Rész

   1  1|              munka várt rá. A lakás meg az iroda nem volt egy épületben.
   2  1|                 nem volt egy épületben. Az irodának nagy hasznára válhatott,
   3  1|               udvariasan kérdezősködött az ügyvéd ur után, minthogy
   4  1|              lenne, ha már itt van.~ ~- Az én esetem megrenditő, -
   5  1|         háziorvost, aki elutazott s aki az ügyvédet ehhez a kollégájához
   6  1|               örvendek, uram; - halljuk az esetet, - mondta s üléssel
   7  1|            mondta s üléssel kinálta meg az orvost.~ ~- Előre bocsátom,
   8  1|      elegendőnek tartja a bemutatást és az „esetet” szeretné hallani,
   9  1|                  mert „time is money” - az idő pénz.~ ~- Esetem ugyszólván
  10  1|       ugyszólván most történt, - kezdte az orvos önkénytelen sóhajtással,
  11  1|        sóhajtással, ami sejttette, hogy az a nyugalom, amelyet mutat,
  12  1|       bizalommal fordulok önhöz, mintha az édes apám volna. Könyörüljön
  13  1|               nekem meg kell halnom, én az öngyilkosságot el nem kerülhetem;
  14  1|                csak a gyorsan ölő méreg az, amire ugy tudok gondolni,
  15  1|             akartam venni belőle azokat az okokat, amelyek magyarázatát
  16  1|           feleségemmel, mindaddig, amig az Isten haragja utamba nem
  17  1|                 mert még borzasztóbb ez az örökös, állandó szorongás,
  18  1|        legkegyetlenebb bizonyosság, ami az én tragédiámat befejezheti.
  19  1|           megrendülve, megesküdtem neki az Isten szent nevére, halott
  20  1|               lenne valaha: követném őt az önkézzel okozott halálba.~ ~
  21  1|             attól a démontól, aki miatt az én angyalomnak meg kellett
  22  1|      angyalomnak meg kellett halnia.”~ ~Az orvos egy kis szünetet tartott
  23  1|              önnek, hogy mit szenvedett az a boldogtalan ember, amig
  24  1|                 vagyok; tudom, mi nincs az anyagi világban, és tudom,
  25  1|              dolgok.~ ~Azt mondja nekem az én „betegem”: Uram, azóta,
  26  1|             hogy irtózatos tartozásomat az egész tulvilág ne kérné
  27  1|              amint megesküdtél. Csak ez az egy mód volt, hogy elszakitsalak „
  28  1|         tétovázol? Mire vársz még? Hisz az életed az enyém!...~ ~„És -
  29  1|               vársz még? Hisz az életed az enyém!...~ ~„És - folytatta
  30  1|            minden áldott nap kerülgetem az öngyilkosságot, amihez nincs
  31  1|                halnom, be kell váltanom az eskümet, mert nincsen se
  32  1|               se nappalom, se éjszakám; az édes apám s az édes anyám
  33  1|                éjszakám; az édes apám s az édes anyám mindig ott ül
  34  1|               anyám mindig ott ül éjjel az ágyam szélén és szemrehányással
  35  1|                volt, amikor ezt mondta, az szinte megfagyasztotta bennem
  36  1|            előbb, amig hátra nem néztem az ürességbe.~ ~„No lássa, -
  37  1|             elém. Rendkivül lelkesitett az a gondolat, hogy hátha valamikép
  38  1|            amint a törvény felmenti azt az adóst minden fizetés alól,
  39  1|               vizet teszek most ön elé. Az egyikbe a szeme láttára
  40  1|               vezetik a kezét. De ha ön az ártatlan italt issza: akkor
  41  1|               mondta.~ ~Bennem már csak az orvos dolgozott. Elővettem
  42  1|         ihlettel választott s ugy nyult az egyik pohár után, ahogy
  43  1|              majdnem élvezettel. Amikor az utolsó korty is lent volt,
  44  1|                 én mit csináljak? Engem az eset szörnyen kompromittál;
  45  1|         elmegyünk a rendőrséghez, aztán az illetékes hivatalos közeggel
  46  1|                 közeggel együtt sietünk az ön lakására, hogy a tényállást
  47  1|              hallottam, hol is lakik?~ ~Az orvos ismételte a cimet,
  48  1|           nézett a doktor szeme közé: - Az ön háza?~ ~- Az, az.~ ~-
  49  1|                 közé: - Az ön háza?~ ~- Az, az.~ ~- No hát akkor menjünk, -
  50  1|             közé: - Az ön háza?~ ~- Az, az.~ ~- No hát akkor menjünk, -
  51  1|            menjünk, - szólt vontatottan az ügyvéd. És elkomolyodva
  52  1|              ház előtt zárt kocsi állt, az orvos kocsija.~ ~Abba először
  53  1|                   Abba először belé ült az orvos. Vadai azalatt megadta
  54  1|                Király.~ ~- Ez, - felelt az ügyvéd s karonfogva az orvost,
  55  1|           felelt az ügyvéd s karonfogva az orvost, ugy vezette fel
  56  1|                 orvost, ugy vezette fel az emeletre.~ ~Egy ajtó előtt
  57  1|               megálltak. Táblácska volt az ajtón, ezzel a felirással:
  58  1|             Valami jogtudós, - mormogta az orvos.~ ~Vadai kopogtatás
  59  1|               nélkül nyitott be s annak az urnak, aki a neszre eléjök
  60  1|           számára épült.~ ~Mindaz, amit az ügyvédnek mesélt, az ő őrült
  61  1|               amit az ügyvédnek mesélt, az ő őrült agyának a lázálma
  62  1|            Akkor jött rá Vadai, a mikor az orvos azt erősitette, hogy
  63  1|            Galagonya-utca 23. számu ház az övé.~ ~Biz az pedig a Vadai
  64  1|                 számu ház az övé.~ ~Biz az pedig a Vadai ügyvéd ur
  65  2|                                    I.~ ~Az egész falu ott volt az öreg
  66  2|                  Az egész falu ott volt az öreg Sas Gedeon temetésén.~ ~
  67  2|                tölgyfa-asztalra, melyen az öreg ur életében a vadászatokhoz
  68  2|                 suttogó emberek; egynek az arcán sem látszott gyász
  69  2|            lássa mindenki a nagy diszt, az uri módot, amiben vannak.
  70  2|            elfojtani őszinte fájdalmát, az elérzékenyült szivek rendes
  71  2|              könyei. Ez a nő Róza volt, az özvegy, aki férje halála
  72  2|                finomsága nagy ellentéte az egyszerü falusi emberek
  73  2|        nagyvárosi társaságok légkörében az ilyenforma embert ez alá
  74  2|                Sas Jenő.~ ~- Sas Jenő - az öreg Sas Gedeon fiatalabb
  75  2|                hivására, hogy eltemesse az édes apját.~ ~A pap hamar
  76  2|          sejteni, mint dicséreteket: de az engesztelő halál árnyékában
  77  2|              kibékülés szent oltárához. Az utolsó imádság, amivel a
  78  2|             falu lelkésze elbocsájtotta az öreg Sas Gedeont, jó utravaló
  79  2|                 a koporsó négy sarkánál az emelő rudakba s a temetés
  80  2|          gondolta, hogy ki kell térniök az embereknek.~ ~Mikor éppen
  81  2|              falubeliek összesugtak. Ez az idősebb Sas fiu, Sas Ákos,
  82  2|           ellőtték a kezét.~ ~A két Sas az édes apja koporsója mögött
  83  2|                szinte agyonnyomta ezzel az öleléssel elegáns öcscsét,
  84  2|                 itt volt mind a két fiu az apja koporsója mellett;
  85  2|                 óta nem látták egymást, az elszakadt testvérek, most
  86  2|      birodalmának a küszöbén. Sas Jenő, az előkelő körök tipikus gavallérja,
  87  2|                párja ott porlad valahol az ágyugolyó-szántotta, véráztatta
  88  2|         gyászmenet közt: amit ő érzett, az jól el volt rejtve a szive
  89  2|             nyári alkonyat levegőjében: az égi karok zsolozsmáinak
  90  2|              egy-egy akkordját hallotta az ember.~ ~Ez a nagy térség,
  91  2|                buzakeresztek kincse nem az övék többé s ahol a legigazibb
  92  2|                a kápolna alatt.~ ~Mikor az utolsó imádságot elmondta
  93  2|               szegényesen; utolsó szava az volt, hogy valami drága
  94  2|             szeliden köszönt és elment, az emberek elkezdtek oszlani,
  95  2|           pörzsölődve a fü a dombtetőn, az oda tüző nap kiszitta a
  96  2|                 nagyon juthatott eszébe az embernek a remény. De az
  97  2|                az embernek a remény. De az ég csudálatos kékje, mely
  98  2|                hangulattal töltötte meg az egész környéket; lent, a
  99  2|              gyász ép ugy megtalálhatta az enyhülést, mint a féktelen
 100  2|                örökké sajgott szivedben az a megkülönböztetés, a mely
 101  2|             különben sem sokat törődött az egészszel, katona lévén,
 102  2|             benne s ha nem ő lett volna az idősebb, eszébe sem jut,
 103  2|             felé s levették kalapjokat. Az őszbeborult katona félhangon
 104  2|               emelkedett ki a fák közül az esti homályban.~ ~ ~ ~
 105  2|                                   II.~ ~Az özvegy várta őket. Már nem
 106  2|           minden, ha le akarnak feküdni az urak.~ ~- Ki ez a nő? -
 107  2|                 minden kopott és dohos. Az öreg Sas sohasem ebédelt
 108  2|          terittetett s meghivta magához az özvegyet is. Nyáron jó hüvösen
 109  2|           tizenegy szobára sohasem volt az öregnek szüksége, még az
 110  2|                az öregnek szüksége, még az ágyát is bevitette az utóbbi
 111  2|               még az ágyát is bevitette az utóbbi években a dolgozószoba
 112  2|             látszik, kifogyott a háznál az olaj s itt a faluban alkalmasint
 113  2|               szál tejgyertya pislogott az asztalon, minden kis légáramlattól
 114  2|              legjobbkor kerültünk össze az apai házban; egy évvel később,
 115  2|           mennyire tájékozva vagyok, ez az ócska ház a belsőséggel,
 116  2|             mint hogy kellemesen teljék az időm. Tudtam, hogy neked
 117  2|           könnyelmüségben; téged megölt az urhatnámság, az előkelőség,
 118  2|            téged megölt az urhatnámság, az előkelőség, engem meg a
 119  2|              csak vesziteni tudok; azok az ezrek, a mik nekem jutottak,
 120  2|                éltem, mint egy szatócs; az egyenruhámat is csak ünnepnap
 121  2|                 a fekete tagnál kiesett az egyik kerekünk s a pusztán
 122  2|             szekérrel is jó egy óra még az ut idáig. Mit tehettem?
 123  2|            bámult maga elé; ő neki csak az adott gondot eddig, hogy
 124  2|          Mindössze annyit sejtett, hogy az eddigi kényelmes urizálásnak
 125  2|              adóssággal halmozza miatta az ősi birtokot. Különben is
 126  2|                 Különben is hol van már az ősi birtok?! Igaza van Ákosnak,
 127  2|             birtok?! Igaza van Ákosnak, az egész dinnyés-tag nem több
 128  2|      kietlenségben, a mi körülvette. Ez az ember nem volt hozzászokva,
 129  2|        hozzászokva, hogy a fejét törje; az élet nagyon is könnyü oldalát
 130  2|          szegénység réme a háta mögött, az bizony nem enged magával
 131  2|              aki eddig csak dobálódzott az ezresekkel, szegénységet
 132  2|                 öcscsének.~ ~- Nem lesz az olyan rossz. Persze, egy
 133  2|               kell szoknod; nekem semmi az egész; én az életem kétharmad
 134  2|                nekem semmi az egész; én az életem kétharmad részét
 135  2|               Róza asszony majd ellátja az asszonyi dolgot.~ ~A nagy
 136  2|              faluhelyen korán feküsznek az emberek. Ákos felállott
 137  2|                 felállott és kinyitotta az egyik ablakot, hadd járja
 138  2|          levegője ezt a dohos szobát.~ ~Az ablak kertre nyilt; a sötét
 139  2|                egy ablakból, valahonnan az épület hátulsó szárnyából,
 140  2|            ügyvéd is vagy, majd kijárod az olyan ügyeket, a melyek
 141  2|             aratásnak megvessem őszszel az alapját. El is foglalom
 142  2|                 El is foglalom mindjárt az öreg ur szobáját, a cselédség
 143  2|             ujra kezet szoritott s Ákos az egyik gyertyával átment
 144  2|              átment a harmadik szobába, az öreg Sas muzeumába, a hol
 145  2|            sorba állitva, a legöblösebb az öreg ur „kedvelt élettársa”, -
 146  2|                megtömve szüzdohánynyal. Az ágy nem volt megvetve, csak
 147  2|             hogy a beteg lefeküdte volt az ágynemüt. Szétnézett a szobában
 148  2|         fogasról egy ócska utazóbundát, az jó lesz takarónak erre az
 149  2|               az jó lesz takarónak erre az éjszakára; azután gyorsan
 150  2|                    Jenő magára maradva, az ablakhoz ment, mint előbb
 151  2|              rózsákat. Vajjon honnan jő az a világosság? - tünődött.
 152  2|           magának mindjárt; alkalmasint az özvegy szobája az; a szegény
 153  2|           alkalmasint az özvegy szobája az; a szegény asszony még virraszt
 154  2|                 törpe bagoly sikoltása; az ifjabb Sasnak eszébe jutott
 155  2|             ifjabb Sasnak eszébe jutott az az idő, mikor az emeletes
 156  2|                 Sasnak eszébe jutott az az idő, mikor az emeletes magtár
 157  2|                 jutott az az idő, mikor az emeletes magtár padlásán
 158  2|           kajtatott a béresgyerekekkel. Az iskolai szünidők alatt,
 159  2|         csináltatott ebédre, vacsorára. Az édes apjok vitte őket ki
 160  2|          lóháton; ragyogó és meleg volt az élet, tele reménységgel
 161  2|                 idő települt volna meg. Az örök nyár elmult, kezdődik
 162  2|             éjszaka hüvösségét. Betette az ablakot s lábujjhegyen menve,
 163  2|            szoba.~ ~Dideregve bujt bele az egyik ágyba, sokáig forgott,
 164  2|           fürdött azután a fehér rózsa. Az egész házban csak a távoli
 165  2|                tedd ide, tedd oda, mint az öreg ur volt, Isten nyugosztalja.
 166  2|             berakta a vörös krajcárokat az asztalfiókba. A pénztár
 167  2|             mosoly majdnem állandó lett az ifjabb Sas arculatán. Igy
 168  2|            komisz borjubőr cipőt talált az ágya előtt; igy mosolygott,
 169  2|          ilyenkor még javában tapsolnak az Operában.~ ~Iszonyuan ölte
 170  2|                és sóhajtott, hogy Róza, az özvegy, nem tudott hova
 171  2|             mindent megtett volna, hogy az urakat megvigasztalja.~ ~
 172  2|              egy cseppet sem ölte magát az ügyvédkedéssel, de mint
 173  2|               zongorám itt volna! Megöl az unalom.~ ~Kivánsága hamar
 174  2|                már, mikor Jenő fölkelt; az ebéd rövid volt, mert a
 175  2|             ágyában, szörnyen bántották az őrült futamok. De azért
 176  2|                 viselte sorsát. Hisz’ ő az idősebb, neki kell okosabbnak
 177  2|     egyszer-máskor nagyon is megsokalta az éjjeli zenét s káromkodással
 178  2|                ugy rémlett neki, mintha az apja dorgáló szavát hallaná: „
 179  2|            legyen eszed, ‘iszen te vagy az idősebb!...”~ ~Hanem azért
 180  2|             nagyon hiába valónak tartja az egész zongorázást s megdöbbenése
 181  2|                   Sohasem tartott sokat az öcscse férfiasságáról, de
 182  2|            tudta már, hogy milyen annak az eszejárása. Jenő sem nagyon
 183  2|              hogy vagy poéta? - Jenőnek az a bizonyos keserü mosoly
 184  2|              nélkül szétdarabolni, hogy az osztozó testvérek még arról
 185  2|               finom cigarettet sodort s az illatos dohányt két ujja
 186  2|               titokban egymásra néztek; az egyik megvetette az utálatos
 187  2|             néztek; az egyik megvetette az utálatos pipát, a másik
 188  2|                 utálatos pipát, a másik az asszonyoknak való cigarettát
 189  2|              kiegyenlitse?~ ~Ki volt ez az asszony, aki az első naptól
 190  2|                 volt ez az asszony, aki az első naptól fogva, mióta
 191  2|            vette; ugy voltak vele, mint az egészséggel vagyunk, melyről
 192  2|                  tetszetős alakja, mely az egyszerü házias ruhában
 193  2|                nélkül, hogy viseletéből az tünt volna ki, mintha tőkét
 194  2|            mintha tőkét akarna csinálni az atyafiságból; viszont modora,
 195  2|             mosolyogva nézett féloldalt az öcscsére. A nagyságos urfinak
 196  2|                mint ez a menyecske.~ ~- Az igaz, hogy vigan beszélhetünk,
 197  2|                legkevésbbé sem bántotta az igazság s annál őszintébben
 198  2|             volt, hogy kettőjök közül ő az, aki sokkal helyesebben
 199  2|            sokkal helyesebben fogja fel az egész életet. Egy korty
 200  2|         tökéletes.~ ~Róza már megszokta az eféle tréfákat s miközben
 201  2|                 No ezt nem is tudtuk!~ ~Az özvegynek csillogott a szeme
 202  2|              fiam, bent van a városban; az öreg ur, az áldott, előre
 203  2|                 a városban; az öreg ur, az áldott, előre kifizetett
 204  2|                 vált már nőkkel szemben az udvariasság, hogy még kellemetlen
 205  2|             szeme sokkal jobban megtelt az öröm könyével, semhogy a
 206  2|          közönyt megláthatta volna azon az unott arcon. Reményének
 207  2|             olyan jó betyáros neve van. Az apját is igy hivták.~ ~Jenő
 208  2|              nem vette észre, kik közül az egyik soha sem foglalkozott
 209  2|              gyönyörüségével.~ ~- Igen, az én szegény uram, a ki tiz
 210  2|              agyonlőtte magát, - felelt az özvegy.~ ~Jenő egy percig
 211  2|              vidéken, ha nem fáj nagyon az emlékezés, beszélje el.~ ~-
 212  2|        erősödött volna a lelkem, kezdte az özvegy s ámbár mindig átélem
 213  2|            szivesen beszélek róla, hisz az emlékezés az egyetlen, a
 214  2|                 róla, hisz az emlékezés az egyetlen, a mi itt maradt
 215  2|         egyetlen, a mi itt maradt nekem az én bálványomtól.~ ~Mióta
 216  2|                én bálványomtól.~ ~Mióta az öreg Sas meghalt, a nagy
 217  2|           testvérek, meg gondviselőjük, az özvegy. A forró augusztusi
 218  2|                 hőséget türnie, fölkelt az asztaltól s ahhoz az ablakhoz
 219  2|            fölkelt az asztaltól s ahhoz az ablakhoz ment, melyből a
 220  2|              ugy hallgatta némán, a mit az özvegy mesélt a háta mögött.~ ~-
 221  2|             pillanatra megakadt, mintha az emlékek mind egyszerre szabadultak
 222  2|             egyszerre szabadultak volna az agyából, a szivéből s most
 223  2|             asszony; két éves kis fiam, az édes, éppen beszélni kezdett,
 224  2|                 éppen beszélni kezdett, az uram imádott. Volt szép
 225  2|               miből elég urasan éltünk, az uram aratás után mindig
 226  2|             megvoltak a rendes vevői.~ ~Az esztendő jó előre haladt,
 227  2|       Budapesten, a másik kettő kellett az utazásra.~ ~Nem lehet azt
 228  2|            milyen boldog voltam e miatt az egy nap nyereség miatt.
 229  2|            mélyen aludt már, mikor este az apja benyitott a szobába,
 230  2|          elkezdte ő is ölelni, csókolni az apját és le nem ment többet
 231  2|            igérnünk, hogy oda fektetjük az apja ágyába.~ ~Mikor aztán
 232  2|               megint elaludt a gyermek, az én édes uram elkezdett engem
 233  2|            szeretni, dédelgetni, mintha az nap esküdtünk volna össze;
 234  2|              nem volt annál szebb napja az életemnek, egészen éjfélig.
 235  2|                  egészen éjfélig. Akkor az uram leszámolta előttem
 236  2|              neki még egy kis dolga van az irodájában, azt el kell
 237  2|             volt, hogy utána nem mentem az uramnak, de mégis meggondoltam,
 238  2|             hosszu hüvös folyosón, mely az irodához vezetett.~ ~Oh,
 239  2|                nem következett volna be az az irtózatosság!~ ~Vagy
 240  2|                 következett volna be az az irtózatosság!~ ~Vagy talán
 241  2|                  hogy ott szakadjon meg az én szivem is, ha hiába küzdök
 242  2|               is, ha hiába küzdök azzal az iszonyu elhatározással,
 243  2|            másnap késő este felkölteni. Az orvosok megvizsgálták a
 244  2|        poharamat, erős altató szer volt az alján, az uram altatott
 245  2|              altató szer volt az alján, az uram altatott el.~ ~Ő maga
 246  2|              hogy miből teremtett engem az Isten, hogy akkor meg nem
 247  2|             bolondultam!~ ~Hogy mért ad az Isten annyi örömet egy embernek,
 248  2|             nevető görcsöt kaptam abban az itélethez hasonló pillanatban,
 249  2|      tönkrementünk, koldusokká lettünk; az öreg Gida bácsi, a kinek
 250  2|              magához vett.~ ~„Most önök az én parancsolóim!”~ ~A szegény
 251  2|             elfojtott zokogással mondta az utolsó szavakat; könyei
 252  2|                gyöngéden megölelte mint az igazi jó rokon.~ ~- Ne sirjon, -
 253  2|                fiának ezentul én leszek az apja.~ ~- Adja nekem a gyermekét, -
 254  2|                   szólt egy elfuló hang az ablak mellől, - én akarok
 255  2|               ablak mellől, - én akarok az apja lenni!~ ~A huszárkapitány
 256  2|          gonoszabb arcjátékkal biztatta az öcscsét:~ ~- Légy te inkább
 257  2|               és emelt fővel lépett elő az árnyékból. E pillanatban
 258  2|             egyszersmind.~ ~- A gyermek az enyém, nekem van hozzá jogom, -
 259  2|          szerrel tul ne járhatott volna az eszén. Mosolygott és igy
 260  2|                     Hát nem természetes az, hogy én, aki egész életemet
 261  2|                hiszem, ha egyszer eljön az idő, hogy mint fiatal ember
 262  2|                 otthon érzem magamat.~ ~Az özvegy el volt ragadtatva.
 263  2|                ámbár azt gondolta, hogy az élet labirintjában maga
 264  2|            valami nagy reményeket fűzni az ő vezetéséhez, - nem akarta
 265  2|         visszavonult életet s megszökik az egyhanguság békés otthonából.
 266  2|                 békés otthonából. Hátha az uj cél csakugyan annyira
 267  2|                        IV.~ ~Mint mikor az elhagyott erdőben hirtelen
 268  2|          tizenkét éves kis legény volt, az élet és az egészség maga,
 269  2|                 legény volt, az élet és az egészség maga, oly izmos
 270  2|              idősebbnek tarthatta volna az ember egy-két évvel. Okos,
 271  2|              Okos, szelid arcát egészen az anyjától kapta, de a szemében
 272  2|               de nem szólt. Természetes az, hogy az ilyen kis vad madár
 273  2|             szólt. Természetes az, hogy az ilyen kis vad madár folyvást
 274  2|              szekér berobogott a kapun, az érkezők elé ment s lefülelte
 275  2|              jövőjének már most megveti az alapját. Ez is egyike volt
 276  2|                tulzott elveknek, melyek az ő egész életét olyan ferdévé
 277  2|               fiu jövőjére gondolt, nem az lebegett előtte, hogy minél
 278  2|             lehet olvasni; tele volt ez az ember az ő szemében dicsőséggel
 279  2|          olvasni; tele volt ez az ember az ő szemében dicsőséggel s
 280  2|               dicsőséggel s már magában az, hogy egy szavával féken
 281  2|             tartani a puszta elvadult s az előtt nagyon is szabadjára
 282  2|                 Jenő közelében, mint ha az Ákos lármás parancsoló hangját
 283  2|                nézett a gyermekre, a ki az erős, delejes tekintet hatása
 284  2|                 bácsijára s látva arcán az erőltetett komolyságot,
 285  2|                 felelte.~ ~Csak ki, ki! az volt a kis Bandi egyetlen
 286  2|             vörös ispánt, a ki mindjárt az első napon elvitte a tarlóra
 287  2|            mindig hazakerült, most csak az éjszaka vetette haza. Nem
 288  2|               gyönyörü kis ponny állott az ő lova mellett teljesen
 289  2|                 mondta a kapitány, - de az egyszer elnézem, majd elszámoljuk
 290  2|               elnézem, majd elszámoljuk az árát.~ ~Ettől fogva elülhetett
 291  2|              gyermeknek egészen elvette az eszét az öröm s este is
 292  2|                egészen elvette az eszét az öröm s este is alig birták
 293  2|                nem találni gondolatait. Az erős jellemek sajátsága,
 294  2|        boldogságtól. Olyanná vált, mint az óra-inga, mely jobbra-balra
 295  2|           vesztett, mint a bátyja, mert az ő természetével és egész
 296  2|                 magányos zárdába, a hol az istennel és a sorssal végkép
 297  2|              sorssal végkép kibékülnek. Az ő visszavonulásának is kellett
 298  2|               lepve, hogy mily jó lovas az a fehér nyakkendős világfi
 299  2|               jobban rájok szakadhatott az este. Nem volt mit tenni,
 300  2|             aggódva csititotta.~ ~Mikor az egyetlen hidon, mely utba
 301  2|             csöpp piros vér látszott.~ ~Az ifjabb Sas rémülten kapta
 302  2|                legkisebb jelét sem adja az életnek, hörögve a rémülettől,
 303  2|                 lement vele a hid mellé az árokba, a hol egy mélyedésben
 304  2|               egy mélyedésben viz volt. Az undoritó, piszkos viz elriasztotta;
 305  2|           között.~ ~Kétségbeesve nézett az égre. Onnan várta a megváltást
 306  2|                a ponny régen eltünt már az országuton, ott hagyva kis
 307  2|               örökkévalóság lenne most; az ügetés csak összerázná a
 308  2|                 a hol már összefutottak az emberek, minthogy alig valamivel
 309  2|           Simonra, a ki véletlenül épen az udvarban ácsorgott: – Üljön
 310  2|                 lóra s vágtasson rögtön az orvosért. - Azután öcscséhez
 311  2|                kiáltani: gyilkos!~ ~Mig az orvos a faluból kijött,
 312  2|                 mint egy szintelen báb. Az orvos mindjárt megállapitotta,
 313  2|               Szerencsére nem tartozott az eset a legsulyosabbak közé,
 314  2|               mellett. A férfiak azután az orvossal visszavonultak.~ ~ ~ ~
 315  2|                              V.~ ~Mikor az orvos elment, Jenő leborult
 316  2|             orvos elment, Jenő leborult az öreg Sas Gedeon szobájában
 317  2|            melyek még jobban összekötik az embereket, mint a vérrokonság.
 318  2|               riasztja el annyira, mint az elhirtelenkedett kérdés
 319  2|           megzavarja a hangulatot. A ki az á-t kimondta, magától fogja
 320  2|                 kell kizökkenteni abból az eszmevilágból, melybe a
 321  2|                voltam. Oly névvel, mint az enyém, minden társaság szivesen
 322  2|                 társaság szivesen látja az embert Budapesten s te legjobban
 323  2|              nem hagytam használatlanul az alkalmakat arra, hogy minél
 324  2|               hogy minél jobban töltsem az időt.~ ~Ur és gavallér voltam,
 325  2|             véve tétlen, léha élet volt az, nincs vele most már mit
 326  2|               helyőrségnek.~ ~Azok közé az elkényeztetett emberek közé
 327  2|           jobban bolondult utána. Pedig az asszony elzárkózott, mint
 328  2|              dragonyos olyan volt, mint az árnyéka; a merre a szép
 329  2|                 a tájon lehetett látni. Az asszony cselédsége meg volt
 330  2|               hogy ily kevéssé törődjék az egész világgal.~ ~Ezt a
 331  2|            rohant hozzám. Ki volt kelve az arca s a szemei villámokat
 332  2|           láttam. Ily állapotban jó, ha az embernek meggondolt kisérője
 333  2|            elmentem hát vele.~ ~Kocsink az özvegy bankárné háza előtt
 334  2|          aláznom őket.~ ~Elrémültem; ez az ember eszét vesztette! Minden
 335  2|        szándékáról, de nem birtam vele. Az isten tudja mi történik,
 336  2|           ugrott, mint a párduc.~ ~- Ez az! - kiáltotta és megütötte.~ ~
 337  2|                elterült a földön. Annak az utazó-ruhás férfinak borzasztó
 338  2|         borzasztó ökle volt; visszaadta az ütést, mint a villám s mikor
 339  2|             segélyemre volt abban, hogy az ökölharc folytatását megakadályozzam.~ ~
 340  2|                 keresett egy névjegyet, az idegen odaadta neki a magáét
 341  2|                 szinte örömmel fogadtam az ellenfél küldötteinek azt
 342  2|           minden áron ma kell elintézni az ügyet, igy legalább egyelőre
 343  2|           órakor éjfél előtt nyult bele az idegen a végzetes golyókat
 344  2|                 félőrülttel törődjem.~ ~Az ellenfelek nyolc napi időt
 345  2|           másnap oly korán, a mint csak az illem megengedte, az özvegy
 346  2|               csak az illem megengedte, az özvegy bankárnénál voltam.~ ~
 347  2|              felesége, meg a kis fia.~ ~Az özvegytől rohantam Wallonhoz
 348  2|                 találtuk a vendéglőben, az első vonattal csakugyan
 349  2|              Kondor Bandinak apja lenni az édes apja helyett.~ ~Ákos
 350  2|              mondta; - igaz, hogy annak az embertelen párbajnak gentlemanek
 351  2|           magában.~ ~- De bennünket nem az ő sorsa érdekel most, hanem
 352  2|                 most, hanem a gyermeké; az orvos aggasztóan nyilatkozott,
 353  2|                Ákos.~ ~- Óh, a gyermek! az isten nem akarhatja, hogy
 354  2|            bizonynyal vállat vont volna az eféle érzelgősségre, de
 355  2|              maradj mellette; osztozzál az ápolásban édes anyjával;
 356  2|                ápolásban édes anyjával; az ilyen nyomorék, mint én,
 357  2|     lehorgasztott fejjel indult kifelé. Az ajtóban megállott s tétovázva
 358  2|           katona, fülében mintha megint az a hang csendült volna meg
 359  2|               rég elmult időkből, mikor az öreg Sas néha rászólt: „
 360  2|              rászólt: „vigyázz! te vagy az idősebb!...” s ugy tünt
 361  2|                  nem szerette volna, ha az öcscse észreveszi átváltozását.~ ~
 362  2|                s fel a szobában, a hogy az apja szokta, mikor izgatottságán
 363  2|                 mint mérsékelt fokozata az elzüllésnek. Hisz nem lebegett
 364  2|                cél előttök, megállottak az élet bizonytalan tengerén,
 365  2|                a vihar, vagy elszáraszt az árnyéktalan hőség.~ ~Még
 366  2|           csupán a pillanat önzése volt az, ami uralkodott rajta. Mit
 367  2|                 hogyha egyszer nem lesz az élők közt, mit mondanak
 368  2|                 közt, mit mondanak róla az emberek?~ ~De az ősi fészek
 369  2|          mondanak róla az emberek?~ ~De az ősi fészek levegője leette
 370  2|            világosság kezdett derengeni az agyában, rájött, hogy a
 371  2|                 nem ismerte, addig csak az ösztönszerü energia izgatta,
 372  2|             soha sem veszhet ki egészen az igazi férfiuból, aki végre
 373  2|             hogy megtalálja, megösmerje az irányt, ami törekvéseinek
 374  2|          megnyilt előtte a szent titok, az öcscse vezette rá, hogy
 375  2|                hol kell keresnie jövőre az eszményt; most egy sugár
 376  2|                    Igen, a gyermek volt az az eszmény, amely megváltást
 377  2|                 Igen, a gyermek volt az az eszmény, amely megváltást
 378  2|                 és általa mindazt a mit az öcscse meg ő együttesen
 379  2|            rendbe hozhatta külsejét, de az anyai szeretet végtelensége
 380  2|                még igy is széppé tette; az álmatlanság nem ártott neki,
 381  2|        tisztelet és nagyrabecsülés volt az özvegygyel szemben való
 382  2|                Kimondhatatlan öröm volt az, mikor az orvos végre kimondta
 383  2|      Kimondhatatlan öröm volt az, mikor az orvos végre kimondta a megváltó
 384  2|                 Hallja? - sugta, - érzi az édes, hogy mennyire ragaszkodunk
 385  2|    engedelmeskedett neki. Zsarnoka volt az egész háznak.~ ~Néhány nap
 386  2|               fontos dologban kéreti.~ ~Az egykori gavallér már egészen
 387  2|                 könyvet, melylyel éppen az estét iparkodott megröviditeni
 388  2|          született szónoknak. Átvillant az agyán, hogy milyen furcsa
 389  2|                 hirtelen egyet forditva az egész terven, ugy tett,
 390  2|               mint mikor a harci tüzben az ellenség által szorongatva,
 391  2|              hogy szólani sem tudott.~ ~Az öreg ágyu eldördült s a
 392  2|              derék katona. Felszabadult az eszme meg a nyelve s rárivalt
 393  2|              éves unokájának, aki akkor az egyetlen férfisarjadék volt
 394  2|                volt a családban.~ ~- De az istenért, - szólt közbe
 395  2|             hiába beszélünk, elhibáztuk az életet mind a ketten. Az
 396  2|                az életet mind a ketten. Az én kockám el is van már
 397  2|           vagyok benne, hogy ez egyszer az igazi uton vagyok. S nem
 398  2|         megnyugszom abban, hogy őszinte az ősi fészekhez való ragaszkodásod.~ ~-
 399  2|                 ha ugy beleéled magadat az elválhatatlanságba. Ő vele
 400  2|                 benne a szinlelés, mint az igaz.~ ~- Te Rózát gondolod, -
 401  2|               nem birsz ugy bánni ezzel az asszonynyal, ahogy valaha
 402  2|               el; annál jobban csudálom az igazi nőiesség hatalmát,
 403  2|                 nőiesség hatalmát, mely az olyan fenevadakat is megszeliditi,
 404  2|            miért ne lehetnél hát igazán az?... A Sas-nemzetségnek nem
 405  2|               Azok a szép idők, a mikor az élet és a szeretet melege
 406  2|              sohasem tévesztette el azt az utat, a mely a kényes helyzetekből
 407  2|         kivezette: most zavartan állott az erőszakos katona előtt;
 408  2|     lelkiismerete egy csöppet sem védte az ellen a gyöngéd gyanusitás
 409  2|                 a saját testvérének azt az asszonyt, aki bátyja hite
 410  2|                sokat töprenkedni, ugyis az első gondolat mindig a legjobb.
 411  2|              már igy szóltam ahhoz, aki az eszemet megzavarta: „Szivem
 412  2|           megzavarta: „Szivem és kardom az öné...”~ ~Jenő türelmetlenül
 413  2|                mult, féléve sincs, hogy az apánk meghalt; azután feleded,
 414  2|                 majdnem gyilkosa vagyok az urának!~ ~- Bolond az, aki
 415  2|            vagyok az urának!~ ~- Bolond az, aki időhöz és külsőségekhez
 416  2|                mint örökké sajog bennem az a szomoru emlék, hogy vesztett
 417  2|                 Rózának megtudnia soha, az a kettőnk titka marad; a
 418  2|               azt a szegény asszonyt.~ ~Az ifjabb Sas titkos örömmel
 419  2|               derék katona jobban védte az ügyet, mint egy valóságos
 420  2|             akarta magát, elég lehetett az a tudat, hogy csupán engedelmeskedik.~ ~
 421  2|             engedelmeskedik.~ ~De ebben az engedelmességben rá nézve
 422  2|             házias nőkben kereste eddig az eszményt; ahhoz, hogy egy
 423  2|                 kellett benne sejtenie; az ingerből kelt ki az a lidérctüz,
 424  2|           sejtenie; az ingerből kelt ki az a lidérctüz, mely misztikus
 425  2|                  a toilette, a fodrász, az illat megvesztegetői s az
 426  2|               az illat megvesztegetői s az eszeveszett szavakban meg
 427  2|               eszeveszett szavakban meg az érzékiségben való tobzódás -
 428  2|        ellentéte régi ideáljainak, mert az anyaság örömén kivül semmi
 429  2|    visszahuzódik házacskájába?!~ ~Pedig az a terv, mely a kapitány
 430  2|            egyszerre felszabadult benne az ellenállhatatlan vágyakozás,
 431  2|       ellenállhatatlan vágyakozás, hogy az ősi házat, mely tétovázó
 432  2|           tiszta erényét bizonyitja; ez az emlék tiz év óta erős bástyával
 433  2|               szólhatott volna, kinyilt az ajtó s Bandival a karján
 434  2|           halvány volt, de szemében már az elevenség tüze csillámlott;
 435  2|                    Nem birtam már vele, az anyja egy kicsit magunkra
 436  2|           gondolta volna: a kettő közül az egyik édes apja. Jenő hirtelen
 437  2|         lelkendezve boritott fiára.~ ~- Az istenért, hova gondolnak?
 438  2|     tartóztathatta volna föl többé azon az uton, a melyen elindult.
 439  2|             öcsém számára!...~ ~ ~Mikor az ősz az utolsó sárga leveleket
 440  2|            számára!...~ ~ ~Mikor az ősz az utolsó sárga leveleket hullatta
 441  2|           fészkében a szivek tavaszának az ünnepét ülték.~ ~Sas Ákos,
 442  3|            bálvány.~ ~Délfelé járhatott az idő, a mikor egy pirospozsgás,
 443  3|     becsöngetett. A mig várnia kellett, az ajtón levő táblácskát nézegette:~ ~ ~ ~
 444  3|                a küszöbön, pongyolában. Az első pillanatban tisztában
 445  3|              pillanatban tisztában volt az ember azzal, hogy ez az
 446  3|                 az ember azzal, hogy ez az asszony sokkal szebb is
 447  3|                    A kis borzas bezárta az ajtót s vitte a barátnőjét
 448  3|               beljebb a lakásba.~ ~Biz’ az egyszerü lakás volt. Az
 449  3|                 az egyszerü lakás volt. Az előszoba valami ebédlő félébe
 450  3|                alkóvos szoba, a melynek az előrészét „szalon”-nak rendezték
 451  3|                szem elől. Ennyiből állt az egész.~ ~Butor annyi, a
 452  3|               mennyi okvetetlenül kell, az sem a legfinomabb. A falon
 453  3|                 nagyot recscsent, mikor az egészséges, hetven kilós
 454  3|                  Magad vagy drágám? hol az urad? - kérdezte nagy hanggal.~ ~
 455  3|                Jaj, tán elepedtem volna az irigységtől, ha el nem vesz
 456  3|       irigységtől, ha el nem vesz Dani, az én Danim. Mert annyit mondhatok,
 457  3|         ösmernéd, Ilus!... Cukor; cukor az egész ember, csak az kár,
 458  3|              cukor az egész ember, csak az kár, hogy egy kicsikét sokat
 459  3|            Hozzáhajolt, lehuzta magához az ölébe, mint egy gyermeket
 460  3|               Ilonám; beszélj magadról, az uradról. Ugy-e, boldog vagy?
 461  3|          vékonypénzü asszonyka leborult az ő Mariskája vállára s ideges
 462  3|                 mosolygott. Mint a hogy az őszi rózsa mosolyog a novemberi
 463  3|             Mennyit ábrándoztunk együtt az intézet kertjében, a virágos
 464  3|              tisztelt igazgatónőnket. S az igazgatónőnek tetszhetett
 465  3|             esztendőnek a történetét?~ ~Az a pillanat volt ez, a melyben
 466  3|                babona szerint megnyilik az ég. Csak kivánni kell ilyenkor
 467  3|         kitöltötte azt a kis időt, a mi az alatt telt el, hogy az asszonyka
 468  3|               mi az alatt telt el, hogy az asszonyka összeszedte a
 469  3|                a melyhez bucsura járnak az emberek.~ ~Gondolhatod,
 470  3|            akármerre fordul, mégis csak az igéret földjén érzi magát.
 471  3|                 véltem halántéka körül. Az istenek kiválasztottját
 472  3|            ábrándoztam, egyre nézve őt, az imádottat, aki az enyém
 473  3|             nézve őt, az imádottat, aki az enyém és mégis az egész
 474  3|        imádottat, aki az enyém és mégis az egész világé.~ ~Elképzeltem
 475  3|             Elképzeltem őt, visszatérve az emberek közé, a kik elfogják
 476  3|        tudatában, hogy enyém ő, egyedül az enyém, isten és emberek
 477  3|                 isten és emberek előtt, az oltárnál szerzett örök jogom
 478  3|              Azon a kis asztalon voltak az uram könyvei. A miket ő
 479  3|                 könyvei. A miket ő irt. Az volt az oltárunk. Az egész
 480  3|                  A miket ő irt. Az volt az oltárunk. Az egész kis lakás
 481  3|               irt. Az volt az oltárunk. Az egész kis lakás meg egy
 482  3|              lakás meg egy templom.~ ~S az uram mindjárt az első napon
 483  3|           templom.~ ~S az uram mindjárt az első napon elment hazulról
 484  3|                 de borzasztó volt nekem az az éjszaka!... A magány
 485  3|                 borzasztó volt nekem az az éjszaka!... A magány és
 486  3|             Béla déltájban ébredt fel s az ágyban itta meg a kávéját.
 487  3|           azután mindig, folytonosan.~ ~Az ünnepeltetésből, a rajongásból
 488  3|             hurutos, vöröses, könyezik, az örökös éjjelezéstől.~ ~-
 489  3|               tavaszt sejtesz. - Elmult az már! Béla kiirta magát.
 490  3|            kikben még nem aszalta össze az agyvelőt az örökös gond,
 491  3|               aszalta össze az agyvelőt az örökös gond, a folytonos
 492  3|               Mármarosiné fölkelt, hogy az egyik ablaktáblát betegye.
 493  3|         elröppent a mélységbe, valahova az utcára. Petriné észrevette,
 494  3|             küzdeni kiváncsiságát; ő is az ablakhoz sietett s lenézett.
 495  3|            ablakhoz sietett s lenézett. Az utca túlsó oldalán egy szőke
 496  3|      Mármarosiné, - mikor igy látom ezt az istenadta kimerült embert.
 497  3|                tőlem a hirneves uramat: az ő feje fő szakadatlanul
 498  3|               zöldséges kert, a melynek az elején virágágyak vannak,
 499  3|               találni; látta maga előtt az édes urát, a ki egy kicsit
 500  3|             hogy micsoda nagy öröm lesz az, ha viszontlátják egymást
 501  3|              piros-pozsgás arcára Dani, az erős, bátor, egyeneslelkü
 502  3|                a nyakát mindenkinek, ha az ő jó felesége hűségét kétségbe
 503  3|                kétségbe merné vonni. De az is igaz, hogy nem teremtett
 504  3|                igaz, hogy nem teremtett az isten olyan szőke katonatisztet,
 505  3|                 környékén, mint ez itt. Az ura se kéne neki ahhoz,
 506  3|                igy szólt:~ ~- Csakugyan az uramat keresték.~ ~Petrinének
 507  4|               szegény Kornéliusz!~ ~Nem az a durván, erőszakosan csunya,
 508  4|           láttára szinte hajlandó hinni az ember, hogy a természet
 509  4|             mindent, ami visszataszitó. Az ilyen rémalakoknak valósággal
 510  4|              aggodalmat tudnak kelteni. Az ember ugy érzi magát közelükben,
 511  4|               volt ennek a csunyának.~ ~Az ő lényében semmi félelmes
 512  4|              ritt le kuszált alakjáról. Az igazi, a hatalmasan csunyák
 513  4|        tudatával.~ ~Akit szeretni mert, az a megtestesült édesség maga
 514  4|            akiből szeliden sugárzott ki az üdvözités minden képessége.
 515  4|               Oly tiszta, aminőnek csak az a bizonyosság tarthatja
 516  4|               bizonyosság tarthatja meg az efféle érzelmet, hogy minden
 517  4|             Ennyi, mindössze ennyi volt az ő saját külön, csak a maga
 518  4|        érzékisége.~ ~Megőrült volna, ha az asszony, az ő szép bálványa,
 519  4|          Megőrült volna, ha az asszony, az ő szép bálványa, kitalálja,
 520  4|                  puhaságból, amiből ezt az asszonyt a magamagát fölülmuló
 521  4|         születnek, elfoglalják a helyet az ő eszményképe mellett; s
 522  4|                 volna és - kitért volna az utból ezután is.~ ~Hisz
 523  4|               Mért választotta éppen őt az az asszony, hogy kisérője
 524  4|                 választotta éppen őt az az asszony, hogy kisérője legyen,
 525  4|                lesz a tündéri napoknak. Az asszony látta és megértette.
 526  4|           földre, hogy aki kivüle volt, az mintha egy különálló égi
 527  4|                 vendéget.~ ~Fáradt volt az asszony s ide vonult be,
 528  4|                világa s a ragyogás volt az ur. A teljes szélcsöndben
 529  4|       smaragdkővel lett volna kifaragva az egész néma erdő.~ ~Még madár
 530  4|                  hol egyes-egyedül volt az az asszony.~ ~Fényes nap
 531  4|               hol egyes-egyedül volt az az asszony.~ ~Fényes nap sütött
 532  4|              árny pihent. Egy lomb volt az, amely épp oda hajlott.~ ~
 533  4|                amely épp oda hajlott.~ ~Az asszony a fehér ágyon feküdt
 534  4|       megidézték volna. Rémülten bámult az asszonyra, akiről tudta,
 535  4|            végig.~ ~Látta önmagát annak az első napnak a kétségbeesésével,
 536  4|         reméltek mások, akik esdekeltek az üdvösség e forrása előtt.~ ~
 537  4|                szájára felkenve mind. S az a mézes száju asszony nem
 538  4|   paradicsombeliekhez, amely megejtette az első emberpárt. Itt, most,
 539  4|                 Itt, most, a tied lehet az Évák Évája!... Mert most
 540  4|            bünhődés vár akkor te rád?~ ~Az utálatnak minő borzalmas
 541  4|            rabszolga lenni: nem lehetsz az többet.~ ~Mert benned lesz
 542  4|              többet.~ ~Mert benned lesz az a kiolthatatlan, elfogyhatatlan
 543  4|              meg innen!~ ~Tagadd el ezt az órát. Mondd folyvást magadban
 544  4|              sem a csukott szem.~ ~Csak az az egy igaz, hogy te most
 545  4|                 csukott szem.~ ~Csak az az egy igaz, hogy te most halálos
 546  5|                               Lavina.~ ~Az utolsó ambulans paciens
 547  5|              Harminc és negyven év közt az ember mindent meggondoltabban
 548  5|           cserélte fel „munka-kabátját” az utcaival s e közben unatkozó
 549  5|               Siess, hozz egy kocsit.~ ~Az inas kiment, a gazdája pedig
 550  5|              ujra lehuzta. Nem volt itt az esze. Vajjon mi baj lehet
 551  5|                 üljön a szomszédságába, az ablak elibe. Onnan jól lehetett
 552  5|              látni, hogyan söpri a szél az akácok sárga leveleit, meg-megforgatja,
 553  5|              kezd vele lapdázni ujra.~ ~Az őszi kép erősen alkonyodott,
 554  5|                 kép erősen alkonyodott, az utcát nem érte már egy parányi
 555  5|                 gyönyörü fényeskék volt az uristen birodalma, mint
 556  5|                 uristen birodalma, mint az oltárok szüz Máriáinak a
 557  5|           szepegés nesze csapta meg. Ez az asszony sirt, konstatálta
 558  5|          Olvassa csak.~ ~Női irás volt. Az ösmeretes hibás ortografia,
 559  5|          szólott Berkiné, anélkül, hogy az iménti kérdésre válaszolna.~ ~
 560  5|                  sohase hittem volna.~ ~Az asszony felállt s mint lengő
 561  5|                 a szobában.~ ~- S ennek az embernek adtam én el a fiatalságomat,
 562  5|                  Nagyon izgatott volt s az érzékeny nők fékezhetetlen
 563  5|        gyülölettel volt mindig ez iránt az ember iránt, akit soha egy
 564  5|              Hányszor fojtott el csupán az asszony kedvéért valami
 565  5|               tréfákkal szellemeskedett az ő rovására. Mikor a jámbor
 566  5|         nyalta-falta, szorongatta, hogy az asszony végre sikoltozott
 567  5|         hihetetlennek tetsző volt ebben az egyetlen szóban, hogy a
 568  5|                 gondtalan jövőt kinált. Az édes mamám sirva esküdött,
 569  5|                hogy jöjjön egyetlen szó az égből, amely várásra, kitartásra,
 570  5|             amikor azon a napon, melyen az anyám neki igért, vadul
 571  5|              közbe a doktor, esengve.~ ~Az imént a régi-régi hangon
 572  5|            régi-régi hangon szólt hozzá az asszony. Azt mondta neki:
 573  5|           jogaikat. A doktor megragadta az asszony kezét s hevesen,
 574  5|             félig-meddig besötétedett s az ég már nem volt kék, hanem
 575  5|              ujra fehér virágot himbált az akác.~ ~- Hát akkor mért
 576  5|                 akkor mért bánt annyira az ő hütlensége? - firtatta
 577  5|                 Már nem bánt, látod. De az imént, még mielőtt jöttél,
 578  5|             hogy ime, megvénültem. Ime, az, aki mindent elvett tőlem,
 579  5|               te!... - Én megfojtom azt az embert.~ ~- Bolond. Hisz
 580  5|                 egy másik férfitól félt az asszony.~ ~- De hát igy
 581  5|                  el fogsz válni tőle.~ ~Az immár hervadni kezdő, fiatalsága
 582  5|                 nem. Őt te nem ösmered. Az is éppugy halálunk lenne.
 583  6|            dragonyosok nagy urak, hanem az „urak” mégis csak a huszárok
 584  6|              afféle „ész-házasság” volt az, amit uj Dulcineájával,
 585  6|              kötött.~ ~Mert hát, hiába, az az „elite” az Udvar előtt
 586  6|           kötött.~ ~Mert hát, hiába, az az „elite” az Udvar előtt s
 587  6|               hát, hiába, az az „elite” az Udvar előtt s a kapitány,
 588  6|             pillanatra se jutott eszébe az az őrültség, hogy megnősüljön.
 589  6|          pillanatra se jutott eszébe az az őrültség, hogy megnősüljön.
 590  6|             őrültség, hogy megnősüljön. Az a katona, akinek felesége
 591  6|               fejében, furakodott előre az utasok közt az első csöngetés
 592  6|         furakodott előre az utasok közt az első csöngetés után, hogy
 593  6|                a jó borravalót, a mivel az ipszét lekenyerezze. Éppen
 594  6|                 ne tegye a lábát. Talán az életemet menti meg vele.~ ~
 595  6|          szakaszban. A kapitány bezárta az ajtót s egyelőre, a harmadik
 596  6|               hatalmas mellével elfogta az egész üvegtáblát. Ha valaki
 597  6|              önben keressek védelmezőt. Az egész pályaudvarban egyedül
 598  6|           pályaudvarban egyedül ön volt az, akiben bizalmam lehetett.
 599  6|               akiben bizalmam lehetett. Az ön egyenruhája garancia.~ ~
 600  6|             arra a gondolatra, hogy ezt az angyalt valaki bántani meri,
 601  6|                  mondta, meg kell önnek az igazat tudnia. Borzasztó
 602  6|           Rahótynak most tünt fel, hogy az asszonyon milyen finom,
 603  6|        meghajolt.) Nagyon szigoru ember az apám. Azt hiszi, hogy erős
 604  6|               világon: ahhoz van szokva az üzleteiben... Engem erővel
 605  6|               tovább mondta:~ ~„Ma volt az esküvőnk Bécsben s rögtön
 606  6|        borzasztó lakásba, amely ezentul az én otthonom kellett volna,
 607  6|              hogy mi történt velem.”~ ~„Az egyik ablak nyitva volt,
 608  6|            segély nélkül vége lehetett. Az uram bosszusan kapkodott
 609  6|               messziről hallottam volna az uram hangját;... valamit
 610  6|               engem elfogott a remegés, az irtózat... Alighogy magamra
 611  6|            önnel, egy külön szakaszban, az ön feleségének tarthat mindenki.
 612  6|                 kétségbeesés volt ebben az utolsó szóban, hogy a kapitány
 613  6|               köpönyegemmel, mert hüvös az éjszaka. Ugy alhatik reggelig,
 614  6|          kattogása hallatszott ezentul. Az állomásokon unottan fujta
 615  6|              simogassa.~ ~*~ ~Mindössze az érsekujvári állomáson volt
 616  6|             magasrangu katonatiszt volt az illető. A vonat meglehetősen
 617  6|                Ördög vigye, mordult fel az ezredes, hagyja békében
 618  6|                 nem teheti többet, hogy az ezredest kint hagyja, be
 619  6|             Majd segit magán, (már mint az ezredes) gondolta, mikor
 620  6|                 vett elő, oda nyujtotta az asszonynak.~ ~Marzsolén
 621  6|                 megrezzent párt.~ ~- Ez az ön felesége, kapitány? kérdezte
 622  6|         szigoruan, erősen, hangsulyozva az első szót. Azután gunyosan
 623  6|          Beültek hárman egy bérkocsiba. Az ezredes rárivalt a kocsisra:
 624  6|               bankár, a Marzsolén apja, az ezredes unokabátyja anyai
 625  6|                  A kapitány tudta, hogy az ezredes most ugy sem hallgatná
 626  6|           hármasban eléje defiléztek.~ ~Az ezredes ellentmondást és
 627  6|                 hogyan reszket mellette az az angyal, akiről szó volt.
 628  6|              hogyan reszket mellette az az angyal, akiről szó volt.
 629  6|                 valóbbnak találta, mint az éjjel. Kiegyenesedett s
 630  6|               utasitja el, vágott közbe az ezredes. Rhone, még ma meginditjátok
 631  7|           egyszerre két levelet kapott. Az egyik Budapestről jött,
 632  7|                 a kaszinóban, kifizette az adóját s meglátogatta egyik-másik
 633  7|               haza a feleségéhez, ahhoz az édes asszonyhoz, akiért
 634  7|                ne lett volna oly gyönge az a szegény drága jószág! -
 635  7|             drága jószág! - A külsején, az arcán, a formáin, nem igen
 636  7|               kénes fürdőben javitgatja az egészségét. Onnan minden
 637  7|              Onnan minden áldott nap ir az urának; a jó ember máskép
 638  7|              azt bontja fel előbb. Édes az, mint a méz. Benne van,
 639  7|               már annak, hogy nem látja az urát. Egyébiránt türhető
 640  7|                urát. Egyébiránt türhető az élet, csak unalmas egy kicsit.
 641  7|              egyetlen egy jöjjön. Annak az egynek Parajd-Csalitoson
 642  7|               ki is irhat? Keresi benne az aláirást, nincs. Hanem az
 643  7|               az aláirást, nincs. Hanem az első szó: „vigyázzon...”~ ~
 644  7|                a szarvas ördög lakik.~ ~Az ember látja és undorodik
 645  7|              remegve keressük: ki lehet az a jóbarátunk, aki „mindent
 646  7|                 sem törődve azzal, hogy az az álmos szolga, aki a folyosón
 647  7|              sem törődve azzal, hogy az az álmos szolga, aki a folyosón
 648  7|        csodálkozó női hang kérdezte: ki az?~ ~Som türelmetlenül mondta:
 649  7|              vér. Éppen be akarta rugni az ajtót, de az utolsó pillanat
 650  7|               akarta rugni az ajtót, de az utolsó pillanat előtt valami
 651  7|             szándékában megállitotta.~ ~Az ajtó kinyilt egy kicsit
 652  7|                te!~ ~Som beljebb nyomta az ajtót. Nem mehetek be? én?!~ ~
 653  7|                  Bent ismét hallatszott az előbbi ijedt sikoltás. Somné
 654  7|            előbbi ijedt sikoltás. Somné az ajtóban halkan kacagott.~ ~-
 655  7|             vagyunk, még éjjel is.~ ~Ha az a Himalaya, amely a Som
 656  7|               irójára, menten agyonüti, az bizonyos.~ ~Az ajtó becsapódott
 657  7|                agyonüti, az bizonyos.~ ~Az ajtó becsapódott az orra
 658  7|         bizonyos.~ ~Az ajtó becsapódott az orra előtt. Hallotta, hogyan
 659  7|       kimondhatatlanul megkönnyebbülve, az élet felujult örömeivel
 660  7|          barátom, legyen ma jó napja.~ ~Az egész világot boldogitani
 661  7| kimondhatatlanul bensőséges ölelés volt az. Az idegen hölgy, akit Som
 662  7|              bensőséges ölelés volt az. Az idegen hölgy, akit Som eddig
 663  7|             kötekedéssel! Hogyan simult az urához, majdnem beolvasztva
 664  7|        beolvasztva saját gyöngéd lényét az erős férfiéba! Hamvas arcán
 665  7|             után körüljárta feleségével az egész fürdőt; megtudakolt
 666  7|               gyönyörü rózsák termettek az arcán. Rádőlt az ura karjára
 667  7|              termettek az arcán. Rádőlt az ura karjára s nagy és édes
 668  7|              ember egyre részegebb lett az erdő homályában szálló különös
 669  7|               zöldnek, tapaszsza száját az asszonyéra és ne engedje
 670  7|               gyönyörében a mámornak.~ ~Az asszony megállott. Som felemelte
 671  7|   smaragdsugarak tengerében megcsókolta az asszonyt, nem birt magával
 672  7|            kacagott; kirántott zsebéből az átkozott levelet, millió
 673  7|                 könyezve hajtotta fejét az ura vállára s mintha attól
 674  7|                 elkezdték a cséplést.~ ~Az erdőövezte vasuti állomáshoz
 675  7|                hogy gyalog sétál vissza az erdőn át.~ ~A harmatcsöpptől
 676  7|                 sietve indult el. Amint az első uthajláshoz ért, a
 677  7|                   Elment? - kérdezte.~ ~Az asszony a messzeségbe figyelt,
 678  7|             messzeségbe figyelt, mintha az eltünt vonat zakatolásának
 679  8|                ló.~ ~Szép passzió; csak az a bibije, hogy aki gavallérosan
 680  8|                a társasághoz tartozott; az aranyfiatalság boldog volt,
 681  8|                engedték neki magok közt az elsőséget, nemcsak a vezetőszerepben,
 682  8|               hanem a kopaszodásban is; az ő tárcája nyitva volt mindig
 683  8|              számitva; szóval gentleman az egész ember, ahogy a jó
 684  8|             ángolhoz illik.~ ~Hozzá még az is, hogy bolond szerencséje
 685  8|           belebukott minden szivügyébe. Az asszonyok nem szenvedhették.
 686  8|                mi olyan figurát formált az arcából, a mely leginkább
 687  8|              nézni azzal a két szemmel! Az asszonyokat mind az ájulás
 688  8|            szemmel! Az asszonyokat mind az ájulás környékezte, ha rájok
 689  8|                vékony termetét illette, az épen nagy tévedésbe ejtette
 690  8|             épen nagy tévedésbe ejtette az embert. Mert Mr. Milar nemhogy
 691  8|            tette, hogy a totalizatőrnél az ő számát rakták meg legjobban.
 692  8|              rakták meg legjobban. Elég az hozzá, hogy megnyert életében
 693  8|                 minek legalább a felét, az igaz, hogy visszaszerezte
 694  8|              megvigasztalta.~ ~Loreley, az aranysörényü telivér kanca.~ ~
 695  8|              dogmája s hogy Loreley-ben az őskor bűbájos asszonyai
 696  8|                 Remek egy kanca is volt az. Nagy okos szeme tudott
 697  8|                 ha egyszer a hátán ült! Az már nem is futás volt, hanem
 698  8|               Ahányszor Loreley futott, az aranysárga sörény rendesen
 699  8|                libegett kezdettől fogva az élen. Mr. Millar egy ostor
 700  8|             volna a lovát semmiért sem. Az, hogy a nagy vagyonáért
 701  8|               Loreley-ja csak neki volt az egész világon. És ez oly
 702  8|         barátnőm. A német ráfogná, hogy az az ő kincse; az olasz az
 703  8|                A német ráfogná, hogy az az ő kincse; az olasz az édességek
 704  8|           ráfogná, hogy az az ő kincse; az olasz az édességek legédesebbjét
 705  8|                az az ő kincse; az olasz az édességek legédesebbjét
 706  8|             kását, hanem a mi a szivén, az a nyelvén: akit szeret,
 707  8|           birtok jövedelmétől, a milyen az övé. Csakhogy mihaszna,
 708  8|                    A jó barátai, akiket az ördög majd elvitt a titkolt
 709  8|               teszed a jó hiredet ezzel az élettel. A családok elhidegülnek
 710  8|           egymásután valamennyit. Hanem az a tucat párbaja, a mi erre
 711  8|              abban valami megbolonditó, az olyan szerelemben, amit
 712  8|                 pap nem adta áldását.~ ~Az a csók, amit a feleség ad,
 713  8|                 feleség ad, meggyógyit; az a csók, ami a szerető ajkán
 714  8|              ajkán terem, beteggé tesz. Az a szerelem, amit a feleség
 715  8|               tengeri moha bársonyával; az a szerelem, amely a szeretőért
 716  8|           összegomolyodott végtelensége az ős vizeknek, amelyből minden
 717  8|                     III.~ ~Nagy élvezet az, látni, észrevenni a mások
 718  8|        Aranyhaju Katica uszhatott ebben az élvezetben, valahányszor
 719  8|               volt, mind őt kereste. Ki az a „csoda”, a ki ugy behálózta
 720  8|                behálózta azt a világot? Az előkelő uri asszonyok a
 721  8|          kellemetlen. Mégis egészen más az a szinházban. Ott nem akad
 722  8|                nem akad össze egymással az, aki nem akar. De a turf!
 723  8|              nem akar. De a turf! Hisz’ az nem is egyéb, mint egy szalon
 724  8|                 egy percre sem tágitani az aranyhaj mellől. Ahogy odavette
 725  8|                ne lábatlankodjék mindig az utjában.~ ~Péter látta,
 726  8|               hogy a hiu asszonynak még az is jól esik, hogy ez a hindu-pagodában
 727  8|        közelében, ha megtürném mellette az Adoniszokat?!...~ ~Mr. Millar
 728  8|                 tudta képzelni, hogy mi az ördögért huzott akkorát
 729  8|                huzott akkorát a barátja az ő lábaszárára. Pedig Barczikay
 730  8|              kápráztató villogással van az tele, a miben ki nem ismeri
 731  8|                Csöngettek. Jeladás volt az a verseny kezdetéhez.~ ~
 732  8|            Következett a turf szinpadán az ő jelenése Loreleyjal.~ ~
 733  8|              megérti minden mozdulatát, az az okos állat!... Most kezdődik
 734  8|           megérti minden mozdulatát, az az okos állat!... Most kezdődik
 735  8|           csengő kacagással gunyolná ki az epigonokat... Nincs olyan
 736  8|               cimborát.~ ~- Nagyon szép az a Loreley, te Péter?~ ~-
 737  8|                    De nagyon szép ám ez az asszony is, te Péter.~ ~-
 738  8|                Péter.~ ~- No hát; hisz’ az is kincs.~ ~- Egy eszme,
 739  8|            olyan izgatott hangon nyögte az angol, mint a ki nem egészen
 740  8|           világgal; meg akarta boszulni az aranyhaju asszonyt, a miért
 741  8|             Barczikay Péter belecsapott az angol tenyerébe.~ ~- Ugy
 742  8|             hazakerültek, Mr. Millarnak az volt az első dolga, hogy
 743  8|     hazakerültek, Mr. Millarnak az volt az első dolga, hogy lement
 744  8|                 első dolga, hogy lement az istállóba, hogy bucsut vegyen
 745  8|                 van még olyan teremtése az istennek, a melyikben ugy
 746  8|                dusgazdag majom, a kinek az a szép asszony egyenkint
 747  8|                fel a szobában.~ ~Nyomta az adott szó. Máris megijedt
 748  8|                 látta, a nyakába ugrott az az aranyos haju boszorkány,
 749  8|              látta, a nyakába ugrott az az aranyos haju boszorkány,
 750  8|               Még ebben a játszmában is az a bolond ánglius nyer, de
 751  8|                Másnap reggel ugyanabban az órában, egy-egy csomagot
 752  8|                kapott Barczikay is, meg az ángol is.~ ~Mr. Millar szórakozottan
 753  8|                 amelyből csakugy ömlött az illat. Egyszercsak oda omlott
 754  8|                  Egyszercsak oda omlott az ölébe egy aranyhullám, egy
 755  9|                           A kis néni.~ ~Az első szerelem ragyogó és
 756  9|               néni.~ ~Régen volt s arra az egyszerü történetre kevesen
 757  9|               öregek már és meggyöngült az emlékezetök. Elfelejtették
 758  9|                  aki ugy bele bolondult az ő katonájába, hogy nem átallotta
 759  9|          Beleegyeztek a házasságba.~ ~S az oltár után következett egy
 760  9|             tulságos jótól. Nem tarthat az soká. Az ilyen nagyon is
 761  9|             jótól. Nem tarthat az soká. Az ilyen nagyon is nagy boldogság
 762  9|         távolodik a földtől s közeledik az éghez. Pedig az ég, akármilyen
 763  9|               közeledik az éghez. Pedig az ég, akármilyen gyönyörü,
 764  9|                    Azon a napon, amikor az iszonyu csapás érte, bezárta
 765  9|                érte, bezárta maga előtt az élet könyvét. Azóta az élők
 766  9|            előtt az élet könyvét. Azóta az élők közt senkije sincsen;
 767  9|           senkije sincsen; számára csak az a sirhalom él.~ ~Esztendőről-esztendőre
 768  9|                 megpróbálják megkeresni az elrejtett tündérvirágokat.
 769  9|               annál jobban ingerli őket az eleven virág, akinek a kedvéért
 770  9|                 csillagot is leesküszik az égről.~ ~Elment a hire hetedhét
 771  9|           hetedhét országra, hogy ebben az elátkozott faluban busul
 772  9|               maga elibe sem eresztette az özvegy.~ ~Megunták a férfiak,
 773  9|                 is olyan volt még, mint az imádságos könyvben őrzött
 774  9|           mellére nem igen tüzhetné már az ember.~ ~Milyen sok idő
 775  9|        boldogsága még a hantok alatt is az a szakadatlan áradó köny,
 776  9|               jaj, ha uj szerelem támad az itt hagyott szerető szivében,
 777  9|             hagyott szerető szivében, ó az a pokol! Azt meg kell érezni
 778  9|                Visszasirta éjszakánkint az urát és borzongó reménykedéssel
 779  9|      reménykedéssel leste: nem nyilik-e az ajtó éjfélkor; nem suhan-e
 780  9|                már rég elcsöndesedett s az éj némaságában még a kerti
 781  9|      visszafejlődött megint leánynyá ez az aligasszony.~ ~Rég elfelejtett
 782  9|         hajdanta meleg párázatnak, amit az összegyürt vászon megőrizhetett.
 783  9|            napig nem is látták egymást. Az ellenség be akart törni
 784  9|               pihenő következett. Akkor az egyenruhás vendég bekopogtatott
 785  9|                 be magányos szobájába s az ágya mellett levő asztalkáról
 786  9|               mondta volna valaki, hogy az uj katonáé az a kép, nem
 787  9|              valaki, hogy az uj katonáé az a kép, nem mert volna ellenkezni
 788  9|                rácskeritése mögül leste az uj katonát, aki ugyancsak
 789  9|           képzeltetett vele.~ ~De mikor az ő ártatlan, tapasztalatlan
 790  9|                 belenyugodni abba, hogy az uj katona nem olyan, mint
 791  9|                napbarnitotta kreolszinü az arca.~ ~Akárhogy volt, a
 792  9|                 kis néninek nem jó volt az. Harminc esztendő álma kezdett
 793  9|               ki benne.~ ~A katona volt az oka.~ ~Őt várta a kis néni; -
 794  9|              szemrehányással gondolt rá az egész hosszu éjszakán keresztül.~ ~
 795  9|           összement egy hét alatt, mint az utóbbi husz esztendő alatt.
 796  9|           Milyen más volt a világ, mint az egyhangu multban, amikor
 797  9|           engedte, hogy hadd sodorja el az az őrület, ami elfogta a
 798  9|                 hogy hadd sodorja el az az őrület, ami elfogta a katona
 799  9|            leányos, mint eddig. Beesett az arca s szelid fény helyett
 800  9|               volt a szemében.~ ~Kivált az éjszakák voltak kinosak.~ ~
 801  9|              összerezzent: nem nyilik-e az ajtó; nem suhan-e be rajt’
 802  9|         arcképet, amely ugy hasonlitott az uj katonához.~ ~Addig, addig,
 803  9|            álomba merült hajnal felé.~ ~Az álom is az uj katonát hozta
 804  9|               hajnal felé.~ ~Az álom is az uj katonát hozta eléje folyvást.
 805  9|              mert ágyából utána nyulni. Az az érzése volt, hogy valaki
 806  9|                ágyából utána nyulni. Az az érzése volt, hogy valaki
 807  9|            örvendve ujságolta: elmentek az éjjel a katonák!~ ~Szegény
 808 10|             sokára eljutott odáig, hogy az iroda vezetését rábizták,
 809 10|               amikor végre megkapta ezt az állást. Ennél többre már
 810 10|              vacsorára. Nem tért ki hát az alkalom elől, hogy megházasodjék.
 811 10|            csuda, ha hajlandóságot érez az elfáradásra; ha vágyik időnkint
 812 10|                  többet, mint rendesen. Az is bántotta, idegessé tette.
 813 10|              hogy mennyire előre haladt az idő, türelmetlenül kapkodta
 814 10|                 egyre tartott a zajgás. Az egyik gyerek nagy csörömpölést
 815 10|                nagy csörömpölést müvelt az evőeszközökkel s folyvást
 816 10|                 Annak még didi kellett. Az asszony felkapta s odaadta
 817 10|         felrántották a szobája ajtaját. Az asszony állt a küszöbön
 818 10|              ember; ugy tolakodik, hogy az szörnyüség; csinálj már
 819 10|              csak engem nyakgattok. Még az álmot sem dörgölhetem ki
 820 10|                  csak ne tüzelj, felelt az asszony sértődve s fölényes
 821 10|          gunynyal. Még meg talál ártani az egészségednek, kérlek szépen.
 822 10|                 beljebb Eszter, zárd be az ajtót. Nem jó, ha mindent
 823 10|           többet, mint amennyit teszek. Az éjjel is dolgoztam. (Odakint
 824 10|                te módszered.~ ~- De isz az előbb te is fenyegetted.~ ~-
 825 10|            előbb te is fenyegetted.~ ~- Az más; én csak ijesztgetni
 826 10|       megtartani a - fás ember számára. Az majd tud felelni.~ ~Már
 827 10|          folyvást kevesebb kegyelettel. Az első években amig kevesebb
 828 10|                a gond, még készültek is az évfordulóra. Aztán elmaradt
 829 10|                magát s ráadást adhasson az ünnepi ebédre. Az asszonynak
 830 10|              adhasson az ünnepi ebédre. Az asszonynak eszébe jutott
 831 10|          kellene szerezni valamit, amit az ura szeret. De nem lehetett.
 832 10|                 lehetett. Rosszkor volt az évforduló, épen a hónap
 833 10|            kegyeletet is meggyöngitette az asszony szivében. Volt ugyan
 834 10|               attól a gondolattól, hogy az ura nagyon méltatlanul tesz
 835 10|         rágódott magában. És ime, mégis az asszony mondja, hogy mi
 836 10|               jószántából házasodtam.~ ~Az asszony fülig pirult. Megszivta
 837 10|               Kezdett nem szép lenni.~ ~Az ura pedig ugy érezte, hogy
 838 10|              érezte, hogy már benne van az őszintéskedésben, mért ne
 839 10|           nyomoruságos hivatalnok; épen az, aki ma. Kilátás nélkül,
 840 10|             felesége és cselédje legyen az urának egy személyben. Belenyugodott
 841 10|          Belenyugodott volna abba, hogy az edzés ürügye alatt mezitláb
 842 10|                 alatt mezitláb járjanak az ön nevét viselő csemeték.
 843 10|            volna a betü. Hogy lettem én az ön felesége? Vajon csakugyan
 844 10|             szóhoz jutott. Nem ugy volt az, kérem. Engedelmet kérek,
 845 10|                volt. Hivatalnok voltam, az igaz, de megéltem valahogy.
 846 10|                meleg jó szive van s aki az ő elhagyatottságában szomoru,
 847 10|                 eljutottam a legtöbbig, az irodavezetőségig. Semmi
 848 10|                 Semmi más kilátásom!... Az örökség?! Szent Isten! Ami
 849 10|              csekélységet még várhatok, az tán elég lesz „apró tartozásaim
 850 10|                 Hát nem a „bárónő” volt az, aki addig-addig gratuláltatott
 851 10|                 mégis gyerekek lesznek, az nagy ribillió lesz. Hát
 852 10|             milyen gyönge, elcsigázott. Az arcából kikelve, pergamenszerü
 853 10|                 keserves tiz esztendeje az örökös nélkülözésnek, töprengésnek,
 854 10|      töprengésnek, vigasztalanságnak.~ ~Az asszony e pillanatban tele
 855 10|          biztositani számára semmit sem az élet szépségéből. Csak épen
 856 10|             legalább nincsenek igényei. Az kimegy a porontyaival vasárnap
 857 10|                 nem könyörül rajta - ő, az irodamoly!~ ~Nem birt magával.
 858 10|              Ledobta a szopós gyermeket az ura vetetlen ágyára, hadd
 859 10|            ember!~ ~Odakint már bömbölt az a Gyuluka nevü fiu: „mama
 860 10|                 és elkezdte kituszkolni az asszonyt.~ ~Alighogy egy
 861 10|        feltétlenül el kell szabadulnom. Az isten szenteljen meg, gyere
 862 10|              csak bennem bizol, mert én az ilyesmit rövidesen, okosan
 863 10|        szeleverdi volt egész életében s az is marad. Bizonyos, hogy
 864 10|               fog. Kicsipte magát, mint az ilyen don Juan-agglegényhez
 865 10|            boldog vagyok, hogy látom.~ ~Az édes fiatal asszony örömmel
 866 10|                tetszik tudni, ostobaság az egész, afféle lovagias ügy...~ ~
 867 10|         szomszéd szobából.~ ~- Na nézze az ember ezt a vén krakélert, -
 868 10|           rendelkezésedre; hisz itt van az aranyom, meglepett! holnap
 869 10|                rajtad. Ugy-e szentem?~ ~Az ártatlan fiatal asszony
 870 10|          valóságos áldozat árán meglepi az urát s most elveszik tőle.~ ~-
 871 10|               még nem sokat tudsz erről az esetemről. Szirénnek udvarlok,
 872 10|          esetemről. Szirénnek udvarlok, az isteni Szirénnek, s megigértem
 873 10|                nekem.~ ~- Különös vagy. Az ember csak nem ülhet folyvást
 874 10|                No persze. Most még csak az hiányzik, hogy morális prédikációt
 875 10|              Szirén majd ki fog nézni s az megnyugtatja, ha itt férfit
 876 10|        Egyébiránt neki be kell vallanom az igazat, hogy megjött a feleségem.~ ~
 877 10|          Mariska, ide tud szokni, ehhez az ideges skelethez, akin semmi,
 878 10|                Egy kicsit divatban van, az igaz, mert tud a férfiak
 879 10|         meglehetősen körülrajongják, de az csak nem ok, hogy okos emberek
 880 10|             micsoda felséges egy nőcske az, aki otthon vár most rájuk!~ ~
 881 10|                 boldogságot; ha ő lenne az, akinek joga lenne azt mondani -
 882 10|             ilyen félkegyelmünek ad meg az isten mindent! - zsörtölődött
 883 10|               előkerült Laci. Ragyogott az arca, de azért ugy tett,
 884 10|                 mind semmi! barátom, ez az asszony maga a satanella!
 885 10|               békésen elinteni s te még az éjjel megverekszel.~ ~-
 886 10|              lenne egy gavallér emberre az ilyen kompromittáltatás.
 887 10|                 sugta:~ ~- Nem lehetett az ügyet kiegyenliteni. Éjfélkor
 888 10|                 s olyanok leszünk, mint az oroszlán. Ne félj, nem hagylak
 889 10|                   talán még meg is ölik az éjjel. Ha Laci lenne valaha
 890 10|               inni nem tudott. Csudálta az ura hősiességét hogy olyan
 891 10|                     Eközben pedig egyre az órát nézte s valahányszor
 892 10|            vagdalódzik s még beleszalad az ellenfele hegyes kardjába.)~ ~
 893 10|               lelkendezve markolt egyet az abrosz alatt a Gábor combján.
 894 10|            Szegény! sóhajtotta titokban az édes jó asszonyka.~ ~Aztán
 895 10|                 kapuban kezet csókoltak az asszonynak.~ ~Mariska megcsókolta
 896 10|                remegő hangon sugta:~ ~- Az istenért vigyázz, legalább
 897 10|                 dühvel nézett egy ideig az ő tovarobogó pajtása után.~ ~-
 898 10|        disznóság, hogy igy tette tönkre az egész napját, azért, hogy
 899 10|                 a szemem, dünnyögte, ha az az édes jószág a mai párbajomat
 900 10|                szemem, dünnyögte, ha az az édes jószág a mai párbajomat
 901 11|                                         Az emlékkönyv.~ ~Elesteledett
 902 11|             szomszédos kis községbe; de az urféle, a „birtokosság”,
 903 11|        megdörzsölte a füle tövét, mikor az uj vendég befordult a kapun.
 904 11|      szinről-szinre láthatom önt! Házam az öné, rendelkezzék benne
 905 11|               hogy lekapja a sipkáját s az előkelő budapesti (!) vendéget
 906 11|                saját vizitszobámat erre az éjszakára.~ ~Balatoni Elemér
 907 11|           lennem, különben elszalasztom az összeköttetést az orient
 908 11|          elszalasztom az összeköttetést az orient expresszel.~ ~„Az
 909 11|                az orient expresszel.~ ~„Az összeköttetés az orient
 910 11|         expresszel.~ ~„Az összeköttetés az orient expresszel!...”~ ~
 911 11|               Páris?... - talán a Kelet az ő utjának a célja! A bűbájos
 912 11|                  tiszta kis fészek volt az; egy pár kép a falon, holmi
 913 11|              fácán és nyul mindegyikén. Az ágy három kondignációs.
 914 11|                 ábrándos szemmel nézvén az emlékkönyvre, mosolygott.~ ~
 915 11|        kékbársonyos könyvet.~ ~Mindjárt az első lapon gyakorlatlan
 916 11|                irással volt megörökitve az a gondolat, hogy a jó anyák
 917 11|       gyermeköket boldognak tudják. Ezt az egyszerü, de szivből fakadó
 918 11|          bizonynyal egy jó anya irta, s az ilyen érzelmeket csak kalap
 919 11|            kétségtelenné tehették, hogy az emlékkönyv tulajdonosa már
 920 11|                szokták kapni a leánykák az első hosszu ruhát.~ ~- Vajjon
 921 11|            fruskának a fotografiáját.~ ~Az, hogy a kék szint szereti,
 922 11|                ezáltal eltérült némileg az emlékkönyvről. De nem egészen.
 923 11|              meglehetősen beparfümozott az oldalashoz járó káposzta-csuszpajz
 924 11|               sokáig gondolkozott, mert az ivóból hallatszó kurjongatás,
 925 11|               Egy eszme fészkelte magát az agyába, egy gondolat, melytől
 926 11|                át végre testét s lelkét az álmok tündérének.~ ~Korán
 927 11|        nagyszerü, mily nemes vonás lesz az. Ő, a hirneves férfiu, a
 928 11|                 öröm, mily égi kéj lesz az annak a szegény kis polgárleánynak,
 929 11|          szegény kis polgárleánynak, ha az ő nevét fogja megpillantani
 930 11|              emlék!... Őrizni fogja ezt az édes-édes könyvet s el fogja
 931 11|               is, megjegyezvén, hogy ez az irás az év melyik napjának
 932 11|           megjegyezvén, hogy ez az irás az év melyik napjának a hajnalán
 933 11|            nyitva maradjon a könyv azon az oldalon: egy ollót tett
 934 11|              egy egész éjszakát töltött az ő csudás álmai társaságában...~ ~ ~
 935 11|        árendásleány, éppen akkor futott az emlékkönyvvel a mamájához
 936 11|               kisasszonyka pityeregve s az elkényeztetett leánykák
 937 12|            legvidámabb tisztjét, akiért az imént ugratta el a zászlóalj-ügyeletes
 938 12|           hasonlitott a sarkvidékhez.~ ~Az okkupációra következő tél
 939 12|               azt senki sem tudhatta.~ ~Az ezredes ajtaján kopogtak
 940 12|             szolgálati ügy?”~ ~- Nem. - Az édesanyja akarja önt látni.~ ~
 941 12|     felszabaditott a szubordináció alól az a tudat, hogy nem „szolgálati”
 942 12|                 csudálkozva ismételte: „az édes anyám!” Aztán megcsóválta
 943 12|               azt mondta: - Ezredes ur, az lehetetlen, hogy én most
 944 12|             levelet irtak s én borzadok az asszonyok könnyétől. Amig
 945 12|              van adni. Megjegyzem, hogy az időt, amit a határig tölt
 946 12|                  amit a határig tölt el az utazással, nem számitom
 947 12|   Parancs-parancs, s aki alantas tiszt, az tanuljon meg engedelmeskedni.
 948 12|        valamennyi tiszt közt őt kedveli az ezredes legjobban, mégis
 949 12|                 Éppen ezért képtelenség az, ezredes úr, hogy én most
 950 12|            Tudja mit hadnagy ur itt van az én sárgám, elcammog az magával
 951 12|              van az én sárgám, elcammog az magával Dobojig.~ ~Szegény
 952 12|           Mintha csak azt inditványozná az ezredes, hogy uszsza meg
 953 12|                persze, - várjon csak.~ ~Az ezredes kinyitotta asztalafiókját
 954 12|                volt. S végül ott pihent az az ócska disznóbőr-tárca
 955 12|             volt. S végül ott pihent az az ócska disznóbőr-tárca is,
 956 12|   jóváhagyásokkal, s most nekem kellett az ezred számlájára előlegeznem.
 957 12|              sehova se megyek, - kapott az alkalmon a kis hadnagy.~ ~
 958 12|               alkalmon a kis hadnagy.~ ~Az ezredes dobbantott. Már
 959 12|           dobbantott. Már sok volt neki az ellenmondás.~ ~- Az ördögbe
 960 12|                neki az ellenmondás.~ ~- Az ördögbe is, ne rezonirozzon!
 961 12|        rezonirozzon! Mennie kell! Beteg az édes anyja!...~ ~Észrevette,
 962 12|                    mondta részvéttel, - az élelmezési tiszt ad pénzt,
 963 12|              könycseppek peregtek végig az arcán.~ ~*~ ~A Jala-völgyben
 964 12|                A hó tökéletesen befujta az utat s az ezredes öreg sárgája
 965 12|           tökéletesen befujta az utat s az ezredes öreg sárgája félve
 966 12|            lovasát a hű állat.~ ~Amerre az az árok kanyargott, arra
 967 12|                 a hű állat.~ ~Amerre az az árok kanyargott, arra kellett
 968 12|          kanyargott, arra kellett lenni az utnak is.~ ~Eleinte találkoztak
 969 12|            bosnyák viskók s következett az igazi sivatag, a Sprecsa
 970 12|              egyaránt jól állta eleinte az északi szél élességét. A
 971 12|            szegény párát megizzasztotta az erős gimnasztika, csakugy
 972 12|              szörnyen hosszu még hazáig az út.~ ~Meg lehetne bolondulni
 973 12|             jégmorzsákat, száguld velök az Isten tudja merre.~ ~Ettől
 974 12|       megelevenül valamennyire a tájék; az összeomló hóoszlopok eltakarják
 975 12|                s alig mert megmoccanni. Az állatok megmagyarázhatatlan
 976 12|             neki, hogy ha be talál esni az árokba, ott vész; onnan
 977 12|              csak dicstelen halál lenne az ő neki, aki annyiszor kacérkodott
 978 12|           hősöknek való elmulással.~ ~S az elmulás gondolata megint
 979 12|                 ő érte imádkozva feküdt az édes anyja. Ettől a szomoru
 980 12|             sárga borzasztóan küzködött az úttalan úttal. Nyilvánvaló
 981 12|             hogy igy nem birhatja soká. Az elkényeztetett tisztecske
 982 12|           szájjal vett lélekzetet.~ ~Ha az a fehér alak nincs folyvást
 983 12|            sülyedt a hőmérő. A farkasok az iszonyu hidegben veszettül
 984 12|              itt is, ott is mutatkoztak az erdő szélén. Zuzmarás fejök
 985 12|             ahol futni sem tudott volna az éjszaka esett magas hóban.~ ~
 986 12|                tőle s lihegve folytatta az utját.~ ~Egy sápadt, szenvedő
 987 12|              arc járt mindenütt előtte; az vezette, biztatta, - az
 988 12|                 az vezette, biztatta, - az nem engedte, hogy végkép
 989 12|             reszketnie, hogy eltéveszti az utat s a havas szakadékok
 990 12|            bágyadt északi fényt sejtett az égen, mintha egy megdicsőültnek
 991 12|                 vissza a magasságból.~ ~Az a szentek fejére illő fény
 992 12|               gyermek módjára ne sirjon az édes anyja után.~ ~A durva
 993 12|              képzelni, mért szomorkodik az ilyen nagyon, a ki a görbe
 994 13|                                         Az őrültek doktora.~ ~(Egy
 995 13|              meglátogatni, aki szegény, az őrültek házába került. A
 996 13|       valamennyire: most nem csalta meg az érzékedet, annak látszott,
 997 13|           járást, elindultam megkeresni az egyik alorvost, aki iskolatársam
 998 13|             senki; először is a némaság az, az ilyen helyen, ami szorongással
 999 13|                először is a némaság az, az ilyen helyen, ami szorongással
1000 13|               ami szorongással tölti el az embert. Végre az egyik mellékfolyosón,