IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
Bársony István Dobogó szívek Concordances (Hapax - words occurring once) |
Rész
1 2| vadorzók rendesen csak ugy 8-9 óra közt jelentkeztek. 2 2| vadorzók rendesen csak ugy 8-9 óra közt jelentkeztek. Előhivta 3 8| horvát leány sirt. A legény abbahagyta az evezést és a sötétben 4 3| a «pipacs».~ ~A szobája ablaka a kerti lugasra nyilt, onnan 5 1| hegy-lakók látják is a czella ablakában minden hajnalon, amint sötét, 6 7| forrásait.~ ~Az erdőszéli ház ablakát erősen megzörgették.~ ~- 7 2| ki; Birda odalopózott az ablakhoz. Látta, amint a felesége 8 1| az öreg Jánost látta egy ablakmélyedésben. A hü szolga nagyon izgatott 9 1| nem szórja ki a pénzt az ablakon. Barduvay Ádám jól tudta, 10 8| elhagyatott folyosói közt; keskeny ablakos körszobáiban, a várkert 11 7| árnyék és elfödte a világos ablakot.~ ~- Ki van odakint? - kérdezték 12 3| pipacs» megkapaszkodott az ablakpárkányában, ugy remegett, mint a nyárfalevél.~ ~- 13 1| lelkem! Jaj, de megvert az Ábrahám istene!...»~ ~«Ádám ur, 14 5| tetszik előttünk lehetetlennek ábrándvilágunkban, de a valóságban majdnem 15 3| bujtatott inasgyereknek, aki ott ácsorgott köztök és várta a dolgok 16 1| Barduvay Ádám, a nemes adakozó, az ismert emberbarát stb. 17 1| Bella szeret.~ ~Barduvay Ádámban ismét forrni kezdett az 18 9| gyámoltalan az enyészet ez ádáz fegyverével szemben. Ti 19 9| amit Isten az asszonynak adhat, de az anyaság üdve magában 20 3| kérdezzék, megeredt a szava:~ ~- Adj’ Isten jó napot, tekintetes 21 1| mihelyt a kisasszony felébred, adjam át... higyje el, kisasszony, 22 9| önző ember.~ ~Irva vagyon: «Adjátok meg az Istennek, ami az 23 9| Gergelyék még az emlékezet adójának a lerovásában is segitségül 24 1| kamatokat és másik váltót adok, - mondta.~ ~Éliás keserves 25 4| Ezt a levelet a vasuton adom fel. A boritékot előre megirtam. 26 1| hogy kegyeskedjék a csekély adományt a lapban nyugtázni. Dusan 27 6| történetével még mindig adós volt a társaságnak; olyan 28 1| elgondolkodott. Tizezer forint adósság egy olyan kis katonatisztnek! 29 1| tartozott neki arra, hogy adóssága a nyakát szeghesse. Volt 30 1| róla, hogy a hadnagynak adósságai vannak, mint legtöbbnyire 31 1| miatta, vége van: könnyelmü adósságcsinálás miatt elveszti a rangját, 32 1| ér ennyit, pedig korábbi adósságok vannak már rajta. A hadnagy 33 1| van, mely bőven meghaladja adósságomat s gyámleánya urnő lesz mellettem.~ ~ 34 1| csinál egy ilyen tiszt akkora adósságot?»~ ~Doborkay kitalálta. - 35 1| pedig azt gondolta, hogy aki adósunk, az félig rabszolgánk, s 36 8| A TERSSATTÓI RÓZSA.~ ~Az Adria partján, a magyar korona 37 4| csak olyan örökös pallos az afféle.~ ~Ugy-e, megteszed, a mire 38 6| a nyugalom látszatát, de Afrika levegője, mely egy pár éven 39 6| meg tigrisekre vadászott Afrikában, lesütötte a szemét.~ ~- 40 6| szokta letenni tőrét, mely afrikai utja óta folyvást kiséri.~ ~ 41 1| felé és óvatosan, hogy az ág se rendüljön meg utána, 42 5| nyomában maradhassak. Eszem ágában sem volt valami kaland, 43 1| sürü lombos eperfa ingatta ágait; Barduvay egy fogással fellóditotta 44 6| teszi, összehasonlitják egy aggastyánnal!...~ ~Más ember talán adta 45 9| arcz égő pirossága, a szem aggasztó csillogása; rekedt köhögés 46 1| Doborkay. - Tisztelem az ön aggodalmait és belátom, hogy a látszat 47 5| kiszakad a lelkem nagy aggodalmamban.~ ~- Mit akar itt? - kérdeztem 48 1| pillanatban alázatosan és aggodalmasan a küszöbről.~ ~Mindönki 49 5| lehetetlen volt ki nem találnom aggodalmát.~ ~Ez az asszonyka nem akarja, 50 1| tréfásan, de nem minden aggodalom nélkül megkoczkáztatott 51 4| Sietve irok. Reszketek az aggodalomtól. Azt gyanitom, hogy ő ide 52 7| kiérzett, hogy mennyire aggódik.~ ~- Mondtam, ugy-e, mondtam! - 53 1| szó egyszer valami anyai ágon maradt kis örökségről, hanem 54 6| olyan volt, mint egy hajlós águ bokor, melyből ezerszirmu 55 5| gondolat fészkelte magát agyamba.~ ~Ennek az asszonynak szeretője 56 5| hirtelenében villámlott keresztül agyamon, anélkül, hogy képes lett 57 1| Lefesttettem a halálos ágyán!... Most halt meg éppen; 58 1| belevágtam a fejemet az ágyaszélébe, hogy ketté repedjen s ott 59 5| falakat, a dagadó tiszta ágyat, a halványan pislogó mécset, 60 2| Tudom; jó is, hogy agyon tetszett lőni. Most csakhamar 61 6| az öreg urnak a halálos ágyon kiejtett szavait, azonnal 62 9| érezte, hogy levegőre van agyvelejének szüksége, vagy egy nyilasra, 63 9| koppanó kalapács minden ütése agyvelőnkig hatol s szivünket zuzza 64 2| levegő tisztán tartja az agyvelőt, kivált az olyan negyven 65 4| akire gondolok.~ ~III. Ah istenem! olyan szomoru vagyok, 66 1| Hogy is hivják csak? ahán, Doborkay! - Doborkay, Doborkay, - 67 1| papirosdarab kandikál ki.~ ~Ahány levél a házhoz érkezett, 68 1| összefolyt a kiengesztelődés áhitatában, mely olyanná tette a képet, 69 2| bajusza simogatta meg az ajakát. Pöndör Vicza hozzáment 70 1| sóhajtott Éliás reszkető ajakkal, miközben könybe lábadt 71 1| áradt. Ráképzelte arra az ajakra mindazt, amit róla hallani 72 5| egyletek, az emberbaráti ajándékok betegségem alatt, korhelykedésem 73 1| adósságokat, akkor sem fogadnám el ajánlatát. Uj pályát kezdenék, dolgoznám, 74 5| kezéért s odaszoritja az ajkához. Egyszerre felordit kegyetlen 75 1| leány hajáról, ruhájáról és ajkai körül szerte áradt. Ráképzelte 76 4| arczom csak neked pirul s ajkam csupán teneked mosolyog?!... 77 8| vagy!...~ ~A másik leány ajkán gunyos mosoly játszott, 78 1| szemének lángja, meg duzzadt ajkának remegése megváltoztatta 79 7| Felelet helyett a férfi ajkára tette a kezét és beemelte 80 6| hangzott boszusan az ideges kis ajkról.~ ~A szegény angol most 81 1| mint egy kolostor. A ház ajtaja örökké zárva; Éliáshoz nem 82 1| örömében, Barduvay kiküldte. Az ajtóban megállitotta és egy boritékban 83 5| egy pitvarfélébe, ott egy ajtóhasadékon át világosság szürődött 84 3| hajadonfőn iramodott neki az ajtónak; ott megtorlódtak huszan, 85 1| olvasott le az asztalra. Az ajtónyilás neszére megfordult.~ ~- 86 7| Ide Szikra! hopp!~ ~Az ajtónyiláson egy nagy bozontos kutya 87 1| sugara az ablak előtt álló akácz lengő levelei közt csuszott 88 3| udvaron, egy levelét hullató akáczfa alatt ült a «bácsi», doktor 89 1| juttat s akkor megszünik az akadály, mely eddig kötelességemmé 90 1| akart. Ezt most meg kellett akadályoznia. A szócsövön leszólt, hogy 91 1| vágya, hogy széttörje az akadályt, mely boldogságának utjában 92 7| mostoha lennék, - mondá akadozva.~ ~- Na hát akkor nesze, 93 1| Sok dolgom volt,... mindig akadt dolgom. Azt akartam, hogy 94 2| temették el őket, ahol rájok akadtak.~ ~A fekete füstös romok 95 5| Nekem nincs senkim. Akar-e a fivérem tenni?!~ ~Habozás 96 1| pár óra előtt még csupa akarat, csupa erőszakosság volt 97 1| irását. Ez az ő legkomolyabb akarata; különben is ma hajnalban 98 1| lett, aki kérlelhetetlen akaraterejével markában tartja a világot.~ ~ ~ ~ 99 1| volt. Nem csinosabb, mint akárhány bajtársa, de csupa kedvesség. 100 1| elcsinálja azt az okos ember, akárhogy kezdi, csak jó sül ki abból. 101 1| látja az életet, mint eddig akárhol. Csodálkozott, hogy egy 102 6| Hát én még mindig csak akárki vagyok neked, Alice?~ ~Még 103 6| siránkozó férfit; sajnálnék akárkit...~ ~- Hát én még mindig 104 1| a tervével.~ ~- Mindegy, akármi, de az bizonyos, hogy beteg. 105 1| előtt a megaláztatást.~ ~Akármit telt eddig, jól ügyelt, 106 5| érzését, amelylyel menekülni akarna tőle!...~ ~Láttam a szobát, 107 1| a pletykás szipirtyó is, akiben pedig annyira megbizott. 108 1| Arra van valamerre Bella, akiért imádkozik szakadatlanul.~ ~ 109 1| rokonsága és barátsága, akihez nem füzte ugyan semmiféle 110 1| öreg Éliás. Mindazok közt, akiket ismerek, magára emlékszem 111 5| kell hinniök az embereknek, akikkel találkozunk, hogy testvérek 112 5| házasok, a szép kis gyermekek, akikre oly gyönyörrel nézek, ha 113 3| küldeni a «nagyságos ur»-hoz, akinél együtt volt az egész pártvezérség, 114 1| mire csinál egy ilyen tiszt akkora adósságot?»~ ~Doborkay kitalálta. - 115 1| titokban maradt az egész aknamunka.~ ~Csak legalább Bella ne 116 1| tudom, hogy gyámleányom, Ákosy Bella kisasszony, gyöngéd 117 1| körülsimogassa és eldicsérje az akrobataságát, azután megszólalt:~ ~- 118 1| hogy könnyelmü vagyok, aki aláástam jövőmet s most jó házassággal 119 1| befejezésféle következett, meg az aláirás. Azokból bizonyára nem tudna 120 1| levelet és sietve megnézte aláirását: ugyanaz a kéz volt, amely 121 1| fognak.»~ ~Következnek az aláirások.~ ~A háznép meghatottan 122 1| meg a kertészt, előttünk aláirta a nevét valami irásra, azután 123 1| én meg a kertész szintén aláirtuk, mint tanuk; a kocsis nem 124 6| bevándorolt drága ékszerek alakjában az asszony szekrényébe.~ ~ 125 1| gyöngéden pihentette az óriás alakján.~ ~- Tehát igaz! Bizonyos 126 5| bokájáig teljesen elburkolta alakját, de azért látszott, hogy 127 7| még mindig fenyegettek, de alant a szél ereje már csökkent; 128 1| elhatározta, hogy családot alapit s elveszi gyámleányát. A 129 1| szerencséjét is meg akarta alapitani s felhasználta az időt, 130 1| kamatot. A százezer forint alaptőke is be volt már táblázva 131 1| senki, eldobhatta boszantó álarczát s vonásain, melyek minden 132 1| aki lopott névvel, hazug álarczczal csalja a világot, s akinek 133 1| kellett, hogy mondjam: «Alászolgája!»...~ ~Hogy kikaczagtuk 134 1| Levette a házisapkáját és alázatos, de azért bizalmaskodó szolgálatkészséggel 135 1| Istenes szavakkal és áhitatos alázatossággal köszönte meg a szent nőnek, 136 9| jajgassatok, mert meg vagytok alázva! A halál angyala rémitő 137 5| Titokban, leplezve, hogy meg ne alázzanak, hogy szabad legyen ő érettök, 138 6| fent, a kék égen, egy vén albatrosz uszott a levegő tengerében, 139 3| földön, hogy folytassa ezt az áldásos munkát, ahogy tette eddig 140 1| megáldottam. Az Isten csak az áldást hallgatta meg.~ ~Egyszer 141 7| Megnyalta a földön fekvő alélt asszony arczát, aki talán 142 6| nekünk olaszoknak, mint Algir a francziáknak.»~ ~Duval, 143 4| Igy hát október vége előtt aligha kerülök vissza az én kis 144 3| pehely verte ki az orra alját, a kisasszony meg felkötötte 145 1| kész örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy eltávozhatott. Nagyon 146 3| repült az élen az előljárók alkalmatossága.~ ~Bent, a bizottság előtt, 147 1| kényszeritettek rá, hogy ilyen alkalmazást elvállaljon. Erre rábizhatta 148 6| volt a társaságnak; olyan alkalomra igérte, hogy elmondja, ha 149 1| behajtott zsalu zöld lapjai közt alkonyati napsugár csuszott be és 150 8| Napközben az ég kissé beborult, alkonyatra csendes szél támadt; a halászbárka 151 6| II.~ ~Alkonyodott.~ ~Signor Fiori, a fekete 152 3| szavazás a városban.~ ~Az alkotmányos jog gyakorlatában egyre-másra 153 1| álnévvel s a becsületről alkotott fogalmai szerint annál gyötrőbb 154 1| felfedeztetés esetében védtelenül állana. Bárha születése titka mélyen 155 4| annál többet. Hisz meg se állanám!... Ezer puszi!...~ ~ ~VII. 156 5| még tiz perczig tart ez az állapot, megbolondulok. Szerencsére 157 7| lerázta magáról a hizelgő állatot.~ ~- Hagyj békét, Szikra!~ ~ 158 1| mintha esküt tenne arra, amit állit, ugy kiáltotta érczes, kemény 159 1| akinek tartozom vele, azt állitja, hogy Barduvay ur magával 160 1| Ha koráról volt szó, azt állitotta, hogy a legjobb években 161 1| boldogságának utjába mert állni.~ ~Doborkay Endre megdöbbent 162 1| nap sugara az ablak előtt álló akácz lengő levelei közt 163 1| azt fogadtam, hogy én nem állok boszut... és mikor az Isten 164 3| odaadta a maradékot a mellette állóknak. - Hej, csak azok a rácskaiak 165 1| elmondta az okot. A szomszéd állomás térparancsnoka távoli rokona 166 5| levezető első kőlépcsőn állottam, tünt fel az egész dolognak 167 1| lett koldussal és egyedül állóvá a világon. Öreges volt már, 168 5| mulva én is a kapu előtt álltam.~ ~Valami homályos sejtés 169 6| lováról, mely mozdulatlanul állva maradt. Odajött hozzám és 170 5| amit igértem; a dió, az alma, a sütemény...~ ~- Oh jó 171 5| eltünt. A nevét sem tudom; álmaimban el nem árulhatom...~ ~ ~ 172 5| keresztnevemet sem mondom meg, hadd álmodjál tündérvilágról, amely névtelen 173 4| fejem alá teszem, hogy rólad álmodjam. Arról, amiket irni fogsz. 174 1| szakgatottan, akár egy álmodó, elkezdett beszélni.~ ~. ~« 175 1| háznál; soha életében nem álmodott olyan kényelemről, amilyenben 176 9| reám, kérlek szépen,~ Édes álmot hozz szememre,~ Hogy vigan 177 1| annyi ideig csalta a világot álnévvel s a becsületről alkotott 178 1| nehezedett rá, mint egy kinos álom. Az az egyetlen halvány 179 5| Tétovázás az élet ez álomszerü szakában minden tettünk. 180 6| tengerében, magasan, mint egy alpesi kondor. Köröskörül csend.~ ~ 181 2| pihenő. Éjjel meg ugyis alszol...~ ~Biz’ ez már egyszer 182 4| le fejemet a párnára, már alszom. Kint fütyöl a bokrok közt 183 1| leányomat olyan boldognak láttam általa, mikor ott gőgicséltek, 184 3| nyilvánvalóvá tette, hogy általános müveltségü ember, de ami 185 1| mert baj nem fenyegette általok. Most azonban oly titoknak 186 2| te csak maradj, szivem; aludj, majd sietek haza.~ ~Azzal 187 1| arczu, gömbölyü kis fiu aludt, szeliden, édesen.~ ~Barduvay 188 9| kihült vonásokon s szende alvásnak nézheti azt a rettentő nyugalmat, 189 5| hogy olyan fiatal voltam, ámbár ő sem sokkal több tavaszt 190 1| Nem ugy nevelték, hogy ambicziója lett volna fényesebbre csiszolni 191 8| brazzera uszott, mint a sirály. Ameddig éles szeme ellátott, egyben 192 1| vele! Szavakat keresett, amelyekkel a porba sujtsa.~ ~- A pénze 193 1| megfoszszalak attól a világtól, amelyhez édes apád után tartoztál. 194 6| gyémántnak tekintették, amelyiknek már megvan a maga foglalatja. 195 9| pillanat kegyetlenségét, amelytől fogva csak halvány, bizonytalan, 196 1| adjon neki a váltójára, amennyit akar, sőt nehogy kiszalaszsza 197 6| megkérte az özvegy kezét. Amerikában nincs ebben semmi rendkivüli, 198 5| ideget, minden kis véredényt, amiből a szerelem vágya felfakadhat.~ ~ 199 1| egy olyan kényes ügyet, amihez köze nincs.~ ~Barduvay nem 200 1| örömmel, gyötrő fájdalommal, amikből más nem értett volna semmit.~ ~- 201 4| hogy rólad álmodjam. Arról, amiket irni fogsz. Te csunya! De 202 1| olyan dolgokat is észrevesz, amikkel eddig sohasem törődött; 203 6| egyszerre megrándult a lába és amily könnyen utólértelek, olyan 204 1| álmodott olyan kényelemről, amilyenben itt megfizették jó drágán - 205 7| Csunya fekete éjszaka volt, amilyenek a zivataros őszi éjszakák 206 7| arról, ami örökké fáj és amin ugy sem lehet többé segiteni.~ ~ 207 1| Egyedül állott a világon; amióta eszmél, ideggyöngitő érzelgés 208 1| lenne megelégedve azzal, amire én vágyom!... Oh, oh, rá 209 4| ahová akarsz, tégy azzá, amivé akarsz; elhagyok érted mindent, 210 9| megkinozza. Mintha nem lett volna amugy is elég keserü a csapás; 211 9| vagytok alázva! A halál angyala rémitő haraggal látogatott 212 5| volt égszinü szemeiben az angyali jóság is, amely szinte fényes 213 9| örült volna annak a két uj angyalkának, akinek a földi részét ugy 214 9| Istené!» - már pedig az angyalok az Istenéi s igy nem is 215 5| legyen ő érettök, a kis angyalokért elfogadnom... Te angyal! 216 9| nem irgalmaz azoknak a kis angyaloknak, akik üdvösséget és megnyugvást 217 1| Fiam, ne sértsd meg anyád emlékét, aki megbocsátott, 218 1| kalmár-becsületnek megvannak anyagi kérdésekben a maga szabadságai, 219 1| inkább kizsákmányolja az anyagot: rajtakapta magát, hogy 220 9| zugtak; a gyászbaborult édes anyákat ugyanaz a gyötrő fájdalom 221 5| Hütlen leszek miatta az anyámhoz, a kis hugomhoz!... Képes 222 5| gondoltam többet annyit az anyámra, a kis hugomra. Ugy rémlett, 223 1| A haldoklót aggasztotta anyátlan kis leánya sorsa, aki akkor 224 9| látásán érez. Vegyetek el az anyától mindent, ami boldoggá tette 225 1| a szived, te rózsaszála apádnak, te angyal!...~ ~Azután 226 1| poéta, Ádám ur, se nem az apai vakság csacsog belőlem. 227 1| boldogságot?... Hát nem egy apának fiai-e, akik között, ha 228 3| megengedni, nagy kegyetlenség egy apától. Én?! a magam gyermeke boldogságáért?! 229 1| rajta boszut: a fia édes apján!~ ~Meg kellett esküdnöm, 230 3| Neki nem szólt, hanem az apjának. «Férjhez kell adni», mondá 231 3| Ő csak nézett mereven az apjára, aki éppen elsétált az ablak 232 7| gyilkoltad meg gyermekem apját, eltartóját?! Te kutya! 233 3| nagy beszédben van az édes apjával. Nem zavarta őket a lugasban 234 8| boldogsága lehetett volna: ápolja a szép horvát leány fehér 235 8| zugot, melyen gondos kéz ápoló nyoma látszik egy teljes 236 9| térdelni a maguk gondosan ápolt, virágos sirhalma előtt. 237 6| semmit. A földön térdelt és ápolta a kaliforniai asszonyt, 238 1| koldusok közt egy forint aprópénzt és utoljára elment a zárdába.~ ~ 239 1| ember szereti gyámleányát, apróra utána járt viszonyainak. 240 1| tizezer forintot; egy váltó ára, melynek itt kell lenni, 241 6| ördöngős állat egy igazi arab ló. Nem telt bele tiz percz 242 6| csónakot himbált volna az áradat.~ ~Az volt a czápa, mely 243 7| kavargott még erősen a lég áramlása.~ ~Az asszony engedte, hogy 244 1| fia, akit elcsábitott egy aranybojtos hunczut; ez a gazember a 245 9| s a másik kis halmon is aranyfeliratos oszlop beszélt a lent nyugvó 246 3| és frizura, sárga keztyü, aranygombos bot. Még a beszédje se a 247 1| gyanusitást. Persze! egy ilyen aranymadár holmi ringy-rongy hadnagyocskának!...~ ~ 248 1| kiszellőztetve. A falon egy nagy kép aranyozott kerete fénylett, maga a 249 1| A halott arczképéről ás aranysugarak lassan lecsusztak; csend 250 6| megölte a szive!...~ ~ ~S az aranyszivek most ott pihennek egymás 251 3| sorra látogatták a falusi araságokat, bekerültek végre Rácskára 252 1| s tulvilági fényességet áraszt a kis tó vize, melyből egyszerre 253 7| belevágta a nagy öles ember arczába és elorditotta magát, akár 254 5| megriadt asszonynak eloszlik arczáról az első megdöbbenés rémülete: 255 1| homloka, meg arisztokratikus arczéle voltak rokonszenvre keltő 256 1| sugarak ráestek a halott arczképére. A némaságban szinte testté 257 1| hiszek mindent!...~ ~A halott arczképéről ás aranysugarak lassan lecsusztak; 258 1| Barduvay nem hallgatott rá, arczkifejezése elárulta, hogy máshol van 259 4| nekem az istenemnél? A mikor arczom csak neked pirul s ajkam 260 5| hajamba s végigsimogatta arczomat, azután hirtelen elrántotta 261 1| ábrándos szemekről, fehér arczról, kis puha kezekről; azt 262 5| kegyetlen nyoma finom kis arczukon. Az öreg nőcseléd ott kuczorgott 263 3| dolog, váltakozni kezdtek arczulatján a szivárvány szinei, elnyiffantotta 264 3| rá, moré, aki vályogvető árgyilusod van!~ ~Nagy zsivaj támadt 265 1| partján bolyongva kereste az Ariadne-fonalat, mely lelkét az ingadozás 266 1| szabályos homloka, meg arisztokratikus arczéle voltak rokonszenvre 267 1| melyek egy tanuságot tevő ármádiaként sorakoztak a ránczos képü 268 1| Barduvay Ádám édesanyjának árnya visszahanyatlott a tó vizébe. 269 9| kis betegekhez, egy hideg árnyékon át lépett a szobába: a halál 270 3| fejére; sohasem vágyott az árnyékos erdő mélázásra hivó magánya 271 2| eszéből. De mig a felesége az árokhányóknak pálinkát mért, azalatt valamit 272 5| szégyenletemben. De sokkal ártatlanabb vagy sokkal elfogultabb 273 1| a házhoz; csak a leányka ártatlanul őszinte leveleiből sejtette, 274 5| keserüen és boszusan.~ ~- Mit ártja magát a más dolgába?~ ~- 275 1| egyszerre az egész rettentő árulást, melyet a levél felfedezett. 276 5| tudom; álmaimban el nem árulhatom...~ ~ ~II.~ ~Ez a második 277 1| rettegett, hogy titkát el fogja árulni. Felállott és az ablak elé 278 1| koczkára tegye, semmit sem árult el előtte abból, amit érzett. 279 1| csókolta, hogy örült neki az árva leány, az én leányom!...»~ ~ 280 1| Kis gyermek volt, mikor árván maradt, alig pár éves. Sokáig 281 1| lelke.~ ~De a szegény kis árvának nem sok fogalma volt arról, 282 1| gyermeke öröksége, mint az árvapénztárakban, ahonnan olyan gyakran eltünnek 283 1| csiszolni ősei czimerét. Korai árvasága óta az üzletet csepegtették 284 1| Nem tagadhattam meg az árvától, aki örökké siratta az anyját. 285 1| könyöradományokat küldött holmi árvizkárosultaknak, leégetteknek, kórházaknak... 286 1| A halott arczképéről ás aranysugarak lassan lecsusztak; 287 1| vágyott s kinozta magát az askéta türelmével, mely annál mohóbban 288 9| sorban. Mikor az egymás mellé ásott sirok közelébe jutottak: 289 6| szerelmes volt abba a kis sárga asszonyba, aki, éppen tiz évvel született 290 6| Benne van már az némely asszonyban, hogy ugy gyötör egy férfit, 291 5| amilyen csak egy fiatal asszonyé lehet, aki sokkal becsületesebb, 292 5| Mi közöm nekem ehhez az asszonyhoz, akit nem ismerek, sohasem 293 3| Csendes volt ott minden. Az «asszonynéni» betegen feküdt a szobában; 294 8| kontyba szedte, a hogy az asszonyok szokták.~ ~Ugy ment le Fiuméba.~ ~ 295 4| érted? Semmi közöd a szép asszonyokhoz, mert csak az enyém vagy.~ ~ 296 4| Bizonyosan udvarolni fogsz a szép asszonyoknak. És én arról nem fogok tudni. 297 1| férfiakat s veszedelmes volt az asszonyokra. A fiatalság, az egészség, 298 8| most vette észre rajta az asszonyos kontyot.~ ~- Nézz a fejemre! - 299 7| magával, azt ráteritette az asszonyra. Vállán puska volt:~ ~- 300 1| gazdáját szemlélődésében. Ez az asszonyszemély volt összes rokonsága és 301 5| meglassitva lépéseimet, aszerint, ahogy jobban sietett vagy 302 1| közjegyzőt, nyittassa fel asztala fiókját és olvastassa fel 303 1| I.~ ~Barduvay Ádám az asztalnál ült és leveleket irt.~ ~ 304 1| bankókat olvasott le az asztalra. Az ajtónyilás neszére megfordult.~ ~- 305 1| először és a főnöknőnek átadja a levéllel ezt a száz forintot; 306 1| megcsinálta a maga sakkhuzását. Átalakitotta háztartását, berendezett 307 1| hogy ő, az elsőszülött, átengedjen az öcscsének mindent: nevet, 308 1| azalatt meg ráért a levelet átfutni, melyről egyébiránt bizonyosra 309 1| szolga felelhetett volna, átfutotta. Nagyon megijesztette ez 310 3| lehetett pedig ugyis.~ ~Áthallatszott hozzájok a vörösek nótája:~ ~» 311 1| Éliás elhallgatott. Az athletán meglátszott, hogy mint éli 312 1| alatt vivódva nézett az athlétára, aki mint a pelyhet, oly 313 9| magától jutott eszébe, hogy átkiáltson a keritésen.~ ~Barna Balázs 314 5| érdemelnek mást, csak hogy az átkod sujtsa őket!~ ~A megriadt 315 8| könyörgött, sirt, imádkozott és átkozódott. Hiába volt! A pirkadó hajnal 316 1| Legyen megátkozva a csábitó! Átkozott a világ, az Isten!...»~ ~ 317 5| bübájos fuvolahang:~ ~- Ne átkozza szegényt, nem olyan rossz 318 7| asszonyt a sövényen. Az után átlépett rajta ő is és jelt adott 319 5| szürke viz fölött; azután átnéztem a budai partra, ahol egy 320 1| Bella és Sarolta néni átölelték egymást és sirtak. Doborkay 321 1| már sirtunk mind a ketten, átölelve egymást...~ ~Én nem kérdeztem 322 9| versengtek, addig ugyanegy átok tesz benneteket egyenlőkké 323 9| látogatott meg benneteket és átszenvedtétek a reménytelenség kétségbeesését. - 324 6| kaliforniai sárga rózsa egy kicsit átváltozott piros rózsává, a szeme szikrázott. 325 1| fordult.~ ~- Nos tehát, ön átveszi most a kamatokat és még 326 7| ujra nekiindult és hirtelen átvetette magát a sövényen.~ ~Azon 327 1| nyugtatványt.~ ~Az inas átvette a postát. Öreg ember volt, 328 1| udvarra nyiltak s egy ajtó átvezetett az utczai oldalra, ahol 329 1| tekintet»-nek s hogy abból az atyafiságból kifolyólag, melyhez pedig 330 1| csak ugy tessék-lássékképen avatkozhatott a dologba, azon a réven, 331 1| érdekelve, bele lehetett avatkoznia.~ ~- Holnap van a terminus, - 332 1| puskát elrejtett, bizonyosan avval akarta magát ledurrantani.~ ~ 333 5| majdnem futva eltünt előlem.~ ~Azaz, hogy csak el akart tünni, 334 8| galambból, megesküdött, hogy azé lesz csak, vagy a halálé.~ ~ 335 1| virágok neveit, gyöngéden óvta azokat a bokrokat, melyekben Bella 336 1| következett, meg az aláirás. Azokból bizonyára nem tudna meg 337 9| addig a halott még a világé, azoké, akik szerették. A szem 338 1| mint okos nyugalmával, azokra leginkább magas, szabályos 339 1| repültek el gondolatában, azokról bizonyára nem volt semmi 340 9| hogy mi történik a világon azonkivül, ami az ő lelkét ugy összefacsarja?~ ~ 341 7| pletyka, melylyel el akarták áztatni előtte, nem lehetett igaz. 342 3| mater!» Miatta lehetett már Bácska akár svarczgelb.~ ~Az öreg 343 9| a két gyermek. Az a kis bágyadtság, ami gyöngéd tagjaikat ellankasztotta, 344 1| jó házassággal akarok a bajból menekülni? Arra is gondolt, 345 5| hadd gondozzam őket! Ha bajod van, ne félj, meggyógyitlak; 346 1| csinosabb, mint akárhány bajtársa, de csupa kedvesség. Egy 347 7| A véreb otthagyta kihült bajtársát és felvette a férfi nyomát 348 2| már egy fél vármegye pörge bajusza simogatta meg az ajakát. 349 1| villogó szeme és nagyon csinos bajuszkája van s hogy ennélfogva alig 350 2| és megtalálta a feltört bakot. A gazficzkók azonban már 351 6| hogy fürdés közben láttam balkarján a sebhelyet, melynek az 352 1| nagy, erős mellét, lassan ballagott az első fordulóig s mikor 353 2| a faluba, azután együtt ballagunk haza; lesz idekint egy kis 354 5| KÉT ASSZONY.~ ~I.~ ~A mai bálozó leányok picziny gyermekek 355 1| állott és mégis, az éjszaka balzsamos levegőjében, a béke ez otthonában, 356 9| fogta a két kis keresztet s bamba közönynyel leszurta mind 357 1| halt meg.~ ~A két ember bámulata egyre növekedett. Mindez 358 6| mintha az «opera comique»-ban egy uj darab szerzőjét akarta 359 1| minden hajnalon, amint sötét, bánatos szemével elnéz a messzeségbe, 360 7| hol előttök, hol utánok bandukolt a sziklás ösvényen.~ ~- 361 6| nagynéni jogánál fogva ugy bánjék Brownnal, mint egy gyermekkel. 362 9| mindent elkövetett, hogy a bánkódó szülőket vigasztaló szavaival 363 1| kivette a tárczáját és bankókat olvasott le az asztalra. 364 1| ember felváltja a nevét bankóra és megfizeti vele az emberek 365 3| dolgot, ott hagyott italt, bankot, kalapot; csak ugy hajadonfőn 366 1| csalódik, aki a számokkal bánni tud.~ ~- Mit fogsz most 367 1| arczát csókolta meg. Nem is bánt vele többé ugy, mint gyermekkel 368 1| volna el hát engem?... Hát bántam volna én, ha kikeresztelkedik, 369 1| előtt. Most birtokai és bányái vannak, melyek iszonyu pénzt 370 1| volt már táblázva egy ilyen bányára, hogy még a legváratlanabb 371 6| Candil ezredessel együtt barangoltuk be a sivatagokat.~ ~Napról-napra 372 6| napot; az ég sötétkékjét egy bárányfelhő sem tarkitotta; pihent a 373 1| vérünk, ugy ránk mosolyog!... Bárányt csinál az a tigrisből. A 374 1| Azt gondolta, hogy egy hü barát kezében jobb helyen van 375 9| elüldözze közületek a békét és a baráti szeretet boldogságát?!~ ~ 376 1| megállhatni becsülettel a jó barátja leánya előtt. Most birtokai 377 1| megtette gyámjának legjobb barátját, Barduvayt. Százezer forintot 378 1| meglátta. Sajnálta régi barátnőit, de azért örült a szabadságnak. 379 1| a leány vidéken volt egy barátnőjénél; akkor volt éppen tizenhat 380 1| becsületes. Szoros, benső barátság füzte őket egymáshoz, olyan, 381 1| volt összes rokonsága és barátsága, akihez nem füzte ugyan 382 2| van rá: mert azzal már jó barátságban van. Hm!~ ~Az ilyen kerülő 383 6| anélkül, hogy valami nagyszerü barátságra volnának képesek, pompás 384 1| s titokban kivánta, hogy bárcsak minél nagyobb veszedelemben 385 1| aznap gondjaiba vette.~ ~Barduvary Ádám pedig estére megkapta 386 1| kezével belekapaszkodott Barduvayba, a másikkal a hadnagyra 387 1| mert őszintén ragaszkodott Barduvayhoz. Ugy tekintette, mint jóltevőjét. 388 1| elragadtatással csüggött Barduvayn, azt hitte, hogy érti. A 389 5| hajlással simul hozzá. Egyszerü baretforma kalapja alól kihullott egy 390 1| esetében védtelenül állana. Bárha születése titka mélyen megalázta: 391 6| rögtön ráismernek egymásra, bárhol találkozzanak is és anélkül, 392 1| pillanatban nagy csapás érte. Bármi legyen is a titok alapja, 393 1| elverte mindenét.~ ~Barduvay Barnabásnak hivták az embert, aki egy 394 8| verőfényben játszó kis legyet s a bástya falrepedéseiből gaz és bozót 395 6| sennor Gardának, hogy pompás baszus hangjával kisérje az ő nápolyi 396 7| érte.~ ~- Károly erős és bátor; mi baj érhette volna?~ ~- 397 9| tehetetlen apróság köszönti, bátoritja. Elvesztheti a nő a férjét, 398 1| egymást szeretve, egymást bátoritva, egymást siratva telnek 399 7| Keresztül volt lőve.~ ~- Bátorság, Anna! - mondá oly hangon, 400 1| kifejezés, melyben annyi volt a bátorságból és férfiasságból, egyszerre 401 4| levelet, amelyben annyi bátorsággal vallom meg neked, hogy szeretlek. 402 1| magát, hogy a szerencse a bátrakat segiti. A százezer forintból 403 3| ment be a bizottság elé, és beadta a szavazatát a pesti doktorra.~ ~ 404 8| ha a nap sütötte, a leány beárnyékolta sötét hajával, szellőt küldött 405 1| szabad holmi üzlettársat beavatni.~ ~- Alig ismerem. Annyi 406 1| Csupán ő volt a titokba beavatva, aki tudta, hogy Barduvay 407 1| széttépte nemeslevelét, bebizonyitotta neki, hogy a saját erejében 408 8| Napközben az ég kissé beborult, alkonyatra csendes szél 409 1| szoba volt az, egyszerüen bebutorozva; egy bőrdiván, néhány szalmaszék, 410 1| egy levelet, hogy a villám becsapott otthon a házába, és felgyujtotta, 411 1| kisasszony; az éjjel egyszerre becsengetett, felhivatta a kocsist, meg 412 1| az utolsó levelet is és becsengette az inast. Mig a legényt 413 1| amig csak látta, azután becsoszogott a szobájába és fejcsóválva 414 1| forintot bizott ezzel a becsületére. Ugy adta át neki egész 415 5| asszonyé lehet, aki sokkal becsületesebb, semhogy elég ravasz lehetne 416 1| Kivánhatni-e egy embertől több becsületességet?!...~ ~Barduvay, a milliomos, 417 5| titokra. A csábitó, a gaz, a becsületrabló ott rejtőzik az alacsony 418 1| leszámoláskor nem fog megállhatni becsülettel a jó barátja leánya előtt. 419 2| két hóna alá vette őket s beczammogott velök a házba, ott ledobta 420 9| mellecskéből, megnehezült a bedagadt torkon át a lehelet s az 421 3| egy hosszu rozsszállal a bedugult pipáját.~ ~- Ne tánczolj, 422 6| elkóboroltam, egy magányos beduint láttam felém közeledni. 423 7| ajkára tette a kezét és beemelte az asszonyt a sövényen. 424 1| cseléd orditott; az a sápadt, beesett arczu, tönkrement teremtés 425 1| duzzadó, piros kis szája beesve, megkékülve!... Ádám ur, 426 1| Egygyel több nem számit. Majd befejezem történetemet.~ ~Leült és 427 1| nem olvasta tovább. Valami befejezésféle következett, meg az aláirás. 428 1| lehet arra. Tessék csak befelé,... milyen szerencse!...~ ~ 429 1| Megparancsolta, hogy a kocsis befogjon s beszaladt Sarolta nénihez, 430 2| Nagyon jó a viz. Csak tessék befordulni ténsuram; otthon van az 431 6| I.~ ~A «Leviathan» befurta keskeny orrát a vizek tömegébe 432 3| dübörgése, a «pipacs-kisasszony» befutott a szobája csendességébe 433 1| szedte rendbe gondolatait. A behajtott zsalu zöld lapjai közt alkonyati 434 2| Azután bement a házba és behivta mind a két kutyát.~ ~Várt.~ ~ 435 2| Majd kiment még egyszer és behozta Urfit is. A dögöt a holttestekre 436 3| a varróasztalnál, mikor behoztak neki egy névjegyet: Az ő 437 4| eláll a szivem verése. Behunyom a szememet, te drágám, hogy 438 1| a nagy számla-könyvet és beirta a gyámleánya neveltetésére 439 7| volt tiporva, mintha rendes bejárója lenne valakinek.~ ~Az erdész 440 6| virágában levő férfit, aki bejárta a világot és ért mindenhez, 441 1| leányka a világba lépjen. Bejelenti végre, hogy még ma érte 442 1| kérdezte a tekintetével: bejöhet-e? Barduvay felelt neki: igen. 443 1| Barduvay Ádám jól tudta, hogy bejön az a pénz az utolsó garasig 444 2| parasztészszel vigasztalta: «Majd bejösz velem minden vasárnap a 445 3| szükségesnek tart.~ ~Aki bejött, arra meg éppen nem lehetett 446 5| a szük, sötét folyosót, bejutottam egy pitvarfélébe, ott egy 447 3| szaladgálva a mezőn, miközben egy békát szorongatott, hogy őt ijesztgesse 448 1| ránczigálja azt a spádét; hagyják békében a székeimet!...~ ~Barduvay 449 2| Kisasszony ne maradhassanak békén együtt, az már csakugyan 450 1| vendégek, de aki véletlenül bekerült a kapun, azt meglepte a 451 3| látogatták a falusi araságokat, bekerültek végre Rácskára is, az ősi 452 5| Mondtam már, hogy hagyjon békével. Ha nem takarodik, rendőrt 453 1| divánra fektette; a hadnagy bekiáltotta a szolgálót.~ ~Mig a vén 454 2| mikor szerelmes. Hanem amint bekötötte a fejét, csak vitte egyenesen 455 1| Elhatározták, hogy Jánost beküldik a közjegyzőért s egyuttal 456 2| tudta, mihez kezdjen. Kezdte belátni, hogy mégsem egészen könnyen 457 4| lelkem, ő is ugy akarja. Belátod, ugy-e, hogy nem ellenkezhetem? 458 1| székeimet!...~ ~Barduvay Ádám belátta, hogy amit tett, nem volt 459 5| kikérdezhetném a bérkocsist. Beláttam, hogy nem szabad tovább 460 1| vagdalkozik a haragosára, meg belé lő; azután ha megnő, akkor 461 1| aggódott:~ ~- Hátha a leány beleavatkozik?~ ~Barduvay vállat vont.~ ~- 462 1| nem engedte, hogy az esze beleavatkozzék a szive dolgába. Ugy járt 463 1| benne. E pillanatban, mikor belebámult a tó vizébe s elnézte ott 464 8| birt vele senki. A hogy belebódult abba a legénybe, vércse 465 5| néztek. Egy kofa, akinek belehágtam a paradicsomába, rám rivallt.~ ~ 466 1| szerencsétlen nőt operálták és abba belehalt; a kis fiura aki éppen a 467 3| a juris doktor akkor is belekevert a dologba sok szép tudományt, 468 7| győzi, Anna, kapaszkodjék belém.~ ~Amint igy karöltve csaknem 469 5| piszkos ember arczához; belenézett homályos szemébe, a melyből 470 5| Szabadon maradt kezével belenyult sürü borzas hajamba s végigsimogatta 471 1| kereskedő vagyok.~ ~Egészen belepirult a lelkesedésbe. Barduvay 472 8| ringott a vizen, a leány beleült.~ ~Nemsokára megjött a halász 473 7| amint ökölre szoritott kezét belevágta a nagy öles ember arczába 474 1| reménységem, az én istenségem: belevágtam a fejemet az ágyaszélébe, 475 1| minden szavát.~ ~«Édes kis Bellám! - irta a hadnagy - igy 476 1| csókolt és odaadta a levelet Bellának.~ ~A fiatal leány, maga 477 1| megfizethessem tartozásaimat és Bellára biznám, hogy hü marad-e 478 5| feltápászkodott és hirtelen belökte az ajtót.~ ~Egy kiálló falrész 479 1| nem az apai vakság csacsog belőlem. De azt tudom, hogy mikor 480 9| amely tétovázva röpköd szét belőlök, mig megakad az édes mama 481 5| vagy!... Eljöttél ide, a bélpoklosokhoz, akik nem érdemelnek mást, 482 2| vágás gyönyörü makkerdő belsejében van. Köröskörül egy mértföldnyire 483 2| tölgyfa-ajtót vágott, azt belül lakatra tette, a kulcs nála 484 7| van odakint? - kérdezték belülről.~ ~- Én vagyok, Mihály; 485 5| történt.~ ~*~ ~Este volt s a belvárosi plébánia toronyórája hatot 486 2| azon volt, hogy csakugyan bemegy a faluba. Elindult. Akkor 487 3| volt egy szálig; azok már bemondták a nevét a szavazatszedő 488 5| vagyunk, annyira, hogy szinte bénáknak érezzük magunkat. Hiányzik 489 1| az ablak irányát. Azután benézett.~ ~Egy nappal előbb megbolondult 490 5| elüzte a mámort s nem hagyott bennök mást, mint a megalázkodás 491 3| szót sem; nem bizott meg bennünk.~ ~- Pedig tudhatta volna, 492 2| exáment arról, hogy csakugyan benőtt a fejelágya. Tudta, hogy 493 1| talpig becsületes. Szoros, benső barátság füzte őket egymáshoz, 494 9| kezöket, ugy imádkoztak bensőleg, lelkükből.~ ~Azután elmentek 495 6| Napról-napra volt csetepaténk a benszülöttekkel, akik, mondhatom, sok borsot 496 5| azzal a szándékkal, hogy benyit. Ekkor megszólalt megint 497 5| a más dolgába?~ ~- Tehát beösmeri? meg akart halni!~ ~- Ej, 498 1| Átalakitotta háztartását, berendezett egy külön lakosztályt és 499 1| mindegyikünknek egy esztendei bérét és meghagyta, hogy legyünk 500 5| merre jutok legközelebb egy bérkocsi-állomáshoz?~ ~Csak ekkor vettem jobban 501 5| nézegetni.~ ~Mikor beült egy bérkocsiba, megszállott a jobb érzés. 502 5| tart, hogy kikérdezhetném a bérkocsist. Beláttam, hogy nem szabad 503 5| Jöjjön, keressünk egy bérkocsit, - mondta.~ ~A sétatér sarkán 504 5| tiz lépésnyire voltunk a bérkocsitól, odahajolt hozzám.~ ~- Légy 505 1| sokkal tartozom neki valami bérletért. Kérdezze csak meg.~ ~Barduvay 506 9| az ő gyermekén a sor! - Berohant a halállal vivódóhoz, a 507 5| iránt feltámadt szerelem.~ ~Berohantam a házba, végigtapogattam 508 1| utczai oldalra, ahol néhány besötétitett szoba volt; ócska butorok 509 1| hogy a kocsis befogjon s beszaladt Sarolta nénihez, hogy értesitse.~ ~ 510 5| elhatalmasodott rajtam, semhogy komoly beszámitás alá eshetett volna, amit 511 5| lázával vesztegesse meg, tegye beszámithatatlanná jobb érzését, amelylyel 512 8| Gyermek, gyermek! micsoda beszéd ez? Hát mi köze egy virágnak 513 1| azután megszólalt:~ ~- Sürgős beszédem van, Éliás.~ ~- Persze, 514 3| aranygombos bot. Még a beszédje se a régi többé. Csupa « 515 8| többet mondott neki minden beszédnél: hisz az a másik szép volt. 516 1| ember vagyok, nem tudom, mit beszélek. Te férfi vagy és okos; 517 4| okos ember is, akivel majd beszélgethetek. Mert azt meg kell adni 518 1| visszaindult a szobájába, egyre beszélgetve magában:~ ~- Mit akarok 519 1| csak egy épelméjü ember beszélhet.~ ~- Mi történik itt? - 520 8| az öreg Ritának?~ ~- Ne beszélj ma erről.~ ~- Nem sürgős 521 5| éreztem magamat arra, hogy beszéljek. Az édes, felséges ibolyaillat, 522 1| áldott ember volt, akiről nem beszéltek máskép, mint egy okos szentről. 523 5| ugyanott, ahol először beszéltél velem. Akkor meg fogsz tudni 524 9| legkedvesebbnek!»~ ~Eljött a pap és beszentelte; akik ott voltak, együtt 525 1| gyeppadon. Boldog volt, hogy beszivhatja azt a levegőt, amelyet a 526 2| holttestekre lökte. Utóljára beszólitotta Kisasszonyt, arra elevenen 527 1| csak az első helyen való betáblázás volt hitelképes, most furcsa 528 8| felleg futott fel az égre s betakart mindent a Quarnero fölött. 529 5| fekete kendő volt rajta, ami betakarta a fejét is, ugy, hogy arczából 530 3| Gedő, kikelt a nyavalyás a betegágyból és párnák közt hozatta el 531 9| akit sietve hivtatok a kis betegekhez, egy hideg árnyékon át lépett 532 3| minden. Az «asszonynéni» betegen feküdt a szobában; az udvaron, 533 5| az emberbaráti ajándékok betegségem alatt, korhelykedésem idejében - 534 1| lopott nevet, mely pedig csak betetézte önmaga előtt a megaláztatást.~ ~ 535 1| az egyetlen hivatott, aki betöltheti a boszu-esküt?!...~ ~Éliás 536 3| rajta s előtte ez a két betü: «Dr.»~ ~Szegény kis «pipacs» 537 5| hátra nézegetni.~ ~Mikor beült egy bérkocsiba, megszállott 538 8| hirtelen eleresztette és beugrott a bárka közepére. A következő 539 5| látni, felismerni soha. Beugrottam egy másik kocsiba és rákiáltottam 540 6| Brownra eső rész akkor is bevándorolt drága ékszerek alakjában 541 3| öreg doktor Kanócz megint bevetődött egy pár hét mulva a faluvégi 542 9| legdrágább kincsetekbe, hanem bevonult házatokba diadalmas tombolással: 543 1| mondá. Azt hitte, hogy ezzel bezárja a további tárgyalást; számitott 544 2| konyhába, melyet szintén bezárt. Odakint halkan füttyentett 545 2| kutya utána. A szobaajtót bezárta maga után s fenhangon Urfit 546 1| A csendes ház kapuja bezárult mögöttük, azután ismét kihalt 547 7| Az erdész egy csapással bezuzta az ajtót; Szikra egy intésre 548 5| megneveztem egy utczát. Egyet biczczentett a fejecskéjével, azután 549 1| régen. Leütöttem volna egy bikát is. Oh, hogy kerestem azt 550 2| egy hajlós kóróra, onnan billegette lángszinü kormánytollát. 551 8| apja kezét és odavitte a bimbós rózsatőhöz.~ ~- Ez a virág 552 8| csak elsápadt és letörte a bimbót.~ ~Vasárnap volt, felvette 553 1| megszokja a mérget s nem bir megélni többé nélküle.~ ~ 554 2| ember. Megállott, amint Birdát meglátta; Urfi dühös volt, 555 7| kezdve nem lehetett az ebbel birni. Alig tudták követni, ugy 556 4| se hideg, se meleg szivek birodalma.~ ~*~ ~Valaki mutatott nekem 557 3| Végre meglátta Kondor birót, odament hozzá. A biró be 558 1| barátja leánya előtt. Most birtokai és bányái vannak, melyek 559 1| házisapkáját és alázatos, de azért bizalmaskodó szolgálatkészséggel fogta 560 1| Éliást mélyen sértette a bizalmatlan hang, és komoly, tartózkodó 561 1| veszteség, de még rosszabbul a bizalmatlanság.~ ~- Hát mért nem mondta 562 1| után az ajtót és mintha nem bizna benne, hogy egyedül vannak, 563 1| tartozásaimat és Bellára biznám, hogy hü marad-e hozzám, 564 1| előtt. Boldog vagyok, hogy bizol bennem és kérve-kérlek, 565 1| van, akkor majd a fiára bizom. Nem fogok sujtani késsel, 566 4| akkor csak a halál lehet még bizonyitékom. Sirok a bánattól, meg a 567 1| ura kezet csókolt neki, bizonyitva, hogy nem tartja cselédnek, 568 1| hinnie kellett. Nem a halotti bizonyitvány, nem a fátyolos arczkép, 569 1| Odanyujtotta Barduvaynak: halotti bizonyitványok voltak, közte az is, amelyik 570 1| más valaki lett volna ott, bizonynyal megmondja Éliásnak, hogy 571 5| tettünk. Sohasem vagyunk bizonyosak benne, hogy vajjon helyesen 572 1| üzletbe vitte, ahol praktikus bizonyságát találta annak, hogy az élet 573 1| csakugyan könnyelmü lennék és bizonytalanra csináltam volna adósságokat, 574 1| hozzá, hogy sohase legyen bizonytalanságban arra nézve, amit tennie 575 7| mondá fuladozva.~ ~A véreb bizonytalanul szimatolt; körüljárta lassan 576 3| a nevét a szavazatszedő bizottságnak; a fehér tollas csak ugy 577 2| járhatta az utját: elég biztonságban tudta a kincsét.~ ~Eltelt 578 7| leányt s a szülők, akik biztositani akarták gyermekök sorsát, 579 1| döntheti, mert a maga ereje nem biztosithatja teljesen az ellen, hogy 580 7| legkisebb jelre óvatosan, nagy biztossággal haladt tovább.~ ~Egy örökkévalóságig 581 3| mondta a fiatal embernek:~ ~- Bizzék az Istenben, doktor ur.~ ~ 582 3| elfordult és otthagyta a két bőbeszédü embert.~ ~A választási elnök 583 1| nagy pecsétes levelet.~ ~- Bocsánat, uram, egy pillanatra, - 584 6| megöleltem. Sirva kértem tőle bocsánatot. Összeszidott, mint egy 585 4| Ugy-e neheztelsz? én drágám, bocsáss meg, de látod, az első napok 586 1| mégis csak arra kért, hogy bocsássak meg annak az embernek és 587 7| hozzá.~ ~- Még mindig nem bocsátott meg nekem, Mihály?~ ~- Nem 588 3| leány odahaza maradt a tarka boczik között. A fiu egy darabig 589 7| magával a karjánál fogva. Bódultságában jól esett neki az a szenvedés, 590 1| a halott ágya mellett, a bölcsőben egy piros arczu, gömbölyü 591 1| ihol mellette a gyermek bölcsője!...»~ ~Széthuzta a menyezet 592 1| erőt vett az érzés. A kis bölcsőről a nagy emberre emelte szemét, 593 2| tovább.~ ~- Megálljatok! - bömbölt iszonyu tüdővel, mint egy 594 2| csendes volt még az erdő. A bogár se igen mozgott. Csak a 595 3| ugy futkároztak együtt a bogarak után és szedték a virágot 596 1| az egészség, meg az arany bojt külömben is megkönnyiti 597 5| Hosszu esőköpenye csaknem bokájáig teljesen elburkolta alakját, 598 1| rá.~ ~Ő, a gentleman, a bőkezü, nemes ur, aki egyenlő rangunak 599 6| volt, mint egy hajlós águ bokor, melyből ezerszirmu sárga 600 2| csacsogva surrant egyik bokortól a másikig; a vörösfarku 601 1| dolga volt, hogy egy kis bokrétát kössön gyámjának. Amint 602 4| már alszom. Kint fütyöl a bokrok közt a rigó. Ez a bolond 603 1| gyöngéden óvta azokat a bokrokat, melyekben Bella madárfészket 604 3| penészvirág lesz ebből a «pipacs»-ból.»~ ~Azután megfogta a kisasszony 605 5| jaj! - mormolta kinosan, boldogan. S mikor letérdelt az asszony 606 2| elfelejted ami volt, én is: boldogok leszünk.»~ ~- Igen, mikor 607 4| mindennap irok. Oh, de nagy boldogság is lesz az, este, mikor 608 8| s az a bünhődése, ami a boldogsága lehetett volna: ápolja a 609 3| apától. Én?! a magam gyermeke boldogságáért?! Azt szeretném látni, hogy 610 9| békét és a baráti szeretet boldogságát?!~ ~Büszkék és gőgösek voltatok, 611 1| mindent: nevet, szerelmet, boldogságot?... Hát nem egy apának fiai-e, 612 1| megcsalták, kijátszották, bolonddá tették. Megfogták a saját 613 4| mondott igazat!~ ~- ~ ~II. Én bolondom te! Hát neked ujra, meg 614 3| jól láttok!~ ~Nem is volt bolondság, mikor csupa fehértollas 615 6| tehetett róla, hogy ugy bolondult azért a szoborarczért...~ ~ 616 1| fenyvesen tul a kerti tó partján bolyongva kereste az Ariadne-fonalat, 617 6| kezdve mr. Brown lett a bonórum direktor; a vagyon pedig 618 4| majd lemegy a könyökéről a bőr, ugy udvarolna.~ ~Gondolhatod, 619 1| egyszerüen bebutorozva; egy bőrdiván, néhány szalmaszék, régi 620 1| ajtóban megállitotta és egy boritékban pénzt adott neki:~ ~- Ha 621 4| levelet a vasuton adom fel. A boritékot előre megirtam. Rád gondoltam 622 1| azt az összeget, amit a boritékra jegyeztem és ne kérjen nyugtatványt.~ ~ 623 1| gesztenyefák alatt; vaskos bőrkötésü könyvből olvasott, nem hallotta, 624 8| partján Fiume virul, s néma borongással ül meg a sziklán, mint valami 625 8| látogatóinak, meg nem köszöni a borravalót, de ha valaki észreveszi 626 6| benszülöttekkel, akik, mondhatom, sok borsot törtek az orrunk alá, de 627 1| ellent, és mikor azt a sötét bőrt megláttam a karján, amelyik 628 8| megelőzze a vihart, meg a borulatos esti sötétséget.~ ~Félóra 629 9| Gergelyék ugyanegy pillanatban borultak zokogva a maguk kis koporsójára.~ ~ 630 2| szétnézett. Az idő meglehetősen borultas volt. Azt tudta, hogy uj 631 5| maradt kezével belenyult sürü borzas hajamba s végigsimogatta 632 1| válogatta ki; uszott a gyermek a bőségben, gyönyörüen fejlett teste, 633 1| vágott és ugy tett, mint aki boszankodni szeretne, de nem mer.~ ~- 634 6| elnevette magát.~ ~- Már megint boszant? Meglássa, Brown, hogy haza 635 1| látta senki, eldobhatta boszantó álarczát s vonásain, melyek 636 1| annál kevésbbé lesz feltünő. Boszantotta, hogy most tud valaki itt 637 5| Vén szatyor!... vén boszorkány!... csak piszkolj! - dadogta, - 638 2| hallgatagon, mint valami boszorkánymauzoleum.~ ~ ~ ~ 639 1| hivatott, aki betöltheti a boszu-esküt?!...~ ~Éliás számitott rá 640 2| vadorzó. Ez alatt Urfi mindig bőszültebben marakodott, szinte hörgött 641 7| melynek eltorzult vonásai boszuért kiáltottak az égre. Szikra 642 1| leányomra és meg akartam magamat boszulni... Egy teljes évig jártam 643 1| tartoztál. Önző voltam, mert a boszura gondoltam, mikor urrá tettelek, 644 1| hajamat, megteltem ujra boszuvágygyal, csakhogy én már nem tehettem 645 3| sárga keztyü, aranygombos bot. Még a beszédje se a régi 646 9| hordja a vezeklést is Éva botlásáért. Mert nincs ahhoz fogható 647 5| akinek most talán valami botlását tudom meg s ezzel büntársává 648 5| Oh, a gazember!...»~ ~A botorkáló vendég meghallotta. Megállott 649 7| kutya, csendes zörgéssel botorkált mellettök a sürüben.~ ~Egy 650 2| csettenés szólt, mintha kemény bottal jól ütnek valami deszkára. 651 8| bástya falrepedéseiből gaz és bozót támad, folyondár kuszik 652 1| ebben a kertben, melynek bozótját senki más nem gondozta, 653 8| tükörlapján sok, sok apró brazzera uszott, mint a sirály. Ameddig 654 8| nesztelenül siklottak elő a brazzerák. A leány felállott a kőlapról, 655 8| mutatta az irányt, melyet a brazzerának követnie kellett.~ ~A kormánynál 656 8| többé egymás arczát.~ ~A brazzerát erősen dobálta a szél, s 657 6| jogánál fogva ugy bánjék Brownnal, mint egy gyermekkel. Porolt 658 6| jövedelem került osztás alá. A Brownra eső rész akkor is bevándorolt 659 6| esze van.~ ~Csakugyan, mr. Browntól kitelt volna minden, amit 660 3| hát meglapigatom a szeles bubodat, - dörmögte a jegyző.~ ~ 661 9| kezecskéit emelgette, mintha bucsut intett volna, mintha össze 662 4| gondoltam akkor is, mikor ő búcsúzóra utólszor megcsókolt. Képzeld, 663 1| aki imádtam s még el sem bucsuzott. Mikor már félig megörültem, 664 9| minden temetésnél szokás. A bucsuztató alatt a gyöngébb szivüek 665 5| fölött; azután átnéztem a budai partra, ahol egy sereg apró 666 5| a szenvedélyek, pedig a bünbocsánat az Isten lelkének legmagasztosabb 667 5| kiragyogni a menyország bünbocsánatát.~ ~- Oh, jaj! - mormolta 668 1| vértanusága az egész világ büneért könyörgött előtte és ugyanakkor 669 1| arra gondoltam, hogy az apa bünét majd a fiuval büntetem!...~ ~ 670 8| Az itt van előtted s az a bünhődése, ami a boldogsága lehetett 671 1| de egyuttal vezeklettem a bünömért, mert megfosztottam magamat 672 2| a közelébe került. Ez a büntárs. Csak beszélni tudna!...~ ~ 673 5| botlását tudom meg s ezzel büntársává teszem magamat?!...~ ~Aztán 674 1| apa bünét majd a fiuval büntetem!...~ ~Akkor kerestem egy 675 9| megmutatja egész erejét és lesujt büntető ostorával, hogy még a lelken 676 1| mint az én fajom, akinek bünül róják fel, hogy a legrégibb 677 9| szeretet boldogságát?!~ ~Büszkék és gőgösek voltatok, akik 678 6| harcz rövid volt, a férfi büszkesége győzött; Brown meghajtotta 679 7| tartott rajok nézve ez a bujkálás, mikor az eb végre mozdulatlan 680 1| El akartam a világ elől bujni, valahova, ahol senki sem 681 3| nekirohant egy uniformisba bujtatott inasgyereknek, aki ott ácsorgott 682 2| vonaglik: lelőtték egy kis buldogg-revolverrel.~ ~Puskájának mind a két 683 8| körszobáiban, a várkert burjánzó sürüségében a Frangepánok 684 1| székre és lerántotta a kép burkolatát.~ ~A nyugvó nap sugara az 685 3| szegényeknek; azután olyan nagyon bus volt, hogy én, meg a jegyző 686 3| kellett volna adni, - mormogta busan doktor Kanócz.~ ~ ~ ~ 687 9| Istenéi s igy nem is illik busulni azon, ha jogát gyakorolva, 688 1| körülötte mindenfelé. A selymes buzahajtás ingása az ő haja lengését 689 1| azt, ami munkára, küzdésre buzditotta, s miután csupán a saját 690 3| mentek tovább; nem nagyon buzdultak a maguk erején, szemmel 691 1| volt merülve irásaiba, nagy buzgalommal számolt valamit. Doborkay 692 6| voltam az olasz hadseregben s Candil ezredessel együtt barangoltuk 693 3| sántitott vissza a szobába: «Canis mater!» Miatta lehetett 694 8| fordulónál.~ ~Egyszer azután Cherso felöl megjött a várva-várt. 695 6| tapsolt, mintha az «opera comique»-ban egy uj darab szerzőjét 696 1| mellett itt volt az ördög s a csábitás?!...~ ~Arra nem is gondolt, 697 1| volt rá szüksége, hogy a csábitással magát valami nagyon megerőltesse.~ ~ 698 1| szoritotta szivéhez utoljára a csábitója fiát. Minden itt van most 699 4| fiatalok gyalog, az öregek csacsin, vagy kocsin. Tapsolni szeretnék 700 2| előkerültek. A fekete rigó csacsogva surrant egyik bokortól a 701 1| huszárhadnagy, régi nemes család, anyai részről valami kis 702 1| uszott; a nemes Doborkayak családfája éppen jókor indult pusztulásnak: 703 1| elvittem a fiut egy keresztény családhoz, ahol érőben, egészségben 704 1| lesz a pörnek, mely apám családi vagyonához juttat s akkor 705 1| mikor elhatározta, hogy családot alapit s elveszi gyámleányát. 706 1| él, ugy tekintsék, mint családtagot, amit egyébiránt megbánni 707 1| gyüjteményét találja benne.~ ~Csalatkozott. A levél rövid volt és tartalma 708 1| névvel, hazug álarczczal csalja a világot, s akinek e pillanatban 709 2| a fejelágya. Tudta, hogy csalják; most gyanut fogott, hogy 710 1| egész életet, amelyben nem csalódik, aki a számokkal bánni tud.~ ~- 711 9| megszünik a vigasztalás minden csalóka hatása.~ ~A szögre koppanó 712 1| gondolat elől, hogy annyi ideig csalta a világot álnévvel s a becsületről 713 7| folyvást biztosan ment a csapáson, nem lehetett kétség, hogy 714 3| mulatsága. Ha egy-egy kis csapat elvonult előtte, megverselte 715 4| azután indulunk egy nagy csapattal a hegyek közé.~ ~Most csak 716 1| felfedezésre nagy lármát csapnának. Barduvay Ádám hallgatott 717 1| Czerberusok daczára! El kellene csapni valamennyit, a nyomorult 718 1| sóváran leste, hogy mikor csapódik arczához egy paránya annak 719 3| száját: egy kérges tenyér csappant a fogai fölé, olyat szólva, 720 6| kaliforniai asszony türelmetlenül csapta széjjel a legyezőjét.~ ~- 721 1| volt nemes ember, csak a csatákban kapott sebek tették nemessé; 722 1| kezdve a kivágott czipőcske csatjáig. Észrevette azt is, hogy 723 2| a másikig; a vörösfarku csattogó madár kiült az utszélre, 724 1| otthonában, hol fülemüle csattogott körülötte s a tóparti sás 725 5| gondoltam s gondosan körül csavargattam rajta a kendőt.~ ~Éppen 726 1| Vége volt a kisleányságnak, cselédek álltak rendelkezésére, kényeztette 727 1| lelkendezve rohan be öreg cselédem. Leborul a földre és szörnyen 728 1| eszmélt fel és küldte a cselédet, hogy nézzen ki egy kicsit. 729 1| bizonyitva, hogy nem tartja cselédnek, s a nemes hölgyet ezzel 730 1| urunk kezet fogott ilyen cselédnéppel! A kocsis bevitte a városba, 731 1| mult el nap, hogy valami jó cselekedettel ne szolgáljon a menyországra.~ ~ 732 5| benne, hogy vajjon helyesen cselekszünk-e valamit s bár mindenféle 733 1| zsidófiunak engedi át magában a cselekvés jogát.~ ~Egy pár óra előtt 734 8| mogorva és szótalan; az örökös csendben, a sirok lakóinak társaságában 735 1| keresztül a kriptaszerü csenden.~ ~Éliás át akart menni 736 6| siklott végig az óczeánon.~ ~A Csendes-tenger végtelensége egyetlen nagy 737 1| nála.~ ~Attól fogva még csendesebb, még kihaltabb a ház.~ ~ 738 2| dörgölődött hozzá. Akkor a jó csendeseszü paraszt megfogta a nagy 739 3| pipacs-kisasszony» befutott a szobája csendességébe és két nagy harmatcsöppet 740 4| minden.~ ~Még az emberek is csendesvérüek, szenvedély nélkül valók, 741 1| rózsatelep felől üde leányhang csendült meg. Barduvay Ádám megállott. 742 6| Brown. Az egyik oldalról még csengett feléje annak az asszonynak 743 1| azok a váltók?~ ~Odakint csengettek. Éliás nem törődött vele, 744 1| ház előtt. Csak mikor a csengőt megrántották, akkor eszmélt 745 8| dalolt; kellemes mély hangja csengve szállt a levegőben, a másik 746 1| árvasága óta az üzletet csepegtették vérébe és kifejlesztették 747 7| az erős embernek, aki a csepp teher alatt csaknem összeroskadt.~ ~- 748 2| Micsoda élet ez? Elbujni ide a cserebogarak meg a mókusok közé! Még 749 1| perczben boldog lennék, ha cserélhetnék Önnel.~ ~Szinte megdöbbent, 750 1| akármelyik gróffal s aki nem cserélt volna egygyel sem ama léha 751 2| se veszi észre hirtelen a cserét. Egyébiránt majd kisül az 752 1| ugy be volt ültetve fával, cserjével, hogy kertnek is megjárta.~ ~ 753 8| sziklalábánál száz ölnyi mélységben cserreg, csacsog a rohanó Resicza; 754 6| sivatagokat.~ ~Napról-napra volt csetepaténk a benszülöttekkel, akik, 755 2| Egyszerre csak egy kis csettenés szólt, mintha kemény bottal 756 6| időtöltésök nem volt, mint a csevegés: mintha egy kicsit engedett 757 6| amit ez a kis kanári madár csicsereg, de az esze másképen itélt. 758 2| ujra. Csak ugy a dunna alól csicseregte ki: «fogott-e hát tolvajt?»~ ~- 759 3| jól termett-e az idén a csicsóka?~ ~A «pipacs» nem felelt, 760 6| mögött egyszerre világos csik támadt a vizen; a czápa 761 3| magát, mintha tüzes taplóval csiklandoznák.~ ~- Hej biró uram, Kondor 762 6| hajóról egy hosszukás fekete csikot lehetett észrevenni a viz 763 5| hegyoldalban, mintha az ég csillagai szálltak volna le, hogy 764 1| ott a magasságban tündöklő csillagok képe-mását: édesanyja jutott 765 9| pirossága, a szem aggasztó csillogása; rekedt köhögés szállt ki 766 6| langyos légáramlat.~ ~Lent, a csillogó vizben, delfinek kergetnék 767 7| ablakából halvány lámpafény csillogott ki.~ ~A fekete felhőkből 768 1| vagy és okos; te tudod, mit csinálj. Nem hiába neveltelek én 769 1| ember mindig jól kell, hogy csinálja a hivatását. A suszternek 770 4| nélküled fogok elmenni.~ ~Mit csinálsz az alatt, hogy nem látjuk 771 1| rajta. A hadnagy ur jól csinálta a maga dolgát.~ ~Barduvay 772 1| lennék és bizonytalanra csináltam volna adósságokat, akkor 773 1| huszonöt éves volt. Nem csinosabb, mint akárhány bajtársa, 774 1| A rózsák harmatát már csipegetni kezdte a napsugár, mikor 775 1| napsugár csuszott be és a csipkefüggöny vonalai után fantasztikus 776 1| attól a látványtól, ami a csipkefüggönyön át tündéri jelenéssel vesztegette 777 1| ambicziója lett volna fényesebbre csiszolni ősei czimerét. Korai árvasága 778 2| asszony hangját is, amint csittitotta. Nem ért az semmit. Egyszerre 779 2| volt az a porban. Nem az ő csizmájáé.~ ~Kisasszony hizelegve 780 2| valamire. Egy jól lerajzolt csizmanyom volt az a porban. Nem az 781 1| suszternek nem szabad rossz csizmát csinálni, a péknek nem szabad 782 6| czápa felé. Hátha valami csoda jó helyre vezeti a golyót?~ ~ 783 1| megfizeti vele az emberek csodálatát, meg nagyrabecsülését. Milyen 784 1| Barduvay Ádám ismét az a csodálatraméltó «okos ész» lett, aki kérlelhetetlen 785 1| és előrelátó, amit mindig csodáltam benne. Oh, oh, milyen fej...~ ~ 786 1| magában beszélne; szeméből csodás fény sugárzott; hangtalan 787 7| de alant a szél ereje már csökkent; csak a magasban kavargott 788 5| Ugy rémlett, mintha egy csöppet kevésbbé szeretném őket 789 5| amint a kocsis a lovak közé csörditett, hirtelen magam előtt láttam 790 1| ember néha felsirt, gyöngéd csókjával nyugtatta meg.~ ~A csendes 791 5| lelkiismerete furdalását s hogy csókok és ölelések lázával vesztegesse 792 5| zokog az asszony és hogy csókolja a gyermekeket. Még valaki 793 4| tudod, ahol ugy szeretsz csókolni. Te bolondos! irj minél 794 5| hogy a köpenye alatt egy csomagot rejteget. Hóna alá vette 795 6| mintha egy félig elmerült kis csónakot himbált volna az áradat.~ ~ 796 3| akarta volna titkolni, hogy csont is van benne.~ ~Kint lakott 797 9| a kétségbeesés? Mikor a csontember vigyorgása fagyossá teszi 798 3| helyszinén, megropogtatva minden csontjában, hogy szeliden káromkodva 799 1| finom, ki nem érezhető csontjai fölött, hát a bün jutott 800 2| közt aztán megtalálták a csontvázakat. Ott temették el őket, ahol 801 1| fel csak az utszélen egy csősz alakja; a nagy város poros, 802 1| hadnagyot.~ ~Az öreg cseléd csoszogva lépett be. - Az a katona 803 2| lövöldözés előbb-utóbb; csuda, hogy eddig is nem szólott. 804 9| neki gyermekét, aki keblén csüng s az elhagyatottságban csak 805 2| gyanut fogott, hogy az a csütörtöki lövöldözés is csak arra 806 3| paraszt háta mögül traktálta csuf szóval az ujon érkező szekereket, 807 3| rosszul esett, hogy már nem csufolja. Hát megváltozott köztük 808 9| Oh, de irtózatos. Az a csuklás, az a szivet facsaró hörgés!... 809 5| hebegte.~ ~Azután térden csuszva a falig vonszolta magát, 810 6| pedig meg akarta ölni a czápát! - mondá.~ ~Signor Fiori 811 1| féltse, mert megaranyozta a czéget és kiemelte a nyárspolgári 812 6| vett, elsőnek érkezett a czélhoz.~ ~A mentőcsónak gyorsan 813 1| legyen előtte az életnek más czélja, minthogy minél inkább kizsákmányolja 814 1| kötelességet, mint amit a saját czéljai irtak elő, most azt hitte, 815 6| nehány méterre volt már czéljától; a derék matrózok emberfeletti 816 1| A hegy-lakók látják is a czella ablakában minden hajnalon, 817 1| keleti oldalon adjon neki czellát, hadd fogadhassa mindennap 818 7| lettél, hogy gyalázatos czélodat elérd! De megállj, ember... 819 1| kötelék nem füzi, talán még uj czélok is támadnak rá nézve, melyek 820 1| kötelességemmé tette, hogy titkoljam czélomat gyámod előtt. Boldog vagyok, 821 2| éjszakában, mint egy-egy czéltábla.~ ~Két lövés dördült el 822 1| pojácza-mama, meg a házi Czerberusok daczára! El kellene csapni 823 9| keresztfát, körülvették czifra keritéssel, tulversengve 824 4| csak ugy két-három szál czigánynyal adja. De milyen gyönyörü 825 6| volnának képesek, pompás czimborák tudnak lenni. Miután pedig 826 1| rettegett veszélyben forgó czimeréért. Ugy volt vele, mint az 827 1| árnyékában lepte a por a nemesi czimert és otthon elmondta, hogy 828 1| zárda főnöknőjének volt czimezve. Száz forintot mellékelt 829 1| mind az ő kezén át jutott a czimzetthez, de Barduvay nem emlékezett 830 1| szalagtól kezdve a kivágott czipőcske csatjáig. Észrevette azt 831 1| meg soha.~ ~*~ ~Messze a czivilizált világ lármájától, haragos-zöld 832 1| fölött és feltámadt benne a dacz.~ ~- Nem volt joga hozzá, - 833 5| boszorkány!... csak piszkolj! - dadogta, - nem törődöm vele.~ ~Azután 834 5| egyszerü, fehér falakat, a dagadó tiszta ágyat, a halványan 835 1| a gyermeket meg kiadta dajkaságba, amig egy kicsit felcseperedik. 836 6| hangjával kisérje az ő nápolyi dalait.~ ~A bolondos Duval, aki 837 5| gazember.~ ~Elzüllve, egykor daliás alakja megtörve, fényes 838 6| kell teremteni s csengő, dallamos hangon hivta: Brown! Brown!..~ ~ ~ 839 8| kormánynál s egy románczot dalolt; kellemes mély hangja csengve 840 1| mely eddig is, mint egy Damokles-kard függött fölötte s mely annál 841 6| óra óta torkaszakadtából danolt a fedélzeten és nem hagyott 842 5| őket s mintha a szivem egy darabja valakié lenne, a kiről nem 843 5| Dunában, melyen itt-ott egy darabka jégtábla uszott a szürke 844 8| rá a leheletével; óvta, dédelgette, mig kigömbölyödött rajta 845 5| valami ellenállhatatlan delejes vonzás huzott volna utána, 846 6| Lent, a csillogó vizben, delfinek kergetnék egymást a hajó 847 1| felkiáltott és arczára ismét a düh démona ült.~ ~- Elment... elment, - 848 6| végrendeletét, a mely még nem volt deponálva a törvényszéknél. Mikor 849 5| látszott, hogy a válla, meg a dereka táján plasztikus hajlással 850 7| megbomlott, ugy csüngött le a derekáig; az esőköpenyeget ledobta 851 7| fogyó holdat eltakarta: derengő világosság csuszott le a 852 1| vének.~ ~Pedig a haja alig deresebb, mint egy emberöltő előtt; 853 1| egyszer egy zömök termetü, dereshaju zsidó költözött be az elhagyatott 854 7| homlokát, fent az égboltozat derülni kezdett, csak a szél zugott 855 7| a nyiláson az erdőszéli deszkafedeles házra, melynek ablakából 856 5| ott rejtőzik az alacsony deszkafödél alatt, ott várja epekedve 857 1| öreg Éliás ugy felugrott deszkapadjáról, mintha husz éves lett volna.~ ~- 858 2| bottal jól ütnek valami deszkára. Arra rögtön csendes lett 859 9| hanem bevonult házatokba diadalmas tombolással: hirdetvén nyiltan, 860 1| elsápadt. A gyalázatos még dicsekszik vele! Szavakat keresett, 861 1| gyanut keltett volna. A sok dicséret csak még jobban kihozta 862 1| mulattatta, hogy a gyámját dicsérte előtte.~ ~Bella szivesen 863 6| senki, az angol utasé a dicsőség, a ki ugy halt meg, mint 864 9| gyötrelme eléggé elárult.~ ~A difteritisz nem irgalmaz azoknak a kis 865 5| itt van, amit igértem; a dió, az alma, a sütemény...~ ~- 866 6| mr. Brown lett a bonórum direktor; a vagyon pedig maradt ugy, 867 9| a kettőre s egyszer csak diszes kőlap került az egyik fakereszt 868 1| Barduvay felfogta estében és a divánra fektette; a hadnagy bekiáltotta 869 6| ideig, a mennyi a sziv két dobbanása közt eltelik.~ ~A czápa 870 6| hogy a matrózok a tengerbe dobják, kész lett volna ujra tapsolni 871 1| néhányszor a szobán; lépései dobogtak a mozaik padlón, mintha 872 1| megnyertem a pört.~ ~- De hisz a Doborkay-birtok már tul van terhelve? Különben 873 1| hanem az már uszott; a nemes Doborkayak családfája éppen jókor indult 874 8| Napok mulva két holttestet dobott partra a viz a Mal-tempo 875 4| éppen nem ismerők. Olyan dobzse-emberek lehetnek azok, akiknek illik, 876 4| akiknek illik, hogy legyen egy dobzse-királyuk is.~ ~Aki nem törődik semmivel, 877 1| vetélytársának az utolsó döfést; bizonyosra vette, hogy 878 8| ugy érezte, mintha kést döftek volna a szivébe.~ ~- Nézz 879 2| valami. Kisasszony nyomorult dög, aki meg van vesztegetve, 880 2| egyszer és behozta Urfit is. A dögöt a holttestekre lökte. Utóljára 881 1| annál nagyobb veszélybe döntheti, mert a maga ereje nem biztosithatja 882 5| várja epekedve a romlásba döntött asszonyt, hogy mámorba fojtsa 883 2| egy-egy czéltábla.~ ~Két lövés dördült el gyorsan, egymásután, 884 2| Urfit szólitotta. Az oda dörgölődött hozzá. Akkor a jó csendeseszü 885 5| lehetett, mély, recsegő hangon dörmögé:~ ~- Áldott, ezerszer áldott! - 886 7| Mihály!~ ~A házból mély dörmögéssel vakkant meg egy nagy kutya 887 1| szobájába és fejcsóválva dörmögött magában:~ ~- Te is, meg 888 5| elérhettem volna. Éreztem, hogy dől belőle a pálinkabüz.~ ~- 889 1| türelmetlenül rátért a dolgára. Nem tudta, hogy hogy adja 890 1| lássam, ugy mentem tovább a dolgomra...~ ~Sok dolgom volt,... 891 1| kevesebb szóval esik át a dolgon, annál kevésbbé lesz feltünő. 892 1| ajánlatát. Uj pályát kezdenék, dolgoznám, hogy megfizethessem tartozásaimat 893 1| homályosra függönyözött dolgozószoba ablakából ki lehetett látni 894 6| matrózok emberfeletti erővel dolgoztak. A két uszó fej mögött egyszerre 895 1| végzik örök egyformaságu dolgukat hajnaltól estig. Első a 896 3| lépését, el ne rontsa ezt a mi dolgunkat. Különösen a lelkünkre kötötte.~ ~ 897 1| mindenáron rá akart térni a dologra.~ ~- Nekem nem tartozik 898 3| gyakorlatában egyre-másra dőlt ki a kortes-szónok, nem 899 6| keskeny erdőt, mögötte a dombbal? Na hát azon a dombon tul 900 6| a dombbal? Na hát azon a dombon tul táborozik Musir seik, 901 3| akinek minden tagja ugy domborodott ki, mintha el akarta volna 902 3| s előtte ez a két betü: «Dr.»~ ~Szegény kis «pipacs» 903 5| szeressem, mint őket, a drágáimat!~ ~Jaj Istenem!...~ ~Megfordultam 904 1| amilyenben itt megfizették jó drágán - semmiért. A ház ura kezet 905 5| szoborcsoportozat, amelynek a drámaisága felülmul mindent, amit valaha 906 2| körülnyaldossák.~ ~Azalatt pedig egyre dudolgatott magában.~ ~*~ ~Egy hét is 907 6| volt hallani. Tengerzöld dudoros ruhájában olyan volt, mint 908 3| poros uton a hintó tompa dübörgése, a «pipacs-kisasszony» befutott 909 5| szivemben, hogy éreztem, mint dühöng bennem a féltékenység, a 910 3| Fujjad, fujjad, - dühöngött a kajlalábu kondásszámadó, 911 6| fogai vaczogtak.~ ~A spanyol dühösen futkározott jobbra-balra, 912 2| Mikor készen volt, üszköt dugott a ház nádfedelébe, azután 913 2| volt az, hogy ugy el voltak dugva az emberek elől. Most azonban, 914 3| először, mert szavazni akart. Duha Gábrist seprővel verte ki 915 9| könyein át, hogy milyen dultak a vonásai. Csak mikor az 916 5| s gyönyörködtem a széles Dunában, melyen itt-ott egy darabka 917 5| alkonyatkor elindultam a Dunapart felé. Ugy dobogott a szivem, 918 5| Légy holnap alkonyatkor a Dunaparton; ugyanott, ahol először 919 5| ment haza.~ ~Kiértünk a Dunapartra a vámházig. Ezen a ponton 920 2| lefeküdt ujra. Csak ugy a dunna alól csicseregte ki: «fogott-e 921 2| brumm!» hangzik a kemény duplázás a vágás sarkán. Biz’ az 922 7| ruha ujja felcsuszott és durván rántott rajta egyet, hogy 923 1| térparancsnoka távoli rokona volt, dusgazdag ember, annál járt valami 924 2| mutatta mindenben az élet dusgazdagságát.~ ~Mikor a házhoz ért, nem 925 5| az arczán: káprázó szemem duslakodhatott abban a szépségben, amit 926 6| Brown nem lesz köztök.~ ~Duvalnak most eszébe jutott a dolog 927 1| szeme le volt hunyva; az a duzzadó, piros kis szája beesve, 928 2| őrzi a házat.~ ~Az asszony duzzogott egy kicsit. Micsoda élet 929 7| Attól kezdve nem lehetett az ebbel birni. Alig tudták követni, 930 7| rajta ő is és jelt adott az ebnek, mely gyorsan megindult 931 1| halt ki szivemből. Azzal ébredtem, azzal feküdtem, de hallgattam 932 3| pipáját.~ ~- Ne tánczolj, ecsém, mer’ ha ráugrol vagy egyszer 933 1| ujat. Egészen elkábult az eddigitől is, annyira, hogy eleinte 934 1| utat. Az az arczkép, az édesanyám arczképe sugta... Ugy is 935 1| megszületett; sötét, mint az édesanyjáé; meg kicsinyke, vérpiros 936 1| Juditnak, a Barduvay Ádám édesanyjának árnya visszahanyatlott a 937 1| megfojttassam vele a saját édesapját?!...»~ ~Suttogó hangon, 938 5| soha sincsen itthon.~ ~- Ti édesek!... ti szegények!...~ ~Kihallatszott, 939 1| kis fiu aludt, szeliden, édesen.~ ~Barduvay Ádám felkelt 940 6| levegője, mely egy pár éven át edzette vérét, lelkébe öntötte már 941 1| külömben is megkönnyiti már az efélét.~ ~Egy kicsit zavarba jött, 942 4| akar lepni. Egy levélben effélét sejtet. Az istenre kérlek, 943 9| angyal elszállna közülök az égbe s nem maradna más példaadójok, 944 9| imádságot:~ ~«Őrangyalom fent az égben,~ Vigyázz reám, kérlek szépen,~ 945 9| terjesztve, szállnak le az égből az apák és a mamák ölébe. 946 7| izzadó homlokát, fent az égboltozat derülni kezdett, csak a 947 7| égre. Szikra nem értett az egészből semmit. Megnyalta a földön 948 1| családhoz, ahol érőben, egészségben gyorsan gyarapodott a kis 949 3| arcza majd kicsattant az egészséges vértől és mert mindig olyan 950 9| gyilkolni jött.~ ~Este még egészségesnek látszott a két gyermek. 951 1| Arcza piros volt, a szeme égett, tompa köhögés szakadt fel 952 9| reggelre megjött a láz, az arcz égő pirossága, a szem aggasztó 953 5| sejtettem rajta. De ott volt égszinü szemeiben az angyali jóság 954 5| Nem mertem megkérdezni. Egyáltalában képtelennek éreztem magamat 955 1| tekintetben minden fiatal leány egyaránt naiv, de önérzetes ember - 956 8| Ameddig éles szeme ellátott, egyben sem ismerte fel az igazit, 957 1| ment már, hogy a leánynak egyebe is lesz a kis ingatlannál. 958 1| hogy azonnal küld orvost. Egyebekre nézve majd tisztába jönnek 959 2| lángszinü kormánytollát. Egyébképen csendes volt még az erdő. 960 9| Utánok mentek a gyászolók, egyenkint, hosszu sorban. Mikor az 961 6| unja magát, a minthogy az «Egyenlitő» közelében, délután két 962 1| a bőkezü, nemes ur, aki egyenlő rangunak tartotta magát 963 9| ugyanegy átok tesz benneteket egyenlőkké a fájdalomban, a meghunyászkodásban?!...~ ~ 964 5| észrevettem, mint iparkodik az egyensulyt megtartani. Ha a karomat 965 3| válni. A fiu felkerült az egyetemre, a leány odahaza maradt 966 3| tavaszszal; megmarad ott minden egyformának egy emberöltön át, még azon 967 1| áhitatos arczczal végzik örök egyformaságu dolgukat hajnaltól estig. 968 4| csodálatos béke országa, ahol egykedvüségből született minden.~ ~Még 969 9| Azután jött a temetési egylet embere és rátette a kis 970 5| küldemények, a jótékony egyletek, az emberbaráti ajándékok 971 6| évet éltek, mint a jó öreg egymagában. Igy azután könnyen érthető, 972 7| év előtt azt hitték, hogy egymáséi lesznek. De akkor Mihály 973 3| alkotmányos jog gyakorlatában egyre-másra dőlt ki a kortes-szónok, 974 1| akit szive mélyéből gyülöl egyszersmind!... Én már tapasztaltam... 975 6| próbált, de a jó Brown olyan együgyü komolysággal nézett a szeme 976 6| elvette, akkor ők ketten együttvéve éppen annyi évet éltek, 977 1| egyszerre elmaradt, hanem ehelyett a gyámapa a leányka arczát 978 6| összeloptuk a kosztunkat s az éhes gyomor a legmerészebb vállalkozásokra 979 7| ezt a testet, amely után éheztél és gonosztevő lettél, hogy 980 5| a gondolat, hogy majdnem éj idején egyedül vagyok egy 981 1| vesztegette meg érzékeit. A meleg éjben, biztositva idegen szemek 982 8| Oh, uram, az irtózat éje volt az! A legény egyre 983 1| fogok csinálni... Az utolsó éjen, melyet a halott mellett 984 4| itt lépten-nyomon adja az éjjeli zenét. Nagy lármát nem szabad 985 7| amilyenek a zivataros őszi éjszakák szoktak lenni a hegyek közt.~ ~ 986 1| ember mindig tudta módját ejteni, hogy szorgalmának jutalma 987 1| is egy katona kardjának ékessége, akinek a koporsója fölött 988 9| szenvedések kelyhét a gyász ékesszóló festésével, a veszteség 989 6| akkor is bevándorolt drága ékszerek alakjában az asszony szekrényébe.~ ~ 990 1| hogy vegyek neki ruhát, ékszereket. Vettem. Nem tagadhattam 991 1| magukhoz vegyék és amig él, ugy tekintsék, mint családtagot, 992 9| haragusztok-e még egymásra? Él-e még szivetekben a gyülölködés, 993 1| ösmerte mindenki. Akinek eladni valója volt, az őt kereste; 994 1| hogy legrosszabb esetben eladom magamat és megfizettetek 995 1| azután, hogy a czimerét eladta számodra, felment a terhekre; 996 1| Dobogott. E szerint csupán elájult. De mi okozhatta ezt a kitörést? 997 5| fejemet az ölébe és ott elaludni.~ ~Egészen véletlenül történt, 998 1| abban a perczben, amelyben elárulná, hogy erről tudomása van, 999 9| lelketek gyötrelme eléggé elárult.~ ~A difteritisz nem irgalmaz 1000 6| asszonynak jutott eszébe, hogy az elbeszélés hősét elő kell teremteni 1001 1| volt mindez, amit az öreg elbeszélt, hinnie kellett. Nem a halotti