Rész

 1  2|        eddig ur voltam; - s még mosolygott is hozzá, keserü lemondással.~ ~
 2  2|       Budapesten. Jenő keserüen mosolygott és berakta a vörös krajcárokat
 3  2|       ifjabb Sas arculatán. Igy mosolygott, mikor reggel fölkelt s
 4  2|       talált az ágya előtt; igy mosolygott, ha ebéd után, mikor fekete
 5  2|       este a lefekvéskor is igy mosolygott, mert mindig eszébe jutott,
 6  2|    megesett, hogy Ákos gunyosan mosolygott, mikor öcscsét látta s ha
 7  2|       ragyogóvá tette vonásait, mosolygott s alig tudta visszafojtani
 8  2|       járhatott volna az eszén. Mosolygott és igy szólt:~ ~- Hát nem
 9  2| kapitány meghallotta s ravaszul mosolygott.~ ~- Azt én jobban tudom, -
10  3|        nem pattant.~ ~Akkor már mosolygott. Mint a hogy az őszi rózsa
11  4|    hagyom!”...~ ~Valamikor ő is mosolygott, ha többi udvarlója kicsufolta
12  6|         asszonynak.~ ~Marzsolén mosolygott.~ ~- Borzas vagyok, ugy-e?~ ~-
13 11|    éjszakára.~ ~Balatoni Elemér mosolygott s leereszkedőleg veregette
14 11|         nézvén az emlékkönyvre, mosolygott.~ ~Mélán és sokat mondólag
15 11|         Mélán és sokat mondólag mosolygott, ahogy a költők szoktak,
16 13|       kérdeni öntől.~ ~Fanyarul mosolygott. - Hm! én itt itthon vagyok.~ ~-
17 13|  maradnék.~ ~Megint olyan busan mosolygott.~ ~- Nem is való az akárkinek.