Rész

 1  2|            szomorú, csüggesztő, és annyira - nem igaz.~ ~Az életünkért
 2  2|            Azt, hogy a természetet annyira megszerettem, őneki köszönhetem.
 3  3|           magát. Hisz’ ez az ember annyira szerelmes, hogy vak, - teljesen
 4  3| bátoritására vágyott a munkájában. Annyira megszokta ezt, hogy a magáévá
 5  3|           leányát:~ ~- Mondd, Éva, annyira el van foglalva az urad?
 6  3|      szinte szökött. S akire mégis annyira vágyott hirtelen, a levél
 7  3|               de mégis csak leány. Annyira hasonlitott a mamájához,
 8  3|            kis szárnyatlan angyal, annyira nem volt sürgős a dolog
 9  3|         sem látszott ki közülök.~ ~Annyira meg volt elégedve, hogy
10  3|           nappalunk nem volt, amig annyira nem jutottunk, hogy felépitettük
11  3|          amelyen haladnia kellett. Annyira alig látta, hogy minden
12  3|       merre lehet a tanyája, ahová annyira igyekezett volna.~ ~Megszeppent.
13  3|        divánon; csak ehhez a nekem annyira félelmes nőszemélyhez közel
14  3|             ugyan, ne fujjátok fel annyira azt a kis kakaskodást; magam
15  3|           néni keseritette meg; de annyira, hogy egyszer, - már jogászkoromban,
16  3|         amelyre az élete virágában annyira büszke volt.~ ~Szentnek
17  3|            vele Guszti bácsihoz.~ ~Annyira rajta volt az arcomon a
18  3|            férfiasságnak, amelyért annyira csodáltam, irigyeltem.~ ~
19  3|          hasonlószinü vadlibára.~ ~Annyira a lud felé meredt futtában,
20  3|          hogy végighallgatsz, mert annyira mégis csak kiváncsi vagy,
21  3|           lélekzetelállitó tempót, annyira eresztve őket, amennyire
22  3| legsürgősebben megházasodott ujra. Annyira sietett, hogy egy Pestről
23  3|           alkonyatra fordult. Maga annyira szeret élni, amennyire énnekem