Rész

  1  1|             fejlett teste, lelke.~ ~De a szegény kis árvának nem
  2  1|         eszközzé vált kezei között. De azért az öreg Éliásnak döntő
  3  1|             pénzt nyelnek ugyan el, de valamikor bőven öntik majd
  4  1|            Sajnálta régi barátnőit, de azért örült a szabadságnak.
  5  1|            eljön annak is az ideje. De azért, anélkül, hogy maga
  6  1|            át jutott a czimzetthez, de Barduvay nem emlékezett
  7  1|            a leány megmutassa neki, de még jókor eszébe jutott,
  8  1|             hogy mi van a levélben, de azért nem sietett vele,
  9  1|             magáról semmi életjelt, de amely azért épp oly mértékben
 10  1|            meg jónak és igaznak!... De mit tehet róla ez a gyermek,
 11  1|       Éliáshoz nem jártak vendégek, de aki véletlenül bekerült
 12  1|          semmiféle vérbeli kötelék, de azért rábizta mindenét:
 13  1|         kicsit. Ő maga nem mozdult, de azért kiváncsian várta,
 14  1|           házisapkáját és alázatos, de azért bizalmaskodó szolgálatkészséggel
 15  1|           aki boszankodni szeretne, de nem mer.~ ~- Persze, persze;
 16  1|          önnek nem baj az, Ádám ur, de énnekem fáj. Üzlet csak
 17  1|           adnék neki, ha volna mit, de nem adnék kölcsön. A kölcsön,
 18  1|        mienk, aki hasznunkra lehet, de egy kicsit drága.~ ~- Mennyi
 19  1|          Sok pénz, nagyon sok pénz, de nem is megyünk tovább: nem
 20  1|             kiadásunk. Sokáig tart, de majd csak lesz belőle generális,
 21  1|             esett neki a veszteség, de még rosszabbul a bizalmatlanság.~ ~-
 22  1|            attól a maga feje fájni, de még az enyém sem. Miért
 23  1|             köszönhetek én magának. De ez nem üzlet; ehhez maga
 24  1|            kisasszonyka örökségébe. De a leány legalább nem kerül
 25  1|           van már az eszelve régen. De mégis aggódott:~ ~- Hátha
 26  1|             mint akárhány bajtársa, de csupa kedvesség. Egy ember,
 27  1|           mikor Barduvayt meglátta, de nem tart az ilyesmi sokáig
 28  1|            a valaki éppen Barduvay; de már mindegy, azért katona,
 29  1|      négyszem közt akar vele lenni, de igy nem tehette, gyanut
 30  1|            Doborkay félig tréfásan, de nem minden aggodalom nélkül
 31  1|         megdöbbent, mikor kimondta, de nyugodt volt abban, hogy
 32  1|           megbánta, mikor kimondta, de már megtörtént. Tervszerüleg
 33  1|         titkolózás szinte kihiv rá; de végét kell vetnem, miután
 34  1|         volt abban a kijelentésben, de az egyenes lelkü fiatal
 35  1|        Doborkay közbe akart szólni, de Barduvay még nem fejezte
 36  1|         fiatal leány egyaránt naiv, de önérzetes ember - lassan
 37  1|                mondá.~ ~- Meglehet, de most már magamnak tartozom
 38  1|    tisztességesen el tudom tartani. De erre nincs szükség. Örökségem
 39  1|         Most megnyertem a pört.~ ~- De hisz a Doborkay-birtok már
 40  1|       jelent mást, mint nemességet. De az én apám nem Doborkay
 41  1|             szerint csupán elájult. De mi okozhatta ezt a kitörést?
 42  1|      tervével.~ ~- Mindegy, akármi, de az bizonyos, hogy beteg.
 43  1|            hivtak egyszer, meghalt, de akkor már nem volt többé
 44  1|        kaczagni... az édes...~ ~Jaj de szerettem!... az a leány
 45  1|           emelsz a levegőbe megint? De nem emeltem többet. Oh,
 46  1|     tányéromon mindent egyszerre... de azért örültem titokban.
 47  1|             vakság csacsog belőlem. De azt tudom, hogy mikor megláttam
 48  1|             a halandó ember!... Jaj de nehéz a szivem, a lelkem!
 49  1|            a szivem, a lelkem! Jaj, de megvert az Ábrahám istene!...»~ ~«
 50  1|          kerestem azt az embert!... de nem találtam. Talán máskép
 51  1|           utolsó órája ütött volna; de a szemem ráesett a leány
 52  1|       meghallgatásával elpazarol; - de most megpuhitotta a saját
 53  1|               Meg kellett esküdnöm, de ravasz voltam és csak azt
 54  1|           ébredtem, azzal feküdtem, de hallgattam róla... A szegény
 55  1|       utóljára szépen megnyugodott. De mikor a gyermeket karjaimra
 56  1|    megtiltotta, hogy orvost hivjak, de azért hivtam...~ ~Jaj, jaj,
 57  1|               Jaj, jaj, Ádám ur!... de megvert az Isten! Mikor
 58  1|             vér az öreg ujjak alól, de azért Éliás egy mozdulattal
 59  1|            ur, hogy mi az a regény, de azt hiszem, hogy a bánat
 60  1|     gondoltam, mikor urrá tettelek, de egyuttal vezeklettem a bünömért,
 61  1|          kerested a kenyeredet.~ ~- De te könnyitetted meg nekem
 62  1|       köztünk semminek megváltozni, de ugy-e néha eljösz és ha
 63  1|             azt még most nem tudom, de nyugodt lehetsz: meg lesztek
 64  1|     kérdésekben a maga szabadságai, de ezek miatt sohasem volt
 65  1|          élettapasztalata volt még, de annyit lehetetlen volt ki
 66  1|             mégis csak hosszu volt, de végre hallották a kocsirobogást.
 67  1|         elhozta a hivatalos urakat, de Doborkayt nem találta; az
 68  1|  meghatottan hallgatta az egyszerü, de nagyjelentőségü szavakat, -
 69  2|       vadgerlicze, meg a vadgalamb. De még közel se jöhetett a
 70  2|           hogy csak menjen magában. De vigye magával Urfit is,
 71  2|        megszerette a csendes erdőt; de hogy Urfi meg Kisasszony
 72  2|            maradni, annyi bizonyos. De hát miért?~ ~Az a jó erdei
 73  2|       közeledhetnék a kerülőházhoz. De akkor az a valaki mért nem
 74  2|    haszontalanul. Birda hallgatott, de annál többet gondolt. Elég
 75  2|       lassan akarok a végére járni, de biztosan.»~ ~Füttyentett
 76  2|          elindult vele a falu felé. De csak a sarokig ment, ott
 77  2|         lehuzta a lóról.~ ~- Ejnye, de jó, hogy találkozunk. Itt
 78  2|     másnapra már kiment az eszéből. De mig a felesége az árokhányóknak
 79  2|            tüske széthányva? Semmi. De a mint a kis kapun be akart
 80  2|      pillanatig csodálkozott ugyan, de azután bátran követte. Nemsokára
 81  2|          volt a hely - szerencsére. De mikor a kapuhoz értek, akkor
 82  2|  világossága nem hatolt el a házig, de ők ugy álltak ott megvilágitva
 83  3|              azt nem bánta a leány, de azért csak irhatna néha.
 84  3|       homloka is rózsaszinre válik. De jó, gondolta, hogy nem ugy
 85  3|         általános müveltségü ember, de ami mind nem volt a «pipacs»-
 86  3|           hogy: az Istenért, uraim! de az Istenért, uraim! Nem
 87  3|         után; nem értette a dolgot, de hát ő rá nem tartozott,
 88  3|            nyolczvanadik ember.~ ~- De hát hogy az ördögbe jutott
 89  3|           doktor járogat körülötte, de csak ugy kapja meg, ha lesz
 90  3|             igaz könyörgöm alássan, de tessék megengedni, nagy
 91  3|            hogy neki más dolga van; de ’isz, nincs Rácskán szavazó
 92  4|       keresik oda az utat folyvást, de nem találják. Hát még jobban
 93  4|          sok paragrafust elfogadom, de szivesen meg is toldom.
 94  4|          többet, mert sietnem kell. De te vagy és te maradsz örökké
 95  4|                Nem is mennék én el, de tudod, édes, nagy szükségem
 96  4|        felséges levegőt élvezhetem. De jó lesz kirándulni a hegyek
 97  4|            szeretnék örömömben...~ ~De nem! Te itt maradsz! mit
 98  4|        legalább mindennap irok. Oh, de nagy boldogság is lesz az,
 99  4|       amiket irni fogsz. Te csunya! De előre megmondom, nehogy
100  4|             én drágám, bocsáss meg, de látod, az első napok izgalmai,
101  4|             nyolcz napja hallgatok. De mikor ugy félek?! Azután
102  4|    két-három szál czigánynyal adja. De milyen gyönyörü az! Szinte
103  4|        kedves. Igaz, ő nem jött el, de azért én napról-napra várom.
104  4|      mulatok, igaz, hogy muszájból, de mégis mulatok. Mért ne lehetne
105  4|   udvaroljon annak az asszonykának, de vigyázzon, nehogy előbb-utóbb
106  4|       vissza az én kis fészkembe.~ ~De ugy-e kedves, akkor is örülni
107  5|             sem volt valami kaland, de imádom az ibolyaillatot.~ ~
108  5|             még a romlatlan kedély, de a külsőségek jóformán férfivá
109  5|    lehetetlennek ábrándvilágunkban, de a valóságban majdnem gyávák
110  5|           hogy tudnánk már repülni, de még nem merünk.~ ~Tétovázás
111  5|          tovaszálló ibolyaillattól, de nem tudom miért, nem birtam
112  5|             szinte lázasan beszélt, de nem mert a szemem közé nézni.
113  5|              válaszoltam nyersen, - de azért nem türöm, hogy ön
114  5|             arra megesküdtem volna, de hogy mit mondott még ezenkivül
115  5| szerencsétlenséget megakadályozzak. De mintha ezután a nagy hőstettem
116  5|            darabig ő is hallgatott, de nem állotta soká. Megkérdezte
117  5|       folyvást gyermeknek nevezzen, de a szavamba vágott:~ ~- Nekem
118  5|             Nagyon?~ ~- Nagyon.~ ~- De én nem vagyok szép?~ ~Valami
119  5|            nehezteltem a nővéremre, de ha egy kissé megboszantott,
120  5|          senkit; meg akartam halni. De nem halok meg, ha te szeretni
121  5|             a fátyolos asszonynyal, de alig haladt tiz lépésnyire,
122  5|        teljesen elburkolta alakját, de azért látszott, hogy a válla,
123  5|        látni az irigy fátyol miatt, de ahogy nagyjából megitélhettem
124  5|           sülyedek szégyenletemben. De sokkal ártatlanabb vagy
125  5|        ennyivel és visszaforduljak. De amint a kocsis a lovak közé
126  5|          volt ugyan a kezem között, de amiről tudtam, hogy van,
127  5|            néni, aranyos nénike!... de jó, hogy eljöttél, olyan
128  5|       eltakart, árnyékban maradtam, de a többi ott volt előttem
129  5|   szépségben, amit sejtettem rajta. De ott volt égszinü szemeiben
130  5|             rémülete: szólani akar, de nem képes. A torzonborz
131  5|            az elzüllött embert:~ ~- De ölelj meg hát! Vagy nem
132  5|            nem volt más szava több. De ebben benne volt a vezeklés,
133  6|     macskatermészet: tud hizelegni, de azért kegyetlen.~ ~Mr. Brown
134  6|           kicsit haragudni próbált, de a jó Brown olyan együgyü
135  6|             ebben semmi rendkivüli, de azért Alice minden szomorusága
136  6|            tőle az arczából valami. De ami látszott, az vetekedett
137  6|       magával a nyugalom látszatát, de Afrika levegője, mely egy
138  6|             kanári madár csicsereg, de az esze másképen itélt.
139  6|            az asszony, kincset érő, de hideg és nem szerelemre
140  6|         utas rajongott az elnökért, de mindnyájan látták, hogy
141  6|          angolt kiüsse a nyeregből, de signor Fiori, aki a latin
142  6|        borsot törtek az orrunk alá, de az időtájt legnagyobb bajunk
143  6|             Tudtam, hogy végem van, de dühös voltam és vért szomjuhoztam.
144  6|             hivása, akit szeretett, de a másikról ezt a kétségbeesett
145  7|            igaz; együtt vadásztunk, de már több két óránál, hogy
146  7|             néha egész éjjel...~ ~- De nem ilyen viharban; Mihály,
147  7|              hogy egymáséi lesznek. De akkor Mihály még nem volt
148  7|            sem szabad rá ezentul.~ ~De azért ki tilthatta volna
149  7|           mondták nekem... régen... de nem hittem, és most megvert
150  7|          gyalázatos czélodat elérd! De megállj, ember... még nem
151  7|             még mindig fenyegettek, de alant a szél ereje már csökkent;
152  7|            a rettentő látományokat, de akkor még sokkal inkább
153  7|        hitte, hogy fáj a szoritása, de azért nem eresztette el,
154  7|         elvesztette volna az eszét. De az vitte őket, körül a kerteken,
155  8|           nem köszöni a borravalót, de ha valaki észreveszi a Frangepánok
156  8|           nő is ül.~ ~Csodálkozott, de nem félt; mikor a sajka
157  8|            jajszó ha vezette volna; de igy! hiába volt minden;
158  9|         szállnának szanaszét.~ ~Oh, de irtózatos. Az a csuklás,
159  9|          Isten az asszonynak adhat, de az anyaság üdve magában
160  9|          megismerkedik a nyomorral, de hagyjátok meg neki gyermekét,
161  9|         szivében a drága halottnak; de az anya, akinek meghal a
162  9|      elvesztett kedvest magunk elé. De mikor a koporsó födele lezárul
163  9|     gyakorolva, magához hivja őket. De mi lenne akkor az emberekből,