Rész

 1  1|      sietett a ritka vendég elé. Egyre ismételte: «Milyen szerencse,
 2  1|             A két ember bámulata egyre növekedett. Mindez egészen
 3  1|       van, itt van! - mondogatta egyre. - Azt hittem, meghalok.
 4  1|         kis szünetet tartott. Az egyre gyorsabbodó beszédben elfult
 5  1|      iszonyu terv küzdött bennem egyre: hátha falhoz vágnám ezt
 6  1|        visszaindult a szobájába, egyre beszélgetve magában:~ ~-
 7  2|       Urfit is, mert itthon csak egyre veszekszik Kisasszonynyal.~ ~
 8  2|    csendes lett minden, még csak egyre fogyó hörgés hallatszott...~ ~
 9  2| körülnyaldossák.~ ~Azalatt pedig egyre dudolgatott magában.~ ~*~ ~
10  3|        az irka-firkára, tanul az egyre.~ ~Hála Istennek; hogyha
11  3|       néha. Szegény kis «pipacs» egyre pirosabb lett a levél után
12  3|    kedvesebb volt, mikor a mezőn egyre kiabálta: «Hol vagy, kis
13  6|    valóságosan a vérévé vált, és egyre mormogta magában: arany
14  6|         a röperő még mindig, bár egyre lassudó sebességgel, hajtott
15  6|  éljenezni.~ ~E közben a veszély egyre nőtt. A kapitány előkapta
16  6|      vezette. A tengerek hóhérja egyre közelebb érte mr. Brownt,
17  7|     tapsolt neki apró kezével és egyre gügyögött:~ ~- Mi’áj!...
18  7|    szólit!~ ~Csakugyan a gyermek egyre kiabálta: «Mi’áj! Mi’áj!»~ ~
19  7|          Mi’áj! Mi’áj! - kiabált egyre a kis fiu és egyik kezével
20  8|    irtózat éje volt az! A legény egyre kiáltozta az eltüntnek nevét;
21  9|  mulandóság örökké járó órájában egyre tünnek a perczek, mint a