Rész

  1  1|             háziorvost, aki elutazott s aki az ügyvédet ehhez a
  2  1|           halljuk az esetet, - mondta s üléssel kinálta meg az orvost.~ ~-
  3  1|       megitélni.~ ~Hátradőlt székében s folyékonyan mondta el, ami
  4  1|           testi gyógyitásra. Elém áll s azt mondja: „Uram, olyan
  5  1|       barátságosan szóltam betegemhez s mindenekelőtt ki akartam
  6  1|            látszott különben; külseje s kifejezése egyaránt választékos
  7  1|        változást, de ámbár sokat sirt s ámbár majd meghasadt érte
  8  1|              meghallgatni könyörgését s elszakadni attól a pokol
  9  1|              egy kis szünetet tartott s igy folytatta:~ ~- Uram,
 10  1|             se éjszakám; az édes apám s az édes anyám mindig ott
 11  1|             esetben pedig nem sikerül s akkor ott vagyunk, ahol
 12  1|               hanem a betegem. Hosszu s talán nem minden ügyesség
 13  1|          nyomot kezdenek benne hagyni s attól el-elgondolkodik,
 14  1|                hogy elfordulna tőlem, s a választott poharat kiissza.
 15  1|         poharat, vizet töltöttem belé s aztán egy kis hókuszpókuszszal
 16  1|            szinte ihlettel választott s ugy nyult az egyik pohár
 17  1|               már felvette a kalapját s indulóban volt. Erre a szóra
 18  1|                Erre a szóra megállott s nagy szemet meresztve kérdezte
 19  1|              orvos ismételte a cimet, s aztán hozzá tette: szép
 20  1|           csöndes, befásitott udvarra s egy magányos épület előtt
 21  1|                Ez, - felelt az ügyvéd s karonfogva az orvost, ugy
 22  1|          kopogtatás nélkül nyitott be s annak az urnak, aki a neszre
 23  2|              hanem mert vasárnap volt s igy ráért a pihenő nép bámulni,
 24  2|            egy tucat gyermek mászkált s a deszkahasadékokon a jöttmentek
 25  2|         ráesett tekintete a koporsóra s ilyenkor ki-kitört belőle
 26  2|            cimén került Sas Gedeonhoz s azóta ő vitte a háziasszony
 27  2|         jobbra át van fésülve a fején s ugyszólván szálankint lepomádézva,
 28  2|             sarkánál az emelő rudakba s a temetés megindult lassan,
 29  2|        hirtelen összecsődült nép közt s gyászfátyolos kalapjával
 30  2|        dereshaju ember, leugrott róla s rábizta egy parasztfiura,
 31  2|             férfi. Levette a kalapját s némán, szinte komor arccal
 32  2|           fehér betükkel volt ráirva: S a s G e d e o n. Kemény
 33  2|             betükkel volt ráirva: S a s G e d e o n. Kemény vonásai
 34  2|         meghajtotta magát a pap előtt s szilárd lépésekkel közeledett
 35  2|               a kápolna lélekharangja s amint a szent hangok egymásba
 36  2|             Sasok birtoka volt valaha s a két Sas-fiu, aki sok-sok
 37  2|              kincse nem az övék többé s ahol a legigazibb otthonuk
 38  2|                követem apánk példáját s kényszeritem a földet, hogy
 39  2|               akartalak megröviditeni s a legtöbbször tudtomon kivül
 40  2|         Bátyja felé nyujtotta a kezét s hangja a becsület bátorságával
 41  2|            érzelgősség sem volt benne s ha nem ő lett volna az idősebb,
 42  2|               a szülői gyöngédségeket s azt a nehány ezer forintot,
 43  2|          előtt levőnek tartotta magát s boszantotta, hogy édes apja
 44  2|     minisztert akart csinálni belőled s azt gondolta, hogy addig
 45  2|              fordultak a kápolna felé s levették kalapjokat. Az
 46  2|         egyszerüen Rózának szólitotta s a cselédség csak azt teszi
 47  2|            környék urait, birtokosait s hogy elférjenek, kinyittatta
 48  2|         dolgozószobájában terittetett s meghivta magához az özvegyet
 49  2|               a kályhában pattogó tüz s a kellemes meleg tette barátságos
 50  2|              dolgozószoba egy sarkába s azóta, ha rossz idő volt,
 51  2|            kifogyott a háznál az olaj s itt a faluban alkalmasint
 52  2|              légáramlattól meglobogva s árnyékot rajzolva a sötétes
 53  2|             hold már egészen eluszott s legközelebb dobra került
 54  2|          megtettem a magamét valahogy s ha a karomat el nem lövik,
 55  2|             kiesett az egyik kerekünk s a pusztán istenért se lehetett
 56  2|            ráültem csak ugy a szőrére s egy szál kötőfékkel idehajszoltam
 57  2|               pénzt teremtsen számára s ha a föld nem adja elég
 58  2|          zsirt, akkor is megdézsmálja s teherrel, adóssággal halmozza
 59  2|        paraszt, ha eddig ur voltam; - s még mosolygott is hozzá,
 60  2|              volt meglepve; bólintott s kezet nyujtott öcscsének.~ ~-
 61  2|          testvér ujra kezet szoritott s Ákos az egyik gyertyával
 62  2|              meg agancsok diszitették s szőnyeg helyett molyette
 63  2|       ágynemüt. Szétnézett a szobában s szeme a nagy bőrdivánon
 64  2|              gyorsan ledobta a ruháit s végig nyult a divánon hevenyészett
 65  2|       Meglátta a fénycsikot a kertben s a messziről szinte csillogó
 66  2|        hüvösségét. Betette az ablakot s lábujjhegyen menve, mintha
 67  2|              távoli rokon virrasztott s imádkozott azért, aki meghalt.~ ~ ~ ~
 68  2|      mosolygott, mikor reggel fölkelt s a finom lakkcipők helyett
 69  2|      beleszokjék ebbe a számkivetésbe s e közben olyanokat nyögött
 70  2|               tintától meg a pennától s inkább fát vágatott volna
 71  2|              le érdemeiből. Sóhajtott s foghegyről mondta: Csak
 72  2|          legalább hirlapjaim lennének s a zongorám itt volna! Megöl
 73  2|           mindent a Jenő régi lakásán s ami arra való volt, utnak
 74  2|              mint egy utazó kereskedő s hangosan kacagva mondta
 75  2|               rendesen későn ért haza s holtra fáradva ágyba kivánkozott.~ ~
 76  2|            megsokalta az éjjeli zenét s káromkodással könnyitett
 77  2|           tartja az egész zongorázást s megdöbbenése tetőpontját
 78  2|       mosolygott, mikor öcscsét látta s ha jó kedvében volt, rá
 79  2|            mosoly játszott ajka körül s a szép lelkek fölényét érezve
 80  2|           hogy egymás mellett éljenek s ez ellen hiába való lett
 81  2|               finom cigarettet sodort s az illatos dohányt két ujja
 82  2|          asszonyoknak való cigarettát s mind a kettő igy szólt magában:
 83  2|            meg, amikor szükség van rá s nyomban eltünik megint,
 84  2|         tudomásunk sincs, amig megvan s csak akkor emlegetjük, amikor
 85  2|       barátságossá tette szelid arcát s aki a Sasok ősi telepét
 86  2|             egyáltalában ritkán látta s eleinte nagy elfoglaltságában
 87  2|          mintha udvarias akarna lenni s megnagyságolta, pedig tudajdonképen
 88  2|           viszont modora, megjelenése s egész lénye bizonyságot
 89  2|             egészen visszavonult volt s külön tálaltatott magának
 90  2|               kicsit már összeszoktak s Jenő is alább hagyott a
 91  2|           vágott vissza Jenő csipősen s elvörösödve a boszuságtól.
 92  2|               sem bántotta az igazság s annál őszintébben mulatott
 93  2|           megszokta az eféle tréfákat s miközben a félkaru kapitány
 94  2|           vele.~ ~A Sasok összenéztek s csudálkozva mondták:~ ~-
 95  2|          özvegynek csillogott a szeme s szinte remegett a hangja
 96  2|      asszonynak tett vele szivességet s igy oly mosolylyal bólintott,
 97  2|            tette vonásait, mosolygott s alig tudta visszafojtani
 98  2|          mellette ülő két férfi kezét s szó nélkül szorongatta.~ ~-
 99  2|            kacagott Ákos tele tüdővel s megcsipte a hálálkodó özvegy
100  2|           csak hagyta, hadd ömlengjen s azt gondolta magában: Milyen
101  2|              megnézze apja gondozóját s nagyon meg volt lepve attól,
102  2|               szippantott szivarjából s a kékes füst pár másodperc
103  2|              lelkem, kezdte az özvegy s ámbár mindig átélem annak
104  2|          türnie, fölkelt az asztaltól s ahhoz az ablakhoz ment,
105  2|          volna az agyából, a szivéből s most nem tudna köztök igazságot
106  2|        elkezdte csókolni, szorongatni s kiabálta boldogan, könyezve:
107  2|        kinyitotta nagy mandula-szemét s a helyett, hogy mint máskor
108  2|           betette a pénztárszekrénybe s a kulcsot ideadta nekem,
109  2|       Utoljára még egyszer megcsókolt s magához szoritott, de olyan
110  2|      gyermekemet letépték a keblemről s elrohantak vele, hogy meg
111  2|            volna a gunyos megjegyzést s büszkén és emelt fővel lépett
112  2|             magas volt, mint a bátyja s ép oly bátor és nemes is
113  2|           hirtelen támadt lelkesedést s tekintetök elárulta, hogy
114  2|          egész életemet itthon töltöm s igy ráérek a gyermekkel
115  2|            foglalkozni, mikor itt van s törődhetem sorsával akkor
116  2|         megunja a visszavonult életet s megszökik az egyhanguság
117  2|           Nono, - mondta vállat vonva s azzal a természetes hányi-vetiséggel,
118  2|            verjétek együtt a zongorát s irjatok verseket, én majd
119  2|            megcsendül valami madárdal s a csöndes, borongós tájat
120  2|             nem nagyon kényeztették - s ha látta, hogy Ákos készülődik,
121  2|            kapun, az érkezők elé ment s lefülelte Bandit.~ ~- Jőjjön
122  2|            elől. - Karon fogta a fiut s vitte a szalonjába.~ ~A
123  2|         zongorázás nagy gyöngéje volt s föltette magában, hogy a
124  2|            kétségbe a nemes szándékot s a mi Rózát illeti, ő valósággal
125  2|             az ő szemében dicsőséggel s már magában az, hogy egy
126  2|             tartani a puszta elvadult s az előtt nagyon is szabadjára
127  2|           gentry annyira megváltozott s udvariasságába gyöngédséget
128  2|            Róza őszintén huzott hozzá s talán magának sem merte
129  2|               Ha fia a zongoránál ült s Jenő egy kis pálcával mutatta
130  2|               félig nyilt ajtaja mögé s a hasadékon bekukucskálva,
131  2|               nélkül tudta a skálákat s a mint a zongora hangja
132  2|             lépdelt végig a szőnyegen s megállott a zongora mellett.
133  2|           Felnézett mogorva bácsijára s látva arcán az erőltetett
134  2|               volt a leckét folytatni s Jenő megadással tette félre
135  2|               ilyenkor Ákos diadallal s valami könnyü magyar nótát
136  2|               ott maradt a zongoránál s megpróbálta kikalapálni
137  2|           Simon látta a kinszenvedést s nagyot gondolt. Annyira
138  2|             tartott, hogy elutasitják s akkor egyelőre befagy a
139  2|             mindent a maga szakállára s ha egyszer bevégzett ténynyel
140  2|           legyenek foglalva valamivel s Ákos a paripára szoruljon.
141  2|               csak a fejét vakargatta s rámutatott Bandira, a ki
142  2|          Bandira, a ki éppen kifutott s meg látva a lovacskát, mozdulatlan
143  2|         lovacskát, mozdulatlan maradt s a sejtés kimondhatatlan
144  2|              elvette az eszét az öröm s este is alig birták elszakitani
145  2|             akarta elriasztani a fiut s nem mutatta, hogy bántja
146  2|             egy szobában aludjék vele s igy legalább esténkint egészen
147  2|      megkedveltesse. A közös hajlamok s a férfias dolgokért való
148  2|              szinte nyelte szavait.~ ~S hogy a szegény világfi veresége
149  2|              mely jobbra-balra hajlik s nem talál soha megálló pontot.~ ~
150  2|           járjon a kis haszontalannak s többet lehessen mellette,
151  2|            annak idején a programmból s igy bátyja gunyolódásától
152  2|              fehér nyakkendős világfi s szivesen és aggodalom nélkül
153  2|           Visszajövet már alkonyodott s hirtelen vihar keletkezett;
154  2|             gyermek sarkantyuja alatt s vágtatott; Jenő nyomában
155  2|          ponny megijedt, félre ugrott s a nedves deszkán megcsuszva,
156  2|          gyermek kiröpült a nyeregből s kört irva le a levegőbe,
157  2|            iszonyu kiáltást hallatott s olyat rántott a lova kantárán,
158  2|             szájjal kapta hátra fejét s egy-két szökés után megállott.~ ~
159  2|               Jenő leugrott a lováról s nem törődve semmi egyébbel,
160  2|          rémülten kapta föl a földről s remegő hangon kiáltotta:
161  2|              Onnan várta a megváltást s a segitség megjött. A sürű,
162  2|           felhők egyszerre megnyiltak s zuhogó zápor szakadt belőlük,
163  2|           mell egyszerre összerándult s a gyermek fölnyitotta szemét.~ ~
164  2|          pillanat alatt lovon termett s ölében a gyermekkel, vágtatni
165  2|               Vad fájdalom volt arcán s nem is tudott szólni, csak
166  2|           százszor látta már a halált s hozzá volt szokva, hogy
167  2|        ácsorgott: – Üljön erre a lóra s vágtasson rögtön az orvosért. -
168  2|              Azután öcscséhez fordult s egy fölösleges szó vagy
169  2|           vitte be a házba a kis fiut s egy-egy vigasztaló szót
170  2|            nyugalom kell a gyermeknek s azzal a föltétellel, hogy
171  2|           megdöbbenve nézte egy ideig s végre megszólalt:~ ~- Én
172  2|    kétségbeesve.~ ~Jenő fölemelkedett s oly könyekkel a szemében,
173  2|              a fiut magának követelte s mindössze igy szólt a lelke
174  2|            látja az embert Budapesten s te legjobban tudod, hogy
175  2|         helyzetben álltam meg a sarat s vannak a kik ha rám gondolnak,
176  2|             nézve nincs lehetetlenség s igy vakmerőségök néha a
177  2|          voltak a legszebb gyémántjai s fogata vetekedett bármelyik
178  2|        látásból őrülten beleszeretett s minél kevésbbé volt reménye,
179  2|       cselédsége meg volt vesztegetve s Wallon mindig előre tudta,
180  2|              folytatja férje üzleteit s ez nagyon elfoglalja.~ ~
181  2|        végletekig csigázta indulatait s magunk közt sokszor beszélt
182  2|         hozzám. Ki volt kelve az arca s a szemei villámokat szórtak.~ ~-
183  2|                karomba csimpaszkodott s erővel fel akart vinni a
184  2|         kiszakitotta magát a karomból s mellé ugrott, mint a párduc.~ ~-
185  2|               az ütést, mint a villám s mikor Wallon elesett, fölemelt
186  2|          idegen odaadta neki a magáét s igy szólt, a körülményhez
187  2|       valóságos megőrüléstől, tombolt s azt kivánta, hogy élet-halálra
188  2|          rögtön utána járok mindennek s kideritem a végzetes tévedést.
189  2|              nyolc óra tájban történt s tizenegy órakor éjfél előtt
190  2|           Wallon lerogyott egy székre s komoran bámult maga elé.
191  2|             itéletének végrehajtására s igy nem is gondoltam rá,
192  2|        jóakaratáról biztositva legyek s akkor megtudtam, hogy Kondor
193  2|          évben egyszer jön Budapestre s ilyenkor őt is felkeresi,
194  2|              pár napi szabadságot kér s holnap reggel mi is indulunk
195  2|               hallgatta végig öcscsét s csak akkor szólalt meg,
196  2|             Később adósságokba merült s végkép elzüllött. Több éve
197  2|               sujtson. Öregszem bátya s elvesztettem testi és lelki
198  2|                  Köny gyült a szemébe s megtörve nézett a bátyjára,
199  2|             ott.~ ~Jenő szót fogadott s lehorgasztott fejjel indult
200  2|          kifelé. Az ajtóban megállott s tétovázva igy szólt:~ ~-
201  2|               te vagy az idősebb!...” s ugy tünt föl neki, hogy
202  2|          Azután elkezdett járkálni le s fel a szobában, a hogy az
203  2|            élte rohanó képzelődésével s elérkezett végül a mai naphoz,
204  2|            egyetlen egy sem teljesült s életök mind mostanig nem
205  2|              hajtásokat nem hoz többé s a meglevőkből is folyvást
206  2|              nem törődött a holnappal s csupán a pillanat önzése
207  2|             világitott be a homályba, s ez melegséget terjesztett
208  2|             védője és vezetője legyen s jóvá tegye benne és általa
209  2|             fiu mellett mind a kettőt s akárhányszor hallotta, hogy
210  2|           szemben való viselkedésében s boldognak látszott, ha szivességet
211  2|            gyermek megfogta a kezöket s amint szivére vonta, ugy
212  2|       gondolatra is elkezdett remegni s görcsösen szoritotta meg
213  2|                 Ákos igy találta őket s megelégedetten pödörte a
214  2|           erővel beidéztette maga elé s meghagyta neki hogy gondja
215  2|            lovacskára.~ ~Gyermek volt s hozzá még ugyszólván halottaiból
216  2|              iparkodott megröviditeni s átment a pipatóriumba, ahogy
217  2|            állásba vágta magát előtte s tréfásan mondta: - Jelentem
218  2|            meghányta-vetette a dolgot s csinosan összeállitotta
219  2|            találna sülni a frázisokba s hirtelen egyet forditva
220  2|                Az öreg ágyu eldördült s a tört résen immár neki
221  2|    Felszabadult az eszme meg a nyelve s rárivalt hüledező öcscsére:~ ~-
222  2|              minél tovább gondolkodom s minél erősebben nézek a
223  2|         egyszer az igazi uton vagyok. S nem engedek meggyőződésemből;
224  2|          gyermek nem lehet itt mindig s annál rosszabb, ha ugy beleéled
225  2|             csinyen kapták volna.~ ~- S talán nincs igazam? Régen
226  2|          amiket apránkint tapasztalok s minél gyakrabban látom jelét
227  2|              szivünk, vannak vágyaink s van egy közös célunk, a
228  2|               hogy a kaosz eloszoljék s legyen világosság körülöttünk,
229  2|                A kapitány meghallotta s ravaszul mosolygott.~ ~-
230  2|             mint egy valóságos ügyvéd s Jenőnek, ha teljesen fedezni
231  2|               az illat megvesztegetői s az eszeveszett szavakban
232  2|         fészekké tegye a maga számára s ezzel a névvel nevezhessen
233  2|               a léhaság fegyvereinek; s ha most végre megint oda
234  2|            szemérmes, remegő asszonyt s fölkiáltott:~ ~- Azt hiszem,
235  2|     szólhatott volna, kinyilt az ajtó s Bandival a karján Simon
236  2|               Simon szidástól tartott s elkezdett mentegetődzni.~ ~-
237  2|               kicsit magunkra hagyott s a kis betyár rávett, hogy
238  2|               fiut Simon karjai közül s elragadtatva megölelte.~ ~
239  2|             szokta, kézen fogta Rózát s magához huzta:~ ~- Komoly
240  2|               hangon.~ ~Jenő elsápadt s zavarban hebegte: Ákos!~ ~
241  2|             szeme közé nézett Rózának s oly hangon, melylyel a csatákban
242  2|           csatákban a halál elkerülte s most szivének egy megpattant
243  3|         azután egyszerre felsikoltott s összeölelkezett.~ ~Sirt
244  3|              és kacagott mind a kettő s gügyögve csókolózott.~ ~-
245  3|               borzas bezárta az ajtót s vitte a barátnőjét beljebb
246  3|          letette buzavirágos kalapját s otthonosan ereszkedett le
247  3|             ölébe, mint egy gyermeket s elkezdte simogatni, dédelgetni.~ ~-
248  3|       leborult az ő Mariskája vállára s ideges zokogásban tört ki.~ ~
249  3|       bujkáltak fölöttünk a lomb közt s mi azt hittük olyankor,
250  3|              zöld hernyó mászkált ott s mindig összefentük a ruhánkat,
251  3|              tisztelt igazgatónőnket. S az igazgatónőnek tetszhetett
252  3|               te lánglelkü poétád!... S hogy sárgultunk mi titokban,
253  3|         kivánni kell ilyenkor valamit s teljesedik minden. Petriné
254  3|            férjhez. Te tudod, édesem. S igazán boldog, nagyon boldog
255  3|             befészkelődött a lelkembe s akárhányszor rajta kaptam
256  3|               ölembe hajtotta a fejét s elszunditott: a glóriát
257  3|           ünneplik, bármerre fordult, s mint istenitik kivált a
258  3|        elmésebbek, méltóbbak ő hozzá; s keserves könyeim közt mégis
259  3|              lakás meg egy templom.~ ~S az uram mindjárt az első
260  3|       hazulról este a szerkesztőségbe s éjfél után két óra tájban
261  3|              éjjel keservesen sirtam, s mártirnak néztem szegény
262  3|             Béla déltájban ébredt fel s az ágyban itta meg a kávéját.
263  3|             szivét. Ilyesmit nem várt s most nem tudta, mivel vigasztalhatná
264  3|              néha igazán megsajnálom. S mikor felolvassa nekem, -
265  3|       közönsége, - mindig látom arcán s kiérzem hangjából a félelmet,
266  3|       észrevette, hogy gyöngén bólint s egy kicsit elpirul. Sokkal
267  3|              ő is az ablakhoz sietett s lenézett. Az utca túlsó
268  3|           szőke katonatiszt ácsorgott s a bajuszát pödörgetve föl-föltekintett
269  3|     megöregszik, egészen megöregszik, s egyetlen jóravaló illuziót
270  3|             elején virágágyak vannak, s a melyben szellőt, illatot,
271  3|               kicsit nyiltszivü ember s ha haragszik, oda se néz
272  3|          békitő szavára lecsillapodik s szelid lesz, mint a bárány.
273  3|              ha viszontlátják egymást s milyeneket cuppant majd
274  4|      beleszaladt ferdén álló vállaiba s a puposság gyanuját keltette.
275  4|             Aki fehér és gyöngéd vala s a tavi nimfavirágra emlékeztetett,
276  4|             az ő eszményképe mellett; s ilyenkor szenvedett volna
277  4|     megsemmisülés felé haladt lassan; s el volt rá készülve, hogy
278  4|               kezét. Mily remegéssel, s üdvözülve mondta esténkint: „
279  4|                 Soha se kopogtak neki s ő tulajdonképen ezt nem
280  4|    virrasztott, mint amennyit pihent. S ha a folyosón a legkisebb
281  4|           gyöngéd szemét Kornéliuszon s nagy-nagy szánalom járta
282  4|      eljutottak. Ahol a lilaszinü köd s a csöndes árnyas völgyhajlatok
283  4|                Fáradt volt az asszony s ide vonult be, ahol fehér
284  4|           pedig zöldelt a nyár világa s a ragyogás volt az ur. A
285  4|               olybá, tüntek fel a fák s a bokrok, mintha smaragdkővel
286  4|           mondta volna: Kornéliusz!~ ~S a szegény Kornéliusz, akit
287  4|          asszony.~ ~Fényes nap sütött s a fehér függönyön zöld árny
288  4|          asszony a fehér ágyon feküdt s nagy merengő szeme találkozott
289  4|            nem alszik.~ ~Agya feszült s benne őrült kérdések kergették
290  4|        asszony szájára felkenve mind. S az a mézes száju asszony
291  4| felsivalkodnék, mint a veszekedő puma s undort jelző tekintetével
292  5|            ambulans paciens is elment s a doktor el készült hazulról.~ ~
293  5|          hazulról.~ ~Csak öt óra mult s bőven volt még ideje arra,
294  5|            kapta volna fel a kalapját s csakugy röpült volna ki
295  5|           munka-kabátját” az utcaival s e közben unatkozó arccal
296  5|              sehol sem volt nagy baj, s amely egy héten legalább
297  5|           fehér nyakkendőt kötött fel s a bajuszát beillatozta.
298  5|         látott bimbajában, virágában, s gyakran lát most is, elvirágzása
299  5|               a doktor csodálkozva. - S a nagysága?...~ ~- Bent
300  5|              a doktor elég közönyösen s megforditotta a papirlapot.
301  5|               Ráesett a szeme a cimre s felkiáltott:~ ~- Ugy-e meglepi? -
302  5|           volna.~ ~Az asszony felállt s mint lengő árnyék járt-kelt
303  5|             járt-kelt a szobában.~ ~- S ennek az embernek adtam
304  5|           hüségemet, a boldogságomat! S ennek sikerült engem megvásárolnia!~ ~-
305  5|                  Nagyon izgatott volt s az érzékeny nők fékezhetetlen
306  5|        izmokat, bicepszeket mutogatta s kidagadó békákat ütött rajtok
307  5|               nekiesett a feleségének s brutális szeretkezéssel
308  5|         szemét, hogy semmit se lásson s véresre harapta a száját.
309  5|             szék támlájára szoritotta s ekkor ugy rémlett neki,
310  5|         kivánta. Szegény leány voltam s ő gondtalan jövőt kinált.
311  5|                 Berkiné odaállt mellé s a vállára tette a kezét.~ ~-
312  5|             vadul kapott a karja közé s jogát hangoztatva, összecsókolt.
313  5|           megragadta az asszony kezét s hevesen, vakmerően kérdezte: „
314  5|               bátran nézett a szemébe s könyein át kicsinylően mosolyogva
315  5|             félig-meddig besötétedett s az ég már nem volt kék,
316  5|            azóta megint kitavaszodott s ujra fehér virágot himbált
317  5|               akartam vallani kinomat s aztán elpusztulni.~ ~- Te!...
318  5|            törődne akkor a fegyházzal s mi lenne kicsiny babáimból?~ ~-
319  5|              A sarokba dobta a botját s lármázva mondta a szobaleánynak:~ ~-
320  5|               átkapta a doktor nyakát s forró ajakkal sugta a fülébe: - „
321  6|                Imádták öreg bajtársai s kézről-kézre adták, ha közéjük
322  6|            eredetileg vérbeli németek s szörnyen irigylik a huszártól,
323  6|               válás első szerelmétől, s hogy ugyszólván - csak afféle „
324  6|             az „elite” az Udvar előtt s a kapitány, akiben mérhetetlen
325  6|            kellett a parancsnokságnál s lóhalálában hajtatott ki
326  6|              késsék.~ ~Kissé fáradtan s egy parányika pezsgőmámorral
327  6|     vonatvezetőt kereste tekintetével s előre elkészitette a jó
328  6|            becsületes, gavallér-ember s ehhez mérten fogja magét
329  6|             emelte kezét a sapkájához s könnyed mozdulattal hajtotta
330  6|             kapitány bezárta az ajtót s egyelőre, a harmadik csengetésig
331  6|         megindult: behuzta a függönyt s visszafordult.~ ~Utitársa
332  6|            majdnem olyan idős, mint ő s nagynevü orvos, egyetemi
333  6|              volt az esküvőnk Bécsben s rögtön utána indultunk -
334  6|           abban a percben felébredtem s tisztában voltam azzal,
335  6|              egyik ablak nyitva volt, s feltámadó rettegésem első
336  6|              hogy emberek futottak be s kezöket tördelve hivták
337  6|            megmérgezte magát a házban s gyors orvosi segély nélkül
338  6|             ültem bele egy bérkocsiba s hajtattam a nyugati pályaudvarba;...
339  6|          izgatott teremtés észrevette s intett, hogy csak ne szakitsa
340  6|            szakitsa félbe; kimerülten s a halántékát szorongatva,
341  6|              gyönyörü Marzsolén előtt s megcsókolni a lábát.~ ~Ezt
342  6|      valamilyen ágyat vetek itt önnek s betakarom köpönyegemmel,
343  6|           fujta ki tüdejéből a szuszt s ujra meg ujra tovább loholt
344  6|           fölött; Rahóty sokáig nézte s alig birta leküzdeni a vágyát,
345  6|             osztályu utas szállt fel, s ugyancsak morgott, hogy
346  6|            vonat meglehetősen megtelt s mindenütt asszonyok ültek,
347  6|                Elkezdett gunnyasztani s a kocsirázás lassankint
348  6|        tisztelettel fogta meg a kezét s megcsókolta.~ ~- Jó reggelt.~ ~
349  6|             reggelt.~ ~Kis zsebtükrét s teknősbéka páncéljából készült
350  6|               egy marcona alak állott s mérges füstöket fujt maga
351  6| kiegyenesedett, összecsapta a bokáját s keményen szalutált.~ ~A
352  6|              az éjjel. Kiegyenesedett s katonásan kiáltotta:~ ~-
353  6|    boldogsággal pödörgette a bajuszát s le nem vette szemét a „menyasszonyáról”,
354  7|   összeköttetése se volt a fővárosban s igy kissé meglepte a boritékra
355  7|              mozdult ki a pusztájáról s olyankor is megelégedett
356  7|       kaszinóban, kifizette az adóját s meglátogatta egyik-másik
357  7|               várta, hogy elkészüljön s aztán mehessen megint haza
358  7|          asszonyhoz, akiért élt-halt, s akivel igazi paradicsomi
359  7|             Körülszagolja a boritékot s lopva megcsókolja. Senki
360  7|               kis vendéglőbe szálljon s aztán nyissa ki a szemét”.~ ~
361  7|               ajtó kinyilt egy kicsit s a féltenyérnyi nyiláson
362  7|            nehogy felköltsön valakit, s a szolgának, aki bárgyun
363  7|            megszökött a jó barátnőtől s a hüs parkon át beosont
364  7|          arcán. Rádőlt az ura karjára s nagy és édes lélekzetet
365  7|                millió darabokra tépte s széjjel szórta a barlang
366  7|         hajtotta fejét az ura vállára s mintha attól tartott volna,
367  7|            akkor.~ ~A vonat megindult s amig csak a fák közt látni
368  7|             fiatal férfi lépett eléje s megragadta a karját.~ ~-
369  7|                Végre intett a fejével s halkan mondta:~ ~- A levelünket
370  8|            többnyire ő maga lovagolta s olyankor bizony nem annyira
371  8|      lélekvándorlás misztikus dogmája s hogy Loreley-ben az őskor
372  8|   körülröpködte álmában, megbabonázta s mire felébredt, ott találta
373  8|              olyan hirtelen beleőrült s azt gondolta: mi lenne akkor,
374  8|            Még ott is feltartja fejét s amint diadallal átsuhan
375  8|             dübörög, hogyan futkos le s fel a szobában.~ ~Nyomta
376  8|             Barczikay is a drágájához s kacagva lengette a kék selyem
377  9|        szegény kis néni.~ ~Régen volt s arra az egyszerü történetre
378  9|          Beleegyeztek a házasságba.~ ~S az oltár után következett
379  9|                amit mennyeinek hivnak s a minek a leirásához még
380  9|         boldogság távolodik a földtől s közeledik az éghez. Pedig
381  9|              ölelte meg kis feleségét s délben már ugy hozták haza
382  9|             Borzasztó volt a fájdalom s a gyász és mégis elmult,
383  9|           alatt a katona pihent!...~ ~S ezalatt a hosszu idő alatt
384  9|    rendithetetlen hű volt a katonához s bodrosfejü baba, akiből
385  9|      féltékenyen a sir fenekén is.”~ ~S ez a magába maradt asszony
386  9|           falu már rég elcsöndesedett s az éj némaságában még a
387  9|               ami a katonáról maradt, s vallotta nekik a szerelmet
388  9|               mindent, ami földi volt s ami érzéki lehetett nagy
389  9|         Hadgyakorlat volt a környéken s egy századot ott szállásoltak
390  9|               be akart törni a faluba s a tiszt fegyverben volt
391  9|          futott be magányos szobájába s az ágya mellett levő asztalkáról
392  9|             megelevenedjék ezer emlék s évtizedek óta beforrott
393  9|            ráösmerni. A szüziességnek s a fehér liliomnak a fényes
394  9|               egész nap késő estig.~ ~S ha végre láthatta, le nem
395  9|           alkonyat derüje volt eddig, s amely most félős, ijedős,
396  9|               félt, hogy hiába várja; s ugy aggódott, hogy egyszer
397  9|           sirdomb körül forgott a nap s a hold! S amikor a katona
398  9|               forgott a nap s a hold! S amikor a katona nem volt
399  9|           mint eddig. Beesett az arca s szelid fény helyett láz
400  9|          valaki majd megfogja a kezét s el nem ereszti többet.~ ~
401  9|              cselédje állt ágya előtt s örvendve ujságolta: elmentek
402  9|           befurta fejét a párnák közé s csukló, szivszakgató belső
403 10|               pénzért. Abban kifáradt s egy kicsit tovább aludt,
404 10|           korában dijnoksággal kezdte s aztán, ott ragadt, mert
405 10|               idegessé tette. Felkelt s látván, hogy mennyire előre
406 10|              müvelt az evőeszközökkel s folyvást búgta egyhangu,
407 10|              nagyot csattant egy ajtó s éles női hang harsant fel: -
408 10|            eddig még aludt, felriadt, s torkaszakadtából sivalkodott.
409 10|          kellett. Az asszony felkapta s odaadta neki a mellét.~ ~
410 10|            felelt az asszony sértődve s fölényes gunynyal. Még meg
411 10|               férfi összeszedte magát s szelidebben szólott. Gyere
412 10|              iszonyodott a jelenettől s inkább kész volt a derekát
413 10|            hogy megemberelhesse magát s ráadást adhasson az ünnepi
414 10|     pillanatban elfojtsa mérgelődését s egy pár megnyugtató szót
415 10|           adni. (Nagy lélekzetet vett s idegesen öntötte magából
416 10|              örökséget is emlegetett. S aztán sokat szavalt, mert
417 10|           magam. Fizetésért dolgozott s már nem is volt tulságos
418 10|            kelniök a kezéért, késtek. S én magam előtt láttam egy
419 10|           akkor, - meleg jó szive van s aki az ő elhagyatottságában
420 10|          szeret engem. Meg is ijedtem s ösztönszerüleg tártam fel
421 10|          mondtam, punktum. Soha mást. S most hogy kiforgatja a szavaimat!
422 10|            hogy már kezdek korosodni, s hogy ha mégis gyerekek lesznek,
423 10|            nyakig. Nyakig, ha mondom! S én nem leszek oka, ha elmerülünk.
424 10|              bőrével, őszbevegyülten, s fátyolos sárgás szemeivel
425 10|       porontyaival vasárnap a zöldbe, s a karján hozza haza közülük
426 10|              merte emelni a szemét! - S hogy mondja ki ezt a szót: „
427 10|         illett családi cimeréhez:~ ~- S ezt most mondja nekem?!
428 10|      szenteljen meg, gyere ide rögtön s valami ürügygyel hurcolj
429 10|               hogy lovagias ügyed van s csak bennem bizol, mert
430 10|        elolvasta ezt a sürgős levelet s kedvetlenül fogott hozzá,
431 10|     komótizált hüvös garçon-lakásában s nem mozdult ki, amig a nagy
432 10|            fel kellett magát áldoznia s mialatt a nyakkendői közt
433 10|        szeleverdi volt egész életében s az is marad. Bizonyos, hogy
434 10|               léha kalandról van szó. S én most hazudozzam a kedvéért,
435 10|              Juan-agglegényhez illik, s ugy hajtatott a szép asszonyékhoz.~ ~
436 10|           ment fel a második emeletre s fuldokolva állitott be a
437 10|             meglátta, zavart szinlelt s akadozva mondta:~ ~- Nini!
438 10|          áldozat árán meglepi az urát s most elveszik tőle.~ ~-
439 10|              hát ki veszi el tőled?~ ~S Laci sietve csókolta meg
440 10|          megmondok, vágott közbe Laci s odakiáltotta a bérkocsisnak:
441 10|        udvarlok, az isteni Szirénnek, s megigértem neki, hogy ma
442 10|              Szirén majd ki fog nézni s az megnyugtatja, ha itt
443 10|            mert tud a férfiak nyelvén s ennélfogva meglehetősen
444 10|              a félóra jól elmult.~ ~- S ilyen félkegyelmünek ad
445 10|            zsörtölődött magában Gábor s dühösen harapott bele a
446 10|        változott. A fogát csikorgatta s ugy ugrott nekem, hogy azt
447 10|              mind a két szememet.~ ~- S csakugyan visszajösz?~ ~
448 10|               dolgot békésen elinteni s te még az éjjel megverekszel.~ ~-
449 10|           megverekszel.~ ~- Gyönyörü! s még te mondtad nekem, hogy
450 10|               többet, kikergetne.~ ~- S te akkor kétségbe esnél,
451 10|    lelkendezve ölelte meg a feleségét s a fülébe sugta:~ ~- Nem
452 10|                egy-két pohárka jó bor s olyanok leszünk, mint az
453 10|       megállani, hogy el ne forduljon s hirtelen le ne törölje azt
454 10|           vidám ebben a nehéz órában, s igy okoskodott: „bizonyosan
455 10|             pedig egyre az órát nézte s valahányszor Gábor a pohárhoz
456 10|          akkor majd vakon vagdalódzik s még beleszalad az ellenfele
457 10|        Tizenegy órakor erővel felállt s igy szólott:~ ~- Nem valami
458 10|              magamat; kisérjenek haza s aztán nem bánom, még egy
459 10|               csakugyan hazáig mentek s a kapuban kezet csókoltak
460 10|             Mariska megcsókolta Lacit s remegő hangon sugta:~ ~-
461 10|           kocsis a lovak közé csapott s Gábor elfojtott dühvel nézett
462 10|             angyal van a kalitkájában s ő egy szárnyasegér odujába
463 10|                  Hevesen indult utnak s gyors mozdulatával belé
464 10|          egyszerre nyultak a zsebökbe s kicserélték a névjegyöket.~ ~
465 11|            emlékkönyv.~ ~Elesteledett s utközben meg kellett szállnia
466 11|                  Ott éppen vásár volt s alig tudott a sáros országuton
467 11|              birtokosság”, még maradt s a jó vásár után vigan huzatta
468 11|             vendég látta a töprengést s bizonyos nyomatékkal igy
469 11|              mohón rohant volna hozzá s bizonynyal igy szól vala: „
470 11|               hogy lekapja a sipkáját s az előkelő budapesti (!)
471 11|            Balatoni Elemér mosolygott s leereszkedőleg veregette
472 11|               mielőbb vacsorát kapjak s aztán nyugodni térhessek,
473 11|             tenyeres-talpas szolgálót s ráförmedt, hogy vigye a
474 11|               pedig ugrott a konyhába s disznóoldalast rendelt gombóccal,
475 11|           végig fésülgette sűrű haját s ábrándos szemmel nézvén
476 11|            sejtelmeik vannak.~ ~Leült s kezébe vette a kékbársonyos
477 11|          bizonynyal egy jó anya irta, s az ilyen érzelmeket csak
478 11|     emlékkönyvét forgatja ujjai közt; s azok a mondások, a mik a
479 11|    bimbónyilás korának szeret nevezni s amivel egyidejüleg meg szokták
480 11|             önmagától Balatoni Elemér s ösmert fantáziájával mindjárt
481 11|         disznóoldalast meg a gombócot s a költő érdeklődése ezáltal
482 11|              teremtés nagyot röhögött s felelet nélkül futott ki
483 11|            vacsora cimén eléje került s aztán hozzá fogott, hogy
484 11|         elfogták a mélabus hangulatok s folyvást érdekes tervén
485 11|          tervén gondolkozva, ihletett s átszellemült arccal engedte
486 11|               engedte át végre testét s lelkét az álmok tündérének.~ ~
487 11|              folytatott szeretkezését s a nagylelkek nonchalance-ával
488 11|                Többször agyához nyult s jól ösmert bánatos mosolya
489 11|              ezt az édes-édes könyvet s el fogja tenni apró kincsei
490 11|             egyszer egy fényes meteor s egy szerény ibolya által
491 11|               lánglelke sziporkáit!~ ~S a költő szinte égő arccal
492 11|             penna nem volt a szobában s lázas gyorsasággal irt tele
493 11|           kocsiszakasz egyik sarkában s szelid gyönyörrel adta át
494 11|            bizonynyal kiderült minden s a szende angyal felmagasztosult
495 11|             emlékkönyvvel a mamájához s majdnem sirva, duzzogva
496 11|               kisasszonyka pityeregve s az elkényeztetett leánykák
497 12|       harmadik zászlóalj legfiatalabb s egyszersmint legvidámabb
498 12|              ezredes ajtaján kopogtak s belépett Bánki hadnagy.~ ~
499 12|             Aztán megcsóválta a fejét s azt mondta: - Ezredes ur,
500 12|                igazi Szibéria van itt s ut nincs a hóban sehol.
501 12|          Nekem könyörgő levelet irtak s én borzadok az asszonyok
502 12|          vitatkozni. Parancs-parancs, s aki alantas tiszt, az tanuljon
503 12|              menjek. Most lesz, irták s egyre hivogatnak; pedig
504 12|        indulatu ló volt ugyan a sárga s nagyon értett hozzá, hogy
505 12|             kinyitotta asztalafiókját s nagy keresgélést müvelt
506 12|                ha játékos kedve volt. S végül ott pihent az az ócska
507 12|           elkéstek a jóváhagyásokkal, s most nekem kellett az ezred
508 12|               sápadt el Bánki hadnagy s elhallgatott. Röstelte,
509 12|         Haggart ezredes odament hozzá s megsimogatta a fejét.~ ~-
510 12|           tökéletesen befujta az utat s az ezredes öreg sárgája
511 12|            hasonló kis bosnyák viskók s következett az igazi sivatag,
512 12|                föl-szétszórja a havat s forgó oszlopokba gyüjtve
513 12|               sárga egyre jobban fujt s gőzfelhőbe burkolva dagasztotta
514 12|        nyeritéssel kapta vissza magát s alig mert megmoccanni. Az
515 12|           hősöknek való elmulással.~ ~S az elmulás gondolata megint
516 12|             ágyat látott képzeletében s azon szenvedő, beesett arccal,
517 12|            tisztecske leszállott róla s kantáron vezette, térdig
518 12|           rostává fujja egész testét, s örökre megdermeszti. De
519 12|           veszettül vakmerőkké váltak s itt is, ott is mutatkoztak
520 12|         bukott a sárga egy árok jegén s kimarjult a lába. Nem mehetett
521 12|           főbelőtte a szegény állatot s fásult közönynyel törte
522 12|                  Bánki elfordult tőle s lihegve folytatta az utját.~ ~
523 12|               hogy eltéveszti az utat s a havas szakadékok közt
524 12|      futkostak a bosnyák hegyek közül s tépték, marcangolták, de
525 13|              orvoslásra volt szüksége s igy - ámbár testi egészsége
526 13|        szeretném látni; orvosa voltam s ugy hallom, vágyik utánam.
527 13|          utakról el volt söpörve a hó s a zuzmarás fák ugy borultak
528 13|           Váratlanul jött a markolása s amint meglóditott, majd
529 13|           kiszállt, megcsökönyösödött s nem akart felmenni a lépcsőn.
530 13|          éppen a háta mögött állottam s a mint megfordult, valósággal
531 13|          doktor Lang kitárta a karját s felém közeledett. Arckifejezéséből
532 13|       öleléssel, hát közbevágtam:~ ~- S természetesen addig tartotta
533 13|              összeszoritotta a száját s fagyosan nézett végig.~ ~-
534 13|             azt hiszi, hogy kár volt? S ha az őrjöngő engem fojt
535 13|              ha sikerül neki a szökés s az emberek közé visszatérve
536 13|             hajóskapitány a tengeren. S ha én itt megölök egy embert, -
537 13|           elpusztitom a föld szinéről s emlékét is kitörlöm az élet
538 13|              a mánia vigyorog feléjök s az idiotizmus meg a dementia
539 13|             Most már elfordultam tőle s szó nélkül indultam kifelé
540 13|            vonagló arccal ugrott elém s tele torokkal orditotta:~ ~-
541 13|               Vad erővel ugrott nekem s torkon ragadott. Nem birtam