Rész

  1  1|             minthogy nagyon fontos és rendkivül sürgős ügyben
  2  1|          de hát kliens csak kliens és elereszteni esztelenség
  3  1|       Király a nevem, orvos vagyok és meglehetős praxisom van
  4  1|    elegendőnek tartja a bemutatást és az „esetet” szeretné hallani,
  5  1|     állapotának. - Alig egy órája. És én most a legkinosabb helyzetben
  6  1|           hogy eljárása szokatlan, és igy mentegetődzni iparkodott. „
  7  1|       Ezelőtt tiz évvel házasodtam és kimondhatatlanul boldog
  8  1|        kellett megemlékeznie, sirt és a haját tépte. Azután mély
  9  1|          nincs az anyagi világban, és tudom, hogy micsoda perverzus
 10  1|      otthon, a magányos szobámban, és ugy nézett rám, mintha azt
 11  1|          hogy elszakitsalak „tőle” és visszakapjalak magamnak.
 12  1|          az életed az enyém!...~ ~„És - folytatta aztán a betegem -
 13  1|        fává változnak a lábszáraim és nem birok mozdulni; neki
 14  1|           ül éjjel az ágyam szélén és szemrehányással néz rám,
 15  1|        mögött van, onnan int nekem és hiv, nézze! nézze!...”~ ~
 16  1|         kibirni. Meg kell hallnom. És nincs más, mint a méreg,
 17  1|          hirtelen azt mondom neki: és hogy minden kétségünk ki
 18  1|  átszellemült. Végtelen megnyugvás és megkönnyebbülés ült vonásaira. -
 19  1|           egyet fordult maga körül és hanyatt vágódott, mint egy
 20  1|         szép kert van a ház mögött és egy faunszobor szökőkuttal.
 21  1|       szólt vontatottan az ügyvéd. És elkomolyodva vezette le
 22  2|        gyerekekkel meg a kántorral és elkezdte bucsuztatni lassu,
 23  2|           kissé sovány; arca finom és jóságos kifejezésü; a talpig
 24  2|   Nagyvárosi dandy; minden elegáns és ujdivatu rajta, fekete szalonruhájának
 25  2|         vágtatva érkezik egy lovas és megáll a kuria előtt. Nem
 26  2|           csak kötőfék; tajtékozva és reszketve a fáradtságtól
 27  2|             A pap szeliden köszönt és elment, az emberek elkezdtek
 28  2|         tüző nap kiszitta a szinét és megfonnyasztotta; ettől
 29  2|             Itt, a kiengesztelődés és béke otthonában, meg kellett
 30  2|           volt, valahányszor rólad és a pályádról beszélt.~ ~Jenő
 31  2|      homályos képek, minden kopott és dohos. Az öreg Sas sohasem
 32  2|            emberek. Ákos felállott és kinyitotta az egyik ablakot,
 33  2|    szárnyából, világosság áradt ki és hosszu fénycsikot rajzolt
 34  2|       szegény asszony még virraszt és imádkozik. A gyász e tanyáján
 35  2|           kocsin, lóháton; ragyogó és meleg volt az élet, tele
 36  2|            élet, tele reménységgel és gondtalansággal.~ ~Hány
 37  2|        hiába hogy huszárkapitány.” És mindegyik hozzálátott serényen,
 38  2|           Jenő keserüen mosolygott és berakta a vörös krajcárokat
 39  2|           közben olyanokat nyögött és sóhajtott, hogy Róza, az
 40  2|          azért gyöngéd akart lenni és türelmesen viselte sorsát.
 41  2|     rágyujtott apja öblös pipájára és nagyokat pöfékelt; ugyanakkor
 42  2|           kis fehér főkötő vidámmá és barátságossá tette szelid
 43  2|          ölelni, csókolni az apját és le nem ment többet a nyakáról
 44  2|         arcán. Ákos oda ment hozzá és félkarjával gyöngéden megölelte
 45  2|       gunyos megjegyzést s büszkén és emelt fővel lépett elő az
 46  2|            a bátyja s ép oly bátor és nemes is egyszersmind.~ ~-
 47  2|            jogom, - mondta.~ ~Ákos és Róza meglepetve néztek Jenőre.
 48  2|         semhogy két ilyen egyszerü és egyenes gondolkodásu embernek
 49  2|         volna az eszén. Mosolygott és igy szólt:~ ~- Hát nem természetes
 50  2|           kis legény volt, az élet és az egészség maga, oly izmos
 51  2|           egészség maga, oly izmos és erős, hogy bátran idősebbnek
 52  2|    látszott; másrészt meg egyszerü és tapasztalatlan lelke pillanatig
 53  2|            abban, hogy ugy van jól és helyesen minden, a hogy
 54  2|            a miben a férfiu erélye és akarata nyilvánulhatott.~ ~
 55  2|            a bátyjától, a ki nyers és keresetlen modorában beszélt
 56  2|             hogy még Róza is, a hü és finom Róza, mintha átpártolna
 57  2|            olyan nemes, uri modoru és tanult emberré vált volna,
 58  2|            mert az ő természetével és egész lényével majdnem a
 59  2|   keresztül, mint azok a sokat élt és sokat csalódott emberek,
 60  2|       csalódásaik szinteréhez köti és visszavonulnak egy magányos
 61  2|         zárdába, a hol az istennel és a sorssal végkép kibékülnek.
 62  2|            nagy szeretetet érzett, és semmi áron se egyezett bele,
 63  2|      nyakkendős világfi s szivesen és aggodalom nélkül rá merte
 64  2|      vágtatott; Jenő nyomában volt és aggódva csititotta.~ ~Mikor
 65  2|            kis Bandi halálsápadtan és mozdulatlanul feküdt a földön,
 66  2|    szobájában a széles bőrpamlagra és sirt. Nem törődött vele,
 67  2|       jobban töltsem az időt.~ ~Ur és gavallér voltam, de hiába
 68  2|                 Ez az! - kiáltotta és megütötte.~ ~Csak egyszer,
 69  2|        nyugodtan meghajtotta magát és elment a megbizottaival.
 70  2|        Endre egyszerü földbirtokos és bérlő; minden évben egyszer
 71  2|       özvegytől rohantam Wallonhoz és leszidtam, mint egy kölyköt;
 72  2|         dragonyos tiszt hallgatott és tűrte a korholást.~ ~- Öltözzél
 73  2|     komoran csatolta fel a kardját és engedelmeskedett. Könnyelmü
 74  2|           ember lassankint iszákos és igy megbizhatatlan lett.
 75  2|         bátya s elvesztettem testi és lelki ruganyosságomat, érzem,
 76  2|          Menj, nézd meg a kis fiut és maradj mellette; osztozzál
 77  2|          tengődés korszaka volt ez és semmi sem mutatott arra,
 78  2|            magát, hogy türelmetlen és izgatott, anélkül, hogy
 79  2|         körülötte, fölötte, benne, és eltöltötte vágyakkal, akaraterővel,
 80  2|            oly cél, a melyért élni és dolgozni érdemes; a mig
 81  2|          ez melegséget terjesztett és megelégedést teremtett.~ ~
 82  2|           kis teremtésnek a védője és vezetője legyen s jóvá tegye
 83  2|          legyen s jóvá tegye benne és általa mindazt a mit az
 84  2|         néven.~ ~Másnap, harmadnap és ezután mindig ugy közeledett
 85  2|         ráösmerni. Igazi tisztelet és nagyrabecsülés volt az özvegygyel
 86  2|           összeráncolta a homlokát és egy pillanatig azon tünődött,
 87  2|          jól magadat, mig fiatalon és gazdagon lepkeként csapongtál
 88  2|           egy nőnek, akit szeretsz és becsülsz: akkor megnyugszom
 89  2|         szép idők, a mikor az élet és a szeretet melege hevitett
 90  2|    közbekiáltani, hogy mindez okos és becsületes, hát miért nem
 91  2|        eszemet megzavarta: „Szivem és kardom az öné...”~ ~Jenő
 92  2|              Bolond az, aki időhöz és külsőségekhez köti a gyászt;
 93  3|              Nemsokára jött valaki és ajtót nyitott.~ ~Egy meglehetősen
 94  3|            összeölelkezett.~ ~Sirt és kacagott mind a kettő s
 95  3|       minden, de minden, a mi volt és a mi soha sem lesz többet.
 96  3|       olyankor, hogy hallgatódznak és halkabban beszéltünk, hogy
 97  3|          támad megcsókolni a kezét és leborulni előtte, mint egy
 98  3|            imádottat, aki az enyém és mégis az egész világé.~ ~
 99  3|            egyedül az enyém, isten és emberek előtt, az oltárnál
100  3|            az éjszaka!... A magány és elhagyatottság e rideg éjszakája! -
101  3|         itta meg a kávéját. Másnap és harmadnap. És azután mindig,
102  3|      kávéját. Másnap és harmadnap. És azután mindig, folytonosan.~ ~
103  3|   szaporodnék, Béla folyvást álmos és rosszkedvü. Hisz minden
104  3|           Nem jöhet hozzánk senki, és mi sem megyünk már sehová
105  3|           a világ elől.~ ~Sok guny és sok elégedetlenség volt
106  3|     Mármarosiné megnézte a cimzést és sietve dugta zsebébe a papirost.~ ~
107  4|           mindenki iránt titkon él és ég a szivökben, aki formás,
108  4|         Mérhetetlenül szerény volt és minden mozdulatával bocsánatot
109  4|            ritka, savószin szakáll és bajusz keveredett össze
110  4|   ábrázatán, amely mindig alázatos és mindig szenvedő volt.~ ~
111  4|            mindig szenvedő volt.~ ~És ez a férfiu szeretett.~ ~
112  4|        minden képessége. Aki fehér és gyöngéd vala s a tavi nimfavirágra
113  4|           őt szerette, csudálattal és tisztelettel.~ ~Szerelme
114  4|   tisztelettel.~ ~Szerelme hü volt és eszményi. Oly tiszta, aminőnek
115  4|      számára kitalált, féltékenyen és reszketve rejtegetett, még
116  4|       meghalva, de azért csöndesen és panasz nélkül, végig.~ ~
117  4|          ilyenkor szenvedett volna és - kitért volna az utból
118  4|          boldog. Magában könyezett és tördelte a kezét. Mily remegéssel,
119  4|            hallotta, már felugrott és fülelt. Arra gondolt, hogy
120  4|         napoknak. Az asszony látta és megértette. És mert nő volt
121  4|       asszony látta és megértette. És mert nő volt ő is, akit
122  4|          rajta. Inkább bele nézett és látta a romlást és rombolást,
123  4|          nézett és látta a romlást és rombolást, ami ebben a beteg
124  4|       ebben a beteg lélekben volt. És szánalma a véghetetlenségig
125  4|   önfeláldozónak látta Kornéliuszt és szivesen, örömmel tudott
126  4|          akit a mindent kijózanitó és felüditő hegyi levegő megrészegitett:
127  4|        Mert most behunyta a szemét és nem bánja, akármilyen vagy
128  4|           elmult! ha ujra felébred és végignéz rajtad!~ ~Milyen
129  4|         érzés, hogy a tied volt ő: és hogy a tied után esengnek
130  4|          hogy át add nekik a tért, és nem mukkantál, mert semmi
131  4|                  Ezentul orditanál és marcangolnád a saját tagjaidat.~ ~
132  4|          voltál.~ ~Mindez nem igaz és nem is lehetett igaz!~ ~
133  5|        parti karambolra.~ ~Harminc és negyven év közt az ember
134  5|        tépje le a gyönyörü bimbót. És nem volt ereje, bátorsága,
135  5|           Ez a te hegyeket dönt le és tengereket szárit ki két
136  6|       mégis csak a huszárok voltak és lesznek a világ végezetéig.
137  6|            katona, akinek felesége és siró gyermeke van, nem igazi
138  6|       Néhány pillanat mulva együtt és egyedül voltak a külön szakaszban.
139  6|           csengetésig eléje állott és széles, hatalmas mellével
140  6|    kapitány ujra meghajtotta magát és szalutált:~ ~- Rahóty dragonyos-kapitány.~ ~
141  6|          nőcske, de nagyon szüzies és annyira megtelve fájdalommal,
142  6|       angyalt valaki bántani meri, és sokat mondólag csapott a
143  6|            Marzsolén aludt. Mélyen és nekipirulva, ahogy a gyermekek
144  6|         első szót. Azután gunyosan és dühösen hozzátette: aki
145  6|           Az ezredes ellentmondást és közbeszólást nem türő hangon
146  7|            lakik.~ ~Az ember látja és undorodik tőle; de azért
147  7|           a szivünkben, elátkozzuk és ha a kezünkbe kerülne, megfojtanók.
148  7|      jóbarátunk, aki „mindent tud” és sejteti velünk, hogy mi
149  7|            egyenesen a feleségéhez és semmit sem törődve azzal,
150  7|       Rádőlt az ura karjára s nagy és édes lélekzetet véve, vezette.~ ~
151  7|     tapaszsza száját az asszonyéra és ne engedje többet lélegzethez
152  7|           a sziklafalak lent, fent és oldalvást, vastagon boritvák
153  7|          Som átkarolta a feleségét és bevitte a puha mohok közé.
154  7|         magával többé, szerelmesen és büszkén kacagott; kirántott
155  8|           a kopaszodók is szivesen és vita nélkül engedték neki
156  8|            egész ember, ahogy a jó és tiszta vérü ángolhoz illik.~ ~
157  8|            szeme tudott mosolyogni és könyezni; sörénye hosszu,
158  8|        neki volt az egész világon. És ez oly büszkévé, olyan boldoggá
159  8|            Péter nyakoncsipte őket és kidobta egymásután valamennyit.
160  8|         volt aranyhaju szeretőjébe és tüntetett ezzel a szerelemmel.~ ~
161  8|      észrevenni a mások csodálatát és ugy tenni, mintha nem látnánk,
162  8|             hogy olyan gyengeszivü és még törődik a világgal;
163  8|  aranyhajért aranysörény, ugy-e?~ ~És nevettek hozzá mindaketten,
164  8|        hogy a könynyök csurgott.~ ~És mikor már jól kikacagták
165  8|         gazdája oda nem ment hozzá és meg nem csókolta a sörényét.
166  8|           aranyos haju boszorkány, és elkezdte csókolni, ölelni,
167  9|           Az első szerelem ragyogó és kimondhatatlanul boldog,
168  9|        pedig még élnek, öregek már és meggyöngült az emlékezetök.
169  9|          volt a fájdalom s a gyász és mégis elmult, megenyhült
170  9|         amelyik szirthasadékban nő és oda nem megy érte senki.~ ~
171  9|            érte senki.~ ~Fájdalmát és remeteségét tisztelték talán
172  9|       esztendőről-esztendőre szebb és kinyiltabb lett a kis katonáné
173  9|        betük közt megtartja szinét és illatát, csak épen, hogy
174  9|   Visszasirta éjszakánkint az urát és borzongó reménykedéssel
175  9|           ami érzéki lehetett nagy és magasztos vonzalmában. Emlékezni
176  9|             ölelgette éjszakánkint és csókolgatta, beletemette
177  9|     csókolgatta, beletemette arcát és szivta képzelt maradványát
178  9|           volt azt.~ ~Ezzel aludt, és olyankor boldog álmai voltak.
179  9|      bekopogtatott háziasszonyához és bemutatta magát.~ ~A szegény
180  9|    felkapta a régi katona arcképét és sokáig nézte, kezét tördelve,
181  9|          kék volt ennek is a szeme és napbarnitotta kreolszinü
182  9| telhetetlenül ölelte két szemével. És ha nem győzte kivárni: szemrehányással
183  9|     neheztelve nézett rá messziről és szomoruan intett: ...látod-látod,
184  9|           egy kárbaveszett élet!~ ~És nem volt mellette senkisem
185  9|           a katona nem volt itt.~ ~És most mégis mennyivel jobb,
186  9|         hogy itt van.~ ~Ártatlanul és kétségbeesve engedte, hogy
187  9|       Tehetetlenül, mint a gyermek és szorongva, mint a gyarló
188  9|           a semmi, a puszta levegő és láthatatlan lények beszéltek
189  9|        ereszti többet.~ ~Dobpergés és kürthang riasztgatta akkor
190  9|            cseléd. - Riadót fujtak és itt hagyták a falut. Vissza
191 10|       rendesen. Bágyadtan kelt fel és sietve öltözködött, nehogy
192 10|             mert egyébiránt pontos és megbizható hivatalnok volt.
193 10|      Remélte, hogy azzal a csöndet és békességet helyreállithatja.~ ~-
194 10|           azért, hogy sok fa fogy. És még ő beszél részvétlenségről!
195 10|           azzal kár előhozakodnia. És épen ma kár, amikor feledtetnie
196 10|      mindig ezen rágódott magában. És ime, mégis az asszony mondja,
197 10|           hogy „hivatalnokné” lesz és beérte volna azzal, hogy
198 10|         volna azzal, hogy felesége és cselédje legyen az urának
199 10|          ön nevét viselő csemeték. És a másodkézből került tegnapi
200 10|      fajtája? Mert jónak, nemesnek és sorsüldözöttnek tartottam
201 10|             mert sok verset tudott és ábrándosan sóhajtozott,
202 10|           magam emberségéből éltem és nem szorultam soha senkire
203 10|     kézmüves is jóval többet keres és annak legalább nincsenek
204 10|           mormolta sápadtan a férj és elkezdte kituszkolni az
205 10|            leszek itt.~ ~Szerelmes és egyszersmind szemérmes pir
206 10|     csókolta meg bánkódó feleségét és karon fogta Gábort!~ ~-
207 11|            citrom, narancs, ciprus és pálma mindenütt! Ah!~ ~A
208 11| csendéletfélék, gyümölcs meg fácán és nyul mindegyikén. Az ágy
209 11|  emlékkönyvre, mosolygott.~ ~Mélán és sokat mondólag mosolygott,
210 11|           A költő megevett mindent és megivott mindent, ami vacsora
211 11|         ragadott irónt, mert tinta és penna nem volt a szobában
212 12|        csuszamlás, csak egy botlás és könnyen ott marad mindörökre.~ ~
213 12|     Sprecsa völgye irányában.~ ~Ló és lovas egyaránt jól állta
214 12|         beesett arccal, haldokolva és ő érte imádkozva feküdt
215 12|           lecsöppent a köpenyegére és ott megfagyott.~ ~A sárga
216 12|   elzsibbadt.~ ~Mindene fájt; éles és szuró nyilalásai voltak;
217 12|        tenyerébe ne hajtsa a fejét és kétségbeesett gyermek módjára
218 13|          egy kanyaritás a vállokon és már rajtok a kényszerzubbony,
219 13|          Itt legyenek önök tudósok és bölcsek!...~ ~Fel tudom