Rész

 1  1|     kocsisnak a cimet.~ ~A kocsi végre befordult egy csöndes, befásitott
 2  2|          is jó 50 hold csak rét. Végre a nagyvárosi dandyskedésnek.
 3  2|         urakat megvigasztalja.~ ~Végre Ákos is észrevette, hogy
 4  2|     mondhatta neki: ténsasszony; végre is megállapodott abban,
 5  2|         attól rettegtem, - szólt végre Róza, mikor magához tért, -
 6  2|         csalódott emberek, a kik végre lemondanak mindenről, a
 7  2|    megdöbbenve nézte egy ideig s végre megszólalt:~ ~- Én is sajnálom
 8  2|          az igazi férfiuból, aki végre is kell, hogy megtalálja,
 9  2|          volt az, mikor az orvos végre kimondta a megváltó szót,
10  2|          fegyvereinek; s ha most végre megint oda adná a szivét
11  3|       vigasztalhatná barátnőjét. Végre megszólalt, csakhogy éppen
12  5|     körül, valami hiányzott még. Végre kitalálta. A tükör elé ment,
13  5|     szorongatta, hogy az asszony végre sikoltozott a fizikai fájdalom
14  6|   láthassa, hogy hányan.~ ~Mikor végre a vonat lassu zakatolással,
15  7|          szerette volna.~ ~Mikor végre a két asszony elkészült
16  7|          akarna válasza előtt.~ ~Végre intett a fejével s halkan
17  9|     egész nap késő estig.~ ~S ha végre láthatta, le nem vette róla
18 10|         már a negyvenhez, amikor végre megkapta ezt az állást.
19 10|       bárónő!... igen - suttogta végre sápadtan, amikor szóhoz
20 10|    bátoritott. El kellett hinnem végre, hogy neki van igaza, nem
21 11|       nagyon örvendek uram, hogy végre szinről-szinre láthatom
22 11|   átszellemült arccal engedte át végre testét s lelkét az álmok
23 12|    végkép elcsüggedjen.~ ~Elérte végre Dobojt is, a második stációt.~ ~
24 13| szorongással tölti el az embert. Végre az egyik mellékfolyosón,