Rész

  1  1|              ha már itt van.~ ~- Az én esetem megrenditő, - kezdte
  2  1|           bocsátom, ügyvéd ur, hogy én a pályámat nemcsak a megélhetés
  3  1|   állapotának. - Alig egy órája. És én most a legkinosabb helyzetben
  4  1|         mert nekem meg kell halnom, én az öngyilkosságot el nem
  5  1|             válassz közöttünk, mert én a te kettős életedet ki
  6  1|         életedet ki nem birom. Abba én nekem bele kell halnom,
  7  1| legkegyetlenebb bizonyosság, ami az én tragédiámat befejezheti.
  8  1|            a démontól, aki miatt az én angyalomnak meg kellett
  9  1|            igy folytatta:~ ~- Uram, én le nem irhatom önnek, hogy
 10  1|       dolgok.~ ~Azt mondja nekem az én „betegem”: Uram, azóta,
 11  1|            el, mit tettem, mert nem én vagyok itt érdekes, hanem
 12  1|      megholtak; itéljen hát a sors. Én két pohár vizet teszek most
 13  1|         mindent kiderithet. De most én mit csináljak? Engem az
 14  1|             lakik ön, orvos ur?~ ~- Én? a Galagonya-utca huszonhárom
 15  2|           mely szegény apánkat néha én irántam hangolta nagyobb
 16  2|             vetett reménykedésében. Én még csak megtettem a magamét
 17  2|       köreid sokat emésztettek, hát én se nagyon maradtam hátra
 18  2|             legkevésbbé a játékban. Én csak vesziteni tudok; azok
 19  2|          habozás nélkül felelt.~ ~- Én itt maradok, mondtam. Nekem
 20  2|       hirtelen: - Nohát itt maradok én is, leszek paraszt, ha eddig
 21  2|      szoknod; nekem semmi az egész; én az életem kétharmad részét
 22  2|             ügyelsz a háznépre, mig én a pusztát járom; Róza asszony
 23  2|     elintézéséhez jogtudomány kell; én ahhoz nem értek, én mindjárt
 24  2|           kell; én ahhoz nem értek, én mindjárt neki látok a gazdálkodásnak;
 25  2|       gyönyörüségével.~ ~- Igen, az én szegény uram, a ki tiz évvel
 26  2|            a mi itt maradt nekem az én bálványomtól.~ ~Mióta az
 27  2|        megint elaludt a gyermek, az én édes uram elkezdett engem
 28  2|           nekem, minthogy mindig is én őriztem. Utoljára még egyszer
 29  2|           hogy ott szakadjon meg az én szivem is, ha hiába küzdök
 30  2|          kis sebbel a halántékán.~ ~Én nem tudom, hogy miből teremtett
 31  2|       magához vett.~ ~„Most önök az én parancsolóim!”~ ~A szegény
 32  2|          mondta, - a fiának ezentul én leszek az apja.~ ~- Adja
 33  2|             hang az ablak mellől, - én akarok az apja lenni!~ ~
 34  2|            nem természetes az, hogy én, aki egész életemet itthon
 35  2|        zongorát s irjatok verseket, én majd gondoskodom szórakozásáról.~ ~
 36  2|             s végre megszólalt:~ ~- Én is sajnálom a gyermeket,
 37  2|        mennyire igazat mondott. Azt én jobban láttam. Ily állapotban
 38  2|             Kondor.”~ ~Elkéstünk!~ ~Én nem tudtam akkor, hogy ki
 39  2|  eljárásomat, - érzem, hogy részben én is oka vagyok.~ ~Most már
 40  2|         testvér, hogy miért akartam én a kis Kondor Bandinak apja
 41  2|         később áthelyezték.~ ~- Hát én majd megmondom. A szerencsétlen
 42  2|             az ilyen nyomorék, mint én, ugy sem sokat lendithetne
 43  2|         eszedbe ez a terv, a melyre én soha, egy pillanatig se
 44  2|            életet mind a ketten. Az én kockám el is van már vetve
 45  2|          nincs igazam? Régen nézlek én már benneteket; néha fél
 46  2|        ravaszul mosolygott.~ ~- Azt én jobban tudom, - mondta. -
 47  2|           megfeledkeztél rólam, hát én jövök hozzád.~ ~Simon szidástól
 48  2|            előre!” - kiáltotta:~ ~- Én, a legidősebb Sas, a család
 49  3|             ha el nem vesz Dani, az én Danim. Mert annyit mondhatok,
 50  3|          tele vagy te költészettel. Én csak arra emlékszem, hogy
 51  3|            Hiszed, vagy nem hiszed, én mindjárt kitaláltam, miben
 52  3|         benne. Aztán, a mig pihent, én ábrándoztam, egyre nézve
 53  3|        emberek közé, a kik elfogják én tőlem; láttam, hogyan ünneplik,
 54  3|           inkább heviti a pezsgő. - Én látom azt csak, hogyan kinlódik,
 55  3|            felolvassa nekem, - mert én vagyok első közönsége, -
 56  3|        kelteni? Hogy nem únom-e még én is, a kit valaha annyira
 57  5|             ennek az embernek adtam én el a fiatalságomat, a hüségemet,
 58  5|           Ne mentegessen; jól tudom én, hogy mit beszélek; persze,
 59  5|          mit beszélek; persze, csak én tudom, senki más, még ön
 60  5|           haraggal pattant föl.~ ~- Én?!~ ~Annyi csodálkozás, annyi
 61  5|             Hát mit tehettem volna? Én, a magára hagyott, tanácstalan
 62  5|    elpusztulni.~ ~- Te!... te!... - Én megfojtom azt az embert.~ ~-
 63  6|           lakásba, amely ezentul az én otthonom kellett volna,
 64  7|           Som türelmetlenül mondta: én vagyok szivem én!...~ ~Nem
 65  7|            mondta: én vagyok szivem én!...~ ~Nem magyarázhatta
 66  7|           az ajtót. Nem mehetek be? én?!~ ~Bent ismét hallatszott
 67  8|       bolond ánglius nyer, de azért én igy is imádni foglak. A
 68 10|       felpattant. Csináljak rendet. Én csináljak rendet! Igazán
 69 10|             Hát bankócsináló vagyok én? mi?~ ~- Nana! csak ne tüzelj,
 70 10|             kérlek szépen. Megettem én a fát?~ ~A férfi összeszedte
 71 10|            fenyegetted.~ ~- Az más; én csak ijesztgetni szoktam.~ ~-
 72 10|        ijesztgetni szoktam.~ ~- Hát én megölöm talán? Eszter, vigyázz,
 73 10|           akarja azt állitani, hogy én erőltettem rá? kérdezte
 74 10|      meggyőződéssel felelte: nem is én.~ ~- Nem ön?! Azt mondja,
 75 10|           volna a betü. Hogy lettem én az ön felesége? Vajon csakugyan
 76 10|      mindenről, leereszkedem önhöz, én, a müvelt nő, aki báró család
 77 10|        kelniök a kezéért, késtek. S én magam előtt láttam egy szegény
 78 10|        mondja. Ó nem! Ellenkezőleg. Én épen azt mondtam, hogy családi
 79 10|        folyvást azt beszéltem, hogy én egy családot nagy bajok
 80 10|        megkérni a kezét? Nem mondom én, hogy nekem nem tetszett.
 81 10|         hogy nekem nem tetszett. De én nem mertem volna megházasodni.
 82 10|             jutni, minden áron. No, én azt nem mondom. Hiszem,
 83 10|          engem. Hanem most baj van, én nem tehetek róla. Megmondtam
 84 10|        nyakig. Nyakig, ha mondom! S én nem leszek oka, ha elmerülünk.
 85 10|             csak bennem bizol, mert én az ilyesmit rövidesen, okosan
 86 10|           léha kalandról van szó. S én most hazudozzam a kedvéért,
 87 10|             Gábor a kocsit.~ ~- No, én itt kiszállok; most már
 88 12|             ur, az lehetetlen, hogy én most olyan messzire menjek
 89 12|            könyörgő levelet irtak s én borzadok az asszonyok könnyétől.
 90 12|    képtelenség az, ezredes úr, hogy én most elmozduljak, ha csak
 91 12|           mit hadnagy ur itt van az én sárgám, elcammog az magával
 92 12|          élelmezési tiszt ad pénzt, én majd szavatolok a jövő havi
 93 13|          Fanyarul mosolygott. - Hm! én itt itthon vagyok.~ ~- Ugyan!
 94 13|          Bekének az osztályán lesz; én a férfibetegek közt vagyok.~ ~
 95 13|                Dehogy; hozzá vagyok én ehhez szokva; a congelatio
 96 13|          Lang, meddig állja ki itt? Én azt hiszem, egy hétig sem
 97 13|          gyürnék, ha rákerül a sor. Én nem félek bemenni a dühöngőkhöz;
 98 13|         fogta el, ki akart rohanni. Én éppen a háta mögött állottam
 99 13|          doktor Beke osztályára, az én betegemhez.~ ~A doktor összeszoritotta
100 13|      hajóskapitány a tengeren. S ha én itt megölök egy embert, -