Rész

1001 13|               tölti el az embert. Végre az egyik mellékfolyosón, amelyik
1002 13|       megpillantottam valakit, aki épen az emeletről jött le.~ ~Nagyon
1003 13|                 No ez ujság; igy hát ön az őrültek doktora. Szegény
1004 13|             Valamelyik rokona volt itt, az mondta.~ ~- X-nét?... Igen.
1005 13|              alkalmasint doktor Bekének az osztályán lesz; én a férfibetegek
1006 13|               ugy ismételte egy párszor az asszony nevét. Bizonyosan
1007 13|             látszik, csöppet sem javult az állapota, mióta ide hozták.
1008 13|          Vezessen hozzá, kedves Lang.~ ~Az alorvos türelmetlenül rázta
1009 13|            emésztés minden.~ ~Megnéztem az órát, csakugyan dél volt.
1010 13|             kriptában nem figyelmezteti az embert semmi a világi rendre;
1011 13|                 van a folyosó sarkában, az nem ketyeg, némán számol
1012 13|          ilyenek vagyunk mi mindnyájan. Az örökös megfeszitett figyelem,
1013 13|              szabad napja van, neki még az is nagy élvezet lehet, ha
1014 13|                kertet bujja. Egyébiránt az utakról el volt söpörve
1015 13|                nem volt felsőkabát.~ ~- Az istenért, nem fél, hogy
1016 13|             forró vér gunyjára elkékült az arca. Bizony nem volt meleg
1017 13|             mosolygott.~ ~- Nem is való az akárkinek. Vasember kell
1018 13|              nincs olyan maniakus beteg az osztályban, akit egymagam
1019 13|                 hoztak ide egy beteget, az istenadtának valami agy-contusiója
1020 13|               akart felmenni a lépcsőn. Az ápolók láttára veszett düh
1021 13|                 erős karjai közt, a mig az ápolók nem teljesitették
1022 13|          szoritani. Asphyxia állott be, az ember megfulladt.~ ~Most
1023 13|               gondolva, hogy kikerültem az imént az illusztris ölelést.~ ~
1024 13|                hogy kikerültem az imént az illusztris ölelést.~ ~Fázni
1025 13|                 doktor Beke osztályára, az én betegemhez.~ ~A doktor
1026 13|              hiszi, hogy kár volt? S ha az őrjöngő engem fojt meg,
1027 13|                 sikerül neki a szökés s az emberek közé visszatérve
1028 13|           doktor Lang!~ ~Egészen kikelt az arcából, ugy folytatta folyvást
1029 13|          szinéről s emlékét is kitörlöm az élet naplókönyvéből, az
1030 13|                 az élet naplókönyvéből, az nekem szent jogom! Önök
1031 13|              dyssenteriákat gyógyitanak az örökös sablonok szerint;
1032 13|            szerint; jőjjenek ide, a hol az ember elveszett lelkét kell
1033 13|                mánia vigyorog feléjök s az idiotizmus meg a dementia
1034 13|             életpályája iránt, de ennek az embernek a tulzása megharagitott.
1035 13|                beösmerné? Vagy talán ön az, aki haladásomnak utját
1036 13|                a szürke-ruhás ápolókat, az intézet orvosai közül is
1037 13|             lelkendező orvos. Jaj annak az ápolónak, akinek a könnyelmüsége
1038 13|           megszökhetett!~ ~Doktor Lang, az „őrültek orvosa”, e szerint