Rész

  1  1|            háborgatta meg. Abban a hitben, hogy a cselédje jön, akit délutánra
  2  1|                Magában olyasmit dörmögött, hogy egy pár órával később se
  3  1|                 Előre bocsátom, ügyvéd ur, hogy én a pályámat nemcsak a
  4  1|            szeretettel csüggök rajta, ugy, hogy minden ágát egyforma érdeklődéssel
  5  1|                     Vadai illőnek találta, hogy ugy tegyen, mintha tudna
  6  1|                    mindazonáltal elárulta, hogy most már elegendőnek tartja
  7  1|                sóhajtással, ami sejttette, hogy az a nyugalom, amelyet mutat,
  8  1|                gondolatot keltette bennem, hogy ennek is több szüksége lehet
  9  1|                      Képzelheti ügyvéd ur, hogy orvos létemre is mennyire
 10  1|            orvoshoz. Mindjárt megértettem, hogy ezuttal a pszihiaternek
 11  1|              bolond, mert ő maga is tudta, hogy eljárása szokatlan, és igy
 12  1|           iparkodott. „Ne higyje orvos ur, hogy őrült vagyok, - mondta -
 13  1|                   annyira magához láncolt, hogy elhanyagoltam miatta családomat,
 14  1|                Hanem annak a gondolatától, hogy édes jó feleségemet ily
 15  1|                    tulvilági üdvösségemre, hogy ha ő öngyilkos lenne valaha:
 16  1|                   én le nem irhatom önnek, hogy mit szenvedett az a boldogtalan
 17  1|                   borsódzott, pedig tudom, hogy szamárság, lehetetlenség
 18  1|                 anyagi világban, és tudom, hogy micsoda perverzus képzelődései
 19  1|                     betegem”: Uram, azóta, hogy szegény feleségem öngyilkos
 20  1|                 öngyilkos lett, nincs nap, hogy irtózatos tartozásomat az
 21  1|              Elmentem, mert biztam benned, hogy a szavadat megtartod, hogy
 22  1|                 hogy a szavadat megtartod, hogy te is jössz utánam, amint
 23  1|                   Csak ez az egy mód volt, hogy elszakitsalak „tőle” és
 24  1|             pisztoly ugy remeg a kezemben, hogy ha elsütném is, bizonyosan
 25  1|                   szemrehányással néz rám, hogy mért hivatkoztam ő rá, ha
 26  1|                 mondtam, ugy-e, ügyvéd ur, hogy pszihiater is vagyok. Nos,
 27  1|                 lelkesitett az a gondolat, hogy hátha valamikép megmenthetem
 28  1|           tartottam neki először is arról, hogy a tulvilágiakat is ki lehet
 29  1|        tulvilágiakat is ki lehet békiteni; hogy ő már eleget szenvedett,
 30  1|                levezekelhette mulasztását; hogy épp ugy fel lehet őt a további
 31  1|                 tőkét. Mikor aztán láttam, hogy nézeteim valami nyomot kezdenek
 32  1|               hirtelen azt mondom neki: és hogy minden kétségünk ki legyen
 33  1|               pedig majd választ, anélkül, hogy elfordulna tőlem, s a választott
 34  1|               issza: akkor nyugodjék bele, hogy a felesége már megbocsátott
 35  1|                   Nem kell talán mondanom, hogy egyik sem volt méreg. Erős
 36  1|                 Erős szerek voltak, azért, hogy a viz izetlensége gyanut
 37  1|                    sőt ugy tetszett nekem, hogy majdnem élvezettel. Amikor
 38  1|                    sietünk az ön lakására, hogy a tényállást a helyszinén
 39  1|                   az orvos azt erősitette, hogy a Galagonya-utca 23. számu
 40  2|               azért egész életében semmit, hogy maga felé forditsa a felebarátai
 41  2|                    szálankint lepomádézva, hogy takarja a kopaszságot. A
 42  2|               sasfalviakat kérdezi valaki, hogy ki ez a finom ur, azok egyszerüen
 43  2|             plébános ur távirati hivására, hogy eltemesse az édes apját.~ ~
 44  2|             jobbra-balra, amerre gondolta, hogy ki kell térniök az embereknek.~ ~
 45  2|                 hozzá. Csak most látszott, hogy milyen nagy, erős férfi.
 46  2|                   között ringatott a sors, hogy akárhogy hányódott-vetődött,
 47  2|         szegényesen; utolsó szava az volt, hogy valami drága temetéssel
 48  2|                   sok könyörgéssel rávett, hogy ne eméssze magát most már
 49  2|                  kezdte Ákos, tiz éve már, hogy nem láttalak, de azért nem
 50  2|                    panaszod; elhatároztam, hogy itt maradok, szántó-vető
 51  2|                   s kényszeritem a földet, hogy kenyeret adjon. Neked talán
 52  2|                   idősebb, eszébe sem jut, hogy számon tartsa a szülői gyöngédségeket
 53  2|              tartotta magát s boszantotta, hogy édes apja mégis öcscse után
 54  2|                öcscse után teszi. De most, hogy Jenő a bocsánatkérésével
 55  2|                    belőled s azt gondolta, hogy addig is, a mig odáig jutsz,
 56  2|             felhallanánk apánk dorgálását, hogy alig kihült porai fölött
 57  2|                    azután engedelmet kért, hogy visszavonulhasson; a vendégszobákban -
 58  2|            cselédség csak azt teszi hozzá, hogy ténsasszony. Sejtem, hogy
 59  2|                  hogy ténsasszony. Sejtem, hogy azok közül a rokonok közül
 60  2|               környék urait, birtokosait s hogy elférjenek, kinyittatta
 61  2|                    se volt más célom, mint hogy kellemesen teljék az időm.
 62  2|                    teljék az időm. Tudtam, hogy neked sok kell, a te magas
 63  2|                    azt sem igen mondhatom, hogy a pénzemért ur voltam valaha;
 64  2|               folytatta: - Hajszálon mult, hogy a temetésről is el nem maradtam,
 65  2|                csak az adott gondot eddig, hogy a kezébe kapott ezreket
 66  2|                  Mindössze annyit sejtett, hogy az eddigi kényelmes urizálásnak
 67  2|                ember nem volt hozzászokva, hogy a fejét törje; az élet nagyon
 68  2|       gazdálkodásnak; sokat kell tanulnom, hogy a jövő aratásnak megvessem
 69  2|                 Még minden ugy volt ott, a hogy a halott hagyta: lim-lom
 70  2|                 lepedőn, meg a párnákon, a hogy a beteg lefeküdte volt az
 71  2|                    iskolai szünidők alatt, hogy kedvezett nekik édes anyjok!
 72  2|             Megkérdezte minden áldott nap, hogy ki mit szeret? azt csináltatott
 73  2|                 van még, nem is arra való, hogy uj sarjat hajtson.~ ~Ebben
 74  2|               menve, mintha attól tartana, hogy felébreszti a szunnyadó
 75  2|                   félig nyitott szemmel, a hogy a nyul szokott.~ ~A fénycsikban
 76  2|                  szed bennünket, nem hiába hogy huszárkapitány.” És mindegyik
 77  2|            mindegyik hozzálátott serényen, hogy rendet csináljon a maga
 78  2|                    érdemesnek megkérdezni, hogy mit főzessen? Azután beszámolt
 79  2|                 mert mindig eszébe jutott, hogy Budapesten ilyenkor még
 80  2|                      Iszonyuan ölte magát, hogy beleszokjék ebbe a számkivetésbe
 81  2|            olyanokat nyögött és sóhajtott, hogy Róza, az özvegy, nem tudott
 82  2|            teremtés mindent megtett volna, hogy az urakat megvigasztalja.~ ~
 83  2|                  Végre Ákos is észrevette, hogy öcscse egészen összeesik.~ ~-
 84  2|              fölöslegesnek tartotta volna, hogy ő maga vonjon le érdemeiből.
 85  2|                  elutazott, azt állitotta, hogy pár napig dolga van a megye
 86  2|                elereszteni, attól tartott, hogy nem lesz majd ereje visszatérni
 87  2|                  Hanem azért nem titkolta, hogy nagyon hiába valónak tartja
 88  2|                 egyszer rajta kapta Jenőt, hogy verset ir.~ ~Sohasem tartott
 89  2|                    azt sem igen tudta már, hogy milyen annak az eszejárása.
 90  2|                    sem nagyon erőszakolta, hogy vitába bonyolódjanak, minthogy
 91  2|                  közös. Most már megesett, hogy Ákos gunyosan mosolygott,
 92  2|             kedvében volt, rá is kiáltott: hogy vagy poéta? - Jenőnek az
 93  2|                  arra kényszeritette őket, hogy egymás mellett éljenek s
 94  2|                    a nélkül szétdarabolni, hogy az osztozó testvérek még
 95  2|                   érniök egymással, ugy, a hogy voltak. Esténkint, mikor
 96  2|               látszott, arra volt hivatva, hogy azt a nagy ellentétet, mely
 97  2|              csakhamar rá kellett, jönnie, hogy Róza képviseli benne a szivet.~ ~
 98  2|                  elfoglaltságában kerülte, hogy szóba kelljen vele állnia.
 99  2|                 vele állnia. Azt se tudta, hogy szólitsa? Ha már rokon,
100  2|                    is megállapodott abban, hogy legyen „Róza hugom.” Jenő
101  2|                 szemernyit sejtetni abból, hogy csakugyan rokonnak tartja
102  2|                    tartja magát, a nélkül, hogy viseletéből az tünt volna
103  2|                tett bármely percben arról, hogy bátran megilleti a „nagysád”
104  2|            hosszasabban. Mikor Ákos látta, hogy öcscsével egyáltalában nem
105  2|                   váltani, megkérte Rózát, hogy jőjjön közéjök. A szegény
106  2|                    menyecske.~ ~- Az igaz, hogy vigan beszélhetünk, ha a
107  2|          rendithetetlen meggyőződése volt, hogy kettőjök közül ő az, aki
108  2|                    elviselni a gondolatot, hogy a fiamnak mostohája legyen,
109  2|                     aki ahhoz volt szokva, hogy mindenben találjon valami
110  2|                 anya volt, ki arra gondol, hogy nemsokára látni fogja fiát.~ ~-
111  2|               Anyai ösztöne megsugta neki, hogy csak ennél kell tartania
112  2|                    szemben az udvariasság, hogy még kellemetlen dolgokat
113  2|                először találta érdemesnek, hogy jobban megnézze apja gondozóját
114  2|                Róza, mikor magához tért, - hogy eltiltják tőlem a fiamat.
115  2|                     hát olyan kicsinyhitü? Hogy hivják azt a lurkót?~ ~-
116  2|                 kis haszontalan, hiu arra, hogy olyan jó betyáros neve van.
117  2|                    legalább azt állitotta, hogy lehetetlen a szörnyü hőséget
118  2|                    köztök igazságot tenni, hogy melyiket bocsássa előre.
119  2|                 Bandi azzal vált el tőlem, hogy pár nap alatt visszakerül
120  2|                      Nem lehet azt leirni, hogy milyen boldog voltam e miatt
121  2|                  Bandinak első dolga volt, hogy oda futott hozzá, felkapta
122  2|                mandula-szemét s a helyett, hogy mint máskor nyügösen elpityeredett
123  2|                   is meg kellett igérnünk, hogy oda fektetjük az apja ágyába.~ ~
124  2|                szoritott, de olyan erősen, hogy feljajdultam belé. Bandi
125  2|         feljajdultam belé. Bandi nevetett, hogy a könye csorgott, azután
126  2|               csorgott, azután azt mondta, hogy csak feküdjem le szépen,
127  2|                 fogadtam, mert megszoktam, hogy engedelmes legyek, de valami
128  2|                  Egyszer csöpp hijja volt, hogy utána nem mentem az uramnak,
129  2|               talán a jó isten nem akarta, hogy ott szakadjon meg az én
130  2|                halántékán.~ ~Én nem tudom, hogy miből teremtett engem az
131  2|                  teremtett engem az Isten, hogy akkor meg nem bolondultam!~ ~
132  2|               akkor meg nem bolondultam!~ ~Hogy mért ad az Isten annyi örömet
133  2|               magyarázat.~ ~Azt még tudom, hogy nevető görcsöt kaptam abban
134  2|               keblemről s elrohantak vele, hogy meg ne fojtsam kétségbeesésemben;
135  2|         lelkesedést s tekintetök elárulta, hogy várják a magyarázatot. Jenő
136  2|              magyarázatot. Jenő is érezte, hogy ha nem akar nevetséges lenni,
137  2|                    Hát nem természetes az, hogy én, aki egész életemet itthon
138  2|                   ha egyszer eljön az idő, hogy mint fiatal ember a társaságokba
139  2|                   csak rajtam lenne a sor, hogy gyámolitsam, miután abban
140  2|               pedig, - ámbár azt gondolta, hogy az élet labirintjában maga
141  2|                  Jenő is annyira eltévedt, hogy alig lehet valami nagy reményeket
142  2|            öcscsének, a kit ugyis féltett, hogy egyszer megunja a visszavonult
143  2|               csakugyan annyira lelkesiti, hogy végkép megváltozik általa?~ ~-
144  2|                maga ment be a székvárosba, hogy haza hozza Bandit.~ ~ ~ ~
145  2|                   maga, oly izmos és erős, hogy bátran idősebbnek tarthatta
146  2|                  tüz égett, mely sejtette, hogy ezen a tükrön át igazi férfilélekbe
147  2|                 kényeztették - s ha látta, hogy Ákos készülődik, mindjárt
148  2|                  kérő, édes hangon mondta, hogy a kemény katona, aki pedig
149  2|                    volt, meg nem állhatta, hogy egy barackot nyomva a fejére,
150  2|                 nem szólt. Természetes az, hogy az ilyen kis vad madár folyvást
151  2|                  vehetné zokon a lepkének, hogy szerte-szét csappong mindenfelé,
152  2|                  mondott le a fiuról. Alig hogy a könnyü kis homokfutó szekér
153  2|                   volt s föltette magában, hogy a gyermek müvészi jövőjének
154  2|                    nem az lebegett előtte, hogy minél tökéletesebb férfit
155  2|              férfit neveljen belőle, hanem hogy legyenek benne oly tulajdonságok,
156  2|                  sem kételkedhetett abban, hogy ugy van jól és helyesen
157  2|                  jól és helyesen minden, a hogy ez a finom, előkelő gavallér
158  2|              dicsőséggel s már magában az, hogy egy szavával féken tudta
159  2|               magának sem merte bevallani, hogy sokkal jobban érzi magát
160  2|             komolyságot, meg nem állhatta, hogy ne mosolyogjon. Lehetetlen
161  2|               ragyogott a szeme, ha látta, hogy a derék erdélyi mént elővezetik.
162  2|                Annyira imádta a gyermeket, hogy vállalt érte egy nagyobbszerü
163  2|        előterjeszteni, mert attól tartott, hogy elutasitják s akkor egyelőre
164  2|               terve, hanem ugy okoskodott, hogy elvégez mindent a maga szakállára
165  2|                   Simon hivatalból elment, hogy gazdaember szokása szerint
166  2|                  vetette haza. Nem akarta, hogy lássák bevonulását.~ ~Reggel
167  2|              azután ugy intézték a dolgot, hogy a „gebék” el legyenek foglalva
168  2|          elriasztani a fiut s nem mutatta, hogy bántja a dolog. De azt kicsinálta,
169  2|                  dolog. De azt kicsinálta, hogy Bandi egy szobában aludjék
170  2|                  semmi különöset nem tett, hogy magát a fiuval megkedveltesse.
171  2|                volt ennélfogva csudálatos, hogy Jenő még este is nehezen
172  2|                 szinte nyelte szavait.~ ~S hogy a szegény világfi veresége
173  2|                  azt kellett tapasztalnia, hogy még Róza is, a hü és finom
174  2|                    katona lesz belőled”, - hogy lehetetlen volt ki nem találni
175  2|                   erős jellemek sajátsága, hogy több-kevesebb küzdés után
176  2|                 valahányszor arra gondolt, hogy egykor feszes, gyönyörü
177  2|            lehetetlenségek közé tartozott, hogy örökre megváljék a nagyvárosi
178  2|                  lenni, ha azt nem akarta, hogy megölje a halálos unalom.
179  2|               semmi áron se egyezett bele, hogy elvegyék tőle.~ ~Hogy kedvében
180  2|                bele, hogy elvegyék tőle.~ ~Hogy kedvében járjon a kis haszontalannak
181  2|            kapitány maga is megvolt lepve, hogy mily jó lovas az a fehér
182  2|                 vakáció vége felé történt, hogy egyszer a szomszéd faluba
183  2|                   rántott a lova kantárán, hogy a szegény állat vérző szájjal
184  2|                       Azután, mikor látta, hogy a gyermek legkisebb jelét
185  2|                halált s hozzá volt szokva, hogy válságos pillanatokban a
186  2|                kiérzett azért a modorából, hogy ő is aggódik; nem tréfált,
187  2|                    biztos jele volt annak, hogy komolynak tartja a helyzetet.~ ~
188  2|                mintha attól tartott volna, hogy rá fog kiáltani: gyilkos!~ ~
189  2|                   mindjárt megállapitotta, hogy agyrázkódást szenvedett.
190  2|               mégsem lehetett azt mondani, hogy a veszély ki van zárva.
191  2|           megnyugtatták, azt mondták neki, hogy csupán nyugalom kell a gyermeknek
192  2|          gyermeknek s azzal a föltétellel, hogy lecsillapodik, megengedték
193  2|                 lecsillapodik, megengedték hogy ott maradjon a fia mellett.
194  2|                   sirt. Nem törődött vele, hogy Ákos látja. A kapitány megdöbbenve
195  2|                   támadnak a kötelességek, hogy magunk sem tudjuk, egyszer
196  2|                  egyszer csak azt érezzük, hogy egész életünkre adósai vagyunk
197  2|               nehéz órában bevallom neked, hogy ezzel a gyermekkel szemben
198  2|                este, mikor arról volt szó, hogy melyikünké legyen a Róza
199  2|                   hallgatott; talán tudta, hogy a megnyilatkozó sziveket
200  2|                mélyén: gondolhattam volna, hogy nem ok nélkül történt.~ ~-
201  2|           Budapesten s te legjobban tudod, hogy nem hagytam használatlanul
202  2|         használatlanul az alkalmakat arra, hogy minél jobban töltsem az
203  2|             tartozom a nevünknek annyival, hogy bátran kimondjam, nem feledkeztem
204  2|               tartozott, a kik azt hiszik, hogy rájok nézve nincs lehetetlenség
205  2|               teremtés volt, aki a nélkül, hogy ezt észrevenni látszott
206  2|               minél kevésbbé volt reménye, hogy megközelitheti, annál jobban
207  2|                  apáca, nem volt mód arra, hogy vele megösmerkedjünk.~ ~
208  2|                 Wallon mindig előre tudta, hogy melyik szinházban lesz imádottja. -
209  2|                szórakozása, ugy beszélték, hogy folytatja férje üzleteit
210  2|                közt sokszor beszélt arról, hogy hite szerint nem lehet máskép,
211  2|             szerint nem lehet máskép, mint hogy a bankárnénak van valakije,
212  2|                 különben lehetetlen volna, hogy ily kevéssé törődjék az
213  2|        szerencsétlen talán maga sem tudta, hogy mennyire igazat mondott.
214  2|              rögtön segélyemre volt abban, hogy az ökölharc folytatását
215  2|                  órát, elég ha azt mondom, hogy életem legkinosabb órái
216  2|                     tombolt s azt kivánta, hogy élet-halálra ereszszük össze
217  2|                    nekem azt sugta valami, hogy borzasztó igazságtalanság
218  2|                  meg sem hallgattam volna; hogy tudniillik amerikai párbajt
219  2|           állapottal, majd találunk módot, hogy a katasztrófát megakadályozzuk.~ ~
220  2|                   igy nem is gondoltam rá, hogy elkéshetem, de azért másnap
221  2|          okvetetlenül szükséges volt arra, hogy őszinte jóakaratáról biztositva
222  2|                  legyek s akkor megtudtam, hogy Kondor Endre egyszerü földbirtokos
223  2|                most? Megállapodtunk abban, hogy Félix pár napi szabadságot
224  2|               szólt: „Uram! alig pár órája hogy itthon vagyok a családom
225  2|                   családom körében. Érzem, hogy nyolc napig várni ezerszer
226  2|     Megállapodásunk szerint értesitem önt, hogy mire ezt a táviratot megkapta,
227  2|                       Én nem tudtam akkor, hogy ki ez a Kondor Endre, de
228  2|                Kondor Endre, de mondhatom, hogy sok álmatlan éjszakám volt
229  2|       magyarázgassam eljárásomat, - érzem, hogy részben én is oka vagyok.~ ~
230  2|                    Most már tudod testvér, hogy miért akartam én a kis Kondor
231  2|                  szólalt meg, mikor látta, hogy Jenő ismét visszaesik fájdalmas
232  2|             segithetünk, - mondta; - igaz, hogy annak az embertelen párbajnak
233  2|                 téged ment a jó szándékod, hogy vér nélkül akartad lebonyolitani
234  2|                    álmodozva.~ ~- Tudod-e, hogy mi lett Wallonból?~ ~- Nem
235  2|                   elzüllött. Több éve már, hogy valami nagyobb botlás miatt
236  2|                    az isten nem akarhatja, hogy ez a csapás is sujtson.
237  2|                    ruganyosságomat, érzem, hogy van szivem.~ ~Köny gyült
238  2|                    most nem jutott eszébe, hogy férfiatlannak tartsa öcscse
239  2|                 érdemesnek tartasz-e arra, hogy feloldozzál?~ ~Ákos nem
240  2|                       s ugy tünt föl neki, hogy soha sem volt ez a figyelmeztetés
241  2|                   volna is magában kedvet, hogy megbüntesse, ebben a gyászos
242  2|            járkálni le s fel a szobában, a hogy az apja szokta, mikor izgatottságán
243  2|                amikor be kellett vallania, hogy a remények közül eddig egyetlen
244  2|                   semmi sem mutatott arra, hogy még másképen is lehet valamikor.
245  2|              Bizonyosnak kellett tartania, hogy a Sas-nemzetség elszegényedve
246  2|                 sokszor rajta kapta magát, hogy türelmetlen és izgatott,
247  2|          türelmetlen és izgatott, anélkül, hogy különös okát tudta volna
248  2|              derengeni az agyában, rájött, hogy a fantom, melyet eddig csak
249  2|              férfiuból, aki végre is kell, hogy megtalálja, megösmerje az
250  2|               titok, az öcscse vezette rá, hogy hol kell keresnie jövőre
251  2|              végtelen édesnek találna azt, hogy egy gyámoltalan kis teremtésnek
252  2|                   vonzotta volna. Elnézte, hogy mennyi gyöngédséggel iparkodik
253  2|                   s akárhányszor hallotta, hogy egymást bátoritják, vigasztalják.~ ~
254  2|                azért eszökben sincs többé, hogy hiuk legyenek.~ ~A nagyvárosi
255  2|                  kimondta a megváltó szót, hogy a gyermek tul van a veszélyen.
256  2|                szivére vonta, ugy történt, hogy a Róza kezének a Jenőéhez
257  2|                     sugta, - érzi az édes, hogy mennyire ragaszkodunk hozzá.
258  2|           gyermeket, aki váltig követelte, hogy a ponnyt valahogy meg ne
259  2|                  maga elé s meghagyta neki hogy gondja legyen a lovacskára.~ ~
260  2|                 állitott be Simon Jenőhöz, hogy a kapitány valami fontos
261  2|            gavallér már egészen megszokta, hogy szót fogadjon a bátyjának,
262  2|                lehetett volna rajta venni, hogy nem közönséges hangulatban
263  2|                   egész lényében, annyira, hogy Jenő, aki már visszakapta
264  2|                  pillanatig azon tünődött, hogy hogyan kezdje. Mielőtt elhatározta
265  2|                 Mielőtt elhatározta magát, hogy elmondja, ami a szivén volt,
266  2|                   kellett győződnie arról, hogy egy csöppet sem született
267  2|             szónoknak. Átvillant az agyán, hogy milyen furcsa lenne, ha
268  2|                 nem maradt más hátra, mint hogy egy merész rohammal kivágja
269  2|                hangon, mely arra mutatott, hogy egy fikarcnyit sem enged
270  2|               meglepte ez a képtelen terv, hogy szólani sem tudott.~ ~Az
271  2|              Sámuel ősünk módjára elbánni? Hogy jut eszedbe ez a terv, a
272  2|                  bizonyosabb vagyok benne, hogy ez egyszer az igazi uton
273  2|         meggyőződésemből; óhajtom, akarom, hogy szabaditsd ki magadat multad
274  2|                szalónokban. Bizonyitsd be, hogy nem fáj a válás azoktól
275  2|                   akkor megnyugszom abban, hogy őszinte az ősi fészekhez
276  2|                   is attól tartasz, bátya, hogy egyszer csak hült helyemet
277  2|               helyemet leled. Hát feleded, hogy itt van a gyermek?~ ~- A
278  2|                    rögtön kitalálta volna, hogy több benne a szinlelés,
279  2|              gyakrabban látom jelét annak, hogy nem tudsz, nem birsz ugy
280  2|              rólunk; megint érezni fogjuk, hogy van szivünk, vannak vágyaink
281  2|                fáradni! A te dolgot öcsém, hogy a kaosz eloszoljék s legyen
282  2|                 belső hang azt sugta neki, hogy a bátyja ajkával a Sasok
283  2|             szeretett volna közbekiáltani, hogy mindez okos és becsületes,
284  2|               valóságos sértés lett volna, hogy álszenteskedő lemondással
285  2|                saját szivének volt szánva, hogy nem is várt Ákostól feleletet.
286  2|                 mikor oly rövid ideje még, hogy a sors egy fedél alá szoritott
287  2|                    sem mult, féléve sincs, hogy az apánk meghalt; azután
288  2|                   meghalt; azután feleded, hogy majdnem gyilkosa vagyok
289  2|                 bennem az a szomoru emlék, hogy vesztett csatám is volt
290  2|                   életedet arra szenteled, hogy kárpótolod azt a szegény
291  2|                  elég lehetett az a tudat, hogy csupán engedelmeskedik.~ ~
292  2|                  eddig az eszményt; ahhoz, hogy egy asszony közelébe vágyjék,
293  2|             fényével csábitotta, a nélkül, hogy a szivét melegiteni birta
294  2|                 szóval ostromolja meg ugy, hogy el ne riaszsza, hogy ugy
295  2|                  ugy, hogy el ne riaszsza, hogy ugy ne járjon vele, mint
296  2|               ellenállhatatlan vágyakozás, hogy az ősi házat, mely tétovázó
297  2|                nélkül való, aki arra való, hogy minden gondolatával egyetlen
298  2|             hagyott s a kis betyár rávett, hogy idehozzam; egyáltaljában
299  2|                   előérzet sugta meg neki, hogy sietnie kell.~ ~Egy hónappal
300  3|             tisztában volt az ember azzal, hogy ez az asszony sokkal szebb
301  3|               mennyire vágytam már utánad, hogy fájt a szivem, amikor egymástól
302  3|                  Azután egyszercsak irtad, hogy megkért Mármarosi. Most
303  3|                   kit meg kéne fejeltetni, hogy mégegyszer annyi ideig tartson,
304  3|                  egész ember, csak az kár, hogy egy kicsikét sokat pipázik.~ ~
305  3|                  Szünetet kellett tartani, hogy lélekzetet vegyen. Azalatt,
306  3|                     Azalatt, feltünt neki, hogy ugy elkomolyodott a barátnője.
307  3|               Akkor már mosolygott. Mint a hogy az őszi rózsa mosolyog a
308  3|                   Nem birok magammal most, hogy ujra látlak. Eszembe jut
309  3|                    mi azt hittük olyankor, hogy hallgatódznak és halkabban
310  3|                   és halkabban beszéltünk, hogy meg nem érthessenek bennünket.~ ~-
311  3|               bennünket.~ ~- Lásd, Ilonám, hogy tele vagy te költészettel.
312  3|                    Én csak arra emlékszem, hogy sok kellemetlen zöld hernyó
313  3|                  történhetett máskép, mint hogy te olyan embernek légy a
314  3|                 milyen Mármarosi. Tudod-e, hogy négy éve már annak? Négy
315  3|                  te lánglelkü poétád!... S hogy sárgultunk mi titokban,
316  3|               titokban, mikor észrevettük, hogy minden betüje a te lábaidhoz
317  3|                 finom érzékével kitalálta, hogy most nincs helye a frázisnak.
318  3|                  mindössze azzal biztatta, hogy beszéljen bátran.~ ~Kivülről
319  3|                   Mármarosiné észre vette, hogy Mariska odafigyel. - Ne
320  3|                     a mi az alatt telt el, hogy az asszonyka összeszedte
321  3|         akárhányszor rajta kaptam magamat, hogy vágyam támad megcsókolni
322  3|                   El kellett készülnöm rá, hogy ezer meg ezer vetélytársam
323  3|                  érezni annak a tudatában, hogy enyém ő, egyedül az enyém,
324  3|                 kényszeritette barátnőjét, hogy körültekintsen.~ ~Egyszerü
325  3|               csudálatos magasztos lelkét, hogy engem eltartson, hogy kettőnk
326  3|              lelkét, hogy engem eltartson, hogy kettőnk számára kenyérről
327  3|              felejtsd el, szivem. Tudod-e, hogy husz év volt a különbség
328  3|                      vágott közbe Petriné, hogy enyhitse a keserü hangulatot.~ ~-
329  3|                     tehetetlenül vergődik, hogy néha igazán megsajnálom.
330  3|              kiérzem hangjából a félelmet, hogy vajjon tud-e valami hatást
331  3|               tud-e valami hatást kelteni? Hogy nem únom-e még én is, a
332  3|                  ült. Mármarosiné fölkelt, hogy az egyik ablaktáblát betegye.
333  3|                utcára. Petriné észrevette, hogy gyöngén bólint s egy kicsit
334  3|                 mint egy apáca. A helyett, hogy nekem kellene folyvást aggódnom,
335  3|             folyvást aggódnom, reszketnem, hogy szent isten elhóditják tőlem
336  3|                    fő szakadatlanul abban, hogy kitől zárjon el; - hogyan
337  3|                 mint a bárány. Elgondolta, hogy micsoda nagy öröm lesz az,
338  3|                merné vonni. De az is igaz, hogy nem teremtett az isten olyan
339  3|                    ura se kéne neki ahhoz, hogy eltisztogassa a közelségből.~ ~
340  4|                   hajlandó hinni az ember, hogy a természet dühében halmozott
341  4|                 látszott kérni a világtól, hogy rontja azok izlését, akiknek
342  4|                 azt a véleményt kelthette, hogy beteg. Vékony, nyurga alakját
343  4|                    meg az efféle érzelmet, hogy minden más alakjában feltétlenül
344  4|                  szép bálványa, kitalálja, hogy mi forr a lelkében. Neki
345  4|                     s el volt rá készülve, hogy egyetlen jajszó nélkül lesz
346  4|                    éppen őt az az asszony, hogy kisérője legyen, amikor
347  4|                  Kornéliusz; olyan csunya, hogy gyanut nem kelthetett?~ ~
348  4|                   és fülelt. Arra gondolt, hogy a remek nő feltünhetett
349  4|                   kétségbeesve gondolt rá, hogy egyszer vége lesz a tündéri
350  4|                   ugy hajlott rá a földre, hogy aki kivüle volt, az mintha
351  4|                kétségében arra vetemedett, hogy félig öntudatlanul, szivdobogva
352  4|                   asszonyra, akiről tudta, hogy nem alszik.~ ~Agya feszült
353  4|         kétségbeesésével, amikor megtudta, hogy megbolondult a szive.~ ~
354  4|                    miatt.~ ~Rá emlékezett, hogy ő sohasem kért, sohasem
355  4|                  előtt.~ ~Átkozta önmagát, hogy mostanig hallgatott, hogy
356  4|                  hogy mostanig hallgatott, hogy véres könyeket sirt, mindig
357  4|                   kiváncsi. Kiváncsi arra, hogy ki ő, Kornéliusz! - Ezt
358  4|       kiolthatatlan, elfogyhatatlan érzés, hogy a tied volt ő: és hogy a
359  4|                     hogy a tied volt ő: és hogy a tied után esengnek mindazok,
360  4|              tűrted őket. Elbirtad a kint, hogy át add nekik a tért, és
361  4|                Mondd folyvást magadban is, hogy eszelős voltál, tisztára
362  4|                       Csak az az egy igaz, hogy te most halálos nagy veszélyben
363  5|                 bőven volt még ideje arra, hogy megnézze egy pár ideges
364  5|            unatkozó arccal számitgatta ki, hogy merre lesz legokosabb elkezdenie
365  5|                  Csöngetni akart inasának, hogy megmondja, hol kereshetik
366  5|                         Mondd a cselédnek, hogy megyek, rögtön megyek. Siess,
367  5|                  volt. Intett a doktornak, hogy üljön a szomszédságába,
368  5|                  szólott Berkiné, anélkül, hogy az iménti kérdésre válaszolna.~ ~
369  5|                 mentegessen; jól tudom én, hogy mit beszélek; persze, csak
370  5|                    sem. De azért hivattam, hogy mindent elmondjak; hogy
371  5|                    hogy mindent elmondjak; hogy akármi történik, legyen
372  5|                    nő szivében. Jól tudta, hogy egy kis igazi sirás többet
373  5|               Berki, talán rárohant volna, hogy arcul verje. Ugyis ösztönszerü
374  5|                 nyalta-falta, szorongatta, hogy az asszony végre sikoltozott
375  5|                    csak behunyta a szemét, hogy semmit se lásson s véresre
376  5|                  ebben az egyetlen szóban, hogy a doktor megrendült tőle.
377  5|                 édes mamám sirva esküdött, hogy még a sirjában se lesz csöndes
378  5|             jövővel?!... Aki hiába vártam, hogy jöjjön egyetlen szó az égből,
379  5|                    a multat, attól kezdve, hogy a piros bimbóval játszadozott,
380  5|                     egy hang nélkül türte, hogy más tépje le a gyönyörü
381  5|                 nem volt ereje, bátorsága, hogy igy szólott volna: „várj
382  5|        elültethetlek; lásd, ajkamból kell, hogy itassam a szomjuhozó port,
383  5|                 pedig megtudhattam később, hogy nem a harag indulatától
384  5|            kicsinylően mosolyogva felelt: „hogy is kérdezhetsz ilyet, te
385  5|            borzasztóan kinzott a gondolat, hogy ime, megvénültem. Ime, az,
386  5|                      Kivülről hallatszott, hogy jön valaki. A sarokba dobta
387  5|                    mondani a szakácsnénak, hogy itt van a borbélyinas, egygyel
388  6|                 okvetetlenül kellett ahhoz hogy mindenik cimborája kapjon
389  6|                     ami ott annyira járja, hogy: der Dragoner, die Uhlane,
390  6|             szörnyen irigylik a huszártól, hogy ő a világ első lovas katonája.
391  6|                katonája. Tudták a klubban, hogy Rahótynak most is fáj a
392  6|                  válás első szerelmétől, s hogy ugyszólván - csak afféle „
393  6|                mérhetetlen vágy volt arra, hogy emelkedjék: teljesen tisztában
394  6|              jutott eszébe az az őrültség, hogy megnősüljön. Az a katona,
395  6|                   még ha arra kerül a sor, hogy töltött ágyu elé álljon
396  6|                    A három nap ugy eltelt, hogy a kapitánynak éppen csak
397  6|                    a nyugati pályaudvarba, hogy a kilenc óra után induló
398  6|                    az első csöngetés után, hogy ha csak lehet, egy első
399  6|                    a derék embert, érezte, hogy valaki a karjába kapaszkodik.~ ~-
400  6|               egyenruhája biztositék arra, hogy ön becsületes, gavallér-ember
401  6|                  valaki jönne, hadd lássa, hogy vannak már ebben a szakaszban,
402  6|            szakaszban, de azt ne láthassa, hogy hányan.~ ~Mikor végre a
403  6|                   engem arra a gondolatra, hogy önben keressek védelmezőt.
404  6|              futotta el arra a gondolatra, hogy ezt az angyalt valaki bántani
405  6|                beszélt, mintha alig várná, hogy kész legyen gyónásával;
406  6|                  de nem számitásból, hanem hogy minél őszintébb legyen.
407  6|                   Rahótynak most tünt fel, hogy az asszonyon milyen finom,
408  6|                  ember az apám. Azt hiszi, hogy erős akarattal mindent ki
409  6|           Kényszerüségből is, de azért is, hogy a magam asszonya legyek,
410  6|                    otthonom kellett volna, hogy legyen. De abban a percben
411  6|                    tisztában voltam azzal, hogy mi történt velem.”~ ~„Az
412  6|              hallatszottak.”~ ~„Emlékszem, hogy emberek futottak be s kezöket
413  6|            pályaudvarba;... emlékeztem rá, hogy mikor utoljára Budapesten
414  6|              teremtés észrevette s intett, hogy csak ne szakitsa félbe;
415  6|               velem azután. De most félek, hogy Ő kitalálja; hogy utánam
416  6|                   félek, hogy Ő kitalálja; hogy utánam sürgönyöz; valahol
417  6|                    ebben az utolsó szóban, hogy a kapitány szeretett volna
418  6|            kapitány szerencséjének tartja, hogy őrködhetik álma felett.~ ~
419  6|                    szoktak, amikor tudják, hogy jó őrző virraszt mellettök.
420  6|                  birta leküzdeni a vágyát, hogy meg ne simogassa.~ ~*~ ~
421  6|                  fel, s ugyancsak morgott, hogy nem kaphat külön szakaszt.
422  6|               kimozdul, nem teheti többet, hogy az ezredest kint hagyja,
423  6|                szólni.~ ~A kapitány tudta, hogy az ezredes most ugy sem
424  6|       menyecskeleányodat. Magától értetik, hogy ennélfogva ezennel megkéri
425  6|                   Értetted?... Azt akarom, hogy egy-kettőre, mielőbb, tul
426  7|            olyankor is megelégedett azzal, hogy behajtasson a megye székhelyére,
427  7|            ismerősét. Ezzel is alig várta, hogy elkészüljön s aztán mehessen
428  7|                formáin, nem igen látszott, hogy baja van; de már vagy három
429  7|                menyecske, már egy hónapja, hogy a parajd-csalitosi kénes
430  7|                     mint a méz. Benne van, hogy a levélke irója halálosan
431  7|                halálosan betege már annak, hogy nem látja az urát. Egyébiránt
432  7|                  jóakarója azt tanácsolja, hogy siessen mindjárt Parajd-Csalitosra.
433  7|                tőle; de azért nincs ereje, hogy elforditsa róla a szemét.
434  7|                    tud” és sejteti velünk, hogy mi pedig semmit sem tudunk?!~ ~
435  7|                  Csak abban volt bizonyos, hogy látnia kell a feleségét.
436  7|                 mondva, eszébe sem jutott, hogy kövesse a névtelen levél
437  7|                  semmit sem törődve azzal, hogy az az álmos szolga, aki
438  7|                halkan kacagott.~ ~- Látod, hogy nem. Mert nem vagyok egyedül.
439  7|                  azzal a titkolt vágygyal, hogy oly dolgokat halljon, amik
440  7|                  nem sokat törődnek azzal, hogy mit csinál a többi.~ ~A
441  7|                     Mintha biztatta volna, hogy ebben a mélységes csöndjében
442  7|               fénynyel telt meg. Látszott, hogy a sziklafalak lent, fent
443  7|                mintha attól tartott volna, hogy még kérdezősködésével is
444  7|                    azt mondta a kocsisnak, hogy gyalog sétál vissza az erdőn
445  8|                 passzió; csak az a bibije, hogy aki gavallérosan akarja
446  8|                  illik.~ ~Hozzá még az is, hogy bolond szerencséje volt
447  8|              játékban, a mivel együtt jár, hogy belebukott minden szivügyébe.
448  8|                  nem szenvedhették. Lehet, hogy a tömpe orra tette, a mi
449  8|                buldoggéhoz; lehet azonban, hogy savószinü szemében vagy
450  8|              termetében volt a hiba. Pedig hogy tudott nézni azzal a két
451  8|                    vetett bizodalom tette, hogy a totalizatőrnél az ő számát
452  8|                  legjobban. Elég az hozzá, hogy megnyert életében néhány
453  8|                 legalább a felét, az igaz, hogy visszaszerezte kártyán;
454  8|                    világot.~ ~Képzelhetni, hogy mennyire bosszantotta ez
455  8|                    Meg volt győződve róla, hogy ezen a lovon beteljesült
456  8|         lélekvándorlás misztikus dogmája s hogy Loreley-ben az őskor bűbájos
457  8|                  megcsókolt, ugy tetszett, hogy a felséges állat valóságos
458  8|               kocogott be utána.~ ~Persze, hogy nem is adta volna a lovát
459  8|                    lovát semmiért sem. Az, hogy a nagy vagyonáért irigyelték,
460  8|             Francia ember ugy mondaná ezt, hogy: a barátnőm. A német ráfogná,
461  8|                 barátnőm. A német ráfogná, hogy az az ő kincse; az olasz
462  8|                 nála aranyoshaju Katica.~ ~Hogy szidták, hogy elitélték!~ ~
463  8|                    Katica.~ ~Hogy szidták, hogy elitélték!~ ~A jó barátai,
464  8|                  sem vitte közelebb ahhoz, hogy most már tárt karokkal fogadja
465  8|                    amelybe soha sem tudni, hogy mikor csap le a láthatatlan
466  8|                 ahol nincs korlátja annak, hogy ki ki mellé kerüljön. A
467  8|                  lealázó abban a tudatban, hogy ezek itt körülöttünk most
468  8|                 Pedig jól tudta Barczikay, hogy igy lesz, csakhogy azt hitte,
469  8|           Barczikayn is lóditott néhányat, hogy ne lábatlankodjék mindig
470  8|                    utjában.~ ~Péter látta, hogy a hiu asszonynak még az
471  8|             asszonynak még az is jól esik, hogy ez a hindu-pagodában másolt
472  8|              Millar el nem tudta képzelni, hogy mi az ördögért huzott akkorát
473  8|                 irigyelte a hosszu angolt. Hogy ül rajta, mintha egy test
474  8|                mintha egy test volna vele! Hogy megérti minden mozdulatát,
475  8|                szép asszony körül. Hallja, hogy mennyire magánkivül van
476  8|                    egészen bizonyos benne, hogy nem a képén csattan-e majd
477  8|                   akarta boszulni önmagát, hogy olyan gyengeszivü és még
478  8|                nevettek hozzá mindaketten, hogy a könynyök csurgott.~ ~És
479  8|           Millarnak az volt az első dolga, hogy lement az istállóba, hogy
480  8|                  hogy lement az istállóba, hogy bucsut vegyen Loreleytől.~ ~
481  8|                hideg angolnak ugy rémlett, hogy ő neki most először életében
482  9|                 bolondult az ő katonájába, hogy nem átallotta miatta egy
483  9|           bodrosfejü babát.~ ~Isten tudja, hogy maradt itt örökre, mint
484  9|                    hire hetedhét országra, hogy ebben az elátkozott faluban
485  9|              özvegy.~ ~Megunták a férfiak, hogy olyan szekér után fussanak,
486  9|           hervadással el nem jutott odáig, hogy már igazán megérdemelte
487  9|              szinét és illatát, csak épen, hogy a mellére nem igen tüzhetné
488  9|                     ha csak annyi a halál, hogy vége a szerelemnek. De jaj,
489  9|                    szemérmes reménységgel, hogy oda álmodja, akit egy órára
490  9|                 annyira nem volt bizonyos, hogy vajjon nem bün-e, hogy még
491  9|                     hogy vajjon nem bün-e, hogy még meg is gyónta. Egy inget
492  9|                   azt mondta volna valaki, hogy az uj katonáé az a kép,
493  9|                    éjszaka elég volt arra, hogy megelevenedjék ezer emlék
494  9|                   volna belenyugodni abba, hogy az uj katona nem olyan,
495  9|                    mindig várta. Ugy félt, hogy hiába várja; s ugy aggódott,
496  9|               hiába várja; s ugy aggódott, hogy egyszer észre találja venni
497  9|                    intett: ...látod-látod, hogy elhagytad mulni fiatalságodat
498  9|              nappal közelebb jutott hozzá, hogy megszakadjon a szive.~ ~
499  9|                 most mégis mennyivel jobb, hogy itt van.~ ~Ártatlanul és
500  9|                   és kétségbeesve engedte, hogy hadd sodorja el az az őrület,
501  9|                 katonához.~ ~Addig, addig, hogy tetszhalálszerü álomba merült
502  9|                 nyulni. Az az érzése volt, hogy valaki majd megfogja a kezét
503 10|               révén sokára eljutott odáig, hogy az iroda vezetését rábizták,
504 10|                    ki hát az alkalom elől, hogy megházasodjék. Annak tiz
505 10|                   tette. Felkelt s látván, hogy mennyire előre haladt az
506 10|                  fás ember; ugy tolakodik, hogy az szörnyüség; csinálj már
507 10|          valahogyan? A szent látott ilyet, hogy minduntalan csak engem nyakgattok.
508 10|                rendszerint azt jelentette, hogy komolyan neheztel. A férfi
509 10|                 gondolata támadt. Remélte, hogy azzal a csöndet és békességet
510 10|                  ha mással nem, hát azzal, hogy jobb ebéd volt, mint közönségesen.
511 10|                  is azért dolgozott külön, hogy megemberelhesse magát s
512 10|           asszonynak eszébe jutott tegnap, hogy be kellene szerezni valamit,
513 10|                ugyan egy kis hajlandósága, hogy a mai napra beszüntesse
514 10|              megválni attól a gondolattól, hogy az ura nagyon méltatlanul
515 10|                  neki szemrehányást azért, hogy sok fa fogy. És még ő beszél
516 10|        részvétlenségről! Nem állhatta meg, hogy erre meg ne mondja a véleményét.~ ~-
517 10|                férfi elég okos lett volna, hogy ebben a pillanatban elfojtsa
518 10|                 gondok a nyakára, anélkül, hogy kilátása lehetne a helyzet
519 10|              amiatt a könnyelmüsége miatt, hogy megnősült, holott nem volt
520 10|                   mégis az asszony mondja, hogy mi mindent kellene ő neki
521 10|                  modorral. Rosszul teszed, hogy emlegeted. Kénytelen vagyok
522 10|                 arra figyelmeztetni téged, hogy nem egészen a magam jószántából
523 10|                   nem akarja azt állitani, hogy én erőltettem rá? kérdezte
524 10|                     még meglátszott rajta, hogy valamikor csinos lehetett.
525 10|                   Az ura pedig ugy érezte, hogy már benne van az őszintéskedésben,
526 10|                       Nem ön?! Azt mondja, hogy nem ön!... No hallja, ez
527 10|                    volna is a jó pártinak, hogy „hivatalnokné” lesz és beérte
528 10|                lesz és beérte volna azzal, hogy felesége és cselédje legyen
529 10|                  Belenyugodott volna abba, hogy az edzés ürügye alatt mezitláb
530 10|               nehezére esett volna a betü. Hogy lettem én az ön felesége?
531 10|                    tudná? Elfeledte volna, hogy mennyire sajnáltam? hogy
532 10|                   hogy mennyire sajnáltam? hogy milyen sokkal járult elhatározásomhoz
533 10|                    holmi reményekkel arra, hogy hatalmas rokonai előbb-utóbb
534 10|               hiábavalóságát. Meg kellett, hogy szálljon a könyörület; azt
535 10|            Kinyitotta a száját tizszer is, hogy közbeszóljon. Nem birt.
536 10|                gondolatot keltette bennem, hogy szeret engem. Meg is ijedtem
537 10|         Ellenkezőleg. Én épen azt mondtam, hogy családi összeköttetéseimre
538 10|                 punktum. Soha mást. S most hogy kiforgatja a szavaimat!
539 10|                    folyvást azt beszéltem, hogy én egy családot nagy bajok
540 10|                    a kezét? Nem mondom én, hogy nekem nem tetszett. De én
541 10|                   El kellett hinnem végre, hogy neki van igaza, nem azoknak,
542 10|                     akik azzal rémitettek, hogy a „bárónő” egy kissé hazárd,
543 10|                  bárónő” egy kissé hazárd, hogy csak fejkötő alá akar jutni,
544 10|                    azt nem mondom. Hiszem, hogy kedvelt engem. Hanem most
545 10|                   akkor is; nem titkoltam, hogy már kezdek korosodni, s
546 10|                    már kezdek korosodni, s hogy ha mégis gyerekek lesznek,
547 10|                  Elfojtott hangon beszélt, hogy kint ne hallják. A suttogó
548 10|               gyülölettel. Komolyan hitte, hogy feláldozta magát ennek a
549 10|                élet szépségéből. Csak épen hogy szegényesen, napról-napra
550 10|                 merte emelni a szemét! - S hogy mondja ki ezt a szót: „bárónő”!
551 10|      semmibevevéssel!... Még kisütné róla, hogy mindvégig hiába várt volna
552 10|                    várt volna a lovagokra; hogy vén leány maradt volna,
553 10|                     menjen ki, nem hallja, hogy hivják? mormolta sápadtan
554 10|             kalapját e nem gondolva azzal, hogy még nem is reggelizett,
555 10|            lesütötte a szemét. Attól félt, hogy minden arcról, melyre a
556 10|                    Legjobb, ha azt mondod, hogy lovagias ügyed van s csak
557 10|                  kedvetlenül fogott hozzá, hogy magára kapkodja a ruháját.
558 10|                   s az is marad. Bizonyos, hogy valami léha kalandról van
559 10|                    De azért belenyugodott, hogy hazudni fog. Kicsipte magát,
560 10|             idehaza van?... boldog vagyok, hogy látom.~ ~Az édes fiatal
561 10|                 javul meg. Fogadni mernék, hogy nő van a dologban. Bizony
562 10|                    találta rendén levőnek, hogy ő valóságos áldozat árán
563 10|                  valami. Közel volt hozzá, hogy igy kiáltson fel: - Erigy
564 10|                   Gyerünk no, - sürgette - hogy annál hamarább visszajöhessünk.~ ~*~ ~
565 10|              Szirénnek, s megigértem neki, hogy ma együtt vacsorálunk. Most
566 10|            felesége nyakán; kell egy kis - hogy is mondjam...~ ~- No de
567 10|                 Most még csak az hiányzik, hogy morális prédikációt tarts,
568 10|                    tarts, mikor jól látod, hogy ugyis magamon kivül vagyok.
569 10|                    vagyok. Egy csöpp hija, hogy a világ leglovagiatlanabb
570 10|                   kell vallanom az igazat, hogy megjött a feleségem.~ ~Berohant
571 10|                      Azt gondolta magában, hogy bizony nagy barom ez a kedves
572 10|               barom ez a kedves cimborája, hogy egy olyan tökéletes asszony
573 10|         körülrajongják, de az csak nem ok, hogy okos emberek megtegyék istennőnek?~ ~
574 10|               teremtés ez; hát azt hiszed, hogy el birtam tőle szabadulni? -
575 10|                  nem akar kevesebbet, mint hogy vacsora után visszajőjjek
576 10|                ismered. Mikor meghallotta, hogy megjött a feleségem, nőstény-párduccá
577 10|            csikorgatta s ugy ugrott nekem, hogy azt hittem, rögtön kiveszi
578 10|             Gáborra, mintha azt vizsgálná, hogy komolyan beszél-e.~ ~- Hogy
579 10|                hogy komolyan beszél-e.~ ~- Hogy visszajövök-e?... hm. Hát
580 10|                     neki majd azt mondjuk, hogy nem lehetett a dolgot békésen
581 10|                    s még te mondtad nekem, hogy nagy gazember vagyok.~ ~-
582 10|                    tragikusan. Beláthatod, hogy egy ilyen isteni szeszély
583 10|                    szivesen teszem. Tudom, hogy őrültség, éppen ma... de
584 10|                becsapnám, meg tudná tenni, hogy nem nézne rám többet, kikergetne.~ ~-
585 10|                 Éjfélkor verekszünk, azaz, hogy Gábor verekszik - kardra.
586 10|              Gáborra; nem tudta megállani, hogy el ne forduljon s hirtelen
587 10|                Csudálta az ura hősiességét hogy olyan vidám ebben a nehéz
588 10|                    volna. Mégis disznóság, hogy igy tette tönkre az egész
589 10|                    az egész napját, azért, hogy most, éjfélkor, tele legyen
590 11|                 volna a duhaj kurjongatás, hogy merre kell menni a vendéglőhöz.
591 11|            Örvendek! nagyon örvendek uram, hogy végre szinről-szinre láthatom
592 11|                ömlengeni, elégnek találta, hogy lekapja a sipkáját s az
593 11|                  kérem, gondoskodjék róla, hogy mielőbb vacsorát kapjak
594 11|     tenyeres-talpas szolgálót s ráförmedt, hogy vigye a nagyságos ur holmiját
595 11|          disznóoldalast rendelt gombóccal, hogy éhen ne maradjon a költő.~ ~
596 11|                  dobta le kalapját, hagyta hogy paletotja magától csuszszék
597 11|                 megörökitve az a gondolat, hogy a jó anyák legnagyobb örömüket
598 11|               Elemér tisztában volt azzal, hogy egy fiatal leány emlékkönyvét
599 11|                    kétségtelenné tehették, hogy az emlékkönyv tulajdonosa
600 11|           fruskának a fotografiáját.~ ~Az, hogy a kék szint szereti, gyöngédségre,
601 11|                  tréfás mondásai sejtetik, hogy mindamellett is egy kis
602 11|                leányka, tehát ugy illenek, hogy rövid, göndörödő hajat viseljen;
603 11|                  vallomásai arra mutatnak, hogy szép is ez a kis szőke,
604 11|                   megkérdezte a szolgálót, hogy csinos-e a házikisasszony.
605 11|               került s aztán hozzá fogott, hogy nyugalomra térjen. Mikor
606 11|                elaludni. Egyébiránt lehet, hogy ugy sem aludt volna. Egy
607 11|                   viselkedése azt mutatta, hogy alig van ezen a prózai világon.
608 11|                   a kék könyvben, anélkül, hogy kérnék, anélkül, hogy előre
609 11|             anélkül, hogy kérnék, anélkül, hogy előre tudnák!... Mily meglepetés,
610 11|               sokáig beszélnek majd arról, hogy ide tévedt egyszer egy fényes
611 11|                    nevét is, megjegyezvén, hogy ez az irás az év melyik
612 11|                    a hajnalán született.~ ~Hogy nyitva maradjon a könyv
613 11|                 magát annak a gondolatnak, hogy ime, azóta már bizonynyal
614 11|               tépte ki a fennkölt lapokat, hogy szélnek ereszsze.~ ~ ~ ~
615 12|                olyan dermesztő hideg volt, hogy olyanra a legvénebb hegylakók
616 12|                  mert arra gondolni senki, hogy szabadságot kérjen. Ugy
617 12|               ugyan a világ külső képe, de hogy a jégország leigázott, megalázott
618 12|             szubordináció alól az a tudat, hogy nem „szolgálati” ügyről
619 12|                 Ezredes ur, az lehetetlen, hogy én most olyan messzire menjek
620 12|                jogom van adni. Megjegyzem, hogy az időt, amit a határig
621 12|              számitom be. Hisz megeshetik, hogy ott reked valahol.~ ~Haggart
622 12|       engedelmeskedni. De Bánki jól tudta, hogy valamennyi tiszt közt őt
623 12|                képtelenség az, ezredes úr, hogy én most elmozduljak, ha
624 12|                    van itt, azért sürgeti, hogy a hugom lakodalmára haza
625 12|                  inditványozná az ezredes, hogy uszsza meg Bánki a tengert
626 12|               sárga s nagyon értett hozzá, hogy diszszemlék alkalmával egy
627 12|                 tisztelgő csapat előtt, de hogy mit szól majd a térdigérő
628 12|                    elhallgatott. Röstelte, hogy igy elszólta magát, pedig
629 12|                     mintha sejtette volna, hogy csak egy csuszamlás, csak
630 12| megmagyarázhatatlan ösztöne sughatta neki, hogy ha be talál esni az árokba,
631 12|                   úttal. Nyilvánvaló volt, hogy igy nem birhatja soká. Az
632 12|           ravaszdinak eszeágában sem volt, hogy kiugorjon a sikságra, ahol
633 12|                biztatta, - az nem engedte, hogy végkép elcsüggedjen.~ ~Elérte
634 12|                    nem kellett reszketnie, hogy eltéveszti az utat s a havas
635 12|            zászlóalj legvidámabb tisztjét, hogy két tenyerébe ne hajtsa
636 13|                   itt rossz dolgom. Tudja, hogy mindig olyan vad ember voltam;
637 13|                    mióta ide hozták. Vajon hogy fogad, ha meglát.~ ~- Vezessen
638 13|                     Mondom önnek, barátom, hogy lehetetlent kiván. A betegek
639 13|           táplálkozásukat, pedig ön tudja, hogy a jó emésztés minden.~ ~
640 13|                felelősség mind hozzájárul, hogy egy kicsit magunk is megbolonduljunk.
641 13|             meghuzódni, de eszembe jutott, hogy ennek a szegény doktornak
642 13|                  borultak össze fölöttünk, hogy fehér lombsátorban képzelhettük
643 13|                  magunkat. Nem bántam már, hogy ide jöttünk.~ ~A doktoron
644 13|                      Az istenért, nem fél, hogy megveszi a hideg?~ ~- Dehogy;
645 13|                 ráütött öklével a mellére, hogy csak ugy kongott) nincs
646 13|                  lehetett, annyi bizonyos, hogy a vesania egészen hatalmába
647 13|                   Arckifejezéséből láttam, hogy felizgatta a visszaemlékezés.
648 13|              visszaemlékezés. Nem akartam, hogy a történet folytatását megint
649 13|                volt örömem, arra gondolva, hogy kikerültem az imént az illusztris
650 13|                   végig.~ ~- Ön azt hiszi, hogy kár volt? S ha az őrjöngő
651 13|                hibás? ki a felelős? Ugy-e, hogy doktor Lang! Mindig csak
652 13|                   tudják azt önök odakint, hogy miféle felelősség terhel
653 13|              minket?! Ily helyzetben kell, hogy élet-halál urai legyünk,
654 13|                  Önök azt hiszik magokról, hogy tudnak valamit, ha holmi
655 13|                   akar távozni?! A nélkül, hogy legyőzetését beösmerné?
656 13|           haladásomnak utját állja? Tudom, hogy titkos ellenségeim vannak,
657 13|                    a könnyelmüsége okozta, hogy ez a veszedelmes őrült megszökhetett!~ ~