Rész

1001  3|                iroda mellett. Természetesen az asztalomnál kosztolsz. Költözzél
1002  3|                       Beke Károly aznap már az öreg úrral, meg a családjával
1003  3|                 ebédelt.~ ~Kis család volt. Az öreg úron kivül a mama,
1004  3|                  mindig jóságos mosoly volt az arcán. A leány szende, viruló,
1005  3|                   merte a szemét ráemelni s az egész ebéd alatt szerényen
1006  3|                   meg sem mukkant.~ ~Amikor az ebédnek vége volt és a segéd
1007  3|              mamának kezet csókolva elment, az öreg Simon jóindulattal
1008  3|                 Nagyon értékes fiatalember. Az egész természetrajz a kisujjában
1009  3|                   gazda végezte. A segédnek az irodában adott másolómunkát
1010  3|                  meg; azt is vitte magával. Az ember nem tudhatja, mikor
1011  3|                   Amikor délfelé hazakerült az őszi szántás felől, már
1012  3|              kellett a lugasig mennie, mert az egyik sólyom meggondolatlanul
1013  3|         tapasztalatlan. Nem nagyon félt még az embertől. A kertben, meg
1014  3|                 volt, hogy vele törődjenek. Az állat is megtanulja, hogy
1015  3|                     vigyáznia és hogy ki-mi az ellensége. Azért lehet az
1016  3|                   az ellensége. Azért lehet az óvatos túzokot, meg a vadlibát
1017  3|                   rózsaszál-kisasszonyka.~ ~Az urfinál puska volt, és ugy
1018  3|                pedig kétségbeesetten bámult az apjára.~ ~- Mit csináltok
1019  3|                csináltok ti itt? - kérdezte az elképedt öreg ember szigoru
1020  3|                   ám!~ ~- Kérem alássan, én az egész természetrajzot bebüfláztam,
1021  3|                  előbb meg kellett tanulnom az egész természetrajzot.~ ~
1022  3|                    egész természetrajzot.~ ~Az öreg Simon még haragudni
1023  3|                   elfelejtett, ugy meglepte az eset.~ ~- Ki vagy te, ember,
1024  3|                    a verebet azt ösmerem.~ ~Az öregúr ugy elkezdett harsogva
1025  3|                     el mindent, - követelte az öreg a fiutól, megint aggasztóan
1026  3|                   Mázolókat! - vágott közbe az öreg dühösen.~ ~- Művészeket! -
1027  3|                esdekelt a kisleány szorosan az apjához tapadva.~ ~Gáti
1028  3|                     kitartása, hogy bevágta az egész természetrajzot, mindenesetre
1029  3|                Mondd meg, ebadta kölyke, mi az «upupa epops»?~ ~- Büdösbanka! -
1030  3|                   éppen kevés vizet talált; az asszonyt nem akarta a kutra
1031  3|                     akarta a kutra kurgatni az ágyból, ő maga rest volt
1032  3|                 másikhoz, meg mind a kettőt az arcához dörzsölgette. Ezt
1033  3|                   Ezzel indult is kifelé.~ ~Az asszony a dunna alól kivánt
1034  3|                      Keszeg András odaszólt az ajtóban a farkát csóválgató
1035  3|               feküdte meg a környéket, hogy az ember alig láthatott benne
1036  3|                  ember alig láthatott benne az orránál tovább.~ ~- Aunye! -
1037  3|                   elé és szigoruan figyelte az irányt, amelyben a tavaknak
1038  3|                kétszáz lépésnyire kezdődött az egyik szikestó; abba belekapcsolódott
1039  3|                  Keszeg szerencsésen elérte az első szikestavat, amely
1040  3|                  füstje; de azt alig látta. Az egész világ olyan volt,
1041  3|               mihelyest világosodik; aminek az ideje máris itt volt, csak
1042  3|                   ugyan ki lőhetett. Csakis az urasági csőszre gyanakodott,
1043  3|                      éppen a feje felett, s az egyik közüle hirtelen elvált
1044  3|                   Nosza, belenyilalt agyába az a gondolat, hogy ezt a beteg
1045  3|                   nagyobb göröngy volt biz’ az.~ ~Hányszor térült el eközbe
1046  3|               fordult hátra, meg előre, azt az Isten tudhatná. Bosszankodott,
1047  3|                 volna tovább, Bagiékhoz. De az irányitó tó, balról, sehol
1048  3|                    onnan, vagy nem hallotta az orditozást, olyan messze
1049  3|                     elindult, hogy legalább az irányt tudhassa. De nem
1050  3|                 átdereng rajtok egy kicsit. Az már a kelő nap lehet; de
1051  3|                    a kelő nap lehet; de még az sem bir velök. Sárgásfakó
1052  3|                      pedig csak köd-köd-köd az.~ ~- Hünnye! - riadozik
1053  3|                     disznót azóta.~ ~Megyen az ember találomra, előre;
1054  3|                   jobban össze birja szedni az eszét és meg is csillapodjék.~ ~-
1055  3|                 tágit; elfogja a szeme elől az egész világot. Ennél vakabb
1056  3|                   zakatoló aggyal éli végig az egész életét. Felordit,
1057  3|               várhatnak engem - mormolja.~ ~Az asszony éppen kilép a házból.
1058  3|             motyogja András gazda. Restelli az igazat megmondani.~ ~Az
1059  3|                     az igazat megmondani.~ ~Az asszony vállat von, nem
1060  3|                  von, nem kérdezi tovább.~ ~Az ember bemegy a házba, kiveszi
1061  3|                     én már nem tudlak téged az uramnak szólitani. Egyáltalában
1062  3|                      El kell mondanom neked az előzményeket, hogy tökéletesen
1063  3|                 megtenni, ha megtudod, hogy az okaim közt van az, hogy
1064  3|                      hogy az okaim közt van az, hogy mást szeretek. Büszkébb
1065  3|                    akarj visszakapni engem. Az, hogy mást szeretek, - nem
1066  3|                 Ettől még talán maradhatnék az érzésem mártirja melletted,
1067  3|              érzésem mártirja melletted, ha az együttélésünket egyébként
1068  3|                  elbirnám; de a helyzetemet az teszi elviselhetetlenné,
1069  3|                     mosolyogsz: - «Ahán! ez az! már megint a meg nem értett
1070  3|                  nem is a férfi kötelessége az ilyesmi, hanem az asszonyé,
1071  3|               kötelessége az ilyesmi, hanem az asszonyé, akinek feladata
1072  3|                    akinek feladata és sorsa az «erős tölgyhöz» simulás
1073  3|               magasabb hatalmak, akik alatt az örök férfiönzés tipusait
1074  3|                  követelésetekben benne van az elfogult és sehogysem okos
1075  3|               asszonyt.~ ~Hisz’ mindenképen az urainknak érzitek magatokat;
1076  3|             megfeledkeztek: arról, hogy azt az étheri valamit, azt a láthatatlant,
1077  3|                    ti alkalmazkodtok hozzá, az igazi erőben rejlő gyengédséggel.
1078  3|                  gyengédséggel. Mert mit ér az, ha mink megtörünk, és mindjobban
1079  3|                     hogy már utálni kezdjük az életünket, sőt, - Isten
1080  3|           szóbőségeddel elhallgattass. Most az egyszer kénytelen vagy közbeszólás
1081  3|                    csak kiváncsi vagy, hogy az irásomat elolvasd, ami az
1082  3|                   az irásomat elolvasd, ami az egyetlen lehetősége annak,
1083  3|            érdekelhet.~ ~Nem untatlak azzal az annyiszor hallott és elcsépelt
1084  3|             szeretnek ugyan, de aki mellett az «asszony» átlagos önállóságát
1085  3|               nyugodt jövővel kapcsolatban. Az, hogy mink is körülbelül
1086  3|                  hogy vajjon nem volt-e meg az a sóvárgott önállóságom
1087  3|                    és nem lettem-e én ebben az «önálló» helyzetemben mégis
1088  3|                     Majdnem azt mondhatnám, az első cseléded, akinek alig
1089  3|                   volt más igazi joga, mint az, hogy téged minden tettével
1090  3|                kedvelt falatjaid kerüljenek az asztalodra? vagy a lakásodat,
1091  3|                     vagy a lakásodat, amely az enyém is kellett, hogy legyen,
1092  3|                     volna, nem lett volna-e az neked sokkal drágább is,
1093  3|               pénzben értve a drágát. - Ami az «eltartást» illeti, nem
1094  3|                    tudhatom, hogy mennyi is az a «pénzed», mert még előlem
1095  3|                     Károly, és talán nem is az, valaminthogy az sem volt
1096  3|                     nem is az, valaminthogy az sem volt nagy dolog, amikor
1097  3|                     volt nagy dolog, amikor az egyik nagybátyám kislánykoromban
1098  3|                    senkinek sincs köze, még az édes nagybácsimnak sincsen.
1099  3|                 egyszer, hogy tévedsz, mert az a pénz a «pénzünk», akkor
1100  3|               mindezeket, ha nem lett volna az a legrettentőbb és egyre
1101  3|                      hogy egy férfi, még ha az uram is, akkor vegyen engem
1102  3|                    közössé igyekeznék tenni az egymáshoz simulás óhajtását.
1103  3|               férfit, mint a fanatikus hivő az Istent, kiszeretnék belőle
1104  3|                ugynevezett jogokat gyakorol az én érzésemen kivül.~ ~Én
1105  3|              szerepre vállalkoznék, amelyre az ember «szebbik fele» szinte
1106  3|                 tudó ember vagy, képzeld el az asszony érzését, akit ölelnek,
1107  3|                     amikor még ki sem nyilt az eszem - és amikor nyiladozni
1108  3|                   Valaki, akinek éppugy jók az állandó hétköznapok, mint
1109  3|               elfulladva fordultam el ettől az illattól, még neked állott
1110  3|                  könyvébe merülve - eluntam az ilyen egyedüllétet, és a
1111  3|                     bizonyos, hogy legalább az álmom, az alvásom, lesz
1112  3|                     hogy legalább az álmom, az alvásom, lesz zavartalan, -
1113  3|                     lesz zavartalan, - hogy az álmodásomról ne is szóljak.
1114  3|                 megbir érteni engem és hogy az lesz majd mellettem, akire
1115  3|                 vigyázni ugyis egyedül csak az én feladatom.~ ~Most már
1116  3|                nekem nincs más vágyam, mint az, hogy elváljunk és minél
1117  3|                   van, Nyitraszeg felett, s az egy kézben levő vadászterület
1118  3|                    után felszabadultak ezek az erdők a vaddisznóvadászatra
1119  3|        kapaszkodókig meg kellett tenniök.~ ~Az én állásom egy kiugró szürke
1120  3|                 elég jól szemmel tarthattam az alattam terülő sürüség nyilásait.
1121  3|                   sürüség nyilásait. Azokon az ott átváltó vad elém ötölhetett.~ ~
1122  3|               csendben. De a vadászok éppen az ilyen forgók mellett várják
1123  3|              hallgassam a csendet és lessem az erdő szivének a dobbanását.~ ~
1124  3|             tudtunkra. Akkor le kell mennem az alattam kigyódzó régi cserkészösvényen
1125  3|            mindnyájan találkozunk. Ott lesz az elemózsiázás.~ ~Az én élvezetem
1126  3|                     lesz az elemózsiázás.~ ~Az én élvezetem már biztositva
1127  3|               élvezetem már biztositva volt az erdei magányban a hangulatozással.
1128  3|             vadkörtefa szinte égni látszott az egyik kis tisztáson. A gyertyánbokrok
1129  3|               kárálva kergette egymást...~ ~Az égboltozat fehér felhőin
1130  3|                    gondom is volt, minthogy az erdő kis mozdulásait és
1131  3|                 elém kerül valami: itt volt az ideje, hogy teljes készenléttel
1132  3|                  sem szabad kockáztatnom.~ ~Az ilyen órák tele vannak apró
1133  3|                     a cselekvés pillanatáig az idő mulását folyvást könnyüvé
1134  3|                   durranás sistergett végig az erdőn. Erre felneszeltem
1135  3|           felneszeltem és a lövés hangjának az irányába figyelve találgattam,
1136  3|               figyeltem, füleltem: mi lehet az? - amikor a hegyoldalon
1137  3|          jelenthetett. De oda én nem tudtam az utat. Hátha izgatottságában
1138  3|                      Egy ember nem tehette. Az egyik lövés a hegyen dördült
1139  3|                 jóval lentebb. Aki kiabált, az a hegyen volt.~ ~Ej, majd
1140  3|                 voltam a gyülekezőhelyünkön az első. Ott még csak a tüzrakásra
1141  3|                    még csak a tüzrakásra és az elemózsiás kosarak őrzésére
1142  3|                    Valahára hallottuk, hogy az erdőben felénktartó csörtetés
1143  3|                    sajnálkozás, megdöbbenés az egész vonalon.~ ~Mindent
1144  3|                  kicsit: hadd szedjem össze az eszemet... Alig birom elhinni...
1145  3|             hivtalak össze benneteket. Mert az ebadta bestiája sohasem
1146  3|                     mindenütt; nektek erről az egyről nem is szóltam; ezt -
1147  3|      legvalószinübbnek hittem a találkozást az öreg remetével.~ ~Már jó
1148  3|                    a fergeteg, nyilegyenest az állásomnak. Látott-e, nem-e,
1149  3|               fogadására kellett készülnöm. Az ilyen sebzett vadkan nem
1150  3|                                 AKI VESZIT, AZ FIZET.~ ~A homoki pusztán
1151  3|                körül nagy csörgést müveltek az egymással veszekedő szarkák.~ ~-
1152  3|                babonás vén csárdás, aki még az időjárást is az állatok
1153  3|                     aki még az időjárást is az állatok viselkedéséből tudta
1154  3|                előre.~ ~Ha a szarka csörög, az vendéget jelent. Ha pedig
1155  3|                     akkor meg kellett jönni az esőnek.~ ~A csárdásné egy
1156  3|                Kujtorgóba», ahogy a csárdát az oda kujtorgók elnevezték.~ ~
1157  3|               elnevezték.~ ~Márinkó asszony az ura ócska ködmönét foltozgatta
1158  3|                     legfeljebb gilicetüske, az meg nem fogja el a határt
1159  3|                      ugy vizsgálódott abban az irányban, amelynek az asszony
1160  3|                 abban az irányban, amelynek az asszony nekifordult.~ ~-
1161  3|                     ám, a nyila csapja meg, az ott az a lókötő Kesze Ferkó,
1162  3|                    nyila csapja meg, az ott az a lókötő Kesze Ferkó, aki
1163  3|                   nálam, amig meg nem hozza az árát.~ ~Nem folytathatta,
1164  3|           tekintettel.~ ~Ferkó kezet fogott az emberrel is, meg az asszonnyal
1165  3|                  fogott az emberrel is, meg az asszonnyal is, akire ráadásul
1166  3|                  borom, Pál bátyó?!~ ~- Hol az én tiz liter borom ára? -
1167  3|                  liter borom ára? - morgott az öreg és nem igen akaródzott
1168  3|                 reggelre a két girhes lovát az istállójából s azoknak az
1169  3|                   az istállójából s azoknak az árából ugy kifizetem kendet,
1170  3|               Odavágott titkos tekintetével az ura felé, amiben benne volt,
1171  3|              Különben is örült nekik. Ebben az egyhangu unalomban egyebe
1172  3|            danolgatni is, ha megnőtt bennök az áldott jókedv.~ ~A csárdás
1173  3|               gondolt és elindult a borért. Az asszonynak meg eszébe jutott,
1174  3|                     meg eszébe jutott, hogy az a vén szamár még a lőréből
1175  3|                   elejét vegye, utánafutott az urának s olyan pattogósan
1176  3|                    a két üveg finom borral, az asszony meg a poharakkal,
1177  3|            keresztben, szemközt egymással s az üvegeket, poharakat oda
1178  3|                        Gányó Pista felkapta az üvegét és csak ugy könyv
1179  3|              levette a szájáról, nem maradt az üvegben semmi sem. Hanem
1180  3|                   azt, hogy: «csikós vagyok az alföldi rónán, van jó cserényem,
1181  3|                    hajtásra beszivta magába az üveg bort.~ ~- Ez jó volt -
1182  3|              kedvetlenül.~ ~- Kettőnk közül az egyik - pattant fel Gányó
1183  3|                     Akit Márinkó megcsókol, az fizet, - kötekedett Ferkó. -
1184  3|                   akinek a visitó kacagását az öreg házsártos ember jól
1185  3|                 magabizással:~ ~- A borokat az fogja megfizetni, akinek
1186  3|                    közül rosszabb lova van. Az pedig nem az enyim.~ ~Kesze
1187  3|             rosszabb lova van. Az pedig nem az enyim.~ ~Kesze Ferkó felpattant
1188  3|                     erre a dicsekvésre:~ ~- Az én lovam neve Madár; a madár
1189  3|                 madár sem éri utól, nemhogy az ilyen fülét-farkát lógató
1190  3|                     s előbb jut ide vissza, az a nyertes.~ ~- Hát legyen
1191  3|                     nyertes.~ ~- Hát legyen az a nyertes - kiabált Kesze
1192  3|                  csak rajta; de aki veszit, az fizessen ám!~ ~- Aki veszit,
1193  3|                fizessen ám!~ ~- Aki veszit, az fizet! - kiabálta a két
1194  3|                 muszáj volt megtartani.~ ~- Az is gazember, aki nem fizet,
1195  3|                  Feri; - becsületszóra hát, az Árgyilusát.~ ~- Arra! becsületszóra! -
1196  3|                 lovukra és Márinkóra bizták az inditást. Amikor tapsol,
1197  3|                csárdás, forduljatok már! mi az istencsudáját futtok tovább!...~ ~
1198  3|                        A csárdásnak kezdett az agyában valami derengeni.~ ~
1199  3|                    hiba, hűtötte le Márinkó az ura gyalázkodó kedvét. Hisz’
1200  3|               vesztes? mondja meg kend.~ ~- Az is igaz, - dörmögte a csárdás
1201  3|                csárdába. Hirtelen ráförmedt az asszonyra:~ ~- Te is mit
1202  3|                     a szádat? - Fogd azokat az üvegeket, meg a poharakat
1203  3|                 Bangola» tulsó oldalán volt az ősi kastély, az innenső
1204  3|                oldalán volt az ősi kastély, az innenső oldalán pedig a
1205  3|                     órát kellett gyalogolni az erdőn keresztül. De ezt
1206  3|                     erdőn keresztül. De ezt az utat nagyon ritkán tette
1207  3|                 benne csudálatos szentélyek az elszórtan csoportos, örökzöld
1208  3|                   amekkora a hires Kohinor, az «bedől» valami másnak; például
1209  3|                 puhult a remek vadászattól, az hamarabb részeg lehetett
1210  3|                egészen más élet folyt abban az egyszerü, szerény erdészházban.
1211  3|                    megérkezett, örökké csak az erdőt bujta. Sohasem vitt
1212  3|              csakugy ropogott néha a puska: az innensőn csak ritkán dördült
1213  3|                fővadőr haptákba vágódott. - Az ott, kérem alázattal, a
1214  3|                    nézte meg azon keresztül az urát, aki vállat vont és
1215  3|                    hogy nem kellett félteni az unalomtól. Az öreg Keszeg
1216  3|               kellett félteni az unalomtól. Az öreg Keszeg biztos kisérője
1217  3|                  festett. Karcsu volt, mint az előtte szálldosó pávaszemü
1218  3|       megirigyelhette volna. Szép arca volt az egyetlen, ami szinte veszedelmesen
1219  3|                   világitott a fehérségével az erdei őszi tarkaság közt.
1220  3|               kacérul, féloldalt billenően. Az enyhe zöldváltozatu keretben
1221  3|                  zöldváltozatu keretben még az öreg Keszegnek is ugy meg-megakadt
1222  3|                 barangolni, iszen tudja;... az erdőt már ösmerem; - maga
1223  3|                    szinte hizelkedve mondta az utolsó szót és ugy nézett
1224  3|                   ugy nézett Keszegre, hogy az öreg cseléd azt sem tudta,
1225  3|                  eltakarták a lombok.~ ~*~ ~Az erdő szeptember második
1226  3|                    egyik naposabb foltjára; az olyan volt, mintha ezer
1227  3|           hátra-hátranézett; azután, amikor az első «magaslesig» jutott,
1228  3|                  csacsogva riadoztak arrább az utjából. Egy fordulónál
1229  3|                  kereszt-ösvényre, amelynek az elején régi cölöp volt rozsdás
1230  3|                         Idáig tartott ebben az irányban az ura erdeje.
1231  3|                   tartott ebben az irányban az ura erdeje. Még egy lépés
1232  3|                     egy lépés és odaát volt az idegen területen.~ ~Ott
1233  3|                   egymás karjába szakadtak, az asszony fejéről lecsúszott
1234  3|                    elkezdett lefelé zuhogni az oda rejtett feketetenger.~ ~
1235  3|               görbén nőtt ikerfához vezette az asszonyt, amelynek egyik
1236  3|                         Borzasztó, - kezdte az asszony, - huszonnégy óránk
1237  3|                rögtön utazunk és akkor erre az esztendőre vége!... Nem
1238  3|                     gyöngéden simogatta meg az asszony fejét.~ ~- Ne tréfálj;
1239  3|                  valahova messze, ahol csak az enyém lehetsz és én a tied.
1240  3|               Amerikába!~ ~- Megbánnád. Nem az lennék én máshol, aki itthon.
1241  3|               lennék én máshol, aki itthon. Az én lelkem ebbe a földbe
1242  3|                  kertté varázsolná számodra az én szerelmem.~ ~Átcsuszott
1243  3|              érezlek... Megleptél, elvetted az eszemet, mire eszméltem,
1244  3|                       A férfi ajka rátapadt az ajkára, ugy hallgattatta
1245  3|                    birt többet szóhoz jutni az asszony. Mire - sokára -
1246  3|                    de halk nesz hallatszott az erdőben s most odafigyelt.~ ~-
1247  3|                    egyébbel sem törődött.~ ~Az asszony a lélekzetét visszafojtva
1248  3|                     nézte, hogy változik át az ő szerelmese ősemberré,
1249  3|                akinek minden gondolata csak az a szarvas. Eközben egy kicsit
1250  3|                   visszhangzott a Bangolán. Az asszony látta, hogy rogyik
1251  3|                Keszeg felkönyökölt. Kereste az irányt, ahonnan az élesen
1252  3|                  Kereste az irányt, ahonnan az élesen csattanó hang jött -
1253  3|               ugyanakkor nyugtalanul mondta az asszonynak: - Szivem, neked
1254  3|                    ide sietnek a lövésre.~ ~Az asszony megrezzent, felugrott.
1255  3|                   alá gyömöszölte. Most már az volt a gondja, hogy itt
1256  3|                     szarvasa volt neki most az első.~ ~Hüvös szél kerekedett
1257  3|                       Csak a szél - susogta az asszony fázósan.~ ~Azután
1258  3|                    oda Kádár Menyus is, aki az utca tulsó végéről ballagott
1259  3|                   sem hallja őket, minthogy az utcán ebben a téli időben
1260  3|                      vélekedett István.~ ~- Az pedig úgy volt, mondok,
1261  3|                pedig úgy volt, mondok, hogy az apám is korán rakta meg
1262  3|            katonasággal akkoriban, már mint az én időmben, végeztem, elővett,
1263  3|                élhet, mert aki enélkül van, az mind elkurafisodik; többet
1264  3|                     fejbólintással.~ ~- Még az ég madarai is mindjárt fészket
1265  3|                    raknak, mihelest itt van az ideje. Nem várnak - tóditotta
1266  3|                  kitalálta. Maga csak ránéz az emberre és már belelát a
1267  3|                     penditett meg.~ ~- Mert az én fiam olyan legény, aki
1268  3|              mellett volnának a földek; hun az egyiken dolgozna, hun a
1269  3|                 Nono! - viaskodott János, - az talán még sem igen lehetne.~ ~-
1270  3|                Dehogy nem, dehogy nem! amit az én fiam egyszer feltett
1271  3|                lenni! A Doberdón is valahol az egyik lába az egyik hegy
1272  3|                    is valahol az egyik lába az egyik hegy tetején volt,
1273  3|                     a fiam potenciáját.~ ~- Az már más, csillapodott le
1274  3|             biztatta Menyus, felülkerekedve az erőszakoskodással.~ ~- Mit
1275  3|                     tudni?~ ~- Azt, hogy ki az én szomszédom legközelebb;
1276  3|                    van. Derék legény a fia, az egyik lába az egyik hegyen,
1277  3|                 legény a fia, az egyik lába az egyik hegyen, a másik a
1278  3|                  Mire egyeztek meg?~ ~- Hát az én fiam, meg a maga Bözsike-leánya,
1279  3|                 Mihez szóljak én hozzá?~ ~- Az esethez! a két gyerek esetéhez.~ ~-
1280  3|                    két gyerek esetéhez.~ ~- Az nem tartozik rám, az rájok
1281  3|                        Az nem tartozik rám, az rájok tartozik, meg az anyjukomra.
1282  3|                      az rájok tartozik, meg az anyjukomra. Én ebbe nem
1283  3|              tapogassa ki ott is.~ ~- Tyhü! az áldóját! előlről kezdjem?~ ~-
1284  3|                   gondolja?~ ~- Onnan, hogy az anyjukom is affélét nyafogott
1285  3|                         Miattam rendben, de az asszonynak ebben több szava
1286  3|                  mint nekem.~ ~- Hogy lehet az?~ ~- Nem érti kend a csiziót!
1287  3|                  csiziót! Ugy egyeztünk meg az anyjukommal, hogy én a borjut,
1288  3|                  nemes ember volt, minthogy az ükapja Rákóczi kurucai közt
1289  3|                    vitézkedett valaha. Amig az idők folyása Tamásig jutott,
1290  3|               hosszu utat tett meg. Eközben az egyik Sárfy gazdagon házasodott
1291  3|                olyan jól gazdálkodott, hogy az unokájára már csak a hét
1292  3|                   nagy csábitása volt abban az irányban, hogy ha mindenét
1293  3|                   holtig úr lehetne.~ ~Mert az tetszett volna neki, hogy
1294  3|                   meghányja-veti mellékesen az ország dolgát is; szervezi
1295  3|                 volt Sárfy Tamás. A ló volt az egyetlen igazi szenvedélye
1296  3|                     tüzes két sárkány volt, az aranysárgáknak abból a fajtájából,
1297  3|                    és foltozott. A kocsisán az egykor kék libéria megfakult
1298  3|                    pompás hintó, ugy látták az emberek, akik már messziről
1299  3|                     ritkán kellett neki; ez az úr dolga volt. De egy igen
1300  3|                    a bakon a kocsis, amikor az urak visszaszállingóztak
1301  3|                   felhőanyja ölébe.~ ~Akkor az urak már javában angolkeserüztek
1302  3|                kupica gyomorerősitőt, azzal az üzenettel, hogy mindjárt
1303  3|                   szinjózan maradt. Mi volt az őneki!...~ ~Már régen megunta
1304  3|              beleszólott. A patikárius volt az egyetlen, aki hallgatott.
1305  3|                 Minek haragitsa magára akár az egyiket, akár a másikat;
1306  3|                    fülig bujva a bundájába. Az csak maga Korondy lehetett.~ ~-
1307  3|                   azt parancsolta: húzd le! az annyi volt, hogy akárki
1308  3|                    ha ő ült volna a bakon s az ő kezében lett volna a gyeplő.
1309  3|                   derékszögben vált kétfelé az országút, jobbra-balra.
1310  3|                    utánakapott, elvesztette az egyensulyt és előrebukott
1311  3|           szabaduljon a még nagyobb bajtól. Az ut mellett mély árok volt.
1312  3|                  magát. Gyakorlata volt már az ilyesmiben.~ ~Ugy pattant
1313  3|                     Tamás ur sejtette, hogy az az ő kocsisa; de most inkább
1314  3|                  Tamás ur sejtette, hogy az az ő kocsisa; de most inkább
1315  3|                   kocsi hirtelen megállott. Az egyik ló ugyanis felbukott
1316  3|                   megértette a helyzetet.~ ~Az elszabadult gyeplő addig
1317  3|                     és feltámadt a szivében az irgalom.~ ~- Mit óbégatsz?
1318  3|                        De már erre csattant az ábrázatja. És következett
1319  3|                       Belecsendült a fülébe az előtte ülő nagy marha ember
1320  3|                 Szörnyen komikusnak találta az egész esetet.~ ~Kacagott.~ ~ ~ ~
1321  3|                 tekintély kedvéért, megadta az intézői cimet.~ ~Az uj intézőt
1322  3|                 megadta az intézői cimet.~ ~Az uj intézőt Tóth Mihálynak
1323  3|                  pipa volt, amely állandóan az agyarán fityegett.~ ~A vörös
1324  3|                  erről nyiltan megkérdezte, az intéző legyintett:~ ~- Nem
1325  3|                     forrásvizünk volt. Jobb az minden tokaji aszubornál.~ ~
1326  3|                   mondta, hogy hol volt; de az Vasadyt nem nagyon érdekelte. «
1327  3|                   tudományát. Egyelőre csak az volt lényeges, hogy megbizható,
1328  3|               mormogott Tóth Miska. - Rend, az lesz. Jótállok róla.~ ~Ezzel
1329  3|                  csak este, vacsora idején. Az ebédjét levitte a szobájába,
1330  3|                  levitte a szobájába, amely az iroda mellett volt egy külön
1331  3|                   volt egy külön épületben. Az a szoba inkább fülke volt,
1332  3|                    Diván meg ruhafogas volt az irodában. Több nem kellett
1333  3|                 tudja, merre járt már akkor az intéző.~ ~Még vacsora után
1334  3|                    a pusztára. Akárhányszor az egész éjszakát kint töltötte.
1335  3|           kiváncsian próbált nyitjára jutni az intéző titkának.~ ~Megkérdezte
1336  3|                   tessék mondani, - morgott az öreg béres. - Az intéző
1337  3|                    morgott az öreg béres. - Az intéző ur nem kiméli a karikását.
1338  3|                kérdezte Vasady.~ ~- Nem ver az, csak ugy odasuhint. Egy
1339  3|                     Mi a csudát? - kérdezte az úr meglepetve.~ ~- A nagyságos
1340  3|                    Parajdit? - csodálkozott az ur. - Nem szólott róla.~ ~-
1341  3|                    szólott róla.~ ~- Hacsak az intéző ur nem szól; - mert
1342  3|                      mint a hal. Igaz, hogy az intéző ur kitanitotta, hogy
1343  3|                    kutyát ledobta a földre, az fuldokolva s a farkát a
1344  3|                    munkások félve léptek be az irodába, amikor az intézőt
1345  3|                léptek be az irodába, amikor az intézőt ott sejtették. A
1346  3|                   lenni, amelynek a kulcsát az intéző mindig magánál hordta.
1347  3|                   nagy durranásra riadt fel az egész puszta és mire kirohantak
1348  3|                   puszta és mire kirohantak az emberek a cselédházakból,
1349  3|               emberek a cselédházakból, meg az istállókból, ott látták
1350  3|                     istállókból, ott látták az intézőt egy kóbor kutya
1351  3|              kérdezte tőle másnap Vasady.~ ~Az intéző vállat vont. - Holdvilág
1352  3|                   csakugyan veszett volt.~ ~Az intéző tekintélye száz percentet
1353  3|                 kukoricagóré léces oldalát. Az intéző elcsipte őket. Elkezdte
1354  3|               mintha kacagtak volna. Amikor az intéző megelégelte a mulatságot,
1355  3|                     felforgatták a pusztát. Az ő szemökben Miska bácsi
1356  3|                     mindig ott settenkedett az intéző körül. Faggatták,
1357  3|                   nekik a medvés eseteit.~ ~Az még hagyján volt, amikor
1358  3|         történetétől már aludni sem tudtak. Az intéző elmutogatta nekik
1359  3|               medvéket a másvilágra küldte. Az egyik beleharapott a vállába;
1360  3|                         Majd máskor, - volt az állandó felelet. - Majd
1361  3|                 magokkal.~ ~Egyszer, amikor az intéző kiment a határba
1362  3|                   azt a puskát.~ ~Elcsenték az édesanyjok kulcscsomóját,
1363  3|               megfeledkeztek magokról, hogy az édesapjok rájok nyitott.~ ~-
1364  3|                 sompolyogtak kifelé.~ ~Feri az ajtóban megállott s félénken
1365  3|            restelném, ha megtudná, - mondta az apjok. - Hallgatni fogok.~ ~
1366  3|             Hallgatni fogok.~ ~Hanem amikor az intéző megjött, behivta
1367  3|                     intéző megjött, behivta az irodába és ott megkérdezte
1368  3|                     mivel bolonditod te itt az embereket, még a fiamat
1369  3|                 medvéket fojtottál meg...~ ~Az intéző először kacagott
1370  3|                     bicskásoknak is vannak; az efélét nem respektálják.
1371  3|                respektálják. Hanem a medve, az más, mert azt ők sem láttak.
1372  3|                hátulsó zsebembe. Nem látták az emberek s elhitték, hogy
1373  3|                    emberek s elhitték, hogy az ablakból lőttem ki a medveölő
1374  3|                    medveölő puskával. Ennyi az egész, punktum.~ ~És még
1375  3|                   Vasady is és megveregette az intéző vállát.~ ~- Jól van
1376  3|                                FARKASLES.~ ~Az uradalmi erdőkerülőház a
1377  3|                 felső faluvégen volt. Onnan az erdő széle már alig volt
1378  3|                    szakadékos uton, amelyet az őszi sarak, meg a téli hóolvadások
1379  3|                     titkos utakon lopództak az erdőbe. Az egyetlen orvvadász
1380  3|                 utakon lopództak az erdőbe. Az egyetlen orvvadász pedig,
1381  3|               Nántün lakott, hanem beljebb, az elhagyott világban, Rákoson,
1382  3|                  még csak a farkasok voltak az élő ellenségei. Akkoriban
1383  3|                Szatmárnak, Szilágyságnak ez az összeszögellése arról, hogy
1384  3|                 összeszögellése arról, hogy az erdőségeiben sok a «toportyánféreg».
1385  3|              viskójában szorongó oláh gazda az ablakából nézte az udvarára
1386  3|                    gazda az ablakából nézte az udvarára merészkedő lomposokat,
1387  3|            elriassza őket.~ ~Pados Péteren, az uradalmi kerülőn kivül,
1388  3|                     vadász; meg a hajtó is. Az óvatos farkas könnyen kicsuszott
1389  3|                    negyvenes, tagbaszakadt, az erejéről hires, mindenre
1390  3|                   meg nem riadó ember volt. Az első feleségével csendes
1391  3|               csendes békességben élt, mert az a jó asszony minden cselédi
1392  3|                  Péter bátran járhatta tőle az erdőket. De amikor az asszony
1393  3|                  tőle az erdőket. De amikor az asszony kidőlt mellőle,
1394  3|                  fát vágjon, vizet hordjon, az udvart egyszer-máskor végigsepregesse;
1395  3|                   házi dolgok nehezét, amig az asszony a falut járta s
1396  3|                    a döghöz, hogy ott lesse az arravetődő rablófajzatot.
1397  3|               rágyujtott és akkor igy szólt az asszonyhoz:~ ~- Én most
1398  3|                  ugy összefagyok odakint.~ ~Az asszony nemhogy sajnálta
1399  3|                  hogy félig hótt ember lesz az urából. Kacagott. Olyan
1400  3|                        Ment a ropogós havon az erdő alá, ahová a «csalétket» -
1401  3|                     jönnek korán; megvárják az éjszakát, amely ugyan ilyenkor,
1402  3|           gondolatai visszaszállottak haza, az uj asszonyhoz. Vajjon szót
1403  3|                      de alaposan kikérdezni az asszonyt, restelte. Hátha
1404  3|                     megkérte a szomszédját, az asztalost - Kerezsinek hivták -,
1405  3|                  figyelje meg, jön-e valaki az asszonyhoz és ki. Meg hogy
1406  3|                  asszonyhoz és ki. Meg hogy az asszony hová jár, mikor
1407  3|                  mikor kerül haza.~ ~Azután az történt, hogy kétszer is
1408  3|                     is ott találta Kerezsit az asszony mellett, amikor
1409  3|                   véletlenül vetődött haza. Az asztalos jóval fiatalabb
1410  3|                     nem árulta el.~ ~Amikor az asztalos elment, mondta
1411  3|                     elment, mondta is Pados az asszonynak: te, ez akar
1412  3|                  csudát akarna? - pattogott az asszony - jön, mert kend
1413  3|                ember vagyok? - csudálkozott az ember.~ ~- Ravasz! - vágta
1414  3|             világért sem folytatta volna.~ ~Az asztalosnak csak annyit
1415  3|                 volt; nem kell már figyelni az asszonyt. Hagyjon neki békét!~ ~
1416  3|                  magából, mint a fujó bika. Az asztalos megint hebegett,
1417  3|                  Halkan káromkodott magában az uton is, mert eszébe jutott
1418  3|                    régi jó csendes élete is az első feleségével, akihez
1419  3|               szokatlantól elriad. Nem igaz az, hogy a bátor emberre is
1420  3|                     világitásban ragyogott. Az erdő egy pár száz lépésnyiről
1421  3|                  maradjon a helyén.~ ~Leste az erdőt; az alatta elterülő
1422  3|                   helyén.~ ~Leste az erdőt; az alatta elterülő lankás pusztát;
1423  3|                   várta a farkasokat. Nézte az eget, amelyen annyi csillag
1424  3|                   sem ragyogott igy. Mintha az ég is megfagyott volna,
1425  3|               kerülőnek ugy rémlett, mintha az erdő szélén sötét árnyak
1426  3|               Teljesen fedték a bokrok, meg az a hósánc, amelyet még reggel
1427  3|                    De a szél jó; tudniillik az erdő felől fuj; a farkast
1428  3|                   elhallgat.~ ~Egyszer csak az erdő felől felel neki a
1429  3|                   felől felel neki a másik, az igazi. Messziről harsan
1430  3|                     gondol haza; nem gondol az asszonyra, sem a segédjegyzőre.
1431  3|                     fenyegeti-e veszedelem. Az ilyen mozdulatlan zsákmány
1432  3|                gyanut keltőbb, mint ha élne az állat. A legelő, prüszkölő,
1433  3|                  jelt nem ösmer a vadállat. Az emberszagtól minden vad
1434  3|                elkeveredik; ami specialitás az aggasztó „illatok” közt.~ ~
1435  3|                   szemét, azután megfordul, az erdő felé kanyarodik, elkezd
1436  3|                   féltérdre emelkedve látja az egész manővert és megérti,
1437  3|                    kanyarodik, vissza, abba az irányba, ahonnan jött. Ott
1438  3|           próbálkozni. De itt most megveszi az embert az Isten hidege!
1439  3|                     most megveszi az embert az Isten hidege! Brrr!~ ~Pados
1440  3|                   valami, hogy ne várja meg az éjfélt. Ki tudja, mire érkezik,
1441  3|                     haza siet!~ ~Már megint az asszony jár az eszében;
1442  3|                   Már megint az asszony jár az eszében; meg a segédjegyző...
1443  3|          segédjegyző... meg a szomszéd; meg az ördög, aki hogy elvigye
1444  3|                    olyan gyorslépésre fogja az igyekvését, hogy futásnak
1445  3|                sunyit. Leskelődik. Betekint az udvarba; figyeli, nincs-e
1446  3|                   neszre felvakkan a kuvasz az istállóban, ahol Miska ugy
1447  3|                  félig megfagyott embert.~ ~Az csak lepisszegi; azután
1448  3|                  meg ujra bezárja. Már csak az utolsó van hátra, a konyhától
1449  3|                   hátra, a konyhától balra: az udvari szoba, ahol az asszony
1450  3|                balra: az udvari szoba, ahol az asszony alszik.~ ~A kerülő
1451  3|                  asszony alszik.~ ~A kerülő az ajtóban megáll és hallgatódzik.~ ~-
1452  3|                   gazda, hogy fel ne keltse az édesdeden alvó asszonyt.~ ~
1453  3|                     valóságos nyár van. Még az is huncut, aki most farkast
1454  3|             asszonyt; mondja meg neki, hogy az irodában várom! - parancsolta
1455  3|                  amikor hazajövet levetette az előszobában a felsőkabátját.~ ~
1456  3|              előszobában a felsőkabátját.~ ~Az irodának tágas előrésze
1457  3|                irodának tágas előrésze volt az ott dolgozók számára s ezt
1458  3|               ilyenkor senkit sem fogadott. Az esti csendben legjobban
1459  3|                    könyvekkel, hirlapokkal. Az irótéka előtt díszes állólámpa
1460  3|                   szabályozta, hogy a fénye az asztal tulsó oldalán levő
1461  3|                    nyugvó kényelmes székébe az asztal elé és szórakozottan
1462  3|                  Nemsokára hallani lehetett az előszobába vezető külső
1463  3|                     tárult fel és belibbent az asszony.~ ~Egy pillanat
1464  3|              pillanat alatt megtelt a szoba az illatával.~ ~- Jó estét,
1465  3|                 nyugodtan, megértéssel. Itt az ideje, hogy elintézzük az
1466  3|                   az ideje, hogy elintézzük az életünk problémáját.~ ~-
1467  3|                   ünnepies! - szólott közbe az asszony megdöbbenve és beleereszkedett
1468  3|         megvilágitott székbe. - Halljuk, mi az? Miről van szó?~ ~Rövidrenyirt,
1469  3|                    egykedvü komolysággal.~ ~Az asszony összerezzent. Fel
1470  3|                          Azért, Bella, mert az én mértékem most már tökéletesen
1471  3|              tökéletesen betelt és minthogy az egyetlen nagy ok, amely
1472  3|               botrány és feltünés nélkül.~ ~Az asszony indulatosan készült
1473  3|                 készült valamit mondani, de az ura nem engedett neki erre
1474  3|                   erre időt. Folytatta:~ ~- Az egész titkos levelezése
1475  3|                 Megőrült?... - lelkendezett az asszony kinosan; - miféle
1476  3|                    amelyek ma egytől-egyig, az utolsóig, - amelyet tegnapelőtt
1477  3|                    maga bizonyosan tudja.~ ~Az asszony elsáppadt. Torkából
1478  3|                     forró szelével tört fel az indulata.~ ~- És maga ezt
1479  3|                     meglehessen, - s a vége az lett...~ ~- A vége az lett, -
1480  3|                  vége az lett...~ ~- A vége az lett, - vágott közbe az
1481  3|                     az lett, - vágott közbe az asszony suttogó kiáltással, -
1482  3|                        hogy halálosan untam az életet maga mellett, akinek
1483  3|                 egyik napról a másikra csak az ebéd, meg a vacsora idején
1484  3|                    ki a világba, ahol élhet az ember, s ahol magát irigyelték
1485  3|              beváltottam maga iránt, Bella. Az egész életemben minden lépést
1486  3|                    lehessen mindenütt, ahol az életet élvezheti s ahol
1487  3|        érvényesülhet. Miről mondott le maga az én kedvemért valaha? Várt-e
1488  3|             egymáshoz. De nem volt rosszabb az arány köztünk, mint a legtöbb
1489  3|                nyugodt megelégedésben telik az életök. Maga ma harminc
1490  3|                     vagyok. - Maga most van az élete tetején; az én életem
1491  3|                  most van az élete tetején; az én életem alkonyatra fordult.
1492  3|                      hogy ez a korkülönbség az esztendőkkel csak növekszik
1493  3|                  gondolok, akkor a válásunk az egyetlen sima megoldás,
1494  3|                ehhez Lacikának? - riadozott az asszony.~ ~- Csak az, hogy
1495  3|              riadozott az asszony.~ ~- Csak az, hogy a hétéves fiu válás
1496  3|                    hétéves fiu válás esetén az apjáé.~ ~- Ó!!...~ ~Félpercnyi
1497  3|                    megelőzni. Azután kitört az asszony:~ ~- A fiamat akarja
1498  3|                 embert.~ ~- Maga egyszerüen az eszét vesztette. Értse meg,
1499  3|                   ilyen retteneteset?... Mi az, hogy maga apja neki, ahhoz
1500  3|                 neki, ahhoz képest, hogy én az anyja vagyok? - Ki szülte
1501  3|                    virrasztott betegségében az ágyacskája mellett? Ki imádkozott
1502  3|               visszasirja, visszakönyörögje az életét, amely hajszálon
1503  3|            körülötte történik. De a doktor, az áldott jó doktor, az ott
1504  3|                doktor, az áldott jó doktor, az ott virrasztott velem. Percről-percre
1505  3|                   nekem! Hol volna őnélküle az én drága, egyetlen, gyönyörü,
1506  3|                bennök és kiöntöm a szivemet az egyetlenegy embernek, aki
1507  3|                 birónak a szemét, aki engem az én fiacskámtól el akar választani.
1508  3|                   keserves nagy sirással.~ ~Az elképpedt apa ott ült szemközt
1509  3|               anyával és ugy érezte, mintha az egész világ rászakadna.~ ~
1510  3|                Megrendülve nézte, hallgatta az asszony kétségbeesett elszántságát.
1511  3|              elszántságát. Szinte összetört az anyai fájdalom láttára.~ ~
1512  3|               leveleket rejtette.~ ~Felkelt az asztal mellől s odament
1513  3|                    legyen megalázva előttem az a nő, aki a feleségem volt.
1514  3|                     kell intézni mindent.~ ~Az asszony felugrott. Tágra
1515  3|                átvette. Nézte-nézte. Azután az urához fordult. Mélyen lesujtva
1516  3|          visszaszerezni a saját leveleimet. Az Isten áldja meg magát, Ernő.
1517  3|                  könnycseppet dörzsölt szét az arcán.~ ~ ~ ~
1518  3|                                  VERSENYGÉS AZ APÁMMAL.~ ~Az édesapám a
1519  3|                    VERSENYGÉS AZ APÁMMAL.~ ~Az édesapám a folyosón ült
1520  3|                   volt ilyen sziesztázásra. Az apám sohasem aludt ebédután,
1521  3|                   kicsit és ilyenkor szokta az ujságját átböngészni.~ ~
1522  3|                  eperfélék termettek ezeken az eperfákon. Akkorák, mint
1523  3|                    eprező társaim voltak.~ ~Az eperfákat rendszerint teleraktam
1524  3|                  elbizakodottá tett.~ ~Volt az édesapámnak egy kis madarászó
1525  3|                   kapszlit kellett rátenni. Az igen kis nyilásu csőbe egy
1526  3|             rácsapódó kakas sütötte el s ez az elsült kapszli lökte ki
1527  3|                   kapszli lökte ki a csőből az egy szem serétet, amellyel
1528  3|                 szépen lehetett célba lőni. Az édesapám kitünően tudott
1529  3|                    Amelyik madárra ráfogta, az ritkán szabadult meg a haláltól.~ ~
1530  3|             pisztoly ott volt egy asztalkán az apám mellett, amikor én,
1531  3|                       verebésszem.~ ~Néztem az apámat, meg a kis pisztolyt
1532  3|                   fennen, elbizakodottan.~ ~Az apám féloldalt pillantott
1533  3|            vacsoránkba! - hirtelenkedtem el az inditványt, hevesen-merészen.~ ~-
1534  3|                    Ahogy tetszik, - felelte az apám flegmatikusan. - Akinek
1535  3|                Akinek kevesebb madara lesz, az ma nem vacsorázik.~ ~Éppen
1536  3|                akkor repült eléje egy veréb az eperfa alsó lombjára. Az
1537  3|                    az eperfa alsó lombjára. Az apám ráfogta a kis pisztolyt.
1538  3|                   helyére és tovább olvasta az ujságját. Velem nem törődött
1539  3|                  törődött. Visszaszállottak az eperfára. Ott jobb csemegét
1540  3|             folyosón. Mindjárt utána hallom az apám hangját is: - Nekem
1541  3|                    kinevetnek, kicsufolnak. Az apám nem szól, csak mosolyog;
1542  3|                     szól, csak mosolyog; de az lesz a legrosszabb. Hisz
1543  3|                    egy madárral többje volt az apámnak. Mindig csak eggyel,
1544  3|              buvóhelyemen. Végre megszólalt az apám: folytassuk?~ ~Röstelkedve
1545  3|                     felszedtem a tőrömet.~ ~Az apám nem csufolt ki; még
1546  3|            vacsorázott, csak én nem nyultam az ételhez.~ ~- Mi bajod? Miért
1547  3|                Miért nem eszel? - faggatott az anyám. A hugaim odáig voltak.
1548  3|                    Mindenki velem törődött. Az érdeklődés középpontjává
1549  3|                  középpontjává váltam. Csak az apám hallgatott. Ő nem vett
1550  3|                     Ez a fiu beteg - mondta az anyám.~ ~- Szegény! Bizonyosan
1551  3|                       Ha beteg, hivjátok el az orvost, - mondta az apám
1552  3|             hivjátok el az orvost, - mondta az apám tettetett komolysággal.~ ~
1553  3|                  töviről-hegyire elmondanom az egész esetet.~ ~Az anyám
1554  3|               elmondanom az egész esetet.~ ~Az anyám sajnálkozott. A huncut
1555  3|             kérlelni, engedjen vacsoráznom. Az apám vállat vont. - Egy
1556  3|                fiacskám, egyél, - gügyögött az anyám - lásd, apád megengedi.~ ~-
1557  3|           Megtöröltem a szájamat; felkeltem az asztaltól és szokás szerint
1558  3|                   megboxoltam.~ ~Nekem csak az volt a lényeges, hogy az
1559  3|                    az volt a lényeges, hogy az apám gyengének ne lásson.~ ~
1560  3|                 apám gyengének ne lásson.~ ~Az anyám utánam jött, félrehivott;
1561  3|                   tudtam, megértettem, hogy az apám elvárja tőlem, hogy
1562  3|                feküdtem le.~ ~Másnap vártam az apámtól egy dicsérő, jutalmazó
1563  3|             okulhattam rajta. Okultam is.~ ~Az ember ne fogadkozzék könnyelmüen
1564  3|                     fizessen.~ ~*~ ~Megjött az ősz, a mezőket odakint már
1565  3|                     hullatták a lombjaikat. Az őszi fonnyadás, hervadás
1566  3|              legtöbbje már elment; itt csak az állandók maradtak, a cinkék,
1567  3|                     nagyon értettem. Amikor az éneklő madarak már csapatokba
1568  3|           hivogatóim seregestül csalják oda az ő fajtájokbeli madarakat,
1569  3|                   elhelyezett lépvesszőkre; az, amint megérintik szárnyokkal
1570  3|              ötöt-hatot is, hogy alig birja az ember a zsákmányát kitisztogatni
1571  3|                    jutott a nyári fogadásom az apámmal.~ ~Most visszaadhatom
1572  3|                    akarok.~ ~Elibe állottam az édesapámnak.~ ~- Most tessék
1573  3|                   kinek lesz több madara.~ ~Az apám az ő szokott nyugalmával
1574  3|                 lesz több madara.~ ~Az apám az ő szokott nyugalmával mondta:
1575  3|              vacsoravesztéssel szemben most az ebédről lehetett szó. Az
1576  3|                    az ebédről lehetett szó. Az egészet kockáztatni nem
1577  3|                 felajánlottam a kettő közül az egyiket. Én a dagadós káposztát,
1578  3|                     Én a dagadós káposztát, az édesapám a turóscsuszát;
1579  3|                egymásnak a zsákmányunkat.~ ~Az apám bólintott. - Rendben
1580  3|                kóróimmal, a lépestáskámmal. Az édesapám pedig bement az
1581  3|                    Az édesapám pedig bement az irodájába. - Bizonyosan
1582  3|                    a buvóhelyemen vártam.~ ~Az ősz hangulata vett körül.
1583  3|              megnyerem a fogadást, meg lesz az erkölcsi elégtételem, -
1584  3|                   hallok egy erős dörrenést az udvar felől. Mi volt ez?!...~ ~
1585  3|                   hány fogott madarammal.~ ~Az apám ott áll az istálló
1586  3|               madarammal.~ ~Az apám ott áll az istálló mellett és vár rám.~ ~-
1587  3|                     és vár rám.~ ~- Mi volt az? - kérdezem tőle szemmeresztve.~ ~-
1588  3|                     veréb volt egy rakáson. Az apám egyetlen lövéssel lőtte
1589  3|               pelyva, amit kiszórattam ide, az istálló elébe. Száz veréb
1590  3|                 bamba arcot vághattam, hogy az apám most már hangosan kacagott.~ ~-
1591  3|                dagadós káposztával - mondta az apám.~ ~És mentünk ebédelni.~ ~ ~