Rész

1  1|        ő már eleget szenvedett, annyit, amennyivel levezekelhette
2  2| megerőltetni a fejét. Mindössze annyit sejtett, hogy az eddigi
3  2|        voltam.~ ~Elmondtam neki annyit, a mennyi okvetetlenül szükséges
4  3|         Dani, az én Danim. Mert annyit mondhatok, hogyha Mármarosiné
5  3|     sántikál a poéta ur, amikor annyit látogatta a nénjét, a mi
6  6|     magában a kapitány, de csak annyit mondott: igen.~ ~Mikor a
7 10|    sanyarusága se rontott rajta annyit, mint ez a családi boldogságban