Rész

 1  1|             beteg léleknek. De azért mégis hatottak rám azok a dolgok.~ ~
 2  2|          boszantotta, hogy édes apja mégis öcscse után teszi. De most,
 3  2|             haudegen?~ ~Pedig a sors mégis arra kényszeritette őket,
 4  2|        valahányszor csak rágondolok, mégis szivesen beszélek róla,
 5  2|     elhervadt valamennyi. Jenő azért mégis a bokrot bámulta, ugy hallgatta
 6  2|            nem mentem az uramnak, de mégis meggondoltam, hátha haragszik,
 7  2|             a társaságokba kerüljön, mégis csak rajtam lenne a sor,
 8  2|            valami láthatatlan kapocs mégis inkább Jenőhöz füzte. Mióta
 9  2| bizonyosodjam meg. Lásd, mi katonák, mégis csak mestereitek maradunk
10  3|  paradicsomban, de akármerre fordul, mégis csak az igéret földjén érzi
11  3|           imádottat, aki az enyém és mégis az egész világé.~ ~Elképzeltem
12  3|              s keserves könyeim közt mégis büszke boldogságot tudtam
13  6|           nagy urak, hanem az „urak” mégis csak a huszárok voltak és
14  8|              egy kicsit kellemetlen. Mégis egészen más az a szinházban.
15  9|    kimondhatatlanul boldog, de azért mégis szomoru emlékével vonult
16  9|             ég, akármilyen gyönyörü, mégis csak másvilág.~ ~Alig néhány
17  9|              a fájdalom s a gyász és mégis elmult, megenyhült lassan.~ ~
18  9|              nem volt itt.~ ~És most mégis mennyivel jobb, hogy itt
19 10|            rágódott magában. És ime, mégis az asszony mondja, hogy
20 10|          kezdek korosodni, s hogy ha mégis gyerekek lesznek, az nagy
21 10|            tombolni szeretett volna. Mégis disznóság, hogy igy tette
22 12|        kedveli az ezredes legjobban, mégis mert hát szólani kivételesen.~ ~-
23 12|              A hadnagy összeborzadt. Mégis csak dicstelen halál lenne
24 13|             Megvallom, nem irigylem; mégis csak rabság ez.~ ~- Ahogy