IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
Bársony István Dobogó szívek Concordances (Hapax - words occurring once) |
Rész
2005 2| vissza. Nem láttak semmit, a gyertya gyér világossága nem hatolt 2006 2| nem mozdult.~ ~A szobából gyertyavilág fénylett ki; Birda odalopózott 2007 8| a mohos falon zöldhátu gyik lesi a verőfényben játszó 2008 9| nyiltan, kegyetlenül, hogy gyilkolni jött.~ ~Este még egészségesnek 2009 7| öltél meg akkor engem? Mért gyilkoltad meg gyermekem apját, eltartóját?! 2010 7| marczangold össze volt gazdád gyilkosát!...~ ~Nem birta tovább. 2011 9| szokás. A bucsuztató alatt a gyöngébb szivüek sirtak s a derék 2012 8| partján, a magyar korona gyöngye mellett, szürke kősziklák 2013 9| koporsóra; mindeniken ott volt a gyöngyvirágból, meg nefelejtsből font koszoru, 2014 5| haladtam a vámház felé s gyönyörködtem a széles Dunában, melyen 2015 1| annak a halandónak akkor a gyönyörtől!...~ ~Ne higyje, Ádám ur, 2016 1| értelmét és valami kinos gyönyörüséget talált abban, hogy ezt a 2017 5| eleinte megszállott s pokoli gyönyörüséggel éreztem magamban feltámadni 2018 6| némely asszonyban, hogy ugy gyötör egy férfit, a hogy csak 2019 5| tartani gyászát, meg nem gyötörni hiuságát. Csakhogy a századik 2020 9| Mert nincs ahhoz fogható gyötrelem, amilyen az édes anyja kinja, 2021 9| amit megkinzott lelketek gyötrelme eléggé elárult.~ ~A difteritisz 2022 1| sejtette e modern Tantalus gyötrelmeit. Pedig Barduvay izről-izre 2023 5| a megalázkodás mélységes gyötrelmét. Azután kis puha kezével 2024 1| alkotott fogalmai szerint annál gyötrőbb volt rá ez a tudat, mert 2025 1| most megpuhitotta a saját gyötrődése s fogékonynyá tette a részvétre.~ ~« 2026 6| összeloptuk a kosztunkat s az éhes gyomor a legmerészebb vállalkozásokra 2027 7| erdőből. A véreb mindig gyorsabban ment előre; az erdő szélén, 2028 1| szünetet tartott. Az egyre gyorsabbodó beszédben elfult lélegzete; 2029 1| hiába csóválta a fejét, nem győzhette meg Barduvayt arról, hogy 2030 7| odanyujtotta neki a karját.~ ~- Nem győzi, Anna, kapaszkodjék belém.~ ~ 2031 5| ha kételkedel, meg tudlak győzni; csak térj vissza hozzám! 2032 6| magába fojtsa. Meg volt győződve róla, hogy a kis ujjával 2033 6| volt, a férfi büszkesége győzött; Brown meghajtotta magát 2034 1| közönséges szerelmi ömlengések gyüjteményét találja benne.~ ~Csalatkozott. 2035 1| ugyanazt, akit szive mélyéből gyülöl egyszersmind!... Én már 2036 5| asszony megint feljajdult, vad gyülölettel: «Oh, a gazember!...»~ ~ 2037 1| Jól van, jól; ugy-e gyülöli azt a katonát?~ ~Barduvay 2038 9| Él-e még szivetekben a gyülölködés, mely feltámadt kicsinyes 2039 9| iránt érzett haragotokban, gyülölködéstekben? Jutott-e eszetekbe, hogy 2040 9| képzelték, hogy kötelességök gyülölni egymást.~ ~Hanem a temetőben 2041 7| sohasem.~ ~- Oh tudom, hogy gyülölt, a miért olyan iszonyu gyanum 2042 3| kisasszony meg felkötötte gyürübe a haját, akkor is csak ugy 2043 7| Az erdész meggyujtott egy gyufát. A pillanatra fellobogó 2044 5| ahol egy sereg apró lámpás gyult ki a hegyoldalban, mintha 2045 6| Szája szélén egy kis fehér hab volt.~ ~A spanyol, aki félig 2046 6| látszott a két ember küzdelme a habokkal; mint két fekete pont, közeledett 2047 1| szinte ráképzelte a ringó habokra, valahová a Nilus vizére, 2048 5| Akar-e a fivérem tenni?!~ ~Habozás nélkül feleltem: akarok.~ ~- 2049 5| tiz lépésnyire, megállott, habozva visszafordult, aztán gyorsan 2050 1| rá nézve nem a szerelem habzó kelyhe volt már az a szép 2051 1| dologról beszélt Éliásnak s a hadnagv tartozását legkevésbbé sem 2052 1| megelégedéssel értesült róla, hogy a hadnagynak adósságai vannak, mint legtöbbnyire 2053 1| aranymadár holmi ringy-rongy hadnagyocskának!...~ ~Hogyha ugy volna!... 2054 1| minden perczben várom a hadnagyot.~ ~Az öreg cseléd csoszogva 2055 1| katonatiszt. Hátha egy egész hadsereg lett volna!?... Élesre fentem 2056 6| Akkor tiszt voltam az olasz hadseregben s Candil ezredessel együtt 2057 1| messzemenők voltak, mint egy hadvezéré, s azzal biztatta magát, 2058 1| voltál. A Barduvay Barnabás hagyatéka, aki nem sokáig élt azután, 2059 6| rendbe szedte a zürzavaros hagyatékot; e közben megtalálta a nagybátyja 2060 1| mert ez a cseléd most nem hagyhatja itt. Talán a hadnagy ur 2061 4| örökké semmi sem.» Te?! Te hagyhatnál el valaha engem?!... Most, 2062 1| a váltót várom; utoljára hagyja a szerkesztőségeket, adja 2063 1| ránczigálja azt a spádét; hagyják békében a székeimet!...~ ~ 2064 5| hozzá? Mondtam már, hogy hagyjon békével. Ha nem takarodik, 2065 1| hiába neveltelek én ugy; hagytalak sanyarogni, hogy ösmerd 2066 2| volt a kutya. Én is azért hagytam ma itthon. Asszony, világits 2067 6| hogy meghalt, unokaöcscsére hagyva a feleségét, a feleségére 2068 3| bankot, kalapot; csak ugy hajadonfőn iramodott neki az ajtónak; 2069 1| kétségbeesetten téptem a hajamat, megteltem ujra boszuvágygyal, 2070 5| kezével belenyult sürü borzas hajamba s végigsimogatta arczomat, 2071 8| zavartan nézett a leány kontyos hajára. Az odalépett hozzá és megfogta 2072 1| az illatnak, mely a leány hajáról, ruhájáról és ajkai körül 2073 8| leány beárnyékolta sötét hajával, szellőt küldött rá a leheletével; 2074 5| láttam azt az aranysárga hajfürtöt, ami az asszony barna köpenyegére 2075 1| szemért, fogat fogért»; hajlamai szerint arra vonta vágya, 2076 5| dereka táján plasztikus hajlással simul hozzá. Egyszerü baretforma 2077 5| kezével megsimogatta a vállára hajló forró homlokot és hizelegve, 2078 8| szürkeség közt megörül valaki a hajlongó rózsatőnek és megáll előtte, 2079 1| czella ablakában minden hajnalon, amint sötét, bánatos szemével 2080 1| örök egyformaságu dolgukat hajnaltól estig. Első a felkelők közt 2081 6| pillanatban nagy lárma támadt a hajófarban; a fedélzeten levő matrózok 2082 9| A mamák jajgatva tépik a hajokat a szenvedések nyoszolyája 2083 8| nyugalma, összejárta az ismerős hajókat, sorra szedett minden oszteriát, 2084 6| kezéből, ugy kiáltott fel a hajóra messziről:~ ~- Nem hiányzik 2085 6| uszó ember irányában. A hajóról egy hosszukás fekete csikot 2086 6| volt, hogy megállitsa a hajót, melyet a röperő még mindig, 2087 8| rónáiról került ide egy hajótiszttel.~ ~A leány eljárt a városba, 2088 6| hátára, pár száz lépésnyire a hajótól látszott a két ember küzdelme 2089 7| füstös felhők kavarogva hajszolták egymást a zugó erdő fölött; 2090 1| pusztulásnak: a fa utolsó hajtására jóformán csak a puszta czimer 2091 8| leste a rózsát, a levelét, a hajtását; ha a nap sütötte, a leány 2092 4| vagy-e elégedve?) Örökké ezt hajtogatom magamban s ezt érzem is. 2093 4| fáradva, ugy, hogy alig hajtom le fejemet a párnára, már 2094 6| egyre lassudó sebességgel, hajtott a vizen. Négy matróz neki 2095 1| megmondta neki, hogy hova hajtson s a fogat csakhamar eltünt 2096 3| irka-firkára, tanul az egyre.~ ~Hála Istennek; hogyha tanul, 2097 5| az asszony majdnem futva halad le a lépcsőkön... a szivem 2098 1| nem adnék: összes vagyonom haladéktalanul a fiatal pár közös tulajdonába 2099 7| nagyon nehezen lehetett haladni; a férfi gyakran megállott; 2100 5| levegőben üdülve, lassan haladtam a vámház felé s gyönyörködtem 2101 8| tulajdonos, Nugent gróf halála óta csak egy őr járkál körüle, 2102 3| tett a faluban, meg nem hálálja az unokánk sem.~ ~Ekkor 2103 9| gyermekén a sor! - Berohant a halállal vivódóhoz, a felesége meg 2104 7| szélrázta fenyőgaly; a völgyből halálmadár sivalkodott fel. Szikra, 2105 8| mondott?~ ~- Életed, ha piros; halálod, ha fehér.~ ~- ~ ~Másnap 2106 5| különös volt arra, hogy halálosan kiváncsivá tegyen. Mintha 2107 1| a nyomorultat! - hörögte halálsápadtan. Egyik kezével belekapaszkodott 2108 1| szoritott valamit, ugy várta a halált! ...Leszurtam volna!... 2109 9| és aggódva, könyörögve, haláltusában sikoltja: «Mamuska, segits!»~ ~ 2110 1| Ádám ur, nem halt bele a halandó ember!... Jaj de nehéz a 2111 1| meg kell halnia annak a halandónak akkor a gyönyörtől!...~ ~ 2112 4| nyugalmamért.~ ~Majd én is hálás leszek; most nem tartottam 2113 8| alkonyatra csendes szél támadt; a halászbárka jóval korábban indult, hogy 2114 8| molora és megkérdezte a halászokat ott is. Egy se tudott semmit 2115 8| Fiuméban, a magyar vizeken halászott egy legény, aki nagy Magyarország 2116 5| keresztet vetettem magamra és hálát adtam a jó Istennek, aki 2117 1| siker. Lehetetlen, hogy hálátlanságot kövessen el valaha ez ember 2118 1| olyan nagyon piros, arcza halaványsága után azt hihették volna, 2119 9| Gergelyék egyetlen kis fia haldoklik.~ ~A mamák jajgatva tépik 2120 9| édes anyja kinja, melyet haldokló gyermeke látásán érez. Vegyetek 2121 1| megmutatta, hogy igaza volt a haldoklónak. Gonddal neveltette a gyermeket; 2122 1| megbizni, vakon, feltétlenül. A haldoklót aggasztotta anyátlan kis 2123 8| várt.~ ~A fehér rózsabimbó haldokolva hajtotta le szárát, a leány 2124 6| karjával a hullámokat és halként uszott a tőle száz méterre 2125 2| csak egyre fogyó hörgés hallatszott...~ ~Birda kitalálta, hogy 2126 5| jött. Nehéz férfi-lépések hallatszottak, bizonytalan tétova tipegéssel 2127 1| Barduvay ugy tett, mintha nem hallgatna oda. Valami irás volt előtte, 2128 7| felejteni, az is mindegy. Hallgatni jól esik. Ne tudjon senki 2129 2| azután sötét lett.~ ~Birda hallgatózott egy pillanatig, végül odarohant 2130 1| ébredtem, azzal feküdtem, de hallgattam róla... A szegény megcsalt 2131 6| megszólaltak a kaszinó tagjai: «Halljuk Fiorit!»~ ~Az olasz negédesen 2132 2| a vadorzó megint!...» ~- Hallom, verje meg a szent; megyek 2133 4| is, hogy mindenem vagy; hallottad? mindenem! Nem irhatok többet, 2134 1| csak hosszu volt, de végre hallották a kocsirobogást. János elhozta 2135 1| Isten! Mikor itt feküdt hallva, az én reménységem, az én 2136 9| bele egy hét s a másik kis halmon is aranyfeliratos oszlop 2137 1| körülfogni és hogy meg kell halnia annak a halandónak akkor 2138 5| meg akartam halni. De nem halok meg, ha te szeretni fogsz, 2139 1| mindenáron széttépi azt a hálót, mely Bellát egy idegen 2140 6| csak vivta a párbajt a halottal.~ ~Azon kezdte, hogy nekifogott 2141 9| órában temették a két kis halottat.~ ~A harangok mind a kettőért 2142 6| Uraim! a Leviathannak halottja van; Warwick Alicet megölte 2143 9| hogy ki szereti jobban a halottját.~ ~Virág nélkül sohasem 2144 9| oltárt emel szivében a drága halottnak; de az anya, akinek meghal 2145 5| kik nem a tieid is, nem haltak meg éhen! - oh, tudok én 2146 2| odarohant hozzájok. Meg voltak halva.~ ~A nagy paraszt két hóna 2147 7| barna asszony még sokkal halványabb volt az esküvő napján; engedelmeskedett, 2148 5| a dagadó tiszta ágyat, a halványan pislogó mécset, melynél 2149 9| különös láng ég a lassan halványodó szemben; megbolondit az 2150 1| összekulcsolt kéz, az enyészet halványsága, mind összefolyt a kiengesztelődés 2151 3| is. Az észrevette ennek a halványságát és azt gondolta: «Mennyire 2152 2| asszony is jött, kinyitni a hám ajtaját. Nagyon álmos volt 2153 1| kinyitja az öreg szolgáló. Hamarosan előkereste a váltókat.~ ~- 2154 1| hozom a tőkét is.~ ~Volt a hangjában valami követelő, a hogy 2155 1| a legnagyobb felindulás hangján s megragadva az Éliás kezét, 2156 6| Gardának, hogy pompás baszus hangjával kisérje az ő nápolyi dalait.~ ~ 2157 1| ugy rémlett neki, hogy hangok támadnak a levegőben s tulvilági 2158 1| szeméből csodás fény sugárzott; hangtalan zokogása, merev tekintete 2159 5| kikelet a fünövés illatát; hangulatot keltett minden; vágyakkal 2160 2| Egyszer csak «brumm! brumm!» hangzik a kemény duplázás a vágás 2161 9| koporsók födelén az első hant, amely után következett 2162 1| könyeimet, megcsókoltam a hantot és elvittem a fiut egy keresztény 2163 5| ki vagyok, mit csinálok; hány esztendős vagyok. Nem akartam, 2164 1| öreg emberre, akinek lassan hanyatlott alá a karja s aki átszellemült, 2165 6| támadt a vizen; a czápa hanyatt fordult és fehér hasát mutatta. 2166 5| szégyen miatt elöntött a harag. Hát annyira gyermek volnék 2167 9| A halál angyala rémitő haraggal látogatott el hozzátok és 2168 1| czivilizált világ lármájától, haragos-zöld fenyvesek között magányos 2169 1| aki karddal vagdalkozik a haragosára, meg belé lő; azután ha 2170 9| vagytok egymás iránt érzett haragotokban, gyülölködéstekben? Jutott-e 2171 5| szóra rám nézett. Hogy nem haragszik többé, arra megesküdtem 2172 8| mosolyogva fogadta őket.~ ~- Ne haragudjál, tudtam, hogy eljösz; Oherson 2173 6| Az asszony egy kicsit haragudni próbált, de a jó Brown olyan 2174 7| meg nekem, Mihály?~ ~- Nem haragudtam én sohasem.~ ~- Oh tudom, 2175 9| Balázsék, Zsibói Gergelyék, haragusztok-e még egymásra? Él-e még szivetekben 2176 7| ujra az asszony, - gyáva haramia! Megölted, amint megesküdtél 2177 9| megkonditotta fölöttetek az itélet harangját. Nem jött titokban, hogy 2178 9| a két kis halottat.~ ~A harangok mind a kettőért egyszerre 2179 3| megbolondult; meg kell huzni a harangokat, tüz van, lázadás van; abba 2180 2| erdész karját; egy nagy harapásseb látszott rajta.~ ~A buta 2181 6| vér kelt tusára benne. A harcz rövid volt, a férfi büszkesége 2182 8| nemzedékéről beszél minden: a harczi eszközök s a fehér márványszobrok.~ ~ 2183 6| orrocskáját:~ ~- Bizonyosan a régi harczias történetek, kedves unokaöcsém; 2184 1| az egész világ ő ellene harczol s miután köztök egy hü embere 2185 1| Teljesen ujoncz, volt a szivek harczterén s a Bella nyugodtságát a 2186 1| körülötte s a tóparti sás közt haris hivta a párját; mindig élénkebben 2187 5| jól szinlelt nyugalommal háritani el magáról a gyanut, hogy 2188 1| Mikor már félig megörültem, harmad nap mulva kaptam egy levelet... 2189 3| árulás! árulás! - Mikor pedig harmadszor is kitátotta a száját: egy 2190 8| ijesztgettelek. - Nevettek mind a hárman, legjobban a leány. A kikötőnél 2191 1| IX.~ ~A rózsák harmatát már csipegetni kezdte a 2192 3| csendességébe és két nagy harmatcsöppet törült le hosszu szempillájáról.~ ~*~ ~ 2193 2| nagyszerü üdesége, meg a harmatos zöldség éreztette, mutatta 2194 1| légkörét felváltotta a mezők harmatszülő köde.~ ~Barduvay Ádám levette 2195 2| lóháton az erdész. Olyan harminczas, derék szál ember. Megállott, 2196 5| össze furcsa, megnyugtató, harmonikus zenében.~ ~- Édes kicsikéim! 2197 7| rátapasztotta a szemét a hasadásra.~ ~Olaj-mécses pislogó világossága 2198 6| hanyatt fordult és fehér hasát mutatta. Ez az a percz, 2199 2| megvesztegetve. Sötét is van, hasonlit is a két kutya nagyon egymáshoz. 2200 7| követett nyomhoz jobban hasonlitott.~ ~Attól kezdve nem lehetett 2201 6| hogy dohos és felerészben használhatatlan.~ ~Kénytelenek voltunk rabolni. 2202 3| az Istenért, uraim! Nem használt az semmit; utoljára is ugy 2203 1| emberrel több, aki a mienk, aki hasznunkra lehet, de egy kicsit drága.~ ~- 2204 1| nagyrabecsülését. Milyen haszon, mikor minden lapban ezt 2205 4| Minek is legyenek azok a haszontalan emlékek? Azok ugy sem fognak 2206 2| szokni, hogy ne beszéljen haszontalanul. Birda hallgatott, de annál 2207 3| embereinek és hat sor paraszt háta mögül traktálta csuf szóval 2208 1| Az első perczben gyámi hatalmára támaszkodva, követelni akarta, 2209 1| s bár érezte, hogy mint hatalmasodik el fölötte a zabolátlan 2210 9| tetszeni fog a magasságbeli hatalomnak, megaláz és porig sujt benneteket, 2211 6| ereszkedett le a hullámok hátára, pár száz lépésnyire a hajótól 2212 5| pillanatban léptem át azt a határt, mely a sihedert elválasztja 2213 9| vigasztalás minden csalóka hatása.~ ~A szögre koppanó kalapács 2214 1| voltak rokonszenvre keltő hatással. Most ez az előkelő kifejezés, 2215 1| hogy annál nagyobbá tegye a hatást, odafestette az életet is. 2216 9| minden ütése agyvelőnkig hatol s szivünket zuzza szét; 2217 4| nyugalma honol, s aki át tud hatolni a kőkemény vizek sziklafalain, 2218 2| gyertya gyér világossága nem hatolt el a házig, de ők ugy álltak 2219 1| forintnyi törzsvagyont a hatos kamatokkal együtt elkönyvelte 2220 1| gyakran eltünnek az ezrek. A hatóság csak ugy tessék-lássékképen 2221 5| belvárosi plébánia toronyórája hatot ütött, éppen ugy, ahogy 2222 1| másképen gondolta; nagyon hatott rá akkor a halott arczképe 2223 8| hallott maga mögött s mikor hátrafordult, egyedül volt a brazzerában.~ ~ 2224 5| benne, hogyha véletlenül hátranéz és meglát, menten a föld 2225 7| az előbb lefutottak, néha hátranézett és Szikrát szólitotta; a 2226 1| külső, melynek rovására háttérbe kellett szorulnia.~ ~Szokva 2227 1| annyira megnyerte, hogy ez a hatvan éves gyermek, aki a nyelvén 2228 1| Volt neki egy földszintes háza, csendes és elhagyott, mint 2229 1| villám becsapott otthon a házába, és felgyujtotta, ugyanakkor 2230 2| Nehézkes futással igyekezett hazafelé. Most hát meg lesz az igazi 2231 7| Egy este, mikor a mama hazaindult, a temető kapujánál nedves 2232 6| és elkurjantotta magát a hazája nyelvén: éljen Brown! Sennor 2233 6| Fiori!~ ~«Tehát a kaktuszok hazájában volt, amint mondtam. Akkor 2234 6| türelem nagymesterének. Hazájából, ahol az emberek oly hidegszivüek, 2235 6| Francziaországot vallotta hazájának, egy legyezővel verte a 2236 1| egymás mellé. Azután szépen hazament a hegyek közt fekvő falujába, 2237 6| millióit. Mikor a temetésről hazamentek, mr. Brown, aki szó szerint 2238 1| volt már Bella a gyámapja házánál. Vége volt a kisleányságnak, 2239 3| hanem ő kérdezett:~ ~- Mikor házasodik?~ ~- Azt nem lehet tudni. 2240 5| paradicsomból.~ ~S a boldog házasok, a szép kis gyermekek, akikre 2241 3| doktor Kanóczczal.~ ~A fiatal házaspár sugárzó arczczal és kiczirkalmazott 2242 1| aláástam jövőmet s most jó házassággal akarok a bajból menekülni? 2243 1| érdemli: kijelentem, hogy házasságuk ellen kifogásom nincs, sőt 2244 1| vele, mint egy pesztonka, hazaszaladtam egy mértföldnyiről, hogy 2245 1| felcseperedik. A leégett házát pedig felépitette sokkal 2246 9| kincsetekbe, hanem bevonult házatokba diadalmas tombolással: hirdetvén 2247 1| mégis! a pojácza-mama, meg a házi Czerberusok daczára! El 2248 1| tetszés szerint; hisz az egész háziasszonykodás csupa komédia, amelyet eljátszik 2249 2| világossága nem hatolt el a házig, de ők ugy álltak ott megvilágitva 2250 1| szerencse!...~ ~Levette a házisapkáját és alázatos, de azért bizalmaskodó 2251 1| Következnek az aláirások.~ ~A háznép meghatottan hallgatta az 2252 7| erdőszéli deszkafedeles házra, melynek ablakából halvány 2253 2| alig négyszáz lépésnyire a háztól, lőttek le egy őzet. Birda 2254 1| korcs, aki lopott névvel, hazug álarczczal csalja a világot, 2255 1| őrzi, nem nyilhatott meg hazugságra az apa szája. Barduvay látta, 2256 1| keresett magának egy uri házvezetőnőt. Tisztes matróna volt, előkelő 2257 5| Eszembe jutott a nővérem, - hebegtem.~ ~- Hát nővére is van?~ ~- 2258 1| szót sem értett a dologból. Hebegve adott kifejezést kételkedésének.~ ~ 2259 3| magát szépen; három ujja hegyével megérintette a leány három 2260 7| Lent a kövek közt elzugó hegyi patak partján állott Szikra, 2261 5| sereg apró lámpás gyult ki a hegyoldalban, mintha az ég csillagai 2262 1| mint egy magányos fa a hegytetőn? Mire lenne énnekem a virág, 2263 1| Ezek az öreg lábak,... hehe!... nehéz vagyok már.»~ ~ 2264 2| leüti őket. Szük volt a hely - szerencsére. De mikor 2265 4| Minden más asszony örülne helyemben. Megyek fürdőre. Jó levegő, 2266 5| bizonyosak benne, hogy vajjon helyesen cselekszünk-e valamit s 2267 1| társadalomban elfoglalt helyökre, mint születésök: most rosszabbnak 2268 6| leoldozta; a hajón csakhamar helyreállitotta a rendet a fegyelem; bizonyosra 2269 3| utoljára is ugy maradt a helyszinén, megropogtatva minden csontjában, 2270 1| nagyravágyása ebbe a rettenetes helyzetbe sodorta.~ ~A park fái már 2271 3| kérem, tessék odanézni, - henczegett a jegyző, - azután mondja 2272 1| leányomra néztem, aki elkezdett hervadni, összeesni: akkor megátkoztam... 2273 4| meg a szavamat, éppen két hete, hogy nem irtam, hanem ezentul 2274 8| egész héten és imádkozott, a hetedik napon hajnalban lebontotta 2275 2| kerülő számára, aki néha hetekig sem jön össze mással, mint 2276 2| meg szokta tenni a maga heti körutját. Még feltünik neki 2277 1| majd leköszön és elmegy hétszilvafásnak, a szép örökség jó kézre 2278 1| vennie, hogy milyen vad hév volt abban a kijelentésben, 2279 8| hogy ezek nem testvérek.~ ~Heves, szenvedélyes volt a leány, 2280 6| bajunk mégis az élelmiszer hiánya volt, mert a három hajó 2281 7| Mihály, ki törődnék most a hideggel? Az uramért aggódom, hátha 2282 3| pipacs-kisasszonyt? Ahol van a hideglelős Gedő, kikelt a nyavalyás 2283 6| Hazájából, ahol az emberek oly hidegszivüek, elhozta magával a nyugalom 2284 8| szükség van ott lent a susaki hidon mind a két zászlóra a Fiumára 2285 5| felsivalkodott, mint egy hiéna: «Oh a gazember!»~ ~A folyosón 2286 1| küldenek. Biztositom, hogy oly higgadtan és világosan beszélt, mint 2287 1| tisztázni lehetett. Szinte hihetetlen, hogy mit változott az a 2288 1| arcza halaványsága után azt hihették volna, hogy nincs semmi 2289 1| gyermek volt s rokonság hiján megtette gyámjának legjobb 2290 6| félig elmerült kis csónakot himbált volna az áradat.~ ~Az volt 2291 1| melynek ajka az ártatlanság himnuszát zengi. Rövid ideig maradt 2292 5| kiszámitásról szó sincs ebben a himporos, napsugaras korban...~ ~ 2293 3| gyerkőcz. A «pipacs» valamit himzett a varróasztalnál, mikor 2294 1| neki némaságával.~ ~«Nem hinné, Ádám ur, hogy az ember 2295 1| Megfoghatatlan! Azt kell hinnem, hogy a szegény öreg megzavarodott. 2296 1| amit az öreg elbeszélt, hinnie kellett. Nem a halotti bizonyitvány, 2297 5| Vezessen; azt kell hinniök az embereknek, akikkel találkozunk, 2298 3| elhangzott a poros uton a hintó tompa dübörgése, a «pipacs-kisasszony» 2299 1| átszellemült, igazságot hirdető arczczal állt előtte. Néma 2300 9| házatokba diadalmas tombolással: hirdetvén nyiltan, kegyetlenül, hogy 2301 1| megerőltesse.~ ~Lassankint hire ment már, hogy a leánynak 2302 2| Mennék a misére.~ ~- Isten hirével. Mondja csak, van a kutjában 2303 9| A cseléd vitte meg a hirt a haragos szomszédhoz, nem 2304 5| titka van.~ ~Mindez csak ugy hirtelenében villámlott keresztül agyamon, 2305 1| intézetbe adta, a legjobb hirüt, a legdrágábbat válogatta 2306 4| ugy félek?! Azután nem is hiszed, hogy mennyire igénybe veszi 2307 1| hogy az unokád vagyok, hiszek mindent!...~ ~A halott arczképéről 2308 1| erejében és eszében való hit csupa képzelődés, hogy egy 2309 1| magát bele lassankint a hitbe; nem tekintette többé lehetetlennek, 2310 1| helyen való betáblázás volt hitelképes, most furcsa és szokatlan 2311 1| kürtöli a vagyont, épiti a hitelt!... Mert bizony, aki nem 2312 7| Még egy pár év előtt azt hitték, hogy egymáséi lesznek. 2313 5| gyászát, meg nem gyötörni hiuságát. Csakhogy a századik esetben 2314 6| feléje annak az asszonynak a hivása, akit szeretett, de a másikról 2315 1| Meghagyta, hogy azonnal hivasson közjegyzőt, nyittassa fel 2316 1| magát egy pár intézetben, hivatalban, ahol jó fentartani az összeköttetést; 2317 1| kocsirobogást. János elhozta a hivatalos urakat, de Doborkayt nem 2318 1| jól kell, hogy csinálja a hivatását. A suszternek nem szabad 2319 1| valami követelő, a hogy a hivatásszerü katonák kérnek, akik ahhoz 2320 1| kinek ő fia, az egyetlen hivatott, aki betöltheti a boszu-esküt?!...~ ~ 2321 3| megtette a magáét, leszavazott hiven Nagy Péterre. Biz abba jó 2322 9| jogát gyakorolva, magához hivja őket. De mi lenne akkor 2323 1| megtiltotta, hogy orvost hivjak, de azért hivtam...~ ~Jaj, 2324 1| lapozott benne.~ ~- Hogy is hivják csak? ahán, Doborkay! - 2325 1| megöleljelek, hogy fiamnak hivjalak?!...~ ~Barduvay azzal felelt, 2326 3| árnyékos erdő mélázásra hivó magánya után.~ ~Ilyen élet 2327 5| Ha nem takarodik, rendőrt hivok!...~ ~Szakgatott hangon, 2328 1| feleségem, a szép Sára, akit igy hivtak egyszer, meghalt, de akkor 2329 1| orvost hivjak, de azért hivtam...~ ~Jaj, jaj, Ádám ur!... 2330 9| s az orvos, akit sietve hivtatok a kis betegekhez, egy hideg 2331 6| benne a macskatermészet: tud hizelegni, de azért kegyetlen.~ ~Mr. 2332 1| Mennyi mindössze?~ ~- Hja, azt meg kell nézni; öreg 2333 8| a bimbó, fehéren, mint a hó. Az öreg horvát sirt, mikor 2334 6| Warwick Alicet, az egyetlen hölgyutast, aki a hajón volt.~ ~Rövid 2335 9| vonásai. Csak mikor az ember hörgő zokogással térdre vetette 2336 2| bőszültebben marakodott, szinte hörgött már dühében. Hallani lehetett 2337 1| öld meg a nyomorultat! - hörögte halálsápadtan. Egyik kezével 2338 5| fátyolos asszony odatapasztotta hófehér gyöngéd arczát a szurtos, 2339 1| is elhagyta volna érte, hogyne hagyott volna el hát engem?... 2340 6| Nem vezette. A tengerek hóhérja egyre közelebb érte mr. 2341 7| barna fátyol, mely a fogyó holdat eltakarta: derengő világosság 2342 8| elmegyek hozzád.~ ~- Hátha holnapig megöl a bánat?~ ~- Gyermek 2343 7| sápadtabb volt, mint az a holttest, melynek eltorzult vonásai 2344 2| behozta Urfit is. A dögöt a holttestekre lökte. Utóljára beszólitotta 2345 8| történt.~ ~Napok mulva két holttestet dobott partra a viz a Mal-tempo 2346 7| rémületével borult le a holttestre, azután egyszerre felugrott 2347 1| lassan lecsusztak; csend és homály volt a szobában. Barduvay 2348 1| emeleti lakosztályába. - A homályosra függönyözött dolgozószoba 2349 1| kalapját, jól esett forró homlokának az esti szél simogatása. 2350 1| vannak, körülnézett.~ ~Kezét homlokára szoritva, megállott a szoba 2351 1| kalapját a közében tartotta, homlokáról patakzott az izzadság, haja 2352 1| nézve, melyek a régiekkel homlokegyenest ellenkezni fognak.~ ~Visszatért 2353 5| megsimogatta a vállára hajló forró homlokot és hizelegve, pirulva, félénken 2354 1| szőlők alatt, a régi uton, a homokos ligeten.~ ~Hold fénye, csillag 2355 1| eszére. Csak akkor nyultam a hónod alá, hogy emeljek rajtad 2356 4| Ott a közöny nyugalma honol, s aki át tud hatolni a 2357 1| tudta, hogy miféle pénzt hord szét. «Oh, az áldott ember!» 2358 3| Tyüh! szedd a lábadat, hordd az irhádat, vagy hozzád 2359 9| az anyaság üdve magában hordja a vezeklést is Éva botlásáért. 2360 1| föld, illatot és madárdalt hordott a levegő.~ ~Egyszer Barduvay 2361 6| halt meg, mint egy igazi hős!~ ~Duval sóhajtott:~ ~- 2362 6| ernyője által a rekkenő hőség ellen, bizonyára nem lehetett 2363 6| eszébe, hogy az elbeszélés hősét elő kell teremteni s csengő, 2364 7| feltartotta s panaszosan, hosszasan üvöltött. Előtte volt, akit 2365 5| De mintha ezután a nagy hőstettem után ismét visszaestem volna 2366 3| betegágyból és párnák közt hozatta el magát; az imént szavazott 2367 1| összeállitott kalkulus volt, nem hozhat zavarba az egyszeregy. Tudta, 2368 1| lesütött szempár is zavarba hozhatja az embert. Ez nem olyan 2369 1| legközelebbi lejáratkor hozom a tőkét is.~ ~Volt a hangjában 2370 1| millióiból kerülne ki a dus hozomány. Ez is nagyban emelte nagylelküségét 2371 1| elveszi gyámleányát. A leány hozománya eszébe sem jutott e mellett.~ ~ 2372 3| először, akit a városból hoztak ki néha. Másnak talán kikaparta 2373 9| kérlek szépen,~ Édes álmot hozz szememre,~ Hogy vigan keljek 2374 1| eddig, jól ügyelt, hogy hozzáférhetetlen maradjon; a kalmár-becsületnek 2375 1| szólt Doborkay, - mielőtt hozzákezdene, kérem, vegye át ezt a tizezer 2376 1| nagyon meg van hatva és végre hozzákezdett, hogy valamiképen megmagyarázza.~ ~- 2377 2| az ajakát. Pöndör Vicza hozzáment Birda Péterhez, mert tudta, 2378 6| Bolond!... - azután magában hozzátette: kitelik tőle, a mennyi 2379 9| rémitő haraggal látogatott el hozzátok és megkonditotta fölöttetek 2380 5| megbolondit a csókja?!~ ~Hütlen leszek miatta az anyámhoz, 2381 5| simult volna; alkalmasint a hüvös esti levegő tette. Éreztem, 2382 5| szokták.~ ~A kora tavaszi hüvöses levegőben üdülve, lassan 2383 5| miatta az anyámhoz, a kis hugomhoz!... Képes lennék rá, hogy 2384 5| annyit az anyámra, a kis hugomra. Ugy rémlett, mintha egy 2385 7| emelkedett fel; egy kutya hullája volt ott; a Károly kutyájáé.~ ~ 2386 8| óra, a szél erősbödött, a hullámnak taraja támadt, be kellett 2387 5| volt; nagy villámló szem, hullámos barna haj, felindulástól 2388 6| visszarántotta magával a szörnyü hullámsirba.~ ~Visszatért a csónak és 2389 3| az udvaron, egy levelét hullató akáczfa alatt ült a «bácsi», 2390 1| elcsábitott egy aranybojtos hunczut; ez a gazember a tulajdon 2391 3| maga?~ ~Az öreg paraszt hunyoritott egyet a szemével.~ ~- Tudjuk 2392 1| nagy, fekete szeme le volt hunyva; az a duzzadó, piros kis 2393 8| mélyen be voltak vésve a husba. A horvát leány megboszulta 2394 7| öt ujja nyoma a ruganyos husban. Vitte magával fel a hegyre, 2395 6| darab szerzőjét akarta volna huszadszor a lámpák elé hivni; Garda 2396 3| ajtónak; ott megtorlódtak huszan, eltelt két percz, mig a 2397 1| iparoscsaládból származott; huszárőrnagy volt, mikor megnősült s 2398 1| tudta meg, hogy egy csinos huszártiszt is járatos a házhoz; csak 2399 5| több tavaszt láthatott még husznál; vagy talán észrevette, 2400 1| V.~ ~Doborkay Endre huszonöt éves volt. Nem csinosabb, 2401 3| Jönnek a rácskaiak, most huzd rá, moré, aki vályogvető 2402 3| Rácska megbolondult; meg kell huzni a harangokat, tüz van, lázadás 2403 1| oktatott, védett... igen, hiába huzódik, sokat köszönhetek én magának. 2404 3| nevettek rajta és nagyokat huztak a kulacsából, amely nem 2405 5| beszéljek. Az édes, felséges ibolyaillat, amely most közvetlen közelből 2406 5| egyszerre meg nem telik a levegő ibolyaillattal, mintha pázsitos erdőben 2407 5| elvált volna a tovaszálló ibolyaillattól, de nem tudom miért, nem 2408 5| kendő. - A ruhám tele volt ibolyaszaggal, attól, hogy uj nővérem 2409 5| s nem törődtem többet az ibolyával, hanem azt kérdeztem magamtól 2410 1| Barduvaynak, mikor gondolataiban idáig ért, eszébe jutott, hogy 2411 1| Persze, persze, ha már idefáradt; ok lehet arra. Tessék csak 2412 1| vonásain, melyek minden idege megelevenült, változó némajátékban 2413 5| amivel tele volt minden idegem. Nem is törődtem volna tovább 2414 5| felizgatva benne minden ideget, minden kis véredényt, amiből 2415 1| világon; amióta eszmél, ideggyöngitő érzelgés nem termett szivében; 2416 1| Szokatlan dolog az, hogy őt idehaza megkeressék.~ ~Mikor Barduvay 2417 5| betegségem alatt, korhelykedésem idejében - mind tőled jöttek!... 2418 1| katonát?~ ~Barduvay még idejekorán összeszedte magát. Az ő 2419 5| gondolat, hogy majdnem éj idején egyedül vagyok egy szép 2420 8| Persze vissza; csak itt légy idejére.~ ~- ~ ~Napközben az ég 2421 3| azon a mezőn töltötte egész idejét. Szabadon nőtt fel, mint 2422 2| együtt ballagunk haza; lesz idekint egy kis majorságod, ad tán 2423 3| tudakozódott, hogy jól termett-e az idén a csicsóka?~ ~A «pipacs» 2424 9| megfogyatkozó emlékezetünkkel idézhetjük vissza az elvesztett kedvest 2425 1| kérve-kérlek, jőjj ismét a szokott időben...»~ ~Barduvay Ádám ugy 2426 5| megállott. Csak éppen annyi időm volt, hogy az utcza sarkán 2427 6| törtek az orrunk alá, de az időtájt legnagyobb bajunk mégis 2428 6| tengeren, a hol éppen semmi más időtöltésök nem volt, mint a csevegés: 2429 2| észrevehet valamit, amig ott időzik. Majd megkérdezem holnap 2430 8| melynek számára nincs többé ifjitó főnix-tüz.~ ~Fent a kék 2431 7| visszatartani. Megérezte a vért.~ ~- Igaz-e ez, Mihály?~ ~Felelet helyett 2432 1| susogta:~ ~- Kincs neked igazad, öreg Éliás! Hiszen látod, 2433 8| egyben sem ismerte fel az igazit, körül került hát a kikötőbe, 2434 1| maradt volna meg jónak és igaznak!... De mit tehet róla ez 2435 1| megtört a kérlelhetetlen igazság sulya alatt: szenvedett.~ ~ 2436 1| karja s aki átszellemült, igazságot hirdető arczczal állt előtte. 2437 2| kend hét óra tájban.~ ~- Igenis, ténsuram.~ ~- Hová indult 2438 4| is hiszed, hogy mennyire igénybe veszi az embert a társaság. 2439 1| utolsó levele, tele édes igérettel, most is ott van a szive 2440 2| megvesztegetve.~ ~Nehézkes futással igyekezett hazafelé. Most hát meg lesz 2441 3| nézze az ember, hogy ránk ijeszt itten!...~ ~- Tudom, öcsém, 2442 3| békát szorongatott, hogy őt ijesztgesse vele.~ ~Az öreg megcsóválta 2443 8| Oh te! hát elhitted? Csak ijesztgettelek. - Nevettek mind a hárman, 2444 7| csakhamar felhallatszott ijesztő vonitása.~ ~- Ott van! Ott 2445 5| közelgő kikelet a fünövés illatát; hangulatot keltett minden; 2446 1| arczához egy paránya annak az illatnak, mely a leány hajáról, ruhájáról 2447 1| sziveket; virult a föld, illatot és madárdalt hordott a levegő.~ ~ 2448 1| gondosan fésülködött és illatszereket tartott, szóval, valóságos 2449 6| hogy Garda azontul még illedelmesebben viselte magát Warwickné 2450 4| hanem ő önt.~ ~Ami engem illet, igazán nem tudom, hogy 2451 8| leány vagy s ami a gyereket illeti...~ ~A leány kaczagott.~ ~- 2452 6| egész vagyon az asszonyt illette.~ ~Alice elolvasta, azután 2453 1| szalmaszéket és maga is leült. Illőnek látta megmagyarázni: «Ezek 2454 1| közül s a homloka fehér. Ilyennek ösmerte jóformán mindenki, 2455 8| tengerpartokon mindenki ért az ilyesmihez.~ ~Sötét volt; az ut távolságát 2456 6| jól tudja, hogy unom az ilyesmit.~ ~- Minden untatja, amit 2457 1| hogy a legrégibb istent imádja; nem volt jogom hozzá, hogy 2458 1| valamerre Bella, akiért imádkozik szakadatlanul.~ ~Ez a szerzetes 2459 9| ha nagy bajban van, - és imádkoznak.~ ~Mit ér ilyenkor az imádság, 2460 2| hogy hadd menjen ő magában imádkozni, mint hogy ugy megváltozott 2461 9| összetették a kezöket, ugy imádkoztak bensőleg, lelkükből.~ ~Azután 2462 6| rajtuk volt a sor, hogy imádkozzanak, ők tudták, hogy a czápa 2463 1| és udvariasan üdvözölte imádottja gyámját, akivel a falusi 2464 1| okos szentről. Nem meddő imádsággal, hanem praktikus utakon 2465 9| elmondja még egyszer az esti imádságot:~ ~«Őrangyalom fent az égben,~ 2466 1| nyomorult vén embert, aki imádtam s még el sem bucsuzott. 2467 6| olaszba kapaszkodott, aki imákat mormolt, miközben a fogai 2468 1| hadd fogadhassa mindennap imával a nap felkeltét. A hegy-lakók 2469 1| kérjen nyugtatványt.~ ~Az inas átvette a postát. Öreg ember 2470 3| egy uniformisba bujtatott inasgyereknek, aki ott ácsorgott köztök 2471 1| levelet is és becsengette az inast. Mig a legényt várta, kivette 2472 1| hogy hosszu üzleti utra indul, tul a tengerekre, s miután 2473 1| nem volt semmi az emberi indulatokból s amely által valóságos 2474 6| erre a rozzant lábu lóra és indulj lépésben balra. Eltart egy 2475 4| öt perczem van s azután indulunk egy nagy csapattal a hegyek 2476 5| hogy mennyire meg vagyok indulva. Megfogta a kezemet s még 2477 1| Ariadne-fonalat, mely lelkét az ingadozás utvesztőjéből kivezesse.~ ~ 2478 1| mindenfelé. A selymes buzahajtás ingása az ő haja lengését juttatta 2479 1| Barduvayt annak a csekély ingatlannak a jövedelméről, aminek létezéséről 2480 1| leánynak egyebe is lesz a kis ingatlannál. Barduvay, miután milliomos 2481 1| oldalvást egy sürü lombos eperfa ingatta ágait; Barduvay egy fogással 2482 7| bezuzta az ajtót; Szikra egy intésre a földre teperte a nyomorultat.~ ~- 2483 1| hogy a gyermek növekedett, intézetbe adta, a legjobb hirüt, a 2484 1| megmutatta magát egy pár intézetben, hivatalban, ahol jó fentartani 2485 1| ügyeire nézve, megnevezi az intézeteket, melyeknek bizonyos összeget 2486 6| végrendelettel, amely ugy intézkedett, hogy a milliós vagyon fele 2487 1| sorsa Isten kezében van, intézkedni óhajt a jövőre nézve. Röviden, 2488 5| Megállott s észrevettem, mint iparkodik az egyensulyt megtartani. 2489 1| fiusitottak. Apám gazdag iparoscsaládból származott; huszárőrnagy 2490 3| kalapot; csak ugy hajadonfőn iramodott neki az ajtónak; ott megtorlódtak 2491 5| a szivem elszorult, neki iramodtam s három szökéssel utólértem.~ ~ 2492 1| feljebb, mig elérte az ablak irányát. Azután benézett.~ ~Egy 2493 1| nem hallgatna oda. Valami irás volt előtte, azt nézegette. 2494 1| még mindig el volt merülve irásaiba, nagy buzgalommal számolt 2495 1| Barduvay jó barátom és ösmerem irását. Ez az ő legkomolyabb akarata; 2496 1| előttünk aláirta a nevét valami irásra, azután én meg a kertész 2497 9| elárult.~ ~A difteritisz nem irgalmaz azoknak a kis angyaloknak, 2498 9| remegve; csupa esdeklés, csupa irgalom után való zokogás, amit 2499 3| szedd a lábadat, hordd az irhádat, vagy hozzád suhintok a 2500 3| bánta a leány, de azért csak irhatna néha. Szegény kis «pipacs» 2501 4| hallottad? mindenem! Nem irhatok többet, mert sietnem kell. 2502 4| elfoglaltak. Azután mit is irhattam volna mostanig? Hisz azt 2503 5| vonást sem lehetett látni az irigy fátyol miatt, de ahogy nagyjából 2504 4| mégsem állotta meg, hogy ne irjon. Oh, maga Don Juan! Csakugyan 2505 3| hogy nincs annak ideje az irka-firkára, tanul az egyre.~ ~Hála 2506 1| szalmaszék, régi divatu iróasztal, a falon itt-ott bibliai 2507 1| Néhány perczczel később iróasztala mellett ült szobájában és 2508 1| valami urak turkálnak fent az irományai közt, felsietett ő is az 2509 1| asztalnál ült és leveleket irt.~ ~Kemény, eres keze pörczögtetve 2510 1| mint amit a saját czéljai irtak elő, most azt hitte, hogy 2511 4| éppen két hete, hogy nem irtam, hanem ezentul ha törik, 2512 8| brazzerában.~ ~Oh, uram, az irtózat éje volt az! A legény egyre 2513 9| szállnának szanaszét.~ ~Oh, de irtózatos. Az a csuklás, az a szivet 2514 9| még a közös gyászban, az irtózatosan egyforma sorsban sem hajlott 2515 4| rettenetes volna?!~ ~Hanem majd irunk egymásnak. Sokat, sokat, 2516 1| Jól neveltél engem; a te iskolád volt az, hogy számtannak 2517 1| üzlettársat beavatni.~ ~- Alig ismerem. Annyi az egész, hogy Bella 2518 4| szerint bizonyosan valami ismeretlen paradicsom van ott. Ott 2519 1| leányt, akinek a tiszttel ismeretsége volt, azután lassankint 2520 6| régebben ismerte. Ennek az ismeretségnek a történetével még mindig 2521 4| első napok izgalmai, az ismerkedések annyira elfoglaltak. Azután 2522 1| viszonyainak. Tisztán akart látni, ismerni akarta a veszély nagyságát 2523 4| felindulást, lelki lázt éppen nem ismerők. Olyan dobzse-emberek lehetnek 2524 8| nyugalma, összejárta az ismerős hajókat, sorra szedett minden 2525 6| tekintették egymást, mint régi ismerősöket.~ ~Mindössze se sokan voltak 2526 1| gondolatot.~ ~Előtte való nap egy ismerősömmel találkoztam volt a városban. 2527 6| megtiltom, hogy folyvást ismételje; jól tudja, hogy unom az 2528 3| dörmögte magában a pusztatelki ispán, aki megpróbálta rendbeszedni 2529 1| sirásra, mert megéhezett az istenadta. Akkor feleszméltem, letöröltem 2530 3| embernek:~ ~- Bizzék az Istenben, doktor ur.~ ~Az pedig felkelt 2531 1| Jaj, de megvert az Ábrahám istene!...»~ ~«Ádám ur, hallgasson 2532 9| meg az Istennek, ami az Istené!» - már pedig az angyalok 2533 9| már pedig az angyalok az Istenéi s igy nem is illik busulni 2534 4| amikor már több vagy nekem az istenemnél? A mikor arczom csak neked 2535 1| hozzá a szegények számára. Istenes szavakkal és áhitatos alázatossággal 2536 1| A boldogtalan a zsidók Istenét is elhagyta volna érte, 2537 5| történik velem. Talán az isteni gondviselés hozott ide!... 2538 6| azután uszott tovább.~ ~Istenkisértés, - nyögte az olasz, a ki 2539 1| az én reménységem, az én istenségem: belevágtam a fejemet az 2540 3| neki más dolga van; de ’isz, nincs Rácskán szavazó ember, 2541 1| másikkal a hadnagyra mutatott. Iszonyat volt ránézni eltorzult arczára. 2542 1| titka mélyen megalázta: iszonyodott attól, hogy eldobja a lopott 2543 6| oczeánon. Egyszerre elsápadt és iszonyodva kiáltotta: czápa!~ ~«Czápa!» - 2544 3| meghallotta a dolgot, ott hagyott italt, bankot, kalapot; csak ugy 2545 9| megkonditotta fölöttetek az itélet harangját. Nem jött titokban, 2546 6| csicsereg, de az esze másképen itélt. Azt mondta, hogy arany 2547 5| elfult a zokogásban.~ ~Az ittas ember, akinek egy vonását 2548 3| ember, hogy ránk ijeszt itten!...~ ~- Tudom, öcsém, szólt 2549 3| gyenge melle nem birta az ivást meg a nótát, azt gondolta: « 2550 6| melyen ismét kitört a rémület izgalma. Az utasok, akik nem egészen 2551 4| de látod, az első napok izgalmai, az ismerkedések annyira 2552 1| ablakmélyedésben. A hü szolga nagyon izgatott és sápadt volt; egy levelet 2553 5| Nem, nem! - kiáltott izgatottan, - nem mehetünk együtt!~ ~- 2554 7| birta tovább. A szörnyü izgatottság végképen kimeritette: összeesett. 2555 6| kalitkába zárt párducz, és izgatottságában nagyokat markolt a franczia 2556 5| rezgése nagyon is elárulta izgatottságát, igy szólt:~ ~- Idegen vagyok, 2557 1| gyötrelmeit. Pedig Barduvay izről-izre falta föl tekintetével s 2558 7| Az asszony letörölte izzadó homlokát, fent az égboltozat 2559 1| homlokáról patakzott az izzadság, haja összetapadva csüngött 2560 9| Na hát most sirjatok és jajgassatok, mert meg vagytok alázva! 2561 9| egyebet tenni, mint sirni és jajgatni, ahogy az elkárhozottak.~ ~ 2562 9| fia haldoklik.~ ~A mamák jajgatva tépik a hajokat a szenvedések 2563 8| sötétben csak egy hang, egy jajszó ha vezette volna; de igy! 2564 1| volt...»~ ~Az öreg zsidó jajveszékelve járta végig a szobát, nem 2565 1| kivallatta a kocsist. Az jámbor arczczal mondta el neki, 2566 1| megváltoztatta az egész embert. A Jánus-lélek másik arcza volt ez, mely 2567 2| minden. Kezdődött ujra a nagy járás-kelés az erdőben. Pöndör Vicza, 2568 1| Megváltozott az idők járása fölötte, a sziv szólalt 2569 1| egy csinos huszártiszt is járatos a házhoz; csak a leányka 2570 2| közé! Még a templomba se járhat az ember.~ ~Péter parasztészszel 2571 2| udvaron. A kerülő nyugodtan járhatta az utját: elég biztonságban 2572 3| mindig ugyanaz a szellőcske járja; ugyanaz a virág virit ki 2573 8| gróf halála óta csak egy őr járkál körüle, az is mogorva és 2574 8| a szél, s a hitvány kis jármü közel volt hozzá, hogy veszélyben 2575 1| csakugyan a pénze miatt járna utána!... oh, akkor a játék 2576 2| lassan akarok a végére járni, de biztosan.»~ ~Füttyentett 2577 9| belőle.~ ~A mulandóság örökké járó órájában egyre tünnek a 2578 3| belőle, hogy a fiatal doktor járogat körülötte, de csak ugy kapja 2579 6| angol, a nevem Brown. Ugy járok-kelek ebben az öltözetben, a ti 2580 2| rajta. Nappal ezt a részt járom, itt leszek mindig közel; 2581 3| vagy, kis pipacs? merre jársz, kis pipacs?»~ ~Pedig a 2582 1| öreg zsidó jajveszékelve járta végig a szobát, nem lehetett 2583 1| örökké zárva; Éliáshoz nem jártak vendégek, de aki véletlenül 2584 1| megválni a sirtól, nagy játékban volt a gyászkoszoruval. 2585 9| más, mint a kimerülés a játszadozásban. Hanem reggelre megjött 2586 1| mikor ott gőgicséltek, játszottak együtt, akkor megáldottam. 2587 1| térdeimen; neveltem okosan, játszottam vele, mint egy pesztonka, 2588 3| kötekedik vele. A két gyermek játszva kergette egymást a sik mezőn, 2589 6| signor. Meglőttél, pedig a javadat akarom. Látod ott előtted 2590 5| benne volt a vezeklés, a javulás, az ujjászületés!~ ~*~ ~ 2591 4| Meduza-arczát mindenütt, a jéghegyek közt vezető uton.~ ~Ott 2592 6| az vetekedett egy szobor jéghidegségével. A szegény Brown nem tehetett 2593 8| tenger tükre elváltozott sima jéglappá, melyen nesztelenül siklottak 2594 1| és oda se nézett többet a jégnek: került minden szükséges 2595 5| melyen itt-ott egy darabka jégtábla uszott a szürke viz fölött; 2596 1| felgyujtotta, ugyanakkor a jégvihar elverte mindenét.~ ~Barduvay 2597 8| rohanó Resicza; a kövek közt jégvirág tenyészik; a mohos falon 2598 1| összeget, amit a boritékra jegyeztem és ne kérjen nyugtatványt.~ ~ 2599 3| és neki szaladt a rácskai jegyzőnek, aki nagy nyugalommal szurkálta 2600 1| csipkefüggönyön át tündéri jelenéssel vesztegette meg érzékeit. 2601 1| Éliás, akit ez a kinos jelenet halálra rémitett, minden 2602 1| Doborkay név ma már nem jelent mást, mint nemességet. De 2603 1| szórakozottan hallgatta meg az Éliás jelentését. Ezenkivül gondosan fésülködött 2604 1| tábornoki nyugdij-alapot.~ ~Jelentették, hogy be van fogva. Barduvay 2605 2| rendesen csak ugy 8-9 óra közt jelentkeztek. Előhivta Kisasszonyt; az 2606 6| értették a borzasztó szó jelentőségét, jobbra-balra forgolódtak 2607 3| örömest hallgatta, mikor a jeles ember magyarázta neki, hogy 2608 1| Bella nyugodtságát a legjobb jelnek vette.~ ~A leány olvasott, 2609 7| faluban. Egyszerü kőkereszt jelölte sirját, a kereszt mellett 2610 7| kutyát is, mely a legkisebb jelre óvatosan, nagy biztossággal 2611 7| után átlépett rajta ő is és jelt adott az ebnek, mely gyorsan 2612 3| No csak no, bácsi! Jézus Mária! - kapkodott Gubaczi 2613 1| kérdezővel és kinyujtotta jobbját az ég felé, mintha esküt 2614 9| kettőt a földbe, az egyiket jobbra, a másikat balra, - ahogy 2615 2| vadgalamb. De még közel se jöhetett a házhoz senki, mert «Urfi» 2616 7| előbb meg kellett volna jönnie, mint ahogy én onnan elindultam.~ ~- 2617 6| volt, együtt. Legfeljebb a jövedelem került osztás alá. A Brownra 2618 1| a csekély ingatlannak a jövedelméről, aminek létezéséről a telekkönyv 2619 9| támaszt, mintha tulvilágról jövő sóhajok szállnának szanaszét.~ ~ 2620 7| itt egy kicsit, mindjárt jövök, aztán megkeressük. Ide 2621 1| nem volt senkije, akinek a jövője aggasztotta volna s csupán 2622 1| könnyelmü vagyok, aki aláástam jövőmet s most jó házassággal akarok 2623 1| van, intézkedni óhajt a jövőre nézve. Röviden, velősen 2624 3| városban.~ ~Az alkotmányos jog gyakorlatában egyre-másra 2625 6| husz éves létére a nagynéni jogánál fogva ugy bánjék Brownnal, 2626 1| közül, akiknek nincs más jogczimök a társadalomban elfoglalt 2627 5| voltam, amelyben épp oly joggal lehet valakit gyermeknek 2628 1| még egészen pária volt: jogok nélkül, sulyos kötelességekkel... 2629 1| az indulat. Hát micsoda jogon kivánhatnák tőle, hogy ő, 2630 1| bennem és kérve-kérlek, jőjj ismét a szokott időben...»~ ~ 2631 1| meghagyta, hogy legyünk jók mindig a kisasszonyhoz...~ ~ 2632 1| nekibokrosodott szőlővenyige közt egy jókedvü suhancz évődött a szeretőjével. 2633 1| háztartását, sőt még a testi jólétét is.~ ~Öreg emberek, akik 2634 2| nagyon félt tőle. Péter most jóltartotta kenyérrel, turóval; megsimogatta, 2635 1| Barduvayhoz. Ugy tekintette, mint jóltevőjét. Vonzalmának sokszor adta 2636 1| Madonna maradt volna meg jónak és igaznak!... De mit tehet 2637 5| égszinü szemeiben az angyali jóság is, amely szinte fényes 2638 1| keritő, aki visszaélt ura jóságával s a sétakocsizás ürügyével 2639 1| meg Sarolta nénit, a mi jóságos védőangyalunkat, hogy gondoljon 2640 8| az öreg Ritához, tudod, a jósnőhöz és megmutattuk neki.~ ~- 2641 1| látja belőle, hogy ez derék, jószivü ember, aki bizonyára szolid 2642 5| a titkos küldemények, a jótékony egyletek, az emberbaráti 2643 1| nyugtázni. Dusan kamatozó jótékonyság az, mikor az ember felváltja 2644 8| szél támadt; a halászbárka jóval korábban indult, hogy megelőzze 2645 4| hogy ne irjon. Oh, maga Don Juan! Csakugyan igaz?! Annyira 2646 1| Majd kiábrándul. Csak a Don Juant kell egy kicsit megnyomoritani, 2647 1| Aki nem látta az én Juditomat, az nem is látott szép zsidó 2648 7| elsápadt.~ ~- Anna! Anna! ne jusson eszébe, hogy hozzám még 2649 7| az életben, senkinek se jut eszébe megütődni rajta; 2650 1| ejteni, hogy szorgalmának jutalma legyen, ami mindenekfölött 2651 5| szives megmondani, merre jutok legközelebb egy bérkocsi-állomáshoz?~ ~ 2652 9| haragotokban, gyülölködéstekben? Jutott-e eszetekbe, hogy amig egymás 2653 9| mellé ásott sirok közelébe jutottak: leeresztették a két egyforma 2654 1| apám családi vagyonához juttat s akkor megszünik az akadály, 2655 1| ingása az ő haja lengését juttatta eszébe; a páros pacsirta 2656 1| tudott vele sirni, csak kaczagni... az édes...~ ~Jaj de szerettem!... 2657 1| lelkendezve érte sietett, a kaczagó kis leány helyett egy piruló 2658 5| kimondott pár szóban. A kaczérságot akkor még nem igen ösmertem.~ ~- 2659 3| Fujjad, fujjad, - dühöngött a kajlalábu kondásszámadó, nagyokat 2660 6| felelhetett volna, lefutott a kajütjéhez vezető lépcsőn.~ ~Az oroszlánvadász 2661 2| Puskájának mind a két kakasát felhuzta, ugy lépett be 2662 6| Folytassa, Fiori!~ ~«Tehát a kaktuszok hazájában volt, amint mondtam. 2663 5| Eszem ágában sem volt valami kaland, de imádom az ibolyaillatot.~ ~ 2664 6| társaság volt. Félig ur, félig kalandor valamennyi, aki otthon van 2665 9| hatása.~ ~A szögre koppanó kalapács minden ütése agyvelőnkig 2666 3| ott hagyott italt, bankot, kalapot; csak ugy hajadonfőn iramodott 2667 6| futkározott jobbra-balra, mint egy kalitkába zárt párducz, és izgatottságában 2668 1| logikailag összeállitott kalkulus volt, nem hozhat zavarba 2669 1| benne egy pillanatra és kalkulust csinált. A hadnagy éppen 2670 1| hozzáférhetetlen maradjon; a kalmár-becsületnek megvannak anyagi kérdésekben 2671 1| szürét, aztán se tőke, se kamat. Igy legalább a kamatokban 2672 1| se kamat. Igy legalább a kamatokban valahogy csak megtérül a 2673 1| forintnyi törzsvagyont a hatos kamatokkal együtt elkönyvelte a gyámleánya 2674 1| valamikor bőven öntik majd a kamatot. A százezer forint alaptőke 2675 1| lapban nyugtázni. Dusan kamatozó jótékonyság az, mikor az 2676 6| mind igaz az, amit ez a kis kanári madár csicsereg, de az esze 2677 1| rózsaszinü papirosdarab kandikál ki.~ ~Ahány levél a házhoz 2678 3| alatt ült a «bácsi», doktor Kanóczczal.~ ~A fiatal házaspár sugárzó 2679 3| elhivatták hozzá doktor Kanóczot.~ ~A tudós férfi megint 2680 2| kiosont mellette az udvarra, a kant visszalökte a konyhába, 2681 2| lova ugy került haza tépett kantárral.~ ~A romok közt aztán megtalálták 2682 6| a beduin is megereszti a kantárszárat.~ ~Uraim! soha se hittem 2683 3| egyszer a fiatal tudós. Hátha kapaczitálhatná a jó öreg urat? Meg akarta 2684 3| követ akart lenni. Arra kapaczitálta az öreg urat, hogy lenditsen 2685 6| volt s görcsösen az olaszba kapaszkodott, aki imákat mormolt, miközben 2686 3| no, bácsi! Jézus Mária! - kapkodott Gubaczi jobbra-balra és 2687 1| kölcsön, amit vissza nem kapok, rossz üzlet, - én pedig 2688 5| többé fátyol az arczán: káprázó szemem duslakodhatott abban 2689 1| megörültem, harmad nap mulva kaptam egy levelet... Tudja mi 2690 1| a vén cseléd mellett. A kapuból addig nézte a robogó szekeret, 2691 2| szerencsére. De mikor a kapuhoz értek, akkor már nem birta 2692 1| elment.~ ~Éliás kikisérte a kapuig, és mikor elváltak, alázatosan 2693 1| nyugtatta meg.~ ~A csendes ház kapuja bezárult mögöttük, azután 2694 7| mama hazaindult, a temető kapujánál nedves érintést értett a 2695 6| Duval sóhajtott:~ ~- Milyen kár, pedig meg akarta ölni a 2696 3| hogy sose láttam ilyen karakteres embert! Hogy nem szólt volna 2697 6| a fogát, ugy sziszegte: Karamba! Signor Fiori, az olasz, 2698 7| bele ne kapaszkodjék abba a karba, melynek valamikor érezte 2699 3| meg enni-inni való vész kárba; tudni lehetett pedig ugyis.~ ~ 2700 3| fogyatékán lett volna a karczos, került mindig, aki teletöltse.~ ~ 2701 1| csinálok a fiuból, olyat, aki karddal vagdalkozik a haragosára, 2702 1| kérdezte gunyosan.~ ~Doborkay a kardjához kapott: Köszönje meg, hogy 2703 1| Ez a czimer is egy katona kardjának ékessége, akinek a koporsója 2704 1| nincs szükségem rá, hogy kardot vagy más fegyvert vegyek 2705 1| lassan hanyatlott alá a karja s aki átszellemült, igazságot 2706 1| hogy a kis leány apja a karjai közt halt meg. Ádám akkor 2707 1| megnyugodott. De mikor a gyermeket karjaimra vettem, mindannyiszor elöntött 2708 7| az erdész vigye magával a karjánál fogva. Bódultságában jól 2709 1| a gyászkocsira. Éliás a karjára vette a siró porontyot, 2710 6| tengervizben szelte izmos karjával a hullámokat és halként 2711 7| kapaszkodjék belém.~ ~Amint igy karöltve csaknem futottak a sötét 2712 7| mégis csak szeretett, és Károlyt, akivel egy kenyeret evett...~ ~ 2713 5| egyensulyt megtartani. Ha a karomat kinyujtom, a sötétben elérhettem 2714 3| csontjában, hogy szeliden káromkodva sántitott vissza a szobába: « 2715 1| és gyengéden betette egy karosszékbe. Az öreg ember megkapaszkodott 2716 7| egy piczi vigasztalót, aki kárpótolta a nő szivét az anya szivével. 2717 8| vált, és némává, akár egy karthauzi. Félvállról is csak alig 2718 6| egyszerüen kiütötte a kezéből. A kártyalapok ugy röpködtek szét a hajón, 2719 6| És előhuzott egy játék kártyát.~ ~Ezt már nem vette el 2720 3| itt van a tatár; üt, vág, kaszabol bennünket; Rácska megbolondult; 2721 6| oldalról megszólaltak a kaszinó tagjai: «Halljuk Fiorit!»~ ~ 2722 6| idő és megalakitották a kaszinót.~ ~Nem járt valami nagy 2723 1| követelő, a hogy a hivatásszerü katonák kérnek, akik ahhoz vannak 2724 1| megkinálta székkel, visszanyerte katonás nyugalmát és udvariasan 2725 1| meg; régi nemesi névről, katonatiszti becsületről s több efféle, 2726 1| ráuszitom valahogy arra a katonatisztre és ha majd ott fekszik vérében, 2727 1| hogy üzletet fog csinálni a katonatiszttel, akinek - ugy hitte - lesz 2728 7| csökkent; csak a magasban kavargott még erősen a lég áramlása.~ ~ 2729 7| ragyogott az égen; füstös felhők kavarogva hajszolták egymást a zugó 2730 7| kétségbeesés elszántságával; keble zihált, a férfi odanyujtotta 2731 9| meg neki gyermekét, aki keblén csüng s az elhagyatottságban 2732 1| a szemem ráesett a leány keblére: egy gyermek csüggött rajta!...~ ~ 2733 5| szinte félénk még a romlatlan kedély, de a külsőségek jóformán 2734 5| s éreztem, hogy abban a kedélyállapotban vagyok, amelyben nyulat 2735 1| regényes vén asszony az öcscse kedvéért; kicsinált dolog, valóságos 2736 8| minden oszteriát, a hol a kedvese meg szokott fordulni.~ ~ 2737 3| már többé? Oh, mennyivel kedvesebb volt, mikor a mezőn egyre 2738 1| Barduvay, nehogy ezeket az apró kedveskedéseket koczkára tegye, semmit sem 2739 1| akárhány bajtársa, de csupa kedvesség. Egy ember, aki nem tudta, 2740 5| szép?~ ~Valami végtelen kedvességet találtam ebben a halkan, 2741 9| idézhetjük vissza az elvesztett kedvest magunk elé. De mikor a koporsó 2742 9| akinek a számára nincs többé kegyelem.~ ~Egyszer aztán megszünt 2743 1| szerkesztőséghez, hogy kegyeskedjék a csekély adományt a lapban 2744 1| hegy-lakók nevezik.~ ~Egyetlen kegyet kért a főnöktől, mikor belépett: 2745 3| tessék megengedni, nagy kegyetlenség egy apától. Én?! a magam 2746 9| egészen fogni ama pillanat kegyetlenségét, amelytől fogva csak halvány, 2747 9| tombolással: hirdetvén nyiltan, kegyetlenül, hogy gyilkolni jött.~ ~ 2748 7| azt hitte, hogy a gyilkos kéj sóvár csókja szentségteleniti 2749 7| Ez legalább nem volt a kéjencz mámoros érintése, aki élvezni 2750 1| magát főbe. Jól van az a kelepcze felállitva.~ ~Odafordult 2751 1| mikor belépett: hogy a keleti oldalon adjon neki czellát, 2752 1| Először jött a levél, abból keletkezett a többi. Megtudta, hogy 2753 3| Eddig nem gondolt rá, uj keletü az eszme, a leendő apósa 2754 9| hozz szememre,~ Hogy vigan keljek reggelre.»~ ~Barna Balázs 2755 1| tudta eléggé elpalástolni kellemetlen meglepetését; Éliás ég felé 2756 5| vigasztalt.~ ~- Látja, még kellemetlenség érheti miattam...~ ~A szégyen 2757 1| volna képes; a véletlen sors keltette bennem a merész gondolatot.~ ~ 2758 1| arczéle voltak rokonszenvre keltő hatással. Most ez az előkelő 2759 1| fogtak hozzá, hogy életre keltsék. Barduvay megtapogatta az 2760 1| nézve nem a szerelem habzó kelyhe volt már az a szép fiatal 2761 9| szükség lenne a szenvedések kelyhét a gyász ékesszóló festésével, 2762 2| nádfedelébe, azután felmászott a kémény mellé és várta, mig a lángok 2763 1| gyámleányomról, - mondá, keményen megnyomva a szavakat s a 2764 5| körül csavargattam rajta a kendőt.~ ~Éppen egy sétatéren mentünk 2765 6| csak azért van, - mondá kenetesen, - mert Tunisz nem a mienk. 2766 1| életében nem álmodott olyan kényelemről, amilyenben itt megfizették 2767 1| felcseperedtél, magad kerested a kenyeredet.~ ~- De te könnyitetted 2768 7| és Károlyt, akivel egy kenyeret evett...~ ~Bent voltak mélyen 2769 2| Péter most jóltartotta kenyérrel, turóval; megsimogatta, 2770 1| cselédek álltak rendelkezésére, kényeztette mindenki, még Sarolta néni 2771 1| özvegy, akit a körülmények kényszeritettek rá, hogy ilyen alkalmazást 2772 1| szavakat, mintha csak lelki kényszernek engedve beszélne és rámeresztette 2773 7| meg, hogy most, mikor a kényszerüség parancsolja, bele ne kapaszkodjék 2774 5| mintha sietős volna az utja; kénytelen voltam meggyorsitani lépéseimet, 2775 6| felerészben használhatatlan.~ ~Kénytelenek voltunk rabolni. A szó szoros 2776 5| felülmul mindent, amit valaha képben, vagy irásban megörökitett 2777 1| magasságban tündöklő csillagok képe-mását: édesanyja jutott eszébe, 2778 3| találkozott utjában egy csomó képéből kikelt vörös tollassal, 2779 1| a falon itt-ott bibliai képek. Az ablakok az udvarra nyiltak 2780 6| nagyszerü barátságra volnának képesek, pompás czimborák tudnak 2781 1| Rámutatott a falon függő képre. A halott fehér arcza már 2782 5| megkérdezni. Egyáltalában képtelennek éreztem magamat arra, hogy 2783 3| leutazott a rácskaiak fiatal képviselője a kerületébe; elvitte magával 2784 3| ujra:~ ~- Azért vágyik hát képviselőségre, hogy megházasodhassék?~ ~- 2785 3| lehet tudni. Sok függ a képviselőségtől.~ ~- Szép a menyasszonya? 2786 5| bübájos szeme s mindez a képzeleti látvány egy sereg vad indulat 2787 3| akit nem birt olyannak képzelni, amilyen, hanem ha rágondolt, 2788 9| ellenségeskedésre, akár csak képzelték, hogy kötelességök gyülölni 2789 1| felocsudott, olvasott tovább.~ ~«Kérd meg Sarolta nénit, a mi 2790 3| tetszik elvenni, ha szabad kérdenem?~ ~- Oh kérem, szót sem 2791 1| kalmár-becsületnek megvannak anyagi kérdésekben a maga szabadságai, de ezek 2792 1| milliomosnak.~ ~Barduvay felelt a kérdésre.~ ~- Nagy tévedés, uram: 2793 1| felhuzta, néhány közönyös kérdéssel kivallatta a kocsist. Az 2794 1| megkoczkáztatott egy közvetett kérdést:~ ~- Talán ő neki lesz még 2795 3| pipacs» nem felelt, hanem ő kérdezett:~ ~- Mikor házasodik?~ ~- 2796 1| ült, szemközt fordult a kérdezővel és kinyujtotta jobbját az 2797 7| ablakot.~ ~- Ki van odakint? - kérdezték belülről.~ ~- Én vagyok, 2798 1| tartozom neki valami bérletért. Kérdezze csak meg.~ ~Barduvay a nélkül, 2799 3| biró be sem várta, hogy kérdezzék, megeredt a szava:~ ~- Adj’ 2800 1| olyanforma volt, mint egy kivájt kéreg, az ember szinte ráképzelte 2801 6| való leszámolás ideje. Egy kerek éve mult már, hogy meghalt, 2802 6| elpusztitani; köszönöm, nem kérek belőle.~ ~Mr. Brown mosolygott.~ ~- 2803 1| rossz zsemlyét sütni, a kereskedőnek nem szabad rossz üzletet 2804 2| Akkor rohant esze nélkül keresni a vadorzót. Soha sem tudott 2805 1| dolgot, hogy a hadnagy benne keresse menekülését és most, mikor 2806 5| belekapaszkodott a karomba.~ ~- Jöjjön, keressünk egy bérkocsit, - mondta.~ ~ 2807 1| mióta felcseperedtél, magad kerested a kenyeredet.~ ~- De te 2808 7| üvöltött. Előtte volt, akit kerestek.~ ~Az asszony a kétségbeesés 2809 6| jobbra-balra forgolódtak és keresték a magyarázatot, hanem a 2810 1| későn tudta meg, hogy Bella kerestette. Egész éjjel uton volt, 2811 2| Az erdészt akkor már kerestették az ég alatt, a föld szinén 2812 7| kőkereszt jelölte sirját, a kereszt mellett örökzöld fenyőbokor 2813 9| temetéskor és fölcserélte a kis kereszteket, mikor leszurta a sirhoz.~ ~( 2814 1| hantot és elvittem a fiut egy keresztény családhoz, ahol érőben, 2815 9| ahová az ő gyermekének a keresztfája volt szurva a porhanyó földbe, 2816 9| előtt. Földiszitették a kis keresztfát, körülvették czifra keritéssel, 2817 5| ahogy tetszik... Ma még a keresztnevemet sem mondom meg, hadd álmodjál 2818 1| egy nagy kép aranyozott kerete fénylett, maga a kép sürü 2819 1| fátyolos képet, melynek keretéből édesanyja mintha irgalmat 2820 3| kitátotta a száját: egy kérges tenyér csappant a fogai 2821 6| Meglássa, Brown, hogy haza kergetem.~ ~- Igen. Innen. A Csendes 2822 3| pillangó, melyet naphosszat kergetett; remegett a napért, boldog 2823 6| csillogó vizben, delfinek kergetnék egymást a hajó körül; fent, 2824 3| vele. A két gyermek játszva kergette egymást a sik mezőn, a fiu 2825 1| tőle, akit üzleti gondok kergettek szanaszét a világban s akit 2826 1| magamat tőled, akitől nem kérhettem többé szeretet s akit csak 2827 9| eszébe, hogy átkiáltson a keritésen.~ ~Barna Balázs csaknem 2828 9| keresztfát, körülvették czifra keritéssel, tulversengve egymást, hogy 2829 1| a Sarolta néni? Egy vén keritő, aki visszaélt ura jóságával 2830 1| boritékra jegyeztem és ne kérjen nyugtatványt.~ ~Az inas 2831 4| kietlenségben való halál, ami kérlelhetetlenül mutogatja Meduza-arczát 2832 1| hogy a hivatásszerü katonák kérnek, akik ahhoz vannak szokva, 2833 1| barátságos hangon, mely inkább kérő volt, mint parancsoló, - 2834 3| Mikor pedig lementek a kertbe s a «pipacs» megmutatta 2835 1| rajtakapta magát, hogy ebben a kertben, melynek bozótját senki 2836 5| hizelegve, pirulva, félénken kérte az elzüllött embert:~ ~- 2837 7| De az vitte őket, körül a kerteken, mig egy faluszéli viskó 2838 6| rohantam és megöleltem. Sirva kértem tőle bocsánatot. Összeszidott, 2839 1| irásra, azután én meg a kertész szintén aláirtuk, mint tanuk; 2840 1| felhivatta a kocsist, meg a kertészt, előttünk aláirta a nevét 2841 1| ültetve fával, cserjével, hogy kertnek is megjárta.~ ~Éliás jóformán 2842 1| ablakából ki lehetett látni a kertre, melynek sürüjében, a fenyvesek 2843 3| El van az már késve; ez a kerület a régi követé, annak paroláztak 2844 3| rácskaiak fiatal képviselője a kerületébe; elvitte magával a frizurás, 2845 2| lesz neki, mikor az erdőt kerülgeti, a másik azalatt otthon 2846 1| mintha az ő millióiból kerülne ki a dus hozomány. Ez is 2847 2| akiknek, mire fejkötő alá kerülnek, már egy fél vármegye pörge 2848 4| október vége előtt aligha kerülök vissza az én kis fészkembe.~ ~ 2849 2| megtudták, hogy a pirótai kerülőház leégett.~ ~Az erdészt akkor 2850 2| ismer, nem közeledhetnék a kerülőházhoz. De akkor az a valaki mért 2851 2| egyenesen a pirótai vágásba kerülőnének. Azt előre kicsinálta az 2852 2| már eltüntek.~ ~A szegény kerülőt annál inkább bántotta a 2853 1| édesanyja mintha irgalmat kérve nyujtaná felé kezét. Mintha 2854 1| vagyok, hogy bizol bennem és kérve-kérlek, jőjj ismét a szokott időben...»~ ~ 2855 1| gyermek csüggött rajta!...~ ~A kés kiesett kezemből. Judit 2856 1| elfogott a düh, kirántottam késemet, mely sohase hagyott el 2857 9| lett volna amugy is elég keserü a csapás; mintha szükség 2858 5| megmenti!~ ~Felkaczagott keserüen és boszusan.~ ~- Mit ártja 2859 1| Barduvay örült, hogy olyan későre jár; igy legalább nem kell 2860 1| bizom. Nem fogok sujtani késsel, ami csak egy pillanatig 2861 3| vallomására. El van az már késve; ez a kerület a régi követé, 2862 1| vagyonát, - ami legnagyobbrészt készpénzből meg értékpapirokból állott, 2863 4| Azt gyanitom, hogy ő ide készül. Alkalmasint meg akar lepni. 2864 1| joga van ahhoz, amit tenni készült. Közelebb csuszott gyámleányához 2865 6| Elővettem pisztolyaimat és lőni készültem; késő volt, üldözőm elsütötte 2866 5| félj, meggyógyitlak; ha kételkedel, meg tudlak győzni; csak 2867 1| Hebegve adott kifejezést kételkedésének.~ ~Nyugodt lehet, uram, - 2868 3| felkelt a székéről és fanyar kételkedéssel mosolyogva, meghajtotta 2869 1| olyan, amelyik nem tud kételkedni, csak megbizni, vakon, feltétlenül. 2870 9| átszenvedtétek a reménytelenség kétségbeesését. - Gondoltatok-e akkor arra, 2871 6| szeretett, de a másikról ezt a kétségbeesett kiáltást hallotta: segitség! 2872 1| Mikor a föld porában fekve kétségbeesetten téptem a hajamat, megteltem 2873 1| zokogta szivszakgatóan, kétségbeesve.~ ~Csupán ő volt a titokba 2874 1| nem térnék, vagy magamról kétséget kizáró módon életjelt nem 2875 1| fejemet az ágyaszélébe, hogy ketté repedjen s ott vesszek el 2876 9| halottat.~ ~A harangok mind a kettőért egyszerre zugtak; a gyászbaborult 2877 7| sötét erdei uton, mind a kettőnek eszébe jutott a mult. Még 2878 1| megcsináltam a sorsát mind a kettőnknek. Mikor a föld porában fekve 2879 9| szomorufüz hajlott le mind a kettőre s egyszer csak diszes kőlap 2880 5| gyereknek nézzen s megtoldtam kettővel. Azt mondtam, hogy husz.~ ~ 2881 1| fénye, csillag ragyogása keveredett össze körülötte a világos 2882 1| fiatal leánynak ugyan nagyon kevés élettapasztalata volt még, 2883 3| éppen nyolczvannal voltak kevesebben, mint a vörösek. Azoknak 2884 1| még kihaltabb a ház.~ ~Kevesen vannak, akik erről tudnak. 2885 1| otthon volt, üzleteivel keveset törődött és szórakozottan 2886 1| meg a narancsot; most a kézcsók egyszerre elmaradt, hanem 2887 7| perczektől függ minden... ha esni kezd az eső, vége van mindennek,... 2888 1| el ajánlatát. Uj pályát kezdenék, dolgoznám, hogy megfizethessem 2889 1| komédiának és most ime, kezdheti előlről.~ ~A rongy papirost 2890 1| az okos ember, akárhogy kezdi, csak jó sül ki abból. Annyi 2891 2| vannak a zsidók. Holnap kezdjük a fakijelölést; legyen itthon 2892 2| zöld volt megint minden. Kezdődött ujra a nagy járás-kelés 2893 3| áll a dolog, váltakozni kezdtek arczulatján a szivárvány 2894 6| ellenkező irányban vágtatni kezdtem. Még mielőtt megfordultam 2895 4| jönni s még véletlenül a kezébe kerül egy leveled? Majd 2896 9| aki már nem szólt, csak a kezecskéit emelgette, mintha bucsut 2897 5| nyögve felnyul lecsüngő kezéért s odaszoritja az ajkához. 2898 1| mindinkább eszközzé vált kezei között. De azért az öreg 2899 1| fehér arczról, kis puha kezekről; azt mondom én, hogy mind 2900 5| egyetlen szála sem volt ugyan a kezem között, de amiről tudtam, 2901 1| vagy más fegyvert vegyek a kezembe!...~ ~Éliás, akit ez a kinos 2902 5| vagyok indulva. Megfogta a kezemet s még ő vigasztalt.~ ~- 2903 1| szolgálatkészséggel fogta kézen vendégét, ugy vezette be 2904 1| hoz is valami különös jó kezeseket; csak adjon neki a váltójára, 2905 9| megtörve összetették a kezöket, ugy imádkoztak bensőleg, 2906 3| parfüm és frizura, sárga keztyü, aranygombos bot. Még a 2907 1| Barduvay lement és mialatt a keztyüjét felhuzta, néhány közönyös 2908 5| történt, hogy összeért a kezünk. Finom, keskeny puha kéz 2909 1| megfordult volna, elkezdett kiabálni:~ ~- Hallja-e, Ádám ur, 2910 1| Barduvay vállat vont.~ ~- Majd kiábrándul. Csak a Don Juant kell egy 2911 1| iszen boldog lett!... Mikor kiábrándult, akkor már anya volt.»~ ~ 2912 1| gyámleánya neveltetésére tett kiadások közé.~ ~Nagy oka volt rá, 2913 1| valahogy csak megtérül a kész kiadásunk. Sokáig tart, de majd csak 2914 1| meghalt, a gyermeket meg kiadta dajkaságba, amig egy kicsit 2915 5| Magában susogott. Ujra ezt a kiállhatatlan szót hallottam: «gyermek!»~ ~ 2916 1| amely a kis hadnagy váltóit kiállitotta.~ ~ ~ ~ 2917 5| belökte az ajtót.~ ~Egy kiálló falrész eltakart, árnyékban 2918 2| negyven éveset, amelyik már kiállotta a tüzpróbát. Birda hamar 2919 1| vérző szivére mutatva, igy kiált fel:~ ~- Fiam, ne sértsd 2920 8| szivdobogva futott eléje a parton; kiáltani akart, akkor meglátta, hogy 2921 6| másikról ezt a kétségbeesett kiáltást hallotta: segitség! Gondolkodás 2922 7| eltorzult vonásai boszuért kiáltottak az égre. Szikra nem értett 2923 1| lettem volna megölni és reád kiáltottam, hogy te öld meg.~ ~- Az 2924 8| volt az! A legény egyre kiáltozta az eltüntnek nevét; a pokoli 2925 6| venni, hogy ha a két ember kibirja a hullámok felszinén, akkor 2926 7| Menjünk! - mondá.~ ~A hold kibujt egy pillanatra a fekete 2927 3| parasztleány, akinek az arcza majd kicsattant az egészséges vértől és 2928 5| harmonikus zenében.~ ~- Édes kicsikéim! Netek, itt van, amit igértem; 2929 1| asszony az öcscse kedvéért; kicsinált dolog, valóságos összeesküvés, 2930 2| vágásba kerülőnének. Azt előre kicsinálta az erdészszel. Szivesen 2931 5| feleséged. Hozd el magaddal a kicsinyeidet is... a mi kicsinyeinket: 2932 5| kicsinyeidet is... a mi kicsinyeinket: hadd szeressem, hadd gondozzam 2933 9| gyülölködés, mely feltámadt kicsinyes okokból, hogy elüldözze 2934 1| mint az édesanyjáé; meg kicsinyke, vérpiros szája; nem tudott 2935 3| házaspár sugárzó arczczal és kiczirkalmazott elegáncziával lejtett az 2936 7| Az Isten jó volt, hogy kideritette az igazat.~ ~- S a bünös 2937 1| férje legyen.~ ~Éliásnak kiderült az arcza.~ ~- Erről ismerek 2938 2| akart lépni, ott ráesett kidülledő tekintete valamire. Egy 2939 1| amit pénzzel nem lehetett kiegyenliteni: a gyámleánya gondozása.~ ~ 2940 6| öreg urnak a halálos ágyon kiejtett szavait, azonnal megkérte 2941 6| látták, hogy egy pillanatra kiemelkedik a hullámok közül s övébe 2942 6| eltelik.~ ~A czápa üldözöttjei kiemelkedtek a vizből, a csónak elérte 2943 1| halványsága, mind összefolyt a kiengesztelődés áhitatában, mely olyanná 2944 9| való zokogás, amit a mama kiérez belőle.~ ~A mulandóság örökké 2945 1| gondolatoknak.~ ~A milliomos kiérezte az Éliás tekintetéből, hogy 2946 7| mentek a patak partján, mig kiértek az erdőből. A véreb mindig 2947 5| szinházból ment haza.~ ~Kiértünk a Dunapartra a vámházig. 2948 7| mondá oly hangon, melyből kiérzett, hogy mennyire aggódik.~ ~- 2949 1| csüggött rajta!...~ ~A kés kiesett kezemből. Judit némán, szomoruan 2950 8| szét.~ ~A várrom puszta és kietlen; sok év óta nem lakja senki. 2951 4| megszünik a fagy s megszünik a kietlenségben való halál, ami kérlelhetetlenül 2952 1| Vonzalmának sokszor adta oly kifejezését, amely gyámapját kimondhatatlan 2953 1| dologból. Hebegve adott kifejezést kételkedésének.~ ~Nyugodt 2954 1| üzletet csepegtették vérébe és kifejlesztették benne az elfogultságtól 2955 9| változása, mint az enyészet kifejlődésében. Amig láthatjuk a drága 2956 2| sietek haza.~ ~Azzal ment kifelé. A két kutya utána. A szobaajtót 2957 1| jó lesz mosolyogni.~ ~- Kifizetem a kamatokat és másik váltót 2958 1| melyeknek bizonyos összeget kifizetni rendel, azután igy végzi:~ ~« 2959 1| nézte. Mikor készen voltunk, kifizette mindegyikünknek egy esztendei 2960 1| kijelentem, hogy házasságuk ellen kifogásom nincs, sőt óhajtom, hogy 2961 6| akarja tenni azt, a kin kifogott a szeme verése. Ha feltámad 2962 1| hogy abból az atyafiságból kifolyólag, melyhez pedig semmiféle 2963 8| leheletével; óvta, dédelgette, mig kigömbölyödött rajta az első bimbó.~ ~Akkor 2964 3| biró uram! nem jól értette kigyelmed a dolgot; ’iszen a vörös 2965 1| magát a fa villája közé s kigyósimasággal kuszott feljebb, mig elérte 2966 5| édesek!... ti szegények!...~ ~Kihallatszott, hogy zokog az asszony és 2967 1| fogva még csendesebb, még kihaltabb a ház.~ ~Kevesen vannak, 2968 3| választási elnök nemsokára kihirdethette az eredményt.~ ~A fehér 2969 1| pedig a titkolózás szinte kihiv rá; de végét kell vetnem, 2970 1| közjegyzőért s egyuttal kihivatják Doborkayt is; jó, ha ilyenkor 2971 1| dicséret csak még jobban kihozta sodrából. Mit fecseg a szamár 2972 5| baretforma kalapja alól kihullott egy darab a kontyából, mintha 2973 1| rózsaszinü papirost óvatosan kihuzva zsebéből, gyorsan elrejtette.~ ~ 2974 1| mindent.~ ~Tehát megcsalták, kijátszották, bolonddá tették. Megfogták 2975 1| megtudta, hogy a zárda szigorát kijátszva, a szerelmesek titkon leveleznek.~ ~ 2976 1| tette hozzá hirtelen kijavitva magát.~ ~Ebben a szobában 2977 1| vonzalmat meg is érdemli: kijelentem, hogy házasságuk ellen kifogásom 2978 1| milyen vad hév volt abban a kijelentésben, de az egyenes lelkü fiatal 2979 7| irányt, melyet az a földön kijelölt.~ ~Azon a helyen a talaj 2980 1| megfényesedett a szeme, kezdett kijönni okos nyugalmából.~ ~Egyszerre 2981 5| köszönöm, hogy a gyermekeim, a kik nem a tieid is, nem haltak 2982 1| Alászolgája!»...~ ~Hogy kikaczagtuk egymást!... Te bolondos 2983 3| hoztak ki néha. Másnak talán kikaparta volna a szemét, hanem a 2984 5| s most siet haza, nehogy kikapjon.~ ~Késő is volt már. Az 2985 5| levegőben elszórta már a közelgő kikelet a fünövés illatát; hangulatot 2986 5| hova megy. Attól tart, hogy kikérdezhetném a bérkocsist. Beláttam, 2987 1| Hát bántam volna én, ha kikeresztelkedik, csak félje az Istent és 2988 1| azt hitte, hogy ezentul kikerülhetlenül rabja lesz egy sereg «tekintet»- 2989 1| öreget és elment.~ ~Éliás kikisérte a kapuig, és mikor elváltak, 2990 1| menjen át, azzal az egyetlen kikötéssel, hogy Éliás zsidót, aki 2991 8| igazit, körül került hát a kikötőbe, leült egy kőlapra, mely 2992 8| már hajnal óta nem volt a kikötőben.~ ~A leány kinézett a sik 2993 8| nem félt; mikor a sajka kikötött, már ott várta a legényt 2994 6| Leviathan» San-Francisco kikötőjéből.~ ~*~ ~Warwick Alicenak 2995 8| hárman, legjobban a leány. A kikötőnél elváltak egymástól.~ ~A 2996 1| kiabált örömében, Barduvay kiküldte. Az ajtóban megállitotta 2997 1| fecseg a szamár összevissza? Kikürtöli, hogy rendes látogatója; 2998 1| levegőt, amelyet a leányka kilehelt és hogy nem érzett maga 2999 5| vagy pedig száz eset közül kilenczvenkilenczben csunya. Mindenképpen jobb 3000 1| melyet a leány zsebéből kilopott, olvasott már erről. Akkor 3001 7| félek!...~ ~- Százszor is kimaradt már, néha egész éjjel...~ ~- 3002 7| szörnyü izgatottság végképen kimeritette: összeesett. Mihály nem 3003 9| nem is volt más, mint a kimerülés a játszadozásban. Hanem 3004 6| matrózt, aki már kezdett kimerülni.~ ~A kapitány a kormány 3005 6| Brownt, aki fél kézzel a kimerült matrózt tartva, gyönyörüen