IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
Bársony István Dobogó szívek Concordances (Hapax - words occurring once) |
Rész
3006 1| kifejezését, amely gyámapját kimondhatatlan gyönyörrel töltötte el s 3007 5| halkan, majdnem félénken kimondott pár szóban. A kaczérságot 3008 1| mikor az Isten szent nevét kimondtam, arra gondoltam, hogy az 3009 1| leány gazdagsága szinte kinálta neki a gyanusitást. Persze! 3010 5| köztök, egy darab süteményt kinálva a tátogó kis fecskefiókáknak.~ ~ 3011 1| verejtékével arczán, susogta:~ ~- Kincs neked igazad, öreg Éliás! 3012 1| egy vén zsugori, akinek kincsei vannak vas rostélya mögött 3013 1| az a leány volt az én kincsem, akit ringattam a karomon, 3014 9| lopja be mérgét legdrágább kincsetekbe, hanem bevonult házatokba 3015 1| pedig tudjuk, hogy nagy kincsünk.~ ~Végre is az a nemesség 3016 4| vigyázzon, nehogy előbb-utóbb kinevesse. Nem ön őt, hanem ő önt.~ ~ 3017 6| minden szomorusága mellett is kinevette.~ ~- Kedves uramöcsém, - 3018 1| fiura aki éppen a fogzással kinlódott, rájött a nyavalya és egy 3019 5| Oh, jaj! - mormolta kinosan, boldogan. S mikor letérdelt 3020 1| amit róla hallani vágyott s kinozta magát az askéta türelmével, 3021 5| a furcsasága. Egyszerre kinyilott a szemem s nem törődtem 3022 1| teljes év után...~ ~Azután kinyilt az ajtó és én megláttam... 3023 1| elfoglalta ez a dolog. Majd kinyitja az öreg szolgáló. Hamarosan 3024 2| Péter.~ ~Az asszony is jött, kinyitni a hám ajtaját. Nagyon álmos 3025 1| volt otthon.~ ~Mikor éppen kinyitották a Barduvay Ádám fiókját, 3026 5| megtartani. Ha a karomat kinyujtom, a sötétben elérhettem volna. 3027 1| fordult a kérdezővel és kinyujtotta jobbját az ég felé, mintha 3028 9| nagyságának magyarázásával a kinzás fokáig kiürittetni! -~ ~ 3029 2| nyakát s mialatt Kisasszony kiosont mellette az udvarra, a kant 3030 5| hogy észre ne vegyenek, kiosontam a paradicsomból.~ ~S a boldog 3031 1| fentartani az összeköttetést; kiosztogatott utczai koldusok közt egy 3032 7| fáradt asszony egy pillanatig kipihenje magát. Ilyenkor egy halk 3033 1| zavarodik meg egy olyan kipróbált józan ész. Egyedül akart 3034 5| arczára s látta szeméből kiragyogni a menyország bünbocsánatát.~ ~- 3035 6| érkezett hozzánk, hogy mire kiraktuk a tartalmát, kitünt, hogy 3036 4| levegőt élvezhetem. De jó lesz kirándulni a hegyek közé; sokan leszünk, 3037 1| perczben elfogott a düh, kirántottam késemet, mely sohase hagyott 3038 1| nyerve, - a mellényzsebéből kiráz neki egy tábornoki nyugdij-alapot.~ ~ 3039 5| darabja valakié lenne, a kiről nem is tudok mást, csakhogy 3040 1| hogy legyünk jók mindig a kisasszonyhoz...~ ~Az öreg cseléd nem 3041 2| Odakint halkan füttyentett Kisasszonynak, mely egy pillanatig csodálkozott 3042 2| itthon csak egyre veszekszik Kisasszonynyal.~ ~Addig még értette a dolgot 3043 2| valaki mért nem fél hát Kisasszonytól is? Csak egy felelet van 3044 1| hogy két rossz közül a kisebbet választja. S igy mindenáron 3045 6| afrikai utja óta folyvást kiséri.~ ~Mikor Duval meghallotta, 3046 6| pompás baszus hangjával kisérje az ő nápolyi dalait.~ ~A 3047 1| összepréselte tenyerében.~ ~Csaknem kiserkedt rá a vér az öreg ujjak alól, 3048 1| szenvedő arczu fiatal nő kisért. Az asszony lázas szeme 3049 9| szóval született meg benne a kisértet, ezt a szót a felesége sikoltotta:~ ~« 3050 7| fenyves alján. A levegőben kisértetek torzalakjai szárnyaltak 3051 2| rá meghökkenve, mint egy kisértetre.~ ~Az erdész feltalálta 3052 1| gyámapja házánál. Vége volt a kisleányságnak, cselédek álltak rendelkezésére, 3053 2| cserét. Egyébiránt majd kisül az mindjárt.~ ~Elvonult 3054 1| mintha attól félt volna, hogy kiszabaditják magukat önuralma alól és 3055 2| a sürüségbe. Hátha Urfi kiszabadul s keresi? Ha nem talál rá 3056 5| utólértem.~ ~Azt hittem, kiszakad a lelkem nagy aggodalmamban.~ ~- 3057 1| amennyit akar, sőt nehogy kiszalaszsza a kezéből, hát menjen el 3058 5| hogy a fátyolos asszony kiszállt.~ ~Csak most vettem észre, 3059 5| tisztelettel. Tervszerüségről, kiszámitásról szó sincs ebben a himporos, 3060 1| megaszalódik, lassankint kiszáradnak belőle a nedvei és elfonnyad. 3061 3| kortes-szónok, nem győzte locsolni a kiszáradt torkát, megakadt rajta utóljára 3062 1| évek óta nem lett volna kiszellőztetve. A falon egy nagy kép aranyozott 3063 2| is alszik mindjárt, csak kiszí még egy pipát. Az asszony 3064 3| mondtam? Megházasodom.~ ~- És kit tetszik elvenni, ha szabad 3065 5| volna képes ilyen dolgokat kitalálni. Vagy tán a férfiuság feltámadása 3066 1| Azt hittem, meghalok. Kitaláltam, hogy Judit van itt... egy 3067 1| benne a munkakedvet és a kitartást. Ennek köszönhette, hogy 3068 3| Mikor pedig harmadszor is kitátotta a száját: egy kérges tenyér 3069 1| amint Barduvaytól csak kitelhetett. Elmondta benne, hogy hosszu 3070 6| Csakugyan, mr. Browntól kitelt volna minden, amit a nagynénje 3071 7| ahol az asszony lakott, kis kitéréssel utba esett; elmentek odáig, 3072 1| Barduvay nyári lakásának kiterjedt parkjában ült gyámleánya 3073 1| pénzünk. Az urfinak majd kiteszik a szürét, aztán se tőke, 3074 6| vissza többé, hogy rajongó kitöréseit magába fojtsa. Meg volt 3075 1| elájult. De mi okozhatta ezt a kitörést? Doborkay megrendülve szólt:~ ~- 3076 6| egész hajón, melyen ismét kitört a rémület izgalma. Az utasok, 3077 6| mire kiraktuk a tartalmát, kitünt, hogy dohos és felerészben 3078 2| vörösfarku csattogó madár kiült az utszélre, egy hajlós 3079 9| magyarázásával a kinzás fokáig kiürittetni! -~ ~Azután jött a temetési 3080 6| eleinte, hogy a savanyu angolt kiüsse a nyeregből, de signor Fiori, 3081 6| asszony, hanem egyszerüen kiütötte a kezéből. A kártyalapok 3082 1| gyepes udvarra, a milliomos kiugrott belőle és csaknem futva 3083 1| hogy ha bajban van, hát kivágja magát.~ ~- Azt a kis váltót 3084 1| összetartó szalagtól kezdve a kivágott czipőcske csatjáig. Észrevette 3085 1| olyanforma volt, mint egy kivájt kéreg, az ember szinte ráképzelte 3086 5| nem mondta meg a magáét. Kivallatott, hogy ki vagyok, mit csinálok; 3087 1| néhány közönyös kérdéssel kivallatta a kocsist. Az jámbor arczczal 3088 1| szerezni, amit a szeme-szája kiván, hogy el tudjam vele feledtetni, 3089 1| hogy a tisztecske nagyzol. Kiváncsi volt a folytatásra.~ ~- 3090 5| volt arra, hogy halálosan kiváncsivá tegyen. Mintha valami ellenállhatatlan 3091 1| indulat. Hát micsoda jogon kivánhatnák tőle, hogy ő, az elsőszülött, 3092 1| legyen a leányka vagyona. Kivánhatni-e egy embertől több becsületességet?!...~ ~ 3093 2| Még a templomba se nagyon kivánkozott már vasárnaponkint. Inkább 3094 6| unalmas! Azután még azt kivánná, hogy szeresse az ember! - 3095 1| kötelességét, többet nem lehetett kivánni tőle, akit üzleti gondok 3096 7| akkor nincs többé semmi más kivánsága a becsületes nőnek.~ ~Nem 3097 1| azt a gyermeket a zárdából kivegye. A nyáron a leány vidéken 3098 1| a padról s mialatt szive kiverte nagy, erős mellét, lassan 3099 3| odahajolt a földesur füléhez, - kivettük belőle, hogy a fiatal doktor 3100 1| ingadozás utvesztőjéből kivezesse.~ ~A kettős ember iszonyu 3101 6| maga viselje.~ ~És másnap kizakatolt velök a «Leviathan» San-Francisco 3102 1| vagy magamról kétséget kizáró módon életjelt nem adnék: 3103 1| czélja, minthogy minél inkább kizsákmányolja az anyagot: rajtakapta magát, 3104 3| kondásszámadó, nagyokat nyakalva a kobakjából, azután megtörülte az öklével 3105 5| soha. Beugrottam egy másik kocsiba és rákiáltottam a kocsisra: « 3106 1| VIII.~ ~A milliomos kocsija megint végig gördült a szőlők 3107 5| sarkán megállitsam a magam kocsiját is, már láttam a halvány 3108 4| az öregek csacsin, vagy kocsin. Tapsolni szeretnék örömömben...~ ~ 3109 1| volt, de végre hallották a kocsirobogást. János elhozta a hivatalos 3110 5| kocsiba és rákiáltottam a kocsisra: «Hajts, hajts! utána...»~ ~ 3111 1| az apró kedveskedéseket koczkára tegye, semmit sem árult 3112 1| felváltotta a mezők harmatszülő köde.~ ~Barduvay Ádám levette 3113 6| Brown, ha már mindenét rám költi, akkor legalább élvezzen 3114 1| fel, ha egy kisasszonyt költöztet a házba. Mikor mindezzel 3115 6| sokan voltak s igy annál könnyebben ment a dolog. A kereskedő 3116 1| a kenyeredet.~ ~- De te könnyitetted meg nekem azt is. Jól neveltél 3117 1| reszkető ajakkal, miközben könybe lábadt szemét gyöngéden 3118 1| feleszméltem, letöröltem a könyeimet, megcsókoltam a hantot és 3119 9| a felesége meg se látta könyein át, hogy milyen dultak a 3120 4| Képzeld, majd lemegy a könyökéről a bőr, ugy udvarolna.~ ~ 3121 1| tervét. A szerkesztőségekhez könyöradományokat küldött holmi árvizkárosultaknak, 3122 9| szemben; megbolondit az a könyörgő tekintet, amely tétovázva 3123 3| utolsó szót.~ ~- Már az igaz könyörgöm alássan, de tessék megengedni, 3124 9| mama arczán és aggódva, könyörögve, haláltusában sikoltja: « 3125 1| álmos; hanem itt van a könyv, mindjárt beszél az.~ ~Felállott 3126 1| alatt; vaskos bőrkötésü könyvből olvasott, nem hallotta, 3127 1| Ki tudja, mi van a sors könyvébe irva?... Az urfi majd leköszön 3128 5| most vettem észre, hogy a köpenye alatt egy csomagot rejteget. 3129 5| hajfürtöt, ami az asszony barna köpenyegére hullott; hallani véltem 3130 8| kezével a másik nyakát, körmei mélyen be voltak vésve a 3131 2| Egy hét is eltelt, mig a környéken megtudták, hogy a pirótai 3132 3| egy jómódu leányt innen a környékről. Pesten nevelődik.~ ~A két 3133 8| folyosói közt; keskeny ablakos körszobáiban, a várkert burjánzó sürüségében 3134 8| halála óta csak egy őr járkál körüle, az is mogorva és szótalan; 3135 1| fogja az a két kar egyszer körülfogni és hogy meg kell halnia 3136 6| melyet aranyos haja ugy körülfolyt, hogy alig látszott tőle 3137 2| várta, mig a lángok egészen körülnyaldossák.~ ~Azalatt pedig egyre dudolgatott 3138 1| egy darabig hagyta, hogy körülsimogassa és eldicsérje az akrobataságát, 3139 7| mélyedései voltak benne. A véreb körülszimatolta a süppedéseket és csendesen, 3140 9| Földiszitették a kis keresztfát, körülvették czifra keritéssel, tulversengve 3141 2| szokta tenni a maga heti körutját. Még feltünik neki a sok 3142 5| nagyjából megitélhettem a körvonalak után, szabályos hosszukás 3143 1| arcza már csak homályos körvonalban látszott a sötétségben; 3144 1| volt, hogy egy kis bokrétát kössön gyámjának. Amint a folyosóra 3145 1| igen, hiába huzódik, sokat köszönhetek én magának. De ez nem üzlet; 3146 1| akinek üzletem minden sikerét köszönhetem, esküvőjük napjától fogva 3147 8| romok látogatóinak, meg nem köszöni a borravalót, de ha valaki 3148 1| Doborkay a kardjához kapott: Köszönje meg, hogy a gyámja neki!~ ~- 3149 1| áhitatos alázatossággal köszönte meg a szent nőnek, hogy 3150 7| lakásáig, akivel nem beszélt a köszöntésen kivül tiz szót sem, mióta 3151 9| amelylyel a tehetetlen apróság köszönti, bátoritja. Elvesztheti 3152 3| bántotta; annak örült, hogy kötekedik vele. A két gyermek játszva 3153 7| mert tudta, hogy a közös kötelesség együtt tartja őket naponta.~ ~ 3154 1| volt: jogok nélkül, sulyos kötelességekkel... A feleségem, a szép Sára, 3155 1| megszünik az akadály, mely eddig kötelességemmé tette, hogy titkoljam czélomat 3156 1| aki még nem ösmert más kötelességet, mint amit a saját czéljai 3157 1| gyámja megtette ezzel a kötelességét, többet nem lehetett kivánni 3158 9| akár csak képzelték, hogy kötelességök gyülölni egymást.~ ~Hanem 3159 1| s csupán egyetlen olyan kötelezettség nehezedett rá, amit pénzzel 3160 1| A hadnagy ur majd nem köti meg magát. Mikor is járnak 3161 3| dolgunkat. Különösen a lelkünkre kötötte.~ ~Az öreg nemes ugy érezte, 3162 7| felhőkből lehullott egy-egy kövér esőcsepp; minden pillanatban 3163 7| nyaldosta a kis gyermek kövérkés karjait.~ ~A gyermek kaczagott. 3164 1| Lehetetlen, hogy hálátlanságot kövessen el valaha ez ember iránt, 3165 3| fába vágta a fejszéjét, követ akart lenni. Arra kapaczitálta 3166 3| késve; ez a kerület a régi követé, annak paroláztak a szavazók.~ ~ 3167 1| gyámi hatalmára támaszkodva, követelni akarta, hogy a leány megmutassa 3168 1| Volt a hangjában valami követelő, a hogy a hivatásszerü katonák 3169 4| hogy nem szabad tulságosan követelőnek lennem. Én itt mulatok, 3170 3| e közben pedig ráért egy követet küldeni a «nagyságos ur»- 3171 7| mélyedésre, mely az eddig követett nyomhoz jobban hasonlitott.~ ~ 3172 1| nagy előrelátására, melynek következménye, hogy már régóta kezében 3173 1| bizonyára sohasem fognak.»~ ~Következnek az aláirások.~ ~A háznép 3174 7| ebbel birni. Alig tudták követni, ugy futott le a völgybe, 3175 5| huzott volna utána, ugy követtem, hol gyorsan, hol meglassitva 3176 3| nekünk,~ Nagy Péter lesz a követünk,~ Éljen a haza!«~ ~- Fujjad, 3177 1| Éliás volt; kalapját a közében tartotta, homlokáról patakzott 3178 5| ibolyaillat, amely most közvetlen közelből áradt felém, elkábitott. 3179 6| minthogy az «Egyenlitő» közelében, délután két órakor, alig 3180 5| tolakodik, hogy megakadályozza közeledésemet vagy elvonja őt tekintetem 3181 2| akit a kutya nem ismer, nem közeledhetnék a kerülőházhoz. De akkor 3182 6| magányos beduint láttam felém közeledni. Mögötte egy kis facsoport 3183 5| már tele a szivünk: nem közeledünk egy nőhöz másként, mint 3184 5| vettem volna, ha, mikor a közelembe ért, egyszerre meg nem telik 3185 5| levegőben elszórta már a közelgő kikelet a fünövés illatát; 3186 1| hanem Éliásnak, aki nagyon közelről volt érdekelve, bele lehetett 3187 5| leütni azt, aki e perczben közém és a fekete fátyolos asszony 3188 6| Innen. A Csendes óczeán közepéből. Megyek, ha ugy akarja.~ ~ 3189 8| eleresztette és beugrott a bárka közepére. A következő perczben a 3190 8| várkastély romjain őröl az idő; a középkor regényes szelleme sóhajt 3191 1| hogy Jánost beküldik a közjegyzőért s egyuttal kihivatják Doborkayt 3192 1| Meghagyta, hogy azonnal hivasson közjegyzőt, nyittassa fel asztala fiókját 3193 4| Nem akarom, érted? Semmi közöd a szép asszonyokhoz, mert 3194 5| azt tenni nincs jogom. Mi közöm nekem ehhez az asszonyhoz, 3195 1| egyébiránt bizonyosra vette, hogy közönséges szerelmi ömlengések gyüjteményét 3196 6| ünnepélyességgel. Igaza köztársasági szellem lengte át az egész 3197 1| a világ előtt nem szabad köztünk semminek megváltozni, de 3198 4| egy csomó levelet. Ime, közüle nehány:~ ~I. Te zsarnokom! 3199 9| okokból, hogy elüldözze közületek a békét és a baráti szeretet 3200 9| minden angyal elszállna közülök az égbe s nem maradna más 3201 6| perczben keresi, ott találja közvetetlen szomszédságában, azért hát 3202 1| nélkül megkoczkáztatott egy közvetett kérdést:~ ~- Talán ő neki 3203 5| ibolyaillat, amely most közvetlen közelből áradt felém, elkábitott. 3204 5| emberek utánam néztek. Egy kofa, akinek belehágtam a paradicsomába, 3205 1| a házat; az udvart magas kőfal választotta el a szomszédos 3206 4| s aki át tud hatolni a kőkemény vizek sziklafalain, az előtt 3207 7| többé a faluban. Egyszerü kőkereszt jelölte sirját, a kereszt 3208 9| kettőre s egyszer csak diszes kőlap került az egyik fakereszt 3209 8| hát a kikötőbe, leült egy kőlapra, mely tüzes volt a nap melegétől 3210 8| brazzerák. A leány felállott a kőlapról, valahányszor egy kis fehér 3211 1| összeköttetést; kiosztogatott utczai koldusok közt egy forint aprópénzt 3212 1| embert, aki egy napon lett koldussal és egyedül állóvá a világon. 3213 5| folyamhoz levezető első kőlépcsőn állottam, tünt fel az egész 3214 1| csendes és elhagyott, mint egy kolostor. A ház ajtaja örökké zárva; 3215 1| egész háziasszonykodás csupa komédia, amelyet eljátszik egy regényes 3216 1| hogy vége van az ostoba komédiának és most ime, kezdheti előlről.~ ~ 3217 3| doktorra.~ ~Mikor a kvaterkázó kompánia odabent meghallotta a dolgot, 3218 3| dühöngött a kajlalábu kondásszámadó, nagyokat nyakalva a kobakjából, 3219 3| magyarázta neki, hogy mi az a «kongrua», amiről az imént a plébános 3220 5| alól kihullott egy darab a kontyából, mintha aranysárga selyem 3221 8| zavartan nézett a leány kontyos hajára. Az odalépett hozzá 3222 8| észre rajta az asszonyos kontyot.~ ~- Nézz a fejemre! - szólt 3223 2| udvarra, a kant visszalökte a konyhába, melyet szintén bezárt. 3224 7| Rohantak végig a lejtőn, a kopár oldalokon, a faluig.~ ~Ha 3225 1| kardjának ékessége, akinek a koporsója fölött alighanem megforditják 3226 9| borultak zokogva a maguk kis koporsójára.~ ~Megindult a kettős temetés; 3227 9| s egyszerre megdobbant a koporsók födelén az első hant, amely 3228 9| Virágeső hullott a két koporsóra; mindeniken ott volt a gyöngyvirágból, 3229 9| csalóka hatása.~ ~A szögre koppanó kalapács minden ütése agyvelőnkig 3230 9| mint a lehulló porszemek. A kór nem ismer irgalmat, nem 3231 1| után, alig ér ennyit, pedig korábbi adósságok vannak már rajta. 3232 1| csiszolni ősei czimerét. Korai árvasága óta az üzletet 3233 1| valóságos piperkőczczé lett. Ha koráról volt szó, azt állitotta, 3234 1| törvényes fia van, aki neki, a korcsnak, mégis csak testvére s akit 3235 1| árvizkárosultaknak, leégetteknek, kórházaknak... minden levél végén mély 3236 5| ajándékok betegségem alatt, korhelykedésem idejében - mind tőled jöttek!... 3237 1| özvegy.~ ~A jó asszonynak korlátlan szabadsága volt mindenben 3238 6| kimerülni.~ ~A kapitány a kormány mellől messzelátóval nézte, 3239 6| kapitány megadta a parancsot, a kormányos teljes munkában volt, hogy 3240 2| onnan billegette lángszinü kormánytollát. Egyébképen csendes volt 3241 5| közeledett az ember a pitvarhoz. Koromsötét volt, nem láttam semmit, 3242 8| Adria partján, a magyar korona gyöngye mellett, szürke 3243 1| mikor egyenesen az ötágu koronának köszönhette, hogy tekintélye 3244 2| az utszélre, egy hajlós kóróra, onnan billegette lángszinü 3245 1| emlékeivel s az uj embernek, a koros zsidófiunak engedi át magában 3246 3| gyakorlatában egyre-másra dőlt ki a kortes-szónok, nem győzte locsolni a kiszáradt 3247 3| aki sápadt volt, mert a kortesekkel lumpolt egy hét óta és a 3248 1| azt tartják, hogy olyan koru, mint a bibliai vének.~ ~ 3249 1| Nilus vizére, ahol Mózes kosara libegett egykor a fehér 3250 1| csakugyan egy régi divatu kosárfonatos bölcső állott, gömbölyded 3251 8| gyöngye mellett, szürke kősziklák tetején van egy kis horvát 3252 9| gyöngyvirágból, meg nefelejtsből font koszoru, széles kék szalaggal, aranyos 3253 9| szellő meglengette rajtok a koszorut, virágot. Mosolygott az 3254 6| értelmében összeloptuk a kosztunkat s az éhes gyomor a legmerészebb 3255 1| légy se zugott keresztül a kriptaszerü csenden.~ ~Éliás át akart 3256 5| arczukon. Az öreg nőcseléd ott kuczorgott köztök, egy darab süteményt 3257 1| megigérte, hogy azonnal küld orvost. Egyebekre nézve 3258 5| már mindent... a titkos küldemények, a jótékony egyletek, az 3259 1| legyek készen, mert értem küldenek. Biztositom, hogy oly higgadtan 3260 3| pedig ráért egy követet küldeni a «nagyságos ur»-hoz, akinél 3261 1| sincs itt, akit orvosért küldhetnénk, mert ez a cseléd most nem 3262 1| hanem majd visszajön; itt küldi neked ezt a játékot, nézd, 3263 4| drága, a minden. Nesze, itt küldök megint egy kis hajat, meg 3264 1| fiai-e, akik között, ha van külömbségtétel, az csak az idősebb javára 3265 1| háztartását, berendezett egy külön lakosztályt és keresett 3266 1| másik, talán tetszetősebb külső, melynek rovására háttérbe 3267 5| a romlatlan kedély, de a külsőségek jóformán férfivá teszik 3268 1| felkölti mindez a bizalmat, kürtöli a vagyont, épiti a hitelt!... 3269 1| alázatosan és aggodalmasan a küszöbről.~ ~Mindönki oda nézett. 3270 6| hajótól látszott a két ember küzdelme a habokkal; mint két fekete 3271 9| mellett; az apák, a kemény, küzdelmekhez szokott férfiak, megtérnek 3272 1| találta meg azt, ami munkára, küzdésre buzditotta, s miután csupán 3273 3| rajta és nagyokat huztak a kulacsából, amely nem ürült ki soha, 3274 3| vagy hozzád suhintok a kulacsom szijával!~ ~Az országuton 3275 2| azt belül lakatra tette, a kulcs nála volt. Mikor este elment, 3276 3| végre Rácskára is, az ősi kuriába.~ ~Csendes volt ott minden. 3277 3| végén, egy csinos nemesi kurián, amelyen tul már a sik mező 3278 3| hét mulva a faluvégi nemes kuriára. Összecsapta a kezét, amint 3279 3| leveleket, azután a levelek kurtábbak lettek és utóljára elfogytak 3280 8| és bozót támad, folyondár kuszik szét.~ ~A várrom puszta 3281 1| villája közé s kigyósimasággal kuszott feljebb, mig elérte az ablak 3282 2| hirével. Mondja csak, van a kutjában jó viz? Megitatnám ezt a 3283 2| Nézze, hogy megharapott a kutyája.~ ~- Tudom; jó is, hogy 3284 7| hullája volt ott; a Károly kutyájáé.~ ~Az erdész meggyujtott 3285 2| be a feleségével, meg két kutyájával. Az ember lehetett vagy 3286 7| másikkal meg a nagy bolond kutyára mutogatott, mely nagyokat 3287 2| riadt fel, hogy iszonyu kutyaugatás támadt a háznál. Megdobbant 3288 3| pesti doktorra.~ ~Mikor a kvaterkázó kompánia odabent meghallotta 3289 5| korban...~ ~Alig érte a lábacskája a földet; minden mozdulata 3290 3| Rácska is! Tyüh! szedd a lábadat, hordd az irhádat, vagy 3291 1| ajakkal, miközben könybe lábadt szemét gyöngéden pihentette 3292 7| feltámasztotta izmos első lábait a vállára.~ ~Az asszony 3293 1| megmagyarázni: «Ezek az öreg lábak,... hehe!... nehéz vagyok 3294 3| akinek összezuzta a gép a lábát, ma kelt fel először, mert 3295 6| fel hamar erre a rozzant lábu lóra és indulj lépésben 3296 1| vivódott magában, azután lábujjhegyen az ut füves szélén lopózott 3297 2| azalatt valamit keresett a ládájában. Nem találta meg, a mire 3298 5| volt az; a hangja pedig lágy, édes és félénk, amilyen 3299 2| mértföldnyire nincs emberi lakás sehol, azért épitettek a 3300 7| szaladt fel onnan a Mihály lakásáig, akivel nem beszélt a köszöntésen 3301 1| Egyszer Barduvay nyári lakásának kiterjedt parkjában ült 3302 2| hogy elfoglalták az uj lakást.~ ~«Urfi» meg «Kisasszony» 3303 2| titokban tartson kulcsot a kapu lakatjához?~ ~Nagyon komoly, majdnem 3304 2| Szakasztott mása volt az ő lakatkulcsának. Hm, hm!~ ~Mi szüksége van 3305 2| tölgyfa-ajtót vágott, azt belül lakatra tette, a kulcs nála volt. 3306 7| asszonyt.~ ~- Tudja, ki lakik itt? - kérdezte.~ ~- Semmit 3307 8| kietlen; sok év óta nem lakja senki. Az utolsó tulajdonos, 3308 3| ezután szavaznak. Azok messze laknak, még meg sem jöttek, ha 3309 1| magányos zárda áll. A zárda lakói, néma szerzetesek, komoly, 3310 8| örökös csendben, a sirok lakóinak társaságában vaddá és embergyülölővé 3311 1| indult a ház felé, emeleti lakosztályába. - A homályosra függönyözött 3312 1| háztartását, berendezett egy külön lakosztályt és keresett magának egy 3313 7| melynek ablakából halvány lámpafény csillogott ki.~ ~A fekete 3314 5| is, már láttam a halvány lámpafénynél, hogy a fátyolos asszony 3315 6| akarta volna huszadszor a lámpák elé hivni; Garda összeszoritotta 3316 5| partra, ahol egy sereg apró lámpás gyult ki a hegyoldalban, 3317 1| után, hogy meggyujtsa a lámpát. Barduvay az ablak előtt 3318 5| látvány egy sereg vad indulat lánczát tépte el szivemben, hogy 3319 1| minél tovább volt szigoru lánczokon.~ ~Vágyainak fenevadjai 3320 9| hörgés!... Milyen különös láng ég a lassan halványodó szemben; 3321 5| irásban megörökitett a teremtő lángelme.~ ~A szoba közepén a fátyolos 3322 1| tétova tekintetü szemének lángja, meg duzzadt ajkának remegése 3323 7| A pillanatra fellobogó lángnál meglátszott a vértócsa, 3324 2| kémény mellé és várta, mig a lángok egészen körülnyaldossák.~ ~ 3325 2| kóróra, onnan billegette lángszinü kormánytollát. Egyébképen 3326 6| csak a hajó nyomán támadt langyos légáramlat.~ ~Lent, a csillogó 3327 1| Napról-napra szebb lett. A mai lányok nem olyan szépek többé... 3328 1| Milyen kisasszony lesz a lányomból!»~ ~Eleresztette az ágy 3329 1| A behajtott zsalu zöld lapjai közt alkonyati napsugár 3330 1| Száraz, ránczos ujjaival lapozott benne.~ ~- Hogy is hivják 3331 2| ejnye! ez alatt alighanem lappang valami.~ ~Urfinak nem szabad 3332 1| mélyéből s néma remegéssel lapultak meg valamennyien a kis leány 3333 1| Messze a czivilizált világ lármájától, haragos-zöld fenyvesek 3334 7| visszatartotta. Azontul lassabban lépdelt.~ ~Jó két óra telt 3335 1| mértföldnyiről, hogy néhány perczre lássam, ugy mentem tovább a dolgomra...~ ~ 3336 6| röperő még mindig, bár egyre lassudó sebességgel, hajtott a vizen. 3337 4| mégis lehet az, hogy mi ne lássuk egymást mindennap? Ezt a 3338 4| az, este, mikor senki se lát, mikor mindenki pihen, előveszem 3339 1| eszébe; a páros pacsirta látása rávitte gondolatát magányos 3340 9| melyet haldokló gyermeke látásán érez. Vegyetek el az anyától 3341 4| iszonyuan szenvedek, ha a láthatatlan démon azt sugja: «nem tart 3342 1| ütésével pozdorjává zuzta. - Láthatja, hogy nincs szükségem rá, 3343 9| enyészet kifejlődésében. Amig láthatjuk a drága kincset, akinek 3344 3| a maguk erején, szemmel látható volt, hogy legalább száz 3345 5| sem sokkal több tavaszt láthatott még husznál; vagy talán 3346 1| szobában levőket jobban láthatta, mig az ő arcza inkább árnyékban 3347 8| sajkában ülők elhallgattak, nem láthatták többé egymás arczát.~ ~A 3348 6| de signor Fiori, aki a latin fajok rokonságára sokat 3349 1| felkeltét. A hegy-lakók látják is a czella ablakában minden 3350 4| csinálsz az alatt, hogy nem látjuk egymást?~ ~Bizonyosan udvarolni 3351 1| csakhamar eltünt a nyaraló látköréből. A ligetes erdőből kiért 3352 1| érte megy, amint legutóbbi látogatásakor megbeszélték.~ ~Barduvaynak, 3353 8| csak alig felel a romok látogatóinak, meg nem köszöni a borravalót, 3354 1| Kikürtöli, hogy rendes látogatója; mi szükség van arra? Hanem 3355 3| feleségét is.~ ~Mikor sorra látogatták a falusi araságokat, bekerültek 3356 7| hogy ne lássa a rettentő látományokat, de akkor még sokkal inkább 3357 1| ruganyos, arcza ránczai ki sem látszanak tömött hosszu szakálla közül 3358 1| aggodalmait és belátom, hogy a látszat félrevezethette. Meg fogok 3359 6| elhozta magával a nyugalom látszatát, de Afrika levegője, mely 3360 2| megriadva fordultak vissza. Nem láttak semmit, a gyertya gyér világossága 3361 9| fegyverével szemben. Ti láttátok, éreztétek a nagy veszedelmet, 3362 3| nem igaz az, hogy ti jól láttok!~ ~Nem is volt bolondság, 3363 1| megbolondult volna attól a látványtól, ami a csipkefüggönyön át 3364 9| Hanem reggelre megjött a láz, az arcz égő pirossága, 3365 5| vett rajtam a kiváncsiság láza; teljesen eltünt a lelki 3366 3| huzni a harangokat, tüz van, lázadás van; abba kell hagyni az 3367 5| Szakgatott hangon, szinte lázasan beszélt, de nem mert a szemem 3368 5| hogy csókok és ölelések lázával vesztegesse meg, tegye beszámithatatlanná 3369 4| valók, felindulást, lelki lázt éppen nem ismerők. Olyan 3370 1| A rózsatelep felől üde leányhang csendült meg. Barduvay Ádám 3371 1| föltétlen ura, a rábizott leánykát is egész áldott nap azzal 3372 2| Pöndör Vicza volt az asszony leánykori neve s hogy azok közé a 3373 3| két-három évvel idősebb a leánynál, jól összeillettek. Azután 3374 1| mikor azzal a franczia leánynyal elment hazulról... Mert 3375 5| ASSZONY.~ ~I.~ ~A mai bálozó leányok picziny gyermekek voltak, 3376 1| semmit, mert megesküdtem a leányomnak...~ ~Hát jól van, akkor 3377 9| ránézett a szőke haju apró leányra, aki már nem szólt, csak 3378 1| Röviden, velősen utasitást ad lebonyolitatlan ügyeire nézve, megnevezi 3379 1| szemközt levő falra, melyen a leboritott kép volt.~ ~Éliás megmozdult. 3380 1| kép sürü fátyollal volt leboritva.~ ~ ~ ~ 3381 1| rohan be öreg cselédem. Leborul a földre és szörnyen sivalkodik; 3382 1| azután térdei megrogytak és leborult a porba:~ ~- Oh, Judit, 3383 8| Hiába volt! A pirkadó hajnal lecsendesedve találta a hullámokat; a 3384 8| vigy el engem is.~ ~- Hát lecsendesültél már?~ ~- Oh, Istenem; hát 3385 5| lenni, ami megnyugtatta és lecsillapitotta. Talán az, hogy olyan fiatal 3386 1| történetemet.~ ~Leült és halkan, lecsillapodva folytatta az emberöltő előtti 3387 5| ráesett a lámpa fénye; fejéről lecsuszott a kendő. Csak ekkor láttam, 3388 1| arczképéről ás aranysugarak lassan lecsusztak; csend és homály volt a 3389 6| Brown elpirult. Ez a leczke még neki is sok volt, pedig 3390 1| bizonyosan avval akarta magát ledurrantani.~ ~Sokáig beszéltem az emberemmel 3391 1| holmi árvizkárosultaknak, leégetteknek, kórházaknak... minden levél 3392 3| rá, uj keletü az eszme, a leendő apósa kivánja.~ ~- Ugy, 3393 9| sirok közelébe jutottak: leeresztették a két egyforma koporsót.~ ~ 3394 7| nőt a kutya nyomában.~ ~Leértek ismét a völgybe, végig mentek 3395 1| Ádám ur, ez az én leányom! Lefesttettem a halálos ágyán!... Most 3396 1| egyuttal, hogy ha egy év leforgása alatt vissza nem térnék, 3397 6| Brown felelhetett volna, lefutott a kajütjéhez vezető lépcsőn.~ ~ 3398 7| hegyre, ahonnan az előbb lefutottak, néha hátranézett és Szikrát 3399 7| magasban kavargott még erősen a lég áramlása.~ ~Az asszony engedte, 3400 6| hajó nyomán támadt langyos légáramlat.~ ~Lent, a csillogó vizben, 3401 9| észrevétlenül lopja be mérgét legdrágább kincsetekbe, hanem bevonult 3402 1| adta, a legjobb hirüt, a legdrágábbat válogatta ki; uszott a gyermek 3403 5| legmagasztosabb megnyilatkozása, legékesebb hangja.~ ~Vigyázva, hogy 3404 8| A hogy belebódult abba a legénybe, vércse lett a szelid galambból, 3405 1| reggel. Azt hiszem, hogy legfőbb ideje volt; láttam, amint 3406 1| maga nyitotta ki ajtaját leghalálosabb ellenségeinek.~ ~Mert az 3407 1| okos nyugalmával, azokra leginkább magas, szabályos homloka, 3408 1| kezét. Aztán felkelt.~ ~- A legjobbat akartad és igy nincs mit 3409 9| aranyos felirással: «A legkedvesebbnek!»~ ~Eljött a pap és beszentelte; 3410 1| Éliásnak s a hadnagv tartozását legkevésbbé sem látta veszendőnek. Magában 3411 7| megállitotta a kutyát is, mely a legkisebb jelre óvatosan, nagy biztossággal 3412 1| nagy város poros, füstös légkörét felváltotta a mezők harmatszülő 3413 1| egy kis halasztást ad. A legközelebbi lejáratkor hozom a tőkét 3414 1| ösmerem irását. Ez az ő legkomolyabb akarata; különben is ma 3415 5| bünbocsánat az Isten lelkének legmagasztosabb megnyilatkozása, legékesebb 3416 6| kosztunkat s az éhes gyomor a legmerészebb vállalkozásokra ragadott 3417 1| neki egész vagyonát, - ami legnagyobbrészt készpénzből meg értékpapirokból 3418 1| legtávolabb eső szobába, melyben legócskábbak voltak a butorok s a levegő 3419 1| ismerek, magára emlékszem legrégebben. Jó volt hozzám mindig; 3420 1| bünül róják fel, hogy a legrégibb istent imádja; nem volt 3421 1| nincs, sőt óhajtom, hogy a legrövidebb idő alatt összekeljenek. 3422 1| menekülni? Arra is gondolt, hogy legrosszabb esetben eladom magamat és 3423 1| És bevitte Barduvayt a legtávolabb eső szobába, melyben legócskábbak 3424 2| a vadorzók most tehetnek legtöbb kárt a párosodó meg a vemhes 3425 1| hadnagynak adósságai vannak, mint legtöbbnyire minden tisztecskének.~ ~ 3426 1| estére megkapta a hadnagy ur legujabb váltóját.~ ~ ~ ~ 3427 1| még ma érte megy, amint legutóbbi látogatásakor megbeszélték.~ ~ 3428 1| ilyen bányára, hogy még a legváratlanabb véletlenek esetére is biztositva 3429 4| hogy sejt valamit. Minek is legyenek azok a haszontalan emlékek? 3430 8| a verőfényben játszó kis legyet s a bástya falrepedéseiből 3431 6| vallotta hazájának, egy legyezővel verte a taktust.~ ~Igazi 3432 1| bérét és meghagyta, hogy legyünk jók mindig a kisasszonyhoz...~ ~ 3433 7| orrával a gaz közé. Mihály lehajolt, hogy megnézze. Sápadtan 3434 5| tudtomon kivül, szórakozottan lehajoltam és megcsókoltam az ujjait. 3435 5| Legjobban szerettem volna lehajtani fejemet az ölébe és ott 3436 7| áj! Mi’áj!»~ ~Az erdész lehajtotta a fejét.~ ~- Azt hiszem, 3437 9| megnehezült a bedagadt torkon át a lehelet s az orvos, akit sietve 3438 8| hajával, szellőt küldött rá a leheletével; óvta, dédelgette, mig kigömbölyödött 3439 4| ismerők. Olyan dobzse-emberek lehetnek azok, akiknek illik, hogy 3440 1| most nem tudom, de nyugodt lehetsz: meg lesztek velem elégedve, 3441 9| tünnek a perczek, mint a lehulló porszemek. A kór nem ismer 3442 7| ki.~ ~A fekete felhőkből lehullott egy-egy kövér esőcsepp; 3443 2| meglátta; Urfi dühös volt, majd lehuzta a lóról.~ ~- Ejnye, de jó, 3444 1| azután kiegyenesedett. Arczán leirhatatlan kifejezés ült, szemközt 3445 1| tizezer forint fucscs! Bátran leirhatja veszteségszámlára, hanem 3446 1| halasztást ad. A legközelebbi lejáratkor hozom a tőkét is.~ ~Volt 3447 1| napokban vitte el Éliás; lejáróban voltak s a hadnagy ur prolongálni 3448 1| tudtad volna, mert a boszu lejárt, Szabó Pál meghalt, mielőtt 3449 3| kiczirkalmazott elegáncziával lejtett az öreg urhoz.~ ~- Hát a 3450 7| vigasztalta.~ ~Rohantak végig a lejtőn, a kopár oldalokon, a faluig.~ ~ 3451 3| szólt az öreg biró, miközben lekászolódott a pokróczos ülésről, - éppen 3452 1| könyvébe irva?... Az urfi majd leköszön és elmegy hétszilvafásnak, 3453 9| végzetben és vigasztalást lel abban a szerelmes mosolyban, 3454 6| az utasok visszafojtották lélegzetöket.~ ~Valami tetszésmoraj futott 3455 2| regény lenne belőle. Egy lélegzetre elég annyi, hogy Pöndör 3456 3| tegnap elutazott, eljött a jó lélek a faluházához; egy kis pénzt 3457 6| pár éven át edzette vérét, lelkébe öntötte már a sivatagok 3458 9| az, amely elzárta a piczi lelkek elől a menekülés utját.~ ~ 3459 4| hogy ne legyen más kép a lelkemben, egyedül a tied.~ ~Gyere 3460 5| Mázsányi suly esett le a lelkemről. Titokban keresztet vetettem 3461 9| büntető ostorával, hogy még a lelken is véres nyom marad utána.~ ~ 3462 5| pedig a bünbocsánat az Isten lelkének legmagasztosabb megnyilatkozása, 3463 6| okvetlenül elragadja őket a lelkesedés s legalább is a levegőbe 3464 1| Egészen belepirult a lelkesedésbe. Barduvay nyugodtan hallgatta.~ ~- 3465 9| rettegés volt, amit megkinzott lelketek gyötrelme eléggé elárult.~ ~ 3466 1| tekintete elmondták, hogy a lelkével nincs most ezen a világon.~ ~ 3467 5| szemébe, a melyből a nagy lelkifelindulás elüzte a mámort s nem hagyott 3468 1| ezek miatt sohasem volt lelkifurdalása, mert baj nem fenyegette 3469 5| asszonyt, hogy mámorba fojtsa lelkiismerete furdalását s hogy csókok 3470 1| kijelentésben, de az egyenes lelkü fiatal katonát nagyon váratlanul 3471 9| ugy imádkoztak bensőleg, lelkükből.~ ~Azután elmentek haza, 3472 3| mi dolgunkat. Különösen a lelkünkre kötötte.~ ~Az öreg nemes 3473 7| Károly elől, miután előbb lelőtte a kutyát, mely megtámadta. 3474 2| az. Urfi végsőt vonaglik: lelőtték egy kis buldogg-revolverrel.~ ~ 3475 3| Péterre. Biz abba jó idő lelt, mig odajutott, ahová akart; 3476 6| asszonyt valósággal a hideg lelte, le nem vette a szemét arról 3477 4| embert!~ ~Képzeld, majd lemegy a könyökéről a bőr, ugy 3478 3| vitatkoztak. Mikor pedig lementek a kertbe s a «pipacs» megmutatta 3479 7| jön számitásba többé, az lemond és előbb-utóbb meggyógyul, 3480 1| erről tudomása van, csak a lemondás maradna számára.~ ~Minden 3481 1| magamat és megfizettetek egy lemondást. Nem jól ösmer, uram. Ha 3482 6| hajó foglya lévén, ugy se lendithetett rajta semmit. Épp’ igy volt 3483 3| kapaczitálta az öreg urat, hogy lenditsen az ügyén.~ ~A «pipacs»-ot 3484 9| eszetekbe, hogy amig egymás lenézésében versengtek, addig ugyanegy 3485 1| buzahajtás ingása az ő haja lengését juttatta eszébe; a páros 3486 1| az ablak előtt álló akácz lengő levelei közt csuszott be 3487 6| Igaza köztársasági szellem lengte át az egész társaságot. 3488 4| szabad tulságosan követelőnek lennem. Én itt mulatok, igaz, hogy 3489 5| amiről tudtam, hogy van, hogy lennie kell.~ ~A fanatizmus egy 3490 5| Csakugyan!... nem jó itt lennünk! - mondta utánam halkan 3491 3| uram! Jól megy a dolog, lenyomtuk Nagy Petit, éppen most van 3492 6| mentőcsónaknak és gyorsan leoldozta; a hajón csakhamar helyreállitotta 3493 3| hogy a szája nyilásakor leolvashassa róla a választ. Jól esett 3494 1| a szenvedő szép arcz, a leomló fekete haj, az összekulcsolt 3495 6| tengerbe esett.~ ~Ugyanekkor a lépcső felső fokán megjelent Brown. 3496 5| majdnem futva halad le a lépcsőkön... a szivem elszorult, neki 3497 6| lefutott a kajütjéhez vezető lépcsőn.~ ~Az oroszlánvadász megcsóválta 3498 5| szállhasson le az utolsó lépcsőre.~ ~Pillanatnyi kinos csend 3499 7| visszatartotta. Azontul lassabban lépdelt.~ ~Jó két óra telt el azóta, 3500 6| rozzant lábu lóra és indulj lépésben balra. Eltart egy óráig, 3501 3| az Isten áldja meg minden lépését, el ne rontsa ezt a mi dolgunkat. 3502 3| szekér, megelőzve vagy száz lépéssel a többit, akkor Gubaczi 3503 5| tettem utána még néhány lépést.~ ~Csak mikor már a folyamhoz 3504 1| felkelők közt és utolsó a lepihenők közt az uj szerzetes, az « 3505 6| mint egy tuczat zöldhátu lepke. Brown nyugodtan hozzá kezdett, 3506 5| jobban sietett vagy vigyázva lépkedett a locs-pocsban.~ ~Bizonyos 3507 5| tőled jöttek!... Titokban, leplezve, hogy meg ne alázzanak, 3508 4| készül. Alkalmasint meg akar lepni. Egy levélben effélét sejtet. 3509 2| mint a kis kapun be akart lépni, ott ráesett kidülledő tekintete 3510 1| butorok mindenütt, tisztán leporolva, megtörülgetve; nem lakott 3511 5| észre, hogy valaki gyors léptekkel elment mellettem; csak annyit 3512 5| hiszem, ebben a pillanatban léptem át azt a határt, mely a 3513 4| Ez a bolond fiu meg itt lépten-nyomon adja az éjjeli zenét. Nagy 3514 8| hajnal ott találta, a csillag leragyogott rá, mikor utólszor megöntözte 3515 2| tekintete valamire. Egy jól lerajzolt csizmanyom volt az a porban. 3516 1| Felugrott egy székre és lerántotta a kép burkolatát.~ ~A nyugvó 3517 7| a vállára.~ ~Az asszony lerázta magáról a hizelgő állatot.~ ~- 3518 5| megalázkodás pirossága.~ ~Lerogyik, térdre, az asszony elé.~ ~- 3519 9| mérhetetlen nagy fájdalmukban lerogytak a felhantolt sirhalom előtt, 3520 9| Barna Balázs csaknem leroskadt, amint meghallotta. Nem 3521 9| az emlékezet adójának a lerovásában is segitségül hivták az 3522 2| ment, ott a fák közé állt s leselkedett. Rengeteg ideig állott ott 3523 8| mohos falon zöldhátu gyik lesi a verőfényben játszó kis 3524 1| életében érezte, hogy egy lesütött szempár is zavarba hozhatja 3525 9| megmutatja egész erejét és lesujt büntető ostorával, hogy 3526 1| egymást és sirtak. Doborkay lesujtva bámult maga elé, egy szót 3527 1| se rendüljön meg utána, leszállott a fáról.~ ~- Isten veled... 3528 6| Összerázkódott, azután leszállt a lováról, mely mozdulatlanul 3529 6| eljött a földiekkel való leszámolás ideje. Egy kerek éve mult 3530 1| attól tartania, hogy a nagy leszámoláskor nem fog megállhatni becsülettel 3531 3| tartozott, ő megtette a magáét, leszavazott hiven Nagy Péterre. Biz 3532 6| gyermekkel. Porolt vele és leszidta, hogy csupa gyönyörüség 3533 7| azt hitték, hogy egymáséi lesznek. De akkor Mihály még nem 3534 1| akadályoznia. A szócsövön leszólt, hogy a kocsis fogjon; azalatt 3535 1| de nyugodt lehetsz: meg lesztek velem elégedve, te is, meg 3536 1| ugy várta a halált! ...Leszurtam volna!... mondom önnek, 3537 5| nyargalt volna ereimben s letelepedtek volna végül a szivemre, 3538 6| mr. Brown sohase szokta letenni tőrét, mely afrikai utja 3539 1| ingatlannak a jövedelméről, aminek létezéséről a telekkönyv tett tanubizonyságot.~ ~ 3540 7| el! - mondá.~ ~Az asszony letörölte izzadó homlokát, fent az 3541 1| istenadta. Akkor feleszméltem, letöröltem a könyeimet, megcsókoltam 3542 8| mint az a bimbó, a melyet letört a fehér rózsáról. Sirt egész 3543 8| nem sirt, csak elsápadt és letörte a bimbót.~ ~Vasárnap volt, 3544 5| Odavezette az egyetlen fapadhoz, leültette és nem szünő könyek közt 3545 2| felemelte puskáját, hogy leüti őket. Szük volt a hely - 3546 5| hiszem, képes lettem volna leütni azt, aki e perczben közém 3547 1| voltam. Régen, nagyon régen. Leütöttem volna egy bikát is. Oh, 3548 3| A szüreti szünidőre leutazott a rácskaiak fiatal képviselője 3549 1| mégis, az éjszaka balzsamos levegőjében, a béke ez otthonában, hol 3550 1| vannak s igy csak a vidámság levegőjét vitte magával mindenfelé, 3551 1| azt vette észre, hogy a levegőnek beszél: Barduvay nem hallgatott 3552 9| homlokát, mert ugy érezte, hogy levegőre van agyvelejének szüksége, 3553 1| jutott, hogy a Bella utolsó levele, tele édes igérettel, most 3554 4| mindenki pihen, előveszem leveledet és végig olvasom tizszer, 3555 1| ablak előtt álló akácz lengő levelei közt csuszott be a szobába; 3556 1| leányka ártatlanul őszinte leveleiből sejtette, hogy a gyermeket 3557 1| kijátszva, a szerelmesek titkon leveleznek.~ ~Vannak emberek, akik 3558 6| minthogy a hajó foglya lévén, ugy se lendithetett rajta 3559 2| Még az erdészt is majd levetkeztették a második napon, hogy elfoglalták 3560 6| a veszély. A tengerészek levették sapkájukat, most már rajtuk 3561 5| Csak mikor már a folyamhoz levezető első kőlépcsőn állottam, 3562 6| igy szólt:~ ~- Uraim! a Leviathannak halottja van; Warwick Alicet 3563 7| elment hazulról, a gyermeket levitte a nagymamájához, a faluba, 3564 6| megkettőztette erejét; a hajón levők látták, hogy egy pillanatra 3565 1| honnan a homályos szobában levőket jobban láthatta, mig az 3566 1| a gyámleánya vagyonául, levonva minden évben belőle a neveltetési 3567 9| De mikor a koporsó födele lezárul s örökre eltakarja előlünk 3568 5| akinek egy vonását se láttam, lezuhant a földre, mintha a halál 3569 1| vizére, ahol Mózes kosara libegett egykor a fehér nimfavirág 3570 9| melyen át elüldözze róla a lidérczet. Egy borzasztó szóval született 3571 1| a régi uton, a homokos ligeten.~ ~Hold fénye, csillag ragyogása 3572 1| a nyaraló látköréből. A ligetes erdőből kiért a sik mezőre, 3573 1| karjába és nem eresztette el. Lihegve, az emlék kinja alatt vivódva 3574 5| ahol mindenfelől ez a kis lilakék gyönyörüség mosolyog felém.~ ~ 3575 1| fiatal test, hanem egy eleven liliom, melynek ajka az ártatlanság 3576 3| fejlődött belőle halvány liliomarczu uri kisasszony, hanem piros 3577 1| megfakult párnácskán, a liliputi selyempaplan alatt.~ ~- 3578 5| Végigrobogtunk a városon, ki a lipótvárosi gyárak felé. Az uton lassankint 3579 6| három hajó közül, mely a lisztet és a rizst hozta számunkra, 3580 1| vagdalkozik a haragosára, meg belé lő; azután ha megnő, akkor 3581 6| ördöngős állat egy igazi arab ló. Nem telt bele tiz percz 3582 5| vagy vigyázva lépkedett a locs-pocsban.~ ~Bizonyos vagyok benne, 3583 1| a vén cseléd siránkozva locsolgatta gazdáját, a vetélytársak 3584 3| kortes-szónok, nem győzte locsolni a kiszáradt torkát, megakadt 3585 3| kivált ha szekérzörgést vagy lódobogást hallott, ugy elöntötte a 3586 2| A dögöt a holttestekre lökte. Utóljára beszólitotta Kisasszonyt, 3587 1| a kinek egész élete egy logikailag összeállitott kalkulus volt, 3588 4| Várjon csak, mennyit lógunk a télen passziánszozni!~ ~ 3589 4| meg egy szál négylevelü lóherét. Ez a kis haj onnan való 3590 1| elveszti a rangját, azután lőheti magát főbe. Jól van az a 3591 1| vadászház mögött, a fák lombja elrejti ott a kiváncsiság 3592 1| zengi. Rövid ideig maradt a lombok rejtekében, azután szivére 3593 1| kissé oldalvást egy sürü lombos eperfa ingatta ágait; Barduvay 3594 9| titokban, hogy észrevétlenül lopja be mérgét legdrágább kincsetekbe, 3595 1| lábujjhegyen az ut füves szélén lopózott a nyaraló felé, melynek 3596 6| hamar erre a rozzant lábu lóra és indulj lépésben balra. 3597 2| dühös volt, majd lehuzta a lóról.~ ~- Ejnye, de jó, hogy 3598 2| négyszáz lépésnyire a háztól, lőttek le egy őzet. Birda ott termett 3599 2| föld szinén mindenütt. A lova ugy került haza tépett kantárral.~ ~ 3600 6| volna. Azért lőttem le a lovadat, mert észrevettem, hogy 3601 1| Kereskedő ember nem ért a lovagias formaságokhoz s én nem akartam 3602 1| mozdult el egy perczre sem a lovai mellől. Nem tudott a jó 3603 5| visszaforduljak. De amint a kocsis a lovak közé csörditett, hirtelen 3604 6| elsütötte a maga pisztolyát s lovam összerogyott.~ ~Tudtam, 3605 6| meglátod a magad táborát; a lovamért majd elküldök, vagy elmegyek 3606 2| igen; világitson csak a lovamig.»~ ~Mikor elmentek Birda 3607 3| hozzánk jöttek volna!...~ ~Egy lovas ember robogott végig az 3608 7| állat feküdt. Keresztül volt lőve.~ ~- Bátorság, Anna! - mondá 3609 3| apjával. Nem zavarta őket a lugasban senki, jól lehetett hallani 3610 3| A szobája ablaka a kerti lugasra nyilt, onnan látta a zsalu 3611 3| volt, mert a kortesekkel lumpolt egy hét óta és a gyenge 3612 6| hogy csak a karján van lyuk, oda se neki. Az oázban 3613 6| verése. Ha feltámad benne a macskatermészet: tud hizelegni, de azért 3614 1| virult a föld, illatot és madárdalt hordott a levegő.~ ~Egyszer 3615 1| bokrokat, melyekben Bella madárfészket talált s akár örökké a fák 3616 1| Vénusz-testtel született Madonna maradt volna meg jónak és 3617 5| te jó feleséged. Hozd el magaddal a kicsinyeidet is... a mi 3618 5| meghalok.~ ~Mikor valamennyire magamhoz tértem, az asszony, az uj 3619 1| eltemettem a leányomat, vittem magammal a fiut is. Tudtam már, hogy 3620 1| Meglehet, de most már magamnak tartozom vele, hogy tisztázva 3621 5| Titokban keresztet vetettem magamra és hálát adtam a jó Istennek, 3622 1| vissza nem térnék, vagy magamról kétséget kizáró módon életjelt 3623 3| miatt nem birt segiteni magán, váltig kiabálta, hogy: 3624 5| vonagló féreg, ugy vergődött magánkivüli állapotban az asszony lába 3625 3| árnyékos erdő mélázásra hivó magánya után.~ ~Ilyen élet mellett 3626 1| gyámját, akivel a falusi magányban találkozott egyszer.~ ~Éliás 3627 1| Mindazok közt, akiket ismerek, magára emlékszem legrégebben. Jó 3628 7| ereje már csökkent; csak a magasban kavargott még erősen a lég 3629 1| tó vizébe s elnézte ott a magasságban tündöklő csillagok képe-mását: 3630 9| hogy ha tetszeni fog a magasságbeli hatalomnak, megaláz és porig 3631 1| halott arczképe s valami magasztos érzés szállotta meg egy 3632 5| csak el akart tünni, mert magaviselete éppen eléggé különös volt 3633 1| volna egygyel sem ama léha mágnások közül, akiknek nincs más 3634 1| volna, hogy kiszabaditják magukat önuralma alól és most összezuzzák 3635 1| esküvőjük napjától fogva magukhoz vegyék és amig él, ugy tekintsék, 3636 3| egészen.~ ~- Hát mit mondott maguknak az a nyelves leány?~ ~- 3637 5| szinte bénáknak érezzük magunkat. Hiányzik még a tapasztalat, 3638 9| a veszteség nagyságának magyarázásával a kinzás fokáig kiürittetni! -~ ~ 3639 1| jobb szerette volna, ha magyarázat helyett egyszerüen csak 3640 1| elérzékenyedve fejezte be magyarázatát:~ ~- Az apám születésre 3641 6| forgolódtak és keresték a magyarázatot, hanem a matrózok közt teljes 3642 1| nem tartozik a hadnagy ur magyarázattal, - mondá.~ ~- Meglehet, 3643 1| félrevezethette. Meg fogok hát magyarázni mindent.~ ~Barduvay jobb 3644 1| kutatott és soha meg nem magyarázott dolgok, melyek egy tanuságot 3645 3| hallgatta, mikor a jeles ember magyarázta neki, hogy mi az a «kongrua», 3646 8| halászott egy legény, aki nagy Magyarország sik rónáiról került ide 3647 1| ezt a porontyot, ezt a bün magzatát? vagy inkább megvárjam, 3648 2| haza; lesz idekint egy kis majorságod, ad tán az Isten gyereket 3649 1| Hátha megköti magát és makacskodni talál?... Az ilyen kis leány 3650 2| A pirótai vágás gyönyörü makkerdő belsejében van. Köröskörül 3651 1| Ugy járt végre, mint a mákonyevő, aki lassankint megszokja 3652 8| holttestet dobott partra a viz a Mal-tempo öblénél, az egyik akkor 3653 7| baba sokszor játszott a mamájával.~ ~Egy este, mikor a mama 3654 1| Édes apám, hol van az én mamám? Elment, kis leányom, hanem 3655 5| a szégyen tüze, arczán a mámor és a megalázkodás pirossága.~ ~ 3656 5| romlásba döntött asszonyt, hogy mámorba fojtsa lelkiismerete furdalását 3657 5| lelkifelindulás elüzte a mámort s nem hagyott bennök mást, 3658 9| haláltusában sikoltja: «Mamuska, segits!»~ ~A szegény szenvedő 3659 1| tett a boszuvágy; valóságos mánia volt az, mert mindig rá 3660 1| ismert s aki - mint valami manó - mindig olyankor vetődött 3661 1| Bellára biznám, hogy hü marad-e hozzám, amig tisztességesen 3662 3| öklével a száját és odaadta a maradékot a mellette állóknak. - Hej, 3663 5| lépéseimet, hogy nyomában maradhassak. Eszem ágában sem volt valami 3664 2| hogy Urfi meg Kisasszony ne maradhassanak békén együtt, az már csakugyan 3665 2| megyek is már, te csak maradj, szivem; aludj, majd sietek 3666 1| ügyelt, hogy hozzáférhetetlen maradjon; a kalmár-becsületnek megvannak 3667 4| Mit gondolsz, édes, ne maradnék tán én is itt? Jaj, édes 3668 4| rágondolok, akkor mindjárt itthon maradok inkább.~ ~Nem akarom, érted? 3669 1| felment a terhekre; te ugy maradtál, mint az ujjam; mióta felcseperedtél, 3670 2| Urfi mindig bőszültebben marakodott, szinte hörgött már dühében. 3671 7| Ide Szikra! tépd szét, marczangold össze volt gazdád gyilkosát!...~ ~ 3672 5| ujjászületés!~ ~*~ ~A féltékenység mardosó ördöge eltünt volt szivemből; 3673 3| No csak no, bácsi! Jézus Mária! - kapkodott Gubaczi jobbra-balra 3674 1| kérlelhetetlen akaraterejével markában tartja a világot.~ ~ ~ ~ 3675 6| izgatottságában nagyokat markolt a franczia karján. Duval 3676 8| harczi eszközök s a fehér márványszobrok.~ ~A várrom elnéz a kék 3677 2| egy kulcsot. Szakasztott mása volt az ő lakatkulcsának. 3678 9| nyugalmat, amelynek nincs többé másban változása, mint az enyészet 3679 7| mert nem akartad, hogy a másé legyek? Hát mért nem öltél 3680 1| arczkifejezése elárulta, hogy máshol van a lelke. Éliás kitalálta, 3681 2| surrant egyik bokortól a másikig; a vörösfarku csattogó madár 3682 6| hivása, akit szeretett, de a másikról ezt a kétségbeesett kiáltást 3683 1| Barduvayt sohasem látták másképpen, mint okos nyugalmával, 3684 2| megkérdezem holnap okosan.~ ~Hanem másnapra már kiment az eszéből. De 3685 6| utjából a matrózokat, még egy másodpercz s a hajó párkányán volt.~ ~ 3686 2| néha hetekig sem jön össze mással, mint az erdészszel, akivel 3687 7| meggyógyul, boldog lesz egy másvalakivel. Ha pedig nem tud felejteni, 3688 1| katonatisztnek! Soha ki nem mászik belőle. A mint egy kicsit 3689 3| imént szavazott le. Itt mászkál valahol a sánta gépész is, 3690 3| vissza a szobába: «Canis mater!» Miatta lehetett már Bácska 3691 1| uri házvezetőnőt. Tisztes matróna volt, előkelő özvegy, akit 3692 6| Vaserővel dobálta el utjából a matrózokat, még egy másodpercz s a 3693 5| hogy testvérek vagyunk.~ ~Mázsányi suly esett le a lelkemről. 3694 5| ágyat, a halványan pislogó mécset, melynél százszorta jobban 3695 1| mint egy okos szentről. Nem meddő imádsággal, hanem praktikus 3696 4| kérlelhetetlenül mutogatja Meduza-arczát mindenütt, a jéghegyek közt 3697 6| messzire hagyott.~ ~A kapitány megadta a parancsot, a kormányos 3698 9| röpköd szét belőlök, mig megakad az édes mama arczán és aggódva, 3699 5| asszony közé tolakodik, hogy megakadályozza közeledésemet vagy elvonja 3700 5| nagy szerencsétlenséget megakadályozzak. De mintha ezután a nagy 3701 6| hogy jól teljék az idő és megalakitották a kaszinót.~ ~Nem járt valami 3702 9| magasságbeli hatalomnak, megaláz és porig sujt benneteket, 3703 9| A haragos szomszédok, a megalázott ellenségek nem is látták 3704 1| Bárha születése titka mélyen megalázta: iszonyodott attól, hogy 3705 1| játszottak együtt, akkor megáldottam. Az Isten csak az áldást 3706 1| helyett egyszerüen csak megalkusznak. Még mindig remélte, hogy 3707 8| a hajlongó rózsatőnek és megáll előtte, akkor megtörik a 3708 1| nagy leszámoláskor nem fog megállhatni becsülettel a jó barátja 3709 5| mondta.~ ~A sétatér sarkán megállitott.~ ~- Senkim sincs ezen a 3710 6| teljes munkában volt, hogy megállitsa a hajót, melyet a röperő 3711 5| volt, hogy az utcza sarkán megállitsam a magam kocsiját is, már 3712 7| gyalázatos czélodat elérd! De megállj, ember... még nem vagy ennyire! 3713 2| már nem birta tovább.~ ~- Megálljatok! - bömbölt iszonyu tüdővel, 3714 5| Száz lépésnyire a vámháztól megállottam.~ ~Mi lesz akkor, ha az 3715 6| imént Alice rákiáltott, megállt és visszanézett.~ ~- Sajnálna-e? - 3716 5| világosság szürődött ki.~ ~Megálltam az ajtó előtt. Bent az ő 3717 1| a sétakocsizás ürügyével megannyi találkozást segitett elő 3718 1| megérte, hogy féltse, mert megaranyozta a czéget és kiemelte a nyárspolgári 3719 1| az egész, hogy egy kicsit megaszalódik, lassankint kiszáradnak 3720 1| hervadni, összeesni: akkor megátkoztam... Hanem a másik perczben, 3721 1| s közel volt hozzá, hogy megátkozza születését és nagyapját, 3722 1| családtagot, amit egyébiránt megbánni bizonyára sohasem fognak.»~ ~ 3723 1| segitenék önön.~ ~Majdnem megbánta, mikor kimondta, de már 3724 1| tudták, hogy pénze van, megbecsülték. A fiatal asszonyt, meg 3725 1| legutóbbi látogatásakor megbeszélték.~ ~Barduvaynak, mikor gondolataiban 3726 2| rábizták az erdőt, mert megbizható ember volt, ő meg szivesen 3727 1| akartad és igy nincs mit megbocsátanom, - mondá; - hogy mit fogok 3728 1| Mit fogsz most tenni? Megbocsátasz-e, hogy ezt a nagy szomoruságot 3729 1| sértsd meg anyád emlékét, aki megbocsátott, mielőtt meghalt!...~ ~A 3730 5| A tavasz első lehelete megbóditott, a képzelődés eszelőssé 3731 2| ötödik csütörtökön aztán megbökte mutatóujjával a homlokát. « 3732 2| mert néha a parasztember is megbolondul, mikor szerelmes. Hanem 3733 5| perczig tart ez az állapot, megbolondulok. Szerencsére az első kocsi 3734 7| fordult a férfival. Haja megbomlott, ugy csüngött le a derekáig; 3735 5| nővéremre, de ha egy kissé megboszantott, akkor odajött hozzám, - 3736 8| a husba. A horvát leány megboszulta magát...~ ~- És a halász? - 3737 7| az igazat.~ ~- S a bünös megbünhődött.~ ~- Meg az is, a ki nem 3738 2| jutott, hogy a felesége megcsalhatja. Nem azért, mintha nagyon 3739 1| Éliás, nem akarom én magát megcsalni; ’iszen mi üzlettársak vagyunk. 3740 1| hallgattam róla... A szegény megcsalt leány utóljára szépen megnyugodott. 3741 5| már. Az utcza népessége megcsappant; akit szanaszét látni lehetett, 3742 2| van. Hát elment. Hanem ma megcserélte a kutyákat. Kisasszonyt 3743 1| mellett virrasztottam át, megcsináltam a sorsát mind a kettőnknek. 3744 1| olyan kis bolond volt, hogy megcsiptem az arczát és fölemeltem 3745 5| letérdelt az asszony elé, hogy megcsókolja a lába porát, nem volt más 3746 4| eláll a szavam, amikor megcsókolsz, eláll a szivem verése. 3747 5| fényes fekete szakálla megderesedve, szemében a szégyen tüze, 3748 1| felfedezett. Mikor az első megdöbbenésből felocsudott, olvasott tovább.~ ~« 3749 5| következett. Az asszony megdöbbenve fordult vissza, felülről 3750 3| uram, a vörös főkortes, megdörzsölte a szemét. Gyalázatos öreg 3751 1| kis keserves sirásra, mert megéhezett az istenadta. Akkor feleszméltem, 3752 6| arczon észrevehető volt, a megelégedésnek ama sajátszerü vonása, mely 3753 1| veszély nagyságát s nagy megelégedéssel értesült róla, hogy a hadnagynak 3754 5| azon a ponton voltam, hogy megelégedjem ennyivel és visszaforduljak. 3755 1| vagyok már.»~ ~Barduvay megelégelte a formaságot, türelmetlenül 3756 1| vonásain, melyek minden idege megelevenült, változó némajátékban nyilvánultak 3757 1| megszokja a mérget s nem bir megélni többé nélküle.~ ~A szél 3758 1| hogy egy másik orvos már megelőzte.~ ~Azután felültette az 3759 3| előkanyarodott az első szekér, megelőzve vagy száz lépéssel a többit, 3760 8| jóval korábban indult, hogy megelőzze a vihart, meg a borulatos 3761 1| és ha igy magunk leszünk, megengeded, hogy megöleljelek, hogy 3762 6| maga is. Holnap utazunk. Megengedem, hogy a költségeket maga 3763 3| könyörgöm alássan, de tessék megengedni, nagy kegyetlenség egy apától. 3764 4| Gondoljon ránk néha. Higyje el, megérdemeljük mind a ketten: én is, a 3765 3| sem várta, hogy kérdezzék, megeredt a szava:~ ~- Adj’ Isten 3766 6| észrevettem, hogy a beduin is megereszti a kantárszárat.~ ~Uraim! 3767 7| birtam Szikrát visszatartani. Megérezte a vért.~ ~- Igaz-e ez, Mihály?~ ~ 3768 3| szépen; három ujja hegyével megérintette a leány három ujja hegyét, 3769 1| Barduvaynak ez a változás csak megérlelte titkos szándékát, melyre 3770 1| csábitással magát valami nagyon megerőltesse.~ ~Lassankint hire ment 3771 5| a tapasztalat, nincsenek megerősödve szárnyaink: érezzük, hogy 3772 1| nemesség üzleti okokból is megérte, hogy féltse, mert megaranyozta 3773 5| pillanatnak a századrésze alatt megértettem, hogy valami rendkivüli 3774 4| barátok vagyunk s akik annyira megértjük egymást.~ ~Várjon csak, 3775 6| felbátoritotta. A következő pillanat megérttette vele, hogy nagyon is korán 3776 8| lett a szelid galambból, megesküdött, hogy azé lesz csak, vagy 3777 7| haramia! Megölted, amint megesküdtél rá! Hát mégis igaz volt!... 3778 2| lesz majd itthon egész nap. Megesz az unalom.~ ~- No, majd 3779 1| aki ott pihent valaha a megfakult párnácskán, a liliputi selyempaplan 3780 1| többé ráismerni. Barduvaynak megfényesedett a szeme, kezdett kijönni 3781 2| akik egymással nem tudnak megférni? - gondolta Péter.~ ~Az 3782 1| kezdenék, dolgoznám, hogy megfizethessem tartozásaimat és Bellára 3783 1| felváltja a nevét bankóra és megfizeti vele az emberek csodálatát, 3784 1| kényelemről, amilyenben itt megfizették jó drágán - semmiért. A 3785 1| esetben eladom magamat és megfizettetek egy lemondást. Nem jól ösmer, 3786 1| Doborkay megrendülve szólt:~ ~- Megfoghatatlan! Azt kell hinnem, hogy a 3787 1| kijátszották, bolonddá tették. Megfogták a saját tőrében s mikor 3788 9| bizonytalan, lassankint megfogyatkozó emlékezetünkkel idézhetjük 3789 1| amig megnő, hogy egy napon megfojttassam vele a saját édesapját?!...»~ ~ 3790 1| koporsója fölött alighanem megforditják egyszer.~ ~A váltókat csak 3791 1| az «üzlet» kötött hozzá, megforditotta a világot fölötte; elvette 3792 1| nem volt jogom hozzá, hogy megfoszszalak attól a világtól, amelyhez 3793 1| vezeklettem a bünömért, mert megfosztottam magamat tőled, akitől nem 3794 7| egyik a gyilkos volt, aki megfutott Károly elől, miután előbb 3795 1| világon. Öreges volt már, meggörnyedt a sok csapás alatt, félni 3796 1| félni lehetett, hogy még meggyilkolja magát.~ ~A halott leányom 3797 7| Elmult egy év, a meggyilkolt erdészre nem gondoltak többé 3798 5| Ha bajod van, ne félj, meggyógyitlak; ha kételkedel, meg tudlak 3799 7| az lemond és előbb-utóbb meggyógyul, boldog lesz egy másvalakivel. 3800 5| az utja; kénytelen voltam meggyorsitani lépéseimet, hogy nyomában 3801 7| Károly kutyájáé.~ ~Az erdész meggyujtott egy gyufát. A pillanatra 3802 1| Azután felment ura után, hogy meggyujtsa a lámpát. Barduvay az ablak 3803 9| halottnak; de az anya, akinek meghal a gyermeke, nyomorultabbnak 3804 1| Örökségem van, mely bőven meghaladja adósságomat s gyámleánya 3805 1| melyet a léha történet meghallgatásával elpazarol; - de most megpuhitotta 3806 1| legyek s önnek kötelessége meghallgatni. Azt hitte, ugy-e, hogy 3807 1| szemének; arczát a néma düh meghalványitotta, amint ujra meg ujra meglatolgatta 3808 1| remélte, hogy lassankint meghalványodik a leányka szivében az az 3809 1| minél közelebb ért ahhoz a meghalványodott képü időhöz, melyből első 3810 2| feltalálta magát.~ ~- Nézze, hogy megharapott a kutyája.~ ~- Tudom; jó 3811 4| dolgokat irj!~ ~IV. Majd meghasad a szivem! Hát mégis lehet 3812 1| az aláirások.~ ~A háznép meghatottan hallgatta az egyszerü, de 3813 3| hát képviselőségre, hogy megházasodhassék?~ ~- Megvallom, hogy azért.~ ~ 3814 3| igen, hát nem mondtam? Megházasodom.~ ~- És kit tetszik elvenni, 3815 6| csak képes. Nem elég, hogy meghóditja: rabszolgává is akarja tenni 3816 2| szobába. Azok ugy néztek rá meghökkenve, mint egy kisértetre.~ ~ 3817 9| egyenlőkké a fájdalomban, a meghunyászkodásban?!...~ ~Barna Balázsék egyetlen 3818 1| megszokta, hogy rabszolgamódra meghunyászkodjék, elrejtőzzék és ne adjon 3819 4| most irok először. Pedig megigértem, hogy mindennap lesz tőlem 3820 1| volna, átfutotta. Nagyon megijesztette ez a néhány sor.~ ~- Mi 3821 6| át a levegőt, s a csónak megingott, csaknem felborult.~ ~A 3822 1| Barduvay Ádám, a milliók ura, megirigyelte tőlök, hogy olyan szabadon 3823 4| adom fel. A boritékot előre megirtam. Rád gondoltam akkor is, 3824 9| akit a gyarló ember mindig megismer, ha nagy bajban van, - és 3825 9| tegyétek szegénynyé, aki megismerkedik a nyomorral, de hagyjátok 3826 8| várva-várt. A leány messziről megismerte a világos éjszakában, szivdobogva 3827 2| van a kutjában jó viz? Megitatnám ezt a gebét ott.~ ~- Nagyon 3828 5| miatt, de ahogy nagyjából megitélhettem a körvonalak után, szabályos 3829 1| cserjével, hogy kertnek is megjárta.~ ~Éliás jóformán egyedül 3830 1| feltételezem, hogy ez a megjegyzése nem vonatkozik rám, - felelt 3831 6| Ha Brown most véletlenül megjelenik köztük, okvetlenül elragadja 3832 6| Ugyanekkor a lépcső felső fokán megjelent Brown. Az egyik oldalról 3833 1| csókoltam meg; mikor este megjöttem, látok egy kisasszonyt, 3834 3| Azután mikor az urfi már megkamaszodott és pehely verte ki az orra 3835 4| bátran irok. Rettegek, hogy megkapod-e ezt a levelet, amelyben 3836 1| Barduvary Ádám pedig estére megkapta a hadnagy ur legujabb váltóját.~ ~ ~ ~ 3837 1| piros kis szája beesve, megkékülve!... Ádám ur, az nem erre 3838 2| valamit, amig ott időzik. Majd megkérdezem holnap okosan.~ ~Hanem másnapra 3839 5| szeretne valamit. Nem mertem megkérdezni. Egyáltalában képtelennek 3840 3| volt, hogy én, meg a jegyző megkérdeztük tőle, hogy mi baja? Mert 3841 1| dolog az, hogy őt idehaza megkeressék.~ ~Mikor Barduvay Ádám belépett 3842 7| kicsit, mindjárt jövök, aztán megkeressük. Ide Szikra! hopp!~ ~Az 3843 3| volna.~ ~Egyszer aztán mégis megkerült a szőke gyerkőcz. A «pipacs» 3844 6| észrevette az iszonyu veszélyt s megkettőztette erejét; a hajón levők látták, 3845 9| vigasztaló szavaival jól megkinozza. Mintha nem lett volna amugy 3846 9| az a rettegés volt, amit megkinzott lelketek gyötrelme eléggé 3847 1| minden aggodalom nélkül megkoczkáztatott egy közvetett kérdést:~ ~- 3848 1| az arany bojt külömben is megkönnyiti már az efélét.~ ~Egy kicsit 3849 1| formája előtte.~ ~- Hátha megköti magát és makacskodni talál?... 3850 9| látogatott el hozzátok és megkonditotta fölöttetek az itélet harangját. 3851 3| egyszer a tyukszememre, hát meglapigatom a szeles bubodat, - dörmögte 3852 2| Isten gyereket is; majd meglásd, megszokod; te is elfelejted 3853 6| Már megint boszant? Meglássa, Brown, hogy haza kergetem.~ ~- 3854 5| követtem, hol gyorsan, hol meglassitva lépéseimet, aszerint, ahogy 3855 5| hogyha véletlenül hátranéz és meglát, menten a föld alá sülyedek 3856 7| ég jósága, majd mindjárt meglátjuk. Ide, Szikra!...~ ~A véreb 3857 8| hegyre, könnyü volt nekik meglátni egymást. Tudod, uram, a 3858 1| azontul sokkal gyakrabban meglátogatta. Ezelőtt Bella rendszerint 3859 1| meghalványitotta, amint ujra meg ujra meglatolgatta a levél minden szavát.~ ~« 3860 2| udvarra s szétnézett. Az idő meglehetősen borultas volt. Azt tudta, 3861 9| fényes koporsókat; szellő meglengette rajtok a koszorut, virágot. 3862 1| elpalástolni kellemetlen meglepetését; Éliás ég felé forgatta 3863 1| Barduvay és Éliás a legnagyobb meglepetéssel nézett a hadnagyra. Egy 3864 1| egyszer.~ ~Éliás adta a meglepettet.~ ~- Mivel szolgálhatok, 3865 1| Doborkay nem lett volna annyira meglepetve, észre kellett volna vennie, 3866 1| véletlenül bekerült a kapun, azt meglepte a nagy rend és tisztaság.~ ~ 3867 8| hajtotta le szárát, a leány meglocsolta sós tengervizzel, attól 3868 6| Bolond vagy, signor. Meglőttél, pedig a javadat akarom. 3869 1| hozzákezdett, hogy valamiképen megmagyarázza.~ ~- Itt van éppen Barduvay 3870 3| virit ki minden tavaszszal; megmarad ott minden egyformának egy 3871 3| réteken. Hanem a leány csak megmaradt akkor is pipacs-kisasszonynak. 3872 2| Ez a vadorzó, gondolta. Megmarkolta a puskáját és füttyentett 3873 6| csónak és hozta magával a megmentettet. A matrózok már messziről 3874 5| válaszoltam:~ ~- Valaki, aki önt megmenti!~ ~Felkaczagott keserüen 3875 6| hullámok felszinén, akkor megmentik őket.~ ~Már pedig az egyik 3876 6| mintha nem ő lett volna a megmentőm, s igy nekem nem szabad 3877 5| uram, nem lenne szives megmondani, merre jutok legközelebb 3878 1| lett volna ott, bizonynyal megmondja Éliásnak, hogy négyszem 3879 1| követelni akarta, hogy a leány megmutassa neki, de még jókor eszébe 3880 9| idők teljessége, egyszerre megmutatja egész erejét és lesujt büntető 3881 6| mienk. Ha az lenne, majd megmutatnók!...~ ~A kaliforniai asszony 3882 1| valami sürgős ügyben.~ ~Mikor megmutatták neki, hogy melyik a közjegyző, 3883 5| tovább erőszakoskodnom, megmutattam az irányt s megneveztem 3884 8| Ritához, tudod, a jósnőhöz és megmutattuk neki.~ ~- És Rita mit mondott?~ ~- 3885 5| felkaczagott.~ ~- Igazán?!~ ~Megnehezteltem. Miért kaczag? Talán valami 3886 9| elszorult mellecskéből, megnehezült a bedagadt torkon át a lehelet 3887 1| lebonyolitatlan ügyeire nézve, megnevezi az intézeteket, melyeknek 3888 5| megmutattam az irányt s megneveztem egy utczát. Egyet biczczentett 3889 1| kezét és megszoritotta, megnézegette tetőtől talpig, összetapogatta 3890 7| otthon van azóta? Jó lenne megnézni, - szólt a férfi.~ ~- Igen, 3891 1| lopott levelet és sietve megnézte aláirását: ugyanaz a kéz 3892 7| közé. Mihály lehajolt, hogy megnézze. Sápadtan emelkedett fel; 3893 1| huszárőrnagy volt, mikor megnősült s mint ezredes halt meg.~ ~ 3894 1| folytatta:~ ~«Egyszerre megnőtt. Észre se vettem: egy hosszu 3895 1| pör alatt volt eddig. Most megnyertem a pört.~ ~- De hisz a Doborkay-birtok 3896 5| lelkének legmagasztosabb megnyilatkozása, legékesebb hangja.~ ~Vigyázva, 3897 4| sziklafalain, az előtt egyszerre megnyilik a csodálatos béke országa, 3898 1| Don Juant kell egy kicsit megnyomoritani, hogy prózaibb legyen a 3899 1| gyámleányomról, - mondá, keményen megnyomva a szavakat s a mellett kiegyenesedett 3900 1| ami neki tetszik, abban megnyughatol te is!...~ ~És visszaindult 3901 1| megcsalt leány utóljára szépen megnyugodott. De mikor a gyermeket karjaimra 3902 5| gagyogása vegyült össze furcsa, megnyugtató, harmonikus zenében.~ ~- 3903 5| rajtam valaminek lenni, ami megnyugtatta és lecsillapitotta. Talán 3904 9| angyaloknak, akik üdvösséget és megnyugvást terjesztve, szállnak le 3905 8| hozzád.~ ~- Hátha holnapig megöl a bánat?~ ~- Gyermek vagy!...~ ~- 3906 1| leszünk, megengeded, hogy megöleljelek, hogy fiamnak hivjalak?!...~ ~ 3907 4| hogy szeretlek. Amikor megölelsz, eláll a szavam, amikor 3908 1| Elment a nélkül, hogy megölelt volna... A rossz Ádám bácsi! 3909 1| vagyok már szegény, hiszen megöleltél. Azt hittem, hogy soha sem 3910 6| indult. Utána rohantam és megöleltem. Sirva kértem tőle bocsánatot. 3911 1| őrülve, képes lettem volna megölni és reád kiáltottam, hogy 3912 1| aranyos leányom!... Hogy megölt a szived, te rózsaszála 3913 7| asszony, - gyáva haramia! Megölted, amint megesküdtél rá! Hát 3914 5| valaha képben, vagy irásban megörökitett a teremtő lángelme.~ ~A 3915 8| ha a nagy szürkeség közt megörül valaki a hajlongó rózsatőnek 3916 1| bucsuzott. Mikor már félig megörültem, harmad nap mulva kaptam 3917 5| ellenállhatatlan vágyat, hogy megoldjam a rejtélyt, aminek még egyetlen 3918 1| magával hozta.~ ~A közjegyző megolvasta a pénzt és nyugtát adott 3919 1| rendkivüli dolog történt. Megparancsolta, hogy a kocsis befogjon 3920 8| Másnap reggelre megpattant a bimbó, fehéren, mint a 3921 9| akik szerették. A szem megpihenhet a kihült vonásokon s szende 3922 1| leányom!...»~ ~Egy perczre megpihent. Évek repültek el gondolatában, 3923 3| tett, mintha a tömeg közt megpillantott volna valakit, akivel dolga 3924 1| tett, nem volt okos dolog. Megpróbált mosolyogni és szánté barátságos 3925 1| délután.~ ~A mai nap nagy megpróbáltatások napja volt rá nézve. Először 3926 1| meghallgatásával elpazarol; - de most megpuhitotta a saját gyötrődése s fogékonynyá 3927 5| kérdeztem remegve, amint megragadtam a karját, hogy ne szállhasson 3928 1| legnagyobb felindulás hangján s megragadva az Éliás kezét, tudtán kivül 3929 9| Verőfényes tavaszi nap megragyogtatta a fényes koporsókat; szellő 3930 6| hogy az enyémnek egyszerre megrándult a lába és amily könnyen 3931 1| előtt. Csak mikor a csengőt megrántották, akkor eszmélt fel és küldte 3932 1| Éliás?~ ~A vén zsidóember megrázkódott erre a szóra, azután kiegyenesedett. 3933 9| elválás hangja, amelyre megremeg a legnagyobb közöny is.~ ~ 3934 5| tündérszép arczczal. Ekkor megrémültem arra a gondolatra, hogy 3935 5| előttem valamennyi, mint egy megrenditő szoborcsoportozat, amelynek 3936 1| ezt a kitörést? Doborkay megrendülve szólt:~ ~- Megfoghatatlan! 3937 7| egymást a zugó erdő fölött; ha megrepedt néha a sürü barna fátyol, 3938 1| vagy ugy!...~ ~Barduvay megrezzent és amint tekintete találkozott 3939 5| az átkod sujtsa őket!~ ~A megriadt asszonynak eloszlik arczáról 3940 2| mint egy gőzgép.~ ~Azok megriadva fordultak vissza. Nem láttak 3941 1| utolsó pontját, azután térdei megrogytak és leborult a porba:~ ~- 3942 3| ugy maradt a helyszinén, megropogtatva minden csontjában, hogy 3943 2| dünnyögte Péter és megint megrugta Kisasszonyt.~ ~Azután egy 3944 4| szabad vele ellenkeznem. Még megsejtené az okát, pedig ugy-e az 3945 1| most egy csapással fogja megsemmisiteni ellenfelét.~ ~- Mondjon 3946 1| megdöbbent és nagy zavarában megsemmisülve nézett a gyámra.~ ~- Tehát 3947 6| ember talán adta volna a megsértettet, mr. Brown azt mondta rá, 3948 1| benne! - mondá.~ ~Azután megsimitotta homlokát, és visszatért 3949 1| okosan törje; azután azt megsinyli az üzlet. Hát ha nem prolongálunk, 3950 1| nem volt, akit féltsen, megsirasson; önmagában találta meg azt, 3951 6| Egyszer a kis sárga asszony megsokalta a dolgot és azt mondta: 3952 7| a két embert; kétszer is megszaglászta egy ponton a földet, azután 3953 4| hogy még többtől már ugy is megszakadna a szivem; és a legnagyobb 3954 1| neki megmagyarázni. Majd megszakadt a szivem, mikor azt kérdezte: 3955 1| dologba, azon a réven, hogy megszámoltathatta Barduvayt annak a csekély 3956 1| tudta magát viselni. Ugy megszégyeltem, mikor megtanitott rá, hogy 3957 1| mákonyevő, aki lassankint megszokja a mérget s nem bir megélni 3958 2| gyereket is; majd meglásd, megszokod; te is elfelejted ami volt, 3959 1| elhagyatottság már gyermekkorában megszoktatott arra, hogy ne legyen előtte 3960 6| egyszerre minden oldalról megszólaltak a kaszinó tagjai: «Halljuk 3961 3| aki szerette volna, ha megszoritja az egész kezét és kaczag 3962 1| belőle. A mint egy kicsit megszoritják miatta, vége van: könnyelmü 3963 1| előtt. Nagy haja volt, mikor megszületett; sötét, mint az édesanyjáé; 3964 9| kegyelem.~ ~Egyszer aztán megszünt zokogni és a fejéhez kapott, 3965 2| kantárral.~ ~A romok közt aztán megtalálták a csontvázakat. Ott temették 3966 7| előbb lelőtte a kutyát, mely megtámadta. Oh, most már mindent látok. 3967 1| emberek veséjébe látni, megtanitja rá a hosszu tapasztalat. 3968 1| Ugy megszégyeltem, mikor megtanitott rá, hogy ne vágjak fel a 3969 1| törődött; gyámleányától megtanulta a virágok neveit, gyöngéden 3970 1| életre keltsék. Barduvay megtapogatta az öreg ember szivét. Dobogott. 3971 5| iparkodik az egyensulyt megtartani. Ha a karomat kinyujtom, 3972 1| kétségbeesetten téptem a hajamat, megteltem ujra boszuvágygyal, csakhogy 3973 9| küzdelmekhez szokott férfiak, megtérnek a szivökben ahhoz, akit 3974 1| kamatokban valahogy csak megtérül a kész kiadásunk. Sokáig 3975 4| pallos az afféle.~ ~Ugy-e, megteszed, a mire kérlek? Igen, igen! 3976 2| sövényt vert a ház köré, azt megtetejezte dusan tövissel. Ott ugyan 3977 9| a buta, közönyös sirásó megtévedt volt a temetéskor és fölcserélte 3978 6| imádom.~ ~- Már hallottam és megtiltom, hogy folyvást ismételje; 3979 1| s amely által valóságos megtisztuláson ment keresztül.~ ~Barduvay 3980 8| és megáll előtte, akkor megtörik a várőr némasága s egy kis 3981 1| mindenütt, tisztán leporolva, megtörülgetve; nem lakott ott senki, egy 3982 3| nyakalva a kobakjából, azután megtörülte az öklével a száját és odaadta 3983 5| nagyon gyereknek nézzen s megtoldtam kettővel. Azt mondtam, hogy 3984 3| iramodott neki az ajtónak; ott megtorlódtak huszan, eltelt két percz, 3985 5| asszonyka nem akarja, hogy megtudjam, hova megy. Attól tart, 3986 8| ezt felelte neki: «Majd megtudod, apám.»~ ~Hanem azontul 3987 2| eltelt, mig a környéken megtudták, hogy a pirótai kerülőház 3988 6| látszik mondani: örülök, hogy megtudtam ezt a dolgot.~ ~Duval feldobta 3989 7| senkinek se jut eszébe megütődni rajta; aki nem jön számitásba 3990 6| kaliforniai asszony szeme megüvegesedett, lélegzete elfult. Halálsápadt 3991 3| nagyon boldoggá tennők, ha megválasztanók a doktor urat. No már a 3992 6| egész társaságot. Elnöknek megválasztották Warwick Alicet, az egyetlen 3993 3| hogy megházasodhassék?~ ~- Megvallom, hogy azért.~ ~Ugy értette, 3994 9| eltakarja előlünk azt, akitől megválnunk annyira kinos, akkor megszünik 3995 1| szabad köztünk semminek megváltozni, de ugy-e néha eljösz és 3996 1| bün magzatát? vagy inkább megvárjam, amig megnő, hogy egy napon 3997 3| temetőben.~ ~- Ugy? no majd megvárjuk...~ ~Az öreg ember nem szólt, 3998 3| csapat elvonult előtte, megverselte őket nyomban. Az emberei 3999 1| emberemmel és mind a ketten megvigasztalódva váltunk el. Barduvay Barnabás 4000 6| legyezőjét.~ ~- Hallja-e, Duval; megvonom öntől a szót. Folytassa, 4001 1| nagyon sok pénz, de nem is megyünk tovább: nem fogjuk a váltót 4002 7| erdőszéli ház ablakát erősen megzörgették.~ ~- Mihály! Mihály!~ ~A 4003 5| kiáltott izgatottan, - nem mehetünk együtt!~ ~- Miért?!~ ~- 4004 3| vágyott az árnyékos erdő mélázásra hivó magánya után.~ ~Ilyen 4005 8| kőlapra, mely tüzes volt a nap melegétől és várt.~ ~A fehér rózsabimbó 4006 1| öreg szemében, mely szinte melegitett; ilyen sugarat csak a szeretet 4007 3| ugy érezte, hogy nagyon melegszik a szive, meg a szeme körül.