Rész

 1  1| öngyilkos lenne valaha: követném őt az önkézzel okozott halálba.~ ~
 2  1|           hogy épp ugy fel lehet őt a további kötelezettség
 3  2|   tréfált vele.~ ~Ákos kacagott; őt legkevésbbé sem bántotta
 4  2|         innen: magamra vállaljam őt? Annál inkább, mert ugy
 5  2|    erőmet összeszedve iparkodtam őt visszatartani épp oly őrült,
 6  2|        jön Budapestre s ilyenkor őt is felkeresi, minthogy annak
 7  3|         ábrándoztam, egyre nézve őt, az imádottat, aki az enyém
 8  3|      egész világé.~ ~Elképzeltem őt, visszatérve az emberek
 9  4|   mélységek vannak.~ ~Kornéliusz őt szerette, csudálattal és
10  4|           Mért választotta éppen őt az az asszony, hogy kisérője
11  4|  borzalmas rémálma fogja üldözni őt szünetlenül?~ ~Amikor szökni
12  5|        fejét.~ ~- Nem édes, nem. Őt te nem ösmered. Az is éppugy
13  6|          a kocsirázás lassankint őt is elaltatta.~ ~- Marchegg!...
14  8|      nyomták Wertheim-kasszáját; őt magát ösmerte mindenki,
15  8|          de olyan asszonyra, aki őt magát a pénze nélkül komolyan
16  8|         A kinek szeme volt, mind őt kereste. Ki az a „csoda”,
17  8|     Pedig Barczikay nem is látta őt, csak azt a zavaros tengert,
18  9|          A katona volt az oka.~ ~Őt várta a kis néni; - mindig
19 10|     lehet annak ellentállani. Te őt nem ismered. Mikor meghallotta,
20 12|       hogy valamennyi tiszt közt őt kedveli az ezredes legjobban,