Rész

  1  1|         Barduvay Ádám az asztalnál ült és leveleket irt.~ ~Kemény,
  2  1|           megirta az utolsó levelet is és becsengette az inast. Mig
  3  1|             várta, kivette a tárczáját és bankókat olvasott le az
  4  1|                 a zárdába megy először és a főnöknőnek átadja a levéllel
  5  1|                azután siessen Éliáshoz és mondja meg neki, hogy a
  6  1|             amit a boritékra jegyeztem és ne kérjen nyugtatványt.~ ~
  7  1|            esztendő óta szolgálta urát és jól tudta, hogy miféle pénzt
  8  1|         gyarapszik minden a keze alatt és ami fő: talpig becsületes.
  9  1|            leánya előtt. Most birtokai és bányái vannak, melyek iszonyu
 10  1|          rágyujtott egy finom szivarra és rendes szokása szerint megcsinálta
 11  1|              felváltja a nevét bankóra és megfizeti vele az emberek
 12  1|             számára. Istenes szavakkal és áhitatos alázatossággal
 13  1|              hát a nagy számla-könyvet és beirta a gyámleánya neveltetésére
 14  1|        visszavitte a leányt a zárdába, és azontul sokkal gyakrabban
 15  1|                mint gyermekkel szokás, és miután az előzmények által
 16  1|               Barduvay Ádám hallgatott és megcsinálta a maga sakkhuzását.
 17  1|      berendezett egy külön lakosztályt és keresett magának egy uri
 18  1|              közt egy forint aprópénzt és utoljára elment a zárdába.~ ~
 19  1|            üzleteivel keveset törődött és szórakozottan hallgatta
 20  1|         Ezenkivül gondosan fésülködött és illatszereket tartott, szóval,
 21  1|           években van. Egyébiránt nagy és erős volt, mint egy akrobata
 22  1|                 virult a föld, illatot és madárdalt hordott a levegő.~ ~
 23  1|             amelyet a leányka kilehelt és hogy nem érzett maga mellett
 24  1|      egyszeregy. Tudta, hogy szerelmes és nem küzdött ellene, mert
 25  1|               leány hajáról, ruhájáról és ajkai körül szerte áradt.
 26  1|           levél a legnagyobb válaszfal és elhitette magával, hogy
 27  1|              zsebéből a lopott levelet és sietve megnézte aláirását:
 28  1|               van az ostoba komédiának és most ime, kezdheti előlről.~ ~
 29  1|               annyi volt a bátorságból és férfiasságból, egyszerre
 30  1|        férfiasságból, egyszerre eltünt és tétova tekintetü szemének
 31  1|          meghunyászkodjék, elrejtőzzék és ne adjon magáról semmi életjelt,
 32  1|             ebben rejlett nagy fölénye és erőssége más emberek fölött.
 33  1|             idegen sziv foglyává teszi és megnyugvással gondolt nagy
 34  1|                hitelképes, most furcsa és szokatlan érzelgősség gyengitette
 35  1|   felülkerekedett benne egy pillanatra és kalkulust csinált. A hadnagy
 36  1|       Csalatkozott. A levél rövid volt és tartalma ugy nehezedett
 37  1|         foszlott. Elolvasta tizszer is és nem akart hinni a saját
 38  1|              vagyok, hogy bizol bennem és kérve-kérlek, jőjj ismét
 39  1|                akrobata megtántorodott és behunyta a szemét, hogy
 40  1|             érdekében feláldozta magát és vigasztaljon meg azzal,
 41  1|                egy gyermeket; vak volt és vezették tetszés szerint;
 42  1|                között, akik megcsalták és ellene törnek! Csak ez a
 43  1|         Madonna maradt volna meg jónak és igaznak!... De mit tehet
 44  1|             valószinüleg villogó szeme és nagyon csinos bajuszkája
 45  1|             van fogva. Barduvay lement és mialatt a keztyüjét felhuzta,
 46  1|            miféle vadászházról van szó és ostobául őszinte tekintetéből
 47  1|               tudott a jó ember semmit és katonatisztnek szinét sem
 48  1|              földszintes háza, csendes és elhagyott, mint egy kolostor.
 49  1|               azt meglepte a nagy rend és tisztaság.~ ~Az utczára
 50  1|   asszonyszemély volt összes rokonsága és barátsága, akihez nem füzte
 51  1|            kiszáradnak belőle a nedvei és elfonnyad. Ha még sokáig
 52  1|        megrántották, akkor eszmélt fel és küldte a cselédet, hogy
 53  1|                    milyen szerencse.~ ~És azzal gyors tipegéssel,
 54  1|              megfogta az athleta kezét és megszoritotta, megnézegette
 55  1|            hagyta, hogy körülsimogassa és eldicsérje az akrobataságát,
 56  1|                 Levette a házisapkáját és alázatos, de azért bizalmaskodó
 57  1|             levegőben van már az üzlet és nem zavar az utczai lárma.~ ~-
 58  1|             előhuzott egy szalmaszéket és maga is leült. Illőnek látta
 59  1|             Éliás fanyar arczot vágott és ugy tett, mint aki boszankodni
 60  1|              vagyok; - kaczagott hozzá és a fejére mutatott, - feledékeny,
 61  1|        mindjárt beszél az.~ ~Felállott és egy szekrényből kivett egy
 62  1|           Éliás nagy szemet meresztett és csodálkozva csóválta a fejét:~ ~-
 63  1|             tapasztalat. Elmosolyodott és annyit mondott: vagy ugy!...~ ~
 64  1|                    Barduvay megrezzent és amint tekintete találkozott
 65  1|                 hogy Bella megszerette és én nem akarom, hogy ilyen
 66  1|                 Erről ismerek rá; okos és előrelátó, amit mindig csodáltam
 67  1|                  Az urfi majd leköszön és elmegy hétszilvafásnak,
 68  1|                    Hátha megköti magát és makacskodni talál?... Az
 69  1|            Barduvay felelt neki: igen. És mialatt a szolgáló nagy
 70  1|          kiment, összedugták a fejöket és elkezdtek suttogni.~ ~ ~ ~
 71  1|         visszanyerte katonás nyugalmát és udvariasan üdvözölte imádottja
 72  1|                  Kifizetem a kamatokat és másik váltót adok, - mondta.~ ~
 73  1|               aki nagyon meg van hatva és végre hozzákezdett, hogy
 74  1|           mintha nem vette volna észre és kimondta:~ ~- Tizezer forint,
 75  1|              Barduvay letette a tollat és csodálkozva nézett a hadnagyra.~ ~-
 76  1|               átveszi most a kamatokat és még egy kis halasztást ad.
 77  1|            azonban soha se volt katona és nem ismerte a szubordinácziót.~ ~-
 78  1|        megvannak a magunk nagy gondjai és én biztositom, hogy e perczben
 79  1|            találják ki szavai értelmét és valami kinos gyönyörüséget
 80  1|              benne keresse menekülését és most, mikor itt volt a döntő
 81  1|                fogja árulni. Felállott és az ablak elé ment, honnan
 82  1|               a mellett kiegyenesedett és athleta karjait összefonta
 83  1|    kiszabaditják magukat önuralma alól és most összezuzzák azt az
 84  1|              Doborkay Endre megdöbbent és nagy zavarában megsemmisülve
 85  1|              tudja?!~ ~- Mindent tudok és nem akarom, hogy ez a játék
 86  1|               váratlanul érte a csapás és az első pillanatban nem
 87  1|              is ott van a szive fölött és feltámadt benne a dacz.~ ~-
 88  1|         kiáltotta, - mert engem szeret és én is szeretem!...~ ~Barduvay
 89  1|               kaczagott az óriás ember és felragadva székét, öklének
 90  1|           dolog. Megpróbált mosolyogni és szánté barátságos hangon
 91  1|            Tisztelem az ön aggodalmait és belátom, hogy a látszat
 92  1|     legrosszabb esetben eladom magamat és megfizettetek egy lemondást.
 93  1|             csakugyan könnyelmü lennék és bizonytalanra csináltam
 94  1|           megfizethessem tartozásaimat és Bellára biznám, hogy hü
 95  1|              Doborkay volt.~ ~Barduvay és Éliás a legnagyobb meglepetéssel
 96  1|         egyszerre elkezdett tántorogni és összerogyott. Barduvay felfogta
 97  1|              Barduvay felfogta estében és a divánra fektette; a hadnagy
 98  1|             Egyedül akart vele maradni és rögtön készen volt a tervével.~ ~-
 99  1|               az bizonyos, hogy beteg. És senki sincs itt, akit orvosért
100  1|                elbucsuzott Barduvaytól és megigérte, hogy azonnal
101  1|                zsebéből egy kis üveget és a halálsápadt öreg ember
102  1|                Az ajtóban megállitotta és egy boritékban pénzt adott
103  1|               az orvos jön, fizesse ki és mondja, hogy egy másik orvos
104  1|                lassankint magához tért és emlékezni kezdett. Egyszerre
105  1|         kezdett. Egyszerre felkiáltott és arczára ismét a düh démona
106  1|               észre.~ ~Éliás felugrott és megfogta az akrobata kezét.~ ~-
107  1|               majd el fogom mondani.~ ~És bevitte Barduvayt a legtávolabb
108  1|               butorok s a levegő dohos és fülledt volt, mintha évek
109  1|             betette maga után az ajtót és mintha nem bizna benne,
110  1|              megállott a szoba közepén és átszellemült arczczal szedte
111  1|         alkonyati napsugár csuszott be és a csipkefüggöny vonalai
112  1|       zajtalanul huzott elő egy széket és megkinálta vele Barduvayt.
113  1|              menyezetes ágy függönyébe és halkan, szakgatottan, akár
114  1|            volt többé szép, hanem öreg és ránczosképü. Egy leányom
115  1|              hogy megcsiptem az arczát és fölemeltem a levegőbe, ugy
116  1|             hölgyet, aki sokat beszélt és szépen tudta magát viselni.
117  1|          Eleresztette az ágy függönyét és nehéz lépésekkel végig ment
118  1|          Kisasszony lett belőle; finom és kényes. Ugy féltem mindig,
119  1|         semmiféle Ádám sem áll ellent, és mikor azt a sötét bőrt megláttam
120  1|             két kar egyszer körülfogni és hogy meg kell halnia annak
121  1|              Éliás tántorog. Felugrott és gyengéden betette egy karosszékbe.
122  1|              megkapaszkodott a karjába és nem eresztette el. Lihegve,
123  1|          Élesre fentem egy hosszu kést és elindultam a világba utána...
124  1|                sor vár a kis leányomra és meg akartam magamat boszulni...
125  1|             cselédem. Leborul a földre és szörnyen sivalkodik; nem
126  1|                 Azután kinyilt az ajtó és én megláttam... Istenem!
127  1|                 mely sohase hagyott el és neki mentem, mint egy fenevad.
128  1|             teremtés behunyta a szemét és a szivéhez szoritott valamit,
129  1| kikeresztelkedik, csak félje az Istent és legyen boldog azzal az emberrel.
130  1|       szükségem van nekem ezt tudni? - és sajnálta volna a drága időt,
131  1|             részvétre.~ ~«Oh, Ádám ur! és az a szerencsétlen leány
132  1|        bocsássak meg annak az embernek és hogy ne álljak rajta boszut:
133  1|             esküdnöm, de ravasz voltam és csak azt fogadtam, hogy
134  1|            hogy én nem állok boszut... és mikor az Isten szent nevét
135  1|            elsötétedett a szemem előtt és két iszonyu terv küzdött
136  1|           kényszernek engedve beszélne és rámeresztette tekintetét
137  1|         megállott a fátyolos kép előtt és elkezdett sirva beszélni
138  1|                   Felugrott egy székre és lerántotta a kép burkolatát.~ ~
139  1|                  Barduvay Ádám felkelt és odament Éliás mögé. A szegény
140  1|            azután odahajolt az öreghez és gyengéden vállára tette
141  1|          szemközt fordult a kérdezővel és kinyujtotta jobbját az ég
142  1|            árulta el a hirtelen támadó és egymást üző gondolatoknak.~ ~
143  1|               azok a soha nem kutatott és soha meg nem magyarázott
144  1|            üzletet csepegtették vérébe és kifejlesztették benne az
145  1|             mentes józan gondolkodást; és most mégis rettegett veszélyben
146  1|             mert megaranyozta a czéget és kiemelte a nyárspolgári
147  1|             mondott, akkor ez az anyám és én...~ ~- És te unokám vagy! -
148  1|               ez az anyám és én...~ ~- És te unokám vagy! - sóhajtott
149  1|           sértette a bizalmatlan hang, és komoly, tartózkodó hangon
150  1|        befejezem történetemet.~ ~Leült és halkan, lecsillapodva folytatta
151  1|          Azután megsimitotta homlokát, és visszatért megint a meséjére.~ ~«
152  1|               bánat elvette az eszemet és regényessé tett. Azt mondtam
153  1|          valahogy arra a katonatisztre és ha majd ott fekszik vérében,
154  1|            szerencsétlen nőt operálták és abba belehalt; a kis fiura
155  1|           kinlódott, rájött a nyavalya és egy nap alatt megölte. Akkor
156  1|             becsapott otthon a házába, és felgyujtotta, ugyanakkor
157  1|               egy napon lett koldussal és egyedül állóvá a világon.
158  1|                beszéltem az emberemmel és mind a ketten megvigasztalódva
159  1|           lepte a por a nemesi czimert és otthon elmondta, hogy szegény
160  1|             felépitette sokkal szebbre és oda se nézett többet a jégnek:
161  1|       könyeimet, megcsókoltam a hantot és elvittem a fiut egy keresztény
162  1|             egy ócska szekrényhez ment és sárga papirosokat vett ki
163  1|              ráborult az öreg zsidóra, és zokogott.~ ~Olyan különös
164  1|               ur, akik összeölelkeznek és sirnak és szakgatott szavakat
165  1|              összeölelkeznek és sirnak és szakgatott szavakat mondanak
166  1|               lassan lecsusztak; csend és homály volt a szobában.
167  1|             képes lettem volna megölni és reád kiáltottam, hogy te
168  1|                beszélek. Te férfi vagy és okos; te tudod, mit csinálj.
169  1|              hogy ösmerd meg az életet és légy önálló, aki nem szorul
170  1|      megváltozni, de ugy-e néha eljösz és ha igy magunk leszünk, megengeded,
171  1|           azzal felelt, hogy megölelte és megszoritotta a kezét. Aztán
172  1|                    A legjobbat akartad és igy nincs mit megbocsátanom, -
173  1|            egyszer megölelte az öreget és elment.~ ~Éliás kikisérte
174  1|              Éliás kikisérte a kapuig, és mikor elváltak, alázatosan
175  1|               becsoszogott a szobájába és fejcsóválva dörmögött magában:~ ~-
176  1|              nekem, hogy boszut álljak és ő soha sem lenne megelégedve
177  1|            neki, hogy a saját erejében és eszében való hit csupa képzelődés,
178  1|             emelte benne a munkakedvet és a kitartást. Ennek köszönhette,
179  1|           iránt, aki kiemelte a sárból és lemondott érte mindenről,
180  1|             hogy megátkozza születését és nagyapját, akinek eszményi
181  1|              milliomos kiugrott belőle és csaknem futva indult az
182  1|              szolga, megcsóválta fejét és mosolyogva dörmögte magában:~ ~-
183  1|         Barduvay az ablak előtt állott és kinézett a parkra; János
184  1|               nézte a világos éjszakát és kereste a fák feketeségében
185  1|                     Éliás számitott rá és ő megigérte neki, hogy meg
186  1|               zavarát; lement a parkba és a fenyvesen tul a kerti
187  1|              büneért könyörgött előtte és ugyanakkor a nagyapja hangját
188  1|           boldogságának utjában állott és mégis, az éjszaka balzsamos
189  1|                haju Judit emelkedik ki és vérző szivére mutatva, igy
190  1|               megnyughatol te is!...~ ~És visszaindult a szobájába,
191  1|           vállára. Zongorája előtt ült és énekelt. Csupa szerelem
192  1|             csókot intett a leány felé és óvatosan, hogy az ág se
193  1|      iróasztala mellett ült szobájában és nyugodt, komoly arczczal
194  1|              hogy elmult a katasztrófa és Barduvay Ádám ismét az a
195  1|              hü szolga nagyon izgatott és sápadt volt; egy levelet
196  1|                 miközben kezet csókolt és odaadta a levelet Bellának.~ ~
197  1|    mindegyikünknek egy esztendei bérét és meghagyta, hogy legyünk
198  1|                készen volt, befogatott és kezet fogott velünk; oh,
199  1|          nyittassa fel asztala fiókját és olvastassa fel vele a felül
200  1|             Bella szomoruan ment eléje és egy pár szóval megmagyarázta
201  1|           közjegyző megolvasta a pénzt és nyugtát adott róla, azután
202  1|        végrendelet-féle volt, szárazon és okosan irva, amint Barduvaytól
203  1|         napjától fogva magukhoz vegyék és amig él, ugy tekintsék,
204  1|      nagyjelentőségü szavakat, - Bella és Sarolta néni átölelték egymást
205  1|         Sarolta néni átölelték egymást és sirtak. Doborkay lesujtva
206  1|       közjegyző, - Barduvay jó barátom és ösmerem irását. Ez az ő
207  1|       hajnalban személyesen volt nálam és előre kért, hogy legyek
208  1|         Biztositom, hogy oly higgadtan és világosan beszélt, mint
209  1|               e pillanatban alázatosan és aggodalmasan a küszöbről.~ ~
210  1|                  Bella odafutott hozzá és megmutatta neki az irást.~ ~-
211  1|               azután térdei megrogytak és leborult a porba:~ ~- Oh,
212  1|        testvére javára, aki nem zsidó. És ő volt az egyetlen, aki
213  1|            estig. Első a felkelők közt és utolsó a lepihenők közt
214  2|             másik azalatt otthon marad és őrzi a házat.~ ~Az asszony
215  2|                 Megmarkolta a puskáját és füttyentett Urfinak. Együtt
216  2|               fogok, - dünnyögte Péter és megint megrugta Kisasszonyt.~ ~
217  2|                őzet. Birda ott termett és megtalálta a feltört bakot.
218  2|          voltak. Azután bement a házba és behivta mind a két kutyát.~ ~
219  2|              Kisasszonyt hozta magával és Urfit hagyta otthon. Az
220  2|                Majd kiment még egyszer és behozta Urfit is. A dögöt
221  2|              felmászott a kémény mellé és várta, mig a lángok egészen
222  3|        kicsattant az egészséges vértől és mert mindig olyan nagyon
223  3|                urfi már megkamaszodott és pehely verte ki az orra
224  3|      futkároztak együtt a bogarak után és szedték a virágot a réteken.
225  3|               válla közé kapta a fejét és mosolygott magában.~ ~Telt,
226  3|               levelek kurtábbak lettek és utóljára elfogytak egészen.
227  3|               válla közé kapta a fejét és szélesen mosolygott. «Férjhez
228  3|         elegáns tetőtől talpig, parfüm és frizura, sárga keztyü, aranygombos
229  3|             megszoritja az egész kezét és kaczag rajta, hogy ő, a «
230  3|                a szobája csendességébe és két nagy harmatcsöppet törült
231  3|             mondtam? Megházasodom.~ ~- És kit tetszik elvenni, ha
232  3|          elfojtott egy nehéz sóhajtást és ezt gondolta hozzá:~ ~-
233  3|                elsétált az ablak alatt és olyan szomorunak látszott.~ ~-
234  3|        észrevette ennek a halványságát és azt gondolta: «Mennyire
235  3|        kortesekkel lumpolt egy hét óta és a gyenge melle nem birta
236  3|                kisasszony ujjai hegyét és tudakozódott, hogy jól termett-e
237  3|           férfi azt felelte, hogy igen és mosolygott hozzá. A «pipacs»
238  3|             vette, hogy a boldogságtól és nem látta meg annak a hideg
239  3|             ember lesz a felesége után és szerepelhet; a «pipacs»
240  3|              akkor kapja meg a leányt. És eszébe jutott, hogy mennyi
241  3|               tett már ő az emberekkel és hogy talán csak arra van
242  3|           töltötte el zaklatott szivét és azt mondta a fiatal embernek:~ ~-
243  3|               pedig felkelt a székéről és fanyar kételkedéssel mosolyogva,
244  3|          emberei azután nevettek rajta és nagyokat huztak a kulacsából,
245  3|         megtörülte az öklével a száját és odaadta a maradékot a mellette
246  3|               aki ott ácsorgott köztök és várta a dolgok folyását
247  3|         kapkodott Gubaczi jobbra-balra és neki szaladt a rácskai jegyzőnek,
248  3|              vette magát az embereinek és hat sor paraszt háta mögül
249  3|               ment be a bizottság elé, és beadta a szavazatát a pesti
250  3|                nyavalyás a betegágyból és párnák közt hozatta el magát;
251  3|           dolga van, gyorsan elfordult és otthagyta a két bőbeszédü
252  3|              házaspár sugárzó arczczal és kiczirkalmazott elegáncziával
253  4|             sarkig.~ ~Nagy expedicziók és nagy tudósok keresik oda
254  4|       szivedben?! Ha igen, akkor gyere és ölj meg, mert akkor csak
255  4|               is megszakadna a szivem; és a legnagyobb bánattól, mert
256  4|           istent is!~ ~Milyen rettegve és mégis bátran irok. Rettegek,
257  4|               sietnem kell. De te vagy és te maradsz örökké az egyetlen
258  4|             fogsz a szép asszonyoknak. És én arról nem fogok tudni.
259  4|             pihen, előveszem leveledet és végig olvasom tizszer, azután
260  5|                a csodálatos, vágyakkal és reménységekkel telt életkor
261  5|                  Felkaczagott keserüen és boszusan.~ ~- Mit ártja
262  5|                lenni, ami megnyugtatta és lecsillapitotta. Talán az,
263  5|                   mondta utánam halkan és csodálkozva. Le nem vette
264  5|           Végre karomba füzte a karját és igy szólt:~ ~- Vezessen;
265  5|             keresztet vetettem magamra és hálát adtam a jó Istennek,
266  5|         mentünk keresztül, ahol székek és padok voltak. A szegény
267  5|          szegény asszonyka fáradt volt és leült; én szorosan mellé.~ ~
268  5|             lehajtani fejemet az ölébe és ott elaludni.~ ~Egészen
269  5|                 mert az is olyan kicsi és finom volt. Félálmomban,
270  5|               szórakozottan lehajoltam és megcsókoltam az ujjait.
271  5|            elhuzódtam tőle. Észrevette és odacsuszott, odahajlott
272  5|               kar fonódott nyakam köré és... Azt hittem meghalok.~ ~
273  5|                     Szeretni foglak.~ ~És akkor ujra megcsókolt. Soha
274  5|             Istenem!...~ ~Megfordultam és futottam. Ezuttal igazán
275  5|           aztán gyorsan odajött hozzám és halk hangon, melynek rezgése
276  5|                hangja pedig lágy, édes és félénk, amilyen csak egy
277  5|             hogyha véletlenül hátranéz és meglát, menten a föld alá
278  5|             hogy megelégedjem ennyivel és visszaforduljak. De amint
279  5|                csengő, bübájos hangját és ugy rémlett, hogy ott van
280  5|           Beugrottam egy másik kocsiba és rákiáltottam a kocsisra: «
281  5|              azt, aki e perczben közém és a fekete fátyolos asszony
282  5|                egy sötét, szük utczába és egy nyomoruságos viskó előtt
283  5|             viskóban, messze mindentől és mindenkitől, ami, vagy aki
284  5|               furdalását s hogy csókok és ölelések lázával vesztegesse
285  5|   Kihallatszott, hogy zokog az asszony és hogy csókolja a gyermekeket.
286  5|            nagynehezen feltápászkodott és hirtelen belökte az ajtót.~ ~
287  5|                gügyögő apróság. Sápadt és sovány mind a kettő; a szenvedések
288  5|           szégyen tüze, arczán a mámor és a megalázkodás pirossága.~ ~
289  5|           egyetlen fapadhoz, leültette és nem szünő könyek közt a
290  5|           vállára hajló forró homlokot és hizelegve, pirulva, félénken
291  6|         keskeny orrát a vizek tömegébe és fehér tajtékot paskolva
292  6|          lehetett másként; felkelt hát és odaült eléje egy alacsony
293  6|         asszony, - mondá, - szeszélyes és ideges, hanem azért szép
294  6|               ideges, hanem azért szép és én imádom.~ ~- Már hallottam
295  6|              imádom.~ ~- Már hallottam és megtiltom, hogy folyvást
296  6|                 hogy nem állta ki soká és elnevette magát.~ ~- Már
297  6|               ha ugy akarja.~ ~Felállt és megindult a hajó széle felé;
298  6|          férfit, aki bejárta a világot és ért mindenhez, ami a férfiut
299  6|                 hogy igy is jól van.~ ~És attól kezdve nem tett egyebet,
300  6|                kezdte, hogy nekifogott és rendbe szedte a zürzavaros
301  6|                 igy tett volna vele. - És összetépte az irást, mielőtt
302  6|            asszony megsokalta a dolgot és azt mondta: hallja-e, Brown,
303  6|            költségeket maga viselje.~ ~És másnap kizakatolt velök
304  6|                gyermekkel. Porolt vele és leszidta, hogy csupa gyönyörüség
305  6|              Alice rákiáltott, megállt és visszanézett.~ ~- Sajnálna-e? -
306  6|        szeretem!...~ ~- Nem kérdeztem! És nem akarom többé hallani,
307  6|                Brown meghajtotta magát és hallgatott.~ ~Szive fenekén
308  6|         asszony, kincset érő, de hideg és nem szerelemre termett.~ ~
309  6|      szerelemre termett.~ ~Leült eléje és egy könyvet vett ki a zsebéből.~ ~-
310  6|           inkább játszani akar? Ime. - És előhuzott egy játék kártyát.~ ~
311  6|              azzal felkapta legyezőjét és mielőtt Brown felelhetett
312  6|             valóságosan a vérévé vált, és egyre mormogta magában:
313  6|            magában: arany sziv! kemény és érzéketlen...~ ~ ~
314  6|   torkaszakadtából danolt a fedélzeten és nem hagyott békét a madridi
315  6|                bárhol találkozzanak is és anélkül, hogy valami nagyszerü
316  6|                 hogy jól teljék az idő és megalakitották a kaszinót.~ ~
317  6|           félrehivta spanyol testvérét és megmagyarázta neki, hogy
318  6|                volt. Odament hát hozzá és megkérdezte, hogy nem fogja-e
319  6|             hajó közül, mely a lisztet és a rizst hozta számunkra,
320  6|          tartalmát, kitünt, hogy dohos és felerészben használhatatlan.~ ~
321  6|                Elővettem pisztolyaimat és lőni készültem; késő volt,
322  6|             végem van, de dühös voltam és vért szomjuhoztam. Mind
323  6|           állva maradt. Odajött hozzám és jó olasz nyelven azt mondta:~ ~
324  6|            egyszerre megrándult a lába és amily könnyen utólértelek,
325  6|               erre a rozzant lábu lóra és indulj lépésben balra. Eltart
326  6|               s indult. Utána rohantam és megöleltem. Sirva kértem
327  6|              Pedig láttam, hogy vérzik és segiteni akartam rajta.
328  6|                feldobta vászonsapkáját és elkurjantotta magát a hazája
329  6|           Sennor Garda a mellére ütött és azt mondta: olyan, mint
330  6|            rémületében! Duval orditott és tapsolt, mintha az «opera
331  6|            izmos karjával a hullámokat és halként uszott a tőle száz
332  6|                az egyik mentőcsónaknak és gyorsan leoldozta; a hajón
333  6|           versenyuszáson, melyen az ó- és az ujvilágban részt vett,
334  6|           oczeánon. Egyszerre elsápadt és iszonyodva kiáltotta: czápa!~ ~«
335  6|               jobbra-balra forgolódtak és keresték a magyarázatot,
336  6|                kalitkába zárt párducz, és izgatottságában nagyokat
337  6|               lett volna ujra tapsolni és éljenezni.~ ~E közben a
338  6|               előkapta golyós puskáját és daczára a nagy távolságnak,
339  6|                a czápa hanyatt fordult és fehér hasát mutatta. Ez
340  6|              menekülőt a czápa elkapta és visszarántotta magával a
341  6|     hullámsirba.~ ~Visszatért a csónak és hozta magával a megmentettet.
342  6|               semmit. A földön térdelt és ápolta a kaliforniai asszonyt,
343  7|         szobában megmozdult egy árnyék és elfödte a világos ablakot.~ ~-
344  7|                Mihály? Magával ment el és még nem jött haza!~ ~- Velem
345  7|              baj érte.~ ~- Károly erős és bátor; mi baj érhette volna?~ ~-
346  7|               neki a remegő asszonynak és feltámasztotta izmos első
347  7|            számitásba többé, az lemond és előbb-utóbb meggyógyul,
348  7|            senki arról, ami örökké fáj és amin ugy sem lehet többé
349  7|                egyszer megjött a gólya és hozott egy piczi vigasztalót,
350  7|             valamikor érezte ölelését? És az ember olyan nyugodt,
351  7|             akit mégis csak szeretett, és Károlyt, akivel egy kenyeret
352  7|         körülszimatolta a süppedéseket és csendesen, nagy vigyázattal
353  7|             otthagyta kihült bajtársát és felvette a férfi nyomát
354  7|                hátra.~ ~Mihály odament és megvizsgálta a talajt. Azon
355  7|                  sikoltott az asszony, és rohant lefelé. Most már
356  7|             azután egyszerre felugrott és szemközt fordult a férfival.
357  7|                nagy öles ember arczába és elorditotta magát, akár
358  7|                régen... de nem hittem, és most megvert érte az Isten!...
359  7|             testet, amely után éheztél és gonosztevő lettél, hogy
360  7|              az érintésre magához tért és rémülten felugrott.~ ~A
361  7|                a ruha ujja felcsuszott és durván rántott rajta egyet,
362  7|           lefutottak, néha hátranézett és Szikrát szólitotta; a kutya
363  7|          Mihály megfogta a kutya fejét és lenyomta ismét a talajra. «
364  7|           azután hirtelen elnyujtózott és megindult be az erdőbe.~ ~-
365  7|                Jöjjön! - mondá a férfi és vitte magával a nőt a kutya
366  7|     visszafordult, meg ujra nekiindult és hirtelen átvetette magát
367  7|          mindent látok. Károly üldözte és amint a tisztásra ért, az
368  7|             férfi ajkára tette a kezét és beemelte az asszonyt a sövényen.
369  7|               után átlépett rajta ő is és jelt adott az ebnek, mely
370  7|                Anna! - kiáltott Mihály és rávetette magát az emberre,
371  7|                Szikra ott állott közte és az asszony közt s szükölve
372  7|              tapsolt neki apró kezével és egyre gügyögött:~ ~- Mi’
373  7|                 olyan fáradt vagyok.~ ~És odaadta a gyermeket az erős
374  7|                kiabált egyre a kis fiu és egyik kezével a bozontos
375  8|             bástya falrepedéseiből gaz és bozót támad, folyondár kuszik
376  8|                szét.~ ~A várrom puszta és kietlen; sok év óta nem
377  8|           járkál körüle, az is mogorva és szótalan; az örökös csendben,
378  8|            lakóinak társaságában vaddá és embergyülölővé vált, és
379  8|                és embergyülölővé vált, és némává, akár egy karthauzi.
380  8|           valaki a hajlongó rózsatőnek és megáll előtte, akkor megtörik
381  8|                 azután letérdelt mellé és imádkozott.~ ~Az öreg ember
382  8|           leány megfogta az apja kezét és odavitte a bimbós rózsatőhöz.~ ~-
383  8|             Ritához, tudod, a jósnőhöz és megmutattuk neki.~ ~- És
384  8|               és megmutattuk neki.~ ~- És Rita mit mondott?~ ~- Életed,
385  8|                nem sirt, csak elsápadt és letörte a bimbót.~ ~Vasárnap
386  8|             összefonta dus barna haját és kontyba szedte, a hogy az
387  8|           sehol. Akkor lement a molora és megkérdezte a halászokat
388  8|             tüzes volt a nap melegétől és várt.~ ~A fehér rózsabimbó
389  8|                leányt maga előtt látta és eleresztette azt a másikat.~ ~
390  8|              szive, odalépett a fiuhoz és elibe tartotta a rózsabimbót.~ ~-
391  8|              énnekem, - szólt a legény és a fejét elforditva, tovább
392  8|             hajára. Az odalépett hozzá és megfogta a kezét.~ ~- Gyere
393  8|             rózsáról. Sirt egész héten és imádkozott, a hetedik napon
394  8|       lebontotta kontyba szedett haját és elment megint a tengerpartra.~ ~
395  8|           legény abbahagyta az evezést és a sötétben odacsuszott a
396  8|            leány a bárka alján térdelt és kezét az arczára szoritotta.
397  8|      felszökött, nyakába vetette magát és megcsókolta forrón. Azután
398  8|           Azután hirtelen eleresztette és beugrott a bárka közepére.
399  8|           könyörgött, sirt, imádkozott és átkozódott. Hiába volt!
400  8|               megboszulta magát...~ ~- És a halász? - kérdeztem az
401  9|            elüldözze közületek a békét és a baráti szeretet boldogságát?!~ ~
402  9|                boldogságát?!~ ~Büszkék és gőgösek voltatok, akik elfeledtétek,
403  9|       magasságbeli hatalomnak, megaláz és porig sujt benneteket, ahol
404  9|              egyebet tenni, mint sirni és jajgatni, ahogy az elkárhozottak.~ ~
405  9|                   Na hát most sirjatok és jajgassatok, mert meg vagytok
406  9|        haraggal látogatott el hozzátok és megkonditotta fölöttetek
407  9|           angyaloknak, akik üdvösséget és megnyugvást terjesztve,
408  9|           szállnak le az égből az apák és a mamák ölébe. Az orvosi
409  9|              látogatott meg benneteket és átszenvedtétek a reménytelenség
410  9|        megismer, ha nagy bajban van, - és imádkoznak.~ ~Mit ér ilyenkor
411  9|            megakad az édes mama arczán és aggódva, könyörögve, haláltusában
412  9|                megmutatja egész erejét és lesujt büntető ostorával,
413  9|               nehezebbé teheti sorsát: és azért az anya meg fog nyugodni
414  9|               fog nyugodni a végzetben és vigasztalást lel abban a
415  9|           féregnél, amelyre rátapostak és nemcsak a fájdalom az; ami
416  9|              mellette, akkor riadt fel és ránézett a szőke haju apró
417  9|             Barna Balázs csak zokogott és görnyedezett a földön, mint
418  9|         Egyszer aztán megszünt zokogni és a fejéhez kapott, hogy szétmarczangolja
419  9|       legkedvesebbnek!»~ ~Eljött a pap és beszentelte; akik ott voltak,
420  9|               a temetési egylet embere és rátette a kis viaszbáb-halottakra
421  9|     ellenségeskedés versengését.~ ~*~ ~És nem tudták meg soha, hogy
422  9|            megtévedt volt a temetéskor és fölcserélte a kis kereszteket,