Rész

  1  1|        mélységesen szomoru arca mindjárt azt a gondolatot keltette bennem,
  2  1|                  gyógyitásra. Elém áll s azt mondja: „Uram, olyan bizalommal
  3  1|              harc már félig őrültté tett azt mondta nekem: édes fiam,
  4  1|            hatottak rám azok a dolgok.~ ~Azt mondja nekem az én „betegem”:
  5  1|                és ugy nézett rám, mintha azt mondaná: Elmentem, mert
  6  1|                 amint a törvény felmenti azt az adóst minden fizetés
  7  1|               el-elgondolkodik, hirtelen azt mondom neki: és hogy minden
  8  1|                  Vadai, a mikor az orvos azt erősitette, hogy a Galagonya-utca
  9  2|                  szülői gyöngédségeket s azt a nehány ezer forintot,
 10  2|                 akart csinálni belőled s azt gondolta, hogy addig is,
 11  2|            szólitotta s a cselédség csak azt teszi hozzá, hogy ténsasszony.
 12  2|          rajzolva a sötétes falakra.~ ~- Azt hiszem, öcsém, épp a legjobbkor
 13  2|            elusztak a zöld asztalon! Még azt sem igen mondhatom, hogy
 14  2|               valami nagy megfontolással azt mondta hirtelen: - Nohát
 15  2|              kiosztjuk a szerepeket. Te, azt hiszem, egy kicsit ügyvéd
 16  2|                 nap, hogy ki mit szeret? azt csináltatott ebédre, vacsorára.
 17  2|               másikról nem is beszéltek, azt nem látták egész nap, bent
 18  2|                  a pörös iratokkal. Hadd azt egy pár napig, gyere inkább
 19  2|             beteljesült. Ákos elutazott, azt állitotta, hogy pár napig
 20  2|             találkozott dandy-öcscsével, azt sem igen tudta már, hogy
 21  2|                  arra volt hivatva, hogy azt a nagy ellentétet, mely
 22  2|               szóba kelljen vele állnia. Azt se tudta, hogy szólitsa?
 23  2|               két házigazda beleegyezése azt jelentette, - ragyogóvá
 24  2|                 hagyta, hadd ömlengjen s azt gondolta magában: Milyen
 25  2|                eltiltják tőlem a fiamat. Azt ki nem álltam volna, akkor
 26  2|                 kicsinyhitü? Hogy hivják azt a lurkót?~ ~- Bandi!...
 27  2|             átmelegitette, Jenő legalább azt állitotta, hogy lehetetlen
 28  2|                 az utazásra.~ ~Nem lehet azt leirni, hogy milyen boldog
 29  2|                 a könye csorgott, azután azt mondta, hogy csak feküdjem
 30  2|                 dolga van az irodájában, azt el kell végeznie.~ ~Szót
 31  2|                   de semmi magyarázat.~ ~Azt még tudom, hogy nevető görcsöt
 32  2|         érdeklődést; Ákos pedig, - ámbár azt gondolta, hogy az élet labirintjában
 33  2|             tarkát.”~ ~- Ugyan ne rontsd azt a fiut, - dörmögött ilyenkor
 34  2|                  hogy bántja a dolog. De azt kicsinálta, hogy Bandi egy
 35  2|               veresége tökéletes legyen, azt kellett tapasztalnia, hogy
 36  2|                valami céljának lenni, ha azt nem akarta, hogy megölje
 37  2|                 közé, de mégsem lehetett azt mondani, hogy a veszély
 38  2|              zárva. Rózát megnyugtatták, azt mondták neki, hogy csupán
 39  2|                 sem tudjuk, egyszer csak azt érezzük, hogy egész életünkre
 40  2|            emberek közé tartozott, a kik azt hiszik, hogy rájok nézve
 41  2|                 mennyire igazat mondott. Azt én jobban láttam. Ily állapotban
 42  2|              egyenesedett ki mellette.~ ~Azt hittem, elsülyedek szégyenletemben;
 43  2|           következő néhány órát, elég ha azt mondom, hogy életem legkinosabb
 44  2|                  megőrüléstől, tombolt s azt kivánta, hogy élet-halálra
 45  2|             kiegyenlitésről, pedig nekem azt sugta valami, hogy borzasztó
 46  2|                 az ellenfél küldötteinek azt a különös ajánlatát, melyet
 47  2|                 végtelen édesnek találna azt, hogy egy gyámoltalan kis
 48  2|             nyüge alól, feledd el végkép azt a világot, amelyben csak
 49  2|            akarod, könnyen megtalálhatod azt a mágnest, mely azután mind
 50  2| változatosságában sohasem tévesztette el azt az utat, a mely a kényes
 51  2|             katona előtt; egy belső hang azt sugta neki, hogy a bátyja
 52  2|           engedje át a saját testvérének azt az asszonyt, aki bátyja
 53  2|                 ravaszul mosolygott.~ ~- Azt én jobban tudom, - mondta. -
 54  2|                  hallanám: siessetek!... Azt a szomoru történetet pedig
 55  2|               szenteled, hogy kárpótolod azt a szegény asszonyt.~ ~Az
 56  2|              asszonyt s fölkiáltott:~ ~- Azt hiszem, ez egyszer egész
 57  2|              felé.~ ~- Vártalak kis apa, azt hittem megcsókolsz, mielőtt
 58  2|                 melynek láttára bárki is azt gondolta volna: a kettő
 59  3|                lépcső mellett megtalálta azt a számot, a mit keresett;
 60  3|               fölöttünk a lomb közt s mi azt hittük olyankor, hogy hallgatódznak
 61  3|                   Ezzel éppen kitöltötte azt a kis időt, a mi az alatt
 62  3|         elsorvasztja a testét, elfásitja azt a csudálatos magasztos lelkét,
 63  3|              heviti a pezsgő. - Én látom azt csak, hogyan kinlódik, hogyan
 64  4|     ingerlékenységét sejtjük bennök; meg azt a soha nem nyugvó, nem szünetelő
 65  4|            sápadt, fakóba hajló arcszine azt a véleményt kelthette, hogy
 66  4|                 embert.~ ~Szerette volna azt mondani neki: „nézze, ne
 67  4|                 a szive.~ ~Érezte megint azt a nagy gyötrődést, amin
 68  5|                 ujra, meg ujra átfutotta azt a néhány szót: „Sürgős!” -
 69  5|             kezdett zugni, zsibongani.~ ~Azt hitte, megfullad. Egy pillanat
 70  5|                  összehordanom apránkint azt a földet, amibe aztán elültethetlek;
 71  5|                  szólt hozzá az asszony. Azt mondta neki: fiam! Arra
 72  5|                    te!... - Én megfojtom azt az embert.~ ~- Bolond. Hisz
 73  6|        emlegették a bécsi jockey-klubban azt a bon-mot-t, ami ott annyira
 74  6|               már ebben a szakaszban, de azt ne láthassa, hogy hányan.~ ~
 75  6|                 nő talán nem is hallotta azt. - Üljön le kapitány ur,
 76  6|            Nagyon szigoru ember az apám. Azt hiszi, hogy erős akarattal
 77  6|                 a válópört. Értetted?... Azt akarom, hogy egy-kettőre,
 78  7|          vigasztalása.~ ~Persze, most is azt bontja fel előbb. Édes az,
 79  7|                 Vigyázzon! egy jóakarója azt tanácsolja, hogy siessen
 80  7|               hallja a sátán suttogását. Azt a gazembert, aki igy meg
 81  7|                elé villájával a semmibe. Azt a láthatatlan gazembert
 82  7|               Somné hazaküldte a kocsit; azt mondta a kocsisnak, hogy
 83  8|                  Hát azután?!~ ~Bánja is azt, aki szerelmes! Kivált aki
 84  8|               csoda”, a ki ugy behálózta azt a világot? Az előkelő uri
 85  8|                  hogy igy lesz, csakhogy azt hitte, könnyü lesz azzal
 86  8|               olyan hirtelen beleőrült s azt gondolta: mi lenne akkor,
 87  8|          Barczikay nem is látta őt, csak azt a zavaros tengert, melynek
 88  9|               emlékezetök. Elfelejtették azt a bodrosfejü babát, aki
 89  9|                  szivében, ó az a pokol! Azt meg kell érezni féltékenyen
 90  9|                gyónta. Egy inget őrzött; azt szorongatta, ölelgette éjszakánkint
 91  9|     megőrizhetett. A katona viselte volt azt.~ ~Ezzel aludt, és olyankor
 92  9|               tördelve, sóhajtozva.~ ~Ha azt mondta volna valaki, hogy
 93  9|                 vette róla a tekintetét; azt a szép szelid szemét, amelyben
 94 10|                  a férfi, hallgattasd el azt a komisz kölyköt, mert mindjárt
 95 10|                 tegezte, ami rendszerint azt jelentette, hogy komolyan
 96 10|           esztendők óta hordozta magában azt a nagy lelki betegséget,
 97 10|                 feledtetnie.~ ~- No, ami azt illeti, hagyjuk, vágta oda
 98 10|                 fogát. - Csak nem akarja azt állitani, hogy én erőltettem
 99 10|                  nem is én.~ ~- Nem ön?! Azt mondja, hogy nem ön!...
100 10|              hogy szálljon a könyörület; azt hittem, imádni fog, ha lemondva
101 10|          esküszöm! De maga a viseletével azt a gondolatot keltette bennem,
102 10|               nem! Ellenkezőleg. Én épen azt mondtam, hogy családi összeköttetéseimre
103 10|              szavaimat! Hát nem folyvást azt beszéltem, hogy én egy családot
104 10|               jutni, minden áron. No, én azt nem mondom. Hiszem, hogy
105 10|                karján hozza haza közülük azt, aki már nem birja gyalog.
106 10|                 el hazulról. Legjobb, ha azt mondod, hogy lovagias ügyed
107 10|       terpeszkedett el a kocsi ülésén.~ ~Azt gondolta magában, hogy bizony
108 10|         átszellemülve képzelte el apróra azt a boldogságot; ha ő lenne
109 10|              lenne az, akinek joga lenne azt mondani - otthon!~ ~Laci
110 10|                felséges teremtés ez; hát azt hiszed, hogy el birtam tőle
111 10|                 s ugy ugrott nekem, hogy azt hittem, rögtön kiveszi mind
112 10|              bandzsitott Gáborra, mintha azt vizsgálná, hogy komolyan
113 10|              Tudod mit, Gábor, neki majd azt mondjuk, hogy nem lehetett
114 10|                 s hirtelen le ne törölje azt a két fényes, cseppfolyós
115 10|                  itt kiszállok; most már azt hiszem, nincsen rám szükséged.~ ~-
116 11|              öltönyét. Egész viselkedése azt mutatta, hogy alig van ezen
117 12|                 ujra a forrongás bombái, azt senki sem tudhatta.~ ~Az
118 12|              Aztán megcsóválta a fejét s azt mondta: - Ezredes ur, az
119 12|            Szegény sárga!... Mintha csak azt inditványozná az ezredes,
120 12|              amelyben nem találhat utat, azt könnyü kitalálni.~ ~- Nincs
121 13|                  egy szabad napom, akkor azt tehetem, ami tetszik. Ma
122 13|                  meddig állja ki itt? Én azt hiszem, egy hétig sem maradnék.~ ~
123 13|           rövidesen jegyeztem meg: - Biz azt kár volt tennie doktor Lang;
124 13|            fagyosan nézett végig.~ ~- Ön azt hiszi, hogy kár volt? S
125 13|          emelkedő hangon:~ ~- Mit tudják azt önök odakint, hogy miféle
126 13|                  nekem szent jogom! Önök azt hiszik magokról, hogy tudnak