IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
Bársony István Dobogó szívek Concordances (Hapax - words occurring once) |
Rész
5011 5| véletlen összehoz velök: nem is sejtik, hogy van valaki, a ki tudja 5012 5| nehéz szuszogása, fujása sejttette, hogy az ember fáradt, nagyon 5013 5| kontyából, mintha aranysárga selyem tündöklött volna a lámpa 5014 1| megfakult párnácskán, a liliputi selyempaplan alatt.~ ~- Ez volt az ágya, 5015 1| körülötte mindenfelé. A selymes buzahajtás ingása az ő haja 5016 1| képzelődés, hogy egy eddig semmibe sem vett kéz őrködött fölötte 5017 1| megfizették jó drágán - semmiért. A ház ura kezet csókolt 5018 1| előtt nem szabad köztünk semminek megváltozni, de ugy-e néha 5019 9| arra, hogy milyen hitvány semmiségek vagytok egymás iránt érzett 5020 4| Majd meglátod!... Csak semmisits meg minden emléket!...~ ~ ( 5021 4| kérlek, hogy az istenért, semmisitsd meg minden emlékemet, ami 5022 4| dobzse-királyuk is.~ ~Aki nem törődik semmivel, s akivel nem törődik senki.~ ~ 5023 1| állott a világon; nem volt senkije, akinek a jövője aggasztotta 5024 1| ember, aki megszokta, hogy senkire nem szorulva, a maga erejéből 5025 6| Brown tőrt rántott elő, senkise tarthatta vissza többé, 5026 5| nem szerettem mostanig senkit; meg akartam halni. De nem 5027 1| legalább nem kell találkoznia senkivel; Bella, akinek e pillanatban 5028 3| szavazni akart. Duha Gábrist seprővel verte ki a felesége, mert 5029 1| emlékei fennmaradtak: annál seregesebben tolultak eléje azok a soha 5030 1| megdöbbenés e pillanatában egész seregét árulta el a hirtelen támadó 5031 1| végzetes tévedés. Éliást mélyen sértette a bizalmatlan hang, és komoly, 5032 1| kiált fel:~ ~- Fiam, ne sértsd meg anyád emlékét, aki megbocsátott, 5033 1| visszaélt ura jóságával s a sétakocsizás ürügyével megannyi találkozást 5034 1| hazulról... Mert mindennap sétálni mentek... Azt akarta, hogy 5035 5| bérkocsit, - mondta.~ ~A sétatér sarkán megállitott.~ ~- 5036 5| rajta a kendőt.~ ~Éppen egy sétatéren mentünk keresztül, ahol 5037 1| a száz forintot; azután siessen Éliáshoz és mondja meg neki, 5038 4| Nem irhatok többet, mert sietnem kell. De te vagy és te maradsz 5039 5| bennünket. Ugy tetszett, mintha sietős volna az utja; kénytelen 5040 5| át azt a határt, mely a sihedert elválasztja a már férfiszámot 5041 1| magában is annyi, mint a siker. Lehetetlen, hogy hálátlanságot 5042 6| hogy a mentőcsónak mint siklik végig az oczeánon. Egyszerre 5043 8| jéglappá, melyen nesztelenül siklottak elő a brazzerák. A leány 5044 6| egyiket, ugyanakkor iszonyu sikoltás metszette át a levegőt, 5045 8| következő perczben a halász sikoltást hallott maga mögött s mikor 5046 9| könyörögve, haláltusában sikoltja: «Mamuska, segits!»~ ~A 5047 7| Ott van! Ott van! - sikoltott az asszony, és rohant lefelé. 5048 9| kisértet, ezt a szót a felesége sikoltotta:~ ~«Meghalt!»~ ~*~ ~Ugyanegy 5049 8| tenger tükre elváltozott sima jéglappá, melyen nesztelenül 5050 1| visszatért nyugalma teljes simaságával adta meg vetélytársának 5051 1| homlokának az esti szél simogatása. Szüksége volt rá, hogy 5052 2| fél vármegye pörge bajusza simogatta meg az ajakát. Pöndör Vicza 5053 5| táján plasztikus hajlással simul hozzá. Egyszerü baretforma 5054 5| kicsit mintha jobban hozzám simult volna; alkalmasint a hüvös 5055 8| a másik kettő egymáshoz simulva hallgatta sokáig.~ ~Eltelt 5056 5| voltunk... látod, apa soha sincsen itthon.~ ~- Ti édesek!... 5057 8| brazzera uszott, mint a sirály. Ameddig éles szeme ellátott, 5058 8| hullámokat; a sik vizen csupán sirályok usztak, a tenger jól elrejtette 5059 1| minden tagjában reszketve, siránkozni kezdett:~ ~- Jaj, jaj, Ádám 5060 6| a hangon! Nem szeretem a siránkozó férfit; sajnálnék akárkit...~ ~- 5061 1| szolgálót.~ ~Mig a vén cseléd siránkozva locsolgatta gazdáját, a 5062 7| van, akinek olyan édes a sirása, a nevetése, s akit ha ott 5063 1| rákezdett egy kis keserves sirásra, mert megéhezett az istenadta. 5064 1| tudja meg soha, hogy meg ne sirathassa!...~ ~Gonoszszá tett a boszuvágy; 5065 9| akinek a földi részét ugy siratja itt lent egy pár önző ember.~ ~ 5066 1| egymást bátoritva, egymást siratva telnek majd a napok...~ ~ 5067 1| meg a szopós fiát, egy sirba, szépen egymás mellé. Azután 5068 9| gondosan ápolt, virágos sirhalma előtt. Földiszitették a 5069 9| fájdalmukban lerogytak a felhantolt sirhalom előtt, kiki oda, ahová az 5070 9| kereszteket, mikor leszurta a sirhoz.~ ~(Vége.)~ ~ ~ 5071 7| Egyszerü kőkereszt jelölte sirját, a kereszt mellett örökzöld 5072 9| elkárhozottak.~ ~Na hát most sirjatok és jajgassatok, mert meg 5073 1| akik összeölelkeznek és sirnak és szakgatott szavakat mondanak 5074 1| Éliás a karjára vette a siró porontyot, ugy kisérte gyalog 5075 1| akart szegényke megválni a sirtól, nagy játékban volt a gyászkoszoruval. 5076 1| A következő perczben már sirtunk mind a ketten, átölelve 5077 1| Leborul a földre és szörnyen sivalkodik; nem tudom, mi baja... Itt 5078 7| fenyőgaly; a völgyből halálmadár sivalkodott fel. Szikra, a nagy kutya, 5079 6| vérét, lelkébe öntötte már a sivatagok tüzét. E pillanatban az 5080 6| együtt barangoltuk be a sivatagokat.~ ~Napról-napra volt csetepaténk 5081 1| ebbe a rettenetes helyzetbe sodorta.~ ~A park fái már feltüntek 5082 1| csak még jobban kihozta sodrából. Mit fecseg a szamár összevissza? 5083 7| elmentek odáig, az ablakok sötétek voltak. A szólitásra senki 5084 6| vissza a rátüző napot; az ég sötétkékjét egy bárányfelhő sem tarkitotta; 5085 1| homályos körvonalban látszott a sötétségben; Barduvay Ádám olyan mozdulatot 5086 8| vihart, meg a borulatos esti sötétséget.~ ~Félóra mulva kint volt 5087 2| keresztül nem verhette magát. A sövénybe jó erős tölgyfa-ajtót vágott, 5088 9| mintha tulvilágról jövő sóhajok szállnának szanaszét.~ ~ 5089 8| középkor regényes szelleme sóhajt elhagyatott folyosói közt; 5090 3| öreg ur elfojtott egy nehéz sóhajtást és ezt gondolta hozzá:~ ~- 5091 1| veled... Isten veled! - sóhajtotta halkan.~ ~Néhány perczczel 5092 5| hogy husz.~ ~Ezt susogta sóhajtva: «gyermek!» hanem egy kicsit 5093 1| magában:~ ~- Milyen virgoncz; sohse vénül meg.~ ~Azután felment 5094 9| gyászolók, egyenkint, hosszu sorban. Mikor az egymás mellé ásott 5095 1| közönynyel kisérte az egyenes sorokat, mely arra vallott, hogy 5096 8| egy virágnak az emberek sorsához?~ ~A leány felkapaszkodott 5097 9| az irtózatosan egyforma sorsban sem hajlott meg a jobb érzés 5098 8| rózsatőhöz.~ ~- Ez a virág a sorsom; ebből feslik ki rám a hajnal 5099 3| engedjük! hanem az szent, hogy sose láttam ilyen karakteres 5100 5| gügyögő apróság. Sápadt és sovány mind a kettő; a szenvedések 5101 7| hitte, hogy a gyilkos kéj sóvár csókja szentségteleniti 5102 1| amerre Bella ült. Barduvay sóváran leste, hogy mikor csapódik 5103 1| Istenért, ne ránczigálja azt a spádét; hagyják békében a székeimet!...~ ~ 5104 1| akárhogy kezdi, csak jó sül ki abból. Annyi bizonyos, 5105 5| meglát, menten a föld alá sülyedek szégyenletemben. De sokkal 5106 7| véreb körülszimatolta a süppedéseket és csendesen, nagy vigyázattal 5107 1| nem jutott eszébe, hogy sürgesse, hanem csak hallgatta néma 5108 2| vette a kalapját s még ő sürgette a menyecskét: «Igen, igen; 5109 1| Éliásnak egyszerre nem volt sürgősebb dolga, mint ezeket az adósságokat 5110 7| zörgéssel botorkált mellettök a sürüben.~ ~Egy meredek oldalon a 5111 1| látni a kertre, melynek sürüjében, a fenyvesek zöldje közt, 5112 2| vagy kétszáz lépésnyire a sürüségbe. Hátha Urfi kiszabadul s 5113 8| körszobáiban, a várkert burjánzó sürüségében a Frangepánok rég kihalt 5114 5| igértem; a dió, az alma, a sütemény...~ ~- Oh jó néni, aranyos 5115 3| szólva, mint mikor pukkantót sütnek el a játszó gyerekek.~ ~ 5116 1| nem szabad rossz zsemlyét sütni, a kereskedőnek nem szabad 5117 3| boldog volt, ha a nyári forró sugár ráhullott puszta fejére; 5118 1| burkolatát.~ ~A nyugvó nap sugara az ablak előtt álló akácz 5119 1| megvilágitva. Az aranyos sugarak ráestek a halott arczképére. 5120 1| szinte melegitett; ilyen sugarat csak a szeretet támaszthat 5121 3| Kanóczczal.~ ~A fiatal házaspár sugárzó arczczal és kiczirkalmazott 5122 1| beszélne; szeméből csodás fény sugárzott; hangtalan zokogása, merev 5123 1| akinek szelleme folyvást ezt sugdosta fülébe: «Szemet szemért, 5124 1| szőlővenyige közt egy jókedvü suhancz évődött a szeretőjével. 5125 3| az irhádat, vagy hozzád suhintok a kulacsom szijával!~ ~Az 5126 9| hatalomnak, megaláz és porig sujt benneteket, ahol nem tudtok 5127 1| a fiára bizom. Nem fogok sujtani késsel, ami csak egy pillanatig 5128 5| testvérek vagyunk.~ ~Mázsányi suly esett le a lelkemről. Titokban 5129 1| a kérlelhetetlen igazság sulya alatt: szenvedett.~ ~Nem 5130 1| pária volt: jogok nélkül, sulyos kötelességekkel... A feleségem, 5131 1| megint egy, kettő, három, summa-summárum a kamatok nélkül ugy tizezer 5132 2| A fekete rigó csacsogva surrant egyik bokortól a másikig; 5133 8| hogy szükség van ott lent a susaki hidon mind a két zászlóra 5134 5| Nagyon szeretem.~ ~Magában susogott. Ujra ezt a kiállhatatlan 5135 1| csinálja a hivatását. A suszternek nem szabad rossz csizmát 5136 1| összedugták a fejöket és elkezdtek suttogni.~ ~ ~ ~ 5137 1| saját édesapját?!...»~ ~Suttogó hangon, fogait összeszoritva 5138 3| lehetett már Bácska akár svarczgelb.~ ~Az öreg rácskai nemes 5139 1| jó asszonynak korlátlan szabadsága volt mindenben a háznál; 5140 1| anyagi kérdésekben a maga szabadságai, de ezek miatt sohasem volt 5141 1| barátnőit, de azért örült a szabadságnak. Azt hitte, hogy ezentul 5142 1| teljes évig jártam utána; szabadságon volt a gazember, vitte magával 5143 1| uton volt, késő este kért szabadságot a tábornokától, akinek részletesen 5144 1| Vágyainak fenevadjai egymásután szabadultak el lelke mélyéből s néma 5145 9| szóra többé; csak a piczi száj széle mozog még remegve; 5146 7| ölében, amint kis piros szájával szijja szivéről az életet: 5147 3| várta a dolgok folyását szájtátva:~ ~- Szaladj hamar a nagyságos 5148 5| Tétovázás az élet ez álomszerü szakában minden tettünk. Sohasem 5149 4| hanem ezentul ha törik, ha szakad, irok minden héten.~ ~Majd 5150 1| Bella, akiért imádkozik szakadatlanul.~ ~Ez a szerzetes Barduvay 5151 7| melléből végre előtört valami szakadozott hörgés.~ ~- Jöjjön! jöjjön 5152 1| Éliás megsimogatta hosszu szakállát.~ ~- Pontos, nagyon pontos. 5153 1| lett volna az. Egy szürke szakállu, töpörödött zsidó, meg egy 5154 2| helyett talált egy kulcsot. Szakasztott mása volt az ő lakatkulcsának. 5155 1| ágy függönyébe és halkan, szakgatottan, akár egy álmodó, elkezdett 5156 1| gondolkozzék, mielőtt örökre szakit multjának emlékeivel s az 5157 5| rejtélyt, aminek még egyetlen szála sem volt ugyan a kezem között, 5158 3| maga előtt, rakonczátlanul szaladgálva a mezőn, miközben egy békát 5159 3| folyását szájtátva:~ ~- Szaladj hamar a nagyságos urhoz, 5160 2| füttyentett Urfinak. Együtt szaladtak. Már egészen hajnal volt, 5161 9| font koszoru, széles kék szalaggal, aranyos felirással: «A 5162 1| lecsüngő haját összetartó szalagtól kezdve a kivágott czipőcske 5163 1| eres keze pörczögtetve szalajtotta végig a tollat a papiroson; 5164 3| Hat falu az övé volt egy szálig; azok már bemondták a nevét 5165 5| megragadtam a karját, hogy ne szállhasson le az utolsó lépcsőre.~ ~ 5166 3| a fehér tollas csak ugy szállingózott odakint, ahogy a pusztákról 5167 9| megnyugvást terjesztve, szállnak le az égből az apák és a 5168 9| tulvilágról jövő sóhajok szállnának szanaszét.~ ~Oh, de irtózatos. 5169 5| mintha az ég csillagai szálltak volna le, hogy felékesitsék 5170 1| bebutorozva; egy bőrdiván, néhány szalmaszék, régi divatu iróasztal, 5171 1| öreg zsidó előhuzott egy szalmaszéket és maga is leült. Illőnek 5172 1| kihozta sodrából. Mit fecseg a szamár összevissza? Kikürtöli, 5173 1| otthon nagyon zavart volna számitásaiban a gyereksirás.~ ~Pedig ezekre 5174 7| megütődni rajta; aki nem jön számitásba többé, az lemond és előbb-utóbb 5175 1| gyereksirás.~ ~Pedig ezekre a számitásokra vigyáznia kellett. Okos 5176 3| a tulsó oldalon, nem is számitva a rácskaiakat, akik még 5177 1| elkönyvelve. Felütötte hát a nagy számla-könyvet és beirta a gyámleánya neveltetésére 5178 1| hogy a czimerét eladta számodra, felment a terhekre; te 5179 1| amelyben nem csalódik, aki a számokkal bánni tud.~ ~- Mit fogsz 5180 1| azelőtt értékpapirjai meg számolóasztala mellől legfeljebb a poros 5181 1| irásaiba, nagy buzgalommal számolt valamit. Doborkay nem tudta 5182 1| olyan dolog volt, amit a számtan segélyével tisztázni lehetett. 5183 1| te iskolád volt az, hogy számtannak néztem az egész életet, 5184 9| amint meghallotta. Nem a szánakozás, hanem a rémület szállotta 5185 1| változás csak megérlelte titkos szándékát, melyre egy idő óta nagyon 5186 5| lépett, nyilván azzal a szándékkal, hogy benyit. Ekkor megszólalt 5187 1| Megpróbált mosolyogni és szánté barátságos hangon azt mondta:~ ~- 5188 8| rózsabimbó haldokolva hajtotta le szárát, a leány meglocsolta sós 5189 1| szekrényből kivett egy névmutatót. Száraz, ránczos ujjaival lapozott 5190 1| Olyan végrendelet-féle volt, szárazon és okosan irva, amint Barduvaytól 5191 1| Apám gazdag iparoscsaládból származott; huszárőrnagy volt, mikor 5192 5| tapasztalat, nincsenek megerősödve szárnyaink: érezzük, hogy tudnánk már 5193 5| igazán olyan volt, mintha szárnyak nélkül is repült volna. 5194 7| levegőben kisértetek torzalakjai szárnyaltak előtte; behunyta a szemét, 5195 5| belőle a pálinkabüz.~ ~- Vén szatyor!... vén boszorkány!... csak 5196 1| abban, hogy nem találják ki szavai értelmét és valami kinos 5197 6| a halálos ágyon kiejtett szavait, azonnal megkérte az özvegy 5198 9| bánkódó szülőket vigasztaló szavaival jól megkinozza. Mintha nem 5199 1| szegények számára. Istenes szavakkal és áhitatos alázatossággal 5200 1| üvöltésével ugrott fel e szavakra Éliás.~ ~- Öld meg! öld 5201 4| Amikor megölelsz, eláll a szavam, amikor megcsókolsz, eláll 5202 4| most nem tartottam meg a szavamat, éppen két hete, hogy nem 5203 5| gyermeknek nevezzen, de a szavamba vágott:~ ~- Nekem nincs 5204 3| Reggel óta folyt már a szavazás a városban.~ ~Az alkotmányos 5205 3| már bemondták a nevét a szavazatszedő bizottságnak; a fehér tollas 5206 3| rácskaiakat, akik még csak ezután szavaznak. Azok messze laknak, még 5207 3| ma kelt fel először, mert szavazni akart. Duha Gábrist seprővel 5208 3| de ’isz, nincs Rácskán szavazó ember, aki itt ne volna!~ ~- 5209 3| követé, annak paroláztak a szavazók.~ ~Nem bánta a tudós. Neki 5210 3| hozatta el magát; az imént szavazott le. Itt mászkál valahol 5211 3| kisasszonyt szereti, az a doktorra szavazzon.~ ~- Na már most, kérem, 5212 3| lehetett hallani minden szavukat.~ ~A pesti tudós nagy fába 5213 4| végtelenül kell vigyáznunk minden szavunkra.~ ~Csak te ne irj, drágám!~ ~- ~ ~ 5214 5| gyötörni hiuságát. Csakhogy a századik esetben meglehet, hogy sem 5215 5| asszony?!~ ~Egy pillanatnak a századrésze alatt megértettem, hogy 5216 5| te százszorta szebb, te százezerszerte jobb! Gazember voltam, az 5217 7| tudom, csak félek!...~ ~- Százszor is kimaradt már, néha egész 5218 1| mint a természet, sokkal szebbnek látja az életet, mint eddig 5219 1| pedig felépitette sokkal szebbre és oda se nézett többet 5220 3| toszul már Rácska is! Tyüh! szedd a lábadat, hordd az irhádat, 5221 3| együtt a bogarak után és szedték a virágot a réteken. Hanem 5222 3| egy kis pénzt hozott a szegényeknek; azután olyan nagyon bus 5223 1| maradtam estig. Nem akart szegényke megválni a sirtól, nagy 5224 9| tette az életben; tegyétek szegénynyé, aki megismerkedik a nyomorral, 5225 5| fuvolahang:~ ~- Ne átkozza szegényt, nem olyan rossz ő; csak 5226 6| tükröződött. A kapitány merőn szegezte szemét egy messze pontra, 5227 1| hogy adóssága a nyakát szeghesse. Volt ugyan szó egyszer 5228 5| menten a föld alá sülyedek szégyenletemben. De sokkal ártatlanabb vagy 5229 6| asszony türelmetlenül csapta széjjel a legyezőjét.~ ~- Hallja-e, 5230 1| spádét; hagyják békében a székeimet!...~ ~Barduvay Ádám belátta, 5231 5| mentünk keresztül, ahol székek és padok voltak. A szegény 5232 1| kezét, aki visszaült ujra a székére.~ ~Más körülmények közt 5233 3| csuf szóval az ujon érkező szekereket, e közben pedig ráért egy 5234 3| erősségök, azon az ötven szekeren. Mindegyik hoz legalább 5235 3| csupa fehértollas ült azon a szekéren.~ ~Gubaczi elorditotta magát, 5236 1| kapuból addig nézte a robogó szekeret, amig csak látta, azután 5237 3| ur.~ ~Az pedig felkelt a székéről és fanyar kételkedéssel 5238 3| látszott is már a hosszu szekérsor, amint felpántlikázva repült 5239 3| várakozásban; kivált ha szekérzörgést vagy lódobogást hallott, 5240 1| zajtalanul huzott elő egy széket és megkinálta vele Barduvayt. 5241 1| óriás ember és felragadva székét, öklének egy ütésével pozdorjává 5242 1| Azalatt, hogy Éliás megkinálta székkel, visszanyerte katonás nyugalmát 5243 1| beszél az.~ ~Felállott és egy szekrényből kivett egy névmutatót. Száraz, 5244 6| ékszerek alakjában az asszony szekrényébe.~ ~Egyszer a kis sárga asszony 5245 1| egyszerre csak egy ócska szekrényhez ment és sárga papirosokat 5246 2| azért épitettek a vágás szélére egy kis házat a kerülő számára, 5247 3| tyukszememre, hát meglapigatom a szeles bubodat, - dörmögte a jegyző.~ ~ 5248 3| válla közé kapta a fejét és szélesen mosolygott. «Férjhez kell 5249 8| vizen. A vitorla jól kapta a szelet, szinte röpültek Fiume felé.~ ~ 5250 6| ünnepélyességgel. Igaza köztársasági szellem lengte át az egész társaságot. 5251 3| pillangós mezőt mindig ugyanaz a szellőcske járja; ugyanaz a virág virit 5252 8| beárnyékolta sötét hajával, szellőt küldött rá a leheletével; 5253 7| lett; fejök felett sirt a szélrázta fenyőgaly; a völgyből halálmadár 5254 1| arczczal állt előtte. Néma szembeszédjök a megdöbbenés e pillanatában 5255 1| tudjam neki szerezni, amit a szeme-szája kiván, hogy el tudjam vele 5256 4| lássalak!~ ~Hadd olvassam ki a szemedből, hogy szeretsz; hogy az 5257 5| rajta. De ott volt égszinü szemeiben az angyali jóság is, amely 5258 5| nem tudtam olvasni a női szemekben. Csak egy szót szólott:~ ~- 5259 1| beszéljen nekem ábrándos szemekről, fehér arczról, kis puha 5260 1| különben is ma hajnalban személyesen volt nálam és előre kért, 5261 4| szivem verése. Behunyom a szememet, te drágám, hogy jobban 5262 9| szépen,~ Édes álmot hozz szememre,~ Hogy vigan keljek reggelre.»~ ~ 5263 1| sugdosta fülébe: «Szemet szemért, fogat fogért»; hajlamai 5264 7| akar minden érzékével, a szemétől kezdve a tapintásig.~ ~Nem 5265 8| feslik ki rám a hajnal vagy a szemfedő.~ ~- Gyermek, gyermek! micsoda 5266 1| aki nem zavarta gazdáját szemlélődésében. Ez az asszonyszemély volt 5267 3| buzdultak a maguk erején, szemmel látható volt, hogy legalább 5268 1| érezte, hogy egy lesütött szempár is zavarba hozhatja az embert. 5269 3| harmatcsöppet törült le hosszu szempillájáról.~ ~*~ ~Az öreg doktor Kanócz 5270 1| tovább is folyjon. Nem teszek szemrehányást, pedig a titkolózás szinte 5271 5| nézni, ahogy ez az ábrándos szemü erre a szóra rám nézett. 5272 5| Csak ekkor vettem jobban szemügyre. Hosszu esőköpenye csaknem 5273 1| érthetett az alatt, hogy ő is? ’szen a halott megtiltotta nekem, 5274 9| megpihenhet a kihült vonásokon s szende alvásnak nézheti azt a rettentő 5275 1| hogy nem játék ez. Ebben a szentélyben, ahol halott leánya ereklyéit 5276 4| előttem téged?!... ~ ~V. Szentem! aranyom! Három napja vagyok 5277 1| beszéltek máskép, mint egy okos szentről. Nem meddő imádsággal, hanem 5278 7| gyilkos kéj sóvár csókja szentségteleniti meg, mert erre az érintésre 5279 4| bánattól, mert iszonyuan szenvedek, ha a láthatatlan démon 5280 4| emberek is csendesvérüek, szenvedély nélkül valók, felindulást, 5281 5| lelke szól, ott elnémulnak a szenvedélyek, pedig a bünbocsánat az 5282 8| nem testvérek.~ ~Heves, szenvedélyes volt a leány, nem birt vele 5283 1| sohasem engedett meg magának szenvedélyeskedést, szinte felorditott dühében.~ ~- 5284 1| minden pillanatát. Valóságos szenvedélylyel érlelte tervét s bár érezte, 5285 1| kérlelhetetlen igazság sulya alatt: szenvedett.~ ~Nem térhetett ki többé 5286 1| ur, aki sok megaláztatást szenvedtem már egy hosszu életen át. 5287 1| A mai lányok nem olyan szépek többé... Ön azt nem tudja, 5288 5| szemem duslakodhatott abban a szépségben, amit sejtettem rajta. De 5289 4| leszek. Ő azt akarja, hogy szeptember vége előtt ne menjünk haza. 5290 6| alkalmasint megint egy csomó szerecsent akar előttem elpusztitani; 5291 6| Annyi bizonyos, hogy nem szerelemből hagyott itt, - mondá.~ ~ 5292 6| kincset érő, de hideg és nem szerelemre termett.~ ~Leült eléje és 5293 1| gondolt egyébre, minthogy szerelme veszélyeztetve van. Eszébe 5294 4| ujra irásban kell az én szerelmem, mint jó uzsorásnak a váltó? 5295 1| zsidófiu, most lemondott szerelméről, meg egy nagy vagyonról 5296 1| zárda szigorát kijátszva, a szerelmesek titkon leveleznek.~ ~Vannak 5297 1| öcscsének mindent: nevet, szerelmet, boldogságot?... Hát nem 5298 1| bizonyosra vette, hogy közönséges szerelmi ömlengések gyüjteményét 5299 3| próbálni még egyszer. Nem volt szerencséje, csak a «pipacs» volt odahaza.~ ~ 5300 1| ember létére ugyanis a saját szerencséjét is meg akarta alapitani 5301 1| vetélytársa egy nálánál szerencsésebbnek s attól tartott: abban a 5302 6| egyszerre kiabált valamennyi. Szerencsétlenség történt: egy matróz a hajó 5303 5| segitett, hogy egy nagy szerencsétlenséget megakadályozzak. De mintha 5304 1| Nagy szive volt nagyon, szerencsétlenségre...~ ~Napról-napra szebb 5305 1| életébe. Tetszett magának uj szerepében, mikor elhatározta, hogy 5306 3| lesz a felesége után és szerepelhet; a «pipacs» azt gondolta, 5307 5| térj vissza hozzám! csak szeress egy kicsit!~ ~A fátyolos 5308 6| Azután még azt kivánná, hogy szeresse az ember! - sziszegte majdnem 5309 1| hogy az ember mennyire szeretheti ugyanazt, akit szive mélyéből 5310 1| tőlök, hogy olyan szabadon szerethetik egymást.~ ~Megváltozott 5311 5| fogsz tudni mindent, akkor szerethetsz, ahogy tetszik... Ma még 5312 3| meg a tekintetes ur, hogy szeretjük-e hát a pipacs-kisasszonyt? 5313 4| csacsin, vagy kocsin. Tapsolni szeretnék örömömben...~ ~De nem! Te 5314 1| csak titokban volt szabad szeretnem...~ ~- Te szegény öreg ember...~ ~- 5315 5| agyamba.~ ~Ennek az asszonynak szeretője van s itt találkozik vele, 5316 1| jókedvü suhancz évődött a szeretőjével. Barduvay Ádám, a milliók 5317 9| még a világé, azoké, akik szerették. A szem megpihenhet a kihült 5318 7| Énmiattam ugy-e? Mert szerettél, mert nem akartad, hogy 5319 1| talál ránk, ahol egymást szeretve, egymást bátoritva, egymást 5320 1| legyek, hogy meg tudjam neki szerezni, amit a szeme-szája kiván, 5321 1| várom; utoljára hagyja a szerkesztőségeket, adja át mindenütt azt az 5322 1| megcsinálta a mai nap tervét. A szerkesztőségekhez könyöradományokat küldött 5323 1| esedezett a «nagytekintetü» szerkesztőséghez, hogy kegyeskedjék a csekély 5324 1| az élet lehelete látszott szerteszállni, azután odahajolt az öreghez 5325 1| áll. A zárda lakói, néma szerzetesek, komoly, áhitatos arczczal 5326 6| comique»-ban egy uj darab szerzőjét akarta volna huszadszor 5327 7| ült a földön; előtte egy szétdarabolt őz volt, a szöglethez egy 5328 2| valahol tiporva, a tüske széthányva? Semmi. De a mint a kis 5329 1| gyermek bölcsője!...»~ ~Széthuzta a menyezet függönyét. Az 5330 9| és a fejéhez kapott, hogy szétmarczangolja a homlokát, mert ugy érezte, 5331 2| Kiment az udvarra s szétnézett. Az idő meglehetősen borultas 5332 1| elhatározta, hogy mindenáron széttépi azt a hálót, mely Bellát 5333 1| elvette függetlenségét, széttépte nemeslevelét, bebizonyitotta 5334 1| szerint arra vonta vágya, hogy széttörje az akadályt, mely boldogságának 5335 3| két percz, mig a gomolyag szétvált; a rácskai plébános, aki 5336 1| mig megtudta, hogy a zárda szigorát kijátszva, a szerelmesek 5337 1| önuralmat, minél tovább volt szigoru lánczokon.~ ~Vágyainak fenevadjai 5338 1| alapja az egyszeregy. Bármily szigoruan bántak ott vele, az öreg 5339 3| hozzád suhintok a kulacsom szijával!~ ~Az országuton látszott 5340 7| amint kis piros szájával szijja szivéről az életet: akkor 5341 4| hatolni a kőkemény vizek sziklafalain, az előtt egyszerre megnyilik 5342 8| lent a kék tenger; a várrom sziklalábánál száz ölnyi mélységben cserreg, 5343 8| néma borongással ül meg a sziklán, mint valami vén sas, melynek 5344 7| hol utánok bandukolt a sziklás ösvényen.~ ~- Talán otthon 5345 7| ut mindig vadabb, mindig sziklásabb lett; fejök felett sirt 5346 7| Mintha tudta volna, hogy a jó Szikrától nincs mit félnie. A mama 5347 6| átváltozott piros rózsává, a szeme szikrázott. Soha sem szólott nekem 5348 1| fekvő falujába, ahol a hét szilvafa árnyékában lepte a por a 5349 7| A véreb bizonytalanul szimatolt; körüljárta lassan a két 5350 3| arczulatján a szivárvány szinei, elnyiffantotta magát, hogy: 5351 1| semmit és katonatisztnek szinét sem látta.~ ~Barduvay megmondta 5352 5| lehetett, az is többnyire a szinházból ment haza.~ ~Kiértünk a 5353 5| elég ravasz lehetne jól szinlelt nyugalommal háritani el 5354 3| dolgot; ’iszen a vörös a mi szinünk, no nézze az ember, hogy 5355 1| hadnagy, sőt még az a pletykás szipirtyó is, akiben pedig annyira 5356 6| számunkra, kettő elsülyedt a szirtek táján, s a harmadik is oly 5357 7| gügyögött:~ ~- Mi’áj!... Szitla!...~ ~A kutya először életében 5358 1| milliomos, rágyujtott egy finom szivarra és rendes szokása szerint 5359 3| váltakozni kezdtek arczulatján a szivárvány szinei, elnyiffantotta magát, 5360 8| megismerte a világos éjszakában, szivdobogva futott eléje a parton; kiáltani 5361 8| mintha kést döftek volna a szivébe.~ ~- Nézz a fejemre! - mondá.~ ~ 5362 1| leányom!... Hogy megölt a szived, te rózsaszála apádnak, 5363 4| szeretlek? Van-e még kétség a szivedben?! Ha igen, akkor gyere és 5364 1| teljességével ragadta magához a sziveket; virult a föld, illatot 5365 5| indulat lánczát tépte el szivemben, hogy éreztem, mint dühöng 5366 5| letelepedtek volna végül a szivemre, felizgatva benne minden 5367 5| szőke angyal, az Isten szent szivének áldott leánya fölemelte 5368 7| kis piros szájával szijja szivéről az életet: akkor nincs többé 5369 9| irtózatos. Az a csuklás, az a szivet facsaró hörgés!... Milyen 5370 9| haragusztok-e még egymásra? Él-e még szivetekben a gyülölködés, mely feltámadt 5371 7| kárpótolta a nő szivét az anya szivével. Könnyü az asszonynak felejteni, 5372 9| szokott férfiak, megtérnek a szivökben ahhoz, akit a gyarló ember 5373 1| látom többet!... - zokogta szivszakgatóan, kétségbeesve.~ ~Csupán 5374 9| bucsuztató alatt a gyöngébb szivüek sirtak s a derék pap mindent 5375 5| sejtéssel van már tele a szivünk: nem közeledünk egy nőhöz 5376 9| ütése agyvelőnkig hatol s szivünket zuzza szét; ez már az elválás 5377 2| kifelé. A két kutya utána. A szobaajtót bezárta maga után s fenhangon 5378 2| Urfi. Már nem mozdult.~ ~A szobából gyertyavilág fénylett ki; 5379 5| hittem volna, hogy valami szobaczicza, aki elkésett s most siet 5380 1| később iróasztala mellett ült szobájában és nyugodt, komoly arczczal 5381 1| fák alatt lett volna, ő, a szobamoly, aki azelőtt értékpapirjai 5382 5| majdnem félénken kimondott pár szóban. A kaczérságot akkor még 5383 6| hogy ugy bolondult azért a szoborarczért...~ ~Mikor az imént Alice 5384 5| valamennyi, mint egy megrenditő szoborcsoportozat, amelynek a drámaisága felülmul 5385 1| semmit. Szobrot faragni tud a szobrász is, ha nem dolgozik többet; 5386 1| hogy mind nem ér az semmit. Szobrot faragni tud a szobrász is, 5387 6| üdvözölték társaikat. Az egyik szócsövet csinált a kezéből, ugy kiáltott 5388 1| kellett akadályoznia. A szócsövön leszólt, hogy a kocsis fogjon; 5389 7| szétdarabolt őz volt, a szöglethez egy rozsdás vadászfegyver 5390 9| minden csalóka hatása.~ ~A szögre koppanó kalapács minden 5391 5| neki iramodtam s három szökéssel utólértem.~ ~Azt hittem, 5392 7| egy nagy bozontos kutya szökött ki, bolond örömmel ugrott 5393 1| cselédem. Leborul a földre és szörnyen sivalkodik; nem tudom, mi 5394 3| szemét, hanem a szép kis szöszke gyerkőczöt nem bántotta; 5395 2| nagyon jól hozzá tud ahhoz szokni, hogy ne beszéljen haszontalanul. 5396 5| szivemből; a hol az Isten lelke szól, ott elnémulnak a szenvedélyek, 5397 5| első megdöbbenés rémülete: szólani akar, de nem képes. A torzonborz 5398 2| otthon van az asszonyom, szolgál az mindennel.~ ~Elváltak.~ ~- 5399 1| alázatos, de azért bizalmaskodó szolgálatkészséggel fogta kézen vendégét, ugy 5400 1| a meglepettet.~ ~- Mivel szolgálhatok, hadnagy ur?~ ~Doborkay 5401 1| valami jó cselekedettel ne szolgáljon a menyországra.~ ~Igaz, 5402 1| a hadnagy bekiáltotta a szolgálót.~ ~Mig a vén cseléd siránkozva 5403 1| volt, aki husz esztendő óta szolgálta urát és jól tudta, hogy 5404 1| jószivü ember, aki bizonyára szolid még az üzleteiben is. Hogy 5405 7| ide, Mihály, a kis fiam szólit!~ ~Csakugyan a gyermek egyre 5406 7| ablakok sötétek voltak. A szólitásra senki sem felelt.~ ~- Siessünk, 5407 3| tul. Hát akkor miért nem szólitja őt most is «pipacs»-nak, 5408 6| állhatta meg, hogy közbe ne szóljon:~ ~- Az csak azért van, - 5409 1| Doborkay közbe akart szólni, de Barduvay még nem fejezte 5410 1| kocsija megint végig gördült a szőlők alatt, a régi uton, a homokos 5411 1| ridegségére. A nekibokrosodott szőlővenyige közt egy jókedvü suhancz 5412 3| Miféle kisasszonyka? Hogy szólta el magát?...~ ~- Hát a ténsur 5413 3| mondták, hogy fucscs, vagy nem szóltak semmit, hanem a vállukat 5414 5| Oh, ne gondolja, - szóltam rajongva, - ön szép, nagyon 5415 3| csappant a fogai fölé, olyat szólva, mint mikor pukkantót sütnek 5416 6| de dühös voltam és vért szomjuhoztam. Mind a két pisztolyomat 5417 9| sohasem volt a két sir; szomorufüz hajlott le mind a kettőre 5418 3| az ablak alatt és olyan szomorunak látszott.~ ~- Szegény apa!...~ ~ 5419 6| rendkivüli, de azért Alice minden szomorusága mellett is kinevette.~ ~- 5420 1| Megbocsátasz-e, hogy ezt a nagy szomoruságot okoztam neked?!... Tudom 5421 1| részletesen elmondta az okot. A szomszéd állomás térparancsnoka távoli 5422 9| vitte meg a hirt a haragos szomszédhoz, nem a gazdája küldte, csak 5423 9| ki csendesen. A haragos szomszédok, a megalázott ellenségek 5424 1| magas kőfal választotta el a szomszédos telkektől s ugy be volt 5425 6| ott találja közvetetlen szomszédságában, azért hát nem kereste soha.~ ~ 5426 1| nincs semmi vére. Egy kis szopóst ringatott a karján, s ha 5427 4| szép toalettek, folytonos szórakozás, semmi gond. Oh, dehogy 5428 4| lehetne önnek is egy kis szórakozása?~ ~Hisz’ annyira magában 5429 1| tudta módját ejteni, hogy szorgalmának jutalma legyen, ami mindenekfölött 5430 3| között. A fiu egy darabig szorgalmasan irta a hosszu leveleket, 5431 3| A veres tollasok erősen szoritották; azok a volt képviselő mellé 5432 1| körülnézett.~ ~Kezét homlokára szoritva, megállott a szoba közepén 5433 1| aki nem teheti, az nem szórja ki a pénzt az ablakon. Barduvay 5434 3| mezőn, miközben egy békát szorongatott, hogy őt ijesztgesse vele.~ ~ 5435 5| hugom, akinek olyan szivesen szorongattam, csókoltam a kezét, mert 5436 1| történt, János? - kérdezte szorongva.~ ~- Az urunk elment...~ ~- 5437 7| szobor. Szeme villámokat szórt, amint ökölre szoritott 5438 1| és légy önálló, aki nem szorul soha a más eszére. Csak 5439 1| rovására háttérbe kellett szorulnia.~ ~Szokva volt hozzá, hogy 5440 1| megszokta, hogy senkire nem szorulva, a maga erejéből érjen el 5441 2| hangon mondta, hogy az erdész szószerint elhitte. Hamar vette a kalapját 5442 8| körüle, az is mogorva és szótalan; az örökös csendben, a sirok 5443 8| csak nézte őket. A legény szótlansága többet mondott neki minden 5444 1| elvonultság elszoktatott a szótól s aki nem zavarta gazdáját 5445 1| katona és nem ismerte a szubordinácziót.~ ~- Lehetetlen, hadnagy 5446 7| közte és az asszony közt s szükölve tanakodott rajta, hogy hát 5447 1| a jégnek: került minden szükséges a házhoz. A pénzt én adtam 5448 3| még ilyen formaságot is szükségesnek tart.~ ~Aki bejött, arra 5449 9| lent nyugvó drága halott szüleinek soha nem szünő fájdalmáról.~ ~ 5450 7| engedelmeskedett, mert szegény öreg szüleit boldognak akarta látni. 5451 1| védtelenül állana. Bárha születése titka mélyen megalázta: 5452 1| volt hozzá, hogy megátkozza születését és nagyapját, akinek eszményi 5453 1| elfoglalt helyökre, mint születésök: most rosszabbnak tartotta 5454 1| magyarázatát:~ ~- Az apám születésre nézve nem volt nemes ember, 5455 7| asszonyt, megkérte a leányt s a szülők, akik biztositani akarták 5456 9| elkövetett, hogy a bánkódó szülőket vigasztaló szavaival jól 5457 1| Éliás megint egy kis szünetet tartott. Az egyre gyorsabbodó 5458 3| voltak.~ ~*~ ~A szüreti szünidőre leutazott a rácskaiak fiatal 5459 1| urfinak majd kiteszik a szürét, aztán se tőke, se kamat. 5460 3| többségben voltak.~ ~*~ ~A szüreti szünidőre leutazott a rácskaiak 5461 4| Akkorra meg már eligérkeztem szüretre. Igy hát október vége előtt 5462 8| fehér rózsa körül; ha a nagy szürkeség közt megörül valaki a hajlongó 5463 1| feküdtem; itt várok már szürkület óta. Mikor mindennel készen 5464 1| önérzetes ember - lassan szürte a szót - sohasem számit 5465 1| leány helyett egy piruló szüzet talált, aki nem ugrott a 5466 3| jegyzőnek, aki nagy nyugalommal szurkálta egy hosszu rozsszállal a 5467 5| hófehér gyöngéd arczát a szurtos, piszkos ember arczához; 5468 9| gyermekének a keresztfája volt szurva a porhanyó földbe, s zokogva, 5469 5| láttam semmit, csak nehéz szuszogása, fujása sejttette, hogy 5470 1| alaptőke is be volt már táblázva egy ilyen bányára, hogy 5471 6| óráig, mig meglátod a magad táborát; a lovamért majd elküldök, 5472 6| odaült eléje egy alacsony tábori székre.~ ~- Akarja, hogy 5473 1| este kért szabadságot a tábornokától, akinek részletesen elmondta 5474 1| mellényzsebéből kiráz neki egy tábornoki nyugdij-alapot.~ ~Jelentették, 5475 6| Na hát azon a dombon tul táborozik Musir seik, az ellenséged, 5476 1| ékszereket. Vettem. Nem tagadhattam meg az árvától, aki örökké 5477 3| leány volt, akinek minden tagja ugy domborodott ki, mintha 5478 1| halálra rémitett, minden tagjában reszketve, siránkozni kezdett:~ ~- 5479 6| oldalról megszólaltak a kaszinó tagjai: «Halljuk Fiorit!»~ ~Az 5480 9| bágyadtság, ami gyöngéd tagjaikat ellankasztotta, talán nem 5481 1| a nyelvén kivül egyetlen tagjának sem volt föltétlen ura, 5482 2| legyen itthon kend hét óra tájban.~ ~- Igenis, ténsuram.~ ~- 5483 4| fürdőre. Jó levegő, gyönyörü tájék, szép toalettek, folytonos 5484 1| azután ismét kihalt lett a tájéka, mint azelőtt volt.~ ~Éliást 5485 1| hadnagy; lováról szakadt a tajték. Először is Barduvay után 5486 6| vizek tömegébe és fehér tajtékot paskolva utján, siklott 5487 5| hagyjon békével. Ha nem takarodik, rendőrt hivok!...~ ~Szakgatott 5488 6| egy legyezővel verte a taktust.~ ~Igazi nemzetközi társaság 5489 7| kijelölt.~ ~Azon a helyen a talaj puha volt, nyomok mélyedései 5490 7| fejét és lenyomta ismét a talajra. «Keresd Szikra, keresd!» 5491 7| odament és megvizsgálta a talajt. Azon a helyen más nyom 5492 1| sétakocsizás ürügyével megannyi találkozást segitett elő a vadászház 5493 5| asszonynak szeretője van s itt találkozik vele, ebben a viskóban, 5494 1| jár; igy legalább nem kell találkoznia senkivel; Bella, akinek 5495 5| az uj nővéremmel többször találkozom, ha megint érezni fogom 5496 6| ráismernek egymásra, bárhol találkozzanak is és anélkül, hogy valami 5497 3| már a többit csak ki lehet találni?~ ~- Mi pedig nyomban feljártuk 5498 1| annyit lehetetlen volt ki nem találnia, hogy itt valami rendkivüli 5499 5| hogy lehetetlen volt ki nem találnom aggodalmát.~ ~Ez az asszonyka 5500 1| már csak a mult emlékein tallózva örülnek a régi szép életnek, 5501 1| seregét árulta el a hirtelen támadó és egymást üző gondolatoknak.~ ~ 5502 6| igazi aranysziv!~ ~Brown Tamás, a sápadt angol, akkor már 5503 1| perczben gyámi hatalmára támaszkodva, követelni akarta, hogy 5504 9| minden mozdulása olyan hangot támaszt, mintha tulvilágról jövő 5505 1| sugarat csak a szeretet támaszthat a szemben. Egész hosszu 5506 3| reménye, ha olyan ember támogatná, amilyen a «bácsi». Eddig 5507 1| mikor szüksége volt a jó tanácsra. Utóljára valóságos üzlettársak 5508 7| asszony közt s szükölve tanakodott rajta, hogy hát ő most már 5509 3| bedugult pipáját.~ ~- Ne tánczolj, ecsém, mer’ ha ráugrol 5510 1| lettek, csakhogy akkorra a tanitvány már régen tulszárnyalta 5511 1| aki nem sejtette e modern Tantalus gyötrelmeit. Pedig Barduvay 5512 1| egy perczre is meg tudtam tántorodni!... pedig olyan jól megtaláltam 5513 1| Barduvay észrevette, hogy Éliás tántorog. Felugrott és gyengéden 5514 1| Azután egyszerre elkezdett tántorogni és összerogyott. Barduvay 5515 1| létezéséről a telekkönyv tett tanubizonyságot.~ ~Barduvay megmutatta, 5516 1| kertész szintén aláirtuk, mint tanuk; a kocsis nem tud irni, 5517 1| magyarázott dolgok, melyek egy tanuságot tevő ármádiaként sorakoztak 5518 1| közte az is, amelyik arról tanuskodott, hogy Barduvay Ádám majdnem 5519 1| rá, hogy ne vágjak fel a tányéromon mindent egyszerre... de 5520 1| egyszersmind!... Én már tapasztaltam... Annyira szerettem azt 5521 7| érzékével, a szemétől kezdve a tapintásig.~ ~Nem gondolkozott. Lelke 5522 8| Tudod, uram, a fiatal sziv tapló, a fiatal szem meg eleven 5523 3| elorditotta magát, mintha tüzes taplóval csiklandoznák.~ ~- Hej biró 5524 8| erősbödött, a hullámnak taraja támadt, be kellett vonni 5525 1| legényt várta, kivette a tárczáját és bankókat olvasott le 5526 6| övébe nyul. Valami fényes tárgy villant meg a napsugárban, 5527 1| ezzel bezárja a további tárgyalást; számitott rá, hogy egy 5528 3| a leány odahaza maradt a tarka boczik között. A fiu egy 5529 6| sötétkékjét egy bárányfelhő sem tarkitotta; pihent a szellő, csak a 5530 1| akiknek nincs más jogczimök a társadalomban elfoglalt helyökre, mint 5531 6| volt s attól tartván, hogy társai abban rejtőznek, ellenkező 5532 6| messziről ujjongva üdvözölték társaikat. Az egyik szócsövet csinált 5533 8| csendben, a sirok lakóinak társaságában vaddá és embergyülölővé 5534 6| történetével még mindig adós volt a társaságnak; olyan alkalomra igérte, 5535 6| szellem lengte át az egész társaságot. Elnöknek megválasztották 5536 1| Csalatkozott. A levél rövid volt és tartalma ugy nehezedett rá, mint 5537 6| hozzánk, hogy mire kiraktuk a tartalmát, kitünt, hogy dohos és felerészben 5538 1| nem kellett többé attól tartania, hogy a nagy leszámoláskor 5539 1| rostélya mögött s akiről azt tartják, hogy olyan koru, mint a 5540 1| körülötte, akit a sok év óta tartó elvonultság elszoktatott 5541 1| hadnagy urat olyan embernek tartom, aki ezt a vonzalmat meg 5542 4| is hálás leszek; most nem tartottam meg a szavamat, éppen két 5543 1| dolgoznám, hogy megfizethessem tartozásaimat és Bellára biznám, hogy 5544 1| beszélt Éliásnak s a hadnagv tartozását legkevésbbé sem látta veszendőnek. 5545 1| bizalmatlan hang, és komoly, tartózkodó hangon felelt.~ ~- Én csak 5546 1| amelyhez édes apád után tartoztál. Önző voltam, mert a boszura 5547 2| asszonynak arra, hogy titokban tartson kulcsot a kapu lakatjához?~ ~ 5548 6| kézzel a kimerült matrózt tartva, gyönyörüen szelte a vizet 5549 6| kis facsoport volt s attól tartván, hogy társai abban rejtőznek, 5550 3| meg nekik, hogy itt van a tatár; üt, vág, kaszabol bennünket; 5551 5| darab süteményt kinálva a tátogó kis fecskefiókáknak.~ ~S 5552 6| ellenséged, akinek egyenesen a tátott torkába rohantál volna. 5553 3| a virág virit ki minden tavaszszal; megmarad ott minden egyformának 5554 5| ámbár ő sem sokkal több tavaszt láthatott még husznál; vagy 5555 1| szomszéd állomás térparancsnoka távoli rokona volt, dusgazdag ember, 5556 8| ilyesmihez.~ ~Sötét volt; az ut távolságát sejteni sem lehetett, a 5557 6| puskáját és daczára a nagy távolságnak, két lövést tett a czápa 5558 6| Még eddig sohase merte tegezni. Most, hogy egy hét óta 5559 4| végéig. Vigy, ahová akarsz, tégy azzá, amivé akarsz; elhagyok 5560 5| hogy halálosan kiváncsivá tegyen. Mintha valami ellenállhatatlan 5561 9| boldoggá tette az életben; tegyétek szegénynyé, aki megismerkedik 5562 7| erős embernek, aki a csepp teher alatt csaknem összeroskadt.~ ~- 5563 1| jónak és igaznak!... De mit tehet róla ez a gyermek, aki mellett 5564 4| édes kedves! Mikor nem tehetem. Mikor ő mindenáron akarja, 5565 6| jéghidegségével. A szegény Brown nem tehetett róla, hogy ugy bolondult 5566 3| rászavazna Rácska, ha boldoggá tehetné vele a kisasszonyt.~ ~Az 5567 2| ügyeljen, mert a vadorzók most tehetnek legtöbb kárt a párosodó 5568 1| akar vele lenni, de igy nem tehette, gyanut keltett volna. A 5569 1| boszuvágygyal, csakhogy én már nem tehettem semmit, mert megesküdtem 5570 1| koronának köszönhette, hogy tekintélye volt vállalatának.~ ~- Beszéljen 5571 1| törődnék vele, mert hisz’ e tekintetben minden fiatal leány egyaránt 5572 5| közeledésemet vagy elvonja őt tekintetem elől.~ ~A tavasz első lehelete 5573 7| megint megállott: tétovázva tekintett hátra.~ ~Mihály odament 5574 7| felelt az asszony merev tekintettel.~ ~- Mikor a kutya egyszer 5575 1| egyszerre eltünt és tétova tekintetü szemének lángja, meg duzzadt 5576 1| magukhoz vegyék és amig él, ugy tekintsék, mint családtagot, amit 5577 2| Eltelt az ősz, eltelt a tél, azután jött az uj tavasz. 5578 1| jövedelméről, aminek létezéséről a telekkönyv tett tanubizonyságot.~ ~ 5579 4| Várjon csak, mennyit lógunk a télen passziánszozni!~ ~Addig 5580 3| karczos, került mindig, aki teletöltse.~ ~A fehérek szótlanul, 5581 5| közelembe ért, egyszerre meg nem telik a levegő ibolyaillattal, 5582 6| tekintették valamennyien, hogy jól teljék az idő és megalakitották 5583 9| Mikor elkövetkezik az idők teljessége, egyszerre megmutatja egész 5584 1| X-hez.~ ~- ~ ~A tavasz egész teljességével ragadta magához a sziveket; 5585 1| választotta el a szomszédos telkektől s ugy be volt ültetve fával, 5586 1| bátoritva, egymást siratva telnek majd a napok...~ ~A boszu 5587 9| koporsójára.~ ~Megindult a kettős temetés; az utczán egymás után vonult 5588 9| kiürittetni! -~ ~Azután jött a temetési egylet embere és rátette 5589 9| sirásó megtévedt volt a temetéskor és fölcserélte a kis kereszteket, 5590 9| Miatyánkot, ahogy minden temetésnél szokás. A bucsuztató alatt 5591 6| meg a millióit. Mikor a temetésről hazamentek, mr. Brown, aki 5592 1| Éliás megmozdult. Mintha egy templom szent levegője venné körül, 5593 4| neked pirul s ajkam csupán teneked mosolyog?!... Jaj, ugy-e 5594 6| albatrosz uszott a levegő tengerében, magasan, mint egy alpesi 5595 6| golyót?~ ~Nem vezette. A tengerek hóhérja egyre közelebb érte 5596 1| üzleti utra indul, tul a tengerekre, s miután sorsa Isten kezében 5597 6| legnagyobb a veszély. A tengerészek levették sapkájukat, most 5598 8| A várrom elnéz a kék tengeröböl felett, melynek partján 5599 8| meg az a másik evezett. A tengerpartokon mindenki ért az ilyesmihez.~ ~ 5600 8| haját és elment megint a tengerpartra.~ ~Vasárnap volt, a legény 5601 8| A leány kinézett a sik tengerre, melynek tükörlapján sok, 5602 6| sápadt angol, akkor már a sós tengervizben szelte izmos karjával a 5603 8| a leány meglocsolta sós tengervizzel, attól csak fonnyadtabb 5604 6| gyönyörüség volt hallani. Tengerzöld dudoros ruhájában olyan 5605 1| az ég felé, mintha esküt tenne arra, amit állit, ugy kiáltotta 5606 1| bizonytalanságban arra nézve, amit tennie kell s ebben rejlett nagy 5607 3| csak, hogy nagyon boldoggá tennők, ha megválasztanók a doktor 5608 3| kitátotta a száját: egy kérges tenyér csappant a fogai fölé, olyat 5609 1| tudtán kivül összepréselte tenyerében.~ ~Csaknem kiserkedt rá 5610 8| Resicza; a kövek közt jégvirág tenyészik; a mohos falon zöldhátu 5611 7| vagy ennyire! Ide Szikra! tépd szét, marczangold össze 5612 7| Szikra egy intésre a földre teperte a nyomorultat.~ ~- Ez a 5613 2| A lova ugy került haza tépett kantárral.~ ~A romok közt 5614 9| haldoklik.~ ~A mamák jajgatva tépik a hajokat a szenvedések 5615 5| sereg vad indulat lánczát tépte el szivemben, hogy éreztem, 5616 1| porában fekve kétségbeesetten téptem a hajamat, megteltem ujra 5617 1| végrendeletének utolsó pontját, azután térdei megrogytak és leborult a 5618 1| akit ringattam a karomon, a térdeimen; neveltem okosan, játszottam 5619 9| asszonyt egymás mellett térdelni a maguk gondosan ápolt, 5620 5| itt! - hebegte.~ ~Azután térden csuszva a falig vonszolta 5621 6| elbeszélés hősét elő kell teremteni s csengő, dallamos hangon 5622 1| beesett arczu, tönkrement teremtés behunyta a szemét és a szivéhez 5623 5| vagy irásban megörökitett a teremtő lángelme.~ ~A szoba közepén 5624 1| eladta számodra, felment a terhekre; te ugy maradtál, mint az 5625 1| Doborkay-birtok már tul van terhelve? Különben sem hallottam 5626 1| alatt: szenvedett.~ ~Nem térhetett ki többé ama kinos gondolat 5627 5| meg tudlak győzni; csak térj vissza hozzám! csak szeress 5628 9| üdvösséget és megnyugvást terjesztve, szállnak le az égből az 5629 1| más nem gondozta, mint a természet, sokkal szebbnek látja az 5630 5| gondolataimat elterelni a természetimádástól, amivel tele volt minden 5631 3| és tudakozódott, hogy jól termett-e az idén a csicsóka?~ ~A « 5632 1| hogy egyszer egy zömök termetü, dereshaju zsidó költözött 5633 1| leforgása alatt vissza nem térnék, vagy magamról kétséget 5634 1| igy mindenáron rá akart térni a dologra.~ ~- Nekem nem 5635 1| okot. A szomszéd állomás térparancsnoka távoli rokona volt, dusgazdag 5636 8| kis horvát falu, a neve Terssatto.~ ~A falu mellett régi várkastély 5637 8| A TERSSATTÓI RÓZSA.~ ~Az Adria partján, 5638 5| Mikor valamennyire magamhoz tértem, az asszony, az uj nővérem, 5639 1| szemem előtt és két iszonyu terv küzdött bennem egyre: hátha 5640 1| rávezette a legjobb utra; tervei messzemenők voltak, mint 5641 1| rá gondoltam. Hanem ezt a tervet nem magamtól eszeltem ki, 5642 1| és rögtön készen volt a tervével.~ ~- Mindegy, akármi, de 5643 1| kimondta, de már megtörtént. Tervszerüleg vitte oda a dolgot, hogy 5644 5| mint félénk tisztelettel. Tervszerüségről, kiszámitásról szó sincs 5645 1| ezrek. A hatóság csak ugy tessék-lássékképen avatkozhatott a dologba, 5646 1| volt már az a szép fiatal test, hanem egy eleven liliom, 5647 1| bőségben, gyönyörüen fejlett teste, lelke.~ ~De a szegény kis 5648 7| aki elvegye tőled ezt a testet, amely után éheztél és gonosztevő 5649 1| háztartását, sőt még a testi jólétét is.~ ~Öreg emberek, 5650 1| arczképére. A némaságban szinte testté váltak a szomoru vonások; 5651 1| meg.~ ~- Az apám fiát, a testvéremet!...~ ~- Nem mondom többé. 5652 6| rögtön félrehivta spanyol testvérét és megmagyarázta neki, hogy 5653 5| külsőségek jóformán férfivá teszik már az embert. Az a csodálatos, 5654 8| mellett, szürke kősziklák tetején van egy kis horvát falu, 5655 5| repülni, de még nem merünk.~ ~Tétovázás az élet ez álomszerü szakában 5656 9| akik elfeledtétek, hogy ha tetszeni fog a magasságbeli hatalomnak, 5657 1| gyermeket; vak volt és vezették tetszés szerint; hisz az egész háziasszonykodás 5658 6| visszafojtották lélegzetöket.~ ~Valami tetszésmoraj futott végig köztök. Brown 5659 1| mint az a másik, talán tetszetősebb külső, melynek rovására 5660 1| voltál hát védőm, oktatóm; te tettél azzá, ami vagyok, te nélküled 5661 1| boszura gondoltam, mikor urrá tettelek, de egyuttal vezeklettem 5662 7| vagyok, azt gondolod, hogy a tiéd vagyok; nincs aki elvegye 5663 5| gyermekeim, a kik nem a tieid is, nem haltak meg éhen! - 5664 7| halálra sebzett nőstény tigris:~ ~- Gyilkos!...~ ~Mihály 5665 1| Bárányt csinál az a tigrisből. A következő perczben már 5666 6| előtt s oroszlánokra meg tigrisekre vadászott Afrikában, lesütötte 5667 6| Külömben nem ölök egyebet, csak tigrist meg oroszlánt. Hanem most 5668 1| vigasztaljon meg azzal, hogy nem tilt el bennünket egymástól. 5669 5| hallottam: «gyermek!»~ ~Tiltakozni akartam ellene, hogy folyvást 5670 7| rá ezentul.~ ~De azért ki tilthatta volna meg, hogy most, mikor 5671 1| mintha össze akart volna tiporni valakit. Nem tudta még, 5672 1| orvost. Egyebekre nézve majd tisztába jönnek legközelebb... rövid 5673 1| meglepte a nagy rend és tisztaság.~ ~Az utczára néző ablakok 5674 7| Károly üldözte és amint a tisztásra ért, az orvvadász rálőtt. 5675 1| amit a számtan segélyével tisztázni lehetett. Szinte hihetetlen, 5676 1| magamnak tartozom vele, hogy tisztázva legyek s önnek kötelessége 5677 1| mint legtöbbnyire minden tisztecskének.~ ~Éliásnak egyszerre nem 5678 1| rám, - felelt Doborkay. - Tisztelem az ön aggodalmait és belátom, 5679 5| jobb neki békét hagyni, tiszteletben tartani gyászát, meg nem 5680 1| magának egy uri házvezetőnőt. Tisztes matróna volt, előkelő özvegy, 5681 1| saját tőrében s mikor egy tisztességes asszonyt keresett, akire 5682 1| hü marad-e hozzám, amig tisztességesen el tudom tartani. De erre 5683 1| saját szivét... Szerette a tisztet.~ ~Az azt igérte neki, hogy 5684 1| franczia leányt, akinek a tiszttel ismeretsége volt, azután 5685 1| összeszedte magát. Az ő titkába nem volt szabad holmi üzlettársat 5686 1| Ádám akkor már évek óta titkárja volt annak az embernek, 5687 1| tartotta, hogy ezt nagyon titkolja. Mig a szive meg nem szólalt, 5688 1| kötelességemmé tette, hogy titkoljam czélomat gyámod előtt. Boldog 5689 3| mintha el akarta volna titkolni, hogy csont is van benne.~ ~ 5690 1| teszek szemrehányást, pedig a titkolózás szinte kihiv rá; de végét 5691 1| kijátszva, a szerelmesek titkon leveleznek.~ ~Vannak emberek, 5692 1| érte. Bármi legyen is a titok alapja, rá nézve mindegy, 5693 1| kétségbeesve.~ ~Csupán ő volt a titokba beavatva, aki tudta, hogy 5694 1| általok. Most azonban oly titoknak jutott tudatára, mely eddig 5695 5| veszélyes lehetne a féltett titokra. A csábitó, a gaz, a becsületrabló 5696 1| barátnőjénél; akkor volt éppen tizenhat esztendős. Barduvay későn 5697 1| gyámleánya gondozása.~ ~Tizenöt év mult el azóta, hogy a 5698 3| odakint, ahogy a pusztákról tizével-huszával összeverődött.~ ~Gubaczinak, 5699 4| levegő, gyönyörü tájék, szép toalettek, folytonos szórakozás, semmi 5700 3| A fehér tollasok nagy többségben voltak.~ ~*~ ~A szüreti 5701 5| akkor, ha az uj nővéremmel többször találkozom, ha megint érezni 5702 4| boldogságtól, mert érzem, hogy még többtől már ugy is megszakadna a 5703 4| törődik senki.~ ~Mert az ott a tökéletes közöny országa; a se hideg, 5704 2| magát. A sövénybe jó erős tölgyfa-ajtót vágott, azt belül lakatra 5705 1| segitett elő a vadászház tölgyfái alatt. Felültették, mint 5706 1| A halott leányom mellett töltött éjszaka után elrohantam 5707 6| befurta keskeny orrát a vizek tömegébe és fehér tajtékot paskolva 5708 1| ránczai ki sem látszanak tömött hosszu szakálla közül s 5709 1| a sápadt, beesett arczu, tönkrement teremtés behunyta a szemét 5710 1| bizonyosra vette, hogy ezzel tönkreteszi:~ ~- Bella tán nem törődnék 5711 1| az. Egy szürke szakállu, töpörödött zsidó, meg egy elegáns ur, 5712 1| valami nagyszerü vállalaton töri a fejét.~ ~Barduvay pedig 5713 4| irtam, hanem ezentul ha törik, ha szakad, irok minden 5714 1| tőle, hogy a fejét okosan törje; azután azt megsinyli az 5715 1| akik megcsalták és ellene törnek! Csak ez a fehér galamb, 5716 1| saját érdekeivel kellett törődnie, valóságos zsarnokká fejlődött 5717 5| piszkolj! - dadogta, - nem törődöm vele.~ ~Azután megmozdult 5718 6| akik, mondhatom, sok borsot törtek az orrunk alá, de az időtájt 5719 6| Bizonyosan a régi harczias történetek, kedves unokaöcsém; ön alkalmasint 5720 1| nem számit. Majd befejezem történetemet.~ ~Leült és halkan, lecsillapodva 5721 8| várőr némasága s egy kis történetet mond el arról a rózsáról.~ ~*~ ~ 5722 6| Ennek az ismeretségnek a történetével még mindig adós volt a társaságnak; 5723 1| arczképe sugta... Ugy is fog történni!...~ ~A rózsatelep felől 5724 3| és két nagy harmatcsöppet törült le hosszu szempillájáról.~ ~*~ ~ 5725 6| még nem volt deponálva a törvényszéknél. Mikor a családja ügyvédje 5726 1| másikat. A százezer forintnyi törzsvagyont a hatos kamatokkal együtt 5727 5| felékesitsék a vén Gellérthegy tövét. Az ég tiszta volt; a levegőben 5728 2| azt megtetejezte dusan tövissel. Ott ugyan se ember, se 5729 1| kiteszik a szürét, aztán se tőke, se kamat. Igy legalább 5730 1| legközelebbi lejáratkor hozom a tőkét is.~ ~Volt a hangjában valami 5731 5| fekete fátyolos asszony közé tolakodik, hogy megakadályozza közeledésemet 5732 4| elfogadom, de szivesen meg is toldom. Mert szeretlek! szeretlek! ( 5733 3| ugy jött a többi. Fehér toll lengett minden embernek 5734 3| szavazatszedő bizottságnak; a fehér tollas csak ugy szállingózott odakint, 5735 3| megpróbálta rendbeszedni a fehér tollasokat, - mennyi drága fuvar, meg 5736 3| csomó képéből kikelt vörös tollassal, azok mind azt mondták, 5737 1| milliók ura, megirigyelte tőlök, hogy olyan szabadon szerethetik 5738 1| fennmaradtak: annál seregesebben tolultak eléje azok a soha nem kutatott 5739 1| rosszabbnak tartotta magát a tolvajnál s közel volt hozzá, hogy 5740 2| csicseregte ki: «fogott-e hát tolvajt?»~ ~- Majd fogok, - dünnyögte 5741 9| bevonult házatokba diadalmas tombolással: hirdetvén nyiltan, kegyetlenül, 5742 1| csattogott körülötte s a tóparti sás közt haris hivta a párját; 5743 1| tették. Megfogták a saját tőrében s mikor egy tisztességes 5744 6| Brown sohase szokta letenni tőrét, mely afrikai utja óta folyvást 5745 6| akinek egyenesen a tátott torkába rohantál volna. Azért lőttem 5746 6| fekete olasz, már egy óra óta torkaszakadtából danolt a fedélzeten és nem 5747 3| győzte locsolni a kiszáradt torkát, megakadt rajta utóljára 5748 9| megnehezült a bedagadt torkon át a lehelet s az orvos, 5749 2| mustármag, hogy perczek alatt toronymagasságu fát növeljen belőle. Eddig 5750 5| volt s a belvárosi plébánia toronyórája hatot ütött, éppen ugy, 5751 5| Montapin-féle regényekben előforduló toronyórák szokták.~ ~A kora tavaszi 5752 6| meghallotta, hogy Brown tőrt rántott elő, senkise tarthatta 5753 7| A levegőben kisértetek torzalakjai szárnyaltak előtte; behunyta 5754 5| szólani akar, de nem képes. A torzonborz ember odacsuszik hozzá, 5755 3| neki, hogy mienk a világ, toszul már Rácska is! Tyüh! szedd 5756 1| hitte, hogy ezzel bezárja a további tárgyalást; számitott rá, 5757 6| matróz felé, akit a folyvást tovafutó hajó már messzire hagyott.~ ~ 5758 5| tüneményekkel van tele.~ ~Amig a tovarobogó kocsit láttam, utána néztem. 5759 5| az én utam elvált volna a tovaszálló ibolyaillattól, de nem tudom 5760 3| hat sor paraszt háta mögül traktálta csuf szóval az ujon érkező 5761 1| urnak.~ ~Doborkay félig tréfásan, de nem minden aggodalom 5762 2| Kisasszony» nem értette a tréfát. Még az erdészt is majd 5763 6| röpködtek szét a hajón, mint egy tuczat zöldhátu lepke. Brown nyugodtan 5764 3| kisasszony ujjai hegyét és tudakozódott, hogy jól termett-e az idén 5765 1| annál gyötrőbb volt rá ez a tudat, mert ugy hitte, hogy egy 5766 1| azonban oly titoknak jutott tudatára, mely eddig is, mint egy 5767 4| váltó? Jól van, legyen. Tudd meg tehát te édes, hogy 5768 3| bizott meg bennünk.~ ~- Pedig tudhatta volna, hogy még az ellenségére 5769 7| Hallgatni jól esik. Ne tudjon senki arról, ami örökké 5770 5| meggyógyitlak; ha kételkedel, meg tudlak győzni; csak térj vissza 5771 5| szárnyaink: érezzük, hogy tudnánk már repülni, de még nem 5772 2| Urfi» meg «Kisasszony» tudniillik két igazi mészároskutya 5773 6| nagynénje vagyok. Különben is tudnom kellene előbb, hogy ér-e 5774 9| a mamák ölébe. Az orvosi tudomány tehetetlen, az anyai szeretet 5775 4| még jobban keresik. Mert a tudománynyal összekevert mese szerint 5776 3| belekevert a dologba sok szép tudományt, amivel nyilvánvalóvá tette, 5777 1| amelyben elárulná, hogy erről tudomása van, csak a lemondás maradna 5778 4| Nagy expedicziók és nagy tudósok keresik oda az utat folyvást, 5779 1| érem el; soha tőlem meg nem tudtad volna, mert a boszu lejárt, 5780 9| sujt benneteket, ahol nem tudtok egyebet tenni, mint sirni 5781 5| finom volt. Félálmomban, tudtomon kivül, szórakozottan lehajoltam 5782 2| Megálljatok! - bömbölt iszonyu tüdővel, mint egy gőzgép.~ ~Azok 5783 8| a sik tengerre, melynek tükörlapján sok, sok apró brazzera uszott, 5784 8| feljött a hold, a tenger tükre elváltozott sima jéglappá, 5785 6| Minden arczon a rettegés tükröződött. A kapitány merőn szegezte 5786 1| ami a csipkefüggönyön át tündéri jelenéssel vesztegette meg 5787 5| van előttem fátyol nélkül, tündérszép arczczal. Ekkor megrémültem 5788 5| mondom meg, hadd álmodjál tündérvilágról, amely névtelen tüneményekkel 5789 1| elnézte ott a magasságban tündöklő csillagok képe-mását: édesanyja 5790 5| mintha aranysárga selyem tündöklött volna a lámpa fényénél; 5791 5| tündérvilágról, amely névtelen tüneményekkel van tele.~ ~Amig a tovarobogó 5792 1| ellenőrzése mellett senkinek sem tünhetett fel, ha egy kisasszonyt 5793 4| Persze óvatosan, hogy fel ne tünjék. Hisz’ oly végtelenül kell 5794 9| örökké járó órájában egyre tünnek a perczek, mint a lehulló 5795 5| Azaz, hogy csak el akart tünni, mert magaviselete éppen 5796 2| majd visszamegy. Jó óráig tünődött mozdulatlanul.~ ~Arra riadt 5797 6| bátran tarthatta magát a türelem nagymesterének. Hazájából, 5798 1| Talán ő neki lesz még türelme? Könnyü egy olyan milliomosnak.~ ~ 5799 1| kinozta magát az askéta türelmével, mely annál mohóbban emészti 5800 5| embertől. Ellentmondást nem türő hangon válaszoltam:~ ~- 5801 5| nyersen, - de azért nem türöm, hogy ön meghaljon!~ ~Sohasem 5802 2| le van valahol tiporva, a tüske széthányva? Semmi. De a 5803 5| megderesedve, szemében a szégyen tüze, arczán a mámor és a megalázkodás 5804 6| öntötte már a sivatagok tüzét. E pillanatban az önuralom, 5805 2| amelyik már kiállotta a tüzpróbát. Birda hamar megakadt annál 5806 5| gyanut, hogy rossz fát tesz a tüzre.~ ~- Jöjjön, asszonyom, 5807 1| haladéktalanul a fiatal pár közös tulajdonába menjen át, azzal az egyetlen 5808 1| annyira megbizott. Kicsoda is tulajdonképpen ez a Sarolta néni? Egy vén 5809 8| nem lakja senki. Az utolsó tulajdonos, Nugent gróf halála óta 5810 4| belátom, hogy nem szabad tulságosan követelőnek lennem. Én itt 5811 3| száz választóval több van a tulsó oldalon, nem is számitva 5812 1| akkorra a tanitvány már régen tulszárnyalta a mestert, aki mindinkább 5813 1| forgott. Biztos orra, mely tultett a vizsláén, rávezette a 5814 9| körülvették czifra keritéssel, tulversengve egymást, hogy ki szereti 5815 1| hangok támadnak a levegőben s tulvilági fényességet áraszt a kis 5816 9| olyan hangot támaszt, mintha tulvilágról jövő sóhajok szállnának 5817 1| gondolat, hogy az ellentétes tulzásba menve, minden érdem nélkül 5818 3| elvitte magával a frizurás, tunikás pesti nevelésü feleségét 5819 6| mondá kenetesen, - mert Tunisz nem a mienk. Ha az lenne, 5820 6| keltett, azután elkezdte:~ ~«Tuniszban történt.~ ~Önök tudják, 5821 6| hogy nagyon sok bajunk van Tuniszszal, mely sokkal több gondot 5822 2| mértföldnyire ugyan nem turbékolhat most már körülötte más, 5823 1| nincs itt, hanem valami urak turkálnak fent az irományai közt, 5824 2| most jóltartotta kenyérrel, turóval; megsimogatta, enyelgett 5825 7| maradt, majd nyöszörögve turt be orrával a gaz közé. Mihály 5826 1| hogy nem éli tul az iszonyu tusát. Óhajtotta volna, hogy az 5827 3| világ, toszul már Rácska is! Tyüh! szedd a lábadat, hordd 5828 3| ha ráugrol vagy egyszer a tyukszememre, hát meglapigatom a szeles 5829 1| visszanyerte katonás nyugalmát és udvariasan üdvözölte imádottja gyámját, 5830 4| most! Jól van, hát csak udvaroljon annak az asszonykának, de 5831 4| a könyökéről a bőr, ugy udvarolna.~ ~Gondolhatod, hogy rá 5832 4| látjuk egymást?~ ~Bizonyosan udvarolni fogsz a szép asszonyoknak. 5833 1| rostélylyal védték a házat; az udvart magas kőfal választotta 5834 1| A rózsatelep felől üde leányhang csendült meg. 5835 2| Csak a levegő nagyszerü üdesége, meg a harmatos zöldség 5836 4| nagy szükségem van egy kis üdülésre. Azután, lelkem, ő is ugy 5837 1| legfeljebb a poros utczára ment üdülni.~ ~Tisztában volt vele, 5838 5| tavaszi hüvöses levegőben üdülve, lassan haladtam a vámház 5839 9| asszonynak adhat, de az anyaság üdve magában hordja a vezeklést 5840 9| a kis angyaloknak, akik üdvösséget és megnyugvást terjesztve, 5841 1| nyugalmát és udvariasan üdvözölte imádottja gyámját, akivel 5842 6| matrózok már messziről ujjongva üdvözölték társaikat. Az egyik szócsövet 5843 1| annál járt valami sürgős ügyben.~ ~Mikor megmutatták neki, 5844 1| utasitást ad lebonyolitatlan ügyeire nézve, megnevezi az intézeteket, 5845 2| meghagyta neki, hogy jól ügyeljen, mert a vadorzók most tehetnek 5846 1| Akármit telt eddig, jól ügyelt, hogy hozzáférhetetlen maradjon; 5847 3| urat, hogy lenditsen az ügyén.~ ~A «pipacs»-ot nem igen 5848 1| firtat egy olyan kényes ügyet, amihez köze nincs.~ ~Barduvay 5849 6| törvényszéknél. Mikor a családja ügyvédje előállott a régi végrendelettel, 5850 6| közt eltelik.~ ~A czápa üldözöttjei kiemelkedtek a vizből, a 5851 6| lőni készültem; késő volt, üldözőm elsütötte a maga pisztolyát 5852 7| már mindent látok. Károly üldözte és amint a tisztásra ért, 5853 3| lekászolódott a pokróczos ülésről, - éppen azért tettünk fel 5854 6| meg oroszlánt. Hanem most ülj fel hamar erre a rozzant 5855 1| Igen, a hogy tetszik; üljön le, Ádám ur.~ ~Az öreg zsidó 5856 8| sem lehetett, a sajkában ülők elhallgattak, nem láthatták 5857 1| telkektől s ugy be volt ültetve fával, cserjével, hogy kertnek 5858 6| Nem járt valami nagy ünnepélyességgel. Igaza köztársasági szellem 5859 8| Vasárnap volt, felvette ünneplő ruháját, összefonta dus 5860 1| jóságával s a sétakocsizás ürügyével megannyi találkozást segitett 5861 3| a kulacsából, amely nem ürült ki soha, mert amint fogyatékán 5862 2| ajtót. Mikor készen volt, üszköt dugott a ház nádfedelébe, 5863 3| nekik, hogy itt van a tatár; üt, vág, kaszabol bennünket; 5864 9| koppanó kalapács minden ütése agyvelőnkig hatol s szivünket 5865 1| felragadva székét, öklének egy ütésével pozdorjává zuzta. - Láthatja, 5866 2| mintha kemény bottal jól ütnek valami deszkára. Arra rögtön 5867 1| kivett zsebéből egy kis üveget és a halálsápadt öreg ember 5868 1| Pálnak hivták.~ ~A vadállat üvöltésével ugrott fel e szavakra Éliás.~ ~- 5869 3| A kisasszony meg azt üzeni a tekintetes urnak, hogy 5870 1| Éliás mint gyermeket egy üzletbe vitte, ahol praktikus bizonyságát 5871 1| irta, hogy nagyon fontos üzletben utazik. Meghagyta, hogy 5872 1| bizonyára szolid még az üzleteiben is. Hogy felkölti mindez 5873 1| Többnyire otthon volt, üzleteivel keveset törődött és szórakozottan 5874 1| zsidót, aki barátom, s akinek üzletem minden sikerét köszönhetem, 5875 1| mestere, ez az utólérhetetlen üzletember, akit már gyermekkora óta 5876 6| kereskedő nem törődött többé üzletével, minthogy a hajó foglya 5877 1| titkába nem volt szabad holmi üzlettársat beavatni.~ ~- Alig ismerem. 5878 1| hirtelen támadó és egymást üző gondolatoknak.~ ~A milliomos 5879 7| vakkant meg egy nagy kutya ugatása.~ ~- Jöjjön ki, Mihály, 5880 1| ember mennyire szeretheti ugyanazt, akit szive mélyéből gyülöl 5881 6| párkányáról a tengerbe esett.~ ~Ugyanekkor a lépcső felső fokán megjelent 5882 1| kellett. Okos ember létére ugyanis a saját szerencséjét is 5883 5| alkonyatkor a Dunaparton; ugyanott, ahol először beszéltél 5884 1| vannak, akik erről tudnak. Az ujabb nemzedék előtt nem más Éliás, 5885 1| bizonyára nem tudna meg ujat. Egészen elkábult az eddigitől 5886 1| mostani körülmények közt nem ujit fel semmi. Teljesen ujoncz, 5887 3| Azután megfogta a kisasszony ujjai hegyét és tudakozódott, 5888 5| lehajoltam és megcsókoltam az ujjait. Szabadon maradt kezével 5889 1| névmutatót. Száraz, ránczos ujjaival lapozott benne.~ ~- Hogy 5890 1| kiserkedt rá a vér az öreg ujjak alól, de azért Éliás egy 5891 3| mondta anélkül, hogy csak egy ujjal is megvizsgálta volna.~ ~ 5892 1| te ugy maradtál, mint az ujjam; mióta felcseperedtél, magad 5893 5| vezeklés, a javulás, az ujjászületés!~ ~*~ ~A féltékenység mardosó 5894 6| győződve róla, hogy a kis ujjával meg fogja ölni a rettentő 5895 6| A matrózok már messziről ujjongva üdvözölték társaikat. Az 5896 3| traktálta csuf szóval az ujon érkező szekereket, e közben 5897 1| ujit fel semmi. Teljesen ujoncz, volt a szivek harczterén 5898 1| kiváncsian várta, hogy mi ujság. Szokatlan dolog az, hogy 5899 6| versenyuszáson, melyen az ó- és az ujvilágban részt vett, elsőnek érkezett 5900 6| felugrott mellőle:~ ~- Mennyire unalmas! Azután még azt kivánná, 5901 3| Gubaczi nekirohant egy uniformisba bujtatott inasgyereknek, 5902 6| Brown látta, hogy az asszony unja magát, a minthogy az «Egyenlitő» 5903 1| Hiszem, hogy az unokád vagyok, hiszek mindent!...~ ~ 5904 1| Az öreg zsidó elolvasta unokája végrendeletének utolsó pontját, 5905 1| anyám és én...~ ~- És te unokám vagy! - sóhajtott Éliás 5906 3| faluban, meg nem hálálja az unokánk sem.~ ~Ekkor vetődött oda 5907 6| Hanem azért, mikor az unokaöcscse kezet csókolt neki, nem 5908 6| mult már, hogy meghalt, unokaöcscsére hagyva a feleségét, a feleségére 5909 6| harczias történetek, kedves unokaöcsém; ön alkalmasint megint egy 5910 6| a milliós vagyon fele az unokaöcsre essék: mr. Brown szó nélkül 5911 6| ismételje; jól tudja, hogy unom az ilyesmit.~ ~- Minden 5912 6| az ilyesmit.~ ~- Minden untatja, amit én teszek.~ ~Az asszony 5913 6| hogy nem fogja-e a történet untatni.~ ~A kaliforniai asszony, 5914 1| János elhozta a hivatalos urakat, de Doborkayt nem találta; 5915 7| törődnék most a hideggel? Az uramért aggódom, hátha baj érte.~ ~- 5916 6| is kinevette.~ ~- Kedves uramöcsém, - mondá, - ugy látszik, 5917 2| rögtön nagy játékot kezdett Urfival.~ ~- Hát ezek azok, akik 5918 1| adósságomat s gyámleánya urnő lesz mellettem.~ ~Barduvay 5919 3| amiről az imént a plébános urral annyit vitatkoztak. Mikor 5920 8| sik vizen csupán sirályok usztak, a tenger jól elrejtette 5921 1| imádsággal, hanem praktikus utakon segitett embertársain s 5922 4| hogy szeretsz; hogy az utálatos démon nem mondott igazat!~ ~- ~ ~ 5923 5| vámházig. Ezen a ponton az én utam elvált volna a tovaszálló 5924 6| Rövid idő alatt valamennyi utas rajongott az elnökért, de 5925 6| az unalom: a «Leviathan» utasai a harmadik napon már valamennyien 5926 6| matrózok közül senki, az angol utasé a dicsőség, a ki ugy halt 5927 1| nézve. Röviden, velősen utasitást ad lebonyolitatlan ügyeire 5928 1| hogy nagyon fontos üzletben utazik. Meghagyta, hogy azonnal 5929 4| szerencse. Nem fogok egyedül utazni. Egy ur, egy nagyon figyelmes 5930 6| élvezzen maga is. Holnap utazunk. Megengedem, hogy a költségeket 5931 7| asszony lakott, kis kitéréssel utba esett; elmentek odáig, az 5932 5| befordult egy sötét, szük utczába és egy nyomoruságos viskó 5933 1| IV.~ ~Egy félreeső utczában lakott Éliás.~ ~Volt neki 5934 6| rohant. Vaserővel dobálta el utjából a matrózokat, még egy másodpercz 5935 6| fehér tajtékot paskolva utján, siklott végig az óczeánon.~ ~ 5936 1| Éliás volt a mestere, ez az utólérhetetlen üzletember, akit már gyermekkora 5937 6| a lába és amily könnyen utólértelek, olyan könnyen elhagyhattál 5938 5| iramodtam s három szökéssel utólértem.~ ~Azt hittem, kiszakad 5939 1| néhol tünt fel csak az utszélen egy csősz alakja; a nagy 5940 2| csattogó madár kiült az utszélre, egy hajlós kóróra, onnan 5941 1| mely lelkét az ingadozás utvesztőjéből kivezesse.~ ~A kettős ember 5942 4| az én szerelmem, mint jó uzsorásnak a váltó? Jól van, legyen. 5943 1| kétszer is szólt neki, hogy a vacsora várja, utóljára abban hagyta. 5944 6| mormolt, miközben a fogai vaczogtak.~ ~A spanyol dühösen futkározott 5945 7| benne, hanem az iszonyu vád csaknem kirántotta a földet 5946 7| erdőben.~ ~Az ut mindig vadabb, mindig sziklásabb lett; 5947 1| Szabó Pálnak hivták.~ ~A vadállat üvöltésével ugrott fel e 5948 7| a szöglethez egy rozsdás vadászfegyver támaszkodott.~ ~Az erdész 5949 1| mondta el neki, hogy miféle vadászházról van szó és ostobául őszinte 5950 6| oroszlánokra meg tigrisekre vadászott Afrikában, lesütötte a szemét.~ ~- 5951 7| Velem volt, az igaz; együtt vadásztunk, de már több két óránál, 5952 2| a párosodó meg a vemhes vadban.~ ~Egyszer, éppen mikor 5953 8| sirok lakóinak társaságában vaddá és embergyülölővé vált, 5954 6| rendületlenül állt valamikor a vademberek mérgezett nyilai előtt s 5955 2| igazi vadgerlicze, meg a vadgalamb. De még közel se jöhetett 5956 2| körülötte más, mint az igazi vadgerlicze, meg a vadgalamb. De még 5957 2| rohant esze nélkül keresni a vadorzót. Soha sem tudott elfogni 5958 2| bizonyos volt, hogy rájártak a vadra. Egyszer alig négyszáz lépésnyire 5959 3| hogy itt van a tatár; üt, vág, kaszabol bennünket; Rácska 5960 2| vitte egyenesen a pirótai vágásba kerülőnének. Azt előre kicsinálta 5961 1| fiuból, olyat, aki karddal vagdalkozik a haragosára, meg belé lő; 5962 1| megtanitott rá, hogy ne vágjak fel a tányéromon mindent 5963 1| bennem egyre: hátha falhoz vágnám ezt a porontyot, ezt a bün 5964 3| A pesti tudós nagy fába vágta a fejszéjét, követ akart 5965 6| rejtőznek, ellenkező irányban vágtatni kezdtem. Még mielőtt megfordultam 5966 1| a Barduvay Ádám fiókját, vágtatva érkezett meg a hadnagy; 5967 1| el fölötte a zabolátlan vágy, nem engedte, hogy az esze 5968 4| szeretlek! szeretlek! (meg vagy-e elégedve?) Örökké ezt hajtogatom 5969 1| rémlett neki, hogy közte, meg vágyai koronája közt az a levél 5970 1| volt szigoru lánczokon.~ ~Vágyainak fenevadjai egymásután szabadultak 5971 5| azt az ellenállhatatlan vágyat, hogy megoldjam a rejtélyt, 5972 3| kérdezte ujra:~ ~- Azért vágyik hát képviselőségre, hogy 5973 4| akar tenni, hogy féltékeny vagyok-e?~ ~Kedves jó barátom! Én 5974 1| megelégedve azzal, amire én vágyom!... Oh, oh, rá kell bizni 5975 1| pörnek, mely apám családi vagyonához juttat s akkor megszünik 5976 1| elkönyvelte a gyámleánya vagyonául, levonva minden évben belőle 5977 1| életjelt nem adnék: összes vagyonom haladéktalanul a fiatal 5978 1| egész életemet, az egész vagyonomat.~ ~Barduvay ugy tett, mintha 5979 1| szerelméről, meg egy nagy vagyonról a testvére javára, aki nem 5980 1| mindez a bizalmat, kürtöli a vagyont, épiti a hitelt!... Mert 5981 1| leányt, a milyen Bella, vagyontalan ember nem vehet nőül.~ ~ 5982 5| vagyunk bizonyosak benne, hogy vajjon helyesen cselekszünk-e valamit 5983 1| Felültették, mint egy gyermeket; vak volt és vezették tetszés 5984 1| mindannyiszor elöntött a vakdüh, elsötétedett a szemem előtt 5985 7| házból mély dörmögéssel vakkant meg egy nagy kutya ugatása.~ ~- 5986 1| kételkedni, csak megbizni, vakon, feltétlenül. A haldoklót 5987 1| Ádám ur, se nem az apai vakság csacsog belőlem. De azt 5988 6| pisztolyomat egyszerre lőttem ki vaktában a beduin felé. Összerázkódott, 5989 8| leány felállott a kőlapról, valahányszor egy kis fehér vitorla tünt 5990 6| akarom többé hallani, érti-e valahára?!~ ~Brown elpirult. Ez a 5991 1| akartam a világ elől bujni, valahova, ahol senki sem talál ránk, 5992 1| ráképzelte a ringó habokra, valahová a Nilus vizére, ahol Mózes 5993 5| mintha a szivem egy darabja valakié lenne, a kiről nem is tudok 5994 7| mintha rendes bejárója lenne valakinek.~ ~Az erdész halkan hivta 5995 1| daczára! El kellene csapni valamennyit, a nyomorult kutyákat!~ ~ 5996 1| napkelet felé.~ ~Arra van valamerre Bella, akiért imádkozik 5997 5| hát mit tett a nővére, ha valamiért mégis meg talált rá neheztelni?~ ~- 5998 1| végre hozzákezdett, hogy valamiképen megmagyarázza.~ ~- Itt van 5999 5| tekintete.~ ~Kellett rajtam valaminek lenni, ami megnyugtatta 6000 1| az a levél a legnagyobb válaszfal és elhitette magával, hogy 6001 3| mondá fontoskodva.~ ~A választás előtt eljött még egyszer 6002 3| két bőbeszédü embert.~ ~A választási elnök nemsokára kihirdethette 6003 3| abba kell hagyni az egész választást...~ ~A fehér tollasok pedig 6004 1| két rossz közül a kisebbet választja. S igy mindenáron rá akart 6005 3| kitelik a kétszáz rácskai választóból.~ ~Mikor azután az utolsó 6006 3| volt, hogy legalább száz választóval több van a tulsó oldalon, 6007 3| a homloka is rózsaszinre válik. De jó, gondolta, hogy nem 6008 1| köszönhette, hogy tekintélye volt vállalatának.~ ~- Beszéljen hamar! - 6009 1| megint valami nagyszerü vállalaton töri a fejét.~ ~Barduvay 6010 1| neveltetési költségeket; a vállalkozásai után fenmaradt rengeteg 6011 6| éhes gyomor a legmerészebb vállalkozásokra ragadott bennünket.~ ~Egyszer, 6012 5| attól, hogy uj nővérem a vállamra hajtotta volt a fejét.~ ~*~ ~ 6013 7| ráteritette az asszonyra. Vállán puska volt:~ ~- Menjünk! - 6014 1| Tudtam ugyis, hogy be fogja vallani. Elmondott mindent, attól