Rész

  1  2|                  kívül máshol alig ösmernek. De még itt sem tolakodtam előre.
  2  2|                      nem kis zavarba is hoz. De megkísérlem.~ ~*~ ~Későőszi,
  3  2|                   elég érdekesnek látszanom. De ettől eltilt megbizatásom
  4  2|                  zaklatása fellobogtathatja; de a nagyon is zord viharok
  5  2|                    ugyan a rátermettségével, de ezt vadóc mivoltából édes
  6  2|                    él és onnan kikívánkozik; de amelynek az előcsalogatására,
  7  2|             felfedezésébe és kijavításába.~ ~De miért disszertálok én itt
  8  2|                      A Dinamit-ot háromszor. De ha az »ihlet« szárnyat növeszt,
  9  2|           helyrehozásával. A költő születik; de hogy igazi legyen, önmagát
 10  2|             dolgozott, mindig csak játszott. De ez a játék isteneknek való.~ ~*~ ~
 11  2|                     hogy valamimet kitörjem. De magam is iszkoltam ám a
 12  2|                     bajlódó gazdaember volt; de sohasem káromkodott.~ ~Vendégszerető
 13  2|                    Vendégszerető házat vitt; de egy korty bort sem ivott
 14  2|                    máris példaképemmé tette. De a lélekjelenlétét csudáltam
 15  2|                levegő nélkül nem lehet élni. De az apámból sugárzott a tiszta
 16  2|                      két másik végére fekve; de így nem sokáig állottam
 17  2|                    hat üveg tintával utazom; de szerencsétlenségemre az
 18  2|                     Józsefhez, tisztelegni. (De nem pártfogást kérni.)~ ~
 19  2|                  védtem a Petőfi-Társaságot; de egy kicsit diplomata is
 20  2|                       a lélekből sugárzik.~ ~De még ez a nagyszerű látás
 21  2|                  állatja, kivált madara van, de még a rovarai is, mind beleilleszkedik
 22  2|           szünetekkel, pauzákkal tarkítva.~ ~De ezzel az én számomra még
 23  2|                festése szavakkal lehetetlen. De az érzésvilágunk boldogan
 24  3|               külország”. Mogorva vén csont; de két más bojtárral ér fel.
 25  3|                  sanditva szól rá Kandóra: - de szép hangja van kendnek!~ ~-
 26  3|                 elsompolygó bundás felé bök. De beléreked a szó, mert valami
 27  3|                    vakon menekül a jószág; - de most nem rajzik a „féreg”,
 28  3|                     ménes döngeti a pusztát. De a verseny igy sem tart sokáig.~ ~-
 29  3|                     elfutotta a pulykaméreg; de restelte mutatni, hogy az
 30  3|                        Nono, ami igaz, igaz; de az is igaz, hogy a valamire
 31  3|              állhatta tovább szó nélkül.~ ~- De sokat nyiszorog kend, mint
 32  3|                   odanyujtotta a bokrétáját; de el sem kezdhetett bucsuzni,
 33  3|                  Iszen megyek már, megyek!~ ~De hogy hova, azt minek mondta
 34  3|             anyanyelvén: colonel! colonel! - de hisz ön mindjárt virágtengerbe
 35  3|                      a bajára az orvosságot; de nem tudták, mi leli; csak
 36  3|                amellyel látott is, nem is; - de nem a portól, sem azért,
 37  3|                     az egész háboru alatt; - de hogy már régóta semmit sem
 38  3|                        By joe! (teringettét) de szép babája van annak a
 39  3|                     elcsendesedett minden.~ ~De azt a kürtöt most is halljuk.~ ~
 40  3|                  növényzet rejtett zugaiban, de amint sötétedik, elkezdenek
 41  3|             érdeklődött ebben a pillanatban; de azért a szeme rá-rávillant
 42  3|                szeret engem.~ ~Hideg arccal, de meleg hangon tette ezt a
 43  3|                      magán ilyenkor mindent; de az arca, szép, üde, hamvas
 44  3|                     apja volna. Egy férfi; - de akinek nincs egyetlen eltévedő
 45  3|                   amit meg szeretne mondani, de még nem meri.~ ~- Segitek
 46  3|          negyvenkétéves korában özvegy lett; de akkorra már ugy megszokta
 47  3|                  alapja volt a feltevésének, de ami volt, azt annál hitelesebbnek
 48  3|                    Dezső nem kiséri el őket. De furcsa!~ ~Az ám, ez furcsa
 49  3|                       én különben nem tudom; de sokat dolgozik; gyakran
 50  3|             fiatalember folyvást mosolygott; de a mosoly hovatovább elhalt
 51  3|                      hogy van valami igazad; de a dolog nem veszedelmes;
 52  3|                      lelkendezett a férfi; - de ha ugy van, ahogy mondod
 53  3|                       Az asszony hallgatott; de a nézése tele volt kérdéssel.~ ~-
 54  3|                elintézzük mink azt simán. No de most hallgass ide. Hát tudd
 55  3|                 feltámadt izgatottságával.~ ~De a férfi nem olyan volt,
 56  3|                    Ne nézzen olyan bambán! - De mikor tebenned veszett el
 57  3|                       semhogy azt eláruljam. De a lelkemet elébed tettem
 58  3|                      hogy a szépsége a tied; de a lelkedből nem örökölt
 59  3|                     valók vagyunk egymásnak; de nekem mégis könnyü; mert
 60  3|                   férfi szájára tapasztotta. De amikor érezte annak szomjas
 61  3|                     ő szokott pontosságával, de eközben végtelenül unatkozva,
 62  3|                     élnie hivatal nélkül is; de mert annak idején a családja
 63  3|                    kifogástalanul elvégezte; de csak azért, hogy a többi
 64  3|                 amelynek az ő számára semmi, de semmi öröme sem lehetett.~ ~
 65  3|                  gyülölte, mint a hivatalát, de mégis tudnia kellett, hogy
 66  3|                     csak a címét olvasta el. De ha valamelyik kedvelt írójának
 67  3|                  benne. Mindig látta ezeket, de sohasem telt be velök. Hisz
 68  3|                      bajusza volt még barna; de a szeme most is ugy csillogott,
 69  3|                hozott. - Ez még reggel jött, de elfelejtettem a tányérja
 70  3|                  Elkezdte a levelet olvasni, de már az első sorok után felpattant
 71  3|                   ujra virágzik az udvarban, de nekem olyan üres, sivár,
 72  3|               megkérjem, segitsen a bajomon. De akkor nem lehetett. Valami
 73  3|                     innen menni minden áron, de minden áron, máshová, akárhová.
 74  3|                      akartam kérni akkor is, de nem birtam; akkor nem lehetett;
 75  3|                     ágyban szeretek olvasni; de most nem tudok; másra gondolok,
 76  3|                  olyan, mint a mesében. Most de jó volna, ha mesélne nekem,
 77  3|                    után igy szokta elszivni. De már nem a mai programmjára
 78  3|             Szétnézett. Kereste a virágokat. De sehol sem volt itt virág.
 79  3|                      és mindjárt hozzátette: de - leány.~ ~Ebben valami
 80  3|                      tudni. - Mennyi agancs! de furcsa... mondja, mi ez
 81  3|                másztam meg én már életemben, de itt az történt velem, hogy
 82  3|                     mégis sziven találtam; - de a vadrózsát csak azért is
 83  3|            izgatottan, hideglelősen remegve. De maga is megijedt a vakmerőségétől.
 84  3|                    nem lehet; nem birnám;... de irok; és nagyon fogok örülni,
 85  3|               lehetne még egy legutolsó - ...De hisz’ ez - leány! - Mit
 86  3|                  tölteni meg az álmát?~ ~Ej! De hisz’ ez csak egy ártatlan
 87  3|                    is megettek volna belőle, de szerencsére meghalt az öreg
 88  3|          tizenharmadik is az ősi sorrendben, de mink csak a nagyapjától
 89  3|                    is telivér úr volt ugyan, de hagyományos családi akaraterejét
 90  3|                 amennyit visszaszerezni bir; de rajta ne muljék; - ez volt
 91  3|            nádvesszőjével végigvágott rajta. De rá is szoktatta az engedelmességre.
 92  3|                rendjén, mint a karikacsapás. De valami hiba mégis esett
 93  3|                      lehetett volna fonni, - de mégis csak leány. Annyira
 94  3|                 örömét akkorra tartogatta.~ ~De a sors szeszélye kiszámithatatlan.
 95  3|                 példát, - mondta az ispán. - De ha parancsolni tetszik,
 96  3|                 kapott a dohányzás dolgában; de még jobban mulatott azon,
 97  3|                  kedvéért tüntette ki ezzel, de lassanként már maga is szivesen
 98  3|                  valami; nagyon ügyes fiu.~ ~De ezentul olyan vasárnapok
 99  3|                   ura vendéglátó kedvében.~ ~De nem sokra mentek a háztüznézők,
100  3|                     sem nyerte meg a szivét. De ezt János ur nem tartotta
101  3|                      hallatta a hangját:~ ~- De ha nem szereti.~ ~János
102  3|          fegyvereimmel harcolnak ellenem!... De te, kis béka, hisz neked,
103  3|                      elkezdte ölelgetni.~ ~- De most már beszélj ám, te
104  3|                      te nélküled semmit sem. De az a te „kérőd” nyilt szinvallásra
105  3|                 összeesküvés! - kiáltotta.~ ~De rögtön magához rántotta
106  3|                      A legény arca elborult, de türtőztette a nyugtalanságát.~ ~-
107  3|                     is igaz, hogy szeretlek; de éppen ezért nem engedhetem,
108  3|                   hevesen rázta meg a fejét; de nem szólhatott, mert az
109  3|                     kezem munkájából került. De nem is egészen jól mondom;
110  3|                jómódu gazdaember lánya volt; de megszeretett és gondolkodás
111  3|            viskójában meghuzhattuk magunkat: de munkára el kellett járnunk
112  3|            kinálkozott.~ ~Nehéz idők voltak. De amit én egyszer elkezdtem,
113  3|                  azután nyomban el is aludt, de én nem birtam a szememet
114  3|                 birtokából kiment mindegyik, de vissza oda nem tért közülök
115  3|                 eszemre, meg a becsületemre; de akkor részegséget éreztem.
116  3|                   telekkönyvben a másé volt; de én dajkáltam, én gondoztam,
117  3|                    föld iránt érez az ember. De a földet máskép kell szeretni,
118  3|                     munkásnak rosszul fizet. De aki beleteszi a lelkét,
119  3|                      amig a nap le nem ment. De csak a saját akaratának
120  3|                    Van nekem két erős karom; de van a jövendőbelimnek is.
121  3|                   tetszett neki ez a beszéd; de valami furcsa megszeppenésféle
122  3|         persze-persze... ebben nincsen hiba. De mi lesz a gazdasággal, ha
123  3|                     a két erős fiatal kar.~ ~De még tele volt azzal a nagy
124  3|                         Azt ugyan nem tette. De mink nagyon szerettük egymást;
125  3|                    az ut vagy ötnegyed órát; de a hegy körül két óra is
126  3|               segithetne a bajon valamelyik. De hiába raktak meleg fedőt
127  3|            visszakerülhessen az orvossággal. De amikor befogni készült,
128  3|                 dugta a receptet s elindult, de gyengéd és szerelmes szavakkal
129  3|          fohászkodott, (jókora domb volt az, de siksági emberek hegynek
130  3|                   fogadalmi alkotás volt az, de már senki sem tudta, hogy
131  3|                 valami „dicsértessék”-félét, de olyan félhangon, hogy le
132  3|                   kiérne az erdőből valahol. De az ösvény mégis csak ösvény,
133  3|               irányban kijutni az erdőből.~ ~De nem jutott ki belőle. Fák,
134  3|                      még órákig tarthat igy, de eltarthat akár reggelig
135  3|                      Jézussal a bádogtáblán. De most nem fakó, nem elmosódott
136  3|                   egy párszázholdas birtoka; de emellett vagy ezerötszáz
137  3|                   tudott az efelé dolgokról; de ő még csak fejcsóválással
138  3|                    nagynénémet is szerettem, de a nagybátyámat nagyon szerettem.
139  3|                  Pálma néni keseritette meg; de annyira, hogy egyszer, -
140  3|                    Ilyen volt valamikor.~ ~- De bácsi, az Istenért! Hisz’
141  3|                      a képpel. Ő nem szeret, de nem is tud róla beszélni.
142  3|                     keresztnevét mondom meg, de azt is felejtsd el minél
143  3|                     hibája” javithatatlan, - de nem tartották veszedelmesnek.
144  3|                      kivülünk más emberre.~ ~De mire visszakerültünk, Feriék
145  3|                      erőm, amint hogy nincs, de Pálmát el nem tépheti mellőlem
146  3|                       Én elkárhoztam miatta, de azt sem bánom, semmit sem
147  3|                     vagyok, gazember vagyok, de nagyon szerelmes vagyok.
148  3|              életemben egynehány fergeteget, de olyat még álmodni sem birtam.~ ~
149  3|            Néhányszor öngyilkos akart lenni, de nem sikerült neki. A méregből
150  3|                     lovak elé vetette magát, de azok megállottak előtte
151  3|             Kinizsi-utcában?~ ~Háza is volt, de az csak olyan egyszerü polgárház
152  3|               foglalkozott a kertműveléssel; de a felesége annál jobban
153  3|                     egyetlen ambiciója volt; de a kis Szabó megelégedett
154  3|                    amelyet ő inditványozott; de legjobban mégis csak azt
155  3|                    aki fát vág a megyeházán; de édesapát már régóta ösmeri.~ ~-
156  3|                      az ájult csendbiztosra, de nem lőtt. Mert védtelen
157  3|                        A fiu fülig elpirult; de Lencsi néni előtt védekezni
158  3|                   Mindez hagyján lett volna, de Lencsi néni alig várta,
159  3|                     csapongó képzelődéséért; de a mamája megmentette a bajtól.~ ~-
160  3|                    lakására - megházasodtam. De hogy hogyan történt, azt
161  3|                     hallgatja meg az embert; de azért sem, mert mindent
162  3|                      tudom, hányféle doktor; de még a háziorvosunk is őtőle
163  3|             méltánylásban részesülök általa. De hadd mondjam el a házasságunk
164  3|                 volna összepréselt ujjaimat. De uralkodtam magamon. Doktor
165  3|                     szép szál legény vagyok, de ő egy fejjel volt nálamnál
166  3|                   élesek és kemények voltak; de nagyon szabályosak. A csiptetője
167  3|                egyetlen, amely nem osztható; de arra meg annyiban vonatkozik
168  3|                sohasem felejteném el többet. De megtudnám jegyezni arról
169  3|                       Valahány ösmerősömnek, de minthogy ez még nagyon kevés
170  3|                tiltom Ferinek mind a kettőt. De nincs magának valami baja
171  3|                   élni fog, amig ember lesz; de meddig lesz ember? Szerettem
172  3|                    vizet behozták. Megittam. De azért nem lettem jobban.~ ~
173  3|                mindakettő feszült a tagjain, de ő észre sem vette azt. Maga
174  3|                 rokon vagyok Esztinéniéknél. De Annának lesz husvétra mindene;
175  3|                      tudtak erről semmitsem. De még a pacsirták sem, amelyek
176  3|                      ne hagyják a fészköket. De már csak hadd hagyják el.~ ~
177  3|                      mulasztást sem türt el; de akivel meg volt elégedve,
178  3|                    közel levő faluba misére; de a következő vasárnap azok
179  3|                       az asszonyok is külön. De rendes körülmények közt
180  3|                    pofonból szokott kitelni, de attól egyszer egy béres
181  3|               megfordult. Zsarnoktermészetü, de egyébiránt jóindulatu ősembernek,
182  3|                házasitották volna a barátai, de nem hajlott a jó szóra. -
183  3|                      megölelek, az jajgat.~ ~De - mi tagadás - a szépnem
184  3|                    még udvarolni sem tudott. De az udvarlókat a puszta jelenlétével
185  3|                       végig egyforma széles; de olyan fürge és mozgékony,
186  3|                férjet fogni a leányának.~ ~- De mama, - mondta neki Kamilla, -
187  3|                         ha akárkihez mennék. De nekem ezek a piperkőcök
188  3|                legyen még holmi bolondságra; de ugy ügyeskedett, felhasználva
189  3|                     Jancsi győzte legtovább, de annak is dadogott a nyelve,
190  3|                      s igy még összeillenek; de tetszett minden egyéb is;
191  3|                    mert kevés volt az eső, - de a szőlő annál jobb termést
192  3|                   kis kocsis, az ő hátilova; de van itt egy pompás, nyugodt,
193  3|               magának - tiltakozott az úr.~ ~De Kamilla nem engedelmeskedett.~ ~-
194  3|                       Az úr kacagott.~ ~- No de ilyet! micsoda asszony lesz
195  3|                   nem tudott hová lenni.~ ~- De szivem, angyalom, mire ez
196  3|                     állit, - mondta magában. De a világért sem akarta elrontani
197  3|               Őrültség! - pattant fel az úr; de nyomban odasietett a feleségéhez
198  3|                    nem vacsorázott őnélküle. De legjobban mégis az izgatta,
199  3|                     kivül egyebet nem ösmer: de még jókor eszébe jutott,
200  3|                         Az úr is hallgatott. De feltette magában, hogy többet
201  3|                    én a te „urad”, gondolta; de nem mondta. Inkább te vagy
202  3|                magokkal a «füstösöket» is.~ ~De olyan szépen mulattak, cigányoztak,
203  3| elemózsia-készitéssel, mert itt minden lesz; de hozzon puskát ő is. Ugy
204  3|                     nekem van ugyan cimezve, de sokkal inkább neked szól.
205  3|                    legény kortyintott egyet, de előbb ráköszöntötte Jolánkára.~ ~-
206  3|                 füléig piruló kis leány.~ ~- De mikor olyan régóta szeretem!~ ~
207  3|                    Ha én igy tudnék lőni!... De ha fogoly repül, ne várjon
208  3|                      rálőtt. A fogoly esett, de azért még egy lövést kapott.
209  3|                          Nem lövök hazárdul. De most már maga mulasson,
210  3|                    szépen eltalálja a vadat. De fogadjunk, hogy mégis csak
211  3|                    maga is.~ ~- Fogadjunk; - de mibe?~ ~- Abba, hogy - maga
212  3|                    kell.~ ~Jolánka elpirult. De Diána kisegitette a zavarból.
213  3|                      Azt ugy sem hinné apus. De hibázzon már el egyet; arra
214  3|                     Nyírő későn vette észre; de azért rá durrantott. Hibázott.~ ~
215  3|                       borjas tehenet, ugy-e, de Diánáért még az egész gulya
216  3|               gazdájához akart dörgölődzeni, de az elkergette.~ ~- Mars
217  3|                   kitalálásokat nem ösmerem; de azért a saját eszem szerint
218  3|                   baj, ha iskolákat végzett; de itt elölről kell kezdenie
219  3|             fizetésed egyelőre nem lesz sok; de ha minden egyebed van, akkor
220  3|                      volt a gazdasági dolog; de azt egyelőre még maga a
221  3|                     furcsa rajtakapás miatt; de ezt a nagyobb baját elfelejtette
222  3|                      Ne szöszörögj; beszélj! De hamar ám!~ ~- Kérem alássan,
223  3|                      ha én idekerülhetnék... De előbb meg kellett tanulnom
224  3|                  tudok tartani egy asszonyt. De hallottam Ilonkától, hogy
225  3|                 vizek; ellepték a laposokat, de még a legmélyebb pontjokon
226  3|                 merre száll a pipája füstje; de azt alig látta. Az egész
227  3|                éppenhogy átcsillant a ködön; de tiz lépésnyinél tovább még
228  3|                         dörmögött bosszusan. De most már csak azért is utána
229  3|                  hogy ki nem nézte a szemét, de nem birta meglelni. Tizszer
230  3|             nekilódult, hogy; «ahun van a’!» de csak egy nagyobb göröngy
231  3|                     volna tovább, Bagiékhoz. De az irányitó tó, balról,
232  3|                 legalább az irányt tudhassa. De nem birta kitalálni. Sehonnan
233  3|                     Az már a kelő nap lehet; de még az sem bir velök. Sárgásfakó
234  3|                      tavat, elérne Bagiékig. De viz sehol sincs. Elkezd
235  3|                     arra kéne tartani. Igen, de mindenfelé mozognak. Mennek
236  3|                       Mérgében kacag is már; de ez sem használ. A köd nem
237  3|                      még a feleséged vagyok; de már nem érzem annak magamat,
238  3|          együttélésünket egyébként elbirnám; de a helyzetemet az teszi elviselhetetlenné,
239  3|                 urainknak érzitek magatokat; de egyről, a leglényegesebbről
240  3|                    akit nem szeretnek ugyan, de aki mellett az «asszony»
241  3|                    semmivel sem tartoznak.~ ~De vajjon, ha arról a kis tőkéről
242  3|                      jogom tudatában voltam, de minden igazi igény nélkül
243  3|                   hosszu haj, rövid észről», de abban szinte bizonyos vagyok,
244  3|                     meg a boldogság jogát; - de azt is tudom, hogy nincs
245  3|                 jóravaló derék ember voltál; de neked másfajta asszony lett
246  3|                    és rajtad megszeretnem! - de a megszokás szürkeségein
247  3|                     állott feljebb, hogy no, de finnyás is vagyok! Ha szótlan
248  3|                      és megvetettem magamat, de téged még inkább. És soha
249  3|                      már nem viselhettem el. De ez a hazugság is csak nyomott,
250  3|                  vackában heverő vad felkél, de megriadás nélkül igyekszik
251  3|                     próbál szökni, csendben. De a vadászok éppen az ilyen
252  3|                   szörnyen alkalmatlankodik, de türnöm kell a szemtelenkedését,
253  3|                    rá felhangzott a kürtszó; de nem a gyülekezőt fujták,
254  3|                    valami bajt jelenthetett. De oda én nem tudtam az utat.
255  3|                 ösmertük ezt a vén agyarast. De sohasem birtuk puskavégre
256  3|                      kiabálást hallottam én; de messziről nem birtam megérteni.)~ ~
257  3|                      Bucsuztam a világtól.~ ~De amikor a fülem zúgásától
258  3|                       hogy rögtön elnyúlt.~ ~De a drága hű kutyám is ott
259  3|                      hullatgatni a szirmait. De a környékbeli csikósok,
260  3|                  Előbb majd számolni kell.~ ~De nem ért rá erre a müveletre,
261  3|                 derekabb volt, mint a másik; de hogy melyik a különb, azt
262  3|                    hogy megeszik egymást.)~ ~De Gányó Pista nem engedte
263  3|                    ember jól hallotta ugyan, de azért a világért sem sietett
264  3|              legényeket:~ ~- No, csak rajta; de aki veszit, az fizessen
265  3|           becsületszóra! - rikkantott egyet, de nagyot, Gányó Pista.~ ~A
266  3|            istencsudáját futtok tovább!...~ ~De azok csak futottak egyenesen.~ ~
267  3|                ezeknek, hogy visszajöjjenek. De hát a becsületszó?!... lám,
268  3|                  kell fizetnie, aki vesztes; de melyik a vesztes? mondja
269  3|               gyalogolni az erdőn keresztül. De ezt az utat nagyon ritkán
270  3|             szarvasbikát a bangolai erdőben; de azért előbb oda kellett
271  3|               képzelni sem lehetett nálánál. De volt is vendége mindig,
272  3|                 ritkán dördült el egy lövés. De olyankor a Dornstein úr
273  3|                    erdei őszi tarkaság közt. De a hajával is volt egy kis
274  3|                      a zöld volt a tulnyomó, de már jelentkezett a hervadás
275  3|                 elmosódott betük látszottak, de még ki lehetett találni
276  3|                     tudok lenni a kedvedért; de ha kétségbeejtesz, megtanulok
277  3|                    már mindent elmondtam», - de halk nesz hallatszott az
278  3|             félkilométerre laktak egymástól, de a földjök egymás mellett
279  3|                 jóravaló asszonya van. - No, de ugy kombinálom, hogy kelmed
280  3|                       Nyula válogatja. - No, de maradjunk a tanácsnál.~ ~
281  3|                     megcsóválta a fejét.~ ~- De iszen mind itt laknak, Bugyiék
282  3|                      hogy maga okos ember; - de hogy mit kunérozom?... Iszen
283  3|                vagyunk.~ ~- Miattam rendben, de az asszonynak ebben több
284  3|                     Szilágyban, Szabolcsban, de még Beregben is mindenütt
285  3|                     és földesur lett belőle. De olyan jól gazdálkodott,
286  3|                   hogy a megyéje eltartsa.~ ~De a megye nem adott volna
287  3|               fogatra már sehogysem futotta. De még a fogathoz szükséges
288  3|                   neki; ez az úr dolga volt. De egy igen keserves kötelesség
289  3|               csendesen kezdett hulldogálni; de aztán közbe suhintott a
290  3|                  minthogy szivesen kinálták. De akárcsak vizet ivott volna,
291  3|               esztendő óta folyvást készült; de Hajdu Manó, a telekkönyvvezető,
292  3|               nagyszerü lovak ezek a sárgák, de a Korondy Gáspár feketéi
293  3|               eldönteni sehogy sem lehetett. De azért csak beszélgettek
294  3|                 Korondy Gáspár nem volt itt. De a fülébe juthat a dolog
295  3|                  remek pejkók a nyujtódzást; de a feketék egyforma tempóval
296  3|                 kezében lett volna a gyeplő. De ettől elkésett. Most már
297  3|                      a patájok a havas utat; de amióta odaszökkentek a feketék
298  3|               mindjárt lehúzzák a feketéket. De nem ért rá, hogy most Hajdu
299  3|                 sárgák csak rohantak; vakon, de ösztönösen balfelé, a hazavezető
300  3|              sejtette, hogy az az ő kocsisa; de most inkább agyonütni lett
301  3|                       Akkor nekem sincsen!~ ~De már erre csattant az ábrázatja.
302  3|                     patikabeli pajtásai.~ ~- De jó, hogy ezt nem látták, -
303  3|             összeráncolta; nem hogy nevetni, de még mosolyogni sem látta
304  3|                     kissé, hogy talán iszik; de amikor erről nyiltan megkérdezte,
305  3|                    is mondta, hogy hol volt; de az Vasadyt nem nagyon érdekelte. «
306  3|                       hogyan végzi a dolgát. De nem birt olyan korán felkelni,
307  3|                odasuhint. Egy szót sem szól; de amikor kezdi kibontogatni
308  3|                    ereje van.~ ~- Ugyan!~ ~- De igenis, kérem alássan. Egy
309  3|                intéző mindig magánál hordta. De még aki talán kételkedett
310  3|                   ráérek. Most dolgom van.~ ~De mindig dolga volt.~ ~A fiuk
311  3|                      vágások, srapnellsebek; de ilyenek ezeknek a bicskásoknak
312  3|              udvarára merészkedő lomposokat, de nem mert kimenni, hogy elriassza
313  3|                    járhatta tőle az erdőket. De amikor az asszony kidőlt
314  3|                       vagy csak füllentette; de megcáfolni senki sem tudta.
315  3|                   erről a bizonytalanságról; de alaposan kikérdezni az asszonyt,
316  3|         segédjegyzőtől zugott a kerülő feje. De amig rajta nem kapja valamin,
317  3|                     mert a szaglásuk kitünő. De a szél jó; tudniillik az
318  3|                      A farkas!~ ~Egy farkas. De jöhet utána több is.~ ~Pados
319  3|                 akkor kell ujra próbálkozni. De itt most megveszi az embert
320  3|                     őt magát is ellophatnák. De a hü házőrző rögtön megismeri
321  3|                      problémáját.~ ~- Ejnye, de ünnepies! - szólott közbe
322  3|                   akart pattanni a székéről; de leküzdötte meglepetését
323  3|                     készült valamit mondani, de az ura nem engedett neki
324  3|                     hogy semmi sincs bennök; de ezt nem türhetem!...~ ~A
325  3|                  térdre kellene borulnia!... De hagyjuk ezt. Ne csináljunk
326  3|                    akiknek tetszeni vágyott. De mindez még hagyján lett
327  3|                  illettünk nagyon egymáshoz. De nem volt rosszabb az arány
328  3|              elolvasnám, nem ölnék-e embert? De ezek a levelek mégis vannak.
329  3|               szabadulni akarjunk egymástól. De ha még más egyébre is gondolok,
330  3|             szorgalmas ember, kitünő polgár; de ha a munkában elfárad, lefekszik
331  3|                      ami körülötte történik. De a doktor, az áldott jó doktor,
332  3|                    nő, aki a feleségem volt. De most már semmit sem akarok.
333  3|                    pompás pörköltet csinált. De egyáltalán szenvedélyes
334  3|                          Jól van, fogadjunk, de mibe?~ ~Gondolkoztam egy
335  3|                     nem szól, csak mosolyog; de az lesz a legrosszabb. Hisz
336  3|                 fogtam is még vagy hármat.~ ~De minden diadalkiáltásom után
337  3|                 apámnak. Mindig csak eggyel, de azt rendületlenül tartotta.~ ~
338  3|                        gondoltam magamban, - de mit fog gondolni rólam,
339  3|           nyugalmával mondta: Ahogy tetszik. De mibe?~ ~Ez délelőtt volt,
340  3|                     a delet jelző harangszó, de rögtön rá hallok egy erős
341  3|                  nagy puskával! - hebegtem - de hisz ez nem a pisztoly!...~ ~-