Rész

 1  1|      felorditott dühében.~ ~- Tehát mégis! a pojácza-mama, meg a házi
 2  1|            már az eszelve régen. De mégis aggódott:~ ~- Hátha a leány
 3  1|            egy ember, a ki rá nézve mégis csak idegen, nem firtat
 4  1|          visszatért előbbi helyére, mégis csak ott volt neki legjobb.
 5  1|            az a szerencsétlen leány mégis csak arra kért, hogy bocsássak
 6  1|         józan gondolkodást; és most mégis rettegett veszélyben forgó
 7  1|           gyászkoszoruval. Utoljára mégis csak rákezdett egy kis keserves
 8  1|          van, aki neki, a korcsnak, mégis csak testvére s akit Bella
 9  1|     boldogságának utjában állott és mégis, az éjszaka balzsamos levegőjében,
10  1|           ut a városig, meg vissza, mégis csak hosszu volt, de végre
11  3| megvizsgálta volna.~ ~Egyszer aztán mégis megkerült a szőke gyerkőcz.
12  3|            bánta a tudós. Neki csak mégis volna reménye, ha olyan
13  4|            is!~ ~Milyen rettegve és mégis bátran irok. Rettegek, hogy
14  4|         Majd meghasad a szivem! Hát mégis lehet az, hogy mi ne lássuk
15  4|            igaz, hogy muszájból, de mégis mulatok. Mért ne lehetne
16  4|       férjem is...~ ~ ~S az emberek mégis azt hiszik, hogy csak a
17  5|           nézni. Egyszer véletlenül mégis rám esett a tekintete.~ ~
18  5|         tett a nővére, ha valamiért mégis meg talált rá neheztelni?~ ~-
19  6|       hittem, - mondá, - hogy végre mégis jogom lesz hozzá. Hisz’
20  6|           időtájt legnagyobb bajunk mégis az élelmiszer hiánya volt,
21  7|          fenyegette volna. Őt, akit mégis csak szeretett, és Károlyt,
22  7|           amint megesküdtél rá! Hát mégis igaz volt!... mondták nekem...