
 245  3|               osztály évzáró vizsgálatán és az igazgatója tanácsára korrepetitort
 246  3|            vakációra. Mindjárt ajánlotta is az igazgató úr a legjobbat,
 247  3|                     Eleket, aki csupán csak az úri ellátásért, falusi nyaralása
 248  3|                 erre a «szivességre». Tehát az első perctől kezdve úr volt,
 249  3|               kedvezett neki, - hisz ő volt az tulajdonképpen, aki itt
 250  3|                 hogy a pajkos kis lurkó már az első héten kezes báránnyá
 251  3|                      Ezt meg kellett látnia az olyan önálló életü asszonynak,
 252  3|                  amilyen Villásné volt, aki az ő harminchat esztendejével,
 253  3|                  töltött, eléggé végigjárta az emberösmeret iskoláját.~ ~
 254  3|               megszokta ezt, hogy már várta az estét; sőt még jobban várta,
 255  3|                    meg magának egyszer, még az ösmeretségök elején, - a
 256  3|                     együtt, persze mindjárt az első ilyen alkalommal jelentkeztek
 257  3|                  vette őket és elmagyarázta az asszonynak, hogy melyik
 258  3|           regényhősök lettek volna, akiknek az életök folyása csupa nagyszerü
 259  3|               sokkal küzdelmesebb még, mint az emberé. Csudás történeteket
 260  3|               rovart. Már csak magában véve az, hogy ezeknek az itt kószáló
 261  3|               magában véve az, hogy ezeknek az itt kószáló lámpalátogatóknak
 262  3|                  nappaliakon: a vanessákon, az apaturákon, a satyrusokon,
 263  3|              satyrusokon, a papiliókon, meg az esti szfinkszeken és deilephiákon
 264  3|                     és deilephiákon figyeli az ember; meg hogy milyen remekül
 265  3|             mesterszövők; milyen mimikrisek az araszoló geometridák hernyói,
 266  3|                   felé ragadta magával, hol az ősgeológiai páfrányerdőkbe,
 267  3|                 előbbi jelentéktelenségébe. Az asszony refrainje minderre
 268  3|            elpirulva, minthogy a tanár járt az eszében!... Hamar eltakart
 269  3|                  magán ilyenkor mindent; de az arca, szép, üde, hamvas
 270  3|                      férfi nélkül szomjazta az életet... A közelségében
 271  3|                    nem is a tanitója, hanem az apja volna. Egy férfi; -
 272  3|                  sugallana neki.~ ~Villásné az utóbbi hetekben már állandóan
 273  3|                lénye lett volna, akik közül az egyik a másiknak gyónik.
 274  3|                    még szebb akart lenni és az örök asszony örök fegyverének
 275  3|                    készen tartotta titokban az almát. Csak az asszonyi
 276  3|                     titokban az almát. Csak az asszonyi lélek legérzékenyebb
 277  3|          legérzékenyebb hőmérőjének adatott az, hogy olyan hevületeket
 278  3|                     tudta, hogy a tanár nem az, aki volt; hogy fölényes
 279  3|           tekintetét; és mintha ott lebegne az ajkán valami, amit meg szeretne
 280  3|                  Hisz’ már olyan rövid volt az idő, amelyet igy tölthetnek
 281  3|                    vége a nyárnak; kezdődik az iskolai tanitás és akkor
 282  3|             abroszra hulló kis szörnyeket s az éjjeli lepkéket; azt kereste,
 283  3|                 Olyan sokáig csókolta, hogy az asszony egészen elgyengült
 284  3|               nyugtatta meg magát. Hisz’ ez az ember annyira szerelmes,
 285  3|                      A kisleányára gondolt. Az is szerelmes. Szerelmes
 286  3|                  nem bukik meg a fiu, ha ez az ember bekerül a családba.~ ~
 287  3|              lélegzett és szivesen engedett az ura nagy vágyának, hogy
 288  3|                 teljes függetlenséget.~ ~Ez az árkádiai boldogság mindössze
 289  3|                   gyakran volt együtt ezzel az akkoriban egészen fiatal
 290  3|                      hogy valamikor elveszi az ő egyetlen leánykáját.~ ~
 291  3|           leánykáját.~ ~Juliska-mama imádta az irodalmat, és nagyon kedvesnek
 292  3|                 olvasta fel először; szinte az ő anyai bátoritására vágyott
 293  3|               kikaparni a szemét annak, aki az ő Dezsőkéjét szigoruan kritizálta
 294  3|                     világon. Pedig nem volt az.~ ~Ezt az olyan élesszemü
 295  3|                    Pedig nem volt az.~ ~Ezt az olyan élesszemü és titkos
 296  3|                leánya leveleiben nem talált az utóbbi időkben valamit,
 297  3|             nélkülözött. Nagyon keveset irt az asszonyka az uráról és ha
 298  3|                    keveset irt az asszonyka az uráról és ha irt is, csak
 299  3|            tulajdonképen mi hozta most ide. Az első napokban sokat járt-kelt
 300  3|                kiséri el őket. De furcsa!~ ~Az ám, ez furcsa volt; majdnem
 301  3|               majdnem olyan furcsa, amilyen az, hogy Juliska-mamának a
 302  3|                  házasok körül. És lám, aki az első mulasztást elköveti,
 303  3|                   első mulasztást elköveti, az ő.~ ~Elkésve, kissé restelkedve
 304  3|                     annyira el van foglalva az urad? Mit csinál egész nap?~ ~
 305  3|             délutánonkint eljár. Felolvassa az irásait... nézd, mama, milyen
 306  3|                   sietett; hisz’ nem akarta az anyját kizsebelni.~ ~*~ ~
 307  3|                     a szemébe; megsimogatta az arcát.~ ~A fiatalember folyvást
 308  3|                    mosoly hovatovább elhalt az ajka körül. Megcsókolta
 309  3|                     ajka körül. Megcsókolta az anyósa gyöngéd, meleg kezet.~ ~-
 310  3|                     ne törődjél te ezzel.~ ~Az asszony odaült szorosan
 311  3|                    kár is arról beszélni.~ ~Az asszony fájdalmasan nézett
 312  3|               nézett a férfira. Belemélyedt az arcába, mintha a gondolatát
 313  3|                  száját.~ ~- Igen, igen, ez az! van «valakim»... - Felkacagott.
 314  3|                   hallani, Juliska-mama?!~ ~Az asszony hallgatott; de a
 315  3|                    nekem lehetne „valakim”, az egyesegyedül csak - te lehetnél
 316  3|               világon.~ ~- Én?! - kiáltotta az asszony megrettenve és hevesen
 317  3|               mindössze egy feltételem van; az, hogy Évának mindebből egy
 318  3|                   árulj el. Hiábavaló volna az; nem értené meg; vagy, ami
 319  3|                  valamikor és - még most is az vagyok egy kicsit...~ ~-
 320  3|                      Megőrültél? - kérdezte az asszony, alig birva hirtelen
 321  3|                    valaha. A nemtőm voltál; az őrzőangyalom voltál. Az
 322  3|                     az őrzőangyalom voltál. Az egyetlen voltál, aki törődtél
 323  3|               Teneked köszönhettem mindent, az első gagyogásomtól kezdve
 324  3|                    világon. Te voltál nekem az asszonyok asszonya. Mindig
 325  3|                akkor azt a gondolatot sugta az Isten, hogy kérjem meg tőled
 326  3|                    is. A te érdeklődésedet: az én másik szerelmem, a munkám
 327  3|                   mert én azért szerethetem az én titkos szerelmemet a
 328  3|                     amióta téged szeretlek. Az meg nem számit, hogy van „
 329  3|             Juliska-mama! „Valakim”, akihez az irásaimat viszem, - mert
 330  3|                  alkotok; akinek ünnepe, ha az én lelki lakomáimban részesülhet,
 331  3|                     törődöm vele, elszakadt az a fonál, amely a lelkünket
 332  3|                 Szeretem a két kis bubámat, az aranyosokat; sőt a feleségemet
 333  3|              elhagynálak, Juliska-mama; ezt az egyet pedig el nem birnám. -
 334  3|                    gondolsz, olyan nagy baj az, hogy van „valakim?” Ne
 335  3|              Hallgass, Dezső! - szólt közbe az asszony s a kezét a férfi
 336  3|                     Talán ugy is volt. Hisz az édes jó ura vagy husz évvel
 337  3|                  buba rontott be a szobába. Az Isten a legjobbkor hozta
 338  3|                    a legjobbkor hozta őket. Az egyiket felkapta a nagymamájuk,
 339  3|                    a nagymamájuk, a másikat az apjok. Amig velök játszottak,
 340  3|                 édes leányom. Felolvasgatja az irásait valahol, ennyi az
 341  3|                   az irásait valahol, ennyi az egész; nyugodt lehetsz.~ ~-
 342  3|                 SZIVEN TALÁLTA.~ ~Orgoványi az ő szokott pontosságával,
 343  3|                  vállalta a konzekvenciákat az első naptól kezdve. Lelkiösmeretes
 344  3|           rendelkezhessék. Aki igy figyelte az élete folyását, az mintahivatalnoknak
 345  3|                 figyelte az élete folyását, az mintahivatalnoknak tarthatta.
 346  3|                   mennyire nem neki való ez az egyhangu, szinte gépies
 347  3|                szinte gépies élet, amelynek az ő számára semmi, de semmi
 348  3|                     majdnem percre belépett az ebédlőbe, pár pillanat mulva
 349  3|                  pár pillanat mulva a leves az asztalon volt.~ ~Szeptember
 350  3|                   akinek egyetlen életcélja az volt, hogy a gazdáját kényeztesse,
 351  3|                 gazdáját kényeztesse, hozta az úr könnyü nyári kabátját,
 352  3|                 érdekelte ennél a művészet, az irodalom, a szinház, amelyeknek
 353  3|                  amelyeknek rajongója volt. Az ujdonságoknak, hireknek,
 354  3|                     írójának a nevét látta, az megfogta, lebilincselte.~ ~
 355  3|                     szerint végigheveredett az ebédlő nagy bőrdivánján
 356  3|                amelyek legboldogabb óráinak az emlékét ébresztették fel
 357  3|                 régi fegyverek a falakon és az állványokon; vivókardok,
 358  3|                 három nagy könyvszekrény; - az egyik sarokban egy kis régi
 359  3|                lehet igazán tiszta levegője az ilyen városi lakásnak.~ ~
 360  3|                 napja, semmit sem ért volna az élete. A feje deresedett,
 361  3|             mesterien közeledhetett vele. S az ő külön studiuma éppen az
 362  3|                   az ő külön studiuma éppen az asszonyi lélek volt.~ ~...
 363  3|             feltépte a boritékot s megnézte az aláirást: ...Erzsébet.~ ~
 364  3|                     levelet olvasni, de már az első sorok után felpattant
 365  3|                        És én itthon vagyok. Az idő ujra tavaszt mutat;
 366  3|                     idő ujra tavaszt mutat; az akác ujra virágzik az udvarban,
 367  3|                mutat; az akác ujra virágzik az udvarban, de nekem olyan
 368  3|            mindössze egy napig tanithattam; az iskolát becsuktuk, járvány
 369  3|                   Kijött hozzánk a községbe az orvos, engem is megnézett;
 370  3|                ember.~ ~Most másodszor ülök az iráshoz, végül is napló
 371  3|                     Megjött a tanfelügyelő. Az én ügyemben jött. Most megmondom,
 372  3|             tanfelügyelő ur felterjesztette az ügyet a minisztériumba.
 373  3|            minisztériumba. Már el is mentek az akták. És most csak Magában
 374  3|                 ágyban voltam) beköszöntött az istenáldása egy egész kenyér
 375  3|                   alakjában. Tudja Maga, mi az itt: egy egész kenyér?! -
 376  3|                     ujra betoppanok.~ ~Este az ágyban szeretek olvasni;
 377  3|                Szereti a ködöt? Ha köd van, az olyan, mint a mesében. Most
 378  3|                    szivem.~ ~Ugy-e elintézi az ügyemet?~ ~Ugy-e elmehetek
 379  3|                    tudta, hogy ki irt neki. Az „Erzsébet”-ről nem ösmert
 380  3|                 szivében. Végiggondolta azt az akkort, amelyre a levélben
 381  3|                     tudta mindjárt, hogy ki az. Csak amikor a kisleány
 382  3|                  csak bátran; aranyos ember az, talpig gavallér, magát
 383  3|                   emlékezni és nem csalódni az ilyen emlékben.~ ~Bözsi
 384  3|             egyszerre belenyilalt a szivébe az a gonosz fájdalom, hogy ’
 385  3|          férfihódolathoz, még ha nagy ur is az a férfi.~ ~- Istenem, mondta, -
 386  3|                  nagyon jó volna elmondani; az ő ügye igy nem volna olyan
 387  3|                  szemlét tartott a címeken. Az egyik szekrény csupa szépirodalom
 388  3|                     kis napsugár maga, hogy az ilyen vén ember is belemelegszik
 389  3|                   hümmögött. - Lássa, annak az esete a legérdekesebb, legbolondabb
 390  3|                   hogy éppen arra kiváncsi. Az egy vadjuhnak a trofeája.~ ~-
 391  3|                    most mondja el nekem azt az esetet szépen, hamar. Maga
 392  3|                     a gyönge mosolyt, amely az ajkára kivánkozott.~ ~-
 393  3|                 ahová én vadászni mentem és az ottlétemnek az ürügye az
 394  3|                    mentem és az ottlétemnek az ürügye az volt, hogy vadásszam.~ ~
 395  3|                    az ottlétemnek az ürügye az volt, hogy vadásszam.~ ~
 396  3|                 elviszem - Neki! Olyan volt az a vadrózsa egészen, mint
 397  3|                    én már életemben, de itt az történt velem, hogy amikor
 398  3|                dobnom. S ami akkor történt, az olyan, hogy ha a föld billió
 399  3|                    tulsó oldalán ugrott fel az alacsony fenyőbokrok közt
 400  3|                   alacsony fenyőbokrok közt az én zuhanásomra. - Nem is
 401  3|              téregetett szorongásából, amit az eset élénk elképzelésére
 402  3|                  berendezésü hálószoba volt az, ahol csak a sarokban levő
 403  3|                rózsa, százféle változatban. Az egyik sarokban nagy álló
 404  3|                     számára találhatták ki. Az egyetlen ablakon rejtelmes
 405  3|             varázsolja. Vastag puha szőnyeg az egész fülke padlózatán s
 406  3|                    a függöny szárnyát, mire az egész látomány egyszerre
 407  3|                    gondolt.~ ~Visszaszaladt az ebédlőbe; lekuporodott megint
 408  3|              hallotta, hogyan szivja magába az a csókos száj a haja illatát.
 409  3|                 csókos száj a haja illatát. Az egész csak egy pillanatig
 410  3|                     maga egészen bizonyosan az én utolsó szerelmem. - És
 411  3|                 csináljon vele? Irjon neki? Az rossz lehetne; veszedelmes; -
 412  3|                     Arról a fülébe csendült az a riadt, csudálkozó, meglepetést
 413  3|                     Ó!...~ ~Azt is hallotta az emlékezetével, amikor olyan
 414  3|                       Vagy: ki tudja? Lehet az igazán, hogy ő, - Ő! - ne
 415  3|                    maga képével tölteni meg az álmát?~ ~Ej! De hisz’ ez
 416  3|                                   PAPUCS.~ ~Az öreg Dengelegi Jánosnak
 417  3|                     a fiának már csak négy, az unokájának meg éppen csak
 418  3|            unokájának meg éppen csak kettő. Az öreg még igazi autokrata
 419  3|                  kivül más urat nem ösmert. Az egész vármegye ugy táncolt,
 420  3|                 ahogy ő fütyölt. Éppen csak az adósságainak nem tudott
 421  3|                      de szerencsére meghalt az öreg úr, és igy a fia, János, (
 422  3|              ugyanaz a nagyúr volt, amilyen az apja. Nemcsak az ősi birtokot
 423  3|                    amilyen az apja. Nemcsak az ősi birtokot örökölte, hanem
 424  3|                    birtokot örökölte, hanem az ősi virtusokat is, amelyek
 425  3|                  annak a közmondásnak, hogy az alma nem esik messze a fájától,
 426  3|                  volt. A vége természetesen az lett, hogy vagy huszonöt
 427  3|                     akár a tizenharmadik is az ősi sorrendben, de mink
 428  3|                    szándékozott biztositani az eljövendő negyedik János
 429  3|                 negyedik János sorsát. Hisz az eddigi életök folytatása
 430  3|                     odavezetett volna, hogy az ő fia - ha majd lesz - a
 431  3|                    cselekedett.~ ~Elvégezte az óvári gazdasági Akadémiát (
 432  3|                     arra a törekvésre, hogy az ősi birtokból hiányzó négyezer
 433  3|                     bele Óváron s aki éppen az egyik professzorának szép,
 434  3|                    kezére mindenben, amiben az ő fiatal tudása még segitségre
 435  3|                 volt harmadik János is, aki az apja, meg a nagyapja. Ugyanolyan
 436  3|                    megfélemlitésképen. Neki az semmi sem volt, hogy félkézzel
 437  3|                    amikor János ur eleinte, az iskola-lovaglásai idején,
 438  3|                   rajta. De rá is szoktatta az engedelmességre. Ha leszállott
 439  3|                   közben nyuljon Pardonhoz, az akaratos ló annak nekifordult
 440  3|                 meghozta a várvavárt elsőt, az bizony nem fiu volt, hanem
 441  3|                     Amilyen hamar lelibbent az égből ez az első kis szárnyatlan
 442  3|                 hamar lelibbent az égből ez az első kis szárnyatlan angyal,
 443  3|                     tóban, ahonnan a gólyák az ilyen kis emberporontyokat
 444  3|              kellett érnie a kis leányával, az egyetlennel, aki nem félt
 445  3|                  bajuszát és cuclinak nézte az orrát, amelyet János úr
 446  3|                  gazdasága közt oszlott meg az élete.~ ~Ha Pardont elfárasztotta
 447  3|                    Ha Pardont elfárasztotta az órák hosszat tartó lovaglással,
 448  3|            sokoldalu tudományát.~ ~Repültek az esztendők emellett és János
 449  3|              emellett és János urat egyszer az a meglepetés érte, hogy
 450  3|                   karonfogva! Hogy bámultak az áhitatos népek! Nagyon tetszett
 451  3|                  neki tetszik. Nem itt volt az esze. Arra gondolt, hogy
 452  3|                  muszájtól, amely ellen még az ő nagy ereje és akarata
 453  3|                     ne kelljen átbujkálniok az akáclombok tüskéi között
 454  3|                vejét, hogy ez a fiatalember az Akadémia szemefénye volt
 455  3|                    s még sokra fogja vinni; az ispánoskodása is csak olyan
 456  3|                    ideiglenes gyakorlatozás az alföldi gazdaságban.) -
 457  3|                     Istenének, ontja a föld az áldást...~ ~János úr felmarkolt
 458  3|               rozstábla felé, amely már-már az aratást várta. Rengeteg
 459  3|                 sohasem dohányzom; a cseléd az úrról veszi a példát, -
 460  3|                    veszi a példát, - mondta az ispán. - De ha parancsolni
 461  3|                    látta, hogy Pardon áttör az akácsoron és vágtatva fut
 462  3|                     a füttyentést hallotta. Az ispán előtt megállott.~ ~
 463  3|                     fene legény ez mégis.~ ~Az ispán illedelmesen kivett
 464  3|             illedelmesen kivett egy szivart az odakinált tárcából s az
 465  3|                     az odakinált tárcából s az oldalzsebébe dugta.~ ~-
 466  3|                   bizottságba; vételajánlat az idei termésre, az ármentesitőgyűlés
 467  3|              vételajánlat az idei termésre, az ármentesitőgyűlés bejelentése;
 468  3|                     neki olyan sürgős, mint az, hogy mielőbb megölelje
 469  3|                  Pardonnal, meg Ferkóval. - Az ebadta kölyke lefőzött!~ ~
 470  3|                   lefőzött!~ ~Maga kacagott az eseten legjobban. Azt bizony
 471  3|                   szavait.~ ~Vasárnaponként az ispán hivatalos szokott
 472  3|              hivatalos szokott lenni ebédre az uraságnál. János úr eleinte
 473  3|                 uraságnál. János úr eleinte az apósa kedvéért tüntette
 474  3|                  már maga is szivesen látta az eleveneszü fiatalembert
 475  3|               következni, amikor nemcsak ez az egy megszokott vendég ült
 476  3|                   egy megszokott vendég ült az asztalnál, hanem mások is,
 477  3|                    hirtelen változás mögött az ura vendéglátó kedvében.~ ~
 478  3|                elmult, azután a tél is, meg az uj tavasz is, és ahányszor
 479  3|               szükségesnek. Majd megszereti az urát, ha a vőlegénye nem
 480  3|               leánya nem találja meg köztök az igazit.~ ~Egy vendégjáró
 481  3|                     Mégis megpróbálta, hogy az övé legyen az utolsó szó.~ ~-
 482  3|             megpróbálta, hogy az övé legyen az utolsó szó.~ ~- Fiaim (ez
 483  3|                     kacagni, hogy a poharak az asztalon mind összecsendültek.~ ~-
 484  3|                   kezét gyöngéden, tette rá az ura vállára.~ ~- Én!...
 485  3|                     vállára.~ ~- Én!... Én, az talán más. Én férfi voltam
 486  3|                       János urba belerekedt az ellenmondás.~ ~- Ez igaz, -
 487  3|                      Nemcsak a vevőn, hanem az eladón is.~ ~- Mit szólasz
 488  3|                   odáig volt.~ ~- Nézze meg az ember, ezek a saját fegyvereimmel
 489  3|                    és kiskorunak, nem lehet az apáddal szemben akaratod!~ ~-
 490  3|                        kiáltotta Erzsike és az apja nyakába ugrott, elkezdte
 491  3|                 felkelt s ráfolyondárkodott az urára.~ ~- Ne haragudjál,
 492  3|                     nélküled semmit sem. De az a te „kérőd” nyilt szinvallásra
 493  3|                  nem kapja a tanári állását az Akadémián, amelyre pályázott.
 494  3|               Akadémián, amelyre pályázott. Az édesapám nagyon biztat vele,
 495  3|                    ti megbűvölőtök. Kivülem az egyetlen, aki meg birja
 496  3|                    még magamat sem véve ki, az egyetlen, aki munkaközben
 497  3|                                             AZ ALMA MEG A FÁJA.~ ~Boros
 498  3|                   havas fonnyadás közt csak az almafák voltak teljes pompájokban.~ ~
 499  3|             szépségversenyén elvitték volna az első dijat.~ ~A tavasz gyönyörüt
 500  3|                     valóságnak akarta látni az álmát, megszületett az almavirág.~ ~
 501  3|                látni az álmát, megszületett az almavirág.~ ~A rózsa beleszeretett
 502  3|     gyümölcsöskertjében.~ ~A fű zöldje, meg az ég kékje átkukucskált egymáshoz
 503  3|                kékje átkukucskált egymáshoz az almavirágos napernyő résein.~ ~
 504  3|                 feledkeztek volna rajtok.~ ~Az almavirág vérrel meg tejjel
 505  3|                         Boros uramnak ebben az almavirágos tavaszban telt
 506  3|                     hadd menjenek templomba az asszonyok, akikkel sohasem
 507  3|            asszonyok, akikkel sohasem tudja az ember, hogy hányadán van.
 508  3|                   küldte hűséges életpárját az Istenházába, ahol megpihentethette
 509  3|                deszkafalnak vetve, csudálta az előtte pompázó remekséget.~ ~
 510  3|              nektáros kelyhekben dőzsölnek. Az egybeolvadó zümmögés mintha
 511  3|                 lelkében visszhangja támadt az elképzelt harangszónak s
 512  3|              elképzelt harangszónak s ettől az érzéstől minden földi dolog
 513  3|                    tömögette, elkalandozott az egész életén, amelynek alkonyatra
 514  3|            Visszafelé tekintve, olyan rövid az élet utja, hogy az ember
 515  3|                    rövid az élet utja, hogy az ember azt hinné, minden
 516  3|              állattal, növénnyel mindennel. Az öregek elmennek s az utódaik
 517  3|             mindennel. Az öregek elmennek s az utódaik a nyomdokaikba lépnek.
 518  3|        huszonnegyedik esztendejét, itt volt az ideje, hogy megházasodjék.
 519  3|             elkurafisodik és soha sincs ott az esze, ahol lenni kellene.
 520  3|                     Idáig jutott Boros uram az elmélkedésével, amikor hirtelen
 521  3|                    a fiát, aki futvást jött az udvar felől, nekiszaladt
 522  3|                     csak rászólok, különben az egészet lelegeli.~ ~Öblös
 523  3|                mintha nagyon megörült volna az apjának, ugy kérdezte:~ ~-
 524  3|                   fiam; ugyis terajtad járt az eszem; beszélgessünk egy
 525  3|                    a minap már mondott neki az anyjuk valamit; emlegette,
 526  3|                 legény nem szokta meg, hogy az apjával feleseljen, hallgatott.~ ~-
 527  3|            mindenképen baj van, - folytatta az apja. - Mert Kovács Anicát
 528  3|                     Ki tudja, merre sodorja az ilyet a szél. Van itt akárhány
 529  3|                 rántott egyet a vállán.~ ~- Az is igaz, hogy egyetlen fiam
 530  3|                    hogy egyetlen fiam vagy; az is igaz, hogy szeretlek;
 531  3|                     de nem szólhatott, mert az apja lefogta, nem engedte
 532  3|                 amit itt magad körül látsz, az a ház odafent, az udvaron,
 533  3|                    látsz, az a ház odafent, az udvaron, meg ez a kert a
 534  3|                    méhessel, meg a határban az egész telek, mind az én
 535  3|               határban az egész telek, mind az én kezem munkájából került.
 536  3|               mondom; mert nem hagyhatom ki az anyádat; hisz több mint
 537  3|                     arca fölött.~ ~- Amikor az anyádat elvettem, szegényebb
 538  3|                  voltam a templom egerénél. Az anyád jómódu gazdaember
 539  3|                       Olyanok voltunk, mint az ég madarai. Azokkal sem
 540  3|              egyebünk, mint a fiatalságunk, az egészségünk, meg a két erős
 541  3|                     És mégis boldogan folyt az életünk.~ ~Csak énnekem
 542  3|               valami titkos lelkifurdalásom az édesanyád miatt. Ezért a
 543  3|               birtokát. Meg is mondta, hogy az az uraság mennyit vesztett;
 544  3|                      Meg is mondta, hogy az az uraság mennyit vesztett;
 545  3|                     földjét kibérelni. Ezek az asszonynépek mindenről szoktak
 546  3|                    mindenről szoktak tudni. Az anyjukom azután nyomban
 547  3|                   bort, meg a cigányt, mint az istenáldotta földet, amelytől
 548  3|                 vagyok, beletenném a földbe az egész lelkemet. Pedig az
 549  3|                    az egész lelkemet. Pedig az a rög, amelyet másnak turok,
 550  3|              elérhetetlen, mint a csillagok az égen. A szivemre szaladt
 551  3|               legelső jött-mentnek odaadják az apjok örökségét; s ha még
 552  3|                   apjok örökségét; s ha még az sem elég, akkor elmennek
 553  3|                 Tudom, mi folyik itt, ebben az országban. Az alatt a huszonöt
 554  3|                    itt, ebben az országban. Az alatt a huszonöt év alatt,
 555  3|                földet, amelyen a régi gazda az úr. Fogy a magyar a magyar
 556  3|              boldogulnia kell.~ ~Akkor este az a bérlethistória egészen
 557  3|                  visszaemlékezés hevitette. Az arca piros volt. A hangja
 558  3|                     kiáltotta, - nekem csak az kellett. A nap égetett bennünket.
 559  3|                    A nap égetett bennünket. Az eső ott vert, ahol utolért.
 560  3|                 világ! amelyen mink voltunk az urak!...~ ~Ragyogott a szeme,
 561  3|                  akkor részegséget éreztem. Az volt csak az érzés, amikor
 562  3|           részegséget éreztem. Az volt csak az érzés, amikor az első kapavágást,
 563  3|                  volt csak az érzés, amikor az első kapavágást, az első
 564  3|                  amikor az első kapavágást, az első ásónyomot tettük -
 565  3|                   tettük - a magunkén! Mert az már egészen olyan volt.
 566  3|                   én borultam le rá, mintha az anyám ölébe hajtottam volna
 567  3|                    a fejemet. Nekem termett az a föld! nekem szült, amikor
 568  3|                 mint amit a föld iránt érez az ember. De a földet máskép
 569  3|                     aki beleteszi a lelkét, az erejét, arra ontja az áldását.
 570  3|               lelkét, az erejét, arra ontja az áldását. S azon az öt holdon
 571  3|                    ontja az áldását. S azon az öt holdon már a mi verejtékünk
 572  3|                    a mi verejtékünk pótolta az esőt.~ ~Igy kezdődött a
 573  3|                   akit meg kell becsülni... Az volt a boldogság, amikor
 574  3|                     tuskókat, vizet hordasz az asszonynak a mosáshoz, gondozod
 575  3|                   ur volt a királynál, mert az, szegény, nem élhet ugy,
 576  3|                     ahogy neki tetszik; sőt az egész ország gondja nyomja;
 577  3|               Gáspár parancsolt. Fiam, csak az az igazi élet, amelyet a
 578  3|                   parancsolt. Fiam, csak az az igazi élet, amelyet a föld
 579  3|            egytől-egyig a szivéig hatottak. Az apja jó jelt látott ebben
 580  3|                 hozzá. Kezdtünk tollasodni. Az következett belőle, hogy
 581  3|                 csak bólintott. Látta, hogy az apja még hátra van a javával.
 582  3|                      És most, - kezdte ujra az öreg Boros, - amikor telkes
 583  3|                   telkes gazda vagyok, s ha az Isten tovább is megsegit,
 584  3|                 maholnap rám csufolódhatják az irigyeim, hogy «aranyparaszt»:
 585  3|                   aki hozna a házhoz! - Ezt az áldozatot nem kivánhatod
 586  3|                    nyilt tekintettel nézett az apjára.~ ~- Egyebet sem
 587  3|              apámuram. Én meg a fia vagyok. Az alma, amelyik nem esik messze
 588  3|                 támadt miatta a szivében.~ ~Az a két erős kar! persze-persze...
 589  3|                   mi lesz a gazdasággal, ha az a két erős kar, amelynek
 590  3|                hiába való volna minden, még az élete is, amelynek nem látná
 591  3|                      hogy mennyire kell ide az a két erős fiatal kar.~ ~
 592  3|                   Hát akkor mi történik, ha az a - jövendőbelid(!) megunja
 593  3|                      zugolódik; megkeseriti az életedet; talán itt is hagy?
 594  3|                   édesapám, kedvetlenkedett az édesanyám maga mellett?
 595  3|           bátorságra kapott, vigan biztatta az öreget:~ ~- Akárcsak mink!
 596  3|                győzni akart. Feltört belőle az apai érzés mellett az okos
 597  3|                belőle az apai érzés mellett az okos önzés is. Nagyot kiáltott:~ ~-
 598  3|                 tapodtat sem! Na, nézze meg az ember!~ ~És hogy nagy indulatát
 599  3|                        Bárándi Nagy Sándort az egész környék házsártos,
 600  3|                      ahonnan a községbe még az erdőn keresztül is eltartott
 601  3|                erdőn keresztül is eltartott az ut vagy ötnegyed órát; de
 602  3|                   két óra is beletelt, amig az ember gyalogszerrel a templomig
 603  3|                 bolondság kitelhetett volna az erőszakoskodásban. Előre
 604  3|                    hogy: ha Julcsa nem lesz az övé, akkor másé sem lesz,
 605  3|                      mert azt a „mást”, aki az ő mátkája (már csak igy
 606  3|                  agyonüti, akárki légyen is az.~ ~Ösmerték nagy erejét,
 607  3|                   lett belőlök, és minthogy az istentelen ember nagyon
 608  3|                  csak a vallásos jó asszony az esztendő felét átbőjtölte
 609  3|                   esztendő felét átbőjtölte az ura káromkodásai miatt fogadott
 610  3|                    bodza-teát, nem használt az semmit sem; csak még rosszabbul
 611  3|                    lett a szegény teremtés. Az ura már éppen elhatározta,
 612  3|                     doktor a tanyája előtt, az urasági intézőhöz menet
 613  3|                mihamarább visszakerülhessen az orvossággal. De amikor befogni
 614  3|                volna belé. Mást gondolt hát az ember, egy pár cifra káromkodás
 615  3|                     elfut gyalog a patikába az erdőn keresztül, az ösvényen.
 616  3|                patikába az erdőn keresztül, az ösvényen. Mire a nap lemegy,
 617  3|                asszonytól, akire már rakták az ápolói a doktortól rendelt
 618  3|             fohászkodott, (jókora domb volt az, de siksági emberek hegynek
 619  3|               Valami fogadalmi alkotás volt az, de már senki sem tudta,
 620  3|                miért és mikor állitotta oda az oszlopot ezzel a Mária-képpel.~ ~
 621  3|          szerencsésen végzett. Zsebre tette az orvosságot és elhatározta,
 622  3|                    Vajjon hogy is van azóta az a szegény áldott jó asszony?!...~ ~
 623  3|                   fejében, amig csak megint az erdőben nem találta magát.
 624  3|                   alig lehetett meglátni mi az: bokor-e, kő-e, ledöntött
 625  3|               bolond nagy ködtől alig látta az ösvényt, amelyen haladnia
 626  3|                 vissza sem talál rá. ’Iszen az sem lenne éppen olyan borzasztóság;
 627  3|                  uttalanul; akkor is kiérne az erdőből valahol. De az ösvény
 628  3|               kiérne az erdőből valahol. De az ösvény mégis csak ösvény,
 629  3|           introdukciója szokott lenni nála. Az ösvény csakugyan kicsuszott
 630  3|                 kezdett és ide-oda fordult, az csak növelte a baját. Mert
 631  3|                 elvesztette a tájékozódást. Az egyforma homályban már sehogysem
 632  3|                    egyenes irányban kijutni az erdőből.~ ~De nem jutott
 633  3|                    mint amennyi alatt jövet az utat megtette. Végképen
 634  3|                    haza, mint a Messiást.~ ~Az ember felorditott. Erős
 635  3|                     elé nézett egy darabig. Az jutott eszébe, amikor az
 636  3|                    Az jutott eszébe, amikor az az áldott jó asszony összetett
 637  3|                    jutott eszébe, amikor az az áldott jó asszony összetett
 638  3|                 ember ugy érezte, hogy most az ő arcán kezd lefelé folyni
 639  3|                     a köd nem engedett, sem az ösvény nem került elő, akkor
 640  3|                 fogok káromkodni! Csak most az egyszer segits meg!... Szüz
 641  3|              hasonló jajszava végigcsendült az erdőn, nagy sugás-bugás
 642  3|                    szakadtak; eleresztették az átölelt fákat és bokrokat
 643  3|                 derengő fényesség hinti meg az erdőt, s a széthulló ködön
 644  3|                    nem fakó, nem elmosódott az a kép, hanem fényes, ragyogó,
 645  3|                tekintettel néznek le őrá.~ ~Az izgága nagy darab ember
 646  3|                  nagy darab ember odarohant az oszlophoz és leborult a
 647  3|                   volna.~ ~Azután vágtatott az orvossággal haza.~ ~Azóta
 648  3|                   munkásaira; a kaszásokra, az aratókra, a cséplőkre; ugy
 649  3|               vénleány, - vagy asszony volt az istenadta; tele himlőhellyel;
 650  3|   meghatározhatatlan szinü és őszbevegyült; az arca fakó, ráncos, pergamenszerü;
 651  3|              akárhol, a szérüskertben, vagy az istállóban; vagy a kerti
 652  3|                 hogy a nagybátyám is tudott az efelé dolgokról; de ő még
 653  3|                  belebámultam a végtelenbe; az égi kékségbe, amelyen bárányfelhők
 654  3|                  bokron serregő sordéllyal. Az egész világ a képzeletemé
 655  3|               társaimat, akik mindig hivtak az ország különböző részeibe,
 656  3|                  ország különböző részeibe, az otthonukba. Azok közt is
 657  3|                 albumot nézegetett.~ ~Abban az albumban volt egy ragyogó
 658  3|                  egy ragyogó szépségü nőnek az arcképe, amelyen csudálkozva
 659  3|               varázslatos tekintet. A szája az édes epedés. Ha a kép eredetije
 660  3|               szépségét emlegetjük, amelyre az élete virágában annyira
 661  3|          lehetetlennek tartottam, hogy most az egyszer valami érthetetlen
 662  3|         Isten-remeke lett volna bármikor is az a Pálma néni, akit én ösmertem?
 663  3|              bácsihoz.~ ~Annyira rajta volt az arcomon a tiltakozó kérdés,
 664  3|                    valamikor.~ ~- De bácsi, az Istenért! Hisz’ még csak
 665  3|                     róla beszélni. Különben az egész történetet aligha
 666  3|                      Nem kellett kérdeznem. Az öreg ur megsimogatta Kossuth-szakállát
 667  3|                 tudta ezt. Nem érezte magát az ilyesmik miatt szerencsétlennek.
 668  3|                 Elvált fiatal asszony volt. Az első uráról senki sem tudott
 669  3|                    nem tudnám elmondani. Ez az arcképe is csak gyarló másolat.
 670  3|                     is csak gyarló másolat. Az igaziban benne volt a legcsudálatosabb
 671  3|                  vegyülékével telitette meg az ellenállhatatlanságnak,
 672  3|                  voltam. És Feri barátom is az volt.~ ~Én csak megszabadultam
 673  3|                  fiam, milyen fene jó érzés az ilyen drága simuló asszony
 674  3|                 vége sehogy sem lehetett.~ ~Az emberek már válásról beszéltek.
 675  3|                   megfog.~ ~Ferit megfogta, az bizonyos.~ ~A szerencsétlen
 676  3|                    sem ezen a világon, csak az ő bálványával. Debrőy Pálma
 677  3|                      Miatta felfordulhatott az egész világ. Feri miatt
 678  3|                  világ. Feri miatt meg akár az egész mindenség hengerbuckát
 679  3|                  sem. Te nem ösmerheted ezt az asszonyt. A te ajkadon nem
 680  3|                érezted sem a szivedben, sem az agyadban. Én elkárhoztam
 681  3|                      A poklot sem. Én erről az asszonyról nem birok lemondani.
 682  3|                     több a világon és ennek az egyetlen démoni, angyali,
 683  3|                   még azt, amit most érzek. Az égő tenger száguld végig
 684  3|                     visszarántani próbáltam az örvény széléről.~ ~Másnap
 685  3|                prédikációmhoz, felrobajlott az ajtó és elibénk toppant
 686  3|                   még álmodni sem birtam.~ ~Az a szelid, áldott, drága
 687  3|             kirobbanó vulkán. Nem kérdezett az semmit sem; nem is várt
 688  3|               átkozódni:~ ~«Hogy verjen meg az igazságos Isten, te bübájos
 689  3|                     amely elrutit és kivesz az emberi alakodból. Kivánom
 690  3|                  nézni; iszonyodjanak tőled az emberek; sohase bocsásson
 691  3|                sohase bocsásson meg teneked az Isten! Hordozd egész életeden
 692  3|                   Hordozd egész életeden át az én gyötrelmemet és késő
 693  3|               amikor rám nem gondolsz és ha az uramra veted a szemedet,
 694  3|                  halálfej vigyorogjon feléd az ő arcával. Hogy verjen,
 695  3|                  verjen, verjen, verjen meg az Isten!»...~ ~Az őrület beszélt
 696  3|                  verjen meg az Isten!»...~ ~Az őrület beszélt belőle és
 697  3|                   hónapok mulva megmenekült az élet számára, ronccsá vált.
 698  3|                     a félszemére megvakult, az arca pergamenszinüvé és
 699  3|                  béke, édes megnyugvás volt az arcán, amelyet egy pillanatra
 700  3|                    kis Szabó Lajost, akinek az a szép nagy kertje volt
 701  3|         Kinizsi-utcában?~ ~Háza is volt, de az csak olyan egyszerü polgárház
 702  3|              mindenféle gyümölcsből; kezdve az ananászepren s végezve az
 703  3|                   az ananászepren s végezve az őszibarackon, meg a nagyszerü
 704  3|                    szép nagy kertnek, amely az asszony egyetlen ambiciója
 705  3|                  rablóvezérségét elképzelje az ember.~ ~Ennek a történetét
 706  3|                   gyerekekkel is megáldotta az Isten. Három pompás kis
 707  3|                  leány. A nagyobbik fiu már az első gimnáziumba járt, tehát
 708  3|                  hatéves - és éppen beadták az elemi iskolába. Igy következett
 709  3|                    sohasem igazán gyermek), az tudja, hogy milyen nagyszerü
 710  3|                    milyen nagyszerü kalitka az olyan ötholdas buja kert
 711  3|                      A mamák majdnem mindig az első gyermeköket szeretik
 712  3|                    még ugy titkolják is ezt az egyformaság kedvéért. Jenőnek
 713  3|            Egyáltalában a képzelőereje volt az elméjének legkifejlettebb
 714  3|                  legkifejlettebb része. Ezt az édesanyjától örökölte, akinek
 715  3|                     lugasban voltak, amikor az édesmamájok Lencsi nénivel
 716  3|                   dicsekedve mutogatta neki az ő sok-sok kincsét. Amikor
 717  3|                   kiváncsi. Hol vannak azok az édes, drága kis csemeték?
 718  3|                   hadd puszilja meg őket.~ ~Az édesanyjok sejtette, hogy
 719  3|                    mesél nekik, - mondta. - Az a bolondos gyerek olyanokat
 720  3|                 uzsonnáját, akkor beszéltem az öreg rabbal. Oda intett
 721  3|                    elmondok valamit magának az apjáról, aki hires rablóvezér
 722  3|         zsemlyepénzemen megvettem és vittem az öreg rabnak. Ő azután elmondott
 723  3|               vezére, amelyikben benne volt az öreg rab bácsi is... Bizony!...
 724  3|                   grófhoz, a kastélyba, hát az öreg rab-bácsi állott őrt
 725  3|                haragudott. Apuka megfuvatta az öreg rab bácsival a kürtöt
 726  3|             Apukának fekete lova volt, mint az éjszaka, bizony! És amikor
 727  3|             magáéról s a pisztolyát ráfogta az ájult csendbiztosra, de
 728  3|                    védtelen embert nem bánt az igaz betyár. A sok pandur
 729  3|                     feltört a kacagás, hogy az oldalát fogta. A gyerekek
 730  3|             kérdésnek a magyarázatát várta. Az asszony kacagott. Maga sem
 731  3|                    aki fekete lovon száguld az éjszakában és gonosz grófokat
 732  3|                     hogy olyan szilajon jár az esze, akárcsak a tied. Tőled
 733  3|              mellette. Én lelki életet élek az irói mivoltomban és ugysem
 734  3|                   mert ugysem hallgatja meg az embert; de azért sem, mert
 735  3|                   sohasem láttam; kár, hogy az irodalom iránt nem sok érzéke
 736  3|                    csupa fül vagyok.~ ~* ~- Az atléta-bálon találkoztam
 737  3|                     leányrokonunkat kellett az édesanyámnak gardiroznia
 738  3|                 édesanyámnak gardiroznia és az édesanyám rámparancsolt,
 739  3|                   erős kézfogás, amely után az atléta urak ugyancsak rázták
 740  3|                     ez a nagyszerü teremtés az első pillanattól kezdve
 741  3|                elkezd kérdezni, examinálni, az jobban megizzad, mintha
 742  3|                        Ugy elpirultam, mint az iskolás gyermek. Lesütöttem
 743  3|                     arra volt hivatva, hogy az én karom közt változzék
 744  3|               kellettem. Bennem találta meg az „ideált”. Elhitettem magammal,
 745  3|                 hanem vakon engedelmeskedik az ő nagyeszü, nagyenergiáju
 746  3|              nagyakaratu feleségének, ebben az esetben „doktor Mariskának”.~ ~*~ ~
 747  3|             egyenesmetszésü orratövén ült s az üvegen keresztül világoskék,
 748  3|                   értem rá, hogy folytassam az analizálásomat, mert éreztem,
 749  3|          analizálásomat, mert éreztem, hogy az ujjaim egymáshoz ragadnak
 750  3|               alázatosan szólt közbe: - Már az igaz...~ ~A csiptetős szempár
 751  3|                beszélt.~ ~- Gyakorlat dolga az egész. Koncentrálni kell
 752  3|                   rögtön el kell raktározni az emlékezetünkbe a legjelentéktelenebb
 753  3|                törekszenek s ezzel izgatják az emlékezőtehetséget, amely
 754  3|                 tőlem, rögtön eszembe jutna az a hajszalagom s akkor ezt
 755  3|            következő kombinációt vésem bele az emlékezetembe: az első szám
 756  3|                vésem bele az emlékezetembe: az első szám a hármas; ez a
 757  3|                     a legnagyobb páros szám az egyes számsorozatban; a
 758  3|                    számának a háromszorosa. Az egészben a hármas szám dominál,
 759  3|                osztható hárommal. A nyolcas az egyetlen, amely nem osztható;
 760  3|                  hogy van egy barátném, aki az Andrássy-ut 36. szám alatt
 761  3|           Andrássy-ut 36. szám alatt lakik; az egyik unokabátyám pedig
 762  3|           zsebkendőjére kössön göböt, hanem az eszére. Én, lássa, minden
 763  3|                  növénynév. Ferinek például az „acherontia atropos” - ez
 764  3|                    acherontia atropos” - ez az éjjeli halálfejü pille -,
 765  3|                Basedov nélkül is, még pedig az ajtóra. Adtam a szédülőset,
 766  3|                nincs elég fegyelmezett esze az én studiumaim iránt. Ő a
 767  3|                 hiába magyarázom neki, hogy az egész csak chiméra. Hisz’
 768  3|                 ennek a remek fejtegetésnek az élvezetében.~ ~Doktor Mariska
 769  3|                   uj zöldje összekeveredett az aszott avas régi sásszalaggal.
 770  3|                 közt sziszegve vonult előre az anyalud, meg a hatalmastermetü
 771  3|               fűzfavesszővel biztatta előre az öreg ludakat, amelyek után
 772  3|              Kinőtte a kurta szoknyáját is, az ingecskéjét is; mindakettő
 773  3|                    libapásztorral és amikor az megállott a libuskáival
 774  3|               hamarosan kötélpányvát kötött az első lábaira s azzal eleresztette,
 775  3|                  borju ugysem megy messzire az anyjától. Nem sok gondot
 776  3|               legényke a borju felé csápolt az ostorával, hogy ne döfködje
 777  3|                 ostorával, hogy ne döfködje az anyja tőgyét. A kis leány
 778  3|            Semmilyen tojásom sincs. Én csak az árva rokon vagyok Esztinéniéknél.
 779  3|                     sok-sok mondani valója. Az egész világ csillogott körülöttök
 780  3|              körülöttök a remek napfényben. Az ég szeme kékebb volt még
 781  3|                    ég szeme kékebb volt még az Erzsikéénél is. Pedig azt
 782  3|            tekintetét.~ ~- Már hogy lehetne az, Gyurka? Hogy akarhassam
 783  3|                 szeme arra révedezett, ahol az a nagy szürke vadludpár
 784  3|                 ácsorgott a sásas szélén.~ ~Az ég tengerén, a vadludak
 785  3|                    megnyugtatta. - Ne félj, az nem héjja; az másra vadászik
 786  3|                      Ne félj, az nem héjja; az másra vadászik most, nem
 787  3|            mindennap lesem őket; most annyi az egész, hogy te ne csak a
 788  3|                     libáidra vigyázz, hanem az én tehenemre is. Mindjárt
 789  3|                     tehenemre. Tudom én már az utat a fészekhez.~ ~A leány
 790  3|                    hogy ugyis hiába minden, az a „legény” már végrehajtja,
 791  3|              találhatott ki először, amikor az Ádámja őmiatta vonta magára
 792  3|                 Ádámja őmiatta vonta magára az Ur haragját. Félt és mégis
 793  3|                  elvonult más nádasok felé. Az égen fehér kis felhők sodródtak
 794  3|                    hogy tüzönvizen eljusson az ő tündér Ilonájához. Magamagában
 795  3|                    érezte a tündért, akiért az egész mese történik. A nagy
 796  3|             körülvette, ő körülötte forgott az egész világ. Hisz’ először
 797  3|                   sas elől felszállott volt az imént.~ ~Minden olyan csendes
 798  3|                 Pedig a kis pásztorleánynak az életében most robbant ki
 799  3|                    életében most robbant ki az első nagy forradalom. Megmozdult
 800  3|               féltette, hirtelen nővé lett. Az alatt a rövid idő alatt,
 801  3|                    hőstelte lefolyt, átélte az örök Éva első nagyszerü
 802  3|                     hanem magára, Gyurkára. Az első férfira, aki őneki
 803  3|               Gyurka most nem sietett, mint az imént. Óvatosan lépdelt
 804  3|                     balról is a kebelébe és az inge alól kivett mind a
 805  3|                  először belesápadt; azután az arcát elöntötte a vér. Egy
 806  3|                     állott, mégis lihegett. Az egész nagy világot a magáénak
 807  3|                történt? Egészen mások, mint az imént voltak.~ ~Még a ragyogó
 808  3|                                             AZ ÚR.~ ~Körtvélyesy Sándor
 809  3|             beszéltek róla másképen, csak: «az úr». Ebben benne volt minden,
 810  3|                lehetett.~ ~Hajnalban ő volt az első, aki talpon volt a
 811  3|              pislogó, vérbeborult szemével „az úr” mellett, mint álmos
 812  3|                mellett, mint álmos majom.~ ~Az úr ott volt az etetésnél;
 813  3|                     majom.~ ~Az úr ott volt az etetésnél; ott volt a fejesnél;
 814  3|                    meg arra, hogy hogy kell az ekeszarvát fogni; a kaszásokat
 815  3|                  törvénykezést is ő tartott az emberei között. Azok őnélküle
 816  3|                 minden panaszos fél sietett az úr elé, aki jó időben a
 817  3|                    a hosszu ambituson, vagy az irodájában tett köztök igazságot.~ ~
 818  3|                 voltak. A férfiak is külön, az asszonyok is külön. De rendes
 819  3|                 voltak; sőt gyakran történt az is, hogy egyetlenegy panaszos
 820  3|                    annak szük lett a világ. Az úr ugy ellátta a baját,
 821  3|                    pedig nem volt.~ ~Akinek az itélet nem tetszett, - fel
 822  3|                     le is ut, - mehetett. - Az úr még felmondást sem kivánt.~ ~
 823  3|                    incifinci kis feleségét. Az asszony ott volt a vasárnapi
 824  3|                          Egészen agyonütött az uram, tekintetes úr, kérem;
 825  3|               álmodok azóta; hogy verje meg az Isten a nagy marha mihaszna
 826  3|                   csak lustálkodik odakint. Az árnyékba hasal és belebámul
 827  3|                   csapjon belé a nyila...~ ~Az ur rákiáltott:~ ~- Csend!
 828  3|                       Csend! Elég legyen!~ ~Az asszony ijedten fogta be
 829  3|                ijedten fogta be a száját.~ ~Az úr a juhász felé fordult.
 830  3|                     védekezhetik, ha tud.~ ~Az öles «nagymarha» ember csak
 831  3|                   majd egyszer agyonütni.~ ~Az úr magába nyelt egy csendes
 832  3|                     egy csendes mosolygást. Az asszonyhoz fordult.~ ~-
 833  3|                      érti? Ha nyelveskedik, az ura megint meg fogja verni,
 834  3|    elgondolkodhattak azon, hogy meddig tart az «ok nélkül», és hol kezdődik
 835  3|                    nélkül», és hol kezdődik az ok. Az a biztatás, hogy
 836  3|                      és hol kezdődik az ok. Az a biztatás, hogy az úr maga
 837  3|                     ok. Az a biztatás, hogy az úr maga veri meg az ok nélkül
 838  3|                    hogy az úr maga veri meg az ok nélkül verekedőt, éppen
 839  3|                      Tudták már, mit jelent az, ha az úr ver meg valakit.~ ~
 840  3|               Tudták már, mit jelent az, ha az úr ver meg valakit.~ ~Az
 841  3|                    az úr ver meg valakit.~ ~Az egész verés csak egy pofonból
 842  3|                     kocsis pedig, aki éppen az irodai szekrény mellett
 843  3|                    ajtajába a fejével, hogy az ajtó befelé nyilt ki.~ ~
 844  3|                     kémény. Akit megölelek, az jajgat.~ ~De - mi tagadás -
 845  3|                        Hiréből ösmerték már az egész környéken és ha bekopogtatott
 846  3|                    udvarolni sem tudott. De az udvarlókat a puszta jelenlétével
 847  3|                 tartani, minden jel szerint az örökös pártaviselés sorsa
 848  3|                 akinek egyetlen nagy bánata az volt a világon, hogy nem
 849  3|                   mint a főzőkanalam. Amint az ember okos dologról kezd
 850  3|                  Ezek azt hiszik, abból áll az udvarlás, ha meg tudnak
 851  3|                       Amikor megtudta, hogy az a «valaki» Körtvélyesy Sándor,
 852  3|                   ügyeskedett, felhasználva az összeköttetéseit, hogy azon
 853  3|                     okvetetlenül ott legyen az aranyhal, akire Kamilla
 854  3|              Körtvélyesy huzatta, és itatta az incifincieket, a «nyálasokat»,
 855  3|                    Kertész Kamillát, akiben az is tetszett neki, hogy nem
 856  3|                   tetszett minden egyéb is; az elevensége, a jó gazdaasszony
 857  3|                     a jó gazdaasszony hire, az igénytelensége, az esze,
 858  3|                    hire, az igénytelensége, az esze, sőt még az is, hogy
 859  3|            igénytelensége, az esze, sőt még az is, hogy nem volt valami
 860  3|                 egyenesen a pusztára és ott az úr azzal kezdte az udvarlást,
 861  3|                   és ott az úr azzal kezdte az udvarlást, hogy apróra megmutogatott
 862  3|             gazdaasszonyt Trézsinek hivják; az álmos ispánt meg Cserepes
 863  3|              kétszáz gyümölcsfa; a méhesből az idén két mázsa mézet fognak
 864  3|                     gyenge, mert kevés volt az eső, - de a szőlő annál
 865  3|                   amott vannak a félszerek, az istállók, meg a gránárium;
 866  3|                  istállók, meg a gránárium; az a ménló, amelyet most jártat
 867  3|                   most jártat a kis kocsis, az ő hátilova; de van itt egy
 868  3|               nyugodt, sárga kanca, amelyen az asszony is bátran lovagolhat...
 869  3|              lovagolhat... Mire elkészültek az ösmerkedéssel, este lett.~ ~
 870  3|                    lett.~ ~Aztán megtörtént az a csuda, hogy az úr hajnalban -
 871  3|                 megtörtént az a csuda, hogy az úr hajnalban - először életében -
 872  3|                  amikor reggeledett neki.~ ~Az egész nap ugy telt el, ahogy
 873  3|                     Hanem másnap már ő volt az, aki az urát felkeltette.~ ~-
 874  3|                   másnap már ő volt az, aki az urát felkeltette.~ ~- Tessék
 875  3|                     csak pihenjen. Nem való az magának - tiltakozott az
 876  3|                    az magának - tiltakozott az úr.~ ~De Kamilla nem engedelmeskedett.~ ~-
 877  3|               Mindent meg akarok tanulni.~ ~Az úr kacagott.~ ~- No de ilyet!
 878  3|                      Szörnyen tetszett neki az a kedves erőszakosság, amellyel
 879  3|                   szemet meresztett, amikor az urat az asszonnyal együtt
 880  3|                  meresztett, amikor az urat az asszonnyal együtt látta
 881  3|                 asszonnyal együtt látta meg az istállókban, meg mindenütt
 882  3|              összecsapta a kezét, ugy sugta az öreg béres feleségének:~ ~-
 883  3|                 Reggelizésre visszakerültek az uri házba.~ ~Ott pedig Kamilla
 884  3|                       Ez igy nem jól van... Az irodát át kell hurcolni
 885  3|         vendégszobába, ott a folyosó végén. Az uriszobából lesz az ebédlő,
 886  3|                  végén. Az uriszobából lesz az ebédlő, az ebédlőből a szalon,
 887  3|                 uriszobából lesz az ebédlő, az ebédlőből a szalon, a szalonból
 888  3|             ebédlőből a szalon, a szalonból az én nappalim; szalon ezután
 889  3|                amellett van a fürdőszoba.~ ~Az ur nem tudott hová lenni.~ ~-
 890  3|                   én parancsolok idebent.~ ~Az úr kacagott. Igy ővele még
 891  3|                félegykor ebédelünk. Mutassa az óráját. Ahhoz igazitjuk
 892  3|                   elromolhatik a jó ebéd.~ ~Az ur csak kacagott.~ ~- Valósággal
 893  3|             felesége kedvét. - Próbálja meg az önálló háziasszonykodást.
 894  3|                 tudja?~ ~A vasárnapi misére az úrnak is el kellett menni,
 895  3|                    kell előljárni, - mondta az asszony, azzal a bizonyos
 896  3|        határozottsággal. - És vitte magával az urát is. A plébános úr ugy
 897  3|                    következett a rapport.~ ~Az egyik béreslegény ugy rávágott
 898  3|                  ugy rávágott a vasvillával az ökre csipejére, hogy a szegény
 899  3|                    belesántult. A közvádlót az ispán képviselte.~ ~A béres
 900  3|                 elájult, amikor látta, hogy az erős parasztlegény hogy
 901  3|                  hogy pördül meg maga körül az úr simogatásától.~ ~- Ezentul
 902  3|                Ezentul nem fogja nekem ütni az embereket, - mondta a rapport
 903  3|                ütése van.~ ~- Drágám, ehhez az egyhez mégis én értek jobban, -
 904  3|                értek jobban, - jegyezte meg az úr, megint csak kacagva.~ ~-
 905  3|                  kell, akkor hivom magát.~ ~Az úr olyan mulatságosnak tartotta
 906  3|                olyan mulatságosnak tartotta az ötletet, hogy erre is harsogva
 907  3|              magadnak és ráülsz.~ ~(Sárkány az ur tüzes, rabiátus ménlova
 908  3|                          Miért ne? - mondta az asszony olyan hangon, mint
 909  3|                  aki meg is akarja tenni.~ ~Az úr nem mert tiltakozni.
 910  3|                  régi barátaival ugy eltelt az ideje, hogy csak éjfél felé
 911  3|              olvasott.~ ~A vacsora ott volt az asztalon, érintetlenül.~ ~
 912  3|                   asztalon, érintetlenül.~ ~Az úr elképedt. - Mi az, édesem?
 913  3|                        Az úr elképedt. - Mi az, édesem? az Istenért, miért
 914  3|                  elképedt. - Mi az, édesem? az Istenért, miért nem feküdtél
 915  3|                     Őrültség! - pattant fel az úr; de nyomban odasietett
 916  3|                 elkezdte volna ölelgetni.~ ~Az asszony nem engedte.~ ~-
 917  3|               érintsen. Haragszom magára.~ ~Az úr borzasztóan restelkedett.
 918  3|                    Éppen a felesége!... Meg az is szörnyen rosszul esett
 919  3|                    rosszul esett neki, hogy az asszony nem vacsorázott
 920  3|                őnélküle. De legjobban mégis az izgatta, hogy duzzogó felesége
 921  3|                    sohasem volt.~ ~Elkezdte az asszonyt kérlelni, engesztelni.~ ~
 922  3|                     erőszakoskodott. Vadult az ellenállástól.~ ~Az asszony
 923  3|                  Vadult az ellenállástól.~ ~Az asszony élesen csengő hangon
 924  3|                 ijesztő határozottsággal.~ ~Az úr megriadt. - Kitelik tőle,
 925  3|                  gondolta, és nem folytatta az ostromot.~ ~Másnap az asszony
 926  3|             folytatta az ostromot.~ ~Másnap az asszony ugy köszöntötte,
 927  3|               emlitette a tegnapi esetet.~ ~Az úr is hallgatott. De feltette
 928  3|                     szegi meg a szavát. Ezt az asszonyt nem lehet büntetlenül
 929  3|                rögtönzött névnaphoz.~ ~Most az egyszer az asszony nevetett.
 930  3|                névnaphoz.~ ~Most az egyszer az asszony nevetett. Tetszett
 931  3|                     nevetett. Tetszett neki az a bolondos régi névnapozás,
 932  3|               szükség. Magának sem való már az, kedves uram.~ ~Az úr erre
 933  3|                 való már az, kedves uram.~ ~Az úr erre a szóra nyelt egyet.~ ~
 934  3|                  mondta. Inkább te vagy már az uram és parancsolóm, te
 935  3|                   sem veszitette el közülök az emberi formáját. Persze
 936  3|        megszeliditette ezt a bölényt.~ ~Még az úr is kacagott. Még pedig
 937  3|                   nem értesz, - mondta neki az úr.~ ~Amikor mindenki elment,
 938  3|                 Amikor mindenki elment, még az is kiszaladt a száján, hogy:
 939  3|                      hogy: hála Istennek!~ ~Az asszony megölelte, megcsókolta.~ ~-
 940  3|                  mondta neki szerelmesen.~ ~Az úrral nyulat lehetett volna
 941  3|                        Felkapta a feleségét az ölébe, ugy vitte a fészkökbe.~ ~
 942  3|                 Adhatja a reggelit, felkelt az úr.~ ~ ~ ~
 943  3|                      Bátyámuram nem szereti az olyan «fergeteg-vizslákat»,
 944  3|           fergeteg-vizslákat», amilyeneknek az enyémeket csufolja; Jolánkának
 945  3|                    Szerető öccse, Gábor.»~ ~Az öreg úr megüzente a gyerekkel,
 946  3|                szeleburdira és csak készülj az elemózsiával, mint rendesen.
 947  3|                elemózsiával, mint rendesen. Az én gyenge gyomromnak nem
 948  3|              amilyet te sütsz, Nyírőnek még az öregapja sem evett.~ ~*~ ~
 949  3|                  maga módja szerint.~ ~- Ez az a hires? - kérdezte az öreg
 950  3|                   Ez az a hires? - kérdezte az öreg úr, meglehetősen bizalmatlanul.~ ~
 951  3|                     kezdődő vadászláznak.~ ~Az öreg úr eközben tempósan
 952  3|                   megmondom, - csattant fel az öreg úr, - hogy én külön
 953  3|                    én külön vadászom. Nekem az a kengyelfutó dög ne legyen
 954  3|                   kengyelfutó dög ne legyen az utamban. Ösmerem a fajtáját,
 955  3|                 hagyja itt vadhordozónak.~ ~Az öreg úr a vadőrrel balra
 956  3|                     felett vércse libegett. Az ég mezőjén fehérrózsafelhők
 957  3|                  egy hete. Olyan régen volt az?~ ~- Nekem egész örökkévalóság.
 958  3|                     vizsla mögött, amelynek az orrcimpája remegett, a szeme
 959  3|                  remegett, a szeme tüzelt s az egész teste festeni való
 960  3|                     a másikért. Ott letette az elsőt és addig mesterkedett,
 961  3|                   először csak szárnyaztam. Az igazi vadász nem engedi
 962  3|                          Ugyan hogy?~ ~- Ha az egész életén át mellettem
 963  3|                 szoborvizslához közeledtek, az elől felpattant egy nyul
 964  3|              ragadtatva.~ ~- Ha ez a vizsla az enyém volna!~ ~Nyírő mosolygott. -
 965  3|                       Eladja? Megveszem! Mi az ára?~ ~- Egy galamb az ára.
 966  3|                   Mi az ára?~ ~- Egy galamb az ára. Csak egy galamb.~ ~-
 967  3|                        Magának nincs, hanem az édes apjának van.~ ~Jolánka
 968  3|                      Ki akart tenni magáért az imádottja előtt.~ ~- Azt
 969  3|                    búgta neki, amit a szive az ajkára dobogott.~ ~Egy fogoly
 970  3|                   szent helyen, - mutogatta az öreg ur a «szent helyet». -
 971  3|               versenyparipa pedig csak ment az orra után és hirtelen megtorpant.~ ~-
 972  3|                  sugdosott neki amellett.~ ~Az öreg ur megszólalt:~ ~-
 973  3|                      ugy-e, de Diánáért még az egész gulya is kevés lenne.
 974  3|                furfangos ábrázattal, - hogy az a galamb mit szól az esethez.~ ~
 975  3|                   hogy az a galamb mit szól az esethez.~ ~Jolánka hirtelen
 976  3|                          Apuskám, Diána már az enyém, arra nem kell már
 977  3|                     Jolánka mellé ugrott.~ ~Az öreg úr felhuzta a szemöldökét.~ ~-
 978  3|           gazdájához akart dörgölődzeni, de az elkergette.~ ~- Mars az
 979  3|                     az elkergette.~ ~- Mars az úrnődhöz! Semmi közöm hozzád!~ ~
 980  3|                     közöm hozzád!~ ~Jolánka az apjához simult.~ ~- Drága
 981  3|                Akkor minden a tiéd marad.~ ~Az öreg ur megölelte a keblére
 982  3|                         A TERMÉSZETTUDÓS.~ ~Az öreg Gáti Simon, irodai
 983  3|               természet ösmeretében, kivált az ornithológiában, a botanikában...~ ~
 984  3|         ornithológiában, a botanikában...~ ~Az öregur közbevágott.~ ~-
 985  3|                   Igen-igen, mert nekem nem az a lényeges, hogy mit tanult
 986  3|                   arra ugyis én tanitom meg az embereimet, a magam módszere
 987  3|                    Ahány ház, annyi szokás. Az én rendszerem itt nálam
 988  3|              gazdálkodni, ahogy én szoktam. Az nem baj, ha iskolákat végzett;
 989  3|            jártasságot hozott volna magával az én studiumaimban, az ornithológiában,
 990  3|                magával az én studiumaimban, az ornithológiában, meg a botanikában,
 991  3|                    azt akarom, hogy ösmerje az egész madárvilágot, a rágcsálók
 992  3|                   hányféle sólyom van; mert az mindegyik más, és másképen
 993  3|               botfarku galambászó héjja is, az «astur palumbarius», meg
 994  3|                palumbarius», meg a karvaly, az «accipiter nisus»; meg idetartoznak
 995  3|                   garrula»? mondja meg.~ ~- Az kérem alássan a kékcsóka,
 996  3|                        Hát a bölömbika?~ ~- Az kérem alássan a «botaurus
 997  3|                vulgaris» micsoda madár?~ ~- Az kérem alássan nem madár,
 998  3|               alássan nem madár, hanem amit az előbb tetszett emliteni
 999  3|                     közül: a réti csarap.~ ~Az öreg ember felugrott. Mindakét
1000  3|              gazdaságomba. A szobád itt van az iroda mellett. Természetesen