Rész

  1  1| szerkesztőségeket, adja át mindenütt azt az összeget, amit a boritékra
  2  1|           arról nem is tudott senki. Azt gondolta, hogy egy hü barát
  3  1|               Nagy oka volt rá, hogy azt a gyermeket a zárdából kivegye.
  4  1|          azért örült a szabadságnak. Azt hitte, hogy ezentul majd
  5  1|           előtte abból, amit érzett. Azt mondta magában, hogy majd
  6  1|           lett. Ha koráról volt szó, azt állitotta, hogy a legjobb
  7  1|        Boldog volt, hogy beszivhatja azt a levegőt, amelyet a leányka
  8  1|       czipőcske csatjáig. Észrevette azt is, hogy a gyámleánya zsebéből
  9  1|        nyomorult kutyákat!~ ~Már-már azt hitte, hogy vége van az
 10  1|             hogy mindenáron széttépi azt a hálót, mely Bellát egy
 11  1|           veszendőnek. Magában pedig azt gondolta, hogy aki adósunk,
 12  1|         véletlenül bekerült a kapun, azt meglepte a nagy rend és
 13  1|              arcza halaványsága után azt hihették volna, hogy nincs
 14  1|             rostélya mögött s akiről azt tartják, hogy olyan koru,
 15  1|             a katonatiszt. Tudtam én azt, rossz üzlet az nagyon...~ ~-
 16  1|           Mennyi mindössze?~ ~- Hja, azt meg kell nézni; öreg ember
 17  1|           fejét okosan törje; azután azt megsinyli az üzlet. Hát
 18  1|    bizonyosan fizet.~ ~Az öreg zsidó azt vette észre, hogy a levegőnek
 19  1|              van, jól; ugy-e gyülöli azt a katonát?~ ~Barduvay még
 20  1|  elragadtatással csüggött Barduvayn, azt hitte, hogy érti. A tizezer
 21  1|           kézre vár; majd elcsinálja azt az okos ember, akárhogy
 22  1|            Nagyszerü véletlen. Éliás azt kérdezte a tekintetével:
 23  1|               hadnagy ur?~ ~Doborkay azt hitte, hogy minél kevesebb
 24  1|               hát kivágja magát.~ ~- Azt a kis váltót szeretném rendezni, -
 25  1|             Valami irás volt előtte, azt nézegette. Doborkay ezer
 26  1|        szükség van arra? Hanem azért azt hitte, hogy jó lesz mosolyogni.~ ~-
 27  1|              fogom fizetni, - mondá. Azt hitte, hogy ezzel bezárja
 28  1|           Éliás hallgatott. Barduvay azt gondolta, hogy most egy
 29  1|             alól és most összezuzzák azt az embert, aki boldogságának
 30  1|             Istenért, ne ránczigálja azt a spádét; hagyják békében
 31  1|             szánté barátságos hangon azt mondta:~ ~- Ne vegye komolyan,
 32  1|           dolgában a feleségére.~ ~- Azt én sem tettem, uram, s feltételezem,
 33  1|            kötelessége meghallgatni. Azt hitte, ugy-e, hogy könnyelmü
 34  1|             nem vette komolyan, vagy azt hitte, hogy a tisztecske
 35  1|           szólt:~ ~- Megfoghatatlan! Azt kell hinnem, hogy a szegény
 36  1|                 mindig akadt dolgom. Azt akartam, hogy gazdag legyek,
 37  1|           megszakadt a szivem, mikor azt kérdezte: Édes apám, hol
 38  1|              egy kisasszonyt, akinek azt kellett, hogy mondjam: «
 39  1|            asszony a háznál; hát nem azt hittem, hogy olyan kis baba
 40  1|          mindennap sétálni mentek... Azt akarta, hogy vegyek neki
 41  1|             olyan szépek többé... Ön azt nem tudja, Ádám ur, mert
 42  1|          arczról, kis puha kezekről; azt mondom én, hogy mind nem
 43  1|           vakság csacsog belőlem. De azt tudom, hogy mikor megláttam
 44  1|      megláttam földig érő haját, hát azt gondoltam: ez itt az Éva,
 45  1|             sem áll ellent, és mikor azt a sötét bőrt megláttam a
 46  1|            Ugy-e, hogy nem tudja?... Azt irta benne, hogy elment
 47  1|          bikát is. Oh, hogy kerestem azt az embert!... de nem találtam.
 48  1|           világba utána... Tudtam én azt, hogy mi sor vár a kis leányomra
 49  1|           van! - mondogatta egyre. - Azt hittem, meghalok. Kitaláltam,
 50  1|             Szerette a tisztet.~ ~Az azt igérte neki, hogy nőül fogja
 51  1|         körülmények közt a milliomos azt kérdezte volna magában:
 52  1|             de ravasz voltam és csak azt fogadtam, hogy én nem állok
 53  1|    tapasztaltam... Annyira szerettem azt a gyermeket, pedig ha a
 54  1|               hogy fáj. Arcza inkább azt látszott mondani, hogy boldoggá
 55  1|              hogy mi az a regény, de azt hiszem, hogy a bánat elvette
 56  1|          eszemet és regényessé tett. Azt mondtam magamban, hogy urat
 57  1|       elrohantam hozzá korán reggel. Azt hiszem, hogy legfőbb ideje
 58  1|          szegény, hiszen megöleltél. Azt hittem, hogy soha sem érem
 59  1|            te könnyitetted meg nekem azt is. Jól neveltél engem;
 60  1|                hogy mit fogok tenni, azt még most nem tudom, de nyugodt
 61  1|   megsirasson; önmagában találta meg azt, ami munkára, küzdésre buzditotta,
 62  1|              czéljai irtak elő, most azt hitte, hogy ezentul kikerülhetlenül
 63  1|          kereste a fák feketeségében azt a helyet, ahonnan gyámleánya
 64  1|                 Barduvay Ádám sokáig azt hitte, hogy nem éli tul
 65  1|          élénkebben látta maga előtt azt a fátyolos képet, melynek
 66  1|          Barduvay Ádám nem látta sem azt a földig érő hajat, sem
 67  1|            röviden elbucsuzott tőle; azt irta, hogy nagyon fontos
 68  1|            az, akinek tartozom vele, azt állitja, hogy Barduvay ur
 69  2|         pirótai vágásba kerülőnének. Azt előre kicsinálta az erdészszel.
 70  2|            igazi mészároskutya volt. Azt is tudta Birda, hogy mért
 71  2|             sövényt vert a ház köré, azt megtetejezte dusan tövissel.
 72  2|           erős tölgyfa-ajtót vágott, azt belül lakatra tette, a kulcs
 73  2|             volna benne, hanem, mert azt hitte egyszerü eszével,
 74  2|            Volt annyi nyugalma, hogy azt mondta magában: «Most már
 75  2|          meglehetősen borultas volt. Azt tudta, hogy uj hold van;
 76  3|          pipacs kérdezősködött róla, azt mondták neki, hogy nincs
 77  3|              Istennek; hogyha tanul, azt nem bánta a leány, de azért
 78  3|             a «pipacs»-nak való, aki azt kérdezte titokban magától,
 79  3|            Dehogy nem volt. Csakhogy azt véletlenül tudta meg a «
 80  3|             hogy észrevétlenül nézze azt az embert, akit nem birt
 81  3|              ennek a halványságát és azt gondolta: «Mennyire szerelmes!»
 82  3|          birta az ivást meg a nótát, azt gondolta: «Milyen penészvirág
 83  3|                 Mikor házasodik?~ ~- Azt nem lehet tudni. Sok függ
 84  3|               nagyon szeret.~ ~- Nem azt kérdeztem, hanem hogy maga
 85  3|            Jól esett volna talán, ha azt mondja, hogy nem; meg sem
 86  3|            szabad mondani.~ ~A férfi azt felelte, hogy igen és mosolygott
 87  3|              szerepelhet; a «pipacs» azt gondolta, hogy csak akkor
 88  3|      töltötte el zaklatott szivét és azt mondta a fiatal embernek:~ ~-
 89  3|           vörös tollassal, azok mind azt mondták, hogy fucscs, vagy
 90  3|                  Ej, ej, ténsur! már azt nem engedjük! hanem az szent,
 91  3|              dehogy! hanem lehet már azt tudni. Alig, hogy a ténsur
 92  3|             gyermeke boldogságáért?! Azt szeretném látni, hogy mit
 93  3|            verte ki a felesége, mert azt merte mondani, hogy neki
 94  3|          volna!~ ~- A kisasszony meg azt üzeni a tekintetes urnak,
 95  4|              SARK FELÉ.~ ~Az emberek azt hiszik, hogy csak a jeges
 96  4|               ha a láthatatlan démon azt sugja: «nem tart örökké
 97  4|             tehát te édes, hogy mind azt a sok paragrafust elfogadom,
 98  4|         ellenkezhetem? Alig is várom azt a boldog időt, amikor a
 99  4|        irhattam volna mostanig? Hisz azt tudod ugy is, hogy nagyon
100  4|     szeretlek. Hogy nevetem magamban azt a fiatal embert!~ ~Képzeld,
101  4|           Reszketek az aggodalomtól. Azt gyanitom, hogy ő ide készül.
102  4|            majd beszélgethetek. Mert azt meg kell adni neki, ugy-e,
103  4|            asszonykának?! Bizonyosan azt akarja mondani, ugy-e, hogy
104  4|            nem tudom, hogy leszek. Ő azt akarja, hogy szeptember
105  4|                   S az emberek mégis azt hiszik, hogy csak a jeges
106  5|            volna olyan nagyon finom, azt hittem volna, hogy valami
107  5|           többet az ibolyával, hanem azt kérdeztem magamtól ijedten,
108  5|         három szökéssel utólértem.~ ~Azt hittem, kiszakad a lelkem
109  5|      kirántotta karját a kezemből.~ ~Azt hiszem, ebben a pillanatban
110  5|              a pillanatban léptem át azt a határt, mely a sihedert
111  5|        ezenkivül az a két nagy szem, azt akkor nem értettem; nem
112  5|             igy szólt:~ ~- Vezessen; azt kell hinniök az embereknek,
113  5|        nézzen s megtoldtam kettővel. Azt mondtam, hogy husz.~ ~Ezt
114  5|           fonódott nyakam köré és... Azt hittem meghalok.~ ~Mikor
115  5|          hirtelen magam előtt láttam azt az aranysárga hajfürtöt,
116  5|          éreztem magamban feltámadni azt az ellenállhatatlan vágyat,
117  5|         eshetett volna, amit teszek. Azt hiszem, képes lettem volna
118  5|            képes lettem volna leütni azt, aki e perczben közém és
119  5|       Kétségtelen, hogy amit teszek, azt tenni nincs jogom. Mi közöm
120  6|          rabszolgává is akarja tenni azt, a kin kifogott a szeme
121  6|              megsértettet, mr. Brown azt mondta rá, hogy igy is jól
122  6|              nélkül odaadta Alicenak azt az okmányt, melyet ő talált
123  6|              Alice elolvasta, azután azt mondta:~ ~- Ha esze volna,
124  6|       asszony megsokalta a dolgot és azt mondta: hallja-e, Brown,
125  6|              lesütötte a szemét.~ ~- Azt hittem, - mondá, - hogy
126  6|          támadt ugyan egy hang, mely azt sugta neki, hogy nem mind
127  6|              az esze másképen itélt. Azt mondta, hogy arany sziv
128  6|         Mennyire unalmas! Azután még azt kivánná, hogy szeresse az
129  6|           hozzám és jó olasz nyelven azt mondta:~ ~Bolond vagy, signor.
130  6|            akarom. Látod ott előtted azt a keskeny erdőt, mögötte
131  6|          akartam rajta. Vállat vont; azt mondta, hogy csak a karján
132  6|              sajátszerü vonása, mely azt látszik mondani: örülök,
133  6|             Garda a mellére ütött és azt mondta: olyan, mint egy
134  7|       elváltunk.~ ~- Oh Istenem!~ ~- Azt mondta nekem, hogy siet
135  7|        esőköpenyeget hozott magával, azt ráteritette az asszonyra.
136  7|           mult. Még egy pár év előtt azt hitték, hogy egymáséi lesznek.
137  7|              Ugy-e, most itt vagyok, azt gondolod, hogy a tiéd vagyok;
138  7|            asszony arczát, aki talán azt hitte, hogy a gyilkos kéj
139  7|   Fel-felsikoltott kinjában; a férfi azt hitte, hogy fáj a szoritása,
140  7|              lehajtotta a fejét.~ ~- Azt hiszem, hogy jó mostoha
141  8|    Frangepánok elvadult várkertjében azt a két négyszögölnyi zugot,
142  8|               mikor egymásra néztek, azt is megtudta mindjárt, hogy
143  8|              szerette a magyar fiut, azt mondta magában: hadd legyen
144  8|          előtt látta és eleresztette azt a másikat.~ ~A horvát leány
145  8|              van? Ereszd el mindjárt azt a másikat.~ ~- Hagyj békét
146  9|              szende alvásnak nézheti azt a rettentő nyugalmat, amelynek
147  9|             örökre eltakarja előlünk azt, akitől megválnunk annyira