Rész

   1  1|                                   MIKOR A VAS OLVAD.~ ~
   2  1|          pörczögtetve szalajtotta végig a tollat a papiroson; tekintete
   3  1|              szalajtotta végig a tollat a papiroson; tekintete azzal
   4  1|              papiroson; tekintete azzal a közönynyel kisérte az egyenes
   5  1|               most ebben az emberben, - a sziv pihen.~ ~Barduvay Ádám
   6  1|               becsengette az inast. Mig a legényt várta, kivette a
   7  1|                a legényt várta, kivette a tárczáját és bankókat olvasott
   8  1|                volt, mint parancsoló, - a zárdába megy először és
   9  1|                 zárdába megy először és a főnöknőnek átadja a levéllel
  10  1|          először és a főnöknőnek átadja a levéllel ezt a száz forintot;
  11  1|        főnöknőnek átadja a levéllel ezt a száz forintot; azután siessen
  12  1|                és mondja meg neki, hogy a váltót várom; utoljára hagyja
  13  1|           váltót várom; utoljára hagyja a szerkesztőségeket, adja
  14  1|         mindenütt azt az összeget, amit a boritékra jegyeztem és ne
  15  1|         nyugtatványt.~ ~Az inas átvette a postát. Öreg ember volt,
  16  1|             cselekedettel ne szolgáljon a menyországra.~ ~Igaz, hogy
  17  1|         milliomos létére egyedül állott a világon; nem volt senkije,
  18  1|                nem volt senkije, akinek a jövője aggasztotta volna
  19  1|                 lehetett kiegyenliteni: a gyámleánya gondozása.~ ~
  20  1|          Tizenöt év mult el azóta, hogy a kis leány apja a karjai
  21  1|            azóta, hogy a kis leány apja a karjai közt halt meg. Ádám
  22  1|          számitó fej, gyarapszik minden a keze alatt és ami fő: talpig
  23  1|           megbizni, vakon, feltétlenül. A haldoklót aggasztotta anyátlan
  24  1|          Százezer forintot bizott ezzel a becsületére. Ugy adta át
  25  1|                 kezében jobb helyen van a gyermeke öröksége, mint
  26  1|              gyakran eltünnek az ezrek. A hatóság csak ugy tessék-lássékképen
  27  1|        tessék-lássékképen avatkozhatott a dologba, azon a réven, hogy
  28  1|           avatkozhatott a dologba, azon a réven, hogy megszámoltathatta
  29  1|       megszámoltathatta Barduvayt annak a csekély ingatlannak a jövedelméről,
  30  1|             annak a csekély ingatlannak a jövedelméről, aminek létezéséről
  31  1|        jövedelméről, aminek létezéséről a telekkönyv tett tanubizonyságot.~ ~
  32  1|             megmutatta, hogy igaza volt a haldoklónak. Gonddal neveltette
  33  1|         haldoklónak. Gonddal neveltette a gyermeket; amig kicsi volt,
  34  1|         polgárcsaládoknál; később, hogy a gyermek növekedett, intézetbe
  35  1|             növekedett, intézetbe adta, a legjobb hirüt, a legdrágábbat
  36  1|        intézetbe adta, a legjobb hirüt, a legdrágábbat válogatta ki;
  37  1|       legdrágábbat válogatta ki; uszott a gyermek a bőségben, gyönyörüen
  38  1|          válogatta ki; uszott a gyermek a bőségben, gyönyörüen fejlett
  39  1|              fejlett teste, lelke.~ ~De a szegény kis árvának nem
  40  1|              volt arról, hogy milyen is a szerető sziv. Önzés vette
  41  1|               mert jól fizettek érte. - A gyámja megtette ezzel a
  42  1|                 A gyámja megtette ezzel a kötelességét, többet nem
  43  1|              gondok kergettek szanaszét a világban s akit otthon nagyon
  44  1|              zavart volna számitásaiban a gyereksirás.~ ~Pedig ezekre
  45  1|             gyereksirás.~ ~Pedig ezekre a számitásokra vigyáznia kellett.
  46  1|               Okos ember létére ugyanis a saját szerencséjét is meg
  47  1|          felhasználta az időt, amelyben a kis leány vagyona az ő kezében
  48  1|               Biztos orra, mely tultett a vizsláén, rávezette a legjobb
  49  1|           tultett a vizsláén, rávezette a legjobb utra; tervei messzemenők
  50  1|              azzal biztatta magát, hogy a szerencse a bátrakat segiti.
  51  1|                 magát, hogy a szerencse a bátrakat segiti. A százezer
  52  1|            szerencse a bátrakat segiti. A százezer forintból tiz év
  53  1|               milliót; az egy millióból a többi öt év alatt még egy
  54  1|               év alatt még egy másikat. A százezer forintnyi törzsvagyont
  55  1|         százezer forintnyi törzsvagyont a hatos kamatokkal együtt
  56  1|           kamatokkal együtt elkönyvelte a gyámleánya vagyonául, levonva
  57  1|             levonva minden évben belőle a neveltetési költségeket;
  58  1|                neveltetési költségeket; a vállalkozásai után fenmaradt
  59  1|                maga. Az öreg Éliás volt a mestere, ez az utólérhetetlen
  60  1|             utjába, mikor szüksége volt a jó tanácsra. Utóljára valóságos
  61  1|                lettek, csakhogy akkorra a tanitvány már régen tulszárnyalta
  62  1|                 már régen tulszárnyalta a mestert, aki mindinkább
  63  1|              többé attól tartania, hogy a nagy leszámoláskor nem fog
  64  1|                 megállhatni becsülettel a jó barátja leánya előtt.
  65  1|              valamikor bőven öntik majd a kamatot. A százezer forint
  66  1|             bőven öntik majd a kamatot. A százezer forint alaptőke
  67  1|                 ilyen bányára, hogy még a legváratlanabb véletlenek
  68  1|            esetére is biztositva legyen a leányka vagyona. Kivánhatni-e
  69  1|        becsületességet?!...~ ~Barduvay, a milliomos, rágyujtott egy
  70  1|             szokása szerint megcsinálta a mai nap tervét. A szerkesztőségekhez
  71  1|           megcsinálta a mai nap tervét. A szerkesztőségekhez könyöradományokat
  72  1|             mély tisztelettel esedezett a «nagytekintetü» szerkesztőséghez,
  73  1|     szerkesztőséghez, hogy kegyeskedjék a csekély adományt a lapban
  74  1|         kegyeskedjék a csekély adományt a lapban nyugtázni. Dusan
  75  1|                mikor az ember felváltja a nevét bankóra és megfizeti
  76  1|                olvasni: «Barduvay Ádám, a nemes adakozó, az ismert
  77  1|                is. Hogy felkölti mindez a bizalmat, kürtöli a vagyont,
  78  1|              mindez a bizalmat, kürtöli a vagyont, épiti a hitelt!...
  79  1|                kürtöli a vagyont, épiti a hitelt!... Mert bizony,
  80  1|                teheti, az nem szórja ki a pénzt az ablakon. Barduvay
  81  1|                jól tudta, hogy bejön az a pénz az utolsó garasig megint,
  82  1|                 ne törődjék vele, ha az a tisztecske nem hoz is valami
  83  1|              kezeseket; csak adjon neki a váltójára, amennyit akar,
  84  1|                 sőt nehogy kiszalaszsza a kezéből, hát menjen el maga
  85  1|               hát menjen el maga hozzá, a váltót pedig hozza el mielőbb.~ ~
  86  1|              mielőbb.~ ~Az utolsó levél a zárda főnöknőjének volt
  87  1|                forintot mellékelt hozzá a szegények számára. Istenes
  88  1|             alázatossággal köszönte meg a szent nőnek, hogy gyámleányát
  89  1|           miután már itt az ideje, hogy a leányka a világba lépjen.
  90  1|                az ideje, hogy a leányka a világba lépjen. Bejelenti
  91  1|                  eszébe jutott, hogy ez a száz forint még nincs elkönyvelve.
  92  1|              elkönyvelve. Felütötte hát a nagy számla-könyvet és beirta
  93  1|                számla-könyvet és beirta a gyámleánya neveltetésére
  94  1|              Nagy oka volt rá, hogy azt a gyermeket a zárdából kivegye.
  95  1|                rá, hogy azt a gyermeket a zárdából kivegye. A nyáron
  96  1|           gyermeket a zárdából kivegye. A nyáron a leány vidéken volt
  97  1|              zárdából kivegye. A nyáron a leány vidéken volt egy barátnőjénél;
  98  1|           csinos huszártiszt is járatos a házhoz; csak a leányka ártatlanul
  99  1|               is járatos a házhoz; csak a leányka ártatlanul őszinte
 100  1|               leveleiből sejtette, hogy a gyermeket már nővé fejlesztette
 101  1|         gyermeket már nővé fejlesztette a szive. Mikor lelkendezve
 102  1|               lelkendezve érte sietett, a kaczagó kis leány helyett
 103  1|           szüzet talált, aki nem ugrott a nyakába, mint eddig, hanem
 104  1|                  hanem lesütötte előtte a szemét.~ ~Barduvay először
 105  1|              nem olyan dolog volt, amit a számtan segélyével tisztázni
 106  1|       hihetetlen, hogy mit változott az a kis leány néhány hét alatt
 107  1|              hét alatt s Barduvaynak ez a változás csak megérlelte
 108  1|             gondolt. Sietve visszavitte a leányt a zárdába, és azontul
 109  1|             Sietve visszavitte a leányt a zárdába, és azontul sokkal
 110  1|                kezét, ugy vette el tőle a süteményt meg a narancsot;
 111  1|                 el tőle a süteményt meg a narancsot; most a kézcsók
 112  1|         süteményt meg a narancsot; most a kézcsók egyszerre elmaradt,
 113  1|                elmaradt, hanem ehelyett a gyámapa a leányka arczát
 114  1|                hanem ehelyett a gyámapa a leányka arczát csókolta
 115  1|            kutatott, mig megtudta, hogy a zárda szigorát kijátszva,
 116  1|               zárda szigorát kijátszva, a szerelmesek titkon leveleznek.~ ~
 117  1|               hallgatott és megcsinálta a maga sakkhuzását. Átalakitotta
 118  1|              volt, előkelő özvegy, akit a körülmények kényszeritettek
 119  1|               egy kisasszonyt költöztet a házba. Mikor mindezzel rendben
 120  1|                 volt, akkor értesitette a zárda főnöknőjét, hogy elviszi
 121  1|                főnöknőjét, hogy elviszi a leányt. Ma itt volt a terminus.~ ~
 122  1|           elviszi a leányt. Ma itt volt a terminus.~ ~Barduvay befogatott,
 123  1|            aprópénzt és utoljára elment a zárdába.~ ~Bella kaczagott
 124  1|               barátnőit, de azért örült a szabadságnak. Azt hitte,
 125  1|              Ádám pedig estére megkapta a hadnagy ur legujabb váltóját.~ ~ ~ ~
 126  1|                hónap óta volt már Bella a gyámapja házánál. Vége volt
 127  1|             gyámapja házánál. Vége volt a kisleányságnak, cselédek
 128  1|                is, az előkelő özvegy.~ ~A jó asszonynak korlátlan
 129  1|               szabadsága volt mindenben a háznál; soha életében nem
 130  1|       megfizették jó drágán - semmiért. A ház ura kezet csókolt neki,
 131  1|                 nem tartja cselédnek, s a nemes hölgyet ezzel annyira
 132  1|              annyira megnyerte, hogy ez a hatvan éves gyermek, aki
 133  1|                hatvan éves gyermek, aki a nyelvén kivül egyetlen tagjának
 134  1|                 sem volt föltétlen ura, a rábizott leánykát is egész
 135  1|              nap azzal mulattatta, hogy a gyámját dicsérte előtte.~ ~
 136  1|                szó, azt állitotta, hogy a legjobb években van. Egyébiránt
 137  1|                 az ötödik X-hez.~ ~- ~ ~A tavasz egész teljességével
 138  1|           teljességével ragadta magához a sziveket; virult a föld,
 139  1|              magához a sziveket; virult a föld, illatot és madárdalt
 140  1|            illatot és madárdalt hordott a levegő.~ ~Egyszer Barduvay
 141  1|              volt, hogy beszivhatja azt a levegőt, amelyet a leányka
 142  1|      beszivhatja azt a levegőt, amelyet a leányka kilehelt és hogy
 143  1|           megbizott, hogy itt jól őrzik a kincsét s remélte, hogy
 144  1|               lassankint meghalványodik a leányka szivében az az érzelem,
 145  1|         szivében az az érzelem, amelyet a mostani körülmények közt
 146  1|            semmi. Teljesen ujoncz, volt a szivek harczterén s a Bella
 147  1|              volt a szivek harczterén s a Bella nyugodtságát a legjobb
 148  1|       harczterén s a Bella nyugodtságát a legjobb jelnek vette.~ ~
 149  1|                 legjobb jelnek vette.~ ~A leány olvasott, Barduvay
 150  1|             kora fiatalsága óta egyedül a kalmár ész vezetett, akit
 151  1|               kalmár ész vezetett, akit a teljes elhagyatottság már
 152  1|            rajtakapta magát, hogy ebben a kertben, melynek bozótját
 153  1|            senki más nem gondozta, mint a természet, sokkal szebbnek
 154  1|                gyámleányától megtanulta a virágok neveit, gyöngéden
 155  1|           neveit, gyöngéden óvta azokat a bokrokat, melyekben Bella
 156  1|       madárfészket talált s akár örökké a fák alatt lett volna, ő,
 157  1|                fák alatt lett volna, ő, a szobamoly, aki azelőtt értékpapirjai
 158  1|        számolóasztala mellől legfeljebb a poros utczára ment üdülni.~ ~
 159  1|             embert, mint Barduvay Ádám, a kinek egész élete egy logikailag
 160  1|           alapit s elveszi gyámleányát. A leány hozománya eszébe sem
 161  1|                 már odáig volt, hogy ez a gondolat foglalta el minden
 162  1|                 hatalmasodik el fölötte a zabolátlan vágy, nem engedte,
 163  1|             hogy az esze beleavatkozzék a szive dolgába. Ugy járt
 164  1|           dolgába. Ugy járt végre, mint a mákonyevő, aki lassankint
 165  1|                aki lassankint megszokja a mérget s nem bir megélni
 166  1|                megélni többé nélküle.~ ~A szél arról az oldalról fujt,
 167  1|                 annak az illatnak, mely a leány hajáról, ruhájáról
 168  1|               lapultak meg valamennyien a kis leány körül, aki nem
 169  1|        tekintetével s e közben megakadt a szeme mindenen, a leányka
 170  1|              megakadt a szeme mindenen, a leányka lecsüngő haját összetartó
 171  1|             összetartó szalagtól kezdve a kivágott czipőcske csatjáig.
 172  1|                 Észrevette azt is, hogy a gyámleánya zsebéből egy
 173  1|              kandikál ki.~ ~Ahány levél a házhoz érkezett, mind az
 174  1|               mind az ő kezén át jutott a czimzetthez, de Barduvay
 175  1|              levéllel lett volna dolga. A hadnagyra gondolt s tudni
 176  1|                  követelni akarta, hogy a leány megmutassa neki, de
 177  1| szerencsésebbnek s attól tartott: abban a perczben, amelyben elárulná,
 178  1|                erről tudomása van, csak a lemondás maradna számára.~ ~
 179  1|            köszönhette az életben, hogy a döntő pillanatban feltalálta
 180  1|                 vágyai koronája közt az a levél a legnagyobb válaszfal
 181  1|                koronája közt az a levél a legnagyobb válaszfal és
 182  1|                csuszott gyámleányához s a rózsaszinü papirost óvatosan
 183  1|            fáradt mozdulattal felállott a padról s mialatt szive kiverte
 184  1|            mikor bizonyosra vette, hogy a leány nem látja többé, sietve
 185  1|              látja többé, sietve indult a ház felé, emeleti lakosztályába. -
 186  1|                emeleti lakosztályába. - A homályosra függönyözött
 187  1|             ablakából ki lehetett látni a kertre, melynek sürüjében,
 188  1|              kertre, melynek sürüjében, a fenyvesek zöldje közt, Bella
 189  1|               Barduvay kivette zsebéből a lopott levelet és sietve
 190  1|             megnézte aláirását: ugyanaz a kéz volt, amely a kis hadnagy
 191  1|               ugyanaz a kéz volt, amely a kis hadnagy váltóit kiállitotta.~ ~ ~ ~
 192  1|                        III.~ ~Barduvay, a finom ur, aki sohasem engedett
 193  1|               dühében.~ ~- Tehát mégis! a pojácza-mama, meg a házi
 194  1|              mégis! a pojácza-mama, meg a házi Czerberusok daczára!
 195  1|             kellene csapni valamennyit, a nyomorult kutyákat!~ ~Már-már
 196  1|                ime, kezdheti előlről.~ ~A rongy papirost összeszoritotta
 197  1|               ugy ment végig néhányszor a szobán; lépései dobogtak
 198  1|                szobán; lépései dobogtak a mozaik padlón, mintha össze
 199  1|              Nem tudta még, hogy mi van a levélben, de azért nem sietett
 200  1|           kifejezés, melyben annyi volt a bátorságból és férfiasságból,
 201  1|         megváltoztatta az egész embert. A Jánus-lélek másik arcza
 202  1|                 oly mértékben követelte a kettős emberből a maga részét,
 203  1|             követelte a kettős emberből a maga részét, mint az a másik,
 204  1|         emberből a maga részét, mint az a másik, talán tetszetősebb
 205  1|                 emberek fölött. Mielőtt a levelet elolvasta volna,
 206  1|                 mindenáron széttépi azt a hálót, mely Bellát egy idegen
 207  1|           kezében tartja bizonyos fokig a vetélytársa sorsát.~ ~Mert
 208  1|             akart látni, ismerni akarta a veszély nagyságát s nagy
 209  1|      megelégedéssel értesült róla, hogy a hadnagynak adósságai vannak,
 210  1|              mint ezeket az adósságokat a saját kezében összpontositani
 211  1|               öreg zsidó hiába csóválta a fejét, nem győzhette meg
 212  1|             hogy rossz üzlet ez nagyon. A rideg, számitó embert, aki
 213  1|             dologról beszélt Éliásnak s a hadnagv tartozását legkevésbbé
 214  1|                veszedelemben forogna az a hitvány pár ezer forint.~ ~
 215  1|              hitvány pár ezer forint.~ ~A kalmár felülkerekedett benne
 216  1|        pillanatra és kalkulust csinált. A hadnagy éppen eléggel tartozott
 217  1|                neki arra, hogy adóssága a nyakát szeghesse. Volt ugyan
 218  1|        örökségről, hanem az már uszott; a nemes Doborkayak családfája
 219  1|              jókor indult pusztulásnak: a fa utolsó hajtására jóformán
 220  1|                 hajtására jóformán csak a puszta czimer szállott.
 221  1|              puszta czimer szállott. Ez a czimer is egy katona kardjának
 222  1|              kardjának ékessége, akinek a koporsója fölött alighanem
 223  1|                 megforditják egyszer.~ ~A váltókat csak a napokban
 224  1|              egyszer.~ ~A váltókat csak a napokban vitte el Éliás;
 225  1|               Éliás; lejáróban voltak s a hadnagy ur prolongálni akart.
 226  1|               meg kellett akadályoznia. A szócsövön leszólt, hogy
 227  1|                 szócsövön leszólt, hogy a kocsis fogjon; azalatt meg
 228  1|               fogjon; azalatt meg ráért a levelet átfutni, melyről
 229  1|          találja benne.~ ~Csalatkozott. A levél rövid volt és tartalma
 230  1|                 régibb levél ez, melyet a kis leány csak ereklyeként
 231  1|           tizszer is és nem akart hinni a saját szemének; arczát a
 232  1|                a saját szemének; arczát a néma düh meghalványitotta,
 233  1|             ujra meg ujra meglatolgatta a levél minden szavát.~ ~«
 234  1|                 Édes kis Bellám! - irta a hadnagy - igy nevezlek,
 235  1|            Néhány hónap alatt vége lesz a pörnek, mely apám családi
 236  1|                kérve-kérlek, jőjj ismét a szokott időben...»~ ~Barduvay
 237  1|              pörölylyel rácsaptak volna a fejére. Az akrobata megtántorodott
 238  1|              megtántorodott és behunyta a szemét, hogy ne tudja meg
 239  1|                rettentő árulást, melyet a levél felfedezett. Mikor
 240  1|                 Kérd meg Sarolta nénit, a mi jóságos védőangyalunkat,
 241  1|                 el bennünket egymástól. A kocsit hagyjátok ismét a
 242  1|                A kocsit hagyjátok ismét a vadászház mögött, a fák
 243  1|               ismét a vadászház mögött, a fák lombja elrejti ott a
 244  1|                a fák lombja elrejti ott a kiváncsiság elől...»~ ~Barduvay
 245  1|              bolonddá tették. Megfogták a saját tőrében s mikor egy
 246  1|            ellensége valamennyi: Bella, a hadnagy, sőt még az a pletykás
 247  1|            Bella, a hadnagy, sőt még az a pletykás szipirtyó is, akiben
 248  1|            Kicsoda is tulajdonképpen ez a Sarolta néni? Egy vén keritő,
 249  1|               visszaélt ura jóságával s a sétakocsizás ürügyével megannyi
 250  1|                találkozást segitett elő a vadászház tölgyfái alatt.
 251  1|               és ellene törnek! Csak ez a fehér galamb, ez az ártatlanság,
 252  1|           galamb, ez az ártatlanság, ez a Vénusz-testtel született
 253  1|                    De mit tehet róla ez a gyermek, aki mellett itt
 254  1|             mellett itt volt az ördög s a csábitás?!...~ ~Arra nem
 255  1|             alig volt rá szüksége, hogy a csábitással magát valami
 256  1|          Lassankint hire ment már, hogy a leánynak egyebe is lesz
 257  1|                 leánynak egyebe is lesz a kis ingatlannál. Barduvay,
 258  1|                ezt nagyon titkolja. Mig a szive meg nem szólalt, ugy
 259  1|                nem szólalt, ugy beszélt a dologról, mintha az ő millióiból
 260  1|                 ő millióiból kerülne ki a dus hozomány. Ez is nagyban
 261  1|        nagylelküségét az emberek előtt. A leány gazdagsága szinte
 262  1|          gazdagsága szinte kinálta neki a gyanusitást. Persze! egy
 263  1|              ugy volna!... ha csakugyan a pénze miatt járna utána!...
 264  1|               járna utána!... oh, akkor a játék meg lenne nyerve, -
 265  1|               játék meg lenne nyerve, - a mellényzsebéből kiráz neki
 266  1|              Barduvay lement és mialatt a keztyüjét felhuzta, néhány
 267  1|           közönyös kérdéssel kivallatta a kocsist. Az jámbor arczczal
 268  1|     tekintetéből nyilvánvaló volt, hogy a vadászház mögött nem mozdult
 269  1|              mozdult el egy perczre sem a lovai mellől. Nem tudott
 270  1|                lovai mellől. Nem tudott a jó ember semmit és katonatisztnek
 271  1|               neki, hogy hova hajtson s a fogat csakhamar eltünt a
 272  1|                a fogat csakhamar eltünt a nyaraló látköréből. A ligetes
 273  1|            eltünt a nyaraló látköréből. A ligetes erdőből kiért a
 274  1|                 A ligetes erdőből kiért a sik mezőre, magasra nyult
 275  1|           lengett körülötte mindenfelé. A selymes buzahajtás ingása
 276  1|               lengését juttatta eszébe; a páros pacsirta látása rávitte
 277  1|             magányos élete ridegségére. A nekibokrosodott szőlővenyige
 278  1|                 jókedvü suhancz évődött a szeretőjével. Barduvay Ádám,
 279  1|            szeretőjével. Barduvay Ádám, a milliók ura, megirigyelte
 280  1|                 az idők járása fölötte, a sziv szólalt meg benne,
 281  1|                szólalt meg benne, annak a hangját hallotta mindenütt.~ ~ ~ ~
 282  1|           elhagyott, mint egy kolostor. A ház ajtaja örökké zárva;
 283  1|                 aki véletlenül bekerült a kapun, azt meglepte a nagy
 284  1|          bekerült a kapun, azt meglepte a nagy rend és tisztaság.~ ~
 285  1|          ablakok vas rostélylyal védték a házat; az udvart magas kőfal
 286  1|              magas kőfal választotta el a szomszédos telkektől s ugy
 287  1|           jóformán egyedül lakott ebben a házban. Csak egy vén nőcseléd
 288  1|           nőcseléd volt körülötte, akit a sok év óta tartó elvonultság
 289  1|                elvonultság elszoktatott a szótól s aki nem zavarta
 290  1|          vagyonát, háztartását, sőt még a testi jólétét is.~ ~Öreg
 291  1|             Öreg emberek, akik már csak a mult emlékein tallózva örülnek
 292  1|               emlékein tallózva örülnek a régi szép életnek, gyermekkorukból
 293  1|                 szeme révedezve kerülte a mások tekintetét s ha duzzadt
 294  1|               Egy kis szopóst ringatott a karján, s ha a kis ember
 295  1|                ringatott a karján, s ha a kis ember néha felsirt,
 296  1|              csókjával nyugtatta meg.~ ~A csendes ház kapuja bezárult
 297  1|                azután ismét kihalt lett a tájéka, mint azelőtt volt.~ ~
 298  1|                pénze van, megbecsülték. A fiatal asszonyt, meg a gyermekét
 299  1|                  A fiatal asszonyt, meg a gyermekét nem látták azontul.~ ~
 300  1|                 került kivül az asszony a kapun. Egyszerü fakoporsóban
 301  1|              nagyszakállu zsidók tették a gyászkocsira. Éliás a karjára
 302  1|            tették a gyászkocsira. Éliás a karjára vette a siró porontyot,
 303  1|     gyászkocsira. Éliás a karjára vette a siró porontyot, ugy kisérte
 304  1|           porontyot, ugy kisérte gyalog a koporsót. Mikor visszajött,
 305  1|             koporsót. Mikor visszajött, a kis gyermek nem volt többé
 306  1|               csendesebb, még kihaltabb a ház.~ ~Kevesen vannak, akik
 307  1|          tartják, hogy olyan koru, mint a bibliai vének.~ ~Pedig a
 308  1|                a bibliai vének.~ ~Pedig a haja alig deresebb, mint
 309  1|                 hosszu szakálla közül s a homloka fehér. Ilyennek
 310  1|           lassankint kiszáradnak belőle a nedvei és elfonnyad. Ha
 311  1|              öreg Éliás nagyon elmerült a gesztenyefák alatt; vaskos
 312  1|         hallotta, hogy kocsi állott meg a ház előtt. Csak mikor a
 313  1|                 a ház előtt. Csak mikor a csengőt megrántották, akkor
 314  1|             akkor eszmélt fel és küldte a cselédet, hogy nézzen ki
 315  1|            Mikor Barduvay Ádám belépett a házba, az öreg Éliás ugy
 316  1|       tipegéssel, majdnem futva sietett a ritka vendég elé. Egyre
 317  1|          tetőtől talpig, összetapogatta a karját:~ ~- Áldott legyen
 318  1|                 szerencse!...~ ~Levette a házisapkáját és alázatos,
 319  1|                vendégét, ugy vezette be a szobájába. Homályos szoba
 320  1|                  régi divatu iróasztal, a falon itt-ott bibliai képek.
 321  1|                légy se zugott keresztül a kriptaszerü csenden.~ ~Éliás
 322  1|                    Éliás át akart menni a vendégszobába, Barduvay
 323  1|             engedte:~ ~- Jobb itt, ahol a levegőben van már az üzlet
 324  1|                 utczai lárma.~ ~- Igen, a hogy tetszik; üljön le,
 325  1|                    Barduvay megelégelte a formaságot, türelmetlenül
 326  1|        formaságot, türelmetlenül rátért a dolgára. Nem tudta, hogy
 327  1|            Valami váltók vannak itt. Az a katonatiszt... Nem tudom,
 328  1|                      Persze, persze; az a katonatiszt. Tudtam én azt,
 329  1|                 jól kell, hogy csinálja a hivatását. A suszternek
 330  1|              hogy csinálja a hivatását. A suszternek nem szabad rossz
 331  1|                 rossz csizmát csinálni, a péknek nem szabad rossz
 332  1|            szabad rossz zsemlyét sütni, a kereskedőnek nem szabad
 333  1|                 rossz üzletet kötni. Az a hadnagy ur rossz, megmondtam
 334  1|              mit, de nem adnék kölcsön. A kölcsön, az már üzlet; olyan
 335  1|            vagyok.~ ~Egészen belepirult a lelkesedésbe. Barduvay nyugodtan
 336  1|                  Egy emberrel több, aki a mienk, aki hasznunkra lehet,
 337  1|            vagyok; - kaczagott hozzá és a fejére mutatott, - feledékeny,
 338  1|        feledékeny, álmos; hanem itt van a könyv, mindjárt beszél az.~ ~
 339  1|                magában, - itt van, 115, a 115 alatt, azonnal megmondom;
 340  1|            kettő, három, summa-summárum a kamatok nélkül ugy tizezer
 341  1|           nélkül ugy tizezer forint. Az a birtok, az anyja után, alig
 342  1|             adósságok vannak már rajta. A hadnagy ur jól csinálta
 343  1|                 hadnagy ur jól csinálta a maga dolgát.~ ~Barduvay
 344  1|              Soha ki nem mászik belőle. A mint egy kicsit megszoritják
 345  1|          adósságcsinálás miatt elveszti a rangját, azután lőheti magát
 346  1|           lőheti magát főbe. Jól van az a kelepcze felállitva.~ ~Odafordult
 347  1|              megyünk tovább: nem fogjuk a váltót prolongálni.~ ~Éliás
 348  1|                 és csodálkozva csóválta a fejét:~ ~- Nem prolongáljuk?...
 349  1|               lesz, elszokik tőle, hogy a fejét okosan törje; azután
 350  1|           prolongálunk, akkor elveszett a pénzünk. Az urfinak majd
 351  1|                Az urfinak majd kiteszik a szürét, aztán se tőke, se
 352  1|                  se kamat. Igy legalább a kamatokban valahogy csak
 353  1|       kamatokban valahogy csak megtérül a kész kiadásunk. Sokáig tart,
 354  1|             zsidó azt vette észre, hogy a levegőnek beszél: Barduvay
 355  1|               elárulta, hogy máshol van a lelke. Éliás kitalálta,
 356  1|           kisebb gondja is nagyobb most a tizezer forintnál. Aki olyan
 357  1|          forintnál. Aki olyan közel van a száz esztendőhöz, annak
 358  1|        esztendőhöz, annak nem nehéz már a más emberek veséjébe látni,
 359  1|           veséjébe látni, megtanitja rá a hosszu tapasztalat. Elmosolyodott
 360  1|                 üzlettársak vagyunk. Az a tizezer forint fucscs! Bátran
 361  1|          hallgatott. Rosszul esett neki a veszteség, de még rosszabbul
 362  1|            veszteség, de még rosszabbul a bizalmatlanság.~ ~- Hát
 363  1|              előbb?~ ~Barduvay megfogta a kezét.~ ~- Nem fog attól
 364  1|                kezét.~ ~- Nem fog attól a maga feje fájni, de még
 365  1|                  jól; ugy-e gyülöli azt a katonát?~ ~Barduvay még
 366  1|        Barduvayn, azt hitte, hogy érti. A tizezer forint majd elszámolódik
 367  1|                forint majd elszámolódik a kisasszonyka örökségébe.
 368  1|             kisasszonyka örökségébe. De a leány legalább nem kerül
 369  1|                nézett. Ki tudja, mi van a sors könyvébe irva?... Az
 370  1|                 elmegy hétszilvafásnak, a szép örökség jó kézre vár;
 371  1|               mégis aggódott:~ ~- Hátha a leány beleavatkozik?~ ~Barduvay
 372  1|                   Majd kiábrándul. Csak a Don Juant kell egy kicsit
 373  1|    megnyomoritani, hogy prózaibb legyen a formája előtte.~ ~- Hátha
 374  1|                 csupa fellengősség.~ ~- A hadnagy ur majd nem köti
 375  1|                 Mikor is járnak le azok a váltók?~ ~Odakint csengettek.
 376  1|              vele, nagyon elfoglalta ez a dolog. Majd kinyitja az
 377  1|          szolgáló. Hamarosan előkereste a váltókat.~ ~- Holnap a terminus;
 378  1|       előkereste a váltókat.~ ~- Holnap a terminus; minden perczben
 379  1|         terminus; minden perczben várom a hadnagyot.~ ~Az öreg cseléd
 380  1|               csoszogva lépett be. - Az a katona van itt, - dünnyögte.~ ~
 381  1|            véletlen. Éliás azt kérdezte a tekintetével: bejöhet-e?
 382  1|           felelt neki: igen. És mialatt a szolgáló nagy lassan kiment,
 383  1|              lassan kiment, összedugták a fejöket és elkezdtek suttogni.~ ~ ~ ~
 384  1|            gondjai is vannak s igy csak a vidámság levegőjét vitte
 385  1|            mindenfelé, amivel megnyerte a férfiakat s veszedelmes
 386  1|        veszedelmes volt az asszonyokra. A fiatalság, az egészség,
 387  1|               imádottja gyámját, akivel a falusi magányban találkozott
 388  1|       találkozott egyszer.~ ~Éliás adta a meglepettet.~ ~- Mivel szolgálhatok,
 389  1|                 kevesebb szóval esik át a dolgon, annál kevésbbé lesz
 390  1|              valaki itt lenni s hogy az a valaki éppen Barduvay; de
 391  1|              hát kivágja magát.~ ~- Azt a kis váltót szeretném rendezni, -
 392  1|          tehette, gyanut keltett volna. A sok dicséret csak még jobban
 393  1|            kihozta sodrából. Mit fecseg a szamár összevissza? Kikürtöli,
 394  1|               mosolyogni.~ ~- Kifizetem a kamatokat és másik váltót
 395  1|          Hadnagy ur, baj van. Nem lehet a váltót prolongálni.~ ~-
 396  1|           Kérdezze csak meg.~ ~Barduvay a nélkül, hogy felnézett volna
 397  1|                      Mennyivel tartozik a hadnagy ur?~ ~Doborkay intett
 398  1|           kimondta:~ ~- Tizezer forint, a kamatok nélkül.~ ~Barduvay
 399  1|              nélkül.~ ~Barduvay letette a tollat és csodálkozva nézett
 400  1|            tollat és csodálkozva nézett a hadnagyra.~ ~- Csinos összeg.~ ~
 401  1|               hitte, hogy ezzel bezárja a további tárgyalást; számitott
 402  1|           számitott rá, hogy egy ember, a ki rá nézve mégis csak idegen,
 403  1|              avatkoznia.~ ~- Holnap van a terminus, - mormogta.~ ~
 404  1|              Nos tehát, ön átveszi most a kamatokat és még egy kis
 405  1|              még egy kis halasztást ad. A legközelebbi lejáratkor
 406  1|           legközelebbi lejáratkor hozom a tőkét is.~ ~Volt a hangjában
 407  1|                hozom a tőkét is.~ ~Volt a hangjában valami követelő,
 408  1|              hangjában valami követelő, a hogy a hivatásszerü katonák
 409  1|                 valami követelő, a hogy a hivatásszerü katonák kérnek,
 410  1|              volt katona és nem ismerte a szubordinácziót.~ ~- Lehetetlen,
 411  1|         milliomosnak.~ ~Barduvay felelt a kérdésre.~ ~- Nagy tévedés,
 412  1|              hogy minekünk is megvannak a magunk nagy gondjai és én
 413  1|    gyönyörüséget talált abban, hogy ezt a rejtett vallomást mások
 414  1|                  Tervszerüleg vitte oda a dolgot, hogy a hadnagy benne
 415  1|                vitte oda a dolgot, hogy a hadnagy benne keresse menekülését
 416  1|                 és most, mikor itt volt a döntő pillanat, rettegett,
 417  1|               az ablak elé ment, honnan a homályos szobában levőket
 418  1|              inkább árnyékban maradt.~ ~A hadnagy várta a folytatást;
 419  1|               maradt.~ ~A hadnagy várta a folytatást; Éliás hallgatott.
 420  1|       ellenfelét.~ ~- Mondjon le örökre a gyámleányomról, - mondá,
 421  1|               mondá, keményen megnyomva a szavakat s a mellett kiegyenesedett
 422  1|         keményen megnyomva a szavakat s a mellett kiegyenesedett és
 423  1|          zavarában megsemmisülve nézett a gyámra.~ ~- Tehát tudja?!~ ~-
 424  1|            tudok és nem akarom, hogy ez a játék tovább is folyjon.
 425  1|             teszek szemrehányást, pedig a titkolózás szinte kihiv
 426  1|               milyen vad hév volt abban a kijelentésben, de az egyenes
 427  1|          katonát nagyon váratlanul érte a csapás és az első pillanatban
 428  1|                van. Eszébe jutott, hogy a Bella utolsó levele, tele
 429  1|              igérettel, most is ott van a szive fölött és feltámadt
 430  1|               fölött és feltámadt benne a dacz.~ ~- Nem volt joga
 431  1|                      Barduvay elsápadt. A gyalázatos még dicsekszik
 432  1|           Szavakat keresett, amelyekkel a porba sujtsa.~ ~- A pénze
 433  1|          amelyekkel a porba sujtsa.~ ~- A pénze nélkül is? - kérdezte
 434  1|           kérdezte gunyosan.~ ~Doborkay a kardjához kapott: Köszönje
 435  1|              kapott: Köszönje meg, hogy a gyámja neki!~ ~- Külömben
 436  1|                vagy más fegyvert vegyek a kezembe!...~ ~Éliás, akit
 437  1|            kezembe!...~ ~Éliás, akit ez a kinos jelenet halálra rémitett,
 438  1|                jaj, Ádám ur, hol van az a jó csendes esze! Hadnagy
 439  1|            Istenért, ne ránczigálja azt a spádét; hagyják békében
 440  1|                 spádét; hagyják békében a székeimet!...~ ~Barduvay
 441  1|                 Kereskedő ember nem ért a lovagias formaságokhoz s
 442  1|            olyan elkényeztetett leányt, a milyen Bella, vagyontalan
 443  1|         önérzetes ember - lassan szürte a szót - sohasem számit pénz
 444  1|            sohasem számit pénz dolgában a feleségére.~ ~- Azt én sem
 445  1|                 s feltételezem, hogy ez a megjegyzése nem vonatkozik
 446  1|            aggodalmait és belátom, hogy a látszat félrevezethette.
 447  1|               hogy üzletet fog csinálni a katonatiszttel, akinek -
 448  1|              esze, hogy két rossz közül a kisebbet választja. S igy
 449  1|               mindenáron rá akart térni a dologra.~ ~- Nekem nem tartozik
 450  1|                      Nekem nem tartozik a hadnagy ur magyarázattal, -
 451  1|              most jó házassággal akarok a bajból menekülni? Arra is
 452  1|            visszaemlékezett, hogy abban a levélben, melyet a leány
 453  1|                abban a levélben, melyet a leány zsebéből kilopott,
 454  1|          komolyan, vagy azt hitte, hogy a tisztecske nagyzol. Kiváncsi
 455  1|       tisztecske nagyzol. Kiváncsi volt a folytatásra.~ ~- Apám után
 456  1|             volt eddig. Most megnyertem a pört.~ ~- De hisz a Doborkay-birtok
 457  1|          megnyertem a pört.~ ~- De hisz a Doborkay-birtok már tul
 458  1|             csodálkozva.~ ~- Igaza van, a Doborkay név ma már nem
 459  1|               volt.~ ~Barduvay és Éliás a legnagyobb meglepetéssel
 460  1|         legnagyobb meglepetéssel nézett a hadnagyra. Egy szót sem
 461  1|        hadnagyra. Egy szót sem értettek a dologból.~ ~- Az urak nem
 462  1|                mint ezredes halt meg.~ ~A két ember bámulata egyre
 463  1|              nem volt nemes ember, csak a csatákban kapott sebek tették
 464  1|       egyszerüen Szabó Pálnak hivták.~ ~A vadállat üvöltésével ugrott
 465  1|             Éliás.~ ~- Öld meg! öld meg a nyomorultat! - hörögte halálsápadtan.
 466  1|            belekapaszkodott Barduvayba, a másikkal a hadnagyra mutatott.
 467  1| belekapaszkodott Barduvayba, a másikkal a hadnagyra mutatott. Iszonyat
 468  1|            Barduvay felfogta estében és a divánra fektette; a hadnagy
 469  1|          estében és a divánra fektette; a hadnagy bekiáltotta a szolgálót.~ ~
 470  1|         fektette; a hadnagy bekiáltotta a szolgálót.~ ~Mig a vén cseléd
 471  1|          bekiáltotta a szolgálót.~ ~Mig a vén cseléd siránkozva locsolgatta
 472  1|        siránkozva locsolgatta gazdáját, a vetélytársak közös erővel
 473  1|            elájult. De mi okozhatta ezt a kitörést? Doborkay megrendülve
 474  1|   Megfoghatatlan! Azt kell hinnem, hogy a szegény öreg megzavarodott.
 475  1|           maradni és rögtön készen volt a tervével.~ ~- Mindegy, akármi,
 476  1|           orvosért küldhetnénk, mert ez a cseléd most nem hagyhatja
 477  1|                nem hagyhatja itt. Talán a hadnagy ur lesz olyan szives?...~ ~
 478  1|               kezdte magát érezni ebben a komor szobában, melyben
 479  1|         Barduvay várt, mig elhangzottak a hadnagy lépései. Akkor kivett
 480  1|              zsebéből egy kis üveget és a halálsápadt öreg ember orrához
 481  1|            felkiáltott és arczára ismét a düh démona ült.~ ~- Elment...
 482  1|                    És bevitte Barduvayt a legtávolabb eső szobába,
 483  1|             melyben legócskábbak voltak a butorok s a levegő dohos
 484  1|         legócskábbak voltak a butorok s a levegő dohos és fülledt
 485  1|              lett volna kiszellőztetve. A falon egy nagy kép aranyozott
 486  1|        aranyozott kerete fénylett, maga a kép sürü fátyollal volt
 487  1|           homlokára szoritva, megállott a szoba közepén és átszellemült
 488  1|              szedte rendbe gondolatait. A behajtott zsalu zöld lapjai
 489  1|                 napsugár csuszott be és a csipkefüggöny vonalai után
 490  1|         fantasztikus árnyék rajzolódott a szemközt levő falra, melyen
 491  1|             szemközt levő falra, melyen a leboritott kép volt.~ ~Éliás
 492  1|                ült le; belekapaszkodott a menyezetes ágy függönyébe
 493  1|               sulyos kötelességekkel... A feleségem, a szép Sára,
 494  1|         kötelességekkel... A feleségem, a szép Sára, akit igy hivtak
 495  1|              maradt: Juditnak hivták.~ ~A feketeszemü Judit. Most
 496  1|                 Jaj de szerettem!... az a leány volt az én kincsem,
 497  1|                 kincsem, akit ringattam a karomon, a térdeimen; neveltem
 498  1|               akit ringattam a karomon, a térdeimen; neveltem okosan,
 499  1|               lássam, ugy mentem tovább a dolgomra...~ ~Sok dolgom
 500  1|              tudjam neki szerezni, amit a szeme-szája kiván, hogy
 501  1|             feledtetni, hogy magába van a világon mellettem;... hogy
 502  1|          megmagyarázni. Majd megszakadt a szivem, mikor azt kérdezte:
 503  1|          visszajön; itt küldi neked ezt a játékot, nézd, milyen gyönyörü!
 504  1|     mondanivalója. Ránézett Barduvayra, a kinek nem jutott eszébe,
 505  1|                 az arczát és fölemeltem a levegőbe, ugy csókoltam
 506  1|                igy? Hát mért nem emelsz a levegőbe megint? De nem
 507  1|                 az, mikor nincs asszony a háznál; hát nem azt hittem,
 508  1|      megtanitott rá, hogy ne vágjak fel a tányéromon mindent egyszerre...
 509  1|                  Milyen kisasszony lesz a lányomból!»~ ~Eleresztette
 510  1|             nehéz lépésekkel végig ment a szobán. Utóljára is visszatért
 511  1|              féltem mindig, mikor azzal a franczia leánynyal elment
 512  1|                Napról-napra szebb lett. A mai lányok nem olyan szépek
 513  1|             semmit. Szobrot faragni tud a szobrász is, ha nem dolgozik
 514  1|                 ha nem dolgozik többet; a szemét meg ugy forgatja
 515  1|                áll ellent, és mikor azt a sötét bőrt megláttam a karján,
 516  1|              azt a sötét bőrt megláttam a karján, amelyik ugy feszült
 517  1|           érezhető csontjai fölött, hát a bün jutott eszembe: hogy
 518  1|              jutott eszembe: hogy kinek a nyakát fogja az a két kar
 519  1|                 kinek a nyakát fogja az a két kar egyszer körülfogni
 520  1|              hogy meg kell halnia annak a halandónak akkor a gyönyörtől!...~ ~
 521  1|                annak a halandónak akkor a gyönyörtől!...~ ~Ne higyje,
 522  1|                  Ádám ur, nem halt bele a halandó ember!... Jaj de
 523  1|          halandó ember!... Jaj de nehéz a szivem, a lelkem! Jaj, de
 524  1|                  Jaj de nehéz a szivem, a lelkem! Jaj, de megvert
 525  1|        hallgasson ide; egy napon eltünt a leányom!... Nem szólott
 526  1|                 irta benne, hogy elment a kedvesével! Hallja-e, Ádám
 527  1|          kedvesével! Hallja-e, Ádám ur? a kedvesével ment el!~ ~Legyen
 528  1|                 el!~ ~Legyen megátkozva a franczia leány! Legyen megátkozva
 529  1|                leány! Legyen megátkozva a csábitó! Átkozott a világ,
 530  1|          megátkozva a csábitó! Átkozott a világ, az Isten!...»~ ~Barduvay
 531  1|              öreg ember megkapaszkodott a karjába és nem eresztette
 532  1|           nézett az athlétára, aki mint a pelyhet, oly könnyen vitte
 533  1|               hosszu kést és elindultam a világba utána... Tudtam
 534  1|                 én azt, hogy mi sor vár a kis leányomra és meg akartam
 535  1|                 utána; szabadságon volt a gazember, vitte magával
 536  1|                 gazember, vitte magával a gyermekemet: a bün nászutja
 537  1|            vitte magával a gyermekemet: a bün nászutja volt az!...~ ~
 538  1|                kin nem hagyott pihenőt. A boszu volt minden gondolatom.
 539  1|               be öreg cselédem. Leborul a földre és szörnyen sivalkodik;
 540  1|               Az első perczben elfogott a düh, kirántottam késemet,
 541  1|               mentem, mint egy fenevad. A cseléd orditott; az a sápadt,
 542  1|          fenevad. A cseléd orditott; az a sápadt, beesett arczu, tönkrement
 543  1|            tönkrement teremtés behunyta a szemét és a szivéhez szoritott
 544  1|           teremtés behunyta a szemét és a szivéhez szoritott valamit,
 545  1|            szoritott valamit, ugy várta a halált! ...Leszurtam volna!...
 546  1|            utolsó órája ütött volna; de a szemem ráesett a leány keblére:
 547  1|              volna; de a szemem ráesett a leány keblére: egy gyermek
 548  1|            gyermek csüggött rajta!...~ ~A kés kiesett kezemből. Judit
 549  1|            szomoruan sütötte le szemét: a gyermek rám mosolygott...
 550  1|                  mikor egy gyermek, aki a mi vérünk, ugy ránk mosolyog!...
 551  1|          mosolyog!... Bárányt csinál az a tigrisből. A következő perczben
 552  1|          Bárányt csinál az a tigrisből. A következő perczben már sirtunk
 553  1|               perczben már sirtunk mind a ketten, átölelve egymást...~ ~
 554  1|             eleinte nem akarta elárulni a franczia leányt, akinek
 555  1|                 franczia leányt, akinek a tiszttel ismeretsége volt,
 556  1|                nem birta többé elárulni a saját szivét... Szerette
 557  1|                saját szivét... Szerette a tisztet.~ ~Az azt igérte
 558  1|                hogy nőül fogja venni... A boldogtalan a zsidók Istenét
 559  1|            fogja venni... A boldogtalan a zsidók Istenét is elhagyta
 560  1|                 lélegzete; eleresztette a Barduvay kezét, aki visszaült
 561  1|               kezét, aki visszaült ujra a székére.~ ~Más körülmények
 562  1|                    Más körülmények közt a milliomos azt kérdezte volna
 563  1|              tudni? - és sajnálta volna a drága időt, melyet a léha
 564  1|              volna a drága időt, melyet a léha történet meghallgatásával
 565  1|                    de most megpuhitotta a saját gyötrődése s fogékonynyá
 566  1|          gyötrődése s fogékonynyá tette a részvétre.~ ~«Oh, Ádám ur!
 567  1|        részvétre.~ ~«Oh, Ádám ur! és az a szerencsétlen leány mégis
 568  1|                 ne álljak rajta boszut: a fia édes apján!~ ~Meg kellett
 569  1|                  hogy az apa bünét majd a fiuval büntetem!...~ ~Akkor
 570  1|              házat, ezt itt. El akartam a világ elől bujni, valahova,
 571  1|             egymást siratva telnek majd a napok...~ ~A boszu reménye
 572  1|                telnek majd a napok...~ ~A boszu reménye egy pillanatra
 573  1|         feküdtem, de hallgattam róla... A szegény megcsalt leány utóljára
 574  1|           szépen megnyugodott. De mikor a gyermeket karjaimra vettem,
 575  1|                  mindannyiszor elöntött a vakdüh, elsötétedett a szemem
 576  1|         elöntött a vakdüh, elsötétedett a szemem előtt és két iszonyu
 577  1|                 hátha falhoz vágnám ezt a porontyot, ezt a bün magzatát?
 578  1|             vágnám ezt a porontyot, ezt a bün magzatát? vagy inkább
 579  1|                napon megfojttassam vele a saját édesapját?!...»~ ~
 580  1|                   Annyira szerettem azt a gyermeket, pedig ha a leányomra
 581  1|               azt a gyermeket, pedig ha a leányomra néztem, aki elkezdett
 582  1|              akkor megátkoztam... Hanem a másik perczben, mikor a
 583  1|                 a másik perczben, mikor a leányomat olyan boldognak
 584  1|                  Egyszer aztán lefeküdt a leány. Arcza piros volt,
 585  1|                leány. Arcza piros volt, a szeme égett, tompa köhögés
 586  1|               én istenségem: belevágtam a fejemet az ágyaszélébe,
 587  1|                 vesszek el én is!... Az a nagy, nagy, fekete szeme
 588  1|                szeme le volt hunyva; az a duzzadó, piros kis szája
 589  1|                    Ádám ur, az nem erre a világra való szenvedés volt,
 590  1|             való szenvedés volt, az már a pokol volt...»~ ~Az öreg
 591  1|               jajveszékelve járta végig a szobát, nem lehetett többé
 592  1|              Barduvaynak megfényesedett a szeme, kezdett kijönni okos
 593  1|               Egyszerre Éliás megállott a fátyolos kép előtt és elkezdett
 594  1|                 leányom!... Hogy megölt a szived, te rózsaszála apádnak,
 595  1|                én leányom! Lefesttettem a halálos ágyán!... Most halt
 596  1|                egy székre és lerántotta a kép burkolatát.~ ~A nyugvó
 597  1|          lerántotta a kép burkolatát.~ ~A nyugvó nap sugara az ablak
 598  1|                levelei közt csuszott be a szobába; a fal minden pillanatban
 599  1|             közt csuszott be a szobába; a fal minden pillanatban másképen
 600  1|                 aranyos sugarak ráestek a halott arczképére. A némaságban
 601  1|            ráestek a halott arczképére. A némaságban szinte testté
 602  1|         némaságban szinte testté váltak a szomoru vonások; a szenvedő
 603  1|               váltak a szomoru vonások; a szenvedő szép arcz, a leomló
 604  1|          vonások; a szenvedő szép arcz, a leomló fekete haj, az összekulcsolt
 605  1|            halványsága, mind összefolyt a kiengesztelődés áhitatában,
 606  1|          áhitatában, mely olyanná tette a képet, mint egy imádság.
 607  1|                képet, mint egy imádság. A festő, hogy annál nagyobbá
 608  1|               hogy annál nagyobbá tegye a hatást, odafestette az életet
 609  1|                 is. Egy bölcső látszott a halott ágya mellett, a bölcsőben
 610  1|         látszott a halott ágya mellett, a bölcsőben egy piros arczu,
 611  1|          felkelt és odament Éliás mögé. A szegény öregnek mozgott
 612  1|                 szegény öregnek mozgott a szája, mintha magában beszélne;
 613  1|               tekintete elmondták, hogy a lelkével nincs most ezen
 614  1|                lelkével nincs most ezen a világon.~ ~A milliomos nézte
 615  1|            nincs most ezen a világon.~ ~A milliomos nézte egy darabig
 616  1|             milliomos nézte egy darabig a szomoru képet, a halott
 617  1|                darabig a szomoru képet, a halott néma, örökpihenésü
 618  1|          örökpihenésü mozdulatlanságát, a gyermek mosolygó ajkát,
 619  1|                 gyengéden vállára tette a kezét, ugy kérdezte meg:~ ~-
 620  1|               kérdezte meg:~ ~- Mi lett a fiuból, öreg Éliás?~ ~A
 621  1|                 a fiuból, öreg Éliás?~ ~A vén zsidóember megrázkódott
 622  1|            zsidóember megrázkódott erre a szóra, azután kiegyenesedett.
 623  1|         kifejezés ült, szemközt fordult a kérdezővel és kinyujtotta
 624  1|              Ádám ur, Barduvay Ádám! Az a fiu te vagy!...~ ~ ~
 625  1|               Barduvay olyan lett, mint a fal.~ ~Rábámult az öreg
 626  1|            akinek lassan hanyatlott alá a karja s aki átszellemült,
 627  1|              előtte. Néma szembeszédjök a megdöbbenés e pillanatában
 628  1|                 egész seregét árulta el a hirtelen támadó és egymást
 629  1|            egymást üző gondolatoknak.~ ~A milliomos kiérezte az Éliás
 630  1|                hogy nem játék ez. Ebben a szentélyben, ahol halott
 631  1|          melegitett; ilyen sugarat csak a szeretet támaszthat a szemben.
 632  1|              csak a szeretet támaszthat a szemben. Egész hosszu multja
 633  1|                minél közelebb ért ahhoz a meghalványodott képü időhöz,
 634  1|        seregesebben tolultak eléje azok a soha nem kutatott és soha
 635  1|             tevő ármádiaként sorakoztak a ránczos képü vén ember mellé.~ ~
 636  1|            csapás érte. Bármi legyen is a titok alapja, rá nézve mindegy,
 637  1|               rá nézve mindegy, ő ettől a percztől fogva nem a régi
 638  1|              ettől a percztől fogva nem a régi többé.~ ~Eddig nem
 639  1|                  Eddig nem adott semmit a nemességére. Nem ugy nevelték,
 640  1|                 kincsünk.~ ~Végre is az a nemesség üzleti okokból
 641  1|               féltse, mert megaranyozta a czéget és kiemelte a nyárspolgári
 642  1|       megaranyozta a czéget és kiemelte a nyárspolgári versenyzők
 643  1|             keltett, sőt voltak esetek, a mikor egyenesen az ötágu
 644  1|              Beszéljen hamar! - szólott a legnagyobb felindulás hangján
 645  1|                    Csaknem kiserkedt rá a vér az öreg ujjak alól,
 646  1|                  hogy boldoggá teszi az a vaserő.~ ~- Beszéljen, beszéljen! -
 647  1|             igaz! Bizonyos benne?!...~ ~A reménykedés utolsó felvillanása
 648  1|                 felvillanása volt ebben a kérdésben, hogy hátha mindaz,
 649  1|                  Éliást mélyen sértette a bizalmatlan hang, és komoly,
 650  1|               Éliás. - Egyedül maradtam a világon veled... önnel, -
 651  1|                kijavitva magát.~ ~Ebben a szobában hallottam utolsó
 652  1|            szoritotta szivéhez utoljára a csábitója fiát. Minden itt
 653  1|           csaknem ugy, mint akkor: ihol a szenvedések ágya... ihol
 654  1|       szenvedések ágya... ihol mellette a gyermek bölcsője!...»~ ~
 655  1|               bölcsője!...»~ ~Széthuzta a menyezet függönyét. Az ágy
 656  1|                 ember szinte ráképzelte a ringó habokra, valahová
 657  1|                 ringó habokra, valahová a Nilus vizére, ahol Mózes
 658  1|            Mózes kosara libegett egykor a fehér nimfavirág között.~ ~
 659  1|             Éliáson erőt vett az érzés. A kis bölcsőről a nagy emberre
 660  1|               az érzés. A kis bölcsőről a nagy emberre emelte szemét,
 661  1|           szemét, aki ott pihent valaha a megfakult párnácskán, a
 662  1|                 a megfakult párnácskán, a liliputi selyempaplan alatt.~ ~-
 663  1|          homlokát, és visszatért megint a meséjére.~ ~«Mikor eltemettem
 664  1|           meséjére.~ ~«Mikor eltemettem a leányomat, vittem magammal
 665  1|              leányomat, vittem magammal a fiut is. Tudtam már, hogy
 666  1|                  Az utolsó éjen, melyet a halott mellett virrasztottam
 667  1|          virrasztottam át, megcsináltam a sorsát mind a kettőnknek.
 668  1|              megcsináltam a sorsát mind a kettőnknek. Mikor a föld
 669  1|                mind a kettőnknek. Mikor a föld porában fekve kétségbeesetten
 670  1|            fekve kétségbeesetten téptem a hajamat, megteltem ujra
 671  1|                semmit, mert megesküdtem a leányomnak...~ ~Hát jól
 672  1|                 Hát jól van, akkor majd a fiára bizom. Nem fogok sujtani
 673  1|                 én, Ádám ur, hogy mi az a regény, de azt hiszem, hogy
 674  1|             regény, de azt hiszem, hogy a bánat elvette az eszemet
 675  1|            magamban, hogy urat csinálok a fiuból, olyat, aki karddal
 676  1|                 aki karddal vagdalkozik a haragosára, meg belé lő;
 677  1|                 ráuszitom valahogy arra a katonatisztre és ha majd
 678  1|              akkor megmondom neki, hogy a fia volt az, aki megölte.
 679  1|               fia volt az, aki megölte. A fiu azonban ne tudja meg
 680  1|         sirathassa!...~ ~Gonoszszá tett a boszuvágy; valóságos mánia
 681  1|                 rá gondoltam. Hanem ezt a tervet nem magamtól eszeltem
 682  1|              sohase lettem volna képes; a véletlen sors keltette bennem
 683  1|           véletlen sors keltette bennem a merész gondolatot.~ ~Előtte
 684  1|           ismerősömmel találkoztam volt a városban. Vidékről jött
 685  1|                 városban. Vidékről jött a feleségével, meg a szopós
 686  1|                 jött a feleségével, meg a szopós fiával. Doktorhoz
 687  1|               asszonyt, aki beteg volt. A szerencsétlen nőt operálták
 688  1|             operálták és abba belehalt; a kis fiura aki éppen a fogzással
 689  1|         belehalt; a kis fiura aki éppen a fogzással kinlódott, rájött
 690  1|             fogzással kinlódott, rájött a nyavalya és egy nap alatt
 691  1|                 ember egy levelet, hogy a villám becsapott otthon
 692  1|                 villám becsapott otthon a házába, és felgyujtotta,
 693  1|                felgyujtotta, ugyanakkor a jégvihar elverte mindenét.~ ~
 694  1|             koldussal és egyedül állóvá a világon. Öreges volt már,
 695  1|            Öreges volt már, meggörnyedt a sok csapás alatt, félni
 696  1|               még meggyilkolja magát.~ ~A halott leányom mellett töltött
 697  1|         beszéltem az emberemmel és mind a ketten megvigasztalódva
 698  1|             Barduvay Barnabás eltemette a feleségét, meg a szopós
 699  1|              eltemette a feleségét, meg a szopós fiát, egy sirba,
 700  1|                  Azután szépen hazament a hegyek közt fekvő falujába,
 701  1|               közt fekvő falujába, ahol a hét szilvafa árnyékában
 702  1|               szilvafa árnyékában lepte a por a nemesi czimert és
 703  1|         szilvafa árnyékában lepte a por a nemesi czimert és otthon
 704  1|               szegény felesége meghalt, a gyermeket meg kiadta dajkaságba,
 705  1|               egy kicsit felcseperedik. A leégett házát pedig felépitette
 706  1|                 és oda se nézett többet a jégnek: került minden szükséges
 707  1|                 került minden szükséges a házhoz. A pénzt én adtam
 708  1|              minden szükséges a házhoz. A pénzt én adtam rá...~ ~A
 709  1|                A pénzt én adtam rá...~ ~A leányom kis fiával a temetőben
 710  1|                    A leányom kis fiával a temetőben maradtam estig.
 711  1|                akart szegényke megválni a sirtól, nagy játékban volt
 712  1|              sirtól, nagy játékban volt a gyászkoszoruval. Utoljára
 713  1|                feleszméltem, letöröltem a könyeimet, megcsókoltam
 714  1|                 könyeimet, megcsókoltam a hantot és elvittem a fiut
 715  1|       megcsókoltam a hantot és elvittem a fiut egy keresztény családhoz,
 716  1|         egészségben gyorsan gyarapodott a kis pseudo Barduvay Ádám.»~ ~
 717  1|               éli magát bele lassankint a hitbe; nem tekintette többé
 718  1|          mielőtt egy éves lett volna.~ ~A nagy, erős ember, aki talán
 719  1|            vagyok, hiszek mindent!...~ ~A halott arczképéről ás aranysugarak
 720  1|        lecsusztak; csend és homály volt a szobában. Barduvay Ádám
 721  1|            akinek bünül róják fel, hogy a legrégibb istent imádja;
 722  1|                hogy megfoszszalak attól a világtól, amelyhez édes
 723  1|            tartoztál. Önző voltam, mert a boszura gondoltam, mikor
 724  1|                 de egyuttal vezeklettem a bünömért, mert megfosztottam
 725  1|              meg nem tudtad volna, mert a boszu lejárt, Szabó Pál
 726  1|               volna.~ ~- Szabó Pál!?... A Doborkay apja?!... ~- Ő
 727  1|            Doborkay apja?!... ~- Ő volt a te apád. Mikor az imént
 728  1|                 Doborkay Endre kimondta a nevét, feltámadt bennem
 729  1|                 nevét, feltámadt bennem a régi düh, a régi gyülölet.
 730  1|            feltámadt bennem a régi düh, a régi gyülölet. Nézd csak,
 731  1|              hogy remegek most is. Csak a csábitó fiát láttam benne
 732  1|             akkor, aki mellett ott állt a másik fiu, az elhagyott,
 733  1|                másik fiu, az elhagyott, a korcs, aki lopott névvel,
 734  1|                 hazug álarczczal csalja a világot, s akinek e pillanatban
 735  1|            akinek e pillanatban kezében a boszu. Meg voltam őrülve,
 736  1|              öld meg.~ ~- Az apám fiát, a testvéremet!...~ ~- Nem
 737  1|             önálló, aki nem szorul soha a más eszére. Csak akkor nyultam
 738  1|              eszére. Csak akkor nyultam a hónod alá, hogy emeljek
 739  1|            mikor különös bajban voltál. A Barduvay Barnabás hagyatéka,
 740  1|                 sokáig élt azután, hogy a czimerét eladta számodra,
 741  1|                eladta számodra, felment a terhekre; te ugy maradtál,
 742  1|          felcseperedtél, magad kerested a kenyeredet.~ ~- De te könnyitetted
 743  1|                 is. Jól neveltél engem; a te iskolád volt az, hogy
 744  1|              amelyben nem csalódik, aki a számokkal bánni tud.~ ~-
 745  1|                Megbocsátasz-e, hogy ezt a nagy szomoruságot okoztam
 746  1|               neked?!... Tudom én, hogy a világ előtt nem szabad köztünk
 747  1|              megölelte és megszoritotta a kezét. Aztán felkelt.~ ~-
 748  1|               kezét. Aztán felkelt.~ ~- A legjobbat akartad és igy
 749  1|                  meg ő is.~ ~Rámutatott a falon függő képre. A halott
 750  1|         Rámutatott a falon függő képre. A halott fehér arcza már csak
 751  1|           homályos körvonalban látszott a sötétségben; Barduvay Ádám
 752  1|               elment.~ ~Éliás kikisérte a kapuig, és mikor elváltak,
 753  1|                   mondá, mikor elmentek a vén cseléd mellett. A kapuból
 754  1|          elmentek a vén cseléd mellett. A kapuból addig nézte a robogó
 755  1|          mellett. A kapuból addig nézte a robogó szekeret, amig csak
 756  1|              látta, azután becsoszogott a szobájába és fejcsóválva
 757  1|                 alatt, hogy ő is? ’szen a halott megtiltotta nekem,
 758  1|                                 VIII.~ ~A milliomos kocsija megint
 759  1|            kocsija megint végig gördült a szőlők alatt, a régi uton,
 760  1|                 gördült a szőlők alatt, a régi uton, a homokos ligeten.~ ~
 761  1|              szőlők alatt, a régi uton, a homokos ligeten.~ ~Hold
 762  1|              keveredett össze körülötte a világos levegőben; néhol
 763  1|              utszélen egy csősz alakja; a nagy város poros, füstös
 764  1|             füstös légkörét felváltotta a mezők harmatszülő köde.~ ~
 765  1|            emlékeivel s az uj embernek, a koros zsidófiunak engedi
 766  1|           zsidófiunak engedi át magában a cselekvés jogát.~ ~Egy pár
 767  1|              hogy senkire nem szorulva, a maga erejéből érjen el mindent.
 768  1|                az eddig. Egyedül állott a világon; amióta eszmél,
 769  1|             buzditotta, s miután csupán a saját érdekeivel kellett
 770  1|             kötött hozzá, megforditotta a világot fölötte; elvette
 771  1|               bebizonyitotta neki, hogy a saját erejében és eszében
 772  1|            perczben annyira bántotta ez a gondolat, hogy az ellentétes
 773  1|                 kötelességet, mint amit a saját czéljai irtak elő,
 774  1|               támadnak rá nézve, melyek a régiekkel homlokegyenest
 775  1|             mindenekfölött emelte benne a munkakedvet és a kitartást.
 776  1|           emelte benne a munkakedvet és a kitartást. Ennek köszönhette,
 777  1|               hogy lassankint megszokta a rendithetetlen önbizalmat,
 778  1|              már magában is annyi, mint a siker. Lehetetlen, hogy
 779  1|               ember iránt, aki kiemelte a sárból és lemondott érte
 780  1|          elbeszélt, hinnie kellett. Nem a halotti bizonyitvány, nem
 781  1|               halotti bizonyitvány, nem a fátyolos arczkép, hanem
 782  1|                  hanem az az ölelés, az a zokogás, győzte meg róla,
 783  1|             hogy milyen szive van annak a zsidónak. Barduvay Ádám,
 784  1|                zsidónak. Barduvay Ádám, a korcs, megtört a kérlelhetetlen
 785  1|         Barduvay Ádám, a korcs, megtört a kérlelhetetlen igazság sulya
 786  1|                 hogy annyi ideig csalta a világot álnévvel s a becsületről
 787  1|             csalta a világot álnévvel s a becsületről alkotott fogalmai
 788  1|               annál gyötrőbb volt rá ez a tudat, mert ugy hitte, hogy
 789  1|         iszonyodott attól, hogy eldobja a lopott nevet, mely pedig
 790  1|             csak betetézte önmaga előtt a megaláztatást.~ ~Akármit
 791  1|              hozzáférhetetlen maradjon; a kalmár-becsületnek megvannak
 792  1|            megvannak anyagi kérdésekben a maga szabadságai, de ezek
 793  1|                veszélybe döntheti, mert a maga ereje nem biztosithatja
 794  1|                 teljesen az ellen, hogy a pallos egyszer le nem zuhan
 795  1|           egyszer le nem zuhan rá.~ ~Ő, a gentleman, a bőkezü, nemes
 796  1|             zuhan rá.~ ~Ő, a gentleman, a bőkezü, nemes ur, aki egyenlő
 797  1|             akiknek nincs más jogczimök a társadalomban elfoglalt
 798  1|              rosszabbnak tartotta magát a tolvajnál s közel volt hozzá,
 799  1|             eszményi nagyravágyása ebbe a rettenetes helyzetbe sodorta.~ ~
 800  1|         rettenetes helyzetbe sodorta.~ ~A park fái már feltüntek a
 801  1|                A park fái már feltüntek a világos éjszakában. Barduvay
 802  1|                 e pillanatban nem merne a szeme közé nézni, talán
 803  1|            talán már alszik is.~ ~Mikor a kocsi befordult a gyepes
 804  1|                 Mikor a kocsi befordult a gyepes udvarra, a milliomos
 805  1|             befordult a gyepes udvarra, a milliomos kiugrott belőle
 806  1|               ura után, hogy meggyujtsa a lámpát. Barduvay az ablak
 807  1|                előtt állott és kinézett a parkra; János kétszer is
 808  1|             kétszer is szólt neki, hogy a vacsora várja, utóljára
 809  1|            hagyta. Szokott az igy lenni a gazdával, bizonyosan megint
 810  1|               nagyszerü vállalaton töri a fejét.~ ~Barduvay pedig
 811  1|               Barduvay pedig csak nézte a világos éjszakát és kereste
 812  1|             világos éjszakát és kereste a fák feketeségében azt a
 813  1|                 a fák feketeségében azt a helyet, ahonnan gyámleánya
 814  1|                ruháját látta délután.~ ~A mai nap nagy megpróbáltatások
 815  1|             volt rá nézve. Először jött a levél, abból keletkezett
 816  1|                levél, abból keletkezett a többi. Megtudta, hogy egy
 817  1|                 aranybojtos hunczut; ez a gazember a tulajdon apja,
 818  1|      aranybojtos hunczut; ez a gazember a tulajdon apja, aki mostohább
 819  1|                aki mostohább volt hozzá a mostohánál, s ennek a nyomorultnak
 820  1|             hozzá a mostohánál, s ennek a nyomorultnak törvényes fia
 821  1|            törvényes fia van, aki neki, a korcsnak, mégis csak testvére
 822  1|                 esküdött-e boszut Éliás a meggyalázott zsidóleányért,
 823  1|             meggyalázott zsidóleányért, a kinek ő fia, az egyetlen
 824  1|                hivatott, aki betöltheti a boszu-esküt?!...~ ~Éliás
 825  1|                  nagyon hatott rá akkor a halott arczképe s valami
 826  1|        eloszlatni lelke zavarát; lement a parkba és a fenyvesen tul
 827  1|             zavarát; lement a parkba és a fenyvesen tul a kerti tó
 828  1|               parkba és a fenyvesen tul a kerti tó partján bolyongva
 829  1|              utvesztőjéből kivezesse.~ ~A kettős ember iszonyu tusára
 830  1|           pillanatban, mikor belebámult a tó vizébe s elnézte ott
 831  1|                 tó vizébe s elnézte ott a magasságban tündöklő csillagok
 832  1|                édesanyja jutott eszébe, a kinek vértanusága az egész
 833  1|         könyörgött előtte és ugyanakkor a nagyapja hangját vélte hallani,
 834  1|           fogcsikorgatva követelte tőle a boszut.~ ~Barduvay Ádám
 835  1|          éjszaka balzsamos levegőjében, a béke ez otthonában, hol
 836  1|         fülemüle csattogott körülötte s a tóparti sás közt haris hivta
 837  1|            tóparti sás közt haris hivta a párját; mindig élénkebben
 838  1|         élénkebben látta maga előtt azt a fátyolos képet, melynek
 839  1|               volna, hogy esdekel hozzá a halott; ugy rémlett neki,
 840  1|              neki, hogy hangok támadnak a levegőben s tulvilági fényességet
 841  1|            tulvilági fényességet áraszt a kis tó vize, melyből egyszerre
 842  1|                 vize, melyből egyszerre a fekete haju Judit emelkedik
 843  1|     megbocsátott, mielőtt meghalt!...~ ~A feketehaju Juditnak, a Barduvay
 844  1|                  A feketehaju Juditnak, a Barduvay Ádám édesanyjának
 845  1|     édesanyjának árnya visszahanyatlott a tó vizébe. A korcs zsidó
 846  1|           visszahanyatlott a tó vizébe. A korcs zsidó fiu a halál
 847  1|               vizébe. A korcs zsidó fiu a halál hideg verejtékével
 848  1|                is!...~ ~És visszaindult a szobájába, egyre beszélgetve
 849  1|            vagyok, mint egy magányos fa a hegytetőn? Mire lenne énnekem
 850  1|           hegytetőn? Mire lenne énnekem a virág, mely csak elhervad
 851  1|               virág, mely csak elhervad a vén fa árnyékában?... Hogy
 852  1|               Ugy is fog történni!...~ ~A rózsatelep felől üde leányhang
 853  1|                ut füves szélén lopózott a nyaraló felé, melynek egyik
 854  1|                melynek egyik oldalrésze a rózsatelepre nyilt. Ott
 855  1|             nyilt. Ott volt az emeleten a Bella szobája; az ablak
 856  1|             fogással fellóditotta magát a fa villája közé s kigyósimasággal
 857  1|                megbolondult volna attól a látványtól, ami a csipkefüggönyön
 858  1|                 attól a látványtól, ami a csipkefüggönyön át tündéri
 859  1|               vesztegette meg érzékeit. A meleg éjben, biztositva
 860  1|         Barduvay Ádám nem látta sem azt a földig érő hajat, sem a
 861  1|                 a földig érő hajat, sem a leány patyolatvállát; rá
 862  1|            patyolatvállát; rá nézve nem a szerelem habzó kelyhe volt
 863  1|                habzó kelyhe volt már az a szép fiatal test, hanem
 864  1|               zengi. Rövid ideig maradt a lombok rejtekében, azután
 865  1|         szoritotta kezét, csókot intett a leány felé és óvatosan,
 866  1|         rendüljön meg utána, leszállott a fáról.~ ~- Isten veled...
 867  1|               Ugy látszott, hogy elmult a katasztrófa és Barduvay
 868  1|               és Barduvay Ádám ismét az a csodálatraméltó «okos ész»
 869  1|          akaraterejével markában tartja a világot.~ ~ ~ ~
 870  1|                                   IX.~ ~A rózsák harmatát már csipegetni
 871  1|          harmatát már csipegetni kezdte a napsugár, mikor Bella fölkelt.
 872  1|                 kössön gyámjának. Amint a folyosóra lépett, az öreg
 873  1|             látta egy ablakmélyedésben. A hü szolga nagyon izgatott
 874  1|                kezet csókolt és odaadta a levelet Bellának.~ ~A fiatal
 875  1|           odaadta a levelet Bellának.~ ~A fiatal leány, maga sem tudta
 876  1|              urunk elment...~ ~- Elment a nélkül, hogy megölelt volna...
 877  1|                  hogy megölelt volna... A rossz Ádám bácsi! Hát aztán
 878  1|             aztán hova ment?~ ~Feltörte a levelet s mielőtt a szolga
 879  1|            Feltörte a levelet s mielőtt a szolga felelhetett volna,
 880  1|                 Nagyon megijesztette ez a néhány sor.~ ~- Mi ez, János?
 881  1|                becsengetett, felhivatta a kocsist, meg a kertészt,
 882  1|               felhivatta a kocsist, meg a kertészt, előttünk aláirta
 883  1|              kertészt, előttünk aláirta a nevét valami irásra, azután
 884  1|            valami irásra, azután én meg a kertész szintén aláirtuk,
 885  1|           szintén aláirtuk, mint tanuk; a kocsis nem tud irni, az
 886  1|                 hogy legyünk jók mindig a kisasszonyhoz...~ ~Az öreg
 887  1|                  tovább!~ ~- Azután ezt a levelet adta, hogy mihelyt
 888  1|              levelet adta, hogy mihelyt a kisasszony felébred, adjam
 889  1|                 velünk; oh, kisasszony, a mi jó urunk kezet fogott
 890  1|              fogott ilyen cselédnéppel! A kocsis bevitte a városba,
 891  1|          cselédnéppel! A kocsis bevitte a városba, azután onnan magában
 892  1|                      Bella is aggódott; a levélben Barduvay röviden
 893  1|          fiókját és olvastassa fel vele a felül levő pecsétes levelet.~ ~
 894  1|                levő pecsétes levelet.~ ~A fiatal leánynak ugyan nagyon
 895  1|           történt. Megparancsolta, hogy a kocsis befogjon s beszaladt
 896  1|      Elhatározták, hogy Jánost beküldik a közjegyzőért s egyuttal
 897  1|               jó, ha ilyenkor férfi van a háznál, aki nem vesziti
 898  1|              háznál, aki nem vesziti el a fejét; ők már elvesztették.~ ~
 899  1|              telt el egy pár óra. Az ut a városig, meg vissza, mégis
 900  1|                volt, de végre hallották a kocsirobogást. János elhozta
 901  1|            kocsirobogást. János elhozta a hivatalos urakat, de Doborkayt
 902  1|                 Mikor éppen kinyitották a Barduvay Ádám fiókját, vágtatva
 903  1|          fiókját, vágtatva érkezett meg a hadnagy; lováról szakadt
 904  1|                hadnagy; lováról szakadt a tajték. Először is Barduvay
 905  1|               szóval megmagyarázta neki a dolgot.~ ~Doborkay későn
 906  1|              késő este kért szabadságot a tábornokától, akinek részletesen
 907  1|           részletesen elmondta az okot. A szomszéd állomás térparancsnoka
 908  1|           megmutatták neki, hogy melyik a közjegyző, odament hozzá.
 909  1|             hozzá. Az éppen felbontotta a nagy pecsétes levelet.~ ~-
 910  1|       hozzákezdene, kérem, vegye át ezt a tizezer forintot; egy váltó
 911  1|            Barduvay ur magával hozta.~ ~A közjegyző megolvasta a pénzt
 912  1|                  A közjegyző megolvasta a pénzt és nyugtát adott róla,
 913  1|            ünnepélyes hangon felolvasta a pecsétes okmányt.~ ~Olyan
 914  1|           hosszu üzleti utra indul, tul a tengerekre, s miután sorsa
 915  1|           kezében van, intézkedni óhajt a jövőre nézve. Röviden, velősen
 916  1|           huszárhadnagy ur irányában, s a hadnagy urat olyan embernek
 917  1|                embernek tartom, aki ezt a vonzalmat meg is érdemli:
 918  1|                nincs, sőt óhajtom, hogy a legrövidebb idő alatt összekeljenek.
 919  1|                 vagyonom haladéktalanul a fiatal pár közös tulajdonába
 920  1|             Következnek az aláirások.~ ~A háznép meghatottan hallgatta
 921  1|                elé, egy szót sem értett a dologból. Hebegve adott
 922  1|            Nyugodt lehet, uram, - mondá a közjegyző, - Barduvay jó
 923  1|                 világosan beszélt, mint a hogy csak egy épelméjü ember
 924  1|              alázatosan és aggodalmasan a küszöbről.~ ~Mindönki oda
 925  1|            nézett. Éliás volt; kalapját a közében tartotta, homlokáról
 926  1|           térdei megrogytak és leborult a porba:~ ~- Oh, Judit, Judit!...
 927  1|           kétségbeesve.~ ~Csupán ő volt a titokba beavatva, aki tudta,
 928  1|              tudta, hogy Barduvay Ádám, a zsidófiu, most lemondott
 929  1|                  meg egy nagy vagyonról a testvére javára, aki nem
 930  1|          kitalálta, hogy Barduvay Ádám, a zsidófiu, ettől az órától
 931  1|           tudott meg soha.~ ~*~ ~Messze a czivilizált világ lármájától,
 932  1|              között magányos zárda áll. A zárda lakói, néma szerzetesek,
 933  1|          dolgukat hajnaltól estig. Első a felkelők közt és utolsó
 934  1|                 felkelők közt és utolsó a lepihenők közt az uj szerzetes,
 935  1|             szerzetes, az «óriás», mint a hegy-lakók nevezik.~ ~Egyetlen
 936  1|                    Egyetlen kegyet kért a főnöktől, mikor belépett:
 937  1|          főnöktől, mikor belépett: hogy a keleti oldalon adjon neki
 938  1|             fogadhassa mindennap imával a nap felkeltét. A hegy-lakók
 939  1|                 imával a nap felkeltét. A hegy-lakók látják is a czella
 940  1|                  A hegy-lakók látják is a czella ablakában minden
 941  1|                  bánatos szemével elnéz a messzeségbe, napkelet felé.~ ~
 942  1|           imádkozik szakadatlanul.~ ~Ez a szerzetes Barduvay Ádám.
 943  2|                                         A PIRÓTAI ROMOK TITKA.~ ~A
 944  2|                A PIRÓTAI ROMOK TITKA.~ ~A pirótai vágás gyönyörü makkerdő
 945  2|            lakás sehol, azért épitettek a vágás szélére egy kis házat
 946  2|             vágás szélére egy kis házat a kerülő számára, aki néha
 947  2|                akivel dolga van.~ ~Ebbe a házba egyszer valami Birda
 948  2|                Birda Péter költözött be a feleségével, meg két kutyájával.
 949  2|         dolognak hosszu volna elmondani a történetét, regény lenne
 950  2|         leánykori neve s hogy azok közé a menyecskék közé tartozott,
 951  2|              vagyona; Birda meg elvette a leányt a multja daczára,
 952  2|              Birda meg elvette a leányt a multja daczára, mert néha
 953  2|               multja daczára, mert néha a parasztember is megbolondul,
 954  2|        szerelmes. Hanem amint bekötötte a fejét, csak vitte egyenesen
 955  2|             fejét, csak vitte egyenesen a pirótai vágásba kerülőnének.
 956  2|               az igazi vadgerlicze, meg a vadgalamb. De még közel
 957  2|                De még közel se jöhetett a házhoz senki, mert «Urfi»
 958  2|                 Kisasszony» nem értette a tréfát. Még az erdészt is
 959  2|          erdészt is majd levetkeztették a második napon, hogy elfoglalták
 960  2|               mikor az erdőt kerülgeti, a másik azalatt otthon marad
 961  2|            azalatt otthon marad és őrzi a házat.~ ~Az asszony duzzogott
 962  2|            Micsoda élet ez? Elbujni ide a cserebogarak meg a mókusok
 963  2|          Elbujni ide a cserebogarak meg a mókusok közé! Még a templomba
 964  2|                 meg a mókusok közé! Még a templomba se járhat az ember.~ ~
 965  2|            bejösz velem minden vasárnap a faluba, azután együtt ballagunk
 966  2|              segitünk rajta. Nappal ezt a részt járom, itt leszek
 967  2|              Birda jó erős sövényt vert a ház köré, azt megtetejezte
 968  2|           keresztül nem verhette magát. A sövénybe jó erős tölgyfa-ajtót
 969  2|                azt belül lakatra tette, a kulcs nála volt. Mikor este
 970  2|                  Az asszony bent maradt a házban, «Kisasszony» meg
 971  2|        Kisasszony» meg kint az udvaron. A kerülő nyugodtan járhatta
 972  2|                 elég biztonságban tudta a kincsét.~ ~Eltelt az ősz,
 973  2|                   Eltelt az ősz, eltelt a tél, azután jött az uj tavasz.
 974  2|           megint minden. Kezdődött ujra a nagy járás-kelés az erdőben.
 975  2|           erdőben. Pöndör Vicza, mintha a régi nevét is elfelejtette
 976  2|            volna, ugy megváltozott. Még a templomba se nagyon kivánkozott
 977  2|     Kisasszonynyal.~ ~Addig még értette a dolgot Birda Péter, hogy
 978  2|          asszony gusztusa s megszerette a csendes erdőt; de hogy Urfi
 979  2|               az már csakugyan nem fért a fejébe. Ejnye, ejnye! ez
 980  2|            bizonyos. De hát miért?~ ~Az a jó erdei levegő tisztán
 981  2|           éveset, amelyik már kiállotta a tüzpróbát. Birda hamar megakadt
 982  2|              Birda hamar megakadt annál a gondolatnál, hogy ennek
 983  2|            lehet. Az, hogy valaki, akit a kutya nem ismer, nem közeledhetnék
 984  2|                ismer, nem közeledhetnék a kerülőházhoz. De akkor az
 985  2|               kerülőházhoz. De akkor az a valaki mért nem fél hát
 986  2|              annál többet gondolt. Elég a gyanunak egy mustármag,
 987  2|                 eszébe sem jutott, hogy a felesége megcsalhatja. Nem
 988  2|                 kevesebb; lassan akarok a végére járni, de biztosan.»~ ~
 989  2|                 Urfinak s elindult vele a falu felé. De csak a sarokig
 990  2|               vele a falu felé. De csak a sarokig ment, ott a fák
 991  2|                csak a sarokig ment, ott a fák közé állt s leselkedett.
 992  2|               Egyszer az asszony kijött a kapu elé s körülnézett,
 993  2|             volt, hogy csakugyan bemegy a faluba. Elindult. Akkor
 994  2|                dühös volt, majd lehuzta a lóról.~ ~- Ejnye, de jó,
 995  2|                 találkozunk. Itt vannak a zsidók. Holnap kezdjük a
 996  2|                a zsidók. Holnap kezdjük a fakijelölést; legyen itthon
 997  2|                 indult most?~ ~- Mennék a misére.~ ~- Isten hirével.
 998  2|               hirével. Mondja csak, van a kutjában jó viz? Megitatnám
 999  2|         kutjában jó viz? Megitatnám ezt a gebét ott.~ ~- Nagyon jó
1000  2|                gebét ott.~ ~- Nagyon jó a viz. Csak tessék befordulni