IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
Bársony István Dobogó szívek Concordances (Hapax - words occurring once) |
Rész
4008 3| egy hét óta és a gyenge melle nem birta az ivást meg a 4009 9| köhögés szállt ki az elszorult mellecskéből, megnehezült a bedagadt 4010 1| czimezve. Száz forintot mellékelt hozzá a szegények számára. 4011 1| athleta karjait összefonta mellén, mintha attól félt volna, 4012 1| játék meg lenne nyerve, - a mellényzsebéből kiráz neki egy tábornoki 4013 6| éljen Brown! Sennor Garda a mellére ütött és azt mondta: olyan, 4014 1| szive kiverte nagy, erős mellét, lassan ballagott az első 4015 7| csendes zörgéssel botorkált mellettök a sürüben.~ ~Egy meredek 4016 6| Alice egyszerre felugrott mellőle:~ ~- Mennyire unalmas! Azután 4017 6| ami a férfiut erre a névre méltóvá teszi, összehasonlitják 4018 7| talaj puha volt, nyomok mélyedései voltak benne. A véreb körülszimatolta 4019 7| orrát lenyomta az egyik mélyedésre, mely az eddig követett 4020 1| óvta azokat a bokrokat, melyekben Bella madárfészket talált 4021 1| megnevezi az intézeteket, melyeknek bizonyos összeget kifizetni 4022 1| atyafiságból kifolyólag, melyhez pedig semmiféle törvényes 4023 1| Mikor megmutatták neki, hogy melyik a közjegyző, odament hozzá. 4024 7| becsületes; a nyomorult pletyka, melylyel el akarták áztatni előtte, 4025 5| halványan pislogó mécset, melynél százszorta jobban fénylik 4026 1| megérlelte titkos szándékát, melyre egy idő óta nagyon gyakran 4027 8| sziklalábánál száz ölnyi mélységben cserreg, csacsog a rohanó 4028 6| mellett a Csendes oczeán mélységében.~ ~ ~ ~ 4029 5| mást, mint a megalázkodás mélységes gyötrelmét. Azután kis puha 4030 9| elzárta a piczi lelkek elől a menekülés utját.~ ~Ami azután következett, 4031 1| a hadnagy benne keresse menekülését és most, mikor itt volt 4032 6| magát a hullámok közt a menekülő emberek felé.~ ~A kaliforniai 4033 6| csaknem felborult.~ ~A másik menekülőt a czápa elkapta és visszarántotta 4034 4| mindenáron akarja, hogy menjek. Még sem szabad vele ellenkeznem. 4035 4| egymást.~ ~Várjon csak, mennyit lógunk a télen passziánszozni!~ ~ 4036 5| véletlenül hátranéz és meglát, menten a föld alá sülyedek szégyenletemben. 4037 1| benne az elfogultságtól mentes józan gondolkodást; és most 4038 6| matróz neki állt az egyik mentőcsónaknak és gyorsan leoldozta; a 4039 7| hogy baja történt!~ ~- Mentse meg tőle az ég jósága, majd 4040 5| kendőt.~ ~Éppen egy sétatéren mentünk keresztül, ahol székek és 4041 1| hogy az ellentétes tulzásba menve, minden érdem nélkül valónak 4042 3| képviselőségtől.~ ~- Szép a menyasszonya? Szereti-e nagyon?~ ~- Persze, 4043 2| neve s hogy azok közé a menyecskék közé tartozott, akiknek, 4044 2| kalapját s még ő sürgette a menyecskét: «Igen, igen; világitson 4045 1| bölcsője!...»~ ~Széthuzta a menyezet függönyét. Az ágy mellett 4046 1| ült le; belekapaszkodott a menyezetes ágy függönyébe és halkan, 4047 5| látta szeméből kiragyogni a menyország bünbocsánatát.~ ~- Oh, jaj! - 4048 1| mint egy eszelős:~ ~- Te menyországom, te aranyos leányom!... 4049 1| cselekedettel ne szolgáljon a menyországra.~ ~Igaz, hogy milliomos 4050 7| mellettök a sürüben.~ ~Egy meredek oldalon a férfi megállott.~ ~- 4051 7| vigyázattal megindult lefelé a meredeken.~ ~A fák közt sötét volt, 4052 1| véletlen sors keltette bennem a merész gondolatot.~ ~Előtte való 4053 1| prolongálni.~ ~Éliás nagy szemet meresztett és csodálkozva csóválta 4054 3| sóhajtott. Ő csak nézett mereven az apjára, aki éppen elsétált 4055 1| aki lassankint megszokja a mérget s nem bir megélni többé 4056 9| hogy észrevétlenül lopja be mérgét legdrágább kincsetekbe, 4057 6| állt valamikor a vademberek mérgezett nyilai előtt s oroszlánokra 4058 9| Balázsék, Zsibói Gergelyék mérhetetlen nagy fájdalmukban lerogytak 4059 1| akinek e pillanatban nem merne a szeme közé nézni, talán 4060 4| Ő megérkezett s esküdni mernék, hogy sejt valamit. Minek 4061 6| tükröződött. A kapitány merőn szegezte szemét egy messze 4062 1| pesztonka, hazaszaladtam egy mértföldnyiről, hogy néhány perczre lássam, 4063 1| nézegette. Doborkay ezer mértföldre kivánta onnan. Ha más valaki 4064 1| Barduvay még mindig el volt merülve irásaiba, nagy buzgalommal 4065 5| már repülni, de még nem merünk.~ ~Tétovázás az élet ez 4066 4| tudománynyal összekevert mese szerint bizonyosan valami 4067 1| és visszatért megint a meséjére.~ ~«Mikor eltemettem a leányomat, 4068 1| az emberöltő előtti idők meséjét. Barduvay hallgatagon nyelte 4069 6| székre.~ ~- Akarja, hogy meséljek valamit? - kérdezte.~ ~Alice 4070 1| lehetett volna.~ ~Bármily mesés volt mindez, amit az öreg 4071 2| is gömbölyitette az egész mesét. Bizonyos, hogy mig ő odajár, 4072 2| a vágás sarkán. Biz’ az messzecskén lehetett. Az asszony felriadt: « 4073 6| kapitány a kormány mellől messzelátóval nézte, hogy a mentőcsónak 4074 1| rávezette a legjobb utra; tervei messzemenők voltak, mint egy hadvezéré, 4075 1| bánatos szemével elnéz a messzeségbe, napkelet felé.~ ~Arra van 4076 1| maga. Az öreg Éliás volt a mestere, ez az utólérhetetlen üzletember, 4077 1| már régen tulszárnyalta a mestert, aki mindinkább eszközzé 4078 2| Kisasszony» tudniillik két igazi mészároskutya volt. Azt is tudta Birda, 4079 6| A mentőcsónak alig ötven méternyire volt már csak tőle. A derék 4080 6| ugyanakkor iszonyu sikoltás metszette át a levegőt, s a csónak 4081 3| kurián, amelyen tul már a sik mező következett. Mikor még olyan 4082 1| füstös légkörét felváltotta a mezők harmatszülő köde.~ ~Barduvay 4083 1| ligetes erdőből kiért a sik mezőre, magasra nyult vetés fénylő 4084 3| az emberek; a pillangós mezőt mindig ugyanaz a szellőcske 4085 8| tudod, hogy miért van, hogy miattad van? Ereszd el mindjárt 4086 5| még kellemetlenség érheti miattam...~ ~A szégyen miatt elöntött 4087 3| Mikor Gubaczi látta, hogy miben áll a dolog, váltakozni 4088 5| éljen.~ ~- Honnan tudja?!... Miből gondolja?!... ~- Látom a 4089 3| Jönnek a rácskaiak, ezek a mieink! Gubaczi nekirohant egy 4090 1| ezt a levelet adta, hogy mihelyt a kisasszony felébred, adjam 4091 1| csinált egy milliót; az egy millióból a többi öt év alatt még 4092 1| a dologról, mintha az ő millióiból kerülne ki a dus hozomány. 4093 6| feleségét, a feleségére meg a millióit. Mikor a temetésről hazamentek, 4094 1| szeretőjével. Barduvay Ádám, a milliók ura, megirigyelte tőlök, 4095 1| türelme? Könnyü egy olyan milliomosnak.~ ~Barduvay felelt a kérdésre.~ ~- 4096 6| ugy intézkedett, hogy a milliós vagyon fele az unokaöcsre 4097 1| tiz év alatt csinált egy milliót; az egy millióból a többi 4098 1| gyermeket karjaimra vettem, mindannyiszor elöntött a vakdüh, elsötétedett 4099 1| a kérdésben, hogy hátha mindaz, csak egy végzetes tévedés. 4100 1| szeret engem, öreg Éliás. Mindazok közt, akiket ismerek, magára 4101 1| Ráképzelte arra az ajakra mindazt, amit róla hallani vágyott 4102 3| azon az ötven szekeren. Mindegyik hoz legalább három vöröset, 4103 1| készen voltunk, kifizette mindegyikünknek egy esztendei bérét és meghagyta, 4104 1| szorgalmának jutalma legyen, ami mindenekfölött emelte benne a munkakedvet 4105 1| közben megakadt a szeme mindenen, a leányka lecsüngő haját 4106 5| cselekszünk-e valamit s bár mindenféle sejtéssel van már tele a 4107 5| pázsitos erdőben lennék, ahol mindenfelől ez a kis lilakék gyönyörüség 4108 9| szállotta meg szivét.~ ~Mindenható! most már talán az ő gyermekén 4109 6| bejárta a világot és ért mindenhez, ami a férfiut erre a névre 4110 9| hullott a két koporsóra; mindeniken ott volt a gyöngyvirágból, 4111 5| kilenczvenkilenczben csunya. Mindenképpen jobb neki békét hagyni, 4112 3| tette eddig is a faluban mindenkivel. Valamire gondolt, ami megnyugvással 4113 7| esni kezd az eső, vége van mindennek,... elmossa a nyomot...~ ~ 4114 1| sárból és lemondott érte mindenről, ami zaklatott életének 4115 5| ebben a viskóban, messze mindentől és mindenkitől, ami, vagy 4116 1| költöztet a házba. Mikor mindezzel rendben volt, akkor értesitette 4117 1| tulszárnyalta a mestert, aki mindinkább eszközzé vált kezei között. 4118 6| rajongott az elnökért, de mindnyájan látták, hogy mr. Brown valóságos 4119 1| aggodalmasan a küszöbről.~ ~Mindönki oda nézett. Éliás volt; 4120 4| mernék, hogy sejt valamit. Minek is legyenek azok a haszontalan 4121 3| Hallja, Kondor, miről beszél maga?~ ~Az öreg paraszt 4122 2| indult most?~ ~- Mennék a misére.~ ~- Isten hirével. Mondja 4123 1| adta a meglepettet.~ ~- Mivel szolgálhatok, hadnagy ur?~ ~ 4124 1| körül, aki nem sejtette e modern Tantalus gyötrelmeit. Pedig 4125 1| öreg ember mindig tudta módját ejteni, hogy szorgalmának 4126 1| magamról kétséget kizáró módon életjelt nem adnék: összes 4127 1| csendes ház kapuja bezárult mögöttük, azután ismét kihalt lett 4128 8| őr járkál körüle, az is mogorva és szótalan; az örökös csendben, 4129 1| askéta türelmével, mely annál mohóbban emészti fel az önuralmat, 4130 8| közt jégvirág tenyészik; a mohos falon zöldhátu gyik lesi 4131 3| szereti-e?~ ~A «pipacs» lázas mohósággal nézte a férfi ajkát, hogy 4132 2| ide a cserebogarak meg a mókusok közé! Még a templomba se 4133 8| találta sehol. Akkor lement a molora és megkérdezte a halászokat 4134 8| némasága s egy kis történetet mond el arról a rózsáról.~ ~*~ ~ 4135 5| asszonyom, elvezetem, - mondám.~ ~- Oh nem, köszönöm, semmi 4136 1| sirnak és szakgatott szavakat mondanak egymásnak, hizelgő örömmel, 4137 1| bizonyára nem volt semmi mondanivalója. Ránézett Barduvayra, a 4138 6| a benszülöttekkel, akik, mondhatom, sok borsot törtek az orrunk 4139 1| akinek azt kellett, hogy mondjam: «Alászolgája!»...~ ~Hogy 4140 1| megsemmisiteni ellenfelét.~ ~- Mondjon le örökre a gyámleányomról, - 4141 5| ugy, ahogy a Ponson- meg a Montapin-féle regényekben előforduló toronyórák 4142 3| rácskaiak, most huzd rá, moré, aki vályogvető árgyilusod 4143 6| kapaszkodott, aki imákat mormolt, miközben a fogai vaczogtak.~ ~ 4144 5| bünbocsánatát.~ ~- Oh, jaj! - mormolta kinosan, boldogan. S mikor 4145 2| felesége gyöngéd gondoskodással mosogatja az erdész karját; egy nagy 4146 8| másik leány ajkán gunyos mosoly játszott, a fiu meglátta.~ ~- 4147 9| akinek nincs számunkra többé mosolya, hangja: addig fel sem tudják 4148 9| vigasztalást lel abban a szerelmes mosolyban, amelylyel a tehetetlen 4149 1| mozdulatlanságát, a gyermek mosolygó ajkát, melyről az élet lehelete 4150 1| az az érzelem, amelyet a mostani körülmények közt nem ujit 4151 7| Azt hiszem, hogy jó mostoha lennék, - mondá akadozva.~ ~- 4152 1| gazember a tulajdon apja, aki mostohább volt hozzá a mostohánál, 4153 1| aki mostohább volt hozzá a mostohánál, s ennek a nyomorultnak 4154 5| gazember!»~ ~A folyosón motoszkálás támadt: valaki jött. Nehéz 4155 1| szobán; lépései dobogtak a mozaik padlón, mintha össze akart 4156 9| verőfényt, mikor a levegő minden mozdulása olyan hangot támaszt, mintha 4157 5| lábacskája a földet; minden mozdulata hajlott, siklott; igazán 4158 1| haját, mely fejének minden mozdulatára másképen omlott fehér vállára. 4159 7| bujkálás, mikor az eb végre mozdulatlan maradt, majd nyöszörögve 4160 1| halott néma, örökpihenésü mozdulatlanságát, a gyermek mosolygó ajkát, 4161 1| sötétségben; Barduvay Ádám olyan mozdulatot tett, mintha csókot intett 4162 1| valahová a Nilus vizére, ahol Mózes kosara libegett egykor a 4163 2| futott elő a pitvarból a mozgás neszére s rögtön nagy játékot 4164 1| mint egy emberöltő előtt; mozgása ruganyos, arcza ránczai 4165 6| nézz meg jól, nem vagyok én mozlim, hanem angol, a nevem Brown. 4166 9| csak a piczi száj széle mozog még remegve; csupa esdeklés, 4167 2| egészen könnyen forog az olyan müveletlen parasztész. A feleségére 4168 3| nyilvánvalóvá tette, hogy általános müveltségü ember, de ami mind nem volt 4169 9| mama kiérez belőle.~ ~A mulandóság örökké járó órájában egyre 4170 3| főkortesének volt is rajtok nagy mulatsága. Ha egy-egy kis csapat elvonult 4171 9| nyujtva egymásnak, feledjék a multat, akár volt okuk az ellenségeskedésre, 4172 1| gondolkozzék, mielőtt örökre szakit multjának emlékeivel s az uj embernek, 4173 4| még jobban sietek, mint a multkor. Csak öt perczem van s azután 4174 1| sokáig tart, be fog válni élő mumiának.~ ~Az öreg Éliás nagyon 4175 6| parancsot, a kormányos teljes munkában volt, hogy megállitsa a 4176 1| mindenekfölött emelte benne a munkakedvet és a kitartást. Ennek köszönhette, 4177 1| önmagában találta meg azt, ami munkára, küzdésre buzditotta, s 4178 6| azon a dombon tul táborozik Musir seik, az ellenséged, akinek 4179 2| gondolt. Elég a gyanunak egy mustármag, hogy perczek alatt toronymagasságu 4180 2| el se megyek, mikor nem muszáj. Hisz nekem is kell egy 4181 4| itt mulatok, igaz, hogy muszájból, de mégis mulatok. Mért 4182 8| titkát, még a helyet sem mutathatta meg senki, ahol a katasztrófa 4183 2| csütörtökön aztán megbökte mutatóujjával a homlokát. «Nini! Ennek 4184 1| emelkedik ki és vérző szivére mutatva, igy kiált fel:~ ~- Fiam, 4185 4| halál, ami kérlelhetetlenül mutogatja Meduza-arczát mindenütt, 4186 7| meg a nagy bolond kutyára mutogatott, mely nagyokat ugrott kis 4187 2| volt, üszköt dugott a ház nádfedelébe, azután felmászott a kémény 4188 1| könyörgött előtte és ugyanakkor a nagyapja hangját vélte hallani, aki 4189 1| megátkozza születését és nagyapját, akinek eszményi nagyravágyása 4190 1| ki a dus hozomány. Ez is nagyban emelte nagylelküségét az 4191 5| irigy fátyol miatt, de ahogy nagyjából megitélhettem a körvonalak 4192 1| hallgatta az egyszerü, de nagyjelentőségü szavakat, - Bella és Sarolta 4193 1| hozomány. Ez is nagyban emelte nagylelküségét az emberek előtt. A leány 4194 7| hazulról, a gyermeket levitte a nagymamájához, a faluba, ugy szaladt fel 4195 6| tarthatta magát a türelem nagymesterének. Hazájából, ahol az emberek 4196 5| a falig vonszolta magát, nagynehezen feltápászkodott és hirtelen 4197 6| hogy husz éves létére a nagynéni jogánál fogva ugy bánjék 4198 1| imádság. A festő, hogy annál nagyobbá tegye a hatást, odafestette 4199 2| ő tudta miért.~ ~Persze nagyot nézett az asszony, mikor 4200 1| emberek csodálatát, meg nagyrabecsülését. Milyen haszon, mikor minden 4201 1| nagyapját, akinek eszményi nagyravágyása ebbe a rettenetes helyzetbe 4202 3| se a régi többé. Csupa «nagysád» az egész ember. A «pipacs»- 4203 3| Hát a kisasszony ő nagysága hol van?~ ~- A «pipacs?»... 4204 9| festésével, a veszteség nagyságának magyarázásával a kinzás 4205 1| ismerni akarta a veszély nagyságát s nagy megelégedéssel értesült 4206 1| Egyszerü fakoporsóban feküdt, nagyszakállu zsidók tették a gyászkocsira. 4207 1| tisztelettel esedezett a «nagytekintetü» szerkesztőséghez, hogy 4208 1| hitte, hogy a tisztecske nagyzol. Kiváncsi volt a folytatásra.~ ~- 4209 4| meg minden emlékemet, ami nálad van. Ő megérkezett s esküdni 4210 1| hajnalban személyesen volt nálam és előre kért, hogy legyek 4211 1| hogy ő vetélytársa egy nálánál szerencsésebbnek s attól 4212 3| naphosszat kergetett; remegett a napért, boldog volt, ha a nyári 4213 3| mint a pillangó, melyet naphosszat kergetett; remegett a napért, 4214 7| halványabb volt az esküvő napján; engedelmeskedett, mert 4215 1| sikerét köszönhetem, esküvőjük napjától fogva magukhoz vegyék és 4216 1| szemével elnéz a messzeségbe, napkelet felé.~ ~Arra van valamerre 4217 8| itt légy idejére.~ ~- ~ ~Napközben az ég kissé beborult, alkonyatra 4218 1| egyszer.~ ~A váltókat csak a napokban vitte el Éliás; lejáróban 4219 2| majdnem komor volt a következő napokon. Nem tudta, mihez kezdjen. 4220 6| baszus hangjával kisérje az ő nápolyi dalait.~ ~A bolondos Duval, 4221 7| kötelesség együtt tartja őket naponta.~ ~Mielőtt elment hazulról, 4222 5| sincs ebben a himporos, napsugaras korban...~ ~Alig érte a 4223 6| fényes tárgy villant meg a napsugárban, melyet fogai közé vett, 4224 1| el tőle a süteményt meg a narancsot; most a kézcsók egyszerre 4225 1| magával a gyermekemet: a bün nászutja volt az!...~ ~Megtört az 4226 1| lassankint kiszáradnak belőle a nedvei és elfonnyad. Ha még sokáig 4227 7| hazaindult, a temető kapujánál nedves érintést értett a kezén; 4228 9| volt a gyöngyvirágból, meg nefelejtsből font koszoru, széles kék 4229 6| Halljuk Fiorit!»~ ~Az olasz negédesen meghajtotta magát, mint 4230 6| sebességgel, hajtott a vizen. Négy matróz neki állt az egyik 4231 8| mindent a Quarnero fölött. Negyedóra mulva csak a fiumei világitó-torony 4232 5| hangzott a fülembe, most már negyedszer.~ ~Azután belekapaszkodott 4233 4| kis hajat, meg egy szál négylevelü lóherét. Ez a kis haj onnan 4234 2| rájártak a vadra. Egyszer alig négyszáz lépésnyire a háztól, lőttek 4235 1| megmondja Éliásnak, hogy négyszem közt akar vele lenni, de 4236 8| elvadult várkertjében azt a két négyszögölnyi zugot, melyen gondos kéz 4237 1| kezében, ugy ment végig néhányszor a szobán; lépései dobogtak 4238 9| az elhagyatottságban csak nehezebbé teheti sorsát: és azért 4239 7| közt sötét volt, nagyon nehezen lehetett haladni; a férfi 4240 2| nincs megvesztegetve.~ ~Nehézkes futással igyekezett hazafelé. 4241 5| valamiért mégis meg talált rá neheztelni?~ ~- Én sohasem nehezteltem 4242 4| lesz tőlem leveled. Ugy-e neheztelsz? én drágám, bocsáss meg, 4243 5| neheztelni?~ ~- Én sohasem nehezteltem a nővéremre, de ha egy kissé 4244 1| körülötte a világos levegőben; néhol tünt fel csak az utszélen 4245 1| lesz egy sereg «tekintet»-nek s hogy abból az atyafiságból 4246 1| magányos élete ridegségére. A nekibokrosodott szőlővenyige közt egy jókedvü 4247 6| halottal.~ ~Azon kezdte, hogy nekifogott és rendbe szedte a zürzavaros 4248 7| visszafordult, meg ujra nekiindult és hirtelen átvetette magát 4249 3| ezek a mieink! Gubaczi nekirohant egy uniformisba bujtatott 4250 1| s nem bir megélni többé nélküle.~ ~A szél arról az oldalról 4251 1| idege megelevenült, változó némajátékban nyilvánultak gondolatai.~ ~ 4252 8| akkor megtörik a várőr némasága s egy kis történetet mond 4253 1| Barduvayra, aki igazat adott neki némaságával.~ ~«Nem hinné, Ádám ur, 4254 1| ráestek a halott arczképére. A némaságban szinte testté váltak a szomoru 4255 8| embergyülölővé vált, és némává, akár egy karthauzi. Félvállról 4256 9| féregnél, amelyre rátapostak és nemcsak a fájdalom az; ami urrá 4257 5| kell.~ ~A fanatizmus egy neme szállott meg, a mely sokkal 4258 6| soha.~ ~Benne van már az némely asszonyban, hogy ugy gyötör 4259 1| függetlenségét, széttépte nemeslevelét, bebizonyitotta neki, hogy 4260 1| csatákban kapott sebek tették nemessé; egyszerüen Szabó Pálnak 4261 1| kincsünk.~ ~Végre is az a nemesség üzleti okokból is megérte, 4262 1| Eddig nem adott semmit a nemességére. Nem ugy nevelték, hogy 4263 1| már nem jelent mást, mint nemességet. De az én apám nem Doborkay 4264 1| akik erről tudnak. Az ujabb nemzedék előtt nem más Éliás, mint 4265 8| a Frangepánok rég kihalt nemzedékéről beszél minden: a harczi 4266 6| verte a taktust.~ ~Igazi nemzetközi társaság volt. Félig ur, 4267 1| befogjon s beszaladt Sarolta nénihez, hogy értesitse.~ ~Elhatározták, 4268 5| Oh jó néni, aranyos nénike!... de jó, hogy eljöttél, 4269 1| tovább.~ ~«Kérd meg Sarolta nénit, a mi jóságos védőangyalunkat, 4270 5| Késő is volt már. Az utcza népessége megcsappant; akit szanaszét 4271 8| elváltozott sima jéglappá, melyen nesztelenül siklottak elő a brazzerák. 4272 5| zenében.~ ~- Édes kicsikéim! Netek, itt van, amit igértem; 4273 1| Igaza van, a Doborkay név ma már nem jelent mást, 4274 1| gyámleányától megtanulta a virágok neveit, gyöngéden óvta azokat a 4275 3| innen a környékről. Pesten nevelődik.~ ~A két férfi kezet fogott.~ ~ 4276 1| gyámleányát oly nemes erényekben nevelte fel s vigasztalhatatlannak 4277 1| semmit a nemességére. Nem ugy nevelték, hogy ambicziója lett volna 4278 1| könnyitetted meg nekem azt is. Jól neveltél engem; a te iskolád volt 4279 1| mit csinálj. Nem hiába neveltelek én ugy; hagytalak sanyarogni, 4280 1| a karomon, a térdeimen; neveltem okosan, játszottam vele, 4281 1| számla-könyvet és beirta a gyámleánya neveltetésére tett kiadások közé.~ ~Nagy 4282 1| levonva minden évben belőle a neveltetési költségeket; a vállalkozásai 4283 1| volt a haldoklónak. Gonddal neveltette a gyermeket; amig kicsi 4284 6| én mozlim, hanem angol, a nevem Brown. Ugy járok-kelek ebben 4285 5| állotta soká. Megkérdezte a nevemet, megmondtam. Ő bizony azért 4286 4| hogy nagyon szeretlek. Hogy nevetem magamban azt a fiatal embert!~ ~ 4287 7| akinek olyan édes a sirása, a nevetése, s akit ha ott érez az ölében, 4288 5| A nővérem sohasem nevetett ki.~ ~- Oh, Istenem! hát 4289 1| óriás», mint a hegy-lakók nevezik.~ ~Egyetlen kegyet kért 4290 1| irta a hadnagy - igy nevezlek, mert rövid idő választ 4291 3| van a szivéhez, hogy ugy nevezze?~ ~Mikor az előkelő doktor 4292 5| hogy folyvást gyermeknek nevezzen, de a szavamba vágott:~ ~- 4293 3| mikor behoztak neki egy névjegyet: Az ő neve volt rajta s 4294 1| egy szekrényből kivett egy névmutatót. Száraz, ránczos ujjaival 4295 6| mindenhez, ami a férfiut erre a névre méltóvá teszi, összehasonlitják 4296 1| gyengitette meg; régi nemesi névről, katonatiszti becsületről 4297 5| álmodjál tündérvilágról, amely névtelen tüneményekkel van tele.~ ~ 4298 1| dolog történt; egy puszta névtől nem zavarodik meg egy olyan 4299 1| elhagyott, a korcs, aki lopott névvel, hazug álarczczal csalja 4300 5| szoktak az utczán hátra nézegetni.~ ~Mikor beült egy bérkocsiba, 4301 1| Valami irás volt előtte, azt nézegette. Doborkay ezer mértföldre 4302 5| gyermekek, akikre oly gyönyörrel nézek, ha a véletlen összehoz 4303 5| feleséged?~ ~A nagy bünös tétova nézése aggódva rámeredt az asszony 4304 5| a fiatalságából, érzem a nézéséből. Jöjjön innen, nem jó minekünk 4305 9| vonásokon s szende alvásnak nézheti azt a rettentő nyugalmat, 4306 1| tisztaság.~ ~Az utczára néző ablakok vas rostélylyal 4307 7| a férfi.~ ~- Igen, igen, nézzük meg, Mihály. Az Isten jósága 4308 1| ringó habokra, valahová a Nilus vizére, ahol Mózes kosara 4309 1| libegett egykor a fehér nimfavirág között.~ ~Éliáson erőt vett 4310 3| hogy hát miért jött, ha nincsen egyéb mondani valója?~ ~ 4311 5| Hiányzik még a tapasztalat, nincsenek megerősödve szárnyaink: 4312 2| alatt toronymagasságu fát növeljen belőle. Eddig eszébe sem 4313 1| sirt.~ ~Bella türelmetlenül nógatta: Tovább, tovább!~ ~- Azután 4314 5| szivünk: nem közeledünk egy nőhöz másként, mint félénk tisztelettel. 4315 5| értettem; nem tudtam olvasni a női szemekben. Csak egy szót 4316 5| mögötte történik. Jó nevelésü nők különben sem szoktak az 4317 5| rohamosan éreztem magamban nőni, annyira, hogy már nem is 4318 1| Doborkay hozzá fordult.~ ~- Nos tehát, ön átveszi most a 4319 7| akár egy halálra sebzett nőstény tigris:~ ~- Gyilkos!...~ ~ 4320 3| Áthallatszott hozzájok a vörösek nótája:~ ~»Pesti doktor nem kell 4321 3| nem birta az ivást meg a nótát, azt gondolta: «Milyen penészvirág 4322 1| sejtette, hogy a gyermeket már nővé fejlesztette a szive. Mikor 4323 5| te szeretni fogsz, mint a nővéredet.~ ~Félig önkivületben rebegtem 4324 5| Mi lesz akkor, ha az uj nővéremmel többször találkozom, ha 4325 5| Én sohasem nehezteltem a nővéremre, de ha egy kissé megboszantott, 4326 8| senki. Az utolsó tulajdonos, Nugent gróf halála óta csak egy 4327 7| ugrott fel rá s örvendő nyafogással nyaldosta a kis gyermek 4328 3| kondásszámadó, nagyokat nyakalva a kobakjából, azután megtörülte 4329 5| ki ezt: két kar fonódott nyakam köré és... Azt hittem meghalok.~ ~ 4330 6| tiz percz s a beduin már a nyakamon volt. Elővettem pisztolyaimat 4331 4| Ez a kis haj onnan való a nyakamról, tudod, ahol ugy szeretsz 4332 7| rá s örvendő nyafogással nyaldosta a kis gyermek kövérkés karjait.~ ~ 4333 3| ablakpárkányában, ugy remegett, mint a nyárfalevél.~ ~- Köszönöm alássan; igen, 4334 5| forrt, mintha ezer démon nyargalt volna ereimben s letelepedtek 4335 1| gyermeket a zárdából kivegye. A nyáron a leány vidéken volt egy 4336 1| megaranyozta a czéget és kiemelte a nyárspolgári versenyzők közül. Bizalmat 4337 1| fogzással kinlódott, rájött a nyavalya és egy nap alatt megölte. 4338 3| hideglelős Gedő, kikelt a nyavalyás a betegágyból és párnák 4339 1| vannak, melyek iszonyu pénzt nyelnek ugyan el, de valamikor bőven 4340 1| meséjét. Barduvay hallgatagon nyelte minden szavát.~ ~«Judit 4341 6| Odajött hozzám és jó olasz nyelven azt mondta:~ ~Bolond vagy, 4342 3| mit mondott maguknak az a nyelves leány?~ ~- Nem mondott az 4343 6| savanyu angolt kiüsse a nyeregből, de signor Fiori, aki a 4344 5| Hadd érjen, - válaszoltam nyersen, - de azért nem türöm, hogy 4345 1| akkor a játék meg lenne nyerve, - a mellényzsebéből kiráz 4346 6| egyenesen, mint a repülő nyil, furta magát a hullámok 4347 6| valamikor a vademberek mérgezett nyilai előtt s oroszlánokra meg 4348 3| férfi ajkát, hogy a szája nyilásakor leolvashassa róla a választ. 4349 7| világosság csuszott le a nyiláson az erdőszéli deszkafedeles 4350 9| agyvelejének szüksége, vagy egy nyilasra, a melyen át elüldözze róla 4351 1| leánya ereklyéit őrzi, nem nyilhatott meg hazugságra az apa szája. 4352 9| szegény szenvedő ajak nem nyilik szóra többé; csak a piczi 4353 1| képek. Az ablakok az udvarra nyiltak s egy ajtó átvezetett az 4354 5| megmozdult s előre lépett, nyilván azzal a szándékkal, hogy 4355 1| megelevenült, változó némajátékban nyilvánultak gondolatai.~ ~Akik Barduvayt 4356 1| ostobául őszinte tekintetéből nyilvánvaló volt, hogy a vadászház mögött 4357 3| sok szép tudományt, amivel nyilvánvalóvá tette, hogy általános müveltségü 4358 1| Bellát rábizhassa: maga nyitotta ki ajtaját leghalálosabb 4359 1| azonnal hivasson közjegyzőt, nyittassa fel asztala fiókját és olvastassa 4360 9| födelét.~ ~Amig a koporsó nyitva van, addig a halott még 4361 6| tovább.~ ~Istenkisértés, - nyögte az olasz, a ki tudta, hogy 4362 5| megvert kutya; reszketve, nyögve felnyul lecsüngő kezéért 4363 7| mozdulatlan maradt, majd nyöszörögve turt be orrával a gaz közé. 4364 4| irni mostanig. Pedig már nyolcz napja hallgatok. De mikor 4365 3| Petit, éppen most van bent a nyolczvanadik ember.~ ~- De hát hogy az 4366 3| szavazatát az utolsó fehér; éppen nyolczvannal voltak kevesebben, mint 4367 6| pihent a szellő, csak a hajó nyomán támadt langyos légáramlat.~ ~ 4368 7| bajtársát és felvette a férfi nyomát ujra. Néhány lépésnyire 4369 7| mely az eddig követett nyomhoz jobban hasonlitott.~ ~Attól 4370 7| helyen a talaj puha volt, nyomok mélyedései voltak benne. 4371 7| lehetett kétség, hogy jó nyomon jár. A rohanó felhők még 4372 9| szegénynyé, aki megismerkedik a nyomorral, de hagyjátok meg neki gyermekét, 4373 9| akinek meghal a gyermeke, nyomorultabbnak érzi magát a féregnél, amelyre 4374 5| sötét, szük utczába és egy nyomoruságos viskó előtt hirtelen megállott. 4375 7| mindennek,... elmossa a nyomot...~ ~Megragadta az asszony 4376 9| a hajokat a szenvedések nyoszolyája mellett; az apák, a kemény, 4377 1| szeme, kezdett kijönni okos nyugalmából.~ ~Egyszerre Éliás megállott 4378 4| mire kérlek? Igen, igen! a nyugalmamért.~ ~Majd én is hálás leszek; 4379 9| alvásnak nézheti azt a rettentő nyugalmat, amelynek nincs többé másban 4380 1| székkel, visszanyerte katonás nyugalmát és udvariasan üdvözölte 4381 1| látták másképpen, mint okos nyugalmával, azokra leginkább magas, 4382 6| hidegszivüek, elhozta magával a nyugalom látszatát, de Afrika levegője, 4383 1| kiráz neki egy tábornoki nyugdij-alapot.~ ~Jelentették, hogy be 4384 1| Szüksége volt rá, hogy minél nyugodtabban gondolkozzék, mielőtt örökre 4385 1| szivek harczterén s a Bella nyugodtságát a legjobb jelnek vette.~ ~ 4386 1| közjegyző megolvasta a pénzt és nyugtát adott róla, azután ünnepélyes 4387 1| felsirt, gyöngéd csókjával nyugtatta meg.~ ~A csendes ház kapuja 4388 1| boritékra jegyeztem és ne kérjen nyugtatványt.~ ~Az inas átvette a postát. 4389 1| csekély adományt a lapban nyugtázni. Dusan kamatozó jótékonyság 4390 1| édesanyja mintha irgalmat kérve nyujtaná felé kezét. Mintha hallotta 4391 9| érzés előtt, hogy kezet nyujtva egymásnak, feledjék a multat, 4392 6| a hullámok közül s övébe nyul. Valami fényes tárgy villant 4393 5| kedélyállapotban vagyok, amelyben nyulat lehet az emberrel fogatni.~ ~ 4394 6| hogy összeszedje.~ ~- Ne nyuljon hozzá! - hangzott boszusan 4395 1| a más eszére. Csak akkor nyultam a hónod alá, hogy emeljek 4396 6| versenyuszáson, melyen az ó- és az ujvilágban részt vett, 4397 6| van lyuk, oda se neki. Az oázban van forrás, a többi az ő 4398 6| egymás mellett a Csendes oczeán mélységében.~ ~ ~ ~ 4399 6| Igen. Innen. A Csendes óczeán közepéből. Megyek, ha ugy 4400 6| mentőcsónak mint siklik végig az oczeánon. Egyszerre elsápadt és iszonyodva 4401 6| utján, siklott végig az óczeánon.~ ~A Csendes-tenger végtelensége 4402 3| Mikor a kvaterkázó kompánia odabent meghallotta a dolgot, ott 4403 5| képes. A torzonborz ember odacsuszik hozzá, mint egy megvert 4404 8| szoritotta. Mikor a fiu odaért hozzá, egyszerre felszökött, 4405 1| nagyobbá tegye a hatást, odafestette az életet is. Egy bölcső 4406 1| a kelepcze felállitva.~ ~Odafordult Éliáshoz:~ ~- Sok pénz, 4407 1| csüngött szemébe.~ ~Bella odafutott hozzá és megmutatta neki 4408 5| Észrevette és odacsuszott, odahajlott hozzám, mint egy kis kigyó, 4409 7| akarták gyermekök sorsát, odaigérték. Sokszor van ez igy az életben, 4410 2| mesét. Bizonyos, hogy mig ő odajár, azalatt történik valami. 4411 3| Biz abba jó idő lelt, mig odajutott, ahová akart; találkozott 4412 2| gyertyavilág fénylett ki; Birda odalopózott az ablakhoz. Látta, amint 4413 3| már most, kérem, tessék odanézni, - henczegett a jegyző, - 4414 2| hallgatózott egy pillanatig, végül odarohant hozzájok. Meg voltak halva.~ ~ 4415 5| felnyul lecsüngő kezéért s odaszoritja az ajkához. Egyszerre felordit 4416 5| kicsit!~ ~A fátyolos asszony odatapasztotta hófehér gyöngéd arczát a 4417 6| másként; felkelt hát és odaült eléje egy alacsony tábori 4418 5| leánya fölemelte a földről.~ ~Odavezette az egyetlen fapadhoz, leültette 4419 8| megfogta az apja kezét és odavitte a bimbós rózsatőhöz.~ ~- 4420 8| partra a viz a Mal-tempo öblénél, az egyik akkor is szorosan 4421 1| regényes vén asszony az öcscse kedvéért; kicsinált dolog, 4422 1| elsőszülött, átengedjen az öcscsének mindent: nevet, szerelmet, 4423 1| hogy gondoljon rám, szerető öcscsére, akinek érdekében feláldozta 4424 1| ember és felragadva székét, öklének egy ütésével pozdorjává 4425 3| kobakjából, azután megtörülte az öklével a száját és odaadta a maradékot 4426 7| villámokat szórt, amint ökölre szoritott kezét belevágta 4427 7| nevetése, s akit ha ott érez az ölében, amint kis piros szájával 4428 1| fátyolos arczkép, hanem az az ölelés, az a zokogás, győzte meg 4429 5| furdalását s hogy csókok és ölelések lázával vesztegesse meg, 4430 7| melynek valamikor érezte ölelését? És az ember olyan nyugodt, 4431 5| elzüllött embert:~ ~- De ölelj meg hát! Vagy nem kell a 4432 8| felkapaszkodott az apja nyakába, ugy ölelte meg.~ ~- Száz rózsatő közül 4433 4| Ha igen, akkor gyere és ölj meg, mert akkor csak a halál 4434 8| várrom sziklalábánál száz ölnyi mélységben cserreg, csacsog 4435 6| mint a madár. Külömben nem ölök egyebet, csak tigrist meg 4436 7| másé legyek? Hát mért nem öltél meg akkor engem? Mért gyilkoltad 4437 6| Ugy járok-kelek ebben az öltözetben, a ti ellenségtek közt, 4438 1| hogy közönséges szerelmi ömlengések gyüjteményét találja benne.~ ~ 4439 1| ösmerd meg az életet és légy önálló, aki nem szorul soha a más 4440 1| megszokta a rendithetetlen önbizalmat, ami pedig már magában is 4441 1| leány egyaránt naiv, de önérzetes ember - lassan szürte a 4442 5| nem birtam tőle megválni s önkénytelenül tettem utána még néhány 4443 5| mint a nővéredet.~ ~Félig önkivületben rebegtem utána:~ ~- Szeretni 4444 1| mely pedig csak betetézte önmaga előtt a megaláztatást.~ ~ 4445 1| akit féltsen, megsirasson; önmagában találta meg azt, ami munkára, 4446 1| vallomást mások előtt tette önmagának. Azután, mikor látta, hogy 4447 6| Tuniszban történt.~ ~Önök tudják, hogy nagyon sok 4448 1| feltétel alatt azért segitenék önön.~ ~Majdnem megbánta, mikor 4449 1| ugyan el, de valamikor bőven öntik majd a kamatot. A százezer 4450 6| át edzette vérét, lelkébe öntötte már a sivatagok tüzét. E 4451 6| Hallja-e, Duval; megvonom öntől a szót. Folytassa, Fiori!~ ~« 4452 1| hogy kiszabaditják magukat önuralma alól és most összezuzzák 4453 1| mohóbban emészti fel az önuralmat, minél tovább volt szigoru 4454 6| tüzét. E pillanatban az önuralom, meg a forró vér kelt tusára 4455 3| ember.~ ~- De hát hogy az ördögbe jutott ilyesmi eszökbe...~ ~ 4456 5| A féltékenység mardosó ördöge eltünt volt szivemből; a 4457 1| is gondolt, hogy ennek az ördögnek valószinüleg villogó szeme 4458 6| hittem volna, hogy olyan ördöngős állat egy igazi arab ló. 4459 4| mi fiatalok gyalog, az öregek csacsin, vagy kocsin. Tapsolni 4460 1| egyedül állóvá a világon. Öreges volt már, meggörnyedt a 4461 1| szerteszállni, azután odahajolt az öreghez és gyengéden vállára tette 4462 1| odament Éliás mögé. A szegény öregnek mozgott a szája, mintha 4463 1| áhitatos arczczal végzik örök egyformaságu dolgukat hajnaltól 4464 7| biztossággal haladt tovább.~ ~Egy örökkévalóságig tartott rajok nézve ez a 4465 1| szomoru képet, a halott néma, örökpihenésü mozdulatlanságát, a gyermek 4466 1| hétszilvafásnak, a szép örökség jó kézre vár; majd elcsinálja 4467 1| jobb helyen van a gyermeke öröksége, mint az árvapénztárakban, 4468 1| elszámolódik a kisasszonyka örökségébe. De a leány legalább nem 4469 1| De erre nincs szükség. Örökségem van, mely bőven meghaladja 4470 1| valami anyai ágon maradt kis örökségről, hanem az már uszott; a 4471 7| sirját, a kereszt mellett örökzöld fenyőbokor nőtt.~ ~A sürü 4472 9| Az anyaság a legnagyobb öröm, amit Isten az asszonynak 4473 6| Warwick Alicenak különös öröme telt abban, hogy husz éves 4474 1| Az öreg cseléd kiabált örömében, Barduvay kiküldte. Az ajtóban 4475 3| megint piros volt. Olyan édes örömest hallgatta, mikor a jeles 4476 4| kocsin. Tapsolni szeretnék örömömben...~ ~De nem! Te itt maradsz! 4477 7| fogadjon szót? Farkcsóválgatva, örömteljesen vihogott a kis gyermek felé, 4478 4| kellene. Minden más asszony örülne helyemben. Megyek fürdőre. 4479 1| a mult emlékein tallózva örülnek a régi szép életnek, gyermekkorukból 4480 4| De ugy-e kedves, akkor is örülni fogunk egymásnak? mi, akik 4481 4| olyan szomoru vagyok, pedig örülnöm kellene. Minden más asszony 4482 1| mindent egyszerre... de azért örültem titokban. Milyen kisasszony 4483 7| nagy kutya ugrott fel rá s örvendő nyafogással nyaldosta a 4484 1| megfizettetek egy lemondást. Nem jól ösmer, uram. Ha csakugyan könnyelmü 4485 1| hagytalak sanyarogni, hogy ösmerd meg az életet és légy önálló, 4486 1| Barduvay jó barátom és ösmerem irását. Ez az ő legkomolyabb 4487 6| fürdőhelyen. Nem akar rám ösmerni, ugy tesz, mintha nem ő 4488 1| magát; s ő, aki még nem ösmert más kötelességet, mint amit 4489 5| kaczérságot akkor még nem igen ösmertem.~ ~- Oh, ne gondolja, - 4490 1| egész élete egy logikailag összeállitott kalkulus volt, nem hozhat 4491 1| neki!~ ~- Külömben most összeapritana, ugy-e?! Nézzen ide! - kaczagott 4492 3| faluvégi nemes kuriára. Összecsapta a kezét, amint a «pipacs»- 4493 1| szolgáló nagy lassan kiment, összedugták a fejöket és elkezdtek suttogni.~ ~ ~ ~ 4494 5| véletlenül történt, hogy összeért a kezünk. Finom, keskeny 4495 7| izgatottság végképen kimeritette: összeesett. Mihály nem nyult hozzá, 4496 1| kicsinált dolog, valóságos összeesküvés, melyben az egész világ 4497 1| aki elkezdett hervadni, összeesni: akkor megátkoztam... Hanem 4498 9| azonkivül, ami az ő lelkét ugy összefacsarja?~ ~Verőfényes tavaszi nap 4499 1| enyészet halványsága, mind összefolyt a kiengesztelődés áhitatában, 4500 1| a hadnagyra.~ ~- Csinos összeg.~ ~Tekintete nyiltan elárulta 4501 1| egy, kettő, három váltó, összegezve; megint egy, kettő, három, 4502 6| mértékben lepte meg ez az összehasonlitás. Őt, az élete virágában 4503 6| erre a névre méltóvá teszi, összehasonlitják egy aggastyánnal!...~ ~Más 4504 5| gyönyörrel nézek, ha a véletlen összehoz velök: nem is sejtik, hogy 4505 3| idősebb a leánynál, jól összeillettek. Azután mikor az urfi már 4506 8| leánynak nem volt nyugalma, összejárta az ismerős hajókat, sorra 4507 1| a legrövidebb idő alatt összekeljenek. Rendelem egyuttal, hogy 4508 4| keresik. Mert a tudománynyal összekevert mese szerint bizonyosan 4509 4| fognak bennünket jobban összekötni. Ha elhidegülünk egyszer 4510 1| hivatalban, ahol jó fentartani az összeköttetést; kiosztogatott utczai koldusok 4511 1| a leomló fekete haj, az összekulcsolt kéz, az enyészet halványsága, 4512 6| A szó szoros értelmében összeloptuk a kosztunkat s az éhes gyomor 4513 1| meg egy elegáns ur, akik összeölelkeznek és sirnak és szakgatott 4514 1| Éliás kezét, tudtán kivül összepréselte tenyerében.~ ~Csaknem kiserkedt 4515 6| vaktában a beduin felé. Összerázkódott, azután leszállt a lováról, 4516 8| Anya vagyok!...~ ~A legény összerezzent, zavartan nézett a leány 4517 7| csepp teher alatt csaknem összeroskadt.~ ~- Mi’áj! Mi’áj! - kiabált 4518 6| nyugodtan hozzá kezdett, hogy összeszedje.~ ~- Ne nyuljon hozzá! - 4519 6| kértem tőle bocsánatot. Összeszidott, mint egy gyermeket, valóságosan 4520 1| Suttogó hangon, fogait összeszoritva mondta e szavakat, mintha 4521 1| patakzott az izzadság, haja összetapadva csüngött szemébe.~ ~Bella 4522 1| megnézegette tetőtől talpig, összetapogatta a karját:~ ~- Áldott legyen 4523 1| a leányka lecsüngő haját összetartó szalagtól kezdve a kivágott 4524 6| igy tett volna vele. - És összetépte az irást, mielőtt valaki 4525 9| földbe, s zokogva, megtörve összetették a kezöket, ugy imádkoztak 4526 3| pusztákról tizével-huszával összeverődött.~ ~Gubaczinak, a vörösek 4527 1| sodrából. Mit fecseg a szamár összevissza? Kikürtöli, hogy rendes 4528 3| sánta gépész is, akinek összezuzta a gép a lábát, ma kelt fel 4529 1| magukat önuralma alól és most összezuzzák azt az embert, aki boldogságának 4530 1| adósságokat a saját kezében összpontositani s az öreg zsidó hiába csóválta 4531 7| utánok bandukolt a sziklás ösvényen.~ ~- Talán otthon van azóta? 4532 9| ördög?!...~ ~A temető szük ösvényén egy-egy sirásó a hóna alá 4533 1| esetek, a mikor egyenesen az ötágu koronának köszönhette, hogy 4534 6| kiemelkedik a hullámok közül s övébe nyul. Valami fényes tárgy 4535 1| kezében van, intézkedni óhajt a jövőre nézve. Röviden, 4536 1| ellen kifogásom nincs, sőt óhajtom, hogy a legrövidebb idő 4537 1| éli tul az iszonyu tusát. Óhajtotta volna, hogy az öreg Éliásnak 4538 8| haragudjál, tudtam, hogy eljösz; Oherson volna dolgom, vigy el engem 4539 4| ellenkeznem. Még megsejtené az okát, pedig ugy-e az rettenetes 4540 1| részletesen elmondta az okot. A szomszéd állomás térparancsnoka 4541 6| mely sokkal több gondot okoz nekünk olaszoknak, mint 4542 1| szerint csupán elájult. De mi okozhatta ezt a kitörést? Doborkay 4543 6| melynek az én golyóm volt az okozója...»~ ~A társaság némán hallgatta 4544 7| mit a férfi erős szoritása okozott. Ez legalább nem volt a 4545 1| ezt a nagy szomoruságot okoztam neked?!... Tudom én, hogy 4546 1| Ezért voltál hát védőm, oktatóm; te tettél azzá, ami vagyok, 4547 1| Jó volt hozzám mindig; oktatott, védett... igen, hiába huzódik, 4548 4| eligérkeztem szüretre. Igy hát október vége előtt aligha kerülök 4549 9| feledjék a multat, akár volt okuk az ellenségeskedésre, akár 4550 6| véletlenül megjelenik köztük, okvetlenül elragadja őket a lelkesedés 4551 7| a szemét a hasadásra.~ ~Olaj-mécses pislogó világossága mellett 4552 6| Halálsápadt volt s görcsösen az olaszba kapaszkodott, aki imákat 4553 6| az a Brown.~ ~Ha a derék olasznak hinni lehetett, akkor a 4554 6| több gondot okoz nekünk olaszoknak, mint Algir a francziáknak.»~ ~ 4555 2| Kisasszonyt mindig iszonyuan oldalba rugta, mikor a közelébe 4556 7| végig a lejtőn, a kopár oldalokon, a faluig.~ ~Ha Szikra nem 4557 1| ajtó átvezetett az utczai oldalra, ahol néhány besötétitett 4558 1| nyaraló felé, melynek egyik oldalrésze a rózsatelepre nyilt. Ott 4559 1| szobája; az ablak előtt kissé oldalvást egy sürü lombos eperfa ingatta 4560 9| nő a férjét, ha szerette, oltárt emel szivében a drága halottnak; 4561 1| MIKOR A VAS OLVAD.~ ~ 4562 6| irást, mielőtt valaki más is olvashatta volna.~ ~Hanem azért, mikor 4563 6| zsebéből.~ ~- Ha kivánja, olvasok valamit.~ ~Alice elkapta 4564 4| előveszem leveledet és végig olvasom tizszer, azután a fejem 4565 4| pillanatra hadd lássalak!~ ~Hadd olvassam ki a szemedből, hogy szeretsz; 4566 1| elől...»~ ~Barduvay nem olvasta tovább. Valami befejezésféle 4567 5| regényből beszéltem, amit olvastam volt; magamtól tán sohasem 4568 1| nyittassa fel asztala fiókját és olvastassa fel vele a felül levő pecsétes 4569 1| állott, gömbölyded alakja olyanforma volt, mint egy kivájt kéreg, 4570 1| mint valami manó - mindig olyankor vetődött utjába, mikor szüksége 4571 1| kiengesztelődés áhitatában, mely olyanná tette a képet, mint egy 4572 3| az embert, akit nem birt olyannak képzelni, amilyen, hanem 4573 1| minden mozdulatára másképen omlott fehér vállára. Zongorája 4574 3| rajta akár a tulajdon vérünk ontásával; nincs olyan angyal több 4575 6| orditott és tapsolt, mintha az «opera comique»-ban egy uj darab 4576 1| volt. A szerencsétlen nőt operálták és abba belehalt; a kis 4577 8| gróf halála óta csak egy őr járkál körüle, az is mogorva 4578 9| Ugyanegy napon, ugyanegy órában temették a két kis halottat.~ ~ 4579 9| A mulandóság örökké járó órájában egyre tünnek a perczek, 4580 6| közelében, délután két órakor, alig védve a fedélzet ernyője 4581 7| vadásztunk, de már több két óránál, hogy a fenyvesnél elváltunk.~ ~- 4582 9| egyszer az esti imádságot:~ ~«Őrangyalom fent az égben,~ Vigyázz 4583 7| vagyunk hazulról?~ ~- Jó órányira.~ ~- E szerint egy órával 4584 1| szobában, melyben oly kinos órát élt át az imént. Röviden 4585 1| Ádám, a zsidófiu, ettől az órától fogva nincs többé.~ ~Hanem 4586 7| órányira.~ ~- E szerint egy órával előbb meg kellett volna 4587 1| kis leány csak ereklyeként őriz, nagyon is hamar szerte 4588 8| régi várkastély romjain őröl az idő; a középkor regényes 4589 6| mérgezett nyilai előtt s oroszlánokra meg tigrisekre vadászott 4590 6| egyebet, csak tigrist meg oroszlánt. Hanem most ülj fel hamar 4591 6| kajütjéhez vezető lépcsőn.~ ~Az oroszlánvadász megcsóválta a fejét.~ ~- 4592 1| a halálsápadt öreg ember orrához tartotta. Néhány pillanat 4593 6| Alice elfintoritotta orrocskáját:~ ~- Bizonyosan a régi harczias 4594 6| mondhatom, sok borsot törtek az orrunk alá, de az időtájt legnagyobb 4595 3| kulacsom szijával!~ ~Az országuton látszott is már a hosszu 4596 9| fájdalom vitte közel az őrüléshez.~ ~Virágeső hullott a két 4597 1| szerelem volt hallani, csupa őrület látni.~ ~Barduvay Ádám nem 4598 5| magamat?!...~ ~Aztán egy őrült, egy eszeveszett gondolat 4599 1| kezében a boszu. Meg voltam őrülve, képes lettem volna megölni 4600 1| És senki sincs itt, akit orvosért küldhetnénk, mert ez a cseléd 4601 9| apák és a mamák ölébe. Az orvosi tudomány tehetetlen, az 4602 7| amint a tisztásra ért, az orvvadász rálőtt. Onnan már vérezve 4603 1| megbizott, hogy itt jól őrzik a kincsét s remélte, hogy 4604 1| volna fényesebbre csiszolni ősei czimerét. Korai árvasága 4605 7| visszaugrott s a férfi mögé osont.~ ~Mihály eleresztette az 4606 3| vöröstollas az valamennyi.~ ~- Ostobaság! - dörmögte magában a pusztatelki 4607 1| vadászházról van szó és ostobául őszinte tekintetéből nyilvánvaló 4608 9| erejét és lesujt büntető ostorával, hogy még a lelken is véres 4609 2| tudta a kincsét.~ ~Eltelt az ősz, eltelt a tél, azután jött 4610 7| volt, amilyenek a zivataros őszi éjszakák szoktak lenni a 4611 1| szivesen hallgatta, mert őszintén ragaszkodott Barduvayhoz. 4612 9| halmon is aranyfeliratos oszlop beszélt a lent nyugvó drága 4613 7| támaszkodott a kerités egyik oszlopához.~ ~Az asszony odament hozzá.~ ~- 4614 3| szólt közbe a biró, - oszt’ elmondtuk, hogy aki a kisasszonyt 4615 6| Legfeljebb a jövedelem került osztás alá. A Brownra eső rész 4616 8| hajókat, sorra szedett minden oszteriát, a hol a kedvese meg szokott 4617 1| balzsamos levegőjében, a béke ez otthonában, hol fülemüle csattogott 4618 7| előtte egy szétdarabolt őz volt, a szöglethez egy rozsdás 4619 2| a háztól, lőttek le egy őzet. Birda ott termett és megtalálta 4620 1| juttatta eszébe; a páros pacsirta látása rávitte gondolatát 4621 1| lépései dobogtak a mozaik padlón, mintha össze akart volna 4622 2| ledobta mind a kettőt a padlóra. Majd kiment még egyszer 4623 5| keresztül, ahol székek és padok voltak. A szegény asszonyka 4624 1| mozdulattal felállott a padról s mialatt szive kiverte 4625 5| Éreztem, hogy dől belőle a pálinkabüz.~ ~- Vén szatyor!... vén 4626 2| felesége az árokhányóknak pálinkát mért, azalatt valamit keresett 4627 1| nemessé; egyszerüen Szabó Pálnak hivták.~ ~A vadállat üvöltésével 4628 1| fogadnám el ajánlatát. Uj pályát kezdenék, dolgoznám, hogy 4629 7| fejét magasan feltartotta s panaszosan, hosszasan üvöltött. Előtte 4630 1| nélkül, hogy felnézett volna papirosáról, megkérdezte:~ ~- Mennyivel 4631 1| zsebéből egy rózsaszinü papirosdarab kandikál ki.~ ~Ahány levél 4632 1| szekrényhez ment és sárga papirosokat vett ki belőle. Odanyujtotta 4633 1| szalajtotta végig a tollat a papiroson; tekintete azzal a közönynyel 4634 4| bizonyosan valami ismeretlen paradicsom van ott. Ott megszünik a 4635 5| kofa, akinek belehágtam a paradicsomába, rám rivallt.~ ~Alig hallottam, 4636 5| ne vegyenek, kiosontam a paradicsomból.~ ~S a boldog házasok, a 4637 4| édes, hogy mind azt a sok paragrafust elfogadom, de szivesen meg 4638 6| minden, amit a nagynénje parancsol. Fülig szerelmes volt abba 4639 7| most, mikor a kényszerüség parancsolja, bele ne kapaszkodjék abba 4640 1| vagy engedelmeskednek, vagy parancsolnak. Éliás azonban soha se volt 4641 1| mely inkább kérő volt, mint parancsoló, - a zárdába megy először 4642 6| A kapitány megadta a parancsot, a kormányos teljes munkában 4643 1| mikor csapódik arczához egy paránya annak az illatnak, mely 4644 2| vagy negyven esztendős, ami parasztban már éppen nem fiatal. Az 4645 2| multja daczára, mert néha a parasztember is megbolondul, mikor szerelmes. 4646 2| forog az olyan müveletlen parasztész. A feleségére alig mert 4647 2| járhat az ember.~ ~Péter parasztészszel vigasztalta: «Majd bejösz 4648 3| hanem piros pozsgás kis parasztleány, akinek az arcza majd kicsattant 4649 6| tett egyebet, csak vivta a párbajt a halottal.~ ~Azon kezdte, 4650 6| mint egy kalitkába zárt párducz, és izgatottságában nagyokat 4651 3| elegáns tetőtől talpig, parfüm és frizura, sárga keztyü, 4652 1| tóparti sás közt haris hivta a párját; mindig élénkebben látta 4653 1| rettenetes helyzetbe sodorta.~ ~A park fái már feltüntek a világos 4654 6| egy másodpercz s a hajó párkányán volt.~ ~A kaliforniai asszony 4655 6| történt: egy matróz a hajó párkányáról a tengerbe esett.~ ~Ugyanekkor 4656 1| lelke zavarát; lement a parkba és a fenyvesen tul a kerti 4657 1| nyári lakásának kiterjedt parkjában ült gyámleánya mellett egy 4658 1| előtt állott és kinézett a parkra; János kétszer is szólt 4659 1| pihent valaha a megfakult párnácskán, a liliputi selyempaplan 4660 3| nyavalyás a betegágyból és párnák közt hozatta el magát; az 4661 4| alig hajtom le fejemet a párnára, már alszom. Kint fütyöl 4662 1| karján, amelyik ugy feszült párnásan, gödrösen, finom, ki nem 4663 3| kerület a régi követé, annak paroláztak a szavazók.~ ~Nem bánta 4664 1| lengését juttatta eszébe; a páros pacsirta látása rávitte 4665 2| tehetnek legtöbb kárt a párosodó meg a vemhes vadban.~ ~Egyszer, 4666 3| akinél együtt volt az egész pártvezérség, köztök a rácskai plébános, 4667 6| tömegébe és fehér tajtékot paskolva utján, siklott végig az 4668 4| mennyit lógunk a télen passziánszozni!~ ~Addig is, isten vele, 4669 1| közében tartotta, homlokáról patakzott az izzadság, haja összetapadva 4670 1| földig érő hajat, sem a leány patyolatvállát; rá nézve nem a szerelem 4671 5| levegő ibolyaillattal, mintha pázsitos erdőben lennék, ahol mindenfelől 4672 3| urfi már megkamaszodott és pehely verte ki az orra alját, 4673 1| rossz csizmát csinálni, a péknek nem szabad rossz zsemlyét 4674 9| az égbe s nem maradna más példaadójok, mint az ördög?!...~ ~A 4675 1| az athlétára, aki mint a pelyhet, oly könnyen vitte karján.~ ~« 4676 3| nótát, azt gondolta: «Milyen penészvirág lesz ebből a «pipacs»-ból.»~ ~ 4677 1| prolongálunk, akkor elveszett a pénzünk. Az urfinak majd kiteszik 4678 1| kötelezettség nehezedett rá, amit pénzzel nem lehetett kiegyenliteni: 4679 1| sóhajtotta halkan.~ ~Néhány perczczel később iróasztala mellett 4680 7| vesztegesse a drága időt... perczektől függ minden... ha esni kezd 4681 5| felfakadhat.~ ~Ha még tiz perczig tart ez az állapot, megbolondulok. 4682 1| nézve mindegy, ő ettől a percztől fogva nem a régi többé.~ ~ 4683 3| leányt innen a környékről. Pesten nevelődik.~ ~A két férfi 4684 1| játszottam vele, mint egy pesztonka, hazaszaladtam egy mértföldnyiről, 4685 2| Pöndör Vicza hozzáment Birda Péterhez, mert tudta, hogy van az 4686 3| leszavazott hiven Nagy Péterre. Biz abba jó idő lelt, mig 4687 3| a dolog, lenyomtuk Nagy Petit, éppen most van bent a nyolczvanadik 4688 5| képzelődés eszelőssé tett; vérem pezsgett, forrt, mintha ezer démon 4689 2| Most azonban, hogy egy piczike gyanuokot talált, már ki 4690 5| A mai bálozó leányok picziny gyermekek voltak, amikor 4691 6| az aranyszivek most ott pihennek egymás mellett a Csendes 4692 2| Hisz nekem is kell egy kis pihenő. Éjjel meg ugyis alszol...~ ~ 4693 1| az örökös kin nem hagyott pihenőt. A boszu volt minden gondolatom. 4694 1| lábadt szemét gyöngéden pihentette az óriás alakján.~ ~- Tehát 4695 1| szembeszédjök a megdöbbenés e pillanatában egész seregét árulta el 4696 1| gondolat foglalta el minden pillanatát. Valóságos szenvedélylyel 4697 5| most ez az asszony?!~ ~Egy pillanatnak a századrésze alatt megértettem, 4698 1| hogy miféle firka az. Egy pillanatnál kevesebb idő alatt tisztában 4699 3| Szabadon nőtt fel, mint a pillangó, melyet naphosszat kergetett; 4700 3| változnak az emberek; a pillangós mezőt mindig ugyanaz a szellőcske 4701 3| hogy szeretjük-e hát a pipacs-kisasszonyt? Ahol van a hideglelős Gedő, 4702 3| hosszu rozsszállal a bedugult pipáját.~ ~- Ne tánczolj, ecsém, 4703 2| mindjárt, csak kiszí még egy pipát. Az asszony szépen szót 4704 1| tartott, szóval, valóságos piperkőczczé lett. Ha koráról volt szó, 4705 8| átkozódott. Hiába volt! A pirkadó hajnal lecsendesedve találta 4706 3| Szegény kis «pipacs» egyre pirosabb lett a levél után való várakozásban; 4707 4| mikor arczom csak neked pirul s ajkam csupán teneked mosolyog?!... 4708 1| kaczagó kis leány helyett egy piruló szüzet talált, aki nem ugrott 4709 5| forró homlokot és hizelegve, pirulva, félénken kérte az elzüllött 4710 5| vén boszorkány!... csak piszkolj! - dadogta, - nem törődöm 4711 5| gyöngéd arczát a szurtos, piszkos ember arczához; belenézett 4712 6| nyakamon volt. Elővettem pisztolyaimat és lőni készültem; késő 4713 6| üldözőm elsütötte a maga pisztolyát s lovam összerogyott.~ ~ 4714 6| szomjuhoztam. Mind a két pisztolyomat egyszerre lőttem ki vaktában 4715 2| Azután elszántan benyitott a pitvarba, onnan a szobába. Azok ugy 4716 2| Kisasszony hizelegve futott elő a pitvarból a mozgás neszére s rögtön 4717 5| folyosót, bejutottam egy pitvarfélébe, ott egy ajtóhasadékon át 4718 5| tipegéssel közeledett az ember a pitvarhoz. Koromsötét volt, nem láttam 4719 5| válla, meg a dereka táján plasztikus hajlással simul hozzá. Egyszerü 4720 5| Este volt s a belvárosi plébánia toronyórája hatot ütött, 4721 7| becsületes; a nyomorult pletyka, melylyel el akarták áztatni 4722 1| a hadnagy, sőt még az a pletykás szipirtyó is, akiben pedig 4723 1| vagyon maradt rám, csakhogy pör alatt volt eddig. Most megnyertem 4724 1| hallottam róla, hogy valaha pörben lett volna, - szólt közbe 4725 1| irt.~ ~Kemény, eres keze pörczögtetve szalajtotta végig a tollat 4726 2| kerülnek, már egy fél vármegye pörge bajusza simogatta meg az 4727 1| Egész hosszu multja végig pörgött emlékezetén s minél közelebb 4728 1| hónap alatt vége lesz a pörnek, mely apám családi vagyonához 4729 1| érezte, mintha egy iszonyu pörölylyel rácsaptak volna a fejére. 4730 1| eddig. Most megnyertem a pört.~ ~- De hisz a Doborkay-birtok 4731 1| leányt.~ ~Nem vagyok én poéta, Ádám ur, se nem az apai 4732 1| dühében.~ ~- Tehát mégis! a pojácza-mama, meg a házi Czerberusok 4733 1| szenvedés volt, az már a pokol volt...»~ ~Az öreg zsidó 4734 3| miközben lekászolódott a pokróczos ülésről, - éppen azért tettünk 4735 1| dusan fizetett érte jómódu polgárcsaládoknál; később, hogy a gyermek 4736 5| ütött, éppen ugy, ahogy a Ponson- meg a Montapin-féle regényekben 4737 6| habokkal; mint két fekete pont, közeledett egymáshoz a 4738 6| foglalkozás a föld egy bizonyos pontjához kötött. Fődolognak tekintették 4739 1| unokája végrendeletének utolsó pontját, azután térdei megrogytak 4740 6| szegezte szemét egy messze pontra, a két uszó ember irányában. 4741 6| vette a szemét arról a két pontról; az utasok visszafojtották 4742 1| szilvafa árnyékában lepte a por a nemesi czimert és otthon 4743 1| kettőnknek. Mikor a föld porában fekve kétségbeesetten téptem 4744 5| hogy megcsókolja a lába porát, nem volt más szava több. 4745 2| lerajzolt csizmanyom volt az a porban. Nem az ő csizmájáé.~ ~Kisasszony 4746 9| keresztfája volt szurva a porhanyó földbe, s zokogva, megtörve 4747 9| magasságbeli hatalomnak, megaláz és porig sujt benneteket, ahol nem 4748 6| Brownnal, mint egy gyermekkel. Porolt vele és leszidta, hogy csupa 4749 9| perczek, mint a lehulló porszemek. A kór nem ismer irgalmat, 4750 1| nyugtatványt.~ ~Az inas átvette a postát. Öreg ember volt, aki husz 4751 4| istenem! helyetted! - Ki pótolhatna előttem téged?!... ~ ~V. 4752 1| világon mellettem;... hogy pótoljam az anyját...~ ~Kis gyermek 4753 1| székét, öklének egy ütésével pozdorjává zuzta. - Láthatja, hogy 4754 3| kisasszony, hanem piros pozsgás kis parasztleány, akinek 4755 3| jó öreg urat? Meg akarta próbálni még egyszer. Nem volt szerencséje, 4756 6| asszony egy kicsit haragudni próbált, de a jó Brown olyan együgyü 4757 4| kis tréfa az egész? Talán próbára akar tenni, hogy féltékeny 4758 1| csóválta a fejét:~ ~- Nem prolongáljuk?... hm!... Lássa, Ádám ur, 4759 1| kicsit megnyomoritani, hogy prózaibb legyen a formája előtte.~ ~- 4760 1| gyorsan gyarapodott a kis pseudo Barduvay Ádám.»~ ~Éliás 4761 3| olyat szólva, mint mikor pukkantót sütnek el a játszó gyerekek.~ ~ 4762 7| ráteritette az asszonyra. Vállán puska volt:~ ~- Menjünk! - mondá.~ ~ 4763 2| kis buldogg-revolverrel.~ ~Puskájának mind a két kakasát felhuzta, 4764 1| volt; láttam, amint egy puskát elrejtett, bizonyosan avval 4765 4| meg se állanám!... Ezer puszi!...~ ~ ~VII. Nem mertem 4766 3| szállingózott odakint, ahogy a pusztákról tizével-huszával összeverődött.~ ~ 4767 3| Ostobaság! - dörmögte magában a pusztatelki ispán, aki megpróbálta rendbeszedni 4768 1| családfája éppen jókor indult pusztulásnak: a fa utolsó hajtására jóformán 4769 8| égre s betakart mindent a Quarnero fölött. Negyedóra mulva 4770 1| olyan lett, mint a fal.~ ~Rábámult az öreg emberre, akinek 4771 1| asszonyt keresett, akire Bellát rábizhassa: maga nyitotta ki ajtaját 4772 1| alkalmazást elvállaljon. Erre rábizhatta gyámleányát; ily nő ellenőrzése 4773 1| nagyon pontos. Igazi katona. Rábiznám az egész életemet, az egész 4774 1| sem volt föltétlen ura, a rábizott leánykát is egész áldott 4775 1| vérbeli kötelék, de azért rábizta mindenét: vagyonát, háztartását, 4776 2| az erdészszel. Szivesen rábizták az erdőt, mert megbizható 4777 1| ezentul kikerülhetlenül rabja lesz egy sereg «tekintet»- 4778 6| ölni a rettentő tengeri rablót.~ ~A mentőcsónak csak nehány 4779 6| használhatatlan.~ ~Kénytelenek voltunk rabolni. A szó szoros értelmében 4780 1| soha sem sirt még életében, ráborult az öreg zsidóra, és zokogott.~ ~ 4781 1| ez, mely megszokta, hogy rabszolgamódra meghunyászkodjék, elrejtőzzék 4782 1| hogy aki adósunk, az félig rabszolgánk, s titokban kivánta, hogy 4783 6| Nem elég, hogy meghóditja: rabszolgává is akarja tenni azt, a kin 4784 1| mintha egy iszonyu pörölylyel rácsaptak volna a fejére. Az akrobata 4785 3| oldalon, nem is számitva a rácskaiakat, akik még csak ezután szavaznak. 4786 3| dolga van; de ’isz, nincs Rácskán szavazó ember, aki itt ne 4787 3| araságokat, bekerültek végre Rácskára is, az ősi kuriába.~ ~Csendes 4788 4| boritékot előre megirtam. Rád gondoltam akkor is, mikor 4789 1| megvilágitva. Az aranyos sugarak ráestek a halott arczképére. A némaságban 4790 6| legmerészebb vállalkozásokra ragadott bennünket.~ ~Egyszer, mikor 4791 1| hallgatta, mert őszintén ragaszkodott Barduvayhoz. Ugy tekintette, 4792 4| nem fogok tudni. Jaj, ha rágondolok, akkor mindjárt itthon maradok 4793 3| képzelni, amilyen, hanem ha rágondolt, akkor mindig ugy látta 4794 1| ligeten.~ ~Hold fénye, csillag ragyogása keveredett össze körülötte 4795 7| hegyek közt.~ ~Csillag nem ragyogott az égen; füstös felhők kavarogva 4796 1| Barduvay, a milliomos, rágyujtott egy finom szivarra és rendes 4797 3| ha a nyári forró sugár ráhullott puszta fejére; sohasem vágyott 4798 6| Az efféle emberek rögtön ráismernek egymásra, bárhol találkozzanak 4799 2| pedig bizonyos volt, hogy rájártak a vadra. Egyszer alig négyszáz 4800 1| éppen a fogzással kinlódott, rájött a nyavalya és egy nap alatt 4801 7| örökkévalóságig tartott rajok nézve ez a bujkálás, mikor 4802 2| Ott temették el őket, ahol rájok akadtak.~ ~A fekete füstös 4803 6| tarthatta vissza többé, hogy rajongó kitöréseit magába fojtsa. 4804 6| idő alatt valamennyi utas rajongott az elnökért, de mindnyájan 4805 5| ne gondolja, - szóltam rajongva, - ön szép, nagyon is szép!~ ~ 4806 1| hónod alá, hogy emeljek rajtad egyet, mikor különös bajban 4807 1| kizsákmányolja az anyagot: rajtakapta magát, hogy ebben a kertben, 4808 6| levették sapkájukat, most már rajtuk volt a sor, hogy imádkozzanak, 4809 1| után fantasztikus árnyék rajzolódott a szemközt levő falra, melyen 4810 1| gyászkoszoruval. Utoljára mégis csak rákezdett egy kis keserves sirásra, 4811 5| Beugrottam egy másik kocsiba és rákiáltottam a kocsisra: «Hajts, hajts! 4812 3| mindig ugy látta maga előtt, rakonczátlanul szaladgálva a mezőn, miközben 4813 7| tisztásra ért, az orvvadász rálőtt. Onnan már vérezve sietett 4814 5| bünös tétova nézése aggódva rámeredt az asszony arczára s látta 4815 1| kényszernek engedve beszélne és rámeresztette tekintetét Barduvayra, aki 4816 1| elégedve, te is, meg ő is.~ ~Rámutatott a falon függő képre. A halott 4817 1| mozgása ruganyos, arcza ránczai ki sem látszanak tömött 4818 1| Hadnagy ur, az Istenért, ne ránczigálja azt a spádét; hagyják békében 4819 1| többé szép, hanem öreg és ránczosképü. Egy leányom maradt: Juditnak 4820 1| adósságcsinálás miatt elveszti a rangját, azután lőheti magát főbe. 4821 1| bőkezü, nemes ur, aki egyenlő rangunak tartotta magát akármelyik 4822 3| hogy még az ellenségére is rászavazna Rácska, ha boldoggá tehetné 4823 7| szürődött ki az udvarra. Mihály rátapasztotta a szemét a hasadásra.~ ~ 4824 9| magát a féregnél, amelyre rátapostak és nemcsak a fájdalom az; 4825 7| esőköpenyeget hozott magával, azt ráteritette az asszonyra. Vállán puska 4826 1| formaságot, türelmetlenül rátért a dolgára. Nem tudta, hogy 4827 9| temetési egylet embere és rátette a kis viaszbáb-halottakra 4828 6| fénypontban verte vissza a rátüző napot; az ég sötétkékjét 4829 3| tánczolj, ecsém, mer’ ha ráugrol vagy egyszer a tyukszememre, 4830 1| azután ha megnő, akkor ráuszitom valahogy arra a katonatisztre 4831 3| látta őket évődni egymással, ravaszul a válla közé kapta a fejét 4832 7| Anna! - kiáltott Mihály és rávetette magát az emberre, aki szó 4833 1| mely tultett a vizsláén, rávezette a legjobb utra; tervei messzemenők 4834 1| a páros pacsirta látása rávitte gondolatát magányos élete 4835 1| lettem volna megölni és reád kiáltottam, hogy te öld 4836 9| fent az égben,~ Vigyázz reám, kérlek szépen,~ Édes álmot 4837 5| nővéredet.~ ~Félig önkivületben rebegtem utána:~ ~- Szeretni foglak.~ ~ 4838 5| asszony lehetett, mély, recsegő hangon dörmögé:~ ~- Áldott, 4839 8| sürüségében a Frangepánok rég kihalt nemzedékéről beszél 4840 6| egyetlen, a ki Brownt már régebben ismerte. Ennek az ismeretségnek 4841 5| kell lenni, hogy valami regényből beszéltem, amit olvastam 4842 5| Ponson- meg a Montapin-féle regényekben előforduló toronyórák szokták.~ ~ 4843 1| bánat elvette az eszemet és regényessé tett. Azt mondtam magamban, 4844 1| reménye, hogy hátha valami régibb levél ez, melyet a kis leány 4845 1| támadnak rá nézve, melyek a régiekkel homlokegyenest ellenkezni 4846 1| amit tennie kell s ebben rejlett nagy fölénye és erőssége 4847 5| köpenye alatt egy csomagot rejteget. Hóna alá vette s benyitott 4848 1| Rövid ideig maradt a lombok rejtekében, azután szivére szoritotta 4849 5| vágyat, hogy megoldjam a rejtélyt, aminek még egyetlen szála 4850 5| gaz, a becsületrabló ott rejtőzik az alacsony deszkafödél 4851 6| tartván, hogy társai abban rejtőznek, ellenkező irányban vágtatni 4852 9| szem aggasztó csillogása; rekedt köhögés szállt ki az elszorult 4853 6| fedélzet ernyője által a rekkenő hőség ellen, bizonyára nem 4854 5| levegő tette. Éreztem, hogy remeg; fázik, gondoltam s gondosan 4855 1| gyülölet. Nézd csak, hogy remegek most is. Csak a csábitó 4856 1| elvesztették.~ ~Valóságos remegés közt telt el egy pár óra. 4857 1| lángja, meg duzzadt ajkának remegése megváltoztatta az egész 4858 1| el lelke mélyéből s néma remegéssel lapultak meg valamennyien 4859 1| leány, maga sem tudta miért, remegni kezdett.~ ~- Mi történt, 4860 1| Bizonyos benne?!...~ ~A reménykedés utolsó felvillanása volt 4861 5| csodálatos, vágyakkal és reménységekkel telt életkor ez, mikor semmi 4862 1| itt feküdt hallva, az én reménységem, az én istenségem: belevágtam 4863 9| benneteket és átszenvedtétek a reménytelenség kétségbeesését. - Gondoltatok-e 4864 1| a kinos jelenet halálra rémitett, minden tagjában reszketve, 4865 9| alázva! A halál angyala rémitő haraggal látogatott el hozzátok 4866 5| arczáról az első megdöbbenés rémülete: szólani akar, de nem képes. 4867 6| kaliforniai asszony felsikoltott rémületében! Duval orditott és tapsolt, 4868 7| Az asszony a kétségbeesés rémületével borult le a holttestre, 4869 7| érintésre magához tért és rémülten felugrott.~ ~A férfi melléből 4870 1| kapun, azt meglepte a nagy rend és tisztaság.~ ~Az utczára 4871 1| a házba. Mikor mindezzel rendben volt, akkor értesitette 4872 3| pusztatelki ispán, aki megpróbálta rendbeszedni a fehér tollasokat, - mennyi 4873 1| bizonyos összeget kifizetni rendel, azután igy végzi:~ ~«Miután 4874 1| idő alatt összekeljenek. Rendelem egyuttal, hogy ha egy év 4875 1| kisleányságnak, cselédek álltak rendelkezésére, kényeztette mindenki, még 4876 6| csakhamar helyreállitotta a rendet a fegyelem; bizonyosra lehetett 4877 1| Azt a kis váltót szeretném rendezni, - felelte.~ ~Éliás megsimogatta 4878 1| hogy lassankint megszokta a rendithetetlen önbizalmat, ami pedig már 4879 5| békével. Ha nem takarodik, rendőrt hivok!...~ ~Szakgatott hangon, 4880 1| meglátogatta. Ezelőtt Bella rendszerint megcsókolta kezét, ugy vette 4881 6| beszélni velem?~ ~Brown, aki rendületlenül állt valamikor a vademberek 4882 1| óvatosan, hogy az ág se rendüljön meg utána, leszállott a 4883 1| el, hogy az ilyesmi csupa renommérontás.~ ~- Nem értem.~ ~- Hát 4884 7| felé.~ ~Az ajtón keskeny repedés volt, azon át gyenge világosság 4885 1| ágyaszélébe, hogy ketté repedjen s ott vesszek el én is!... 4886 5| érezzük, hogy tudnánk már repülni, de még nem merünk.~ ~Tétovázás 4887 6| mely egyenesen, mint a repülő nyil, furta magát a hullámok 4888 1| perczre megpihent. Évek repültek el gondolatában, azokról 4889 8| cserreg, csacsog a rohanó Resicza; a kövek közt jégvirág tenyészik; 4890 6| osztás alá. A Brownra eső rész akkor is bevándorolt drága 4891 4| VI. Sietve irok. Reszketek az aggodalomtól. Azt gyanitom, 4892 1| vagy! - sóhajtott Éliás reszkető ajakkal, miközben könybe 4893 1| szabadságot a tábornokától, akinek részletesen elmondta az okot. A szomszéd 4894 1| régi nemes család, anyai részről valami kis birtok, egyéb 4895 1| gyötrődése s fogékonynyá tette a részvétre.~ ~«Oh, Ádám ur! és az a 4896 3| után és szedték a virágot a réteken. Hanem a leány csak megmaradt 4897 4| rettegve és mégis bátran irok. Rettegek, hogy megkapod-e ezt a levelet, 4898 4| az istent is!~ ~Milyen rettegve és mégis bátran irok. Rettegek, 4899 1| Az asszony lázas szeme révedezve kerülte a mások tekintetét 4900 1| avatkozhatott a dologba, azon a réven, hogy megszámoltathatta 4901 5| és halk hangon, melynek rezgése nagyon is elárulta izgatottságát, 4902 2| hogy este hirtelen lövés riasztotta fel. Akkor rohant esze nélkül 4903 1| gondolatát magányos élete ridegségére. A nekibokrosodott szőlővenyige 4904 1| semmi vére. Egy kis szopóst ringatott a karján, s ha a kis ember 4905 1| ember szinte ráképzelte a ringó habokra, valahová a Nilus 4906 8| legény brazzerája utra készen ringott a vizen, a leány beleült.~ ~ 4907 1| egy ilyen aranymadár holmi ringy-rongy hadnagyocskának!...~ ~Hogyha 4908 8| megmutattuk neki.~ ~- És Rita mit mondott?~ ~- Életed, 4909 8| elmentünk együtt az öreg Ritához, tudod, a jósnőhöz és megmutattuk 4910 8| Hát igaza volt az öreg Ritának?~ ~- Ne beszélj ma erről.~ ~- 4911 1| majdnem futva sietett a ritka vendég elé. Egyre ismételte: « 4912 5| belehágtam a paradicsomába, rám rivallt.~ ~Alig hallottam, olyan 4913 6| közül, mely a lisztet és a rizst hozta számunkra, kettő elsülyedt 4914 1| A kapuból addig nézte a robogó szekeret, amig csak látta, 4915 3| volna!...~ ~Egy lovas ember robogott végig az utczán, magasra 4916 6| megállitsa a hajót, melyet a röperő még mindig, bár egyre lassudó 4917 9| tekintet, amely tétovázva röpköd szét belőlök, mig megakad 4918 6| kezéből. A kártyalapok ugy röpködtek szét a hajón, mint egy tuczat 4919 8| jól kapta a szelet, szinte röpültek Fiume felé.~ ~A horvát leány 4920 5| feltámadása tette, amit rohamosan éreztem magamban nőni, annyira, 4921 1| korán reggel lelkendezve rohan be öreg cselédem. Leborul 4922 7| el, nem is vigasztalta.~ ~Rohantak végig a lejtőn, a kopár 4923 6| egyenesen a tátott torkába rohantál volna. Azért lőttem le a 4924 6| fordult s indult. Utána rohantam és megöleltem. Sirva kértem 4925 1| az én fajom, akinek bünül róják fel, hogy a legrégibb istent 4926 1| állomás térparancsnoka távoli rokona volt, dusgazdag ember, annál 4927 1| még szopós gyermek volt s rokonság hiján megtette gyámjának 4928 1| asszonyszemély volt összes rokonsága és barátsága, akihez nem 4929 6| Fiori, aki a latin fajok rokonságára sokat adott, rögtön félrehivta 4930 1| arisztokratikus arczéle voltak rokonszenvre keltő hatással. Most ez 4931 5| csodálkozva. Le nem vette rólam a szemét. Végre karomba 4932 8| ott ült a kormánynál s egy románczot dalolt; kellemes mély hangja 4933 8| mellett régi várkastély romjain őröl az idő; a középkor 4934 5| alatt, ott várja epekedve a romlásba döntött asszonyt, hogy mámorba 4935 5| naiv, szinte félénk még a romlatlan kedély, de a külsőségek 4936 8| aki nagy Magyarország sik rónáiról került ide egy hajótiszttel.~ ~ 4937 1| ime, kezdheti előlről.~ ~A rongy papirost összeszoritotta 4938 3| meg minden lépését, el ne rontsa ezt a mi dolgunkat. Különösen 4939 5| fáradt, vagy talán annál is rosszabb: mámoros.~ ~Az öreg asszony 4940 1| helyökre, mint születésök: most rosszabbnak tartotta magát a tolvajnál 4941 1| neki a veszteség, de még rosszabbul a bizalmatlanság.~ ~- Hát 4942 1| akinek kincsei vannak vas rostélya mögött s akiről azt tartják, 4943 1| utczára néző ablakok vas rostélylyal védték a házat; az udvart 4944 1| tetszetősebb külső, melynek rovására háttérbe kellett szorulnia.~ ~ 4945 8| melegétől és várt.~ ~A fehér rózsabimbó haldokolva hajtotta le szárát, 4946 8| fiuhoz és elibe tartotta a rózsabimbót.~ ~- Nézd csak, fehér lett 4947 8| szép horvát leány fehér rózsájának utolsó sarjadékát.~ ~ ~ ~ 4948 1| IX.~ ~A rózsák harmatát már csipegetni 4949 8| Nézd csak, fehér lett a rózsánk.~ ~A legény összeszedte 4950 1| Hogy megölt a szived, te rózsaszála apádnak, te angyal!...~ ~ 4951 3| érezte, hogy még a homloka is rózsaszinre válik. De jó, gondolta, 4952 8| gondolt egyébre, csak leste a rózsát, a levelét, a hajtását; 4953 1| is fog történni!...~ ~A rózsatelep felől üde leányhang csendült 4954 1| melynek egyik oldalrésze a rózsatelepre nyilt. Ott volt az emeleten 4955 8| ugy ölelte meg.~ ~- Száz rózsatő közül ő választotta ki. 4956 8| kezét és odavitte a bimbós rózsatőhöz.~ ~- Ez a virág a sorsom; 4957 8| megörül valaki a hajlongó rózsatőnek és megáll előtte, akkor 4958 8| megjött a városból, egy rózsatőt hozott magával. Az apja 4959 6| kicsit átváltozott piros rózsává, a szeme szikrázott. Soha 4960 7| őz volt, a szöglethez egy rozsdás vadászfegyver támaszkodott.~ ~ 4961 3| nyugalommal szurkálta egy hosszu rozsszállal a bedugult pipáját.~ ~- 4962 6| most ülj fel hamar erre a rozzant lábu lóra és indulj lépésben 4963 2| mindig iszonyuan oldalba rugta, mikor a közelébe került. 4964 3| öreg szemek, be vagytok rugva a gazdátokkal együtt, nem 4965 5| hogy egy nő volt, sötét ruhában, sürü fekete fátyolt visel: 4966 1| illatnak, mely a leány hajáról, ruhájáról és ajkai körül szerte áradt. 4967 5| felém egy fehér kendő. - A ruhám tele volt ibolyaszaggal, 4968 1| akarta, hogy vegyek neki ruhát, ékszereket. Vettem. Nem 4969 6| volt, a megelégedésnek ama sajátszerü vonása, mely azt látszik 4970 8| Csodálkozott, de nem félt; mikor a sajka kikötött, már ott várta 4971 8| sejteni sem lehetett, a sajkában ülők elhallgattak, nem láthatták 4972 8| tengeren, ugy várta be a sajkát a fordulónál.~ ~Egyszer 4973 6| megállt és visszanézett.~ ~- Sajnálna-e? - kérdezte kissé érzelgősen.~ ~- 4974 6| szeretem a siránkozó férfit; sajnálnék akárkit...~ ~- Hát én még 4975 4| milyen gyönyörü az! Szinte sajnálom a bolondot, mert másképen 4976 1| hallgatott és megcsinálta a maga sakkhuzását. Átalakitotta háztartását, 4977 6| kizakatolt velök a «Leviathan» San-Francisco kikötőjéből.~ ~*~ ~Warwick 4978 3| le. Itt mászkál valahol a sánta gépész is, akinek összezuzta 4979 3| hogy szeliden káromkodva sántitott vissza a szobába: «Canis 4980 1| neveltelek én ugy; hagytalak sanyarogni, hogy ösmerd meg az életet 4981 7| emelte fel. Az erős ember sápadtabb volt, mint az a holttest, 4982 7| lehajolt, hogy megnézze. Sápadtan emelkedett fel; egy kutya 4983 6| A tengerészek levették sapkájukat, most már rajtuk volt a 4984 1| kötelességekkel... A feleségem, a szép Sára, akit igy hivtak egyszer, 4985 1| ember iránt, aki kiemelte a sárból és lemondott érte mindenről, 4986 4| AZ ÉSZAKI SARK FELÉ.~ ~Az emberek azt hiszik, 4987 2| vele a falu felé. De csak a sarokig ment, ott a fák közé állt 4988 8| sziklán, mint valami vén sas, melynek számára nincs többé 4989 1| csattogott körülötte s a tóparti sás közt haris hivta a párját; 4990 6| megpróbálta ugyan eleinte, hogy a savanyu angolt kiüsse a nyeregből, 4991 1| csak a csatákban kapott sebek tették nemessé; egyszerüen 4992 6| mindig, bár egyre lassudó sebességgel, hajtott a vizen. Négy matróz 4993 6| közben láttam balkarján a sebhelyet, melynek az én golyóm volt 4994 7| magát, akár egy halálra sebzett nőstény tigris:~ ~- Gyilkos!...~ ~ 4995 7| még nem volt erdész, csak segéd. Várniok kellett. E közben 4996 1| dolog volt, amit a számtan segélyével tisztázni lehetett. Szinte 4997 1| Egy feltétel alatt azért segitenék önön.~ ~Majdnem megbánta, 4998 3| tőle, hogy mi baja? Mert segitenénk rajta akár a tulajdon vérünk 4999 1| hogy a szerencse a bátrakat segiti. A százezer forintból tiz 5000 9| haláltusában sikoltja: «Mamuska, segits!»~ ~A szegény szenvedő ajak 5001 6| kétségbeesett kiáltást hallotta: segitség! Gondolkodás nélkül oda 5002 9| adójának a lerovásában is segitségül hivták az ellenségeskedés 5003 2| az unalom.~ ~- No, majd segitünk rajta. Nappal ezt a részt 5004 6| dombon tul táborozik Musir seik, az ellenséged, akinek egyenesen 5005 4| megérkezett s esküdni mernék, hogy sejt valamit. Minek is legyenek 5006 8| Sötét volt; az ut távolságát sejteni sem lehetett, a sajkában 5007 5| álltam.~ ~Valami homályos sejtés küzdött még bennem az erőszakossággal. 5008 5| valamit s bár mindenféle sejtéssel van már tele a szivünk: 5009 4| lepni. Egy levélben effélét sejtet. Az istenre kérlek, ne irj 5010 5| abban a szépségben, amit sejtettem rajta. De ott volt égszinü