Rész

 1  1|         az a katonatiszt. Tudtam én azt, rossz üzlet az nagyon...~ ~-
 2  1|     hadnagy ur rossz, megmondtam én mindjárt. Adni, adnék neki,
 3  1|        nem kapok, rossz üzlet, - én pedig kereskedő vagyok.~ ~
 4  1|        Hallja, Éliás, nem akarom én magát megcsalni; ’iszen
 5  1|       huzódik, sokat köszönhetek én magának. De ez nem üzlet;
 6  1|        hogy Bella megszerette és én nem akarom, hogy ilyen könnyelmü,
 7  1|         a magunk nagy gondjai és én biztositom, hogy e perczben
 8  1|             mert engem szeret és én is szeretem!...~ ~Barduvay
 9  1|         lovagias formaságokhoz s én nem akartam egyebet mondani,
10  1|   dolgában a feleségére.~ ~- Azt én sem tettem, uram, s feltételezem,
11  1|           mint nemességet. De az én apám nem Doborkay volt.~ ~
12  1|       folytatta Doborkay, - hogy én az édes anyám nevét viselem,
13  1| szerettem!... az a leány volt az én kincsem, akit ringattam
14  1|  kérdezte: Édes apám, hol van az én mamám? Elment, kis leányom,
15  1|     örült neki az árva leány, az én leányom!...»~ ~Egy perczre
16  1|          nem emeltem többet. Oh, én ostoba öreg fejem; ilyen
17  1|        puha kezekről; azt mondom én, hogy mind nem ér az semmit.
18  1|      akarja. ...Aki nem látta az én Juditomat, az nem is látott
19  1|       zsidó leányt.~ ~Nem vagyok én poéta, Ádám ur, se nem az
20  1|         könnyen vitte karján.~ ~«Én is ilyen voltam. Régen,
21  1|          világba utána... Tudtam én azt, hogy mi sor vár a kis
22  1|        Azután kinyilt az ajtó és én megláttam... Istenem! Ádám
23  1|    ketten, átölelve egymást...~ ~Én nem kérdeztem tőle egy szót
24  1|       engem?... Hát bántam volna én, ha kikeresztelkedik, csak
25  1|          csak azt fogadtam, hogy én nem állok boszut... és mikor
26  1|          gyülöl egyszersmind!... Én már tapasztaltam... Annyira
27  1|      Mikor itt feküdt hallva, az én reménységem, az én istenségem:
28  1|    hallva, az én reménységem, az én istenségem: belevágtam a
29  1|        repedjen s ott vesszek el én is!... Az a nagy, nagy,
30  1|         Hallja-e, Ádám ur, ez az én leányom! Lefesttettem a
31  1|    mondott, akkor ez az anyám és én...~ ~- És te unokám vagy! -
32  1|    tartózkodó hangon felelt.~ ~- Én csak egy szegény zsidó vagyok,
33  1|          boszuvágygyal, csakhogy én már nem tehettem semmit,
34  1|      elgyötröm élve.~ ~Nem tudom én, Ádám ur, hogy mi az a regény,
35  1|      szükséges a házhoz. A pénzt én adtam rá...~ ~A leányom
36  1|         hogy pária légy, mint az én fajom, akinek bünül róják
37  1|    csinálj. Nem hiába neveltelek én ugy; hagytalak sanyarogni,
38  1|         okoztam neked?!... Tudom én, hogy a világ előtt nem
39  1|         megelégedve azzal, amire én vágyom!... Oh, oh, rá kell
40  1|      majd tudni fogja: ’iszen az én vérem!...~ ~ ~
41  1|          magában:~ ~- Mit akarok én, aki csak olyan vagyok,
42  1|      nevét valami irásra, azután én meg a kertész szintén aláirtuk,
43  1|       vissza. Az ur elutazott... Én nem tudom, hogy miért aggódom
44  2|          is elfelejted ami volt, én is: boldogok leszünk.»~ ~-
45  2|         mert beteg volt a kutya. Én is azért hagytam ma itthon.
46  3|         ebből a dologból.~ ~- Az én leányom mondta?!... ~- Dehogy
47  3|      olyan nagyon bus volt, hogy én, meg a jegyző megkérdeztük
48  3|         kegyetlenség egy apától. Én?! a magam gyermeke boldogságáért?!
49  4|       mondott igazat!~ ~- ~ ~II. Én bolondom te! Hát neked ujra,
50  4|         meg ujra irásban kell az én szerelmem, mint jó uzsorásnak
51  4|          a szép asszonyoknak. És én arról nem fogok tudni. Jaj,
52  4|      enyém vagy.~ ~Nem is mennék én el, de tudod, édes, nagy
53  4|  gondolsz, édes, ne maradnék tán én is itt? Jaj, édes kedves!
54  4|         Sokat, sokat, mindennap. Én legalább mindennap irok.
55  4|       ember jön velem, szinte az én fürdőmbe. Legalább lesz,
56  4|       leveled. Ugy-e neheztelsz? én drágám, bocsáss meg, de
57  4|     kerül egy leveled? Majd irok én neked titokban annál többet.
58  4|          ő nem jött el, de azért én napról-napra várom. Különös,
59  4|           a nyugalmamért.~ ~Majd én is hálás leszek; most nem
60  4|   vagyok-e?~ ~Kedves jó barátom! Én belátom, hogy nem szabad
61  4|   tulságosan követelőnek lennem. Én itt mulatok, igaz, hogy
62  4|         aligha kerülök vissza az én kis fészkembe.~ ~De ugy-e
63  4|     megérdemeljük mind a ketten: én is, a férjem is...~ ~ ~S
64  5|       vámházig. Ezen a ponton az én utam elvált volna a tovaszálló
65  5|  asszonyka fáradt volt és leült; én szorosan mellé.~ ~Ugy tetszett,
66  5|       Nagyon?~ ~- Nagyon.~ ~- De én nem vagyok szép?~ ~Valami
67  5|        talált rá neheztelni?~ ~- Én sohasem nehezteltem a nővéremre,
68  5|     megcsókolt. Soha nem éreztem én olyat, mikor a hugom csókolt.~ ~
69  5|        házba. Egy pillanat mulva én is a kapu előtt álltam.~ ~
70  5|     haltak meg éhen! - oh, tudok én már mindent... a titkos
71  5|     megint az enyém; hadd legyek én megint a tied, a te hü,
72  6|      ideges, hanem azért szép és én imádom.~ ~- Már hallottam
73  6|             Minden untatja, amit én teszek.~ ~Az asszony egy
74  6|     sajnálnék akárkit...~ ~- Hát én még mindig csak akárki vagyok
75  6|         nézz meg jól, nem vagyok én mozlim, hanem angol, a nevem
76  6|          a sebhelyet, melynek az én golyóm volt az okozója...»~ ~
77  7|          kérdezték belülről.~ ~- Én vagyok, Mihály; merre van
78  7|         volna jönnie, mint ahogy én onnan elindultam.~ ~- Igen.~ ~-
79  7|       Mihály?~ ~- Nem haragudtam én sohasem.~ ~- Oh tudom, hogy