IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
Bársony István Egy darab élet Concordances (Hapax - words occurring once) |
Rész
3004 12| Ezzel a szóval még a jégsarkokat is könytengerré lehetne 3005 6| kapitánynak éppen csak a vasuti jegy megváltására maradt még 3006 13| borzongásomat. Csak rövidesen jegyeztem meg: - Biz azt kár volt 3007 2| gyász vagy meghatottság; a jegyző meg a biró elhozta a feleségét 3008 2| kalabriászpartira hitta a jegyzőhöz; sőt este a lefekvéskor 3009 8| vesszejével.~ ~. ~ ~Csöngettek. Jeladás volt az a verseny kezdetéhez.~ ~ 3010 11| rögtön tisztába jutni a néma jelekből is a szituációval.~ ~A szolgáló 3011 8| Következett a turf szinpadán az ő jelenése Loreleyjal.~ ~Barczikay, 3012 10| neheztel. A férfi iszonyodott a jelenettől s inkább kész volt a derekát 3013 2| láthatatlan szent, aki csak akkor jelenik meg, amikor szükség van 3014 2| ezresekkel, szegénységet jelent. Inkább ösztönből, mintsem 3015 2| mosolylyal bólintott, mely ezt is jelenthette: miattam járjátok a bolondját, 3016 6| ideje. Reggel nyolc órakor jelentkeznie kellett a parancsnokságnál 3017 12| amelyben a pénzét tartogatta a jeles férfiu. Itt ugysem lehetett 3018 6| Mikor a vonat füttye Bécset jelezte, teljesen felkészülve léptek 3019 2| találni gondolatait. Az erős jellemek sajátsága, hogy több-kevesebb 3020 2| hányi-vetiséggel, ami minden helyzetben jellemezte, - nem fogunk a fiun összeveszni. 3021 4| veszekedő puma s undort jelző tekintetével arcul verdesne 3022 2| történt, hogy a Róza kezének a Jenőéhez kellett simulni.~ ~- Ti 3023 2| gyermek fölnyitotta szemét.~ ~Jenőről a világ sulya szakadt le. 3024 2| rózsákat. Vajjon honnan jő az a világosság? - tünődött. 3025 2| volt arra, hogy őszinte jóakaratáról biztositva legyek s akkor 3026 7| olvassa.~ ~„Vigyázzon! egy jóakarója azt tanácsolja, hogy siessen 3027 7| keressük: ki lehet az a jóbarátunk, aki „mindent tud” és sejteti 3028 2| megtenni; a plébános odaállt jobboldalt a ministráns gyerekekkel 3029 2| szenvedés. Gyér haja balról jobbra át van fésülve a fején s 3030 2| ezzel a fényes szempárral. Jobbról-balról megragadta a mellette ülő 3031 6| igen emlegették a bécsi jockey-klubban azt a bon-mot-t, ami ott 3032 3| lenni! Bolond féltékeny. Nem jöhet hozzánk senki, és mi sem 3033 7| édes drágám, te vagy? nem jöhetsz ám be! jaj édes kedves, 3034 10| pénzedet? Hát nem kéne ki jönnöd abból valahogyan? A szent 3035 1| szavadat megtartod, hogy te is jössz utánam, amint megesküdtél. 3036 9| éjszakán keresztül.~ ~Ilyenkor jöttek a látományok. Egy bodrosfejü 3037 2| s a deszkahasadékokon a jöttmentek kukucskáltak be, akik nem 3038 4| vadonban, ahova sohasem jöttök többet vissza!... Ahonnan 3039 8| tehermentes nagyszerü birtok jövedelmétől, a milyen az övé. Csakhogy 3040 2| minél erősebben nézek a jövőbe, annál bizonyosabb vagyok 3041 2| megfeledkeztél rólam, hát én jövök hozzád.~ ~Simon szidástól 3042 2| hogy a gyermek müvészi jövőjének már most megveti az alapját. 3043 2| ferdévé tették. Mikor a fiu jövőjére gondolt, nem az lebegett 3044 10| szatócskisasszonyok közt kereshette jövőjét. Azok közül valamelyik talán 3045 5| biztatott más sorssal, más jövővel?!... Aki hiába vártam, hogy 3046 3| bolyongtunk a világban szanaszét, jóformán megállás nélkül, iránytalanul, 3047 4| Megtehetné! Erőszakosan is, jog nélkül is.~ ~Mert joga erre 3048 6| feltartóztatnak;... Nem tudom, milyen jogai vannak itt Magyarországon 3049 5| visszavivták egymás iránt régi jogaikat. A doktor megragadta az 3050 10| beleértve a lakásbért is. Jogász korában dijnoksággal kezdte 3051 5| vadul kapott a karja közé s jogát hangoztatva, összecsókolt. 3052 4| nem mukkantál, mert semmi jogod sem volt; a remény leghalványabb 3053 2| volna a paradicsomhoz való jogos részöket. A gyermek megfogta 3054 2| volt ez a figyelmeztetés jogosultabb, mint most, amikor öcscsét, 3055 2| a melyek elintézéséhez jogtudomány kell; én ahhoz nem értek, 3056 1| Dr. Tarkos.~ ~- Valami jogtudós, - mormogta az orvos.~ ~ 3057 7| kahicsolt: csak ritkán, ha jóizűt nevetett, vagy ha sietett, 3058 13| örökös sablonok szerint; jőjjenek ide, a hol az ember elveszett 3059 10| egy csudás fajtája? Mert jónak, nemesnek és sorsüldözöttnek 3060 3| megöregszik, s egyetlen jóravaló illuziót sem tud majd kelteni 3061 9| minden szépségét, minden jóságát annak a számára, aki meghalt, 3062 10| hogy nem egészen a magam jószántából házasodtam.~ ~Az asszony 3063 10| örömmel fogadta:~ ~- Mi jót hoz? talán itt marad nálunk 3064 9| ha reszketnek a tulságos jótól. Nem tarthat az soká. Az 3065 2| védője és vezetője legyen s jóvá tegye benne és általa mindazt 3066 12| Lássa odafent elkéstek a jóváhagyásokkal, s most nekem kellett az 3067 8| Feltámadt benne a régi „jóvér”, a mely minden sikerült 3068 4| Fuladozva kapott eszének utolsó józan paránya után, amely már-már 3069 3| lélekzetet, felsietett a József-körut egyik bérházának a harmadik 3070 1| csinos kertes háza volt a Józsefvárosban, családját inkább ott helyezte 3071 10| magát, mint az ilyen don Juan-agglegényhez illik, s ugy hajtatott a 3072 10| tizedik, amelyiket olyan kis jubileumfélének szokás tekinteni.~ ~Minden 3073 10| üde volt, mint a ropogós juniusi cseresznye.~ ~Lacin végigborzongott 3074 4| Talán figyelem volt? Vagy jutalom a sok önmegtagadásért, amit 3075 1| mondja meg a módját, hogyan juthatnék hozzá, mert nekem meg kell 3076 2| halavány zöldtől nem nagyon juthatott eszébe az embernek a remény. 3077 2| azok az ezrek, a mik nekem jutottak, mind elusztak a zöld asztalon! 3078 2| hogy addig is, a mig odáig jutsz, előlegezi leendő fizetésedet. 3079 2| öcscsének évente többet juttatott a vagyonból ez a gyöngédség. 3080 2| ünneplő ködmönének, kék kabátjának. Keztyüs kezét, melyben 3081 6| haza, Budapestre. Valami kábitó, tehetetlen lelki álomban 3082 10| máskor. De nem aludt, csak kábultan szunyókált. A szomszéd szobában 3083 8| fölnyerit, mintha csengő kacagással gunyolná ki az epigonokat... 3084 7| milyen szüzies volt ezzel a kacér kötekedéssel! Hogyan simult 3085 12| az ő neki, aki annyiszor kacérkodott már a hősöknek való elmulással.~ ~ 3086 6| ezredes rárivalt a kocsisra: Kärnthnerring 6.~ ~Ott lakott Rhone Felix, 3087 7| vagy három esztendeje egyre kahicsol, meg egyébről is panaszkodik; 3088 7| hidegvizkurát használták itt. A kahicsoló szép asszony ura dühösen 3089 7| élet üdesége volt már alig kahicsolt: csak ritkán, ha jóizűt 3090 6| cigányos dáridóra a „gemütliche Kaiserstadt”-ban, ahol ugyan mindent 3091 2| magtár padlásán bagolyfészket kajtatott a béresgyerekekkel. Az iskolai 3092 7| székhelyére, ahol bevásárolt, kalabriászozott egyet a kaszinóban, kifizette 3093 2| ha estére a plébános ur kalabriászpartira hitta a jegyzőhöz; sőt este 3094 2| Neked talán jut egy kis kalács is belőle.~ ~Elfojtott keserüség 3095 4| remek nő feltünhetett valami kalandornak. Revolverét szorongatva, 3096 6| tudnia. Borzasztó lenne, ha kalandornőnek nézne.~ ~Gyorsan beszélt, 3097 10| Bizonyos, hogy valami léha kalandról van szó. S én most hazudozzam 3098 11| az ilyen érzelmeket csak kalap levéve emlegeti minden tisztességes 3099 2| nép közt s gyászfátyolos kalapjával integetett jobbra-balra, 3100 2| kápolna felé s levették kalapjokat. Az őszbeborult katona félhangon 3101 2| zongorát tartotta meg. Hadd kalimpáljon, - mondta magában. Még a 3102 10| egy mennybéli angyal van a kalitkájában s ő egy szárnyasegér odujába 3103 2| Jenő, akkor legalább a kályha mellett mesélhetsz majd 3104 2| be folyvást; télen meg a kályhában pattogó tüz s a kellemes 3105 3| kulcsa van, - mondta.~ ~Egy kanárimadár volt a szobában. Eddig nagyon 3106 7| borzas, mosolygó női fejecske kandikált ki.~ ~- Jaj drágám, édes 3107 2| a kuria előtt. Nem volt kantár a lovon, sem nyereg, csak 3108 2| hallatott s olyat rántott a lova kantárán, hogy a szegény állat vérző 3109 12| tisztecske leszállott róla s kantáron vezette, térdig hóban, tévelyegve 3110 2| felkantározva. Simon maga tartotta a kantárt.~ ~Nem mert szólni csak 3111 2| ministráns gyerekekkel meg a kántorral és elkezdte bucsuztatni 3112 12| állat.~ ~Amerre az az árok kanyargott, arra kellett lenni az utnak 3113 13| bemenni a dühöngőkhöz; egy kanyaritás a vállokon és már rajtok 3114 11| Végül határozott vonásokkal kanyaritotta alá a nevét is, megjegyezvén, 3115 2| te dolgot öcsém, hogy a kaosz eloszoljék s legyen világosság 3116 12| szükség. Két heti szabadságot kap; ennyit indokolás nélkül 3117 6| érezte, hogy valaki a karjába kapaszkodik.~ ~- Kapitány ur, mondta 3118 7| elválást, valamely női fürdővel kapcsolatban.~ ~Most is oda van a menyecske, 3119 6| ugyancsak morgott, hogy nem kaphat külön szakaszt. Mikor a 3120 6| három nap ugy eltelt, hogy a kapitánynak éppen csak a vasuti jegy 3121 11| róla, hogy mielőbb vacsorát kapjak s aztán nyugodni térhessek, 3122 6| hogy mindenik cimborája kapjon belőle valamit.~ ~A dragonyosok 3123 10| fogott hozzá, hogy magára kapkodja a ruháját. Nyár dereka lévén, 3124 6| lehetett. Az uram bosszusan kapkodott össze néhány kis üveget, 3125 10| haladt az idő, türelmetlenül kapkodta magára ruháját.~ ~Odaát 3126 7| futkoztak, nyilván a ruhájokat kapkodták magokra.~ ~Som kimondhatatlanul 3127 2| De valami láthatatlan kapocs mégis inkább Jenőhöz füzte. 3128 10| Igazán nagyszerü. Hát nem kapod meg a havi pénzedet? Hát 3129 11| beparfümozott az oldalashoz járó káposzta-csuszpajz szaga.~ ~A költő megevett 3130 8| kutatja a mélységét, csak kápráztató villogással van az tele, 3131 9| nézéssel tapadt a katonára.~ ~Káprázva kereste rajta mindazt, ami 3132 2| elpirulva, mintha valami csinyen kapták volna.~ ~- S talán nincs 3133 3| észre, de azért látogatást kaptunk eleget, - a hitelezőktől.~ ~ 3134 10| csakugyan hazáig mentek s a kapuban kezet csókoltak az asszonynak.~ ~ 3135 2| embereknek.~ ~Mikor éppen a kapunál volt már a koporsó, nagy 3136 2| szerencsére nem látta más mint a kapus, a ki rögtön segélyemre 3137 5| a körbe menne, egy parti karambolra.~ ~Harminc és negyven év 3138 9| bakarasznyi boldogságért egy kárbaveszett élet!~ ~És nem volt mellette 3139 2| egy férfi. A nő hajlékony, karcsu, kissé sovány; arca finom 3140 6| fülkéje mellett elment, kardcsörgés hallatszott be. Ugy látszik, 3141 10| beleszalad az ellenfele hegyes kardjába.)~ ~Tizenegy órakor erővel 3142 8| számára; pisztolyai töltvék, kardjai élesek, előre nem látható 3143 6| sokat mondólag csapott a kardjára.~ ~- Jól tette, jól tette, - 3144 2| Félix komoran csatolta fel a kardját és engedelmeskedett. Könnyelmü 3145 2| helyett fegyverek, régi kardok, puskák, buzogányok, meg 3146 2| eszemet megzavarta: „Szivem és kardom az öné...”~ ~Jenő türelmetlenül 3147 10| hogy Gábor verekszik - kardra. Ugy tégy, lelkem, mintha 3148 5| neki igért, vadul kapott a karja közé s jogát hangoztatva, 3149 6| embert, érezte, hogy valaki a karjába kapaszkodik.~ ~- Kapitány 3150 7| az arcán. Rádőlt az ura karjára s nagy és édes lélekzetet 3151 2| alkonyat levegőjében: az égi karok zsolozsmáinak egy-egy akkordját 3152 8| ahhoz, hogy most már tárt karokkal fogadja a szemérmetes társadalom. 3153 2| meglátta, kiszakitotta magát a karomból s mellé ugrott, mint a párduc.~ ~- 3154 2| megsokalta az éjjeli zenét s káromkodással könnyitett magán, mindjárt 3155 1| Ez, - felelt az ügyvéd s karonfogva az orvost, ugy vezette fel 3156 5| ültek egymástól a két nagy karosszékben.~ ~ ~ ~ 3157 2| életedet arra szenteled, hogy kárpótolod azt a szegény asszonyt.~ ~ 3158 2| Wallon elesett, fölemelt karral egyenesedett ki mellette.~ ~ 3159 13| Nézzen meg engem; ezt a kart, ezt a mellett, (ráütött 3160 2| előkelőség, engem meg a kártya.~ ~Sohasem volt szerencsém 3161 8| igaz, hogy visszaszerezte kártyán; de olyan asszonyra, aki 3162 8| ember nem kerülgeti a forró kását, hanem a mi a szivén, az 3163 2| megindultak a falu felé a Sasok kastélyába, mely mint egy szürke bagolyvár 3164 2| okozott a gyermek a Sasok kastélyában.~ ~Gyönyörüen fejlett tizenkét 3165 2| gyorsaságával érkezett meg a kastélyhoz, a hol már összefutottak 3166 7| kalabriászozott egyet a kaszinóban, kifizette az adóját s meglátogatta 3167 2| majd találunk módot, hogy a katasztrófát megakadályozzuk.~ ~A botrány 3168 8| egyszer a mesék aranyszárnyu Katica-bogara körülröpködte álmában, megbabonázta 3169 8| élő szoborral, aranyoshaju Katicával.~ ~Csak Barczikayra magára 3170 2| álmodás nélkül való, mély, katona-álmot.~ ~Jenő magára maradva, 3171 2| lóról.~ ~- Nyugalom, Róza, katonadolog ez, a mi még számtalanszor 3172 9| volna valaki, hogy az uj katonáé az a kép, nem mert volna 3173 2| szivébe lopódzott. Könnyelmü katonaéletében nem törődött a holnappal 3174 12| befagytak állomásaikra. Még katonai gyakorlatot sem lehetett 3175 6| hogy ő a világ első lovas katonája. Tudták a klubban, hogy 3176 9| ugy bele bolondult az ő katonájába, hogy nem átallotta miatta 3177 9| szeme, a baba elment volna a katonájával ugy, ahogy a költöző madár 3178 2| bátyja kezét, ezt a durva katonakezet, melynek a párja ott porlad 3179 6| fénynyel villogott ki a katonaköpeny gallérja fölött; Rahóty 3180 12| lombfürészkészség, amiben a kemény katonának nagy öröme telt, ha játékos 3181 9| és kinyiltabb lett a kis katonáné mindaddig, amig csak a kinyilt 3182 2| értett mindahhoz, amiről katonanevelésü bátyjával beszélnie lehetett 3183 9| sok kedves emléket, ami a katonáról maradt, s vallotta nekik 3184 6| éjjel. Kiegyenesedett s katonásan kiáltotta:~ ~- Ha ő nagysága 3185 10| fütyörésző, félrecsapott sipkáju katonatisztbe.~ ~- Ügyetlen!~ ~- Was? 3186 2| egykor feszes, gyönyörü katonatiszti egyenruhában láthatná, szivdobogást 3187 6| Csak a vonat egyhangu kattogása hallatszott ezentul. Az 3188 3| fel s az ágyban itta meg a kávéját. Másnap és harmadnap. És 3189 2| ebéd után, mikor fekete kávét kért, gyanus szilvalevet 3190 2| a gyermekemet letépték a keblemről s elrohantak vele, hogy 3191 12| nagy öröme telt, ha játékos kedve volt. S végül ott pihent 3192 12| valamennyi tiszt közt őt kedveli az ezredes legjobban, mégis 3193 2| melyek miatt a társaságokban kedvelni fogják.~ ~Senki se vonhatta 3194 10| Édesem, tedd meg a kedvemért, ne tulozz annyira. Ne légy 3195 11| már egészen nagy leányok kedveskednek a barátnőiknek; azután szentimentális 3196 3| művész urak barátaiknak kedveskedni, mikor szabadulni akarnak 3197 2| érzett volna is magában kedvet, hogy megbüntesse, ebben 3198 2| vezetéséhez, - nem akarta kedvét szegni öcscsének, a kit 3199 10| emberre való emlékezés még a kegyeletet is meggyöngitette az asszony 3200 10| ámbár folyvást kevesebb kegyelettel. Az első években amig kevesebb 3201 2| lassankint lelkéről ezt a kegyetlen rozsdát; mióta folyvást 3202 11| meglepetés, mily öröm, mily égi kéj lesz az annak a szegény 3203 11| diszkötésü könyvek. Legfelől egy kékbársonyba kötött ujdonatuj könyv, 3204 11| Leült s kezébe vette a kékbársonyos könyvet.~ ~Mindjárt az első 3205 2| szippantott szivarjából s a kékes füst pár másodperc alatt 3206 2| remény. De az ég csudálatos kékje, mely a nyugati égről visszatüző 3207 11| A vásáros atyafiak, a kéklajbis, durva vászongatyás falusi 3208 11| Talán Páris?... - talán a Kelet az ő utjának a célja! A 3209 6| Hét óra ötven perckor, a keleti pályaudvarba.~ ~Rahótynak 3210 2| alkonyodott s hirtelen vihar keletkezett; utközben még egy valamire 3211 2| volt más célom, mint hogy kellemesen teljék az időm. Tudtam, 3212 10| mai napra beszüntesse a kellemetlenkedést: de a szeszélyes asszonyos 3213 1| tanácsára.~ ~Vadai kissé kelletlenül ugyan, de bevezette. Magában 3214 2| elfoglaltságában kerülte, hogy szóba kelljen vele állnia. Azt se tudta, 3215 10| akiknek harcra kellett volna kelniök a kezéért, késtek. S én 3216 6| ha egyedül vagyok gyanut kelthetek, de igy önnel, egy külön 3217 4| csunya, hogy gyanut nem kelthetett?~ ~Mit kérdezte ő mindezt. 3218 4| arcszine azt a véleményt kelthette, hogy beteg. Vékony, nyurga 3219 1| viz izetlensége gyanut ne keltsen benne, de nem mérgesek. 3220 2| lélekszakadva rohant hozzám. Ki volt kelve az arca s a szemei villámokat 3221 6| összecsapta a bokáját s keményen szalutált.~ ~A fiatal nő, 3222 1| ami ártatlan. Azután egy kendő alatt összecserélem a poharakat, 3223 7| hogy a parajd-csalitosi kénes fürdőben javitgatja az egészségét. 3224 2| osztozó testvérek még arról a kényelemről is le ne mondjanak, amit 3225 10| nehéz életet lefestettem; a kenyér drága volt akkor is; nem 3226 10| tengődve, mondhatni száraz kenyeren, eltartotta. Hisz egy jó 3227 2| kényszeritem a földet, hogy kenyeret adjon. Neked talán jut egy 3228 2| gyurogatott két ujja közt egy kenyérgolyóbist. Anyai ösztöne megsugta 3229 3| eltartson, hogy kettőnk számára kenyérről gondoskodjék.~ ~Másnap Béla 3230 2| el azt az utat, a mely a kényes helyzetekből legbiztosabban 3231 2| konviktusban nem nagyon kényeztették - s ha látta, hogy Ákos 3232 2| követem apánk példáját s kényszeritem a földet, hogy kenyeret 3233 6| hanem fia lettem volna... Kényszerüségből is, de azért is, hogy a 3234 13| vállokon és már rajtok a kényszerzubbony, igy ni!~ ~Csakugyan megmutatta 3235 12| fagyott ugyan a világ külső képe, de hogy a jégország leigázott, 3236 8| bizonyos benne, hogy nem a képén csattan-e majd el a felelet.~ ~ 3237 4| sugárzott ki az üdvözités minden képessége. Aki fehér és gyöngéd vala 3238 2| kevésbbé volt megáldva szinészi képességgel, semhogy rögtön észre ne 3239 8| amelynek hiába keresi belső képét a vigasztalásért esengő 3240 2| Jenőt annyira meglepte ez a képtelen terv, hogy szólani sem tudott.~ ~ 3241 12| kivételesen.~ ~- Éppen ezért képtelenség az, ezredes úr, hogy én 3242 2| kellett, jönnie, hogy Róza képviseli benne a szivet.~ ~Ákos egyáltalában 3243 10| együtt vacsorálunk. Most képzeld, mily borzasztó helyzetbe 3244 1| gondolni, mint megváltómra.”~ ~Képzelheti ügyvéd ur, hogy orvos létemre 3245 8| márkival kétszer a világot.~ ~Képzelhetni, hogy mennyire bosszantotta 3246 13| hogy fehér lombsátorban képzelhettük magunkat. Nem bántam már, 3247 1| hogy micsoda perverzus képzelődései lehetnek a beteg léleknek. 3248 2| időszakait mind végig élte rohanó képzelődésével s elérkezett végül a mai 3249 9| nekik a szerelmet forrón, képzelődve.~ ~Milyen tulvilági kitörései 3250 9| beletemette arcát és szivta képzelt maradványát a hajdanta meleg 3251 9| katonák egyforma külsősége képzeltetett vele.~ ~De mikor az ő ártatlan, 3252 2| Félix pár napi szabadságot kér s holnap reggel mi is indulunk 3253 13| itt?~ ~- Ugyanazt akartam kérdeni öntől.~ ~Fanyarul mosolygott. - 3254 4| Agya feszült s benne őrült kérdések kergették egymást.~ ~Mintha 3255 2| dandyskedésnek. A kérdésre kérdéssel felelt.~ ~- Hát neked van-e?~ ~ 3256 5| mosolyogva felelt: „hogy is kérdezhetsz ilyet, te ostoba!”~ ~A szél 3257 2| roué; - ha a sasfalviakat kérdezi valaki, hogy ki ez a finom 3258 2| büszkén mondja a nevét, ha kérdezik tőle. A kis haszontalan, 3259 7| tartott volna, hogy még kérdezősködésével is megsérthetné: szeliden 3260 1| állt előtte, aki udvariasan kérdezősködött az ügyvéd ur után, minthogy 3261 2| járt-kelt közöttük, de ha nem kérdezték, a szavát se lehetett hallani 3262 2| de a férje nevét sohasem kérdeztem.~ ~A nagy ebédlőben volt 3263 12| belépett Bánki hadnagy.~ ~Kérdőjellé válva toppant a komoly katona 3264 10| volt az, kérem. Engedelmet kérek, majd elmondom, hogyan volt. 3265 2| tagnál kiesett az egyik kerekünk s a pusztán istenért se 3266 10| minden a régi megszokott kerékvágásban, rosszul ugyan, de nagyobb 3267 13| Azután gyorsan, mint a kereplő elkezdte darálni:~ ~- Krónikus 3268 10| kézmüves is jóval többet keres és annak legalább nincsenek 3269 2| bátyjától, a ki nyers és keresetlen modorában beszélt el neki 3270 12| kinyitotta asztalafiókját s nagy keresgélést müvelt benne.~ ~Volt ott 3271 5| inasának, hogy megmondja, hol kereshetik szükség esetén. Épp akkor 3272 10| szatócskisasszonyok közt kereshette jövőjét. Azok közül valamelyik 3273 2| ládával, mint egy utazó kereskedő s hangosan kacagva mondta 3274 2| vezette rá, hogy hol kell keresnie jövőre az eszményt; most 3275 2| madár folyvást a szabadságot keresse; ki vehetné zokon a lepkének, 3276 6| a gondolatra, hogy önben keressek védelmezőt. Az egész pályaudvarban 3277 7| megfojtanók. De azért remegve keressük: ki lehet az a jóbarátunk, 3278 3| Csakugyan az uramat keresték.~ ~Petrinének nagyon fájt 3279 2| tanácstalanul nézett körül, keresve valamit a levegőben, aminek 3280 11| oldalon: egy ollót tett keresztbe rajta. Hadd essék rá a szép 3281 12| farkasok nyomait, amelyek keresztül-kasul vonulnak a téli sivatagon.~ ~ 3282 2| kapitány valami fontos dologban kéreti.~ ~Az egykori gavallér már 3283 5| a vendégének.~ ~- Ezért kérettem. Olvassa csak.~ ~Női irás 3284 2| nem átallotta vele együtt kergetni a szöcskét.~ ~Minthogy Ákosnak 3285 4| feszült s benne őrült kérdések kergették egymást.~ ~Mintha a sátán 3286 9| semmit sem. Pedig amikor a kerités mellett elment, meghallhatta 3287 13| vesania egészen hatalmába keritette. A mint a kocsiból kiszállt, 3288 12| senki, hogy szabadságot kérjen. Ugy sem kapott volna.~ ~ 3289 1| tartozásomat az egész tulvilág ne kérné tőlem. Mindjárt a temetés 3290 11| könyvben, anélkül, hogy kérnék, anélkül, hogy előre tudnák!... 3291 2| bocsánatot kell tőle kérnünk! Siessünk, mert ma elutazik.~ ~ 3292 13| nélkül indultam kifelé a kertből.~ ~Alig tettem pár lépést, 3293 1| minthogy Vadainak csinos kertes háza volt a Józsefvárosban, 3294 13| ha ilyenkor ezt a havas kertet bujja. Egyébiránt az utakról 3295 9| az éj némaságában még a kerti tücsök ciripelése is lármának 3296 3| ábrándoztunk együtt az intézet kertjében, a virágos bodzafa alatt, 3297 1| azóta minden áldott nap kerülgetem az öngyilkosságot, amihez 3298 8| benne. A magyar ember nem kerülgeti a forró kását, hanem a mi 3299 1| az öngyilkosságot el nem kerülhetem; már pedig mindenféle halálnemtől 3300 2| Esténkint, mikor mégsem kerülhették el a találkozást, Ákos rágyujtott 3301 7| elátkozzuk és ha a kezünkbe kerülne, megfojtanók. De azért remegve 3302 2| eleinte nagy elfoglaltságában kerülte, hogy szóba kelljen vele 3303 1| találtam odahaza. Hajnalban kerültem elő attól a démontól, aki 3304 2| öcsém, épp a legjobbkor kerültünk össze az apai házban; egy 3305 2| magának Budapesten. Jenő keserüen mosolygott és berakta a 3306 3| éjszakája! - Sirtam. Egész éjjel keservesen sirtam, s mártirnak néztem 3307 10| mondani - otthon!~ ~Laci késett, pedig a félóra jól elmult.~ ~- 3308 2| temetőbe. A dombtetőn, a keskeny ösvényen, lassan haladt 3309 2| munkásokhoz; este meg rendesen későn ért haza s holtra fáradva 3310 6| induló éjjeli vonatról el ne késsék.~ ~Kissé fáradtan s egy 3311 2| vendégszobákban - mondta - készen van minden, ha le akarnak 3312 12| kapott volna.~ ~Folyvást készenlétben volt mindenki ezen a vulkanikus 3313 1| előzékenyebb hangulatra késztette Vadait.~ ~- Nagyon örvendek, 3314 3| sora megjelenik. El kellett készülnöm rá, hogy ezer meg ezer vetélytársam 3315 2| borzasztó igazságtalanság van készülőben. Éppen ezért egy hirtelen 3316 10| évfordulóra. Aztán elmaradt a készülődés, de valamivel megkülönböztették 3317 2| s ha látta, hogy Ákos készülődik, mindjárt ott settenkedett 3318 10| kevesebb volt a gond, még készültek is az évfordulóra. Aztán 3319 4| haladt lassan; s el volt rá készülve, hogy egyetlen jajszó nélkül 3320 10| semhogy csak egy pillanatra is kételkedett volna őszinteségükben, de 3321 2| tapasztalatlan lelke pillanatig sem kételkedhetett abban, hogy ugy van jól 3322 2| érintetlen, de a nyiresi kétezer hold már egészen eluszott 3323 2| semmi az egész; én az életem kétharmad részét ugy is a szabad ég 3324 4| a teljes reménytelenség kétségbeejtő, sivár tudatával.~ ~Akit 3325 2| vigasztaló szót szólt a kétségbeesésében őrjöngő anyához. De kiérzett 3326 2| vele, hogy meg ne fojtsam kétségbeesésemben; azután sokáig nem tudtam 3327 4| önmagát annak az első napnak a kétségbeesésével, amikor megtudta, hogy megbolondult 3328 12| tenyerébe ne hajtsa a fejét és kétségbeesett gyermek módjára ne sirjon 3329 4| levegő megrészegitett: aggódó kétségében arra vetemedett, hogy félig 3330 11| mindjárt megalkotta ennek a kétségkivül bájos fruskának a fotografiáját.~ ~ 3331 11| minden kombináló elme előtt kétségtelenné tehették, hogy az emlékkönyv 3332 1| mondom neki: és hogy minden kétségünk ki legyen zárva, hát arra 3333 6| Brixthal Raymund ezredes, a kettes dragonyosok parancsnoka, 3334 2| meggyőződése volt, hogy kettőjök közül ő az, aki sokkal helyesebben 3335 1| közöttünk, mert én a te kettős életedet ki nem birom. Abba 3336 2| a kis fiu mellett mind a kettőt s akárhányszor hallotta, 3337 2| mágnest, mely azután mind a kettőtöket szünet nélkül magához ragad.~ ~ 3338 13| folyosó sarkában, az nem ketyeg, némán számol be a muló 3339 6| bolond eseten.~ ~A kapitány kevélyen, valami különös, eddig sohasem 3340 4| savószin szakáll és bajusz keveredett össze ábrázatán, amely mindig 3341 9| miatta egy kis regénybe keveredni.~ ~Ha a mamájának nincs 3342 2| a feje lágya?~ ~Addig is kevés alkalmuk volt valami behatóbb 3343 10| maga a satanella! nem akar kevesebbet, mint hogy vacsora után 3344 9| arra az egyszerü történetre kevesen emlékeznek. Sokan meghaltak 3345 2| lehetetlen volna, hogy ily kevéssé törődjék az egész világgal.~ ~ 3346 10| nem titkoltam, hogy már kezdek korosodni, s hogy ha mégis 3347 1| hogy nézeteim valami nyomot kezdenek benne hagyni s attól el-elgondolkodik, 3348 8| Jeladás volt az a verseny kezdetéhez.~ ~Mr. Millar elfutott. 3349 5| lát most is, elvirágzása kezdetén.~ ~A bimbóval még sokat 3350 8| sörény rendesen ott libegett kezdettől fogva az élen. Mr. Millar 3351 5| leütne mindkettőnket. Ki ne kezdj vele, nem akarom. Féltelek, 3352 2| azon tünődött, hogy hogyan kezdje. Mielőtt elhatározta magát, 3353 5| tőle.~ ~Az immár hervadni kezdő, fiatalsága határán levő 3354 13| illusztris ölelést.~ ~Fázni kezdtem; ennek a különös embernek 3355 9| bágyadtságában kiejtette kezéből a katona arcképét. Nem mert 3356 2| család feje, megkérem a kezedet öcsém számára!...~ ~ ~Mikor 3357 10| kellett volna kelniök a kezéért, késtek. S én magam előtt 3358 2| asztalfiókba. A pénztár kezelése tudniillik neki jutott a 3359 4| nézze, ne féljen, itt a kezem, fogja, csókolja, hagyom!”...~ ~ 3360 1| A pisztoly ugy remeg a kezemben, hogy ha elsütném is, bizonyosan 3361 2| ügyeit is elintézni szokta, kézen fogta Rózát s magához huzta:~ ~- 3362 2| ugy történt, hogy a Róza kezének a Jenőéhez kellett simulni.~ ~- 3363 2| találni, aki mindent ugy kézhez ad neki, mint ez a menyecske.~ ~- 3364 3| Mármarosiné, miközben egy kézmozdulatával kényszeritette barátnőjét, 3365 10| eltartotta. Hisz egy jó kézmüves is jóval többet keres és 3366 6| Imádták öreg bajtársai s kézről-kézre adták, ha közéjük került; 3367 5| beillatozta. Aztán felhuzta a keztyüjét, meg ujra lehuzta. Nem volt 3368 2| ködmönének, kék kabátjának. Keztyüs kezét, melyben finom battisztzsebkendőt 3369 7| szivünkben, elátkozzuk és ha a kezünkbe kerülne, megfojtanók. De 3370 2| tekintete a koporsóra s ilyenkor ki-kitört belőle a zokogás. Hiába 3371 10| kint ne hallják. A suttogó kiabálás kimeritette. Most látszott 3372 9| valaki, akiért érdemes volna kiállani a mesék tüzpróbáját. De 3373 2| azért a lelki kinért, a mit kiállott miattunk.~ ~De a borzasztó 3374 2| tartott volna, hogy rá fog kiáltani: gyilkos!~ ~Mig az orvos 3375 2| kemény rögön.~ ~Jenő iszonyu kiáltást hallatott s olyat rántott 3376 13| ismerősnek tetszett, utána kiáltottam:~ ~- Doktor Lang!~ ~Hirtelen 3377 10| Közel volt hozzá, hogy igy kiáltson fel: - Erigy a pokolba, 3378 2| papi prédikáció, mint a kibékülés szent oltárához. Az utolsó 3379 2| istennel és a sorssal végkép kibékülnek. Az ő visszavonulásának 3380 1| beteg, - ezt igy nem lehet kibirni. Meg kell hallnom. És nincs 3381 3| ember, csak az kár, hogy egy kicsikét sokat pipázik.~ ~Szünetet 3382 2| hogy bántja a dolog. De azt kicsinálta, hogy Bandi egy szobában 3383 5| a fegyházzal s mi lenne kicsiny babáimból?~ ~- De hát mi 3384 2| fejét. Ej, ej, hát olyan kicsinyhitü? Hogy hivják azt a lurkót?~ ~- 3385 2| van rajtam...~ ~Végtelen kicsinyléssel vetett egy pillantást öltözékére, 3386 5| nézett a szemébe s könyein át kicsinylően mosolyogva felelt: „hogy 3387 10| belenyugodott, hogy hazudni fog. Kicsipte magát, mint az ilyen don 3388 12| Ettől a szomoru látománytól kicsordult szeméből a köny végig pergett 3389 4| mosolygott, ha többi udvarlója kicsufolta ezt a hüséges, plátói imádót. 3390 5| bicepszeket mutogatta s kidagadó békákat ütött rajtok a tenyere 3391 2| utána járok mindennek s kideritem a végzetes tévedést. Akkor, 3392 1| különben a boncolás mindent kiderithet. De most én mit csináljak? 3393 11| ime, azóta már bizonynyal kiderült minden s a szende angyal 3394 8| Péter nyakoncsipte őket és kidobta egymásután valamennyit. 3395 12| most valaki!~ ~Tizszer is kidőlt volna, ha ez a tudat nem 3396 10| Nem lehetett az ügyet kiegyenliteni. Éjfélkor verekszünk, azaz, 3397 2| után nem lehetett szó békés kiegyenlitésről, pedig nekem azt sugta valami, 3398 2| elválasztotta, valamiképen kiegyenlitse?~ ~Ki volt ez az asszony, 3399 9| Egyszer nagy bágyadtságában kiejtette kezéből a katona arcképét. 3400 8| amelyből minden pillanatban kiemelkedhetik a háborgó hullám, amelynek 3401 3| mellett álltam a templomban, a kiért annyian rajongtak.~ ~Érdekes 3402 3| mindig látom arcán s kiérzem hangjából a félelmet, hogy 3403 2| kétségbeesésében őrjöngő anyához. De kiérzett azért a modorából, hogy 3404 2| maradtam, a fekete tagnál kiesett az egyik kerekünk s a pusztán 3405 12| tévelyegve a pusztulás kietlen térségein.~ ~Talán legjobb 3406 2| fölmelegedni ebben a nagy kietlenségben, a mi körülvette. Ez az 3407 10| végzett, pénzért. Abban kifáradt s egy kicsit tovább aludt, 3408 4| smaragdkővel lett volna kifaragva az egész néma erdő.~ ~Még 3409 1| látszott különben; külseje s kifejezése egyaránt választékos volt. 3410 2| sovány; arca finom és jóságos kifejezésü; a talpig fekete gyász bizonyosan 3411 2| volt, semhogy a lovaglást kifelejtették volna annak idején a programmból 3412 2| öreg ur, az áldott, előre kifizetett érte egy évi tartáspénzt, - 3413 1| várják, még nem találják kifizetettnek tartozását, akkor a méregpohárhoz 3414 2| e részben alig lehetett kifogása, a derék katona jobban védte 3415 2| ut idáig. Mit tehettem? kifogtuk a nyergest, ráültem csak 3416 2| szobából.~ ~Ugy látszik, kifogyott a háznál az olaj s itt a 3417 10| Soha mást. S most hogy kiforgatja a szavaimat! Hát nem folyvást 3418 10| valamire, ha nem akart örökké a kifőzőkhöz járni ebédre, vacsorára. 3419 3| mit keresett; egy kicsit kifújta magát, aztán becsöngetett. 3420 7| illatoktól, amelyekbe a kigyóhagyma nehéz szaga, meg a korhadó 3421 4| csunyák bősz dacosságának, kihivó durvaságának nyomát sem 3422 12| mozgás sem használt, kezdett kihülni a teste. Szakadatlanul kinozta 3423 2| apánk dorgálását, hogy alig kihült porai fölött biráljuk tetteit.~ ~ 3424 3| sejtesz. - Elmult az már! Béla kiirta magát. Mondták nekem. Mondták 3425 1| s a választott poharat kiissza. Ha azok, akik önt a tulvilágra 3426 2| kicsit ügyvéd is vagy, majd kijárod az olyan ügyeket, a melyek 3427 2| Mig az orvos a faluból kijött, ujra föllocsolták a szegény 3428 4| Kornéliusz, akit a mindent kijózanitó és felüditő hegyi levegő 3429 8| csurgott.~ ~És mikor már jól kikacagták magokat, akkor Barczikay 3430 2| zongoránál s megpróbálta kikalapálni a „beci-boci tarkát.”~ ~- 3431 3| fiatalabbak, lelkesebbek, a kikben még nem aszalta össze az 3432 13| csak doktor Lang!~ ~Egészen kikelt az arcából, ugy folytatta 3433 10| elcsigázott. Az arcából kikelve, pergamenszerü bőrével, 3434 10| hogy nem nézne rám többet, kikergetne.~ ~- S te akkor kétségbe 3435 2| butykos, melyből a reggelink kikerül, éjszaka is ott van mellettünk, - 3436 8| családok elhidegülnek tőled, kikerülnek; szemérmes asszonynép elfut 3437 13| örömem, arra gondolva, hogy kikerültem az imént az illusztris ölelést.~ ~ 3438 7| állomáshoz a felesége is kikisérte.~ ~Senki se volt ott más, 3439 10| hivatalnok; épen az, aki ma. Kilátás nélkül, jövő nélkül. Egy 3440 10| a nyakára, anélkül, hogy kilátása lehetne a helyzet komoly 3441 10| irodavezetőségig. Semmi más kilátásom!... Az örökség?! Szent Isten! 3442 6| nyugati pályaudvarba, hogy a kilenc óra után induló éjjeli vonatról 3443 9| érte.~ ~A szerelmes férfiak kilencvenkilenc százaléka igy gondolkodik: „ 3444 3| mikor az egészséges, hetven kilós menyecske bizalmasan belehelyezkedett.~ ~- 3445 2| nem adott volna, ha ő is kilovagolhat vala a bácsijával!~ ~Simon 3446 12| a sárga egy árok jegén s kimarjult a lába. Nem mehetett tovább. 3447 10| legalább nincsenek igényei. Az kimegy a porontyaival vasárnap 3448 13| Nana, doktor Lang! Kimélje erejét a betegei számára; 3449 12| igy elszólta magát, pedig kimélni akarta a szegény gyereket.~ ~- 3450 2| háti lova volt, sokszor kimélte a „gebéket”, nem fogatott 3451 10| hallják. A suttogó kiabálás kimeritette. Most látszott igazán, milyen 3452 6| a galamb, amelyet végső kimerülésig üldözött a héja. Azután 3453 2| nevünknek annyival, hogy bátran kimondjam, nem feledkeztem meg magamról 3454 6| Felébredne, megijedne. Aztán ha kimozdul, nem teheti többet, hogy 3455 5| voltam s ő gondtalan jövőt kinált. Az édes mamám sirva esküdött, 3456 1| esetet, - mondta s üléssel kinálta meg az orvost.~ ~- Előre 3457 11| könyvet s el fogja tenni apró kincsei közé, mint a legtöbbet érőt 3458 11| birtokába nem is remélt kincsét.~ ~Ugy volt. A szende angyal, 3459 2| mint a porteleki birtok, a kincsetérő tizenötezer hold.~ ~Szegény 3460 10| el nem csalsz ettől a kis kincstől. - De rossz szelleme megszólalt 3461 2| bennünket azért a lelki kinért, a mit kiállott miattunk.~ ~ 3462 2| tarlóra szedret szedni: rögtön kinevezte barátjának, mert a barázdaképü 3463 6| Nagyon szeretett volna kinézni, de alvó védencére esett 3464 12| volt a tegnapi nap minden kinja megint.~ ~Tiszti revolverével 3465 2| a borzasztó éjszakának a kinját, valahányszor csak rágondolok, 3466 3| Én látom azt csak, hogyan kinlódik, hogyan szenved, mennyire 3467 4| panasz nélkül, végig.~ ~Kinlódott volna a megszokás nyugalmával, 3468 1| ön megválthat a szörnyü kinoktól; tegye meg, orvos ur, ha 3469 5| tőled. Meg akartam vallani kinomat s aztán elpusztulni.~ ~- 3470 2| nyolc napig várni ezerszer kinosabb volna, mint egy perc alatt 3471 9| Kivált az éjszakák voltak kinosak.~ ~A régi katona arcképét 3472 8| szerelem, amely a szeretőért kinoz, egy elborult, összegomolyodott 3473 2| legyőzhetetlen szomoruság kinozott folyvást, valósággal féltem 3474 2| bácsijával!~ ~Simon látta a kinszenvedést s nagyot gondolt. Annyira 3475 9| esztendőről-esztendőre szebb és kinyiltabb lett a kis katonáné mindaddig, 3476 9| lidércnyomással: reggelig nem birta kinyitni a szemét.~ ~Öreg cselédje 3477 2| birtokosait s hogy elférjenek, kinyittatta ezt a teremszerü szobát, 3478 2| halottvivők. A félkaru ember kinyujtotta egy kezét a koporsó felé, 3479 3| husz év mintha még jobban kinyulnék, szaporodnék, Béla folyvást 3480 5| mielőtt jöttél, borzasztóan kinzott a gondolat, hogy ime, megvénültem. 3481 4| Mert benned lesz az a kiolthatatlan, elfogyhatatlan érzés, hogy 3482 12| tudták a jégcsapok közül kiolvasztani. Órahosszat dörzsölték hóval. 3483 10| még nem is reggelizett, kiosont egy mellékajtón.~ ~Rohant 3484 2| apánk iratait, azután szépen kiosztjuk a szerepeket. Te, azt hiszem, 3485 8| templomban.~ ~A Tartuffe-ok majd kipukkadtak a méregtől.~ ~ ~ ~ 3486 4| Kornéliusz odakint várt, amig királynője a habfehér ágyon szunnyadozott, 3487 1| vissza a városba.~ ~Doktor Királyt ott tartották abban a szomoru 3488 7| Somné kacagott. Igen, kirándulás van itt bőven. Ő is volt 3489 7| szolidul lumpolni; rendeznek-e kirándulásokat.~ ~Somné kacagott. Igen, 3490 7| szerelmesen és büszkén kacagott; kirántott zsebéből az átkozott levelet, 3491 2| megcsuszva, elbukott.~ ~A gyermek kiröpült a nyeregből s kört irva 3492 11| A szemtelen! - mondta a kisasszonyka pityeregve s az elkényeztetett 3493 13| most már, ha ugy tetszik, kisérjen el a doktor Beke osztályára, 3494 10| valami jól érzem magamat; kisérjenek haza s aztán nem bánom, 3495 5| még meg se mertek volna kisérleni: most egy szempillantás 3496 2| lépésekkel közeledett a koporsót kisérő elegáns urhoz, aki tágra 3497 2| egyhangu szomoru dallammal kisérte végig a menetet, ki a temetőbe. 3498 13| idiotizmus meg a dementia kisértetei mellett a paralysis progressiva 3499 2| szemekkel bámult rá, mint a kisértetre.~ ~- Ákos! - hebegte majdnem 3500 10| semmibevevéssel!... Még kisütné róla, hogy mindvégig hiába 3501 11| stb.”~ ~A szegény egyszerü kisvárosi vendéglős nem mert ennyire 3502 2| indul. Mikor Félix meglátta, kiszakitotta magát a karomból s mellé 3503 10| a kocsit.~ ~- No, én itt kiszállok; most már azt hiszem, nincsen 3504 13| keritette. A mint a kocsiból kiszállt, megcsökönyösödött s nem 3505 2| állott meg. Wallon, mikor kiszálltunk, karomba csimpaszkodott 3506 8| asszony egyenkint fogja kiszedni minden szál szakállát.~ ~ 3507 3| örökös gond, a folytonos kiszipolyozás. Limonádé minden, a mit 3508 2| dombtetőn, az oda tüző nap kiszitta a szinét és megfonnyasztotta; 3509 9| régiből. Egy különös asszonyos kitalálás, amiről annyira nem volt 3510 2| Egyébiránt a te helyedben hamar kitalálnám, hogyan bizonyosodjam meg. 3511 12| találhat utat, azt könnyü kitalálni.~ ~- Nincs pénzem, - szólt 3512 4| külön, csak a maga számára kitalált, féltékenyen és reszketve 3513 3| nem hiszed, én mindjárt kitaláltam, miben sántikál a poéta 3514 2| idő; szerencsére lova jól kitanitott, fegyelemhez szokott állat 3515 3| rokon-lelket sem, a kinek kitárhattam volna a szivemet. Most ide 3516 13| E szónál doktor Lang kitárta a karját s felém közeledett. 3517 5| az égből, amely várásra, kitartásra, reménységre buzdit!...~ ~ 3518 5| már; talán azóta megint kitavaszodott s ujra fehér virágot himbált 3519 3| egyeneslelkü Dani, a ki kitekerné a nyakát mindenkinek, ha 3520 11| tudott a sáros országuton kitérni a sok apró rozoga parasztszekérnek, 3521 4| ilyenkor szenvedett volna és - kitért volna az utból ezután is.~ ~ 3522 3| pittyegett. Ezzel éppen kitöltötte azt a kis időt, a mi az 3523 5| megvárta, amig a vihar első kitörése elzugott a szegény nő szivében. 3524 9| képzelődve.~ ~Milyen tulvilági kitörései voltak ezek annak a folyvást 3525 2| visszafojtani nagy boldogsága kitörését. Szép volt ezzel a piros 3526 13| föld szinéről s emlékét is kitörlöm az élet naplókönyvéből, 3527 3| szakadatlanul abban, hogy kitől zárjon el; - hogyan rejtsen 3528 2| lovat vett ő is. Sokkal kitünőbb nevelése volt, semhogy a 3529 8| félteni, de inkább bámulatosan kitünt sportban. Még versenylovait 3530 2| tudtomon kivül voltam a kitüntetett. Ákos! a Sasok nem tudnak 3531 10| sápadtan a férj és elkezdte kituszkolni az asszonyt.~ ~Alighogy 3532 12| eszeágában sem volt, hogy kiugorjon a sikságra, ahol futni sem 3533 2| hogy egy merész rohammal kivágja magát a nagyobb bajból.~ ~- 3534 3| halántéka körül. Az istenek kiválasztottját sejtettem ő benne. Aztán, 3535 5| szárnyok nő a szabadságoknak, a kiváltságoknak. Amit másfél évtized óta 3536 13| barátom, hogy lehetetlent kiván. A betegek most éppen ebédelnek; 3537 2| nézve valami véghetetlenül kivánatos volt; amint Rózára gondolt, 3538 9| tüzpróbáját. De ha a nagy kiváncsiság ide hozott is egy-egy háztüznézőt, 3539 3| semhogy letudta volna küzdeni kiváncsiságát; ő is az ablakhoz sietett 3540 1| szeretné hallani, nemcsak kiváncsiságból, hanem bizonyára azért is, 3541 1| tehetné.~ ~Lassan itta ki. Kiváncsisággal, sőt ugy tetszett nekem, 3542 3| minden betüje a te lábaidhoz kivánkozik...~ ~A borzas asszonyka 3543 3| szerint megnyilik az ég. Csak kivánni kell ilyenkor valamit s 3544 2| volna! Megöl az unalom.~ ~Kivánsága hamar beteljesült. Ákos 3545 2| igy megelőzte legforróbb kivánságát. A szegény asszony e pillanatban 3546 1| egészen tisztaeszü ember! Ily kivánsággal nem mehet orvoshoz. Mindjárt 3547 10| többet.~ ~Jó reggelt se kivánt. Izgatottan mondta: Gyula 3548 9| szemével. És ha nem győzte kivárni: szemrehányással gondolt 3549 2| De a nagyvárosi dandy, a kivel a csaták hőse már megszokta 3550 10| hogy azt hittem, rögtön kiveszi mind a két szememet.~ ~- 3551 2| édes apja. Jenő hirtelen kivette a kis fiut Simon karjai 3552 2| helyzetekből legbiztosabban kivezette: most zavartan állott az 3553 2| mondani a b-t, csak nem kell kizökkenteni abból az eszmevilágból, 3554 1| elkomolyodva vezette le kliensét a lépcsőn.~ ~A ház előtt 3555 6| lovas katonája. Tudták a klubban, hogy Rahótynak most is 3556 10| olvasna le.~ ~A gránitkövezet kockáira bámult folytonosan. Nem 3557 2| életet mind a ketten. Az én kockám el is van már vetve végképen, 3558 8| csakugy a nyelvét öltögetve kocogott be utána.~ ~Persze, hogy 3559 11| A szende angyal, a kis kócoshaju árendásleány, éppen akkor 3560 6| egy első osztályu külön kocsi-szakaszt foglaljon le, amelyben reggelig 3561 13| hatalmába keritette. A mint a kocsiból kiszállt, megcsökönyösödött 3562 1| zárt kocsi állt, az orvos kocsija.~ ~Abba először belé ült 3563 6| szivarozni se nagyon lehetett a kocsik belsejében.~ ~A kalauz alázatosan 3564 13| Tudja mit? Beviszem a kocsimon. Hanem előbb egy kis szivességre 3565 2| van; elmentem hát vele.~ ~Kocsink az özvegy bankárné háza 3566 6| Elkezdett gunnyasztani s a kocsirázás lassankint őt is elaltatta.~ ~- 3567 10| sohasem fogom elfeledni.~ ~A kocsis a lovak közé csapott s Gábor 3568 6| bérkocsiba. Az ezredes rárivalt a kocsisra: Kärnthnerring 6.~ ~Ott 3569 11| nem igazitotta volna is a kocsist, megmondta volna a duhaj 3570 11| költő mélázva ült a vasuti kocsiszakasz egyik sarkában s szelid 3571 4| eljutottak. Ahol a lilaszinü köd s a csöndes árnyas völgyhajlatok 3572 2| egyszerü falusi emberek ünneplő ködmönének, kék kabátjának. Keztyüs 3573 5| valamennyit.~ ~Zavartan köhintett. Mintha ezzel a közbeszólással 3574 6| tanár Budapesten.~ ~Erős köhögés fojtotta el szavát. Mikor 3575 7| megerőltetést követő gyönge köhögést.~ ~Som mindjárt reggeli 3576 1| uzsorakamatokban már rég kifizette a kölcsönvett tőkét. Mikor aztán láttam, 3577 12| férfiu. Itt ugysem lehetett költeni semmire sem, minek hordta 3578 3| Ilonám, hogy tele vagy te költészettel. Én csak arra emlékszem, 3579 9| katonájával ugy, ahogy a költöző madár szokott: titkon.~ ~ 3580 11| volt, amilyen csak igazi költői lelkekben foganhat meg. 3581 2| Ákos, a kapitány, akinek Königgrätznél ellőtték a kezét.~ ~A két 3582 2| nagyon maradtam hátra a könnyelmüségben; téged megölt az urhatnámság, 3583 12| én borzadok az asszonyok könnyétől. Amig a nagy tél tart, ugy 3584 2| szokta, mikor izgatottságán könnyiteni akart. A folytonos mozgás 3585 2| éjjeli zenét s káromkodással könnyitett magán, mindjárt ugy rémlett 3586 12| tisztje nem felelt, nehéz könycseppek peregtek végig az arcán.~ ~*~ ~ 3587 2| Bandi nevetett, hogy a könye csorgott, azután azt mondta, 3588 3| méltóbbak ő hozzá; s keserves könyeim közt mégis büszke boldogságot 3589 5| bátran nézett a szemébe s könyein át kicsinylően mosolyogva 3590 4| mostanig hallgatott, hogy véres könyeket sirt, mindig csak titokban.~ ~ 3591 2| Jenő fölemelkedett s oly könyekkel a szemében, melyek minden 3592 2| sokkal jobban megtelt az öröm könyével, semhogy a közönyt megláthatta 3593 4| határtalanul boldog. Magában könyezett és tördelte a kezét. Mily 3594 3| szeme hurutos, vöröses, könyezik, az örökös éjjelezéstől.~ ~- 3595 8| szeme tudott mosolyogni és könyezni; sörénye hosszu, aranysárga, 3596 8| hozzá mindaketten, hogy a könynyök csurgott.~ ~És mikor már 3597 1| sem volt erőm meghallgatni könyörgését s elszakadni attól a pokol 3598 2| akit nagy nehezen, sok könyörgéssel rávett, hogy ne eméssze 3599 12| a rideg válasz. - Nekem könyörgő levelet irtak s én borzadok 3600 10| van, még Lacit is ki kell könyörögnöm nagyságodtól egy kis félórára; - 3601 10| maradt volna, ha ő meg nem könyörül rajta - ő, az irodamoly!~ ~ 3602 10| kellett, hogy szálljon a könyörület; azt hittem, imádni fog, 3603 1| mintha az édes apám volna. Könyörüljön meg rajtam, adjon nekem 3604 12| szóval még a jégsarkokat is könytengerré lehetne olvasztani. Ó be’ 3605 2| visszakivánkozik a halott attól a könytől, amit a temetőben sirnak 3606 3| asztalon voltak az uram könyvei. A miket ő irt. Az volt 3607 11| asztal, azon diszkötésü könyvek. Legfelől egy kékbársonyba 3608 9| bezárta maga előtt az élet könyvét. Azóta az élők közt senkije 3609 12| pergett arcán, lecsöppent a köpenyegére és ott megfagyott.~ ~A sárga 3610 6| vetek itt önnek s betakarom köpönyegemmel, mert hüvös az éjszaka. 3611 5| ideges betegét mielőtt a körbe menne, egy parti karambolra.~ ~ 3612 6| mérges füstöket fujt maga köré egy virzsiniából.~ ~Rahóty 3613 2| itthon vagyok a családom körében. Érzem, hogy nyolc napig 3614 2| neked sok kell, a te magas köreid sokat emésztettek, hát én 3615 2| körvadászat volt, összegyüjtötte a környék urait, birtokosait s hogy 3616 9| falujában.~ ~Hadgyakorlat volt a környéken s egy századot ott szállásoltak 3617 2| hangulattal töltötte meg az egész környéket; lent, a völgy hajlásában, 3618 8| asszonyokat mind az ájulás környékezte, ha rájok meresztette csörgőkigyóéhoz 3619 2| küszöbén. Sas Jenő, az előkelő körök tipikus gavallérja, akit 3620 2| vontatott szóval a halottat.~ ~Köröskörül csöndesen mozgó, itt-ott 3621 2| gyermek kiröpült a nyeregből s kört irva le a levegőbe, nagyot 3622 1| hencsereghessenek szabadon a füben.~ ~Körülbelül egy óra hosszat dolgozhatott 3623 7| Som mindjárt reggeli után körüljárta feleségével az egész fürdőt; 3624 2| a magáét s igy szólt, a körülményhez képest elég nyugodt hangon:~ ~- 3625 7| ebédnél Som megint alaposan körülnézett. Egy pár öreges ur evett 3626 2| pirossága elöntött volt körülöttök mindent; egy kicsit meg 3627 10| ennélfogva meglehetősen körülrajongják, de az csak nem ok, hogy 3628 8| aranyszárnyu Katica-bogara körülröpködte álmában, megbabonázta s 3629 7| magába sziv, külön megtanul. Körülszagolja a boritékot s lopva megcsókolja. 3630 3| kényszeritette barátnőjét, hogy körültekintsen.~ ~Egyszerü itt minden, 3631 2| nagy kietlenségben, a mi körülvette. Ez az ember nem volt hozzászokva, 3632 5| körutját. Ezt a sablonos körutat, amely finnyásabb lábbadozó 3633 5| lesz legokosabb elkezdenie körutját. Ezt a sablonos körutat, 3634 2| évben egyszer, mikor a nagy körvadászat volt, összegyüjtötte a környék 3635 2| Kis apa nagyon jó hozzád, köszönd meg neki aranyom.~ ~Kis 3636 2| milyennek a saját létedet köszönheted. Asszony kell ide Jenő, 3637 2| marad.~ ~A pap szeliden köszönt és elment, az emberek elkezdtek 3638 2| felülkerekedett benne a kötekedés vágya; jóságos hangon, de 3639 7| szüzies volt ezzel a kacér kötekedéssel! Hogyan simult az urához, 3640 2| vérrokonság. Néha ugy támadnak a kötelességek, hogy magunk sem tudjuk, 3641 2| közt lebegett, egész sereg kötelességet rótt rájok, melyek betöltése 3642 13| ápolók nem teljesitették kötelességöket.~ ~- Dehogy. Sokkal szomorubb 3643 1| ugy fel lehet őt a további kötelezettség alól menteni, amint a törvény 3644 2| megmentette Simont.~ ~- Nagy kötnivaló maga Simon, - mondta a kapitány, - 3645 2| lovon, sem nyereg, csak kötőfék; tajtékozva és reszketve 3646 8| gyönyörü kanca majd eltépte a kötőféket, amikor meglátta. Nyihogott, 3647 2| ugy a szőrére s egy szál kötőfékkel idehajszoltam a szegény 3648 7| eszébe sem jutott, hogy kövesse a névtelen levél csuf tanácsát. 3649 2| maradok, szántó-vető leszek; követem apánk példáját s kényszeritem 3650 1| folyékonyan mondta el, ami következik:~ ~- Bejön hozzám déltájban 3651 2| gondolat vagy fájó emlék következményekép.~ ~- Értelek bátyám, felelt 3652 1| öngyilkos lenne valaha: követném őt az önkézzel okozott halálba.~ ~ 3653 7| hallani a megerőltetést követő gyönge köhögést.~ ~Som mindjárt 3654 2| szólnak hozzá; szeretett volna közbekiáltani, hogy mindez okos és becsületes, 3655 2| elhirtelenkedett kérdés vagy közbeszólás, ami megzavarja a hangulatot. 3656 5| köhintett. Mintha ezzel a közbeszólással akarta volna elterelni figyelmét 3657 6| ezredes ellentmondást és közbeszólást nem türő hangon mondta:~ ~- 3658 10| száját tizszer is, hogy közbeszóljon. Nem birt. A szóáradat szinte 3659 10| Ha tudtam volna...~ ~Laci közbevágott: - No nem hagylak cserben, 3660 13| brutális öleléssel, hát közbevágtam:~ ~- S természetesen addig 3661 1| aztán az illetékes hivatalos közeggel együtt sietünk az ön lakására, 3662 2| megkérte Rózát, hogy jőjjön közéjök. A szegény teremtés addig 3663 6| s kézről-kézre adták, ha közéjük került; három nap okvetetlenül 3664 8| kezdve rögtön elboxolt a közelből mindenkit, még Barczikayn 3665 9| boldogság távolodik a földtől s közeledik az éghez. Pedig az ég, akármilyen 3666 2| tobzódás - büntársai.~ ~Hogyan közeledjék most ehhez a zárkózott özvegyhez, 3667 13| ennek a különös embernek a közelléte még növelte borzongásomat. 3668 3| ahhoz, hogy eltisztogassa a közelségből.~ ~Csöngettek odakint. Mármarosiné 3669 4| Az ember ugy érzi magát közelükben, mintha folyvást veszélyben 3670 3| nekem, - mert én vagyok első közönsége, - mindig látom arcán s 3671 10| hogy jobb ebéd volt, mint közönségesen. A férfi most is azért dolgozott 3672 2| visszatérhetnek ujra; a szürke közöny, mely majdnem olyan, mint 3673 12| szegény állatot s fásult közönynyel törte magát keresztül torony 3674 5| kérdezte a doktor elég közönyösen s megforditotta a papirlapot. 3675 2| öröm könyével, semhogy a közönyt megláthatta volna azon az 3676 2| elvesztettük. Róza ott járt-kelt közöttük, de ha nem kérdezték, a 3677 11| hazafelé, a szomszédos kis községbe; de az urféle, a „birtokosság”, 3678 2| szivéből s most nem tudna köztök igazságot tenni, hogy melyiket 3679 2| nem ok nélkül történt.~ ~- Köztünk ne legyen titok bátya, - 3680 10| zöldbe, s a karján hozza haza közülük azt, aki már nem birja gyalog. 3681 2| de igy, bénán, csonkán, koldusnyugdijra szorulva, nekem se volt 3682 2| vezesse, hamar tönkrementünk, koldusokká lettünk; az öreg Gida bácsi, 3683 13| összecsapta a kezét.~ ~- Nini, kolléga! mit csinál ön itt?~ ~- 3684 1| aki az ügyvédet ehhez a kollégájához utasitotta baj esetére. 3685 11| lapjain váltakoztak, minden kombináló elme előtt kétségtelenné 3686 2| biztos jele volt annak, hogy komolynak tartja a helyzetet.~ ~Jenő 3687 2| látva arcán az erőltetett komolyságot, meg nem állhatta, hogy 3688 10| lévén, délutánonkint otthon komótizált hüvös garçon-lakásában s 3689 2| nem fáj a válás azoktól a kompániáktól, amelyek a Wallon Félixeket 3690 1| Engem az eset szörnyen kompromittál; a holttest ott van a lakásomon, 3691 10| ösmerőseinkkel, amig - nehogy kompromittáljam - kénytelen voltam megkérni 3692 10| gavallér emberre az ilyen kompromittáltatás. Még hire mehetne.~ ~A kocsi 3693 11| mindegyikén. Az ágy három kondignációs. Ha egy ösmerős család jött 3694 2| volt, de nem alávaló.~ ~Kondort már nem találtuk a vendéglőben, 3695 2| templom harangjának bus kongásába csengő sirassál vegyült 3696 2| A nagy fali óra rekedt kongassál ütötte a tizet, kint csendes 3697 13| a mellére, hogy csak ugy kongott) nincs olyan maniakus beteg 3698 11| utjának a célja! A bűbájos Konstantinápoly... a mesék országa: citrom, 3699 5| meg. Ez az asszony sirt, konstatálta a tudomány férfia.~ ~Kezet 3700 8| egy sürü szőke asszonyi konty.~ ~Talán abban a percben 3701 11| szobába. Maga pedig ugrott a konyhába s disznóoldalast rendelt 3702 10| Nyilván a mama jött be a konyhából.)~ ~A nagy hangtól a legkisebb, 3703 3| vele, a cseléd jött meg; a konyhához külön kulcsa van, - mondta.~ ~ 3704 8| valóságos szerelemmel néz hátra kopasz fejére.~ ~Hát még, ha egyszer 3705 8| vezetőszerepben, hanem a kopaszodásban is; az ő tárcája nyitva 3706 8| vele jó lábon lehetett; a kopaszodók is szivesen és vita nélkül 3707 2| lepomádézva, hogy takarja a kopaszságot. A nagyvárosi társaságok 3708 4| szüksége lenne rám, csak kopogjon a falon.”~ ~Soha se kopogtak 3709 1| mormogta az orvos.~ ~Vadai kopogtatás nélkül nyitott be s annak 3710 7| nem kapott választ, ujra kopogtatott. Akkor egy csodálkozó női 3711 2| komor arccal közeledett a koporsóhoz, melylyel önkénytelenül 3712 2| Néha ráesett tekintete a koporsóra s ilyenkor ki-kitört belőle 3713 2| falakon homályos képek, minden kopott és dohos. Az öreg Sas sohasem 3714 2| még nem lépték át a fiatal kor határát, de azért eszökben 3715 5| meggondoltabban tesz, mint 20-30 éves koráig. Ezelőtt vagy hét-nyolc 3716 8| játszó hallal, a tarka-barka korallerdővel, a sziklára boruló tengeri 3717 11| amit a költő a bimbónyilás korának szeret nevezni s amivel 3718 11| már benne van a felséges korban, amit a költő a bimbónyilás 3719 2| tiszt hallgatott és tűrte a korholást.~ ~- Öltözzél rögtön, - 3720 8| szabadabb a vásár, ahol nincs korlátja annak, hogy ki ki mellé 3721 2| tengerén, mint a hajó, melynek kormánya tönkre ment. A mozdulatlanság, 3722 4| merengő szeme találkozott a Kornéliuszéval egy pillanatra, - mert rögtön 3723 4| nyugtatta gyöngéd szemét Kornéliuszon s nagy-nagy szánalom járta 3724 4| nemesnek, önfeláldozónak látta Kornéliuszt és szivesen, örömmel tudott 3725 8| akadt, hiába járta be a kornevillei márkival kétszer a világot.~ ~ 3726 10| titkoltam, hogy már kezdek korosodni, s hogy ha mégis gyerekek 3727 2| napról-napra való tengődés korszaka volt ez és semmi sem mutatott 3728 9| mind igy hivták pendelyes korukban a bodrosfejü babát.~ ~Isten 3729 2| időnk a várakozásra, a mi korunkban kár a percekért is; e pillanatban 3730 8| édességek legédesebbjét kóstolgatná benne. A magyar ember nem 3731 2| virág fogott körül aranyos koszorujával. Simon, a vörös ispán, a 3732 2| pálcával mutatta neki a kótákat, ő főzőkanállal a kezében, 3733 2| alatt nem tudott többé a kótákra ügyelni. Felnézett mogorva 3734 12| vulkanikus földön, ahol kővé fagyott ugyan a világ külső 3735 2| mosolygott és berakta a vörös krajcárokat az asztalfiókba. A pénztár 3736 10| nézze az ember ezt a vén krakélert, - förmedt a barátjára, 3737 9| a szeme és napbarnitotta kreolszinü az arca.~ ~Akárhogy volt, 3738 6| tizenhármasokhoz, régi „Krigskameradjai”-hoz, egyet mulatni. Borzasztó 3739 1| mindenekelőtt. Ön a dolog kriminális élének bizonynyal elejét 3740 1| Vadai ügyvéd ur, a neves kriminalista, kivételesen nem ment haza 3741 2| kápolna felé, melyben a Sasok kriptája volt. A falusi templom harangjának 3742 13| annak látszott, ami volt: kriptának.~ ~Ismertem benne a járást, 3743 2| lakatlanságtól lassankint kriptává vált volna ez a szoba.~ ~ 3744 6| megtelve fájdalommal, mint a Krisztus anyja. Rahótyt vad düh futotta 3745 13| kereplő elkezdte darálni:~ ~- Krónikus anaemia, ugy-e? hajlandóság 3746 2| örömmel fogadtam az ellenfél küldötteinek azt a különös ajánlatát, 3747 3| A cselédet meg a piacra küldtem. Tudod, mi három óra tájban 3748 4| kivüle volt, az mintha egy különálló égi testen érezte volna 3749 3| Tudod-e, hogy husz év volt a különbség közöttünk? Ah, ez a husz 3750 2| becsületes katona semmi különöset nem tett, hogy magát a fiuval 3751 1| embernek látszott különben; külseje s kifejezése egyaránt választékos 3752 7| szegény drága jószág! - A külsején, az arcán, a formáin, nem 3753 2| alatt kissé rendbe hozhatta külsejét, de az anyai szeretet végtelensége 3754 1| ajtót nyitott. Egy nagyon jó külsejü öreges ur állt előtte, aki 3755 12| kővé fagyott ugyan a világ külső képe, de hogy a jégország 3756 9| csak a katonák egyforma külsősége képzeltetett vele.~ ~De 3757 2| Bolond az, aki időhöz és külsőségekhez köti a gyászt; épp ugy nem 3758 9| ereszti többet.~ ~Dobpergés és kürthang riasztgatta akkor egész 3759 2| találkoztak a halál birodalmának a küszöbén. Sas Jenő, az előkelő körök 3760 3| volt, semhogy letudta volna küzdeni kiváncsiságát; ő is az ablakhoz 3761 2| sajátsága, hogy több-kevesebb küzdés után magokkal rántják a 3762 2| az én szivem is, ha hiába küzdök azzal az iszonyu elhatározással, 3763 12| megfagyott.~ ~A sárga borzasztóan küzködött az úttalan úttal. Nyilvánvaló 3764 8| Oh te gonosz ángol! óh te kujon! aranyhajért aranysörény, 3765 2| nőtt ki a televényből a kukoricaszár, melyet csillogó, ragyogó 3766 2| deszkahasadékokon a jöttmentek kukucskáltak be, akik nem mertek a nemesi 3767 3| jött meg; a konyhához külön kulcsa van, - mondta.~ ~Egy kanárimadár 3768 2| a pénztárszekrénybe s a kulcsot ideadta nekem, minthogy 3769 2| érkezik egy lovas és megáll a kuria előtt. Nem volt kantár a 3770 2| akik nem mertek a nemesi kuriára betolakodni.~ ~Mindössze 3771 12| alkalmával egy térdnyomásra kurta galoppban vágtasson végig 3772 4| temérdek élhetetlenség ritt le kuszált alakjáról. Az igazi, a hatalmasan 3773 8| zavaros tengert, melynek hiába kutatja a mélységét, csak kápráztató 3774 11| kurjongatás, meg a folytonos kutyaugatás, nem igen hagyta elaludni. 3775 6| ezennel megkéri a kezét, vagy kvietál. Nem türöm ezredemben a 3776 12| határ felé, egy nyitott l ó r i n, egy vasuti targoncán.~ ~ 3777 12| árok jegén s kimarjult a lába. Nem mehetett tovább. Bánki 3778 3| hogy minden betüje a te lábaidhoz kivánkozik...~ ~A borzas 3779 8| huzott akkorát a barátja az ő lábaszárára. Pedig Barczikay nem is 3780 8| verseny után megint csak ott lábatlankodik a szép asszony körül. Hallja, 3781 8| lóditott néhányat, hogy ne lábatlankodjék mindig az utjában.~ ~Péter 3782 5| körutat, amely finnyásabb lábbadozó betegeihez vezette olyankor 3783 2| gyámolitsam, miután abban a labirintban eléggé otthon érzem magamat.~ ~ 3784 2| azt gondolta, hogy az élet labirintjában maga Jenő is annyira eltévedt, 3785 8| boldog volt, ha vele jó lábon lehetett; a kopaszodók is 3786 1| olyankor fává változnak a lábszáraim és nem birok mozdulni; neki 3787 10| ropogós juniusi cseresznye.~ ~Lacin végigborzongott valami. 3788 2| csecsebecsét egymásra hányatta ládákba, a butort eladta, csak a 3789 2| ugy állitott be, egy sereg ládával, mint egy utazó kereskedő 3790 4| Érintése a tehetetlenség lágy odaadása. Rendetlen, ritka, 3791 2| Hát nem nőtt még be a feje lágya?~ ~Addig is kevés alkalmuk 3792 2| a kapitányt is meg birta lágyitani; szinte örült, mikor egyedül 3793 10| fuldokolva állitott be a Laci lakásába. Mikor a menyecskét meglátta, 3794 2| össze mindent a Jenő régi lakásán s ami arra való volt, utnak 3795 1| közeggel együtt sietünk az ön lakására, hogy a tényállást a helyszinén 3796 10| fizetéssel, beleértve a lakásbért is. Jogász korában dijnoksággal 3797 1| kompromittál; a holttest ott van a lakásomon, még senki sem tud róla. 3798 2| jéghideg mind a kettő. Mintha a lakatlanságtól lassankint kriptává vált 3799 2| reggel fölkelt s a finom lakkcipők helyett komisz borjubőr 3800 12| azért sürgeti, hogy a hugom lakodalmára haza menjek. Most lesz, 3801 2| érckoporsó volt a csendes lakónak. Sas Gedeonnak már nem telt 3802 6| Kärnthnerring 6.~ ~Ott lakott Rhone Felix, a dusgazdag 3803 1| büvölettel annyira magához láncolt, hogy elhanyagoltam miatta 3804 11| által lelkesitve szórta el lánglelke sziporkáit!~ ~S a költő 3805 5| kézzel a karomat, a vállamat. Lángoló szemétől féltem, iszonyodtam, 3806 5| hibás ortografia, de annál lángolóbb szavak. Szerelmi vallomás 3807 4| akiért olyan lemondással lángolt. Ilyenkor egy atomnyit érzett 3808 13| magamhoz tértem, doktor Langot már leteperték. Iszonyuan 3809 2| elriasztotta; nem, ez a langyos pocsolya ugy se használhat; 3810 11| Bármely szépirodalmi lap szerkesztőségében mondta 3811 5| szél-kölyök el nem kezd vele lapdázni ujra.~ ~Az őszi kép erősen 3812 11| mondások, a mik a könyv lapjain váltakoztak, minden kombináló 3813 11| könyvet.~ ~Mindjárt az első lapon gyakorlatlan irással volt 3814 12| tárca ezuttal nagyon is lapos volt.~ ~- Lássa odafent 3815 11| gyorsasággal irt tele két teljes lapot a szikrázó meteorról, meg 3816 12| Ott egy nagy szenes róka lapult meg, alig öt lépésnyire 3817 6| állomáson volt kissé erősebb a lárma.~ ~Ott egy első osztályu 3818 10| szakgatott, zürzavaros hangok lármájába furcsa szelidséggel olvadt 3819 9| kerti tücsök ciripelése is lármának tetszett: előszedegette 3820 2| közelében, mint ha az Ákos lármás parancsoló hangját hallja.~ ~ 3821 10| szomszéd szobában sokat lármáztak a gyermekek; többet, mint 3822 2| vetette haza. Nem akarta, hogy lássák bevonulását.~ ~Reggel azután 3823 5| a szemét, hogy semmit se lásson s véresre harapta a száját. 3824 5| haját, azután kényelmes lassusággal cserélte fel „munka-kabátját” 3825 2| férfiakat.~ ~Wallon puszta látásból őrülten beleszeretett s 3826 6| a szakaszban, de azt ne láthassa, hogy hányan.~ ~Mikor végre 3827 2| katonatiszti egyenruhában láthatná, szivdobogást kapott a boldogságtól. 3828 8| kardjai élesek, előre nem látható esetekre számitva; szóval 3829 6| szinte aggódva, szemmel láthatólag nagy zavarral, vagy tán 3830 11| hogy végre szinről-szinre láthatom önt! Házam az öné, rendelkezzék 3831 9| késő estig.~ ~S ha végre láthatta, le nem vette róla a tekintetét; 3832 3| magammal most, hogy ujra látlak. Eszembe jut minden, de 3833 2| akit magoknál erősebbnek látnak. A kapitány ellen e részben 3834 8| és ugy tenni, mintha nem látnánk, nem vennénk észre semmit.~ ~ 3835 7| abban volt bizonyos, hogy látnia kell a feleségét. Nem hitt 3836 9| és szomoruan intett: ...látod-látod, hogy elhagytad mulni fiatalságodat 3837 5| szükségem van önre, kérem, látogasson meg minél előbb. Sürgős!”~ ~- 3838 3| vettünk észre, de azért látogatást kaptunk eleget, - a hitelezőktől.~ ~ 3839 12| most olyan messzire menjek látogatóba. Tessék megnézni a hőmérőt, 3840 3| poéta ur, amikor annyit látogatta a nénjét, a mi szeretve 3841 9| keresztül.~ ~Ilyenkor jöttek a látományok. Egy bodrosfejü baba neheztelve 3842 12| édes anyja. Ettől a szomoru látománytól kicsordult szeméből a köny 3843 8| szemében vagy vékonynak látszó öles termetében volt a hiba. 3844 2| Ákos, tiz éve már, hogy nem láttalak, de azért nem feledtelek 3845 9| fel őket. Elhiresztelték láttatlanban csunyának, mérgesnek, esztendőről-esztendőre 3846 10| idegessé tette. Felkelt s látván, hogy mennyire előre haladt 3847 5| Lavina.~ ~Az utolsó ambulans paciens 3848 9| arca s szelid fény helyett láz volt a szemében.~ ~Kivált 3849 1| mesélt, az ő őrült agyának a lázálma volt.~ ~Akkor jött rá Vadai, 3850 11| penna nem volt a szobában s lázas gyorsasággal irt tele két 3851 8| Van valami sértő, valami lealázó abban a tudatban, hogy ezek 3852 6| velem szemben, mintha nem is leánya, hanem fia lettem volna... 3853 6| ugy sem hallgatná meg; a leányasszonyka meg a szemét se merte felvetni 3854 1| elszakadni attól a pokol leányától, aki a haja selyemszálaival 3855 11| eleven ördög lehet ez a leányka, tehát ugy illenek, hogy 3856 2| férje házához, a melyet csak leánykeblekben lehet sejteni.~ ~Jenő máris 3857 9| amelytől visszafejlődött megint leánynyá ez az aligasszony.~ ~Rég 3858 8| elfut előled, tisztességes leánynyal szóba se állhatsz...” Mig 3859 11| vagy tán már egészen nagy leányok kedveskednek a barátnőiknek; 3860 10| láttam egy szegény becsületes leányt, akinek - ugy hittem akkor, - 3861 2| hogy vér nélkül akartad lebonyolitani ezt a lehetetlen ügyet. 3862 2| kicserélték volna. Máskor a mint a leckének vége volt, már repült kifelé, 3863 2| mint a féktelen életkedv a lecsillapodást.~ ~A két testvér csaknem 3864 2| végzetes tévedést. Akkor, lecsillapult lelki állapottal, majd találunk 3865 12| köny végig pergett arcán, lecsöppent a köpenyegére és ott megfagyott.~ ~ 3866 3| A ledőlt bálvány.~ ~Délfelé járhatott 3867 1| utolsó korty is lent volt, leemelte a poharat a szájáról, rám 3868 2| mig odáig jutsz, előlegezi leendő fizetésedet. Oly boldog 3869 10| ha lemondva mindenről, leereszkedem önhöz, én, a müvelt nő, 3870 11| Balatoni Elemér mosolygott s leereszkedőleg veregette meg a becsületes 3871 3| hagy a vonatom.~ ~Mikor leért, még ott állt a szőke katonatiszt 3872 7| lelkéről ebben a percben leesett, rázuhant volna a névtelen 3873 9| kedvéért a ragyogó csillagot is leesküszik az égről.~ ~Elment a hire 3874 2| De az ősi fészek levegője leette lassankint lelkéről ezt 3875 2| párnákon, a hogy a beteg lefeküdte volt az ágynemüt. Szétnézett 3876 2| a jegyzőhöz; sőt este a lefekvéskor is igy mosolygott, mert 3877 10| Megmondtam előre. A nehéz életet lefestettem; a kenyér drága volt akkor 3878 2| kacagva mondta Jenőnek:~ ~- Lefőztelek!~ ~Nagyon keveset látták 3879 2| kapun, az érkezők elé ment s lefülelte Bandit.~ ~- Jőjjön csak, 3880 2| az asztalon, minden kis légáramlattól meglobogva s árnyékot rajzolva 3881 8| fénynyel csillog, leng a légben. Loreley elől, mindig elől; 3882 2| mely a kényes helyzetekből legbiztosabban kivezette: most zavartan 3883 7| ketten. A Somné jó barátnője legédesebb álmát alhatta akkor.~ ~A 3884 8| kincse; az olasz az édességek legédesebbjét kóstolgatná benne. A magyar 3885 4| csak egy lény mozdult: egy legelésző riska.~ ~Kornéliusz odakint 3886 10| ült a két jó barát.~ ~A legelső fordulónál megállitotta 3887 10| ez a kész öreg ember.~ ~A legényélet minden sanyarusága se rontott 3888 10| házasságra mert gondolni, legfeljebb a szatócskisasszonyok közt 3889 11| azon diszkötésü könyvek. Legfelől egy kékbársonyba kötött 3890 12| hadnagyot, a harmadik zászlóalj legfiatalabb s egyszersmint legvidámabb 3891 3| okvetetlenül kell, az sem a legfinomabb. A falon itt-ott egy félbenmaradt 3892 2| elhatározással, melylyel legfontosabb ügyeit is elintézni szokta, 3893 2| katonára, aki igy megelőzte legforróbb kivánságát. A szegény asszony 3894 4| jogod sem volt; a remény leghalványabb szikrája nem gyulhatott 3895 2| nem az övék többé s ahol a legigazibb otthonuk majd nekik is ez 3896 2| Azt hiszem, öcsém, épp a legjobbkor kerültünk össze az apai 3897 3| ki minden emlékem közt a legkedvesebb vagy. Te előtted soha sem 3898 1| állandó szorongás, mint a legkegyetlenebb bizonyosság, ami az én tragédiámat 3899 10| volt vele muszáj.~ ~Ez volt legkeservesebb gondolata. Valahányszor 3900 6| szabadságot kapott; ennyi volt a legkevesebb, amivel beérhette. Imádták 3901 2| A nagyvárosi társaságok légkörében az ilyenforma embert ez 3902 10| csöpp hija, hogy a világ leglovagiatlanabb embere nem lettem.~ ~A kocsi 3903 2| válságos pillanatokban a legnyugodtabban gondolkodjék, rászólt Simonra, 3904 2| gondosan sorba állitva, a legöblösebb az öreg ur „kedvelt élettársa”, - 3905 5| számitgatta ki, hogy merre lesz legokosabb elkezdenie körutját. Ezt 3906 1| csudát művelek, gondoltam, legrosszabb esetben pedig nem sikerül 3907 2| nem tartozott az eset a legsulyosabbak közé, de mégsem lehetett 3908 11| apró kincsei közé, mint a legtöbbet érőt valamennyi közt... 3909 10| pályámon már eljutottam a legtöbbig, az irodavezetőségig. Semmi 3910 2| akartalak megröviditeni s a legtöbbször tudtomon kivül voltam a 3911 12| hideg volt, hogy olyanra a legvénebb hegylakók sem emlékeznek. 3912 8| előkelő uri asszonyok a legyező mögül, a napernyő alól, 3913 2| ez a Kondor, aki soha a légynek sem vétett. Egyetlen boldogsága 3914 13| távozni?! A nélkül, hogy legyőzetését beösmerné? Vagy talán ön 3915 2| Értelek bátyám, felelt Jenő lehangoltan, nem feledtél el, mert örökké 3916 2| mely bevehetetlen volt a léhaság fegyvereinek; s ha most 3917 6| Nem türöm ezredemben a léhaságot.~ ~- De ezredes ur!~ ~- 3918 2| haszontalannak s többet lehessen mellette, lovat vett ő is. 3919 2| egész lényével majdnem a lehetetlenségek közé tartozott, hogy örökre 3920 13| Mondom önnek, barátom, hogy lehetetlent kiván. A betegek most éppen 3921 1| micsoda perverzus képzelődései lehetnek a beteg léleknek. De azért 3922 4| régi rabszolga lenni: nem lehetsz az többet.~ ~Mert benned 3923 3| hogyha Mármarosiné nem lehettem, akkor csak Petri Daniné 3924 2| Jenő szót fogadott s lehorgasztott fejjel indult kifelé. Az 3925 12| képe, de hogy a jégország leigázott, megalázott fiainak a szivéből 3926 9| mennyeinek hivnak s a minek a leirásához még hozzáfogni is vakmerőség 3927 6| Rahóty dragonyos kapitány ur lejött Bécsből Budapestre a tizenhármasokhoz, 3928 11| ömlengeni, elégnek találta, hogy lekapja a sipkáját s az előkelő 3929 8| összelődözött, megszurdalt, lekaszabolt egy sereg puszipajtást; 3930 6| borravalót, a mivel az ipszét lekenyerezze. Éppen amikor meg akarta 3931 6| sokáig nézte s alig birta leküzdeni a vágyát, hogy meg ne simogassa.~ ~*~ ~ 3932 2| egyszer csak hült helyemet leled. Hát feleded, hogy itt van 3933 7| asszonyéra és ne engedje többet lélegzethez jutni; hadd legyen itt elmulásuk, 3934 4| rombolást, ami ebben a beteg lélekben volt. És szánalma a véghetetlenségig 3935 11| milyen egyszerü dolog a lélekbuvárnak rögtön tisztába jutni a 3936 2| sirassál vegyült bele a kápolna lélekharangja s amint a szent hangok egymásba 3937 1| képzelődései lehetnek a beteg léleknek. De azért mégis hatottak 3938 2| Egyszer egy őszi este lélekszakadva rohant hozzám. Ki volt kelve 3939 8| ezen a lovon beteljesült a lélekvándorlás misztikus dogmája s hogy 3940 4| növelte fuladozásra hajló lélekzetvétele. Keze szikár, sőt száraz 3941 2| játszott ajka körül s a szép lelkek fölényét érezve magában, 3942 11| amilyen csak igazi költői lelkekben foganhat meg. Valósággal 3943 3| erősen befészkelődött a lelkembe s akárhányszor rajta kaptam 3944 2| hiszem, ez egyszer egész lelkemmel tudnék szeretni.~ ~Ákos 3945 13| cellájába, - parancsolta a lelkendező orvos. Jaj annak az ápolónak, 3946 8| állatnak, hanem egy négylábu lelkes lénynek. Meg volt győződve 3947 3| barátai. A fiatalabbak, lelkesebbek, a kikben még nem aszalta 3948 2| Ez a gyermek már tudott lelkesedni mindenért, a miben a férfiu 3949 1| került még elém. Rendkivül lelkesitett az a gondolat, hogy hátha 3950 2| uj cél csakugyan annyira lelkesiti, hogy végkép megváltozik 3951 11| egy szerény ibolya által lelkesitve szórta el lánglelke sziporkáit!~ ~ 3952 2| utolsó imádság, amivel a falu lelkésze elbocsájtotta az öreg Sas 3953 2| férfinak, majdnem ugyanazt a lelket vinné második férje házához, 3954 10| most, éjfélkor, tele legyen lelkifurdalással.~ ~Hevesen indult utnak 3955 2| előtt farizeuskodni, hisz a lelkiismerete egy csöppet sem védte az 3956 10| nagyon furcsán nézett a lelkiismeretes férfiura.~ ~- Mit bámulsz? - 3957 7| nézéséből, tiszta, szüzies lelkületéből.~ ~Hajnalban megérkezett. 3958 2| csalódott emberek, a kik végre lemondanak mindenről, a mi őket csalódásaik 3959 9| fiatalságodat gyászban, lemondásban!...~ ~Egy bakarasznyi boldogságért 3960 10| azt hittem, imádni fog, ha lemondva mindenről, leereszkedem 3961 2| mint én, ugy sem sokat lendithetne ott.~ ~Jenő szót fogadott 3962 3| is az ablakhoz sietett s lenézett. Az utca túlsó oldalán egy 3963 2| pillanattól fogva valóságosan lenézte. Micsoda ember ez, - mondogatta 3964 8| sárga fénynyel csillog, leng a légben. Loreley elől, 3965 8| is a drágájához s kacagva lengette a kék selyem szalaggal vastag 3966 5| Az asszony felállt s mint lengő árnyék járt-kelt a szobában.~ ~- 3967 4| gyulhatott ki benned.~ ~Igy lenne-é ezentul?!...~ ~Ezentul orditanál 3968 7| nem szükséges féltékenynek lenned.~ ~Ó, milyen szende, milyen 3969 10| esnél, tán öngyilkos is lennél.~ ~- No arról szó sincsen. 3970 11| korán reggel a vonatnál kell lennem, különben elszalasztom az 3971 10| ennek itt urnak kellene lennie. Ez itt egy bárónőre merte 3972 9| puszta levegő és láthatatlan lények beszéltek hozzá szünetlenül.~ ~ 3973 7| beolvasztva saját gyöngéd lényét az erős férfiéba! Hamvas 3974 2| ő természetével és egész lényével majdnem a lehetetlenségek 3975 8| hanem egy négylábu lelkes lénynek. Meg volt győződve róla, 3976 3| a harmadik emeletére. A lépcső mellett megtalálta azt a 3977 2| látta a gyürödéseket a lepedőn, meg a párnákon, a hogy 3978 12| Ó be’ soká tart minden lépés!... Milyen szörnyen hosszu 3979 2| magát a pap előtt s szilárd lépésekkel közeledett a koporsót kisérő 3980 2| mig fiatalon és gazdagon lepkeként csapongtál a szalónokban. 3981 2| keresse; ki vehetné zokon a lepkének, hogy szerte-szét csappong 3982 11| itt-ott egy szerelmes vers is, leplezetlen naiv célzással beiktatva 3983 2| vagyunk valakinek. Meg fog lepni, ha e nehéz órában bevallom 3984 2| s ugyszólván szálankint lepomádézva, hogy takarja a kopaszságot. 3985 6| jelezte, teljesen felkészülve léptek ki a folyosóra.~ ~Ott egy 3986 2| azokon a nőkön, akik még nem lépték át a fiatal kor határát, 3987 2| napján a mély gyászban, lépten-nyomon föltünt a ház körül, a kertben 3988 2| a megbizottaival. Wallon lerogyott egy székre s komoran bámult 3989 6| Alighogy magamra maradtam, lerohantam a lépcsőn, ki a házból, 3990 5| virágot elvették tőle. Most lesheti a hulló szirmokat; hátha 3991 6| Brixthal dragonyos-ezredes lesujtó hangon szólt rá a „bünösökre”:~ ~- 3992 12| elkényeztetett tisztecske leszállott róla s kantáron vezette, 3993 2| a gyermeket, mielőtt még leszállt volna a lóról.~ ~- Nyugalom, 3994 2| egészen éjfélig. Akkor az uram leszámolta előttem a pénzt, a mit Budapestről 3995 3| irigyeltelek akkor, de ugy!... Neje leszel egy fenkölt férfiunak, egy 3996 2| nevelik; ha egyszer ugy leszesz itt mellettem, mint férje 3997 2| özvegytől rohantam Wallonhoz és leszidtam, mint egy kölyköt; a makacs, 3998 2| nem volt megvetve, csak letakarva; mikor Ákos a teritőt felhajtotta, 3999 2| boldogságra, a milyennek a saját létedet köszönheted. Asszony kell 4000 1| Képzelheti ügyvéd ur, hogy orvos létemre is mennyire megdöbbentem. 4001 2| meglevőkből is folyvást letép egyet a vihar, vagy elszáraszt 4002 13| tértem, doktor Langot már leteperték. Iszonyuan orditott; a dühöngés 4003 2| mindenem volt; a gyermekemet letépték a keblemről s elrohantak