BÁRSONY ISTVÁN

Bársony István író, miniszteri tanácsos, a »Budapesti Közlöny« hivatalos lap szerkesztője, született 1855. november 15-én Keresztes (ma Sárkeresztes) fehérvármegyei községben, a Dunántúl. Középiskoláit Nagykárolyban és Szatmáron végezte, a jogot pedig Pozsonyban és Budapesten. Volt szabadságolt állományú honvédtiszt. Eddig megjelent több mint negyven kötetéből tizenöt csupa természeti leírás és megfigyelés, párosulva vadászélményekkel. Ebben a műfajban specialista és a maga nemében nemcsak a magyar irodalomban, hanem a világirodalomban is egyetlen. Szülőfalujának díszpolgára. Mint elbeszélő író igen sok novellát írt, van néhány regénye is. Tagja a Petőfi- és a Kisfaludy-Társaságnak. Az előbbinek 1894, az utóbbinak 1898 óta. Nevezetesebb művei kötetben: Erdőn-mezőn, Csend, Víg világ, Magyar természeti és vadászképek, Mulattató vadászrajzok, A szabad ég alatt, Az erdő könyve, A róna és az erdő, Az én világom, A rabkirály szabadon (az egyetlen igazi magyar állatregény), Magyar Földön, Magányos órák, Vadásztáska; továbbá az elbeszélők közül: Négyszemközt, Ecce homo, A kaméleon-leány, Keresd az asszonyt, Titkos veszedelmek, Este, Dinamit, A boszorkány, Ingovány, Szelek útján, A királytigris, Vérvirág, Tarka mesék, Igaz mesék, Magyar élet, Dobogó szívek, A szerelem könyve, Visszhang, A napsütötte férfi, Súgok valamit, Egy darab élet, Élőképek, Délibáb, Tréfás történetek.