IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
A tarvölgyi gazdaságba uj «intéző» érkezett. A földbirtokosnak valami távoli rokona, aki évtizedekig nem hallatott magáról és azt sem tudták róla, él-e, vagy régen meghalt-e már. Vasady Péter ugy találkozott vele véletlenül, mint félig züllött, állástalan emberrel, s mert tudta, hogy vagy harminc évvel ezelőtt gazdasági iskolát végzett, megsajnálta a nyomoruságában és elvitte magával a birtokára, afféle felügyelőnek, akinek, a tekintély kedvéért, megadta az intézői cimet.
Az uj intézőt Tóth Mihálynak hivták s a rajta levő ütött-kopott öltözeten kivül nem volt egyebe, csak a karikás ostora, meg egy szokatlanul hosszu ládája, amelynek a könnyüségéről következtetni lehetett arra, hogy meglehetősen üres.
Középtermetü, kajlabajuszu, pislogószemü zömök ember volt, akinek széles válla s tagbaszakadt alakja nagy testi erőt sejttetett. Kevésbeszédü volt és nem szokott annak a szemébe nézni, akivel beszélt. A homlokát mindig összeráncolta; nem hogy nevetni, de még mosolyogni sem látta senki sem. Egyetlen szenvedélye a pipa volt, amely állandóan az agyarán fityegett.
A vörös orra miatt Vasadynak gyanus volt kissé, hogy talán iszik; de amikor erről nyiltan megkérdezte, az intéző legyintett:
- Nem élek szeszfélével - mondta. - Csak vizet iszom. Ahol utoljára voltam, vagy tizenkét évig - ezidőszerint megszállott területen - kitünő hegyi forrásvizünk volt. Jobb az minden tokaji aszubornál.
El is mondta, hogy hol volt; de az Vasadyt nem nagyon érdekelte. «Referenciákat» ugy sem szerezhetett róla. Nem is akart. A tarvölgyi sik gazdaságban ugyis előlről kellett kezdeni a gazdálkodás tudományát. Egyelőre csak az volt lényeges, hogy megbizható, becsületes és igyekvő legyen, aki alkalmas arra, hogy a kommunizmus alatt nagyon megromlott cselédséggel rendet tartson és komoly fegyelmet gyakoroljon köztök. Hogy ebben hány pénzt ér, annak hamarosan ki kellett derülni. Ettől függött a további karriérje.
- Szigoruan igazságos légy; ne nézz el semmit sem, - utasitotta a rokont a földesur.
- Bizd rám - mormogott Tóth Miska. - Rend, az lesz. Jótállok róla.
Ezzel át is vette a hivatalát.
Nem látták máskor a családban, csak este, vacsora idején. Az ebédjét levitte a szobájába, amely az iroda mellett volt egy külön épületben. Az a szoba inkább fülke volt, egyablakos lyuk, amelybe egy ágyon, egy szekrényen, a mosdón, egy kis asztalon, meg két széken - no meg a ládáján - kivül nem is fért el egyéb. Diván meg ruhafogas volt az irodában. Több nem kellett Mihálynak.
Vasady néhány napig alaposan szemmel tartotta, figyelte, hogy mit csinál, hogyan végzi a dolgát. De nem birt olyan korán felkelni, hogy Mihály meg ne előzte volna. Ki tudja, merre járt már akkor az intéző.
Még vacsora után is megtette, hogy ő maga felnyergelte a hátilovát és kilovagolt a pusztára. Akárhányszor az egész éjszakát kint töltötte. Mindig talpon volt; nem volt olyan szaka a nappalnak, hogy a szobájában lehetett volna találni.
A cselédséggel pedig csakugyan kezdett rend lenni. A béresek idejében etettek és elvégezték a dolgukat. A kocsis pontosan abrakolt és nem lopta a zabot. A juhász nem számolt be minduntalan döggel; a napszámosok nem amerikáztak.
- Ennek ördöge van, - mondta magában Vasady és kiváncsian próbált nyitjára jutni az intéző titkának.
Megkérdezte a béresgazdát: - Sinkó, hogy van kend? Látom, úgy megy minden, mint a karikacsapás.
- Karikáscsapást tessék mondani, - morgott az öreg béres. - Az intéző ur nem kiméli a karikását. Azt mondja, azzal nem tör csontot.
- Megvert valakit? - kérdezte Vasady.
- Nem ver az, csak ugy odasuhint. Egy szót sem szól; de amikor kezdi kibontogatni a karikását, akkor ugyancsak igyekszik mindenki. Nagy dolog, amikor a medveölő puskáját kezdi emlegetni.
- Mi a csudát? - kérdezte az úr meglepetve.
- A nagyságos úr nem tudja? Van neki egy medveölőpuskája, hat medvét lőtt vele; hármat meg ugy fojtott meg a puszta kezével. Rettentő ereje van.
- Ugyan!
- De igenis, kérem alássan. Egy szénásszekeret egymaga emelt ki a minap a kátyuból a vállával. Azt a hepciáskodó Parajdit meg ugy kupán legyintette, hogy alig birtuk fellocsolni.
- Parajdit? - csodálkozott az ur. - Nem szólott róla.
- Hacsak az intéző ur nem szól; - mert Parajdi hallgat azóta. Megnémult, mint a hal. Igaz, hogy az intéző ur kitanitotta, hogy ha eljár a szája, megösmerkedik a medveölővel. Nem tudom, a puskát gondolta-e, vagy magamagát.
Rövid idő alatt hire kelt, hogy Tóth intéző ur medveölő és eszerint respektálták. El kellett neki hinni, hogy medvéket fojtott meg a kezével, mert lefogta a dühös bikát a szarvánál fogva; egy nagy komondort pedig, amelyik megtámadta, felkapott a nyakánál fogva félkézzel a levegőbe és addig simogatta a karikása nyelével, amig bele nem fáradt. Amikor a hörgő nagy kutyát ledobta a földre, az fuldokolva s a farkát a lába közé kapva bukdácsolt be a pajtába a szalma közé és egy huszonnégy óráig ki nem lehetett onnan csalogatni. Ha azután a karikás pattogását meghallotta, megszökött a pusztáról.
A béresek, kocsisok, meg egyéb munkások félve léptek be az irodába, amikor az intézőt ott sejtették. A szobájába a világért sem tették volna be a lábukat; hisz’ ott volt - a medveölőpuska, mindig töltve.
A puskát ugyan senki sem látta, mert nem lógott kint a falon, sem a sarokba nem volt odaállitva. Annak vagy a szekrényben, vagy abban a furcsa hosszu ládában kellett lenni, amelynek a kulcsát az intéző mindig magánál hordta. De még aki talán kételkedett volna is a létezésében, elhitte, amikor egyszer éjszaka nagy durranásra riadt fel az egész puszta és mire kirohantak az emberek a cselédházakból, meg az istállókból, ott látták az intézőt egy kóbor kutya teteme mellett, fegyver nélkül. Azt mondta, hogy a szobája ablakából lőtte le a veszett kutyát. A puska odabent maradt a szobában akkor is.
- Honnan tudtad, hogy veszett kutya volt? - kérdezte tőle másnap Vasady.
Az intéző vállat vont. - Holdvilág van; olyan jól láttam, mint nappal; ahogy a veszett kutya a farkát behuzva tántorog, ugy egészséges kutya nem csatangol. - Nem sok időm volt a gondolkozásra. Szerencse, hogy lelőttem.
A kutya fejét beküldték a Pasteur-intézethez. Ott megállapitották a szakemberek, hogy csakugyan veszett volt.
Az intéző tekintélye száz percentet nőtt. Most már senkisem mert kételkedni a szavaiban, amelyekkel különben sem sok vizet zavart.
A környéken csak ugy emlegették, hogy «a medveölő».
Egyszer egypár sátoroscigány éjjel ki akarta bontani a kukoricagóré léces oldalát. Az intéző elcsipte őket. Elkezdte egyiket a másikhoz ütögetni. A két cigány jajgatott, ahogy a torkán kifért. Arra megjelentek a kuvaszok. Tóth Miska odalökte nekik a morékat. Azok egymás alá igyekeztek bujni a nadrágszabás művelete elől. Ugy óbégattak, mintha kacagtak volna. Amikor az intéző megelégelte a mulatságot, szétcsörditett a karikásával a kuvaszok közt. Azok rögtön világgá szaladtak.
- Megösmertek-e máskor? - kérdezte a megtáncoltatott morékat.
Azok, honnan-honnan nem, már hallották a hirét.
- Jáj! a medveélé! csókoljuk kezsit-lábát!...
- Most upre, fussatok, amig meg nem gondolom magamat.
A tarvölgyi pusztának még közelébe se mert menni azután efajta tolvajnép.
Volt Vasadynak két kamaszodó gimnazista fia, akik éppen otthon voltak nagyvakáción. Feri, meg Gyuri. Egyik nagyobb imposztor, mint a másik. - felforgatták a pusztát. Az ő szemökben Miska bácsi már olyan volt, mint a Cooper Vadölője. - Rettenthetetlen bátorságu, regényes alak. Ez a két fiu mindig ott settenkedett az intéző körül. Faggatták, kérdezték, zaklatták, s mert máskülönben kedves, eleven fiuk voltak, Miska bácsit is levették a lábáról. Megszerette őket és megnyilt a szive előttök. Elmondta nekik a medvés eseteit.
Az még hagyján volt, amikor a lelőtt medvékről beszélt, mert azok mind ugy hemperedtek fel a lövésére, mint a nyul. Hanem a három megfojtott medve történetétől már aludni sem tudtak. Az intéző elmutogatta nekik a fogásait, amelyekkel a medvéket a másvilágra küldte. Az egyik beleharapott a vállába; a másik végigkarmolta a hátát. Meg is mutogatta a sebeit. Félmeztelenre vetkezett a fiuk előtt. Azok láthatták a mély forradásokat.
Könyörögtek, hogy mutassa meg nekik a medveölőpuskát.
- Majd máskor, - volt az állandó felelet. - Majd egyszer, ha ráérek. Most dolgom van.
A fiuk pedig már nem birtak magokkal.
Egyszer, amikor az intéző kiment a határba és tudhatták, hogy estig nem kerül elő, kieszelték, hogy ők bizony titokban mégis megnézik azt a puskát.
Elcsenték az édesanyjok kulcscsomóját, hogy végigpróbálják, hátha nyitja valamelyik a szekrényt, meg a ládát.
A szekrénnyel könnyen boldogultak. Azt akár egy szeggel is kinyithatták volna. Nem volt benne más, mint egy ócska köpönyeg, egy pár foszlott fehérnemüdarab, egy nagyon fakó fekete kabát, meg egy katonai Frommer-revolver. Mindezt hamar szemügyre vették a gyerekek és aztán nekiestek a ládának.
Azzal már nehezen boldogultak. Sőt sehogysem, mert kinyitni nem birták. Hanem addig forgatták, emelgették, amig észre nem vették, hogy ’iszen olyan könnyü, hogy abban ugyan medveölő puska még szétszedve sem lehet.
Felemelték, megrázták, felforditották, semmi sem koppant; nem zörgött benne más, mint holmi papirosok. Ebben ugyan nincsen nehéz tárgy.
Vesztökre ugy megfeledkeztek magokról, hogy az édesapjok rájok nyitott.
A fiuk pirulva vallottak meg mindent.
Elmondták a medvéskalandokat és hogy mindenáron látni szerették volna a medveölő puskát.
Vasady megszidta és kikergette őket.
A fiuk hosszu orral sompolyogtak kifelé.
Feri az ajtóban megállott s félénken visszafordult.
- Édesapa kérem, ne tessék elmondani Miska bácsinak... - szepegte.
Gyuri félig sirva csatlakozott ehhez a kéréshez.
- Magam is restelném, ha megtudná, - mondta az apjok. - Hallgatni fogok.
Hanem amikor az intéző megjött, behivta az irodába és ott megkérdezte tőle:
- Te, Miska, mivel bolonditod te itt az embereket, még a fiamat is? Hallom, hogy valami medvéket fojtottál meg...
Az intéző először kacagott egyet, amióta itt volt a pusztán.
- Ugyan, kérlek, csak kell valamivel imponálni ennek a sok félbetyárnak! Ha azt akarod, hogy féljenek tőlem és rendet birjak köztök tartani, akkor ne avatkozzál bele. Nem lőttem én medvét sohasem; a szabadban még csak nem is láttam. A sebhelyeim szurások, vágások, srapnellsebek; de ilyenek ezeknek a bicskásoknak is vannak; az efélét nem respektálják. Hanem a medve, az más, mert azt ők sem láttak. Persze, hogy medveölő puskám sincsen. Azt a veszett kutyát a revolveremmel lőttem agyon, két lépésnyiről s a revolvert rögtön eldugtam a hátulsó zsebembe. Nem látták az emberek s elhitték, hogy az ablakból lőttem ki a medveölő puskával. Ennyi az egész, punktum.
Kacagott Vasady is és megveregette az intéző vállát.
- Jól van Miska, ember vagy. Véglegesen alkalmazlak. A medveölő puskádat pedig csak dugd el jól.