Rész

---

  1  1|                       I.~ ~Barduvay Ádám az asztalnál ült és leveleket
  2  1|               azzal a közönynyel kisérte az egyenes sorokat, mely arra
  3  1|                  mely arra vallott, hogy az ész dolgozik most ebben
  4  1|                  ész dolgozik most ebben az emberben, - a sziv pihen.~ ~
  5  1|                    Barduvay Ádám megirta az utolsó levelet is és becsengette
  6  1|                levelet is és becsengette az inast. Mig a legényt várta,
  7  1|                  és bankókat olvasott le az asztalra. Az ajtónyilás
  8  1|                 olvasott le az asztalra. Az ajtónyilás neszére megfordult.~ ~-
  9  1| szerkesztőségeket, adja át mindenütt azt az összeget, amit a boritékra
 10  1|                ne kérjen nyugtatványt.~ ~Az inas átvette a postát. Öreg
 11  1|             miféle pénzt hord szét. «Oh, az áldott ember!» dörmögte
 12  1|                  óta titkárja volt annak az embernek, aki tudta róla,
 13  1|                  gyermeke öröksége, mint az árvapénztárakban, ahonnan
 14  1|           ahonnan olyan gyakran eltünnek az ezrek. A hatóság csak ugy
 15  1|                 alapitani s felhasználta az időt, amelyben a kis leány
 16  1|             amelyben a kis leány vagyona az ő kezében forgott. Biztos
 17  1|               alatt csinált egy milliót; az egy millióból a többi öt
 18  1|          összeget meg zsebre tette maga. Az öreg Éliás volt a mestere,
 19  1|                 Éliás volt a mestere, ez az utólérhetetlen üzletember,
 20  1|              vált kezei között. De azért az öreg Éliásnak döntő véleménye
 21  1|               Dusan kamatozó jótékonyság az, mikor az ember felváltja
 22  1|           kamatozó jótékonyság az, mikor az ember felváltja a nevét
 23  1|                bankóra és megfizeti vele az emberek csodálatát, meg
 24  1|          Barduvay Ádám, a nemes adakozó, az ismert emberbarát stb. stb.»
 25  1|                 aki bizonyára szolid még az üzleteiben is. Hogy felkölti
 26  1|                  bizony, aki nem teheti, az nem szórja ki a pénzt az
 27  1|                 az nem szórja ki a pénzt az ablakon. Barduvay Ádám jól
 28  1|               Ádám jól tudta, hogy bejön az a pénz az utolsó garasig
 29  1|              tudta, hogy bejön az a pénz az utolsó garasig megint, az
 30  1|                az utolsó garasig megint, az ajtón.~ ~Az egyik levél
 31  1|              garasig megint, az ajtón.~ ~Az egyik levél Éliásnak szólott.
 32  1|                hogy ne törődjék vele, ha az a tisztecske nem hoz is
 33  1|                pedig hozza el mielőbb.~ ~Az utolsó levél a zárda főnöknőjének
 34  1|        védőszárnyai alól, miután már itt az ideje, hogy a leányka a
 35  1|              szempár is zavarba hozhatja az embert. Ez nem olyan dolog
 36  1|           hihetetlen, hogy mit változott az a kis leány néhány hét alatt
 37  1|             gyermekkel szokás, és miután az előzmények által figyelmeztetve
 38  1|           hivatalban, ahol jó fentartani az összeköttetést; kiosztogatott
 39  1|            sokkal közelebb lesz ő hozzá. Az előkelő özvegy még aznap
 40  1|           mindenki, még Sarolta néni is, az előkelő özvegy.~ ~A jó asszonynak
 41  1|                  Barduvay, nehogy ezeket az apró kedveskedéseket koczkára
 42  1|                 hogy majd eljön annak is az ideje. De azért, anélkül,
 43  1|              szórakozottan hallgatta meg az Éliás jelentését. Ezenkivül
 44  1|                rajta, hogy már közel van az ötödik X-hez.~ ~- ~ ~A tavasz
 45  1|        meghalványodik a leányka szivében az az érzelem, amelyet a mostani
 46  1|     meghalványodik a leányka szivében az az érzelem, amelyet a mostani
 47  1|             olvasott, Barduvay nézte. Ez az ember, akit kora fiatalsága
 48  1|              arra, hogy ne legyen előtte az életnek más czélja, minthogy
 49  1|              minél inkább kizsákmányolja az anyagot: rajtakapta magát,
 50  1|         természet, sokkal szebbnek látja az életet, mint eddig akárhol.
 51  1|                 volt, nem hozhat zavarba az egyszeregy. Tudta, hogy
 52  1|                  küzdött ellene, mert ez az érzés végtelen kellemes
 53  1|                  vágy, nem engedte, hogy az esze beleavatkozzék a szive
 54  1|                  nélküle.~ ~A szél arról az oldalról fujt, amerre Bella
 55  1|               arczához egy paránya annak az illatnak, mely a leány hajáról,
 56  1|            szerte áradt. Ráképzelte arra az ajakra mindazt, amit róla
 57  1|                  vágyott s kinozta magát az askéta türelmével, mely
 58  1|               annál mohóbban emészti fel az önuralmat, minél tovább
 59  1|                  a házhoz érkezett, mind az ő kezén át jutott a czimzetthez,
 60  1|                akarta, hogy miféle firka az. Egy pillanatnál kevesebb
 61  1|               vele, hogy tudni is fogja. Az első perczben gyámi hatalmára
 62  1|                sikerét annak köszönhette az életben, hogy a döntő pillanatban
 63  1|                 meg vágyai koronája közt az a levél a legnagyobb válaszfal
 64  1|                 mellét, lassan ballagott az első fordulóig s mikor bizonyosra
 65  1|                 azt hitte, hogy vége van az ostoba komédiának és most
 66  1|                  keltő hatással. Most ez az előkelő kifejezés, melyben
 67  1|                  remegése megváltoztatta az egész embert. A Jánus-lélek
 68  1|             emberből a maga részét, mint az a másik, talán tetszetősebb
 69  1|                Mert mikor megtudta, hogy az az ember szereti gyámleányát,
 70  1|                  mikor megtudta, hogy az az ember szereti gyámleányát,
 71  1|             sürgősebb dolga, mint ezeket az adósságokat a saját kezében
 72  1|                kezében összpontositani s az öreg zsidó hiába csóválta
 73  1|                  aki előtt korábban csak az első helyen való betáblázás
 74  1|              gondolta, hogy aki adósunk, az félig rabszolgánk, s titokban
 75  1|            nagyobb veszedelemben forogna az a hitvány pár ezer forint.~ ~
 76  1|             maradt kis örökségről, hanem az már uszott; a nemes Doborkayak
 77  1|                 rá, mint egy kinos álom. Az az egyetlen halvány reménye,
 78  1|                  mint egy kinos álom. Az az egyetlen halvány reménye,
 79  1|                 juttat s akkor megszünik az akadály, mely eddig kötelességemmé
 80  1|                rácsaptak volna a fejére. Az akrobata megtántorodott
 81  1|              hogy ne tudja meg egyszerre az egész rettentő árulást,
 82  1|                 levél felfedezett. Mikor az első megdöbbenésből felocsudott,
 83  1|           befejezésféle következett, meg az aláirás. Azokból bizonyára
 84  1|               meg ujat. Egészen elkábult az eddigitől is, annyira, hogy
 85  1|      leghalálosabb ellenségeinek.~ ~Mert az kétségtelen, hogy esküdt
 86  1|                Bella, a hadnagy, sőt még az a pletykás szipirtyó is,
 87  1|           vezették tetszés szerint; hisz az egész háziasszonykodás csupa
 88  1|                 egy regényes vén asszony az öcscse kedvéért; kicsinált
 89  1|          valóságos összeesküvés, melyben az egész világ ő ellene harczol
 90  1|            embere sincs, titokban maradt az egész aknamunka.~ ~Csak
 91  1|               Csak ez a fehér galamb, ez az ártatlanság, ez a Vénusz-testtel
 92  1|            gyermek, aki mellett itt volt az ördög s a csábitás?!...~ ~
 93  1|               nem is gondolt, hogy ennek az ördögnek valószinüleg villogó
 94  1|               beszélt a dologról, mintha az ő millióiból kerülne ki
 95  1|            nagyban emelte nagylelküségét az emberek előtt. A leány gazdagsága
 96  1|          kérdéssel kivallatta a kocsist. Az jámbor arczczal mondta el
 97  1|                selymes buzahajtás ingása az ő haja lengését juttatta
 98  1|                  egymást.~ ~Megváltozott az idők járása fölötte, a sziv
 99  1|                nagy rend és tisztaság.~ ~Az utczára néző ablakok vas
100  1|              rostélylyal védték a házat; az udvart magas kőfal választotta
101  1|             gazdáját szemlélődésében. Ez az asszonyszemély volt összes
102  1|             dereshaju zsidó költözött be az elhagyatott házba, akit
103  1|                  arczu fiatal nő kisért. Az asszony lázas szeme révedezve
104  1|               Akinek eladni valója volt, az őt kereste; aki venni akart,
105  1|                kereste; aki venni akart, az hozzá fordult. Felesleges
106  1|          félesztendő mulva, került kivül az asszony a kapun. Egyszerü
107  1|               vannak, akik erről tudnak. Az ujabb nemzedék előtt nem
108  1|               változik ő már. Csak annyi az egész, hogy egy kicsit megaszalódik,
109  1|                fog válni élő mumiának.~ ~Az öreg Éliás nagyon elmerült
110  1|                mi ujság. Szokatlan dolog az, hogy őt idehaza megkeressék.~ ~
111  1|          Barduvay Ádám belépett a házba, az öreg Éliás ugy felugrott
112  1|                  óh!...» Azután megfogta az athleta kezét és megszoritotta,
113  1|                karját:~ ~- Áldott legyen az Isten! Csupa egészség;...
114  1|             körülsimogassa és eldicsérje az akrobataságát, azután megszólalt:~ ~-
115  1|           szobájába. Homályos szoba volt az, egyszerüen bebutorozva;
116  1|             falon itt-ott bibliai képek. Az ablakok az udvarra nyiltak
117  1|                bibliai képek. Az ablakok az udvarra nyiltak s egy ajtó
118  1|            nyiltak s egy ajtó átvezetett az utczai oldalra, ahol néhány
119  1|                 ahol a levegőben van már az üzlet és nem zavar az utczai
120  1|                már az üzlet és nem zavar az utczai lárma.~ ~- Igen,
121  1|            tetszik; üljön le, Ádám ur.~ ~Az öreg zsidó előhuzott egy
122  1|               látta megmagyarázni: «Ezek az öreg lábak,... hehe!...
123  1|                Valami váltók vannak itt. Az a katonatiszt... Nem tudom,
124  1|                 mer.~ ~- Persze, persze; az a katonatiszt. Tudtam én
125  1|               Tudtam én azt, rossz üzlet az nagyon...~ ~- Nem arról
126  1|               iszen tudom; önnek nem baj az, Ádám ur, de énnekem fáj.
127  1|              csak üzlet; higyje el, hogy az ilyesmi csupa renommérontás.~ ~-
128  1|               Nem értem.~ ~- Hát ugy van az, Ádám ur: az ember mindig
129  1|                 Hát ugy van az, Ádám ur: az ember mindig jól kell, hogy
130  1|              szabad rossz üzletet kötni. Az a hadnagy ur rossz, megmondtam
131  1|                adnék kölcsön. A kölcsön, az már üzlet; olyan kölcsön,
132  1|                  hallgatta.~ ~- Nem ment az ingyen, Éliás.~ ~- No, no,
133  1|                 a könyv, mindjárt beszél az.~ ~Felállott és egy szekrényből
134  1|               nélkül ugy tizezer forint. Az a birtok, az anyja után,
135  1|             tizezer forint. Az a birtok, az anyja után, alig ér ennyit,
136  1|               lőheti magát főbe. Jól van az a kelepcze felállitva.~ ~
137  1|                  Lássa, Ádám ur, igy van az: ha az ember ur lesz, elszokik
138  1|                  Ádám ur, igy van az: ha az ember ur lesz, elszokik
139  1|              törje; azután azt megsinyli az üzlet. Hát ha nem prolongálunk,
140  1|               akkor elveszett a pénzünk. Az urfinak majd kiteszik a
141  1|               fizet, bizonyosan fizet.~ ~Az öreg zsidó azt vette észre,
142  1|              Éliás kitalálta, hogy annak az embernek kisebb gondja is
143  1|              amint tekintete találkozott az öreg ember fénytelen szemével:
144  1|                  mi üzlettársak vagyunk. Az a tizezer forint fucscs!
145  1|             azért mégsem prolongálunk.~ ~Az öreg ember szomoruan hallgatott.
146  1|                  maga feje fájni, de még az enyém sem. Miért mondtam
147  1|            idejekorán összeszedte magát. Az ő titkába nem volt szabad
148  1|                      Alig ismerem. Annyi az egész, hogy Bella megszerette
149  1|              legyen.~ ~Éliásnak kiderült az arcza.~ ~- Erről ismerek
150  1|                 a sors könyvébe irva?... Az urfi majd leköszön és elmegy
151  1|                 vár; majd elcsinálja azt az okos ember, akárhogy kezdi,
152  1|                bizonyos, hogy ki van már az eszelve régen. De mégis
153  1|                 és makacskodni talál?... Az ilyen kis leány csupa fellengősség.~ ~-
154  1|                ez a dolog. Majd kinyitja az öreg szolgáló. Hamarosan
155  1|            perczben várom a hadnagyot.~ ~Az öreg cseléd csoszogva lépett
156  1|            cseléd csoszogva lépett be. - Az a katona van itt, - dünnyögte.~ ~
157  1|               ember, aki nem tudta, hogy az életnek még gondjai is vannak
158  1|             férfiakat s veszedelmes volt az asszonyokra. A fiatalság,
159  1|                asszonyokra. A fiatalság, az egészség, meg az arany bojt
160  1|              fiatalság, az egészség, meg az arany bojt külömben is megkönnyiti
161  1|              külömben is megkönnyiti már az efélét.~ ~Egy kicsit zavarba
162  1|          Barduvayt meglátta, de nem tart az ilyesmi sokáig világban
163  1|                  valaki itt lenni s hogy az a valaki éppen Barduvay;
164  1|                   Igazi katona. Rábiznám az egész életemet, az egész
165  1|              Rábiznám az egész életemet, az egész vagyonomat.~ ~Barduvay
166  1|               fogja árulni. Felállott és az ablak elé ment, honnan a
167  1|             levőket jobban láthatta, mig az ő arcza inkább árnyékban
168  1|                  és most összezuzzák azt az embert, aki boldogságának
169  1|                abban a kijelentésben, de az egyenes lelkü fiatal katonát
170  1|              váratlanul érte a csapás és az első pillanatban nem gondolt
171  1|                  Nézzen ide! - kaczagott az óriás ember és felragadva
172  1|               Jaj, jaj, Ádám ur, hol van az a jó csendes esze! Hadnagy
173  1|                csendes esze! Hadnagy ur, az Istenért, ne ránczigálja
174  1|                  adta meg vetélytársának az utolsó döfést; bizonyosra
175  1|             felelt Doborkay. - Tisztelem az ön aggodalmait és belátom,
176  1|                mást, mint nemességet. De az én apám nem Doborkay volt.~ ~
177  1|                 értettek a dologból.~ ~- Az urak nem tudják, - folytatta
178  1|            folytatta Doborkay, - hogy én az édes anyám nevét viselem,
179  1|             fejezte be magyarázatát:~ ~- Az apám születésre nézve nem
180  1|           keltsék. Barduvay megtapogatta az öreg ember szivét. Dobogott.
181  1|                      Mindegy, akármi, de az bizonyos, hogy beteg. És
182  1|                 kész örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy eltávozhatott.
183  1|            melyben oly kinos órát élt át az imént. Röviden elbucsuzott
184  1|               Éliás felnyitott szemét.~ ~Az öreg cseléd kiabált örömében,
185  1|             örömében, Barduvay kiküldte. Az ajtóban megállitotta és
186  1|                 pénzt adott neki:~ ~- Ha az orvos jön, fizesse ki és
187  1|           megelőzte.~ ~Azután felültette az öreget, aki lassankint magához
188  1|            kérdezte végre Barduvay, akit az öreg eddig alig vett észre.~ ~
189  1|              Éliás felugrott és megfogta az akrobata kezét.~ ~- Mi történt? -
190  1|                                    VI.~ ~Az öreg ember betette maga
191  1|                  ember betette maga után az ajtót és mintha nem bizna
192  1|               beszélni.~ ~. ~«Régen volt az már. Az apám, aki száz évig
193  1|                       Régen volt az már. Az apám, aki száz évig élt,
194  1|                megszületett; sötét, mint az édesanyjáé; meg kicsinyke,
195  1|                  sirni, csak kaczagni... az édes...~ ~Jaj de szerettem!...
196  1|                     Jaj de szerettem!... az a leány volt az én kincsem,
197  1|            szerettem!... az a leány volt az én kincsem, akit ringattam
198  1|              mellettem;... hogy pótoljam az anyját...~ ~Kis gyermek
199  1|             kérdezte: Édes apám, hol van az én mamám? Elment, kis leányom,
200  1|                csókolta, hogy örült neki az árva leány, az én leányom!...»~ ~
201  1|                örült neki az árva leány, az én leányom!...»~ ~Egy perczre
202  1|            vettem: egy hosszu ruha tette az egészet... Mikor reggel
203  1|             bolond volt, hogy megcsiptem az arczát és fölemeltem a levegőbe,
204  1|                 ostoba öreg fejem; ilyen az, mikor nincs asszony a háznál;
205  1|               lányomból!»~ ~Eleresztette az ágy függönyét és nehéz lépésekkel
206  1|              Vettem. Nem tagadhattam meg az árvától, aki örökké siratta
207  1|              árvától, aki örökké siratta az anyját. Mert sokat siratta...
208  1|              mondom én, hogy mind nem ér az semmit. Szobrot faragni
209  1|                 akarja. ...Aki nem látta az én Juditomat, az nem is
210  1|               nem látta az én Juditomat, az nem is látott szép zsidó
211  1|                én poéta, Ádám ur, se nem az apai vakság csacsog belőlem.
212  1|                hát azt gondoltam: ez itt az Éva, akinek semmiféle Ádám
213  1|                hogy kinek a nyakát fogja az a két kar egyszer körülfogni
214  1|                  lelkem! Jaj, de megvert az Ábrahám istene!...»~ ~«Ádám
215  1|               csábitó! Átkozott a világ, az Isten!...»~ ~Barduvay észrevette,
216  1|                 betette egy karosszékbe. Az öreg ember megkapaszkodott
217  1|                  eresztette el. Lihegve, az emlék kinja alatt vivódva
218  1|               kinja alatt vivódva nézett az athlétára, aki mint a pelyhet,
219  1|                is. Oh, hogy kerestem azt az embert!... de nem találtam.
220  1|         gyermekemet: a bün nászutja volt az!...~ ~Megtört az élet, az
221  1|           nászutja volt az!...~ ~Megtört az élet, az örökös kin nem
222  1|                az!...~ ~Megtört az élet, az örökös kin nem hagyott pihenőt.
223  1|                 után...~ ~Azután kinyilt az ajtó és én megláttam...
224  1|           megláttam... Istenem! Ádám ur. Az első perczben elfogott a
225  1|              fenevad. A cseléd orditott; az a sápadt, beesett arczu,
226  1|                ur, ön nem tudja, hogy mi az, mikor egy gyermek, aki
227  1|              mosolyog!... Bárányt csinál az a tigrisből. A következő
228  1|                    Szerette a tisztet.~ ~Az azt igérte neki, hogy nőül
229  1|             kikeresztelkedik, csak félje az Istent és legyen boldog
230  1|            Istent és legyen boldog azzal az emberrel. Na ’iszen boldog
231  1|                egy kis szünetet tartott. Az egyre gyorsabbodó beszédben
232  1|            részvétre.~ ~«Oh, Ádám ur! és az a szerencsétlen leány mégis
233  1|                 hogy bocsássak meg annak az embernek és hogy ne álljak
234  1|                 állok boszut... és mikor az Isten szent nevét kimondtam,
235  1|          kimondtam, arra gondoltam, hogy az apa bünét majd a fiuval
236  1|                 Nem hinné, Ádám ur, hogy az ember mennyire szeretheti
237  1|               együtt, akkor megáldottam. Az Isten csak az áldást hallgatta
238  1|               megáldottam. Az Isten csak az áldást hallgatta meg.~ ~
239  1|                   Ádám ur!... de megvert az Isten! Mikor itt feküdt
240  1|                 Mikor itt feküdt hallva, az én reménységem, az én istenségem:
241  1|               hallva, az én reménységem, az én istenségem: belevágtam
242  1|         istenségem: belevágtam a fejemet az ágyaszélébe, hogy ketté
243  1|                 ott vesszek el én is!... Az a nagy, nagy, fekete szeme
244  1|             fekete szeme le volt hunyva; az a duzzadó, piros kis szája
245  1|                  megkékülve!... Ádám ur, az nem erre a világra való
246  1|             világra való szenvedés volt, az már a pokol volt...»~ ~Az
247  1|                az már a pokol volt...»~ ~Az öreg zsidó jajveszékelve
248  1|                    Hallja-e, Ádám ur, ez az én leányom! Lefesttettem
249  1|        burkolatát.~ ~A nyugvó nap sugara az ablak előtt álló akácz lengő
250  1|              másképen volt megvilágitva. Az aranyos sugarak ráestek
251  1|               arcz, a leomló fekete haj, az összekulcsolt kéz, az enyészet
252  1|               haj, az összekulcsolt kéz, az enyészet halványsága, mind
253  1|              tegye a hatást, odafestette az életet is. Egy bölcső látszott
254  1|                  mosolygó ajkát, melyről az élet lehelete látszott szerteszállni,
255  1|          szerteszállni, azután odahajolt az öreghez és gyengéden vállára
256  1|        kérdezővel és kinyujtotta jobbját az ég felé, mintha esküt tenne
257  1|                  Ádám ur, Barduvay Ádám! Az a fiu te vagy!...~ ~ ~
258  1|                   mint a fal.~ ~Rábámult az öreg emberre, akinek lassan
259  1|                     A milliomos kiérezte az Éliás tekintetéből, hogy
260  1|                nyilhatott meg hazugságra az apa szája. Barduvay látta,
261  1|                 milyen csodálatos tüz ég az öreg szemében, mely szinte
262  1|             czimerét. Korai árvasága óta az üzletet csepegtették vérébe
263  1|                 és kifejlesztették benne az elfogultságtól mentes józan
264  1|          czimeréért. Ugy volt vele, mint az egészséggel, amit soha sem
265  1|                nagy kincsünk.~ ~Végre is az a nemesség üzleti okokból
266  1|                esetek, a mikor egyenesen az ötágu koronának köszönhette,
267  1|          felindulás hangján s megragadva az Éliás kezét, tudtán kivül
268  1|               Csaknem kiserkedt rá a vér az öreg ujjak alól, de azért
269  1|             mondani, hogy boldoggá teszi az a vaserő.~ ~- Beszéljen,
270  1|                   amit mondott, akkor ez az anyám és én...~ ~- És te
271  1|              szemét gyöngéden pihentette az óriás alakján.~ ~- Tehát
272  1|                  lecsillapodva folytatta az emberöltő előtti idők meséjét.
273  1|          Széthuzta a menyezet függönyét. Az ágy mellett csakugyan egy
274  1|                   mint egy kivájt kéreg, az ember szinte ráképzelte
275  1|              között.~ ~Éliáson erőt vett az érzés. A kis bölcsőről a
276  1|          selyempaplan alatt.~ ~- Ez volt az ágya, annyit ringattam benne! -
277  1|               hogy mit fogok csinálni... Az utolsó éjen, melyet a halott
278  1|               tudom én, Ádám ur, hogy mi az a regény, de azt hiszem,
279  1|             hiszem, hogy a bánat elvette az eszemet és regényessé tett.
280  1|          megmondom neki, hogy a fia volt az, aki megölte. A fiu azonban
281  1|          boszuvágy; valóságos mánia volt az, mert mindig rá gondoltam.
282  1|                  fiával. Doktorhoz vitte az asszonyt, aki beteg volt.
283  1|              alatt megölte. Akkor kapott az ember egy levelet, hogy
284  1|              Barduvay Barnabásnak hivták az embert, aki egy napon lett
285  1|         ledurrantani.~ ~Sokáig beszéltem az emberemmel és mind a ketten
286  1|                 sirásra, mert megéhezett az istenadta. Akkor feleszméltem,
287  1|                      Éliás elhallgatott. Az athletán meglátszott, hogy
288  1|             bizonyitványok voltak, közte az is, amelyik arról tanuskodott,
289  1|              sirt még életében, ráborult az öreg zsidóra, és zokogott.~ ~
290  1|               különös látvány lett volna az. Egy szürke szakállu, töpörödött
291  1|                 már?!... ~- Hiszem, hogy az unokád vagyok, hiszek mindent!...~ ~
292  1|           Barduvay Ádám maga mellé huzta az öreget:~ ~- Ezért voltál
293  1|           akartam, hogy pária légy, mint az én fajom, akinek bünül róják
294  1|                  Ő volt a te apád. Mikor az imént Doborkay Endre kimondta
295  1|            mellett ott állt a másik fiu, az elhagyott, a korcs, aki
296  1|         kiáltottam, hogy te öld meg.~ ~- Az apám fiát, a testvéremet!...~ ~-
297  1|              sanyarogni, hogy ösmerd meg az életet és légy önálló, aki
298  1|          terhekre; te ugy maradtál, mint az ujjam; mióta felcseperedtél,
299  1|                 engem; a te iskolád volt az, hogy számtannak néztem
300  1|                   hogy számtannak néztem az egész életet, amelyben nem
301  1|             azután még egyszer megölelte az öreget és elment.~ ~Éliás
302  1|                  meg ő is. Mit érthetett az alatt, hogy ő is? ’szen
303  1|                   oh, rá kell bizni arra az okos fejre; az majd tudni
304  1|                bizni arra az okos fejre; az majd tudni fogja: ’iszen
305  1|                 majd tudni fogja: ’iszen az én vérem!...~ ~ ~
306  1|           levegőben; néhol tünt fel csak az utszélen egy csősz alakja;
307  1|               jól esett forró homlokának az esti szél simogatása. Szüksége
308  1|            szakit multjának emlékeivel s az uj embernek, a koros zsidófiunak
309  1|               csupa erőszakosság volt ez az ember, aki megszokta, hogy
310  1|                  el mindent. Könnyü volt az eddig. Egyedül állott a
311  1|             zsarnokká fejlődött ki benne az önzés.~ ~Most vége van ennek.
312  1|                 ember, akit eddig csupán az «üzlet» kötött hozzá, megforditotta
313  1|                át.~ ~Mert hogy őrködött, az kétségtelen; valóságos gyámság
314  1|                   valóságos gyámság volt az, ami alatt tudtán kivül
315  1|             bántotta ez a gondolat, hogy az ellentétes tulzásba menve,
316  1|               tekintet»-nek s hogy abból az atyafiságból kifolyólag,
317  1|           Visszatért emlékezetében ahhoz az időhöz, mikor Éliás mint
318  1|          bizonyságát találta annak, hogy az élet igazi alapja az egyszeregy.
319  1|                hogy az élet igazi alapja az egyszeregy. Bármily szigoruan
320  1|               szigoruan bántak ott vele, az öreg ember mindig tudta
321  1|                  mesés volt mindez, amit az öreg elbeszélt, hinnie kellett.
322  1|                  fátyolos arczkép, hanem az az ölelés, az a zokogás,
323  1|               fátyolos arczkép, hanem az az ölelés, az a zokogás, győzte
324  1|             arczkép, hanem az az ölelés, az a zokogás, győzte meg róla,
325  1|               nem biztosithatja teljesen az ellen, hogy a pallos egyszer
326  1|                  és csaknem futva indult az emeletre. János, az öreg
327  1|               indult az emeletre. János, az öreg szolga, megcsóválta
328  1|            meggyujtsa a lámpát. Barduvay az ablak előtt állott és kinézett
329  1|           utóljára abban hagyta. Szokott az igy lenni a gazdával, bizonyosan
330  1|             Ádámban ismét forrni kezdett az indulat. Hát micsoda jogon
331  1|                kivánhatnák tőle, hogy ő, az elsőszülött, átengedjen
332  1|                  elsőszülött, átengedjen az öcscsének mindent: nevet,
333  1|                   ha van külömbségtétel, az csak az idősebb javára eshetik?...
334  1|                  külömbségtétel, az csak az idősebb javára eshetik?...
335  1|            zsidóleányért, a kinek ő fia, az egyetlen hivatott, aki betöltheti
336  1|                  hogy meg lesz elégedve. Az igaz, hogy másképen gondolta;
337  1|                  amelyben nem volt semmi az emberi indulatokból s amely
338  1|                partján bolyongva kereste az Ariadne-fonalat, mely lelkét
339  1|             Ariadne-fonalat, mely lelkét az ingadozás utvesztőjéből
340  1|              eszébe, a kinek vértanusága az egész világ büneért könyörgött
341  1|                  hitte, hogy nem éli tul az iszonyu tusát. Óhajtotta
342  1|             tusát. Óhajtotta volna, hogy az öreg Éliásnak legyen igaza,
343  1|              vonta vágya, hogy széttörje az akadályt, mely boldogságának
344  1|                 utjában állott és mégis, az éjszaka balzsamos levegőjében,
345  1|             látod, hogy ő nem akarja!... Az anyám, aki ugy szeretett
346  1|                olyan jól megtaláltam már az igazi utat. Az az arczkép,
347  1|           megtaláltam már az igazi utat. Az az arczkép, az édesanyám
348  1|        megtaláltam már az igazi utat. Az az arczkép, az édesanyám arczképe
349  1|               igazi utat. Az az arczkép, az édesanyám arczképe sugta...
350  1|             magában, azután lábujjhegyen az ut füves szélén lopózott
351  1|             rózsatelepre nyilt. Ott volt az emeleten a Bella szobája;
352  1|                emeleten a Bella szobája; az ablak előtt kissé oldalvást
353  1|              kuszott feljebb, mig elérte az ablak irányát. Azután benézett.~ ~
354  1|           szerelem habzó kelyhe volt már az a szép fiatal test, hanem
355  1|              eleven liliom, melynek ajka az ártatlanság himnuszát zengi.
356  1|             leány felé és óvatosan, hogy az ág se rendüljön meg utána,
357  1|       katasztrófa és Barduvay Ádám ismét az a csodálatraméltó «okos
358  1|                Amint a folyosóra lépett, az öreg Jánost látta egy ablakmélyedésben.
359  1|                  kérdezte szorongva.~ ~- Az urunk elment...~ ~- Elment
360  1|                  Mi ez, János? Hova ment az ur? - kérdezte ismét.~ ~-
361  1|                   Nem tudom, kisasszony; az éjjel egyszerre becsengetett,
362  1|                   a kocsis nem tud irni, az csak nézte. Mikor készen
363  1|              mindig a kisasszonyhoz...~ ~Az öreg cseléd nem tudta tovább
364  1|               onnan magában jött vissza. Az ur elutazott... Én nem tudom,
365  1|                közt telt el egy pár óra. Az ut a városig, meg vissza,
366  1|                de Doborkayt nem találta; az tegnap óta nem is volt otthon.~ ~
367  1|               valami urak turkálnak fent az irományai közt, felsietett
368  1|          irományai közt, felsietett ő is az emeletre. Bella szomoruan
369  1|              akinek részletesen elmondta az okot. A szomszéd állomás
370  1|                közjegyző, odament hozzá. Az éppen felbontotta a nagy
371  1|           melynek itt kell lenni, miután az, akinek tartozom vele, azt
372  1|                 ügyeire nézve, megnevezi az intézeteket, melyeknek bizonyos
373  1|             tulajdonába menjen át, azzal az egyetlen kikötéssel, hogy
374  1|           sohasem fognak.»~ ~Következnek az aláirások.~ ~A háznép meghatottan
375  1|             háznép meghatottan hallgatta az egyszerü, de nagyjelentőségü
376  1|            barátom és ösmerem irását. Ez az ő legkomolyabb akarata;
377  1|           tartotta, homlokáról patakzott az izzadság, haja összetapadva
378  1|                 hozzá és megmutatta neki az irást.~ ~- Nézze, Éliás
379  1|             Nézze, Éliás bácsi, nézze!~ ~Az öreg zsidó elolvasta unokája
380  1|                 aki nem zsidó. És ő volt az egyetlen, aki kitalálta,
381  1|                  Ádám, a zsidófiu, ettől az órától fogva nincs többé.~ ~
382  1|                  utolsó a lepihenők közt az uj szerzetes, az «óriás»,
383  1|          lepihenők közt az uj szerzetes, az «óriás», mint a hegy-lakók
384  2|               sem jön össze mással, mint az erdészszel, akivel dolga
385  2|         feleségével, meg két kutyájával. Az ember lehetett vagy negyven
386  2|         parasztban már éppen nem fiatal. Az asszony legfeljebb husz.~ ~
387  2|               asszony legfeljebb husz.~ ~Az egész dolognak hosszu volna
388  2|                   hogy Pöndör Vicza volt az asszony leánykori neve s
389  2|              pörge bajusza simogatta meg az ajakát. Pöndör Vicza hozzáment
390  2|           Péterhez, mert tudta, hogy van az embernek egy kis vagyona;
391  2|        kerülőnének. Azt előre kicsinálta az erdészszel. Szivesen rábizták
392  2|            erdészszel. Szivesen rábizták az erdőt, mert megbizható ember
393  2|              volt, ő meg szivesen elbujt az emberek elől: ő tudta miért.~ ~
394  2|                     Persze nagyot nézett az asszony, mikor azon vette
395  2|                  már körülötte más, mint az igazi vadgerlicze, meg a
396  2|                nem értette a tréfát. Még az erdészt is majd levetkeztették
397  2|                  napon, hogy elfoglalták az uj lakást.~ ~«Urfi» meg «
398  2|                 mért hozta magával őket. Az egyik jó lesz neki, mikor
399  2|                egyik jó lesz neki, mikor az erdőt kerülgeti, a másik
400  2|                 marad és őrzi a házat.~ ~Az asszony duzzogott egy kicsit.
401  2|                Még a templomba se járhat az ember.~ ~Péter parasztészszel
402  2|               egy kis majorságod, ad tán az Isten gyereket is; majd
403  2|                 itthon egész nap. Megesz az unalom.~ ~- No, majd segitünk
404  2|            elment, maga zárta be mindig. Az asszony bent maradt a házban, «
405  2|            házban, «Kisasszony» meg kint az udvaron. A kerülő nyugodtan
406  2|                kerülő nyugodtan járhatta az utját: elég biztonságban
407  2|                tudta a kincsét.~ ~Eltelt az ősz, eltelt a tél, azután
408  2|                eltelt a tél, azután jött az uj tavasz. Egyszer csak
409  2|                  ujra a nagy járás-kelés az erdőben. Pöndör Vicza, mintha
410  2|            vasárnaponkint. Inkább küldte az urát, hogy csak menjen magában.
411  2|               mint hogy ugy megváltozott az asszony gusztusa s megszerette
412  2|              maradhassanak békén együtt, az már csakugyan nem fért a
413  2|                bizonyos. De hát miért?~ ~Az a jó erdei levegő tisztán
414  2|              erdei levegő tisztán tartja az agyvelőt, kivált az olyan
415  2|               tartja az agyvelőt, kivált az olyan negyven éveset, amelyik
416  2|                ennek csak egy oka lehet. Az, hogy valaki, akit a kutya
417  2|                 a kerülőházhoz. De akkor az a valaki mért nem fél hát
418  2|                jó barátságban van. Hm!~ ~Az ilyen kerülő nagyon jól
419  2|            játszani. Nagy szerencse volt az, hogy ugy el voltak dugva
420  2|                 hogy ugy el voltak dugva az emberek elől. Most azonban,
421  2|                  már ki is gömbölyitette az egész mesét. Bizonyos, hogy
422  2|                állott ott hiába. Egyszer az asszony kijött a kapu elé
423  2|               jött vele szemközt lóháton az erdész. Olyan harminczas,
424  2|          befordulni ténsuram; otthon van az asszonyom, szolgál az mindennel.~ ~
425  2|                van az asszonyom, szolgál az mindennel.~ ~Elváltak.~ ~-
426  2|                Hanem másnapra már kiment az eszéből. De mig a felesége
427  2|               eszéből. De mig a felesége az árokhányóknak pálinkát mért,
428  2|           kulcsot. Szakasztott mása volt az ő lakatkulcsának. Hm, hm!~ ~
429  2|                Hm, hm!~ ~Mi szüksége van az asszonynak arra, hogy titokban
430  2|             mégsem egészen könnyen forog az olyan müveletlen parasztész.
431  2|                  szivesen mozdult, pedig az erdész különösen meghagyta
432  2|                  lövést hallott jól bent az erdőben. Megijedt. Ez a
433  2|          vörösfarku csattogó madár kiült az utszélre, egy hajlós kóróra,
434  2|              Egyébképen csendes volt még az erdő. A bogár se igen mozgott.
435  2|             éreztette, mutatta mindenben az élet dusgazdagságát.~ ~Mikor
436  2|                lerajzolt csizmanyom volt az a porban. Nem az ő csizmájáé.~ ~
437  2|         csizmanyom volt az a porban. Nem az ő csizmájáé.~ ~Kisasszony
438  2|            megférni? - gondolta Péter.~ ~Az asszony is jött, kinyitni
439  2|                  rendesen csütörtök volt az a nap, amelyen az erdész
440  2|         csütörtök volt az a nap, amelyen az erdész meg szokta tenni
441  2|            gondolhattam volna.»~ ~Kiment az udvarra s szétnézett. Az
442  2|                 az udvarra s szétnézett. Az idő meglehetősen borultas
443  2|      jelentkeztek. Előhivta Kisasszonyt; az egy idő óta nagyon félt
444  2|                csak kiszí még egy pipát. Az asszony szépen szót fogadott,
445  2|            duplázás a vágás sarkán. Biz’ az messzecskén lehetett. Az
446  2|                 az messzecskén lehetett. Az asszony felriadt: «hallotta
447  2|              fenhangon Urfit szólitotta. Az oda dörgölődött hozzá. Akkor
448  2|              Kisasszony kiosont mellette az udvarra, a kant visszalökte
449  2|        éjszakában.~ ~Birda Péter letette az exáment arról, hogy csakugyan
450  2|                 most gyanut fogott, hogy az a csütörtöki lövöldözés
451  2|                  és Urfit hagyta otthon. Az nincs megvesztegetve. Sötét
452  2|              kutya nagyon egymáshoz. Még az asszony se veszi észre hirtelen
453  2|            cserét. Egyébiránt majd kisül az mindjárt.~ ~Elvonult vagy
454  2|                   Megdobbant a szive. Ez az Urfi hangja. Jól van, ez
455  2|              hazafelé. Most hát meg lesz az igazi vadorzó. Ez alatt
456  2|                dühében. Hallani lehetett az asszony hangját is, amint
457  2|               amint csittitotta. Nem ért az semmit. Egyszerre csak egy
458  2|                 Birda kitalálta, hogy mi az. Urfi végsőt vonaglik: lelőtték
459  2|           fénylett ki; Birda odalopózott az ablakhoz. Látta, amint a
460  2|                 gondoskodással mosogatja az erdész karját; egy nagy
461  2|                   mint egy kisértetre.~ ~Az erdész feltalálta magát.~ ~-
462  2|          természetes hangon mondta, hogy az erdész szószerint elhitte.
463  2|                  álltak ott megvilágitva az éjszakában, mint egy-egy
464  2|                   arra elevenen zárta rá az ajtót. Mikor készen volt,
465  2|             pirótai kerülőház leégett.~ ~Az erdészt akkor már kerestették
466  2|            erdészt akkor már kerestették az ég alatt, a föld szinén
467  3|                  fejére; sohasem vágyott az árnyékos erdő mélázásra
468  3|                 kis parasztleány, akinek az arcza majd kicsattant az
469  3|                 az arcza majd kicsattant az egészséges vértől és mert
470  3|              összeillettek. Azután mikor az urfi már megkamaszodott
471  3|        megkamaszodott és pehely verte ki az orra alját, a kisasszony
472  3|              pipacs-kisasszonynak. Mikor az öreg doktor Kanócz igy látta
473  3|         mosolygott magában.~ ~Telt, mult az idő, a két gyermeknek el
474  3|           kellett válni. A fiu felkerült az egyetemre, a leány odahaza
475  3|                   hogy nincs annak ideje az irka-firkára, tanul az egyre.~ ~
476  3|             ideje az irka-firkára, tanul az egyre.~ ~Hála Istennek;
477  3|             hallott, ugy elöntötte a vér az arczát, hogy végre elhivatták
478  3|             behoztak neki egy névjegyet: Az ő neve volt rajta s előtte
479  3|              régen! Pedig bántotta, hogy az a fiu még ilyen formaságot
480  3|              régi többé. Csupa «nagysád» az egész ember. A «pipacs»-
481  3|            Faluhelyen nem igen változnak az emberek; a pillangós mezőt
482  3|                hogy ugy nevezze?~ ~Mikor az előkelő doktor ur elment,
483  3|           szerette volna, ha megszoritja az egész kezét és kaczag rajta,
484  3|             hosszu szempillájáról.~ ~*~ ~Az öreg doktor Kanócz megint
485  3|                 magyarázta neki, hogy mi az a «kongrua», amiről az imént
486  3|                mi az a «kongrua», amiről az imént a plébános urral annyit
487  3|             doktor ur nagy beszédben van az édes apjával. Nem zavarta
488  3|                 lenni. Arra kapaczitálta az öreg urat, hogy lenditsen
489  3|                öreg urat, hogy lenditsen az ügyén.~ ~A «pipacs»-ot nem
490  3|                  észrevétlenül nézze azt az embert, akit nem birt olyannak
491  3|              hogy őt ijesztgesse vele.~ ~Az öreg megcsóválta a fejét
492  3|                ember vallomására. El van az már késve; ez a kerület
493  3|                nem gondolt rá, uj keletü az eszme, a leendő apósa kivánja.~ ~-
494  3|              apósa kivánja.~ ~- Ugy, hát az apósa?!... Gratulálok öcsém!~ ~
495  3|                  pipacs» megkapaszkodott az ablakpárkányában, ugy remegett,
496  3|                két férfi kezet fogott.~ ~Az öreg ur elfojtott egy nehéz
497  3|         sóhajtott. Ő csak nézett mereven az apjára, aki éppen elsétált
498  3|               apjára, aki éppen elsétált az ablak alatt és olyan szomorunak
499  3|          megijedt. Neki nem szólt, hanem az apjának. «Férjhez kell adni»,
500  3|                   meg a fiatal ember is. Az észrevette ennek a halványságát
501  3|                 a gyenge melle nem birta az ivást meg a nótát, azt gondolta: «
502  3|         tudakozódott, hogy jól termett-e az idén a csicsóka?~ ~A «pipacs»
503  3|               hogy mennyi jót tett már ő az emberekkel és hogy talán
504  3|               földön, hogy folytassa ezt az áldásos munkát, ahogy tette
505  3|              fiatal embernek:~ ~- Bizzék az Istenben, doktor ur.~ ~Az
506  3|                az Istenben, doktor ur.~ ~Az pedig felkelt a székéről
507  3|                 a szavazás a városban.~ ~Az alkotmányos jog gyakorlatában
508  3|              megakadt rajta utóljára még az «éljen» is.~ ~A veres tollasok
509  3|               vehette a dolgát. Hat falu az övé volt egy szálig; azok
510  3|                megverselte őket nyomban. Az emberei azután nevettek
511  3|                ha jönnek is, vöröstollas az valamennyi.~ ~- Ostobaság! -
512  3|            kobakjából, azután megtörülte az öklével a száját és odaadta
513  3|               lovas ember robogott végig az utczán, magasra tartotta
514  3|                   szedd a lábadat, hordd az irhádat, vagy hozzád suhintok
515  3|          suhintok a kulacsom szijával!~ ~Az országuton látszott is már
516  3|              amint felpántlikázva repült az élen az előljárók alkalmatossága.~ ~
517  3|            felpántlikázva repült az élen az előljárók alkalmatossága.~ ~
518  3|               akkor adta be a szavazatát az utolsó fehér; éppen nyolczvannal
519  3|                Azoknak pedig még ott van az erősségök, azon az ötven
520  3|               ott van az erősségök, azon az ötven szekeren. Mindegyik
521  3|              választóból.~ ~Mikor azután az utolsó fordulónál előkanyarodott
522  3|                fordulónál előkanyarodott az első szekér, megelőzve vagy
523  3|             gazdátokkal együtt, nem igaz az, hogy ti jól láttok!~ ~Nem
524  3|             vörös a mi szinünk, no nézze az ember, hogy ránk ijeszt
525  3|                      Tudom, öcsém, szólt az öreg biró, miközben lekászolódott
526  3|             ennél több. Közé vette magát az embereinek és hat sor paraszt
527  3|              mögül traktálta csuf szóval az ujon érkező szekereket,
528  3|                  hoz, akinél együtt volt az egész pártvezérség, köztök
529  3|            lázadás van; abba kell hagyni az egész választást...~ ~A
530  3|                hajadonfőn iramodott neki az ajtónak; ott megtorlódtak
531  3|                   váltig kiabálta, hogy: az Istenért, uraim! de az Istenért,
532  3|                   az Istenért, uraim! de az Istenért, uraim! Nem használt
533  3|            Istenért, uraim! Nem használt az semmit; utoljára is ugy
534  3|                Bácska akár svarczgelb.~ ~Az öreg rácskai nemes is ment
535  3|     nyolczvanadik ember.~ ~- De hát hogy az ördögbe jutott ilyesmi eszökbe...~ ~
536  3|                  azt nem engedjük! hanem az szent, hogy sose láttam
537  3|             Kondor, miről beszél maga?~ ~Az öreg paraszt hunyoritott
538  3|             valami ebből a dologból.~ ~- Az én leányom mondta?!... ~-
539  3|               angyal több a földön; amit az már nekünk jót tett a faluban,
540  3|                 faluban, meg nem hálálja az unokánk sem.~ ~Ekkor vetődött
541  3|                  jegyző, aki meghallotta az utolsó szót.~ ~- Már az
542  3|                  az utolsó szót.~ ~- Már az igaz könyörgöm alássan,
543  3|                 tudhatta volna, hogy még az ellenségére is rászavazna
544  3|            tehetné vele a kisasszonyt.~ ~Az öreg nemes valamennyire
545  3|                 Hát mit mondott maguknak az a nyelves leány?~ ~- Nem
546  3|           nyelves leány?~ ~- Nem mondott az semmit, csak, hogy nagyon
547  3|               aki a kisasszonyt szereti, az a doktorra szavazzon.~ ~-
548  3|            párnák közt hozatta el magát; az imént szavazott le. Itt
549  3|                 a tekintetes urnak, hogy az Isten áldja meg minden lépését,
550  3|         Különösen a lelkünkre kötötte.~ ~Az öreg nemes ugy érezte, hogy
551  3|                  nemsokára kihirdethette az eredményt.~ ~A fehér tollasok
552  3|            bekerültek végre Rácskára is, az ősi kuriába.~ ~Csendes volt
553  3|                 Csendes volt ott minden. Az «asszonynéni» betegen feküdt
554  3|               betegen feküdt a szobában; az udvaron, egy levelét hullató
555  3|    kiczirkalmazott elegáncziával lejtett az öreg urhoz.~ ~- Hát a kisasszony
556  3|                   no majd megvárjuk...~ ~Az öreg ember nem szólt, hanem
557  4|                                          AZ ÉSZAKI SARK FELÉ.~ ~Az emberek
558  4|                   AZ ÉSZAKI SARK FELÉ.~ ~Az emberek azt hiszik, hogy
559  4|             komor világán át juthatni el az északi sarkig.~ ~Nagy expedicziók
560  4|                 nagy tudósok keresik oda az utat folyvást, de nem találják.
561  4|             kőkemény vizek sziklafalain, az előtt egyszerre megnyilik
562  4|                  született minden.~ ~Még az emberek is csendesvérüek,
563  4|                nem törődik senki.~ ~Mert az ott a tökéletes közöny országa;
564  4|               amikor már több vagy nekem az istenemnél? A mikor arczom
565  4|             ugy-e nem?! Ugy-e, nem lehet az?! Gyere ide; gyere hozzám;
566  4|                  elhagyok érted mindent, az istent is!~ ~Milyen rettegve
567  4|           szemedből, hogy szeretsz; hogy az utálatos démon nem mondott
568  4|              ujra, meg ujra irásban kell az én szerelmem, mint jó uzsorásnak
569  4|                vagy és te maradsz örökké az egyetlen férfi, akire gondolok.~ ~
570  4|                  elmenni.~ ~Mit csinálsz az alatt, hogy nem látjuk egymást?~ ~
571  4|                  asszonyokhoz, mert csak az enyém vagy.~ ~Nem is mennék
572  4|            társaság; mi fiatalok gyalog, az öregek csacsin, vagy kocsin.
573  4|                  itt maradsz! mit ér igy az egész? Mit gondolsz, édes,
574  4|              ellenkeznem. Még megsejtené az okát, pedig ugy-e az rettenetes
575  4|          megsejtené az okát, pedig ugy-e az rettenetes volna?!~ ~Hanem
576  4|                de nagy boldogság is lesz az, este, mikor senki se lát,
577  4|                  szivem! Hát mégis lehet az, hogy mi ne lássuk egymást
578  4|                  ember jön velem, szinte az én fürdőmbe. Legalább lesz,
579  4|                   bocsáss meg, de látod, az első napok izgalmai, az
580  4|                  az első napok izgalmai, az ismerkedések annyira elfoglaltak.
581  4|                   Sietve irok. Reszketek az aggodalomtól. Azt gyanitom,
582  4|                 levélben effélét sejtet. Az istenre kérlek, ne irj többet.
583  4|                  se drágám. Majd eltelik az a pár hónap, azután viszontlátjuk
584  4|              hogy mennyire igénybe veszi az embert a társaság. Nincs
585  4|               meg itt lépten-nyomon adja az éjjeli zenét. Nagy lármát
586  4|                 adja. De milyen gyönyörü az! Szinte sajnálom a bolondot,
587  4|              Most csak arra kérlek, hogy az istenért, semmisitsd meg
588  4|                 csak olyan örökös pallos az afféle.~ ~Ugy-e, megteszed,
589  4|                 Annyira tetszik ön annak az asszonykának?! Bizonyosan
590  4|                Vagy csak olyan kis tréfa az egész? Talán próbára akar
591  4|                hát csak udvaroljon annak az asszonykának, de vigyázzon,
592  4|              előtt aligha kerülök vissza az én kis fészkembe.~ ~De ugy-e
593  4|                 is, a férjem is...~ ~ ~S az emberek mégis azt hiszik,
594  4|             komor világán át juthatni el az Északi sarkig.~ ~ ~ ~
595  5|            tetszett, mintha sietős volna az utja; kénytelen voltam meggyorsitani
596  5|                 valami kaland, de imádom az ibolyaillatot.~ ~Abban a
597  5|              jóformán férfivá teszik már az embert. Az a csodálatos,
598  5|            férfivá teszik már az embert. Az a csodálatos, vágyakkal
599  5|                  nem merünk.~ ~Tétovázás az élet ez álomszerü szakában
600  5|            kikapjon.~ ~Késő is volt már. Az utcza népessége megcsappant;
601  5|                szanaszét látni lehetett, az is többnyire a szinházból
602  5|                  vámházig. Ezen a ponton az én utam elvált volna a tovaszálló
603  5|             kőlépcsőn állottam, tünt fel az egész dolognak a furcsasága.
604  5|             szemem s nem törődtem többet az ibolyával, hanem azt kérdeztem
605  5|            ijedten, mit akar itt most ez az asszony?!~ ~Egy pillanatnak
606  5|         rendkivüli történik velem. Talán az isteni gondviselés hozott
607  5|              hozott ide!... Láttam, hogy az asszony majdnem futva halad
608  5|                   hogy ne szállhasson le az utolsó lépcsőre.~ ~Pillanatnyi
609  5|                 kinos csend következett. Az asszony megdöbbenve fordult
610  5|                és lecsillapitotta. Talán az, hogy olyan fiatal voltam,
611  5|             asszonyt ugy nézni, ahogy ez az ábrándos szemü erre a szóra
612  5|                mit mondott még ezenkivül az a két nagy szem, azt akkor
613  5|               hogy már nem is zavart meg az a gondolat, hogy majdnem
614  5|               Vezessen; azt kell hinniök az embereknek, akikkel találkozunk,
615  5|                   elhallgattam. Vezettem az asszonyt a karomon, szó
616  5|            magamat arra, hogy beszéljek. Az édes, felséges ibolyaillat,
617  5|                  volna lehajtani fejemet az ölébe és ott elaludni.~ ~
618  5|             Finom, keskeny puha kéz volt az övé; eszembe jutott a hugom,
619  5|                  csókoltam a kezét, mert az is olyan kicsi és finom
620  5|               lehajoltam és megcsókoltam az ujjait. Szabadon maradt
621  5|                  szép, nagyon is szép!~ ~Az asszony felkaczagott.~ ~-
622  5|            valamennyire magamhoz tértem, az asszony, az uj nővérem,
623  5|             magamhoz tértem, az asszony, az uj nővérem, zsebkendőjébe
624  5|                 férjem van!~ ~- Hát tesz az valamit?~ ~- Gyermek! -
625  5|                  gondoltam többet annyit az anyámra, a kis hugomra.
626  5|         megállottam.~ ~Mi lesz akkor, ha az uj nővéremmel többször találkozom,
627  5|                   ha megint érezni fogom az ibolyaillatot, ha megint
628  5|                     Hütlen leszek miatta az anyámhoz, a kis hugomhoz!...
629  5|              igazán ugy, mint a gyermek. Az emberek utánam néztek. Egy
630  5|              messzire jártam már tőle.~ ~Az uj nővérem azóta eltünt.
631  5|                ki a hegyoldalban, mintha az ég csillagai szálltak volna
632  5|                 a vén Gellérthegy tövét. Az ég tiszta volt; a levegőben
633  5|            vagyok, amelyben nyulat lehet az emberrel fogatni.~ ~Alig
634  5|                vonást sem lehetett látni az irigy fátyol miatt, de ahogy
635  5|            szabályos hosszukás arcz volt az; a hangja pedig lágy, édes
636  5|            esetre sem ...csak mondja meg az utczát...~ ~Oly zavartan,
637  5|                találnom aggodalmát.~ ~Ez az asszonyka nem akarja, hogy
638  5|             erőszakoskodnom, megmutattam az irányt s megneveztem egy
639  5|                 nők különben sem szoktak az utczán hátra nézegetni.~ ~
640  5|          hirtelen magam előtt láttam azt az aranysárga hajfürtöt, ami
641  5|                aranysárga hajfürtöt, ami az asszony barna köpenyegére
642  5|                 lipótvárosi gyárak felé. Az uton lassankint végképpen
643  5|                  magamban feltámadni azt az ellenállhatatlan vágyat,
644  5|                  még tiz perczig tart ez az állapot, megbolondulok.
645  5|               megbolondulok. Szerencsére az első kocsi befordult egy
646  5|              éppen annyi időm volt, hogy az utcza sarkán megállitsam
647  5|                sejtés küzdött még bennem az erőszakossággal. Kétségtelen,
648  5|              jogom. Mi közöm nekem ehhez az asszonyhoz, akit nem ismerek,
649  5|         fészkelte magát agyamba.~ ~Ennek az asszonynak szeretője van
650  5|               becsületrabló ott rejtőzik az alacsony deszkafödél alatt,
651  5|                  Láttam a szobát, láttam az egyszerü, fehér falakat,
652  5|                 érzett halálos gyülölet, az asszony iránt feltámadt
653  5|                szürődött ki.~ ~Megálltam az ajtó előtt. Bent az ő hangja,
654  5|            Megálltam az ajtó előtt. Bent az ő hangja, meg egy pár kis
655  5|                van, amit igértem; a dió, az alma, a sütemény...~ ~-
656  5|                Kihallatszott, hogy zokog az asszony és hogy csókolja
657  5|             tétova tipegéssel közeledett az ember a pitvarhoz. Koromsötét
658  5|                   fujása sejttette, hogy az ember fáradt, nagyon fáradt,
659  5|                  is rosszabb: mámoros.~ ~Az öreg asszony megint feljajdult,
660  5|              észrevettem, mint iparkodik az egyensulyt megtartani. Ha
661  5|               nagyon szerencsétlen!...~ ~Az asszony utolsó szava ismét
662  5|             ismét elfult a zokogásban.~ ~Az ittas ember, akinek egy
663  5|      feltápászkodott és hirtelen belökte az ajtót.~ ~Egy kiálló falrész
664  5|             akinek nem volt többé fátyol az arczán: káprázó szemem duslakodhatott
665  5|               ott volt égszinü szemeiben az angyali jóság is, amely
666  5|                nyoma finom kis arczukon. Az öreg nőcseléd ott kuczorgott
667  5|     fecskefiókáknak.~ ~S a küszöbön állt az apa: a gazember.~ ~Elzüllve,
668  5|           pirossága.~ ~Lerogyik, térdre, az asszony elé.~ ~- Te vagy
669  5|                 asszony elé.~ ~- Te vagy az!... hát csakugyan te vagy!...
670  5|               érdemelnek mást, csak hogy az átkod sujtsa őket!~ ~A megriadt
671  5|             asszonynak eloszlik arczáról az első megdöbbenés rémülete:
672  5|           lecsüngő kezéért s odaszoritja az ajkához. Egyszerre felordit
673  5|                  lettem! Nézd, mivé tett az a másik asszony! A kiért
674  5|    százezerszerte jobb! Gazember voltam, az vagyok most is!... s neked
675  5|        küldemények, a jótékony egyletek, az emberbaráti ajándékok betegségem
676  5|         vergődött magánkivüli állapotban az asszony lába előtt. A szőke
677  5|              lába előtt. A szőke angyal, az Isten szent szivének áldott
678  5|                  a földről.~ ~Odavezette az egyetlen fapadhoz, leültette
679  5|                 egyszerre, - légy megint az enyém; hadd legyek én megint
680  5|                  pirulva, félénken kérte az elzüllött embert:~ ~- De
681  5|                  nézése aggódva rámeredt az asszony arczára s látta
682  5|              boldogan. S mikor letérdelt az asszony elé, hogy megcsókolja
683  5|              volt a vezeklés, a javulás, az ujjászületés!~ ~*~ ~A féltékenység
684  5|             eltünt volt szivemből; a hol az Isten lelke szól, ott elnémulnak
685  5|        szenvedélyek, pedig a bünbocsánat az Isten lelkének legmagasztosabb
686  6|            paskolva utján, siklott végig az óczeánon.~ ~A Csendes-tenger
687  6|             verte vissza a rátüző napot; az ég sötétkékjét egy bárányfelhő
688  6|                ki olyan volt éppen, mint az árnyéka, nem maradt el tőle
689  6|            kereste soha.~ ~Benne van már az némely asszonyban, hogy
690  6|                    Mr. Brown látta, hogy az asszony unja magát, a minthogy
691  6|           asszony unja magát, a minthogy az «Egyenlitő» közelében, délután
692  6|          ismételje; jól tudja, hogy unom az ilyesmit.~ ~- Minden untatja,
693  6|               untatja, amit én teszek.~ ~Az asszony egy kicsit haragudni
694  6|             Brown, aki szó szerint vette az öreg urnak a halálos ágyon
695  6|                szavait, azonnal megkérte az özvegy kezét. Amerikában
696  6|               kis mértékben lepte meg ez az összehasonlitás. Őt, az
697  6|                  az összehasonlitás. Őt, az élete virágában levő férfit,
698  6|               hogy a milliós vagyon fele az unokaöcsre essék: mr. Brown
699  6|              nélkül odaadta Alicenak azt az okmányt, melyet ő talált
700  6|               talált meg s amely szerint az egész vagyon az asszonyt
701  6|                  szerint az egész vagyon az asszonyt illette.~ ~Alice
702  6|              volna vele. - És összetépte az irást, mielőtt valaki más
703  6|              volna.~ ~Hanem azért, mikor az unokaöcscse kezet csókolt
704  6|                 drága ékszerek alakjában az asszony szekrényébe.~ ~Egyszer
705  6|          ezerszirmu sárga rózsa nőtt ki. Az a sárga rózsa a feje volt,
706  6|                  hogy alig látszott tőle az arczából valami. De ami
707  6|                 valami. De ami látszott, az vetekedett egy szobor jéghidegségével.
708  6|                 szoborarczért...~ ~Mikor az imént Alice rákiáltott,
709  6|                egy kicsit engedett volna az asszony fagyossága s ez
710  6|          nagymesterének. Hazájából, ahol az emberek oly hidegszivüek,
711  6|           sivatagok tüzét. E pillanatban az önuralom, meg a forró vér
712  6|                 neki, hogy nem mind igaz az, amit ez a kis kanári madár
713  6|               kanári madár csicsereg, de az esze másképen itélt. Azt
714  6|               mondta, hogy arany sziv ez az asszony, kincset érő, de
715  6|                     Ezt már nem vette el az asszony, hanem egyszerüen
716  6|               hozzá! - hangzott boszusan az ideges kis ajkról.~ ~A szegény
717  6|               azt kivánná, hogy szeresse az ember! - sziszegte majdnem
718  6|             kajütjéhez vezető lépcsőn.~ ~Az oroszlánvadász megcsóválta
719  6|                mondá.~ ~Azután megindult az asszony után, amint már
720  6|                 baszus hangjával kisérje az ő nápolyi dalait.~ ~A bolondos
721  6|               valamennyi, aki otthon van az egész világon.~ ~Az efféle
722  6|                  van az egész világon.~ ~Az efféle emberek rögtön ráismernek
723  6|                semmi sem hozza ugy össze az embereket, mint az unalom:
724  6|                 össze az embereket, mint az unalom: a «Leviathan» utasai
725  6|            valamennyien, hogy jól teljék az idő és megalakitották a
726  6|           köztársasági szellem lengte át az egész társaságot. Elnöknek
727  6|          megválasztották Warwick Alicet, az egyetlen hölgyutast, aki
728  6|                valamennyi utas rajongott az elnökért, de mindnyájan
729  6|         megmagyarázta neki, hogy kicsoda az a Brown.~ ~Ha a derék olasznak
730  6|             iránt.~ ~Fiori volt különben az egyetlen, a ki Brownt már
731  6|                  régebben ismerte. Ennek az ismeretségnek a történetével
732  6|                dolog s figyelmeztette rá az olaszt.~ ~Fiori körülnézett.
733  6|              tagjai: «Halljuk Fiorit!»~ ~Az olasz negédesen meghajtotta
734  6|               hogy közbe ne szóljon:~ ~- Az csak azért van, - mondá
735  6|              mert Tunisz nem a mienk. Ha az lenne, majd megmutatnók!...~ ~
736  6|              mondtam. Akkor tiszt voltam az olasz hadseregben s Candil
737  6|             mondhatom, sok borsot törtek az orrunk alá, de az időtájt
738  6|                 törtek az orrunk alá, de az időtájt legnagyobb bajunk
739  6|                  legnagyobb bajunk mégis az élelmiszer hiánya volt,
740  6|               összeloptuk a kosztunkat s az éhes gyomor a legmerészebb
741  6|                tul táborozik Musir seik, az ellenséged, akinek egyenesen
742  6|                   mert észrevettem, hogy az enyémnek egyszerre megrándult
743  6|             Brown. Ugy járok-kelek ebben az öltözetben, a ti ellenségtek
744  6|            karján van lyuk, oda se neki. Az oázban van forrás, a többi
745  6|               oázban van forrás, a többi az ő gondja.~ ~Azóta már találkoztam
746  6|           balkarján a sebhelyet, melynek az én golyóm volt az okozója...»~ ~
747  6|                melynek az én golyóm volt az okozója...»~ ~A társaság
748  6|           társaság némán hallgatta végig az olaszt, minden arczon észrevehető
749  6|           asszonynak jutott eszébe, hogy az elbeszélés hősét elő kell
750  6|             felső fokán megjelent Brown. Az egyik oldalról még csengett
751  6|                még csengett feléje annak az asszonynak a hivása, akit
752  6|              orditott és tapsolt, mintha az «opera comique»-ban egy
753  6|                   Karamba! Signor Fiori, az olasz, sirva fakadt: Mondtam
754  6|             vizen. Négy matróz neki állt az egyik mentőcsónaknak és
755  6|              megmentik őket.~ ~Már pedig az egyik Brown volt, aki valamennyi
756  6|        valamennyi versenyuszáson, melyen az ó- és az ujvilágban részt
757  6|          versenyuszáson, melyen az ó- és az ujvilágban részt vett, elsőnek
758  6|              szemét arról a két pontról; az utasok visszafojtották lélegzetöket.~ ~
759  6|            mentőcsónak mint siklik végig az oczeánon. Egyszerre elsápadt
760  6|                   Czápa!» - zugott végig az egész hajón, melyen ismét
761  6|                kitört a rémület izgalma. Az utasok, akik nem egészen
762  6|               kis csónakot himbált volna az áradat.~ ~Az volt a czápa,
763  6|               himbált volna az áradat.~ ~Az volt a czápa, mely egyenesen,
764  6|             Halálsápadt volt s görcsösen az olaszba kapaszkodott, aki
765  6|           franczia karján. Duval ur volt az egyetlen, aki elemében maradt,
766  6|                 A derék angol észrevette az iszonyu veszélyt s megkettőztette
767  6|                  Istenkisértés, - nyögte az olasz, a ki tudta, hogy
768  6|                  fehér hasát mutatta. Ez az a percz, amelyben legnagyobb
769  6|              őket. Két matróz megragadta az egyiket, ugyanakkor iszonyu
770  6|           ujjongva üdvözölték társaikat. Az egyik szócsövet csinált
771  6|                  a matrózok közül senki, az angol utasé a dicsőség,
772  6|                 orvos volt, megvizsgálta az asszonyt, azután ünnepélyes
773  6|                megölte a szive!...~ ~ ~S az aranyszivek most ott pihennek
774  7|                    Csillag nem ragyogott az égen; füstös felhők kavarogva
775  7|        világosság csuszott le a nyiláson az erdőszéli deszkafedeles
776  7|              nagy szél tartotta még fent az ég forrásait.~ ~Az erdőszéli
777  7|                  fent az ég forrásait.~ ~Az erdőszéli ház ablakát erősen
778  7|                       Jöjjön ki, Mihály, az Istenért!~ ~A szobában megmozdult
779  7|                vagyok, Mihály; merre van az uram?!~ ~Az árnyék eltünt
780  7|            Mihály; merre van az uram?!~ ~Az árnyék eltünt az ablak elől
781  7|                uram?!~ ~Az árnyék eltünt az ablak elől s pár pillanat
782  7|                be, megfázik.~ ~- Hol van az uram, Mihály? Magával ment
783  7|               jött haza!~ ~- Velem volt, az igaz; együtt vadásztunk,
784  7|                törődnék most a hideggel? Az uramért aggódom, hátha baj
785  7|         megkeressük. Ide Szikra! hopp!~ ~Az ajtónyiláson egy nagy bozontos
786  7|                 első lábait a vállára.~ ~Az asszony lerázta magáról
787  7|                 magával, azt ráteritette az asszonyra. Vállán puska
788  7|                  barna asszony mint siet az öles férfi nyomában; Szikra,
789  7|                igen, nézzük meg, Mihály. Az Isten jósága talán haza
790  7|                  A másik erdészház, ahol az asszony lakott, kis kitéréssel
791  7|              utba esett; elmentek odáig, az ablakok sötétek voltak.
792  7|                Várniok kellett. E közben az a másik, aki már eltarthatott
793  7|           odaigérték. Sokszor van ez igy az életben, senkinek se jut
794  7|                nem jön számitásba többé, az lemond és előbb-utóbb meggyógyul,
795  7|                 pedig nem tud felejteni, az is mindegy. Hallgatni jól
796  7|               még sokkal halványabb volt az esküvő napján; engedelmeskedett,
797  7|               aki kárpótolta a nő szivét az anya szivével. Könnyü az
798  7|                 az anya szivével. Könnyü az asszonynak felejteni, ha
799  7|             nevetése, s akit ha ott érez az ölében, amint kis piros
800  7|                 szájával szijja szivéről az életet: akkor nincs többé
801  7|            egymást. Mihály kerülte őket, az asszonynak meg nem volt
802  7|           megmondta neki, hogy nem lehet az övé.~ ~Pedig csak egy évig
803  7|                  volna még várniok. Most az az ember is eltarthat egy
804  7|               volna még várniok. Most az az ember is eltarthat egy asszonyt.
805  7|            valamikor érezte ölelését? És az ember olyan nyugodt, olyan
806  7|                 lehetett igaz. Nem lehet az, hogy ez a férfi őket fenyegette
807  7|                       Bent voltak mélyen az erdőben.~ ~Az ut mindig
808  7|              voltak mélyen az erdőben.~ ~Az ut mindig vadabb, mindig
809  7|               Itt váltunk el! - mondá.~ ~Az asszony letörölte izzadó
810  7|          letörölte izzadó homlokát, fent az égboltozat derülni kezdett,
811  7|          elindultam.~ ~- Igen.~ ~- Akkor az élő Istenre mondom, hogy
812  7|             történt!~ ~- Mentse meg tőle az ég jósága, majd mindjárt
813  7|                   azután követte orrával az irányt, melyet az a földön
814  7|                orrával az irányt, melyet az a földön kijelölt.~ ~Azon
815  7|               nézve ez a bujkálás, mikor az eb végre mozdulatlan maradt,
816  7|                ott; a Károly kutyájáé.~ ~Az erdész meggyujtott egy gyufát.
817  7|          meglátszott a vértócsa, melyben az állat feküdt. Keresztül
818  7|             helyen más nyom is látszott. Az erdész arcza elborult; a
819  7|                   a kutya orrát lenyomta az egyik mélyedésre, mely az
820  7|                az egyik mélyedésre, mely az eddig követett nyomhoz jobban
821  7|                Attól kezdve nem lehetett az ebbel birni. Alig tudták
822  7|                van! Ott van! - sikoltott az asszony, és rohant lefelé.
823  7|            Előtte volt, akit kerestek.~ ~Az asszony a kétségbeesés rémületével
824  7|                  csüngött le a derekáig; az esőköpenyeget ledobta magáról,
825  7|           megtántorodott a csapás alatt. Az a kis kéz nem sok kárt tett
826  7|               sok kárt tett benne, hanem az iszonyu vád csaknem kirántotta
827  7|                 Gyilkos! - üvöltött ujra az asszony, - gyáva haramia!
828  7|             hittem, és most megvert érte az Isten!... Énmiattam ugy-e?
829  7|             nyult hozzá, nem emelte fel. Az erős ember sápadtabb volt,
830  7|               ember sápadtabb volt, mint az a holttest, melynek eltorzult
831  7|              vonásai boszuért kiáltottak az égre. Szikra nem értett
832  7|                  égre. Szikra nem értett az egészből semmit. Megnyalta
833  7|          szentségteleniti meg, mert erre az érintésre magához tért és
834  7|                fogja látni! - hebegte.~ ~Az asszony nem mozdult.~ ~-
835  7|              függ minden... ha esni kezd az eső, vége van mindennek,...
836  7|                 a nyomot...~ ~Megragadta az asszony fehér karját, melyről
837  7|             rajta egyet, hogy ott maradt az öt ujja nyoma a ruganyos
838  7|            magával fel a hegyre, ahonnan az előbb lefutottak, néha hátranézett
839  7|             felértek arra a helyre, ahol az eb imént tétovázva megállott,
840  7|             elnyujtózott és megindult be az erdőbe.~ ~- Jöjjön! - mondá
841  7|               patak partján, mig kiértek az erdőből. A véreb mindig
842  7|            mindig gyorsabban ment előre; az erdő szélén, ahol már nem
843  7|             többé, szinte futni kezdett. Az erdész halk füttye visszatartotta.
844  7|                 erősen a lég áramlása.~ ~Az asszony engedte, hogy az
845  7|                 Az asszony engedte, hogy az erdész vigye magával a karjánál
846  7|             Bódultságában jól esett neki az a szenvedés, mit a férfi
847  7|            gondolkozott. Lelke tele volt az iszonyu látvány emlékével,
848  7|               férfi is elvesztette volna az eszét. De az vitte őket,
849  7|           elvesztette volna az eszét. De az vitte őket, körül a kerteken,
850  7|            vesszőkeritéséig értek, a hol az eb egy perczre zavarba jött,
851  7|              bejárója lenne valakinek.~ ~Az erdész halkan hivta a kutyát,
852  7|            erdész halkan hivta a kutyát, az erre visszaugrott s a férfi
853  7|             osont.~ ~Mihály eleresztette az asszonyt.~ ~- Tudja, ki
854  7|               Semmit sem tudok! - felelt az asszony merev tekintettel.~ ~-
855  7|              kutya egyszer megzavarodott az erdőben, már tudtam az egészet.
856  7|     megzavarodott az erdőben, már tudtam az egészet. Akkor két ember
857  7|                nyoma folyt össze előtte. Az egyik a gyilkos volt, aki
858  7|                és amint a tisztásra ért, az orvvadász rálőtt. Onnan
859  7|                tette a kezét és beemelte az asszonyt a sövényen. Az
860  7|                  az asszonyt a sövényen. Az után átlépett rajta ő is
861  7|                 rajta ő is és jelt adott az ebnek, mely gyorsan megindult
862  7|                megindult a viskó felé.~ ~Az ajtón keskeny repedés volt,
863  7|                  világosság szürődött ki az udvarra. Mihály rátapasztotta
864  7|            vadászfegyver támaszkodott.~ ~Az erdész egy csapással bezuzta
865  7|             erdész egy csapással bezuzta az ajtót; Szikra egy intésre
866  7|                Mihály és rávetette magát az emberre, aki szó nélkül
867  7|         gazdájától. Csakugyan észrevette az erdészt, aki szomoruan támaszkodott
868  7|              kerités egyik oszlopához.~ ~Az asszony odament hozzá.~ ~-
869  7|                  gyanum volt ellene.~ ~- Az Isten jó volt, hogy kideritette
870  7|                jó volt, hogy kideritette az igazat.~ ~- S a bünös megbünhődött.~ ~-
871  7|              bünös megbünhődött.~ ~- Meg az is, a ki nem volt bünös.
872  7|               Szikra ott állott közte és az asszony közt s szükölve
873  7|                   ő még szeret minket.~ ~Az erdész elsápadt.~ ~- Anna!
874  7|              kiabálta: «Mi’áj! Mi’áj!»~ ~Az erdész lehajtotta a fejét.~ ~-
875  7|                   És odaadta a gyermeket az erős embernek, aki a csepp
876  8|                    A TERSSATTÓI RÓZSA.~ ~Az Adria partján, a magyar
877  8|                  várkastély romjain őröl az idő; a középkor regényes
878  8|                  év óta nem lakja senki. Az utolsó tulajdonos, Nugent
879  8|               csak egy őr járkál körüle, az is mogorva és szótalan;
880  8|                  is mogorva és szótalan; az örökös csendben, a sirok
881  8|                 rózsatőt hozott magával. Az apja elültette neki, a leány
882  8|         letérdelt mellé és imádkozott.~ ~Az öreg ember csodálkozva nézte,
883  8|                 mig kigömbölyödött rajta az első bimbó.~ ~Akkor a leány
884  8|                   Akkor a leány megfogta az apja kezét és odavitte a
885  8|                 Hát mi köze egy virágnak az emberek sorsához?~ ~A leány
886  8|                  A leány felkapaszkodott az apja nyakába, ugy ölelte
887  8|                  Azután elmentünk együtt az öreg Ritához, tudod, a jósnőhöz
888  8|               bimbó, fehéren, mint a hó. Az öreg horvát sirt, mikor
889  8|                és kontyba szedte, a hogy az asszonyok szokták.~ ~Ugy
890  8|                volt nyugalma, összejárta az ismerős hajókat, sorra szedett
891  8|                   egyben sem ismerte fel az igazit, körül került hát
892  8|                várta a legényt a parton. Az megdöbbent, mikor a leányt
893  8|              neki minden beszédnél: hisz az a másik szép volt. A leánynak
894  8|                legény összeszedte magát, az a másik leány tovább akart
895  8|              csak most vette észre rajta az asszonyos kontyot.~ ~- Nézz
896  8|              akarsz ölni? Hát igaza volt az öreg Ritának?~ ~- Ne beszélj
897  8|                  a leány kontyos hajára. Az odalépett hozzá és megfogta
898  8|               kezét.~ ~- Gyere velem! te az enyém vagy!...~ ~A másik
899  8|           fonnyadt, sápadt a leány, mint az a bimbó, a melyet letört
900  8|                idejére.~ ~- ~ ~Napközben az ég kissé beborult, alkonyatra
901  8|                 szürke felleg futott fel az égre s betakart mindent
902  8|                  világitó-torony mutatta az irányt, melyet a brazzerának
903  8|                 leány ült, a halász, meg az a másik evezett. A tengerpartokon
904  8|              tengerpartokon mindenki ért az ilyesmihez.~ ~Sötét volt;
905  8|                ilyesmihez.~ ~Sötét volt; az ut távolságát sejteni sem
906  8|                sirt. A legény abbahagyta az evezést és a sötétben odacsuszott
907  8|             bárka alján térdelt és kezét az arczára szoritotta. Mikor
908  8|                 brazzerában.~ ~Oh, uram, az irtózat éje volt az! A legény
909  8|                uram, az irtózat éje volt az! A legény egyre kiáltozta
910  8|                 A legény egyre kiáltozta az eltüntnek nevét; a pokoli
911  8|                  töltötte a sik tengeren az egész éjszakát; könyörgött,
912  8|                 viz a Mal-tempo öblénél, az egyik akkor is szorosan
913  8|                 És a halász? - kérdeztem az öreg várőrt, mikor elhallgatott.~ ~-
914  8|                       A halász, uram?... Az itt van előtted s az a bünhődése,
915  8|                     Az itt van előtted s az a bünhődése, ami a boldogsága
916  9|                 sirni és jajgatni, ahogy az elkárhozottak.~ ~Na hát
917  9|                 megkonditotta fölöttetek az itélet harangját. Nem jött
918  9|                  látszott a két gyermek. Az a kis bágyadtság, ami gyöngéd
919  9|                  reggelre megjött a láz, az arcz égő pirossága, a szem
920  9|                 rekedt köhögés szállt ki az elszorult mellecskéből,
921  9|           bedagadt torkon át a lehelet s az orvos, akit sietve hivtatok
922  9|            szobába: a halál árnyéka volt az, amely elzárta a piczi lelkek
923  9|                  Ami azután következett, az a rettegés volt, amit megkinzott
924  9|                  terjesztve, szállnak le az égből az apák és a mamák
925  9|         terjesztve, szállnak le az égből az apák és a mamák ölébe. Az
926  9|                az apák és a mamák ölébe. Az orvosi tudomány tehetetlen,
927  9|              orvosi tudomány tehetetlen, az anyai szeretet gyámoltalan
928  9|               anyai szeretet gyámoltalan az enyészet ez ádáz fegyverével
929  9|         szenvedések nyoszolyája mellett; az apák, a kemény, küzdelmekhez
930  9|            imádkoznak.~ ~Mit ér ilyenkor az imádság, a kétségbeesés?
931  9|           szanaszét.~ ~Oh, de irtózatos. Az a csuklás, az a szivet facsaró
932  9|                 irtózatos. Az a csuklás, az a szivet facsaró hörgés!...
933  9|          halványodó szemben; megbolondit az a könyörgő tekintet, amely
934  9|                szét belőlök, mig megakad az édes mama arczán és aggódva,
935  9|           halasztást. Mikor elkövetkezik az idők teljessége, egyszerre
936  9|                véres nyom marad utána.~ ~Az anyaság a legnagyobb öröm,
937  9|              legnagyobb öröm, amit Isten az asszonynak adhat, de az
938  9|                  az asszonynak adhat, de az anyaság üdve magában hordja
939  9|               fogható gyötrelem, amilyen az édes anyja kinja, melyet
940  9|                látásán érez. Vegyetek el az anyától mindent, ami boldoggá
941  9|              mindent, ami boldoggá tette az életben; tegyétek szegénynyé,
942  9|            gyermekét, aki keblén csüng s az elhagyatottságban csak nehezebbé
943  9|                  teheti sorsát: és azért az anya meg fog nyugodni a
944  9|           szivében a drága halottnak; de az anya, akinek meghal a gyermeke,
945  9|         rátapostak és nemcsak a fájdalom az; ami urrá lesz fölötte,
946  9|               Mindenható! most már talán az ő gyermekén a sor! - Berohant
947  9|             dultak a vonásai. Csak mikor az ember hörgő zokogással térdre
948  9|                hogy elmondja még egyszer az esti imádságot:~ ~«Őrangyalom
949  9|            imádságot:~ ~«Őrangyalom fent az égben,~ Vigyázz reám, kérlek
950  9|              gyötrő fájdalom vitte közel az őrüléshez.~ ~Virágeső hullott
951  9|             többé másban változása, mint az enyészet kifejlődésében.
952  9|        emlékezetünkkel idézhetjük vissza az elvesztett kedvest magunk
953  9|             szivünket zuzza szét; ez már az elválás hangja, amelyre
954  9|              Megindult a kettős temetés; az utczán egymás után vonult
955  9|                 a világon azonkivül, ami az ő lelkét ugy összefacsarja?~ ~
956  9|            koszorut, virágot. Mosolygott az ég, mintha örült volna annak
957  9|                Irva vagyon: «Adjátok meg az Istennek, ami az Istené!» -
958  9|             Adjátok meg az Istennek, ami az Istené!» - már pedig az
959  9|                  az Istené!» - már pedig az angyalok az Istenéi s igy
960  9|                    már pedig az angyalok az Istenéi s igy nem is illik
961  9|                  őket. De mi lenne akkor az emberekből, ha minden angyal
962  9|                 angyal elszállna közülök az égbe s nem maradna más példaadójok,
963  9|            maradna más példaadójok, mint az ördög?!...~ ~A temető szük
964  9|          egyenkint, hosszu sorban. Mikor az egymás mellé ásott sirok
965  9|                 két egyforma koporsót.~ ~Az egyik sirásó fogta a két
966  9|                  mind a kettőt a földbe, az egyiket jobbra, a másikat
967  9|            megdobbant a koporsók födelén az első hant, amely után következett
968  9|          sirhalom előtt, kiki oda, ahová az ő gyermekének a keresztfája
969  9|              hogy egymásra néztek volna. Az esztelen gőg még a közös
970  9|                gőg még a közös gyászban, az irtózatosan egyforma sorsban
971  9|                 a multat, akár volt okuk az ellenségeskedésre, akár
972  9|                 csak diszes kőlap került az egyik fakereszt helyére.
973  9|           Balázsék, Zsibói Gergelyék még az emlékezet adójának a lerovásában
974  9|         lerovásában is segitségül hivták az ellenségeskedés versengését.~ ~*~ ~