Rész

  1  1|             sorokat, mely arra vallott, hogy az ész dolgozik most ebben
  2  1|            Éliáshoz és mondja meg neki, hogy a váltót várom; utoljára
  3  1|            szolgálta urát és jól tudta, hogy miféle pénzt hord szét. «
  4  1|         embertársain s nem mult el nap, hogy valami jó cselekedettel
  5  1|                 a menyországra.~ ~Igaz, hogy milliomos létére egyedül
  6  1|               Tizenöt év mult el azóta, hogy a kis leány apja a karjai
  7  1|               embernek, aki tudta róla, hogy okos, számitó fej, gyarapszik
  8  1|                 értékpapirokból állott, hogy arról nem is tudott senki.
  9  1|             tudott senki. Azt gondolta, hogy egy hü barát kezében jobb
 10  1|                a dologba, azon a réven, hogy megszámoltathatta Barduvayt
 11  1|                    Barduvay megmutatta, hogy igaza volt a haldoklónak.
 12  1|              polgárcsaládoknál; később, hogy a gyermek növekedett, intézetbe
 13  1|                 sok fogalma volt arról, hogy milyen is a szerető sziv.
 14  1|                 s azzal biztatta magát, hogy a szerencse a bátrakat segiti.
 15  1|           kellett többé attól tartania, hogy a nagy leszámoláskor nem
 16  1|             táblázva egy ilyen bányára, hogy még a legváratlanabb véletlenek
 17  1|        nagytekintetü» szerkesztőséghez, hogy kegyeskedjék a csekély adományt
 18  1|              Aki olvassa, látja belőle, hogy ez derék, jószivü ember,
 19  1|            szolid még az üzleteiben is. Hogy felkölti mindez a bizalmat,
 20  1|                Barduvay Ádám jól tudta, hogy bejön az a pénz az utolsó
 21  1|         Éliásnak szólott. Megirta neki, hogy ne törődjék vele, ha az
 22  1|             köszönte meg a szent nőnek, hogy gyámleányát oly nemes erényekben
 23  1|      vigasztalhatatlannak mondta magát, hogy ki kell vennie védőszárnyai
 24  1|                miután már itt az ideje, hogy a leányka a világba lépjen.
 25  1|                lépjen. Bejelenti végre, hogy még ma érte megy, amint
 26  1|               idáig ért, eszébe jutott, hogy ez a száz forint még nincs
 27  1|               közé.~ ~Nagy oka volt rá, hogy azt a gyermeket a zárdából
 28  1|               Barduvay későn tudta meg, hogy egy csinos huszártiszt is
 29  1|            őszinte leveleiből sejtette, hogy a gyermeket már nővé fejlesztette
 30  1|                először életében érezte, hogy egy lesütött szempár is
 31  1|            lehetett. Szinte hihetetlen, hogy mit változott az a kis leány
 32  1|                 kutatott, mig megtudta, hogy a zárda szigorát kijátszva,
 33  1|         körülmények kényszeritettek rá, hogy ilyen alkalmazást elvállaljon.
 34  1|         értesitette a zárda főnöknőjét, hogy elviszi a leányt. Ma itt
 35  1|                szabadságnak. Azt hitte, hogy ezentul majd sokkal közelebb
 36  1|               csókolt neki, bizonyitva, hogy nem tartja cselédnek, s
 37  1|                ezzel annyira megnyerte, hogy ez a hatvan éves gyermek,
 38  1|            áldott nap azzal mulattatta, hogy a gyámját dicsérte előtte.~ ~
 39  1|             érzett. Azt mondta magában, hogy majd eljön annak is az ideje.
 40  1|               ideje. De azért, anélkül, hogy maga is észrevette volna,
 41  1|                volt szó, azt állitotta, hogy a legjobb években van. Egyébiránt
 42  1|                nem igen látszott rajta, hogy már közel van az ötödik
 43  1|                 gyeppadon. Boldog volt, hogy beszivhatja azt a levegőt,
 44  1|           amelyet a leányka kilehelt és hogy nem érzett maga mellett
 45  1|          vetélytársat. Abban megbizott, hogy itt jól őrzik a kincsét
 46  1|              őrzik a kincsét s remélte, hogy lassankint meghalványodik
 47  1|      gyermekkorában megszoktatott arra, hogy ne legyen előtte az életnek
 48  1|              anyagot: rajtakapta magát, hogy ebben a kertben, melynek
 49  1|            eddig akárhol. Csodálkozott, hogy egy idő óta olyan dolgokat
 50  1|                    Tisztában volt vele, hogy mindez miért van. Olyan
 51  1|           zavarba az egyszeregy. Tudta, hogy szerelmes és nem küzdött
 52  1|          szerepében, mikor elhatározta, hogy családot alapit s elveszi
 53  1|                    Most már odáig volt, hogy ez a gondolat foglalta el
 54  1|            érlelte tervét s bár érezte, hogy mint hatalmasodik el fölötte
 55  1|           zabolátlan vágy, nem engedte, hogy az esze beleavatkozzék a
 56  1|                 Barduvay sóváran leste, hogy mikor csapódik arczához
 57  1|            csatjáig. Észrevette azt is, hogy a gyámleánya zsebéből egy
 58  1|             Barduvay nem emlékezett rá, hogy valaha rózsaszinü levéllel
 59  1|                 gondolt s tudni akarta, hogy miféle firka az. Egy pillanatnál
 60  1|              alatt tisztában volt vele, hogy tudni is fogja. Az első
 61  1|          támaszkodva, követelni akarta, hogy a leány megmutassa neki,
 62  1|                még jókor eszébe jutott, hogy ő vetélytársa egy nálánál
 63  1|            perczben, amelyben elárulná, hogy erről tudomása van, csak
 64  1|                 köszönhette az életben, hogy a döntő pillanatban feltalálta
 65  1|                magát. Ugy rémlett neki, hogy közte, meg vágyai koronája
 66  1|         válaszfal és elhitette magával, hogy joga van ahhoz, amit tenni
 67  1|                 mikor bizonyosra vette, hogy a leány nem látja többé,
 68  1|          kutyákat!~ ~Már-már azt hitte, hogy vége van az ostoba komédiának
 69  1|                 valakit. Nem tudta még, hogy mi van a levélben, de azért
 70  1|                 azért nem sietett vele, hogy olvassa. Egyedül volt, nem
 71  1|                volt ez, mely megszokta, hogy rabszolgamódra meghunyászkodjék,
 72  1|         szorulnia.~ ~Szokva volt hozzá, hogy sohase legyen bizonytalanságban
 73  1|                 volna, már elhatározta, hogy mindenáron széttépi azt
 74  1|                  melynek következménye, hogy már régóta kezében tartja
 75  1|                    Mert mikor megtudta, hogy az az ember szereti gyámleányát,
 76  1|           megelégedéssel értesült róla, hogy a hadnagynak adósságai vannak,
 77  1|          győzhette meg Barduvayt arról, hogy rossz üzlet ez nagyon. A
 78  1|             Magában pedig azt gondolta, hogy aki adósunk, az félig rabszolgánk,
 79  1|        rabszolgánk, s titokban kivánta, hogy bárcsak minél nagyobb veszedelemben
 80  1|            eléggel tartozott neki arra, hogy adóssága a nyakát szeghesse.
 81  1|      akadályoznia. A szócsövön leszólt, hogy a kocsis fogjon; azalatt
 82  1|            egyébiránt bizonyosra vette, hogy közönséges szerelmi ömlengések
 83  1|               egyetlen halvány reménye, hogy hátha valami régibb levél
 84  1|               idő választ már el attól, hogy örökre enyém légy. Néhány
 85  1|             eddig kötelességemmé tette, hogy titkoljam czélomat gyámod
 86  1|            gyámod előtt. Boldog vagyok, hogy bizol bennem és kérve-kérlek,
 87  1|    megtántorodott és behunyta a szemét, hogy ne tudja meg egyszerre az
 88  1|                jóságos védőangyalunkat, hogy gondoljon rám, szerető öcscsére,
 89  1|                 vigasztaljon meg azzal, hogy nem tilt el bennünket egymástól.
 90  1|               az eddigitől is, annyira, hogy eleinte meg sem értett mindent.~ ~
 91  1|                    Mert az kétségtelen, hogy esküdt ellensége valamennyi:
 92  1|                    Arra nem is gondolt, hogy ennek az ördögnek valószinüleg
 93  1|                 csinos bajuszkája van s hogy ennélfogva alig volt rá
 94  1|       ennélfogva alig volt rá szüksége, hogy a csábitással magát valami
 95  1|               Lassankint hire ment már, hogy a leánynak egyebe is lesz
 96  1|                 fölöslegesnek tartotta, hogy ezt nagyon titkolja. Mig
 97  1|          nyugdij-alapot.~ ~Jelentették, hogy be van fogva. Barduvay lement
 98  1|                arczczal mondta el neki, hogy miféle vadászházról van
 99  1|          tekintetéből nyilvánvaló volt, hogy a vadászház mögött nem mozdult
100  1|                Barduvay megmondta neki, hogy hova hajtson s a fogat csakhamar
101  1|                ura, megirigyelte tőlök, hogy olyan szabadon szerethetik
102  1|               ültetve fával, cserjével, hogy kertnek is megjárta.~ ~Éliás
103  1|      gyermekkorukból emlékeztek vissza, hogy egyszer egy zömök termetü,
104  1|                után azt hihették volna, hogy nincs semmi vére. Egy kis
105  1|                beszélt s miután tudták, hogy pénze van, megbecsülték.
106  1|            mögött s akiről azt tartják, hogy olyan koru, mint a bibliai
107  1|               már. Csak annyi az egész, hogy egy kicsit megaszalódik,
108  1|                 olvasott, nem hallotta, hogy kocsi állott meg a ház előtt.
109  1|               fel és küldte a cselédet, hogy nézzen ki egy kicsit. Ő
110  1|                 azért kiváncsian várta, hogy mi ujság. Szokatlan dolog
111  1|              ujság. Szokatlan dolog az, hogy őt idehaza megkeressék.~ ~
112  1|            Barduvay egy darabig hagyta, hogy körülsimogassa és eldicsérje
113  1|               utczai lárma.~ ~- Igen, a hogy tetszik; üljön le, Ádám
114  1|            rátért a dolgára. Nem tudta, hogy hogy adja elő.~ ~- Valami
115  1|                dolgára. Nem tudta, hogy hogy adja elő.~ ~- Valami váltók
116  1|            Üzlet csak üzlet; higyje el, hogy az ilyesmi csupa renommérontás.~ ~-
117  1|               az ember mindig jól kell, hogy csinálja a hivatását. A
118  1|            ujjaival lapozott benne.~ ~- Hogy is hivják csak? ahán, Doborkay! -
119  1|                 ur lesz, elszokik tőle, hogy a fejét okosan törje; azután
120  1|             öreg zsidó azt vette észre, hogy a levegőnek beszél: Barduvay
121  1|                arczkifejezése elárulta, hogy máshol van a lelke. Éliás
122  1|                 lelke. Éliás kitalálta, hogy annak az embernek kisebb
123  1|                ismerem. Annyi az egész, hogy Bella megszerette és én
124  1|           megszerette és én nem akarom, hogy ilyen könnyelmü, léha férje
125  1|          csüggött Barduvayn, azt hitte, hogy érti. A tizezer forint majd
126  1|               ki abból. Annyi bizonyos, hogy ki van már az eszelve régen.
127  1|              egy kicsit megnyomoritani, hogy prózaibb legyen a formája
128  1|               Egy ember, aki nem tudta, hogy az életnek még gondjai is
129  1|            forgott embereknél. Azalatt, hogy Éliás megkinálta székkel,
130  1|               ur?~ ~Doborkay azt hitte, hogy minél kevesebb szóval esik
131  1|              lesz feltünő. Boszantotta, hogy most tud valaki itt lenni
132  1|             most tud valaki itt lenni s hogy az a valaki éppen Barduvay;
133  1|              már mindegy, azért katona, hogy ha bajban van, hát kivágja
134  1|          bizonynyal megmondja Éliásnak, hogy négyszem közt akar vele
135  1|                 összevissza? Kikürtöli, hogy rendes látogatója; mi szükség
136  1|                  Hanem azért azt hitte, hogy jó lesz mosolyogni.~ ~-
137  1|            hatva és végre hozzákezdett, hogy valamiképen megmagyarázza.~ ~-
138  1|               meg.~ ~Barduvay a nélkül, hogy felnézett volna papirosáról,
139  1|               Doborkay intett Éliásnak, hogy hallgasson. Éliás ugy tett,
140  1|            fizetni, - mondá. Azt hitte, hogy ezzel bezárja a további
141  1|               tárgyalást; számitott rá, hogy egy ember, a ki rá nézve
142  1|            hangjában valami követelő, a hogy a hivatásszerü katonák kérnek,
143  1|               akik ahhoz vannak szokva, hogy vagy engedelmeskednek, vagy
144  1|                  hadnagy ur, higyje el, hogy teljes lehetetlen. Nagyon
145  1|               tévedés, uram: higyje el, hogy minekünk is megvannak a
146  1|               gondjai és én biztositom, hogy e perczben boldog lennék,
147  1|                  de nyugodt volt abban, hogy nem találják ki szavai értelmét
148  1|             gyönyörüséget talált abban, hogy ezt a rejtett vallomást
149  1|         önmagának. Azután, mikor látta, hogy vetélytársa elkomolyodik,
150  1|        Tervszerüleg vitte oda a dolgot, hogy a hadnagy benne keresse
151  1|              döntő pillanat, rettegett, hogy titkát el fogja árulni.
152  1|                  Barduvay azt gondolta, hogy most egy csapással fogja
153  1|                mintha attól félt volna, hogy kiszabaditják magukat önuralma
154  1|            Mindent tudok és nem akarom, hogy ez a játék tovább is folyjon.
155  1|             észre kellett volna vennie, hogy milyen vad hév volt abban
156  1|      veszélyeztetve van. Eszébe jutott, hogy a Bella utolsó levele, tele
157  1|         kardjához kapott: Köszönje meg, hogy a gyámja neki!~ ~- Külömben
158  1|           pozdorjává zuzta. - Láthatja, hogy nincs szükségem rá, hogy
159  1|                hogy nincs szükségem rá, hogy kardot vagy más fegyvert
160  1|                  Barduvay Ádám belátta, hogy amit tett, nem volt okos
161  1|           akartam egyebet mondani, mint hogy egy olyan elkényeztetett
162  1|               döfést; bizonyosra vette, hogy ezzel tönkreteszi:~ ~- Bella
163  1|           tettem, uram, s feltételezem, hogy ez a megjegyzése nem vonatkozik
164  1|                 aggodalmait és belátom, hogy a látszat félrevezethette.
165  1|       megalkusznak. Még mindig remélte, hogy üzletet fog csinálni a katonatiszttel,
166  1|                hitte - lesz annyi esze, hogy két rossz közül a kisebbet
167  1|                 magamnak tartozom vele, hogy tisztázva legyek s önnek
168  1|         meghallgatni. Azt hitte, ugy-e, hogy könnyelmü vagyok, aki aláástam
169  1|             menekülni? Arra is gondolt, hogy legrosszabb esetben eladom
170  1|             pályát kezdenék, dolgoznám, hogy megfizethessem tartozásaimat
171  1|        tartozásaimat és Bellára biznám, hogy hü marad-e hozzám, amig
172  1|              Barduvay visszaemlékezett, hogy abban a levélben, melyet
173  1|               komolyan, vagy azt hitte, hogy a tisztecske nagyzol. Kiváncsi
174  1|            Különben sem hallottam róla, hogy valaha pörben lett volna, -
175  1|                   folytatta Doborkay, - hogy én az édes anyám nevét viselem,
176  1|              közös erővel fogtak hozzá, hogy életre keltsék. Barduvay
177  1|        Megfoghatatlan! Azt kell hinnem, hogy a szegény öreg megzavarodott.
178  1|              volt!~ ~Barduvay sejtette, hogy Éliással különös dolog történt;
179  1|                 akármi, de az bizonyos, hogy beteg. És senki sincs itt,
180  1|                ragadta meg az alkalmat, hogy eltávozhatott. Nagyon rosszul
181  1|               Barduvaytól és megigérte, hogy azonnal küld orvost. Egyebekre
182  1|              jön, fizesse ki és mondja, hogy egy másik orvos már megelőzte.~ ~
183  1|                 mintha nem bizna benne, hogy egyedül vannak, körülnézett.~ ~
184  1|       hazaszaladtam egy mértföldnyiről, hogy néhány perczre lássam, ugy
185  1|              akadt dolgom. Azt akartam, hogy gazdag legyek, hogy meg
186  1|            akartam, hogy gazdag legyek, hogy meg tudjam neki szerezni,
187  1|               amit a szeme-szája kiván, hogy el tudjam vele feledtetni,
188  1|                 tudjam vele feledtetni, hogy magába van a világon mellettem;...
189  1|                 a világon mellettem;... hogy pótoljam az anyját...~ ~
190  1|                  nézd, milyen gyönyörü! Hogy csókolta, hogy örült neki
191  1|                gyönyörü! Hogy csókolta, hogy örült neki az árva leány,
192  1|                kinek nem jutott eszébe, hogy sürgesse, hanem csak hallgatta
193  1|                  olyan kis bolond volt, hogy megcsiptem az arczát és
194  1|        kisasszonyt, akinek azt kellett, hogy mondjam: «Alászolgája!»...~ ~
195  1|            mondjam: «Alászolgája!»...~ ~Hogy kikaczagtuk egymást!...
196  1|             háznál; hát nem azt hittem, hogy olyan kis baba marad mindig?~ ~
197  1|    megszégyeltem, mikor megtanitott rá, hogy ne vágjak fel a tányéromon
198  1|           sétálni mentek... Azt akarta, hogy vegyek neki ruhát, ékszereket.
199  1|                kezekről; azt mondom én, hogy mind nem ér az semmit. Szobrot
200  1|          csacsog belőlem. De azt tudom, hogy mikor megláttam földig érő
201  1|               hát a bün jutott eszembe: hogy kinek a nyakát fogja az
202  1|               kar egyszer körülfogni és hogy meg kell halnia annak a
203  1|            Ugy-e, mi volt benne? Ugy-e, hogy nem tudja?... Azt irta benne,
204  1|               tudja?... Azt irta benne, hogy elment a kedvesével! Hallja-e,
205  1|                    Barduvay észrevette, hogy Éliás tántorog. Felugrott
206  1|                 volna egy bikát is. Oh, hogy kerestem azt az embert!...
207  1|                Csak annyit tudtam róla, hogy katonatiszt. Hátha egy egész
208  1|                 utána... Tudtam én azt, hogy mi sor vár a kis leányomra
209  1|           hittem, meghalok. Kitaláltam, hogy Judit van itt... egy teljes
210  1|                 volna!... mondom önnek, hogy utolsó órája ütött volna;
211  1|                  Ádám ur, ön nem tudja, hogy mi az, mikor egy gyermek,
212  1|                 szót sem. Tudtam ugyis, hogy be fogja vallani. Elmondott
213  1|        Elmondott mindent, attól kezdve, hogy eleinte nem akarta elárulni
214  1|          tisztet.~ ~Az azt igérte neki, hogy nőül fogja venni... A boldogtalan
215  1|             leány mégis csak arra kért, hogy bocsássak meg annak az embernek
216  1|                meg annak az embernek és hogy ne álljak rajta boszut:
217  1|            voltam és csak azt fogadtam, hogy én nem állok boszut... és
218  1|              kimondtam, arra gondoltam, hogy az apa bünét majd a fiuval
219  1|           inkább megvárjam, amig megnő, hogy egy napon megfojttassam
220  1|                     Nem hinné, Ádám ur, hogy az ember mennyire szeretheti
221  1|                gyengült... megtiltotta, hogy orvost hivjak, de azért
222  1|                 fejemet az ágyaszélébe, hogy ketté repedjen s ott vesszek
223  1|                  te aranyos leányom!... Hogy megölt a szived, te rózsaszála
224  1|            angyal!...~ ~Azután anélkül, hogy megfordult volna, elkezdett
225  1|              mint egy imádság. A festő, hogy annál nagyobbá tegye a hatást,
226  1|              merev tekintete elmondták, hogy a lelkével nincs most ezen
227  1|         kiérezte az Éliás tekintetéből, hogy nem játék ez. Ebben a szentélyben,
228  1|              apa szája. Barduvay látta, hogy milyen csodálatos tüz ég
229  1|          nemességére. Nem ugy nevelték, hogy ambicziója lett volna fényesebbre
230  1|              amig megvan, pedig tudjuk, hogy nagy kincsünk.~ ~Végre is
231  1|              üzleti okokból is megérte, hogy féltse, mert megaranyozta
232  1|            ötágu koronának köszönhette, hogy tekintélye volt vállalatának.~ ~-
233  1|              mozdulattal sem árulta el, hogy fáj. Arcza inkább azt látszott
234  1|            inkább azt látszott mondani, hogy boldoggá teszi az a vaserő.~ ~-
235  1|                 volt ebben a kérdésben, hogy hátha mindaz, csak egy végzetes
236  1|         magammal a fiut is. Tudtam már, hogy mit fogok csinálni... Az
237  1|                  Nem tudom én, Ádám ur, hogy mi az a regény, de azt hiszem,
238  1|                a regény, de azt hiszem, hogy a bánat elvette az eszemet
239  1|             tett. Azt mondtam magamban, hogy urat csinálok a fiuból,
240  1|          vérében, akkor megmondom neki, hogy a fia volt az, aki megölte.
241  1|              azonban ne tudja meg soha, hogy meg ne sirathassa!...~ ~
242  1|            kapott az ember egy levelet, hogy a villám becsapott otthon
243  1|           csapás alatt, félni lehetett, hogy még meggyilkolja magát.~ ~
244  1|               korán reggel. Azt hiszem, hogy legfőbb ideje volt; láttam,
245  1|             czimert és otthon elmondta, hogy szegény felesége meghalt,
246  1|                Az athletán meglátszott, hogy mint éli magát bele lassankint
247  1|         tekintette többé lehetetlennek, hogy mindez valóság. Éliás egyszerre
248  1|              amelyik arról tanuskodott, hogy Barduvay Ádám majdnem ötven
249  1|                most már?!... ~- Hiszem, hogy az unokád vagyok, hiszek
250  1|                lennék.~ ~- Nem akartam, hogy pária légy, mint az én fajom,
251  1|                 akinek bünül róják fel, hogy a legrégibb istent imádja;
252  1|           imádja; nem volt jogom hozzá, hogy megfoszszalak attól a világtól,
253  1|                 megöleltél. Azt hittem, hogy soha sem érem el; soha tőlem
254  1|               régi gyülölet. Nézd csak, hogy remegek most is. Csak a
255  1|             megölni és reád kiáltottam, hogy te öld meg.~ ~- Az apám
256  1|              ugy; hagytalak sanyarogni, hogy ösmerd meg az életet és
257  1|              akkor nyultam a hónod alá, hogy emeljek rajtad egyet, mikor
258  1|              aki nem sokáig élt azután, hogy a czimerét eladta számodra,
259  1|            engem; a te iskolád volt az, hogy számtannak néztem az egész
260  1|             most tenni? Megbocsátasz-e, hogy ezt a nagy szomoruságot
261  1|            okoztam neked?!... Tudom én, hogy a világ előtt nem szabad
262  1|             magunk leszünk, megengeded, hogy megöleljelek, hogy fiamnak
263  1|          megengeded, hogy megöleljelek, hogy fiamnak hivjalak?!...~ ~
264  1|                  Barduvay azzal felelt, hogy megölelte és megszoritotta
265  1|               megbocsátanom, - mondá; - hogy mit fogok tenni, azt még
266  1|                 Mit érthetett az alatt, hogy ő is? ’szen a halott megtiltotta
267  1|               halott megtiltotta nekem, hogy boszut álljak és ő soha
268  1|           simogatása. Szüksége volt rá, hogy minél nyugodtabban gondolkozzék,
269  1|                az ember, aki megszokta, hogy senkire nem szorulva, a
270  1|      nemeslevelét, bebizonyitotta neki, hogy a saját erejében és eszében
271  1|              való hit csupa képzelődés, hogy egy eddig semmibe sem vett
272  1|                 egész életén át.~ ~Mert hogy őrködött, az kétségtelen;
273  1|                 bántotta ez a gondolat, hogy az ellentétes tulzásba menve,
274  1|              irtak elő, most azt hitte, hogy ezentul kikerülhetlenül
275  1|              egy sereg «tekintet»-nek s hogy abból az atyafiságból kifolyólag,
276  1|              bizonyságát találta annak, hogy az élet igazi alapja az
277  1|             mindig tudta módját ejteni, hogy szorgalmának jutalma legyen,
278  1|           kitartást. Ennek köszönhette, hogy lassankint megszokta a rendithetetlen
279  1|               mint a siker. Lehetetlen, hogy hálátlanságot kövessen el
280  1|                 róla, amely megmutatta, hogy milyen szive van annak a
281  1|                ama kinos gondolat elől, hogy annyi ideig csalta a világot
282  1|                a tudat, mert ugy hitte, hogy egy véletlen felfedeztetés
283  1|           megalázta: iszonyodott attól, hogy eldobja a lopott nevet,
284  1|                 telt eddig, jól ügyelt, hogy hozzáférhetetlen maradjon;
285  1|        biztosithatja teljesen az ellen, hogy a pallos egyszer le nem
286  1|           tolvajnál s közel volt hozzá, hogy megátkozza születését és
287  1|             éjszakában. Barduvay örült, hogy olyan későre jár; igy legalább
288  1|                Azután felment ura után, hogy meggyujtsa a lámpát. Barduvay
289  1|            János kétszer is szólt neki, hogy a vacsora várja, utóljára
290  1|          keletkezett a többi. Megtudta, hogy egy zsidóleány fia, akit
291  1|                 jogon kivánhatnák tőle, hogy ő, az elsőszülött, átengedjen
292  1|                 rá és ő megigérte neki, hogy meg lesz elégedve. Az igaz,
293  1|                 lesz elégedve. Az igaz, hogy másképen gondolta; nagyon
294  1|         Barduvay Ádám sokáig azt hitte, hogy nem éli tul az iszonyu tusát.
295  1|                 tusát. Óhajtotta volna, hogy az öreg Éliásnak legyen
296  1|               szerint arra vonta vágya, hogy széttörje az akadályt, mely
297  1|                  Mintha hallotta volna, hogy esdekel hozzá a halott;
298  1|               halott; ugy rémlett neki, hogy hangok támadnak a levegőben
299  1|               öreg Éliás! Hiszen látod, hogy ő nem akarja!... Az anyám,
300  1|                 a vén fa árnyékában?... Hogy csak egy perczre is meg
301  1|                 leány felé és óvatosan, hogy az ág se rendüljön meg utána,
302  1|                 munkát.~ ~Ugy látszott, hogy elmult a katasztrófa és
303  1|                szerint első dolga volt, hogy egy kis bokrétát kössön
304  1|                        Elment a nélkül, hogy megölelt volna... A rossz
305  1|           esztendei bérét és meghagyta, hogy legyünk jók mindig a kisasszonyhoz...~ ~
306  1|              Azután ezt a levelet adta, hogy mihelyt a kisasszony felébred,
307  1|                  higyje el, kisasszony, hogy le sem feküdtem; itt várok
308  1|              elutazott... Én nem tudom, hogy miért aggódom most annyira...~ ~
309  1|             elbucsuzott tőle; azt irta, hogy nagyon fontos üzletben utazik.
310  1|             üzletben utazik. Meghagyta, hogy azonnal hivasson közjegyzőt,
311  1|        lehetetlen volt ki nem találnia, hogy itt valami rendkivüli dolog
312  1|                történt. Megparancsolta, hogy a kocsis befogjon s beszaladt
313  1|              beszaladt Sarolta nénihez, hogy értesitse.~ ~Elhatározták,
314  1|              értesitse.~ ~Elhatározták, hogy Jánost beküldik a közjegyzőért
315  1|       kérdezősködött.~ ~Mikor megtudta, hogy nincs itt, hanem valami
316  1|               Doborkay későn tudta meg, hogy Bella kerestette. Egész
317  1|                 Mikor megmutatták neki, hogy melyik a közjegyző, odament
318  1|             tartozom vele, azt állitja, hogy Barduvay ur magával hozta.~ ~
319  1|            kitelhetett. Elmondta benne, hogy hosszu üzleti utra indul,
320  1|                     Miután pedig tudom, hogy gyámleányom, Ákosy Bella
321  1|                 is érdemli: kijelentem, hogy házasságuk ellen kifogásom
322  1|           kifogásom nincs, sőt óhajtom, hogy a legrövidebb idő alatt
323  1|       összekeljenek. Rendelem egyuttal, hogy ha egy év leforgása alatt
324  1|                 az egyetlen kikötéssel, hogy Éliás zsidót, aki barátom,
325  1|               volt nálam és előre kért, hogy legyek készen, mert értem
326  1|             értem küldenek. Biztositom, hogy oly higgadtan és világosan
327  1|               világosan beszélt, mint a hogy csak egy épelméjü ember
328  1|            titokba beavatva, aki tudta, hogy Barduvay Ádám, a zsidófiu,
329  1|                egyetlen, aki kitalálta, hogy Barduvay Ádám, a zsidófiu,
330  1|               főnöktől, mikor belépett: hogy a keleti oldalon adjon neki
331  2|              Egy lélegzetre elég annyi, hogy Pöndör Vicza volt az asszony
332  2|                asszony leánykori neve s hogy azok közé a menyecskék közé
333  2|             Birda Péterhez, mert tudta, hogy van az embernek egy kis
334  2|                 azon vette magát észre, hogy mértföldnyire ugyan nem
335  2|         levetkeztették a második napon, hogy elfoglalták az uj lakást.~ ~«
336  2|               volt. Azt is tudta Birda, hogy mért hozta magával őket.
337  2|                  Inkább küldte az urát, hogy csak menjen magában. De
338  2|           értette a dolgot Birda Péter, hogy hadd menjen ő magában imádkozni,
339  2|                 magában imádkozni, mint hogy ugy megváltozott az asszony
340  2|         megszerette a csendes erdőt; de hogy Urfi meg Kisasszony ne maradhassanak
341  2|           megakadt annál a gondolatnál, hogy ennek csak egy oka lehet.
342  2|                 csak egy oka lehet. Az, hogy valaki, akit a kutya nem
343  2|                 hozzá tud ahhoz szokni, hogy ne beszéljen haszontalanul.
344  2|                 gyanunak egy mustármag, hogy perczek alatt toronymagasságu
345  2|                Eddig eszébe sem jutott, hogy a felesége megcsalhatja.
346  2|                 hitte egyszerü eszével, hogy sokkal jobban őrzi, semhogy
347  2|                 Nagy szerencse volt az, hogy ugy el voltak dugva az emberek
348  2|             emberek elől. Most azonban, hogy egy piczike gyanuokot talált,
349  2|               az egész mesét. Bizonyos, hogy mig ő odajár, azalatt történik
350  2|                    Volt annyi nyugalma, hogy azt mondta magában: «Most
351  2|              megint. Már-már azon volt, hogy csakugyan bemegy a faluba.
352  2|                lóról.~ ~- Ejnye, de jó, hogy találkozunk. Itt vannak
353  2|                 van az asszonynak arra, hogy titokban tartson kulcsot
354  2|                kezdjen. Kezdte belátni, hogy mégsem egészen könnyen forog
355  2|               különösen meghagyta neki, hogy jól ügyeljen, mert a vadorzók
356  2|         megtörtént csütörtökön ugyanaz, hogy este hirtelen lövés riasztotta
357  2|               sem, pedig bizonyos volt, hogy rájártak a vadra. Egyszer
358  2|          lövöldözés előbb-utóbb; csuda, hogy eddig is nem szólott. Reggel
359  2|               borultas volt. Azt tudta, hogy uj hold van; e szerint ma
360  2|                   Biztatta a feleségét, hogy csak feküdjék le. Ő is alszik
361  2|               letette az exáment arról, hogy csakugyan benőtt a fejelágya.
362  2|              benőtt a fejelágya. Tudta, hogy csalják; most gyanut fogott,
363  2|            csalják; most gyanut fogott, hogy az a csütörtöki lövöldözés
364  2|           lövöldözés is csak arra való, hogy őt elcsalja hazulról. Jól
365  2|        mozdulatlanul.~ ~Arra riadt fel, hogy iszonyu kutyaugatás támadt
366  2|       hallatszott...~ ~Birda kitalálta, hogy mi az. Urfi végsőt vonaglik:
367  2|            feltalálta magát.~ ~- Nézze, hogy megharapott a kutyája.~ ~-
368  2|              kutyája.~ ~- Tudom; jó is, hogy agyon tetszett lőni. Most
369  2|              természetes hangon mondta, hogy az erdész szószerint elhitte.
370  2|             paraszt felemelte puskáját, hogy leüti őket. Szük volt a
371  2|              mig a környéken megtudták, hogy a pirótai kerülőház leégett.~ ~
372  3|               el akarta volna titkolni, hogy csont is van benne.~ ~Kint
373  3|              nem bántotta; annak örült, hogy kötekedik vele. A két gyermek
374  3|                 róla, azt mondták neki, hogy nincs annak ideje az irka-firkára,
375  3|              elöntötte a vér az arczát, hogy végre elhivatták hozzá doktor
376  3|             kell adni», mondta anélkül, hogy csak egy ujjal is megvizsgálta
377  3|            Szegény kis «pipacs» érezte, hogy még a homloka is rózsaszinre
378  3|                 válik. De jó, gondolta, hogy nem ugy nyitott be, mint
379  3|        valamikor régen! Pedig bántotta, hogy az a fiu még ilyen formaságot
380  3|                nak olyan rosszul esett, hogy már nem csufolja. Hát megváltozott
381  3|                   Pedig a leány érezte, hogy ő most is csak a régi. Faluhelyen
382  3|               aki közel van a szivéhez, hogy ugy nevezze?~ ~Mikor az
383  3|            egész kezét és kaczag rajta, hogy ő, a «pipacs», felsivalkodik
384  3|      fájdalomtól.~ ~Meg se merte hivni, hogy jöjjön el ujra, s amint
385  3|            jeles ember magyarázta neki, hogy mi az a «kongrua», amiről
386  3|             amivel nyilvánvalóvá tette, hogy általános müveltségü ember,
387  3|              kérdezte titokban magától, hogy hát miért jött, ha nincsen
388  3|              onnan látta a zsalu mögül, hogy a doktor ur nagy beszédben
389  3|              kapaczitálta az öreg urat, hogy lenditsen az ügyén.~ ~A «
390  3|             azért maradt ott tovább is, hogy észrevétlenül nézze azt
391  3|                 egy békát szorongatott, hogy őt ijesztgesse vele.~ ~Az
392  3|                 hegyét és tudakozódott, hogy jól termett-e az idén a
393  3|           Szereti-e nagyon?~ ~- Persze, hogy szeret; nagyon szeret.~ ~-
394  3|                Nem azt kérdeztem, hanem hogy maga szereti-e?~ ~A «pipacs»
395  3|         mohósággal nézte a férfi ajkát, hogy a szája nyilásakor leolvashassa
396  3|             volna talán, ha azt mondja, hogy nem; meg sem gondolta, hogy
397  3|             hogy nem; meg sem gondolta, hogy hiszen olyat nem szabad
398  3|                    A férfi azt felelte, hogy igen és mosolygott hozzá.
399  3|                  A «pipacs» arra vette, hogy a boldogságtól és nem látta
400  3|              vágyik hát képviselőségre, hogy megházasodhassék?~ ~- Megvallom,
401  3|        megházasodhassék?~ ~- Megvallom, hogy azért.~ ~Ugy értette, hogy
402  3|              hogy azért.~ ~Ugy értette, hogy akkor gazdag ember lesz
403  3|                a «pipacs» azt gondolta, hogy csak akkor kapja meg a leányt.
404  3|               leányt. És eszébe jutott, hogy mennyi jót tett már ő az
405  3|             tett már ő az emberekkel és hogy talán csak arra van itt
406  3|             csak arra van itt a földön, hogy folytassa ezt az áldásos
407  3|           erején, szemmel látható volt, hogy legalább száz választóval
408  3|        nagyságos urhoz, mondd meg neki, hogy mienk a világ, toszul már
409  3|        gazdátokkal együtt, nem igaz az, hogy ti jól láttok!~ ~Nem is
410  3|             szinünk, no nézze az ember, hogy ránk ijeszt itten!...~ ~-
411  3|           mellett. Mikor Gubaczi látta, hogy miben áll a dolog, váltakozni
412  3|           szinei, elnyiffantotta magát, hogy: árulás! árulás! - Mikor
413  3|              apja.~ ~- Mondd meg nekik, hogy itt van a tatár; üt, vág,
414  3|                 magán, váltig kiabálta, hogy: az Istenért, uraim! de
415  3|        megropogtatva minden csontjában, hogy szeliden káromkodva sántitott
416  3|                  azok mind azt mondták, hogy fucscs, vagy nem szóltak
417  3|             hozzá. A biró be sem várta, hogy kérdezzék, megeredt a szava:~ ~-
418  3|         nyolczvanadik ember.~ ~- De hát hogy az ördögbe jutott ilyesmi
419  3|               engedjük! hanem az szent, hogy sose láttam ilyen karakteres
420  3|                ilyen karakteres embert! Hogy nem szólt volna egy világért!...~ ~-
421  3|                 Tudjuk no, szerencsére, hogy még nem volt késő. Elszólta
422  3|                    Miféle kisasszonyka? Hogy szólta el magát?...~ ~-
423  3|             füléhez, - kivettük belőle, hogy a fiatal doktor járogat
424  3|              lehet már azt tudni. Alig, hogy a ténsur tegnap elutazott,
425  3|           azután olyan nagyon bus volt, hogy én, meg a jegyző megkérdeztük
426  3|               jegyző megkérdeztük tőle, hogy mi baja? Mert segitenénk
427  3|    boldogságáért?! Azt szeretném látni, hogy mit nem teszek meg! A tekintetes
428  3|                   Pedig tudhatta volna, hogy még az ellenségére is rászavazna
429  3|                mondott az semmit, csak, hogy nagyon boldoggá tennők,
430  3|                biró, - oszt’ elmondtuk, hogy aki a kisasszonyt szereti,
431  3|             mondja meg a tekintetes ur, hogy szeretjük-e hát a pipacs-kisasszonyt?
432  3|                 mert azt merte mondani, hogy neki más dolga van; de ’
433  3|               üzeni a tekintetes urnak, hogy az Isten áldja meg minden
434  3|               Az öreg nemes ugy érezte, hogy nagyon melegszik a szive,
435  3|               ur csak most vette észre, hogy milyen gyászban van, tetőtől
436  4|                  Az emberek azt hiszik, hogy csak a jeges tenger komor
437  4|           lehetnek azok, akiknek illik, hogy legyen egy dobzse-királyuk
438  4|                    Elhiszed-e most már, hogy szeretlek? Van-e még kétség
439  4|               boldogságtól, mert érzem, hogy még többtől már ugy is megszakadna
440  4|            mégis bátran irok. Rettegek, hogy megkapod-e ezt a levelet,
441  4|           bátorsággal vallom meg neked, hogy szeretlek. Amikor megölelsz,
442  4|         Behunyom a szememet, te drágám, hogy jobban lássalak; hogy ne
443  4|           drágám, hogy jobban lássalak; hogy ne legyen más kép a lelkemben,
444  4|                olvassam ki a szemedből, hogy szeretsz; hogy az utálatos
445  4|               szemedből, hogy szeretsz; hogy az utálatos démon nem mondott
446  4|                 Tudd meg tehát te édes, hogy mind azt a sok paragrafust
447  4|            érted! Most már tudod te is, hogy mindenem vagy; hallottad?
448  4|                  Mit csinálsz az alatt, hogy nem látjuk egymást?~ ~Bizonyosan
449  4|                 akarja. Belátod, ugy-e, hogy nem ellenkezhetem? Alig
450  4|              Mikor ő mindenáron akarja, hogy menjek. Még sem szabad vele
451  4|              azután a fejem alá teszem, hogy rólad álmodjam. Arról, amiket
452  4|             szivem! Hát mégis lehet az, hogy mi ne lássuk egymást mindennap?
453  4|              először. Pedig megigértem, hogy mindennap lesz tőlem leveled.
454  4|                  Hisz azt tudod ugy is, hogy nagyon szeretlek. Hogy nevetem
455  4|                  hogy nagyon szeretlek. Hogy nevetem magamban azt a fiatal
456  4|               udvarolna.~ ~Gondolhatod, hogy rá sem hallgatok. Csak te
457  4|             aggodalomtól. Azt gyanitom, hogy ő ide készül. Alkalmasint
458  4|                   Azután nem is hiszed, hogy mennyire igénybe veszi az
459  4|                 is vagyok fáradva, ugy, hogy alig hajtom le fejemet a
460  4|                 Különös, szinte örülök, hogy végre el fog jönni. Legalább
461  4|              meg kell adni neki, ugy-e, hogy nagyon okos ember? Majd
462  4|              beszélni. Persze óvatosan, hogy fel ne tünjék. Hisz’ oly
463  4|                  Most csak arra kérlek, hogy az istenért, semmisitsd
464  4|           megérkezett s esküdni mernék, hogy sejt valamit. Minek is legyenek
465  4|               szavamat, éppen két hete, hogy nem irtam, hanem ezentul
466  4|                 Hát mégsem állotta meg, hogy ne irjon. Oh, maga Don Juan!
467  4|              azt akarja mondani, ugy-e, hogy ő is tetszik önnek. Vagy
468  4|               Talán próbára akar tenni, hogy féltékeny vagyok-e?~ ~Kedves
469  4|                 jó barátom! Én belátom, hogy nem szabad tulságosan követelőnek
470  4|           lennem. Én itt mulatok, igaz, hogy muszájból, de mégis mulatok.
471  4|                illet, igazán nem tudom, hogy leszek. Ő azt akarja, hogy
472  4|              hogy leszek. Ő azt akarja, hogy szeptember vége előtt ne
473  4|               emberek mégis azt hiszik, hogy csak a jeges tenger komor
474  5|               meggyorsitani lépéseimet, hogy nyomában maradhassak. Eszem
475  5|                gyávák vagyunk, annyira, hogy szinte bénáknak érezzük
476  5|        megerősödve szárnyaink: érezzük, hogy tudnánk már repülni, de
477  5|               vagyunk bizonyosak benne, hogy vajjon helyesen cselekszünk-e
478  5|              betakarta a fejét is, ugy, hogy arczából alig maradt szabadon
479  5|                finom, azt hittem volna, hogy valami szobaczicza, aki
480  5|          századrésze alatt megértettem, hogy valami rendkivüli történik
481  5|      gondviselés hozott ide!... Láttam, hogy az asszony majdnem futva
482  5|             amint megragadtam a karját, hogy ne szállhasson le az utolsó
483  5|               kendő. Csak ekkor láttam, hogy milyen. Halvány, érdekes
484  5|                köze hozzá? Mondtam már, hogy hagyjon békével. Ha nem
485  5|              lecsillapitotta. Talán az, hogy olyan fiatal voltam, ámbár
486  5|                  vagy talán észrevette, hogy mennyire meg vagyok indulva.
487  5|             annyira gyermek volnék még, hogy igy szabad beszélni velem?~ ~-
488  5|          nyersen, - de azért nem türöm, hogy ön meghaljon!~ ~Sohasem
489  5|                erre a szóra rám nézett. Hogy nem haragszik többé, arra
490  5|              arra megesküdtem volna, de hogy mit mondott még ezenkivül
491  5|                  Mert nem arra való ön, hogy meghaljon, hanem hogy éljen.~ ~-
492  5|               ön, hogy meghaljon, hanem hogy éljen.~ ~- Honnan tudja?!...
493  5|                lenni.~ ~Ugy kell lenni, hogy valami regényből beszéltem,
494  5|                 magamban nőni, annyira, hogy már nem is zavart meg az
495  5|               zavart meg az a gondolat, hogy majdnem éj idején egyedül
496  5|        embereknek, akikkel találkozunk, hogy testvérek vagyunk.~ ~Mázsányi
497  5|           Istennek, aki hozzá segitett, hogy egy nagy szerencsétlenséget
498  5|              meg a magáét. Kivallatott, hogy ki vagyok, mit csinálok;
499  5|          esztendős vagyok. Nem akartam, hogy olyan nagyon gyereknek nézzen
500  5|       megtoldtam kettővel. Azt mondtam, hogy husz.~ ~Ezt susogta sóhajtva: «
501  5|             esti levegő tette. Éreztem, hogy remeg; fázik, gondoltam
502  5|         szorosan mellé.~ ~Ugy tetszett, hogy mondani szeretne valamit.
503  5|       képtelennek éreztem magamat arra, hogy beszéljek. Az édes, felséges
504  5|             Egészen véletlenül történt, hogy összeért a kezünk. Finom,
505  5|              Tiltakozni akartam ellene, hogy folyvást gyermeknek nevezzen,
506  5|              volt ibolyaszaggal, attól, hogy uj nővérem a vállamra hajtotta
507  5|                  Ugy dobogott a szivem, hogy hallottam verését. Féltem.
508  5|           hugomhoz!... Képes lennék rá, hogy jobban szeressem, mint őket,
509  5|            csillagai szálltak volna le, hogy felékesitsék a vén Gellérthegy
510  5|                 meg a szivem s éreztem, hogy abban a kedélyállapotban
511  5|           fogatni.~ ~Alig vettem észre, hogy valaki gyors léptekkel elment
512  5|          mellettem; csak annyit láttam, hogy egy nő volt, sötét ruhában,
513  5|              századik esetben meglehet, hogy sem nem gyászol a feketefátyolos
514  5|             keresztül agyamon, anélkül, hogy képes lett volna gondolataimat
515  5|             alakját, de azért látszott, hogy a válla, meg a dereka táján
516  5|           háritani el magáról a gyanut, hogy rossz fát tesz a tüzre.~ ~-
517  5|             majdnem ijedten mondta ezt, hogy lehetetlen volt ki nem találnom
518  5|                az asszonyka nem akarja, hogy megtudjam, hova megy. Attól
519  5|                  hova megy. Attól tart, hogy kikérdezhetném a bérkocsist.
520  5|                 a bérkocsist. Beláttam, hogy nem szabad tovább erőszakoskodnom,
521  5|            futva eltünt előlem.~ ~Azaz, hogy csak el akart tünni, mert
522  5|               eléggé különös volt arra, hogy halálosan kiváncsivá tegyen.
523  5|        pillanatig azon a ponton voltam, hogy megelégedjem ennyivel és
524  5|                 hangját és ugy rémlett, hogy ott van előttem fátyol nélkül,
525  5|          megrémültem arra a gondolatra, hogy most mindjárt eltünik örökre
526  5|                ellenállhatatlan vágyat, hogy megoldjam a rejtélyt, aminek
527  5|               között, de amiről tudtam, hogy van, hogy lennie kell.~ ~
528  5|                amiről tudtam, hogy van, hogy lennie kell.~ ~A fanatizmus
529  5|                 asszony közé tolakodik, hogy megakadályozza közeledésemet
530  5|             Csak éppen annyi időm volt, hogy az utcza sarkán megállitsam
531  5|                 a halvány lámpafénynél, hogy a fátyolos asszony kiszállt.~ ~
532  5|                 Csak most vettem észre, hogy a köpenye alatt egy csomagot
533  5|           erőszakossággal. Kétségtelen, hogy amit teszek, azt tenni nincs
534  5|              romlásba döntött asszonyt, hogy mámorba fojtsa lelkiismerete
535  5|              lelkiismerete furdalását s hogy csókok és ölelések lázával
536  5|             lánczát tépte el szivemben, hogy éreztem, mint dühöng bennem
537  5|               aranyos nénike!... de jó, hogy eljöttél, olyan éhen voltunk...
538  5|          szegények!...~ ~Kihallatszott, hogy zokog az asszony és hogy
539  5|                hogy zokog az asszony és hogy csókolja a gyermekeket.
540  5|           szuszogása, fujása sejttette, hogy az ember fáradt, nagyon
541  5|              elérhettem volna. Éreztem, hogy dől belőle a pálinkabüz.~ ~-
542  5|             nyilván azzal a szándékkal, hogy benyit. Ekkor megszólalt
543  5|               nem érdemelnek mást, csak hogy az átkod sujtsa őket!~ ~
544  5|                is!... s neked köszönöm, hogy a gyermekeim, a kik nem
545  5|                     Titokban, leplezve, hogy meg ne alázzanak, hogy szabad
546  5|                  hogy meg ne alázzanak, hogy szabad legyen ő érettök,
547  5|               letérdelt az asszony elé, hogy megcsókolja a lába porát,
548  5|          legékesebb hangja.~ ~Vigyázva, hogy észre ne vegyenek, kiosontam
549  5|          összehoz velök: nem is sejtik, hogy van valaki, a ki tudja a
550  6|                Warwick Alice jól tudta, hogy akármelyik perczben keresi,
551  6|               már az némely asszonyban, hogy ugy gyötör egy férfit, a
552  6|                ugy gyötör egy férfit, a hogy csak képes. Nem elég, hogy
553  6|              hogy csak képes. Nem elég, hogy meghóditja: rabszolgává
554  6|           kegyetlen.~ ~Mr. Brown látta, hogy az asszony unja magát, a
555  6|              tábori székre.~ ~- Akarja, hogy meséljek valamit? - kérdezte.~ ~
556  6|                 hallottam és megtiltom, hogy folyvást ismételje; jól
557  6|          folyvást ismételje; jól tudja, hogy unom az ilyesmit.~ ~- Minden
558  6|       komolysággal nézett a szeme közé, hogy nem állta ki soká és elnevette
559  6|               boszant? Meglássa, Brown, hogy haza kergetem.~ ~- Igen.
560  6|                 azután könnyen érthető, hogy a derék Warwickra csakhamar
561  6|                 Egy kerek éve mult már, hogy meghalt, unokaöcscsére hagyva
562  6|                    ugy látszik, feledi, hogy nagynénje vagyok. Különben
563  6|                is tudnom kellene előbb, hogy ér-e annyit, mint a nagybátyja
564  6|                mr. Brown azt mondta rá, hogy igy is jól van.~ ~És attól
565  6|                halottal.~ ~Azon kezdte, hogy nekifogott és rendbe szedte
566  6|                  amely ugy intézkedett, hogy a milliós vagyon fele az
567  6|                 neki, nem állhatta meg, hogy a fülébe ne sugja: jól esik,
568  6|              fülébe ne sugja: jól esik, hogy olyan becsületes.~ ~Természetes,
569  6|              becsületes.~ ~Természetes, hogy attól kezdve mr. Brown lett
570  6|              vagyon pedig maradt ugy, a hogy volt, együtt. Legfeljebb
571  6|             Holnap utazunk. Megengedem, hogy a költségeket maga viselje.~ ~
572  6|               különös öröme telt abban, hogy husz éves létére a nagynéni
573  6|                Porolt vele és leszidta, hogy csupa gyönyörüség volt hallani.
574  6|            aranyos haja ugy körülfolyt, hogy alig látszott tőle az arczából
575  6|                Brown nem tehetett róla, hogy ugy bolondult azért a szoborarczért...~ ~
576  6|             sohase merte tegezni. Most, hogy egy hét óta voltak a tengeren,
577  6|              pillanat megérttette vele, hogy nagyon is korán volt.~ ~
578  6|                  Alice végig nézte:~ ~- Hogy mer ezen a hangon beszélni
579  6|                  Azt hittem, - mondá, - hogy végre mégis jogom lesz hozzá.
580  6|              hang, mely azt sugta neki, hogy nem mind igaz az, amit ez
581  6|             másképen itélt. Azt mondta, hogy arany sziv ez az asszony,
582  6|                nyugodtan hozzá kezdett, hogy összeszedje.~ ~- Ne nyuljon
583  6|                 Azután még azt kivánná, hogy szeresse az ember! - sziszegte
584  6|              fejét.~ ~- Annyi bizonyos, hogy nem szerelemből hagyott
585  6|                madridi sennor Gardának, hogy pompás baszus hangjával
586  6|            találkozzanak is és anélkül, hogy valami nagyszerü barátságra
587  6|               tekintették valamennyien, hogy jól teljék az idő és megalakitották
588  6|         elnökért, de mindnyájan látták, hogy mr. Brown valóságos védője
589  6|              megpróbálta ugyan eleinte, hogy a savanyu angolt kiüsse
590  6|        testvérét és megmagyarázta neki, hogy kicsoda az a Brown.~ ~Ha
591  6|            emberevőnél. Annyi bizonyos, hogy Garda azontul még illedelmesebben
592  6|                 olyan alkalomra igérte, hogy elmondja, ha egyszer Brown
593  6|               hát hozzá és megkérdezte, hogy nem fogja-e a történet untatni.~ ~
594  6|      meghajtotta magát, mint aki tudja, hogy érdeklődést keltett, azután
595  6|                 történt.~ ~Önök tudják, hogy nagyon sok bajunk van Tuniszszal,
596  6|              fecsegő, nem állhatta meg, hogy közbe ne szóljon:~ ~- Az
597  6|            állapotban érkezett hozzánk, hogy mire kiraktuk a tartalmát,
598  6|           kiraktuk a tartalmát, kitünt, hogy dohos és felerészben használhatatlan.~ ~
599  6|         facsoport volt s attól tartván, hogy társai abban rejtőznek,
600  6|        megfordultam volna, észrevettem, hogy a beduin is megereszti a
601  6|            Uraim! soha se hittem volna, hogy olyan ördöngős állat egy
602  6|                 összerogyott.~ ~Tudtam, hogy végem van, de dühös voltam
603  6|              lovadat, mert észrevettem, hogy az enyémnek egyszerre megrándult
604  6|              elkergetett. Pedig láttam, hogy vérzik és segiteni akartam
605  6|                Vállat vont; azt mondta, hogy csak a karján van lyuk,
606  6|             mért teszi. Annyi bizonyos, hogy fürdés közben láttam balkarján
607  6|                látszik mondani: örülök, hogy megtudtam ezt a dolgot.~ ~
608  6|               asszonynak jutott eszébe, hogy az elbeszélés hősét elő
609  6|         kormányos teljes munkában volt, hogy megállitsa a hajót, melyet
610  6|              bizonyosra lehetett venni, hogy ha a két ember kibirja a
611  6|             mellől messzelátóval nézte, hogy a mentőcsónak mint siklik
612  6|              dolog s ha nem tart attól, hogy a matrózok a tengerbe dobják,
613  6|           erejét; a hajón levők látták, hogy egy pillanatra kiemelkedik
614  6|            nyögte az olasz, a ki tudta, hogy mr. Brown sohase szokta
615  6|                Mikor Duval meghallotta, hogy Brown tőrt rántott elő,
616  6|                 tarthatta vissza többé, hogy rajongó kitöréseit magába
617  6|                 Meg volt győződve róla, hogy a kis ujjával meg fogja
618  6|             most már rajtuk volt a sor, hogy imádkozzanak, ők tudták,
619  6|                imádkozzanak, ők tudták, hogy a czápa e pillanatban támad.~ ~
620  7|                 de már több két óránál, hogy a fenyvesnél elváltunk.~ ~-
621  7|          Istenem!~ ~- Azt mondta nekem, hogy siet haza.~ ~- Nem jött!...~ ~-
622  7|                Lépjen be, Anna, mondom, hogy megfázik.~ ~- Ej, Mihály,
623  7|            fekete égen; látni lehetett, hogy a sápadt, barna asszony
624  7|                pár év előtt azt hitték, hogy egymáséi lesznek. De akkor
625  7|                 meg nem volt jó oka rá, hogy törődjék vele. Csak most,
626  7|               törődjék vele. Csak most, hogy a férjéért aggódott, jutott
627  7|                aggódott, jutott eszébe, hogy felkeresse, mert tudta,
628  7|                 felkeresse, mert tudta, hogy a közös kötelesség együtt
629  7|              sem, mióta megmondta neki, hogy nem lehet az övé.~ ~Pedig
630  7|                 ki tilthatta volna meg, hogy most, mikor a kényszerüség
631  7|            lehetett igaz. Nem lehet az, hogy ez a férfi őket fenyegette
632  7|            Akkor az élő Istenre mondom, hogy baja történt!~ ~- Mentse
633  7|                férfi gyakran megállott; hogy a fáradt asszony egy pillanatig
634  7|              gaz közé. Mihály lehajolt, hogy megnézze. Sápadtan emelkedett
635  7|               hangon, melyből kiérzett, hogy mennyire aggódik.~ ~- Mondtam,
636  7|            szerettél, mert nem akartad, hogy a másé legyek? Hát mért
637  7|               itt vagyok, azt gondolod, hogy a tiéd vagyok; nincs aki
638  7|           éheztél és gonosztevő lettél, hogy gyalázatos czélodat elérd!
639  7|            arczát, aki talán azt hitte, hogy a gyilkos kéj sóvár csókja
640  7|             durván rántott rajta egyet, hogy ott maradt az öt ujja nyoma
641  7|               Jó két óra telt el azóta, hogy hazulról elindultak. A kutya
642  7|          csapáson, nem lehetett kétség, hogy jó nyomon jár. A rohanó
643  7|         áramlása.~ ~Az asszony engedte, hogy az erdész vigye magával
644  7|              előtte; behunyta a szemét, hogy ne lássa a rettentő látományokat,
645  7|            kinjában; a férfi azt hitte, hogy fáj a szoritása, de azért
646  7|          kaczagott. Mintha tudta volna, hogy a jó Szikrától nincs mit
647  7|                félnie. A mama sejtette, hogy a hü állat nem lehet messze
648  7|               én sohasem.~ ~- Oh tudom, hogy gyülölt, a miért olyan iszonyu
649  7|           ellene.~ ~- Az Isten jó volt, hogy kideritette az igazat.~ ~-
650  7|              szükölve tanakodott rajta, hogy hát ő most már kinek fogadjon
651  7|                 Anna! ne jusson eszébe, hogy hozzám még egyszer kegyetlen
652  7|                a fejét.~ ~- Azt hiszem, hogy jó mostoha lennék, - mondá
653  8|               azt is megtudta mindjárt, hogy ezek nem testvérek.~ ~Heves,
654  8|                  nem birt vele senki. A hogy belebódult abba a legénybe,
655  8|                 galambból, megesküdött, hogy azé lesz csak, vagy a halálé.~ ~
656  8|                a halálé.~ ~Rossz dolog, hogy igy van, hogy a magyar meg
657  8|              Rossz dolog, hogy igy van, hogy a magyar meg a horvát nem
658  8|            horvát nem érti meg egymást, hogy szükség van ott lent a susaki
659  8|              haját és kontyba szedte, a hogy az asszonyok szokták.~ ~
660  8|         kiáltani akart, akkor meglátta, hogy a brazzerában még egy nő
661  8|            szólt ujra a leány. - tudod, hogy miért van, hogy miattad
662  8|                  tudod, hogy miért van, hogy miattad van? Ereszd el mindjárt
663  8|                  Ne haragudjál, tudtam, hogy eljösz; Oherson volna dolgom,
664  8|      halászbárka jóval korábban indult, hogy megelőzze a vihart, meg
665  8|                 jármü közel volt hozzá, hogy veszélyben forogjon.~ ~A
666  9|            feltámadt kicsinyes okokból, hogy elüldözze közületek a békét
667  9|            voltatok, akik elfeledtétek, hogy ha tetszeni fog a magasságbeli
668  9|           harangját. Nem jött titokban, hogy észrevétlenül lopja be mérgét
669  9|         hirdetvén nyiltan, kegyetlenül, hogy gyilkolni jött.~ ~Este még
670  9|               Gondoltatok-e akkor arra, hogy milyen hitvány semmiségek
671  9|  gyülölködéstekben? Jutott-e eszetekbe, hogy amig egymás lenézésében
672  9|               lesujt büntető ostorával, hogy még a lelken is véres nyom
673  9|              ugy magától jutott eszébe, hogy átkiáltson a keritésen.~ ~
674  9|                meg se látta könyein át, hogy milyen dultak a vonásai.
675  9|               össze akarta volna tenni, hogy elmondja még egyszer az
676  9|              Édes álmot hozz szememre,~ Hogy vigan keljek reggelre.»~ ~
677  9|            zokogni és a fejéhez kapott, hogy szétmarczangolja a homlokát,
678  9|              homlokát, mert ugy érezte, hogy levegőre van agyvelejének
679  9|                 pap mindent elkövetett, hogy a bánkódó szülőket vigasztaló
680  9|         törődnék ily pillanatban azzal, hogy mi történik a világon azonkivül,
681  9|                 elmentek haza, anélkül, hogy egymásra néztek volna. Az
682  9|                 meg a jobb érzés előtt, hogy kezet nyujtva egymásnak,
683  9| ellenségeskedésre, akár csak képzelték, hogy kötelességök gyülölni egymást.~ ~
684  9|       keritéssel, tulversengve egymást, hogy ki szereti jobban a halottját.~ ~
685  9|                 És nem tudták meg soha, hogy a buta, közönyös sirásó