IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
Bársony István Egy darab élet Concordances (Hapax - words occurring once) |
Rész
5004 6| arra a gondolatra, hogy önben keressek védelmezőt. Az 5005 10| rokonai előbb-utóbb csinálnak önből valamit. Még örökséget is 5006 4| plátói imádót. Most nemesnek, önfeláldozónak látta Kornéliuszt és szivesen, 5007 1| elmondta. Amikor a felesége öngyilkosságáról kellett megemlékeznie, sirt 5008 2| nagyon jó kis fiu.~ ~Önkéntelenül összetette a kezét, ugy 5009 1| történt, - kezdte az orvos önkénytelen sóhajtással, ami sejttette, 5010 1| lenne valaha: követném őt az önkézzel okozott halálba.~ ~Egy hét 5011 1| hajlandó voltam bámulni önmagamat. Ha sikerül, akkor csudát 5012 4| volt? Vagy jutalom a sok önmegtagadásért, amit bizonyosan észre vett 5013 6| gyanut kelthetek, de igy önnel, egy külön szakaszban, az 5014 7| Nem csodálom, hisz’ mindig önről beszél.~ ~Som a hetedik 5015 10| bizonyosan bátorságot akar önteni a barátjába; istenem-istenem, 5016 10| lélekzetet vett s idegesen öntötte magából a szót.) Hát ki 5017 13| Ugyanazt akartam kérdeni öntől.~ ~Fanyarul mosolygott. - 5018 4| arra vetemedett, hogy félig öntudatlanul, szivdobogva nyisson be 5019 2| holnappal s csupán a pillanat önzése volt az, ami uralkodott 5020 4| volna. Ellenben igy, egészen önzetlenül, még valami istenit is fel 5021 12| neki az ellenmondás.~ ~- Az ördögbe is, ne rezonirozzon! Mennie 5022 8| tudta képzelni, hogy mi az ördögért huzott akkorát a barátja 5023 9| róla; akik pedig még élnek, öregek már és meggyöngült az emlékezetök. 5024 10| Együtt vacsorálunk öregem; nagyon jól vacsorálunk, 5025 2| szobára sohasem volt az öregnek szüksége, még az ágyát is 5026 2| ez a csapás is sujtson. Öregszem bátya s elvesztettem testi 5027 2| fogva, mióta a Sasok apjok örökében megtelepedtek, ugy őrködött 5028 11| poéta, itt fogja hagyni örökemlékezetét ebben a kék könyvben, anélkül, 5029 2| gondolta. A lassu haladás egy örökkévalóság lenne most; az ügetés csak 5030 7| is elkeveredett.~ ~Mintha örökösen suttogott volna valaki. 5031 10| Semmi más kilátásom!... Az örökség?! Szent Isten! Ami csekélységet 5032 10| csinálnak önből valamit. Még örökséget is emlegetett. S aztán sokat 5033 12| a kemény katonának nagy öröme telt, ha játékos kedve volt. 5034 2| világ sulya szakadt le. Örömében könyezve kérdezte: jobban 5035 7| megkönnyebbülve, az élet felujult örömeivel a szivében, járkált a szoba 5036 13| elszörnyedtem. Nem csekély volt örömem, arra gondolva, hogy kikerültem 5037 2| ideáljainak, mert az anyaság örömén kivül semmi után sem eseng 5038 2| Hogy mért ad az Isten annyi örömet egy embernek, mint nekem 5039 11| hogy a jó anyák legnagyobb örömüket abban találják, ha gyermeköket 5040 2| mindenben találjon valami örvendetest. - Vakációra haza hozzuk; 5041 1| meg, orvos ur, ha istent ösmer.”~ ~Már mondtam, ugy-e, 5042 5| Nem édes, nem. Őt te nem ösmered. Az is éppugy halálunk lenne. 5043 5| csak.~ ~Női irás volt. Az ösmeretes hibás ortografia, de annál 5044 2| szoritott bennünket; alig ösmerjük egymást, a gyász még el 5045 3| akartam volna lenni mindig. Ha ösmernéd, Ilus!... Cukor; cukor az 5046 2| minden irányban el kellett ösmernie, letette hát a könyvet, 5047 10| addig-addig gratuláltatott magának ösmerőseinkkel, amig - nehogy kompromittáljam - 5048 8| mellett azoknak, a kik jó ösmerősök. Van valami sértő, valami 5049 8| Wertheim-kasszáját; őt magát ösmerte mindenki, a ki a társasághoz 5050 2| meghányta-vetette a dolgot s csinosan összeállitotta a dikciót, de bizony megint 5051 12| alá fojtja.~ ~A hadnagy összeborzadt. Mégis csak dicstelen halál 5052 4| kérő sóhajtás ereje fölé. Összecsapzott, gondozatlan haja olyanná 5053 1| Azután egy kendő alatt összecserélem a poharakat, ön pedig majd 5054 2| iparkodott utat nyitni a hirtelen összecsődült nép közt s gyászfátyolos 5055 5| közé s jogát hangoztatva, összecsókolt. Megrendülésem, zavarom, 5056 2| észrevette, hogy öcscse egészen összeesik.~ ~- Talán nagyon is töröd 5057 3| hernyó mászkált ott s mindig összefentük a ruhánkat, Volt aztán ne 5058 2| a kastélyhoz, a hol már összefutottak az emberek, minthogy alig 5059 8| szeretőért kinoz, egy elborult, összegomolyodott végtelensége az ős vizeknek, 5060 2| a nagy körvadászat volt, összegyüjtötte a környék urait, birtokosait 5061 8| szórakozottan bontotta ki a gondosan összehajtogatott selyempapirost, amelyből 5062 5| lásd, a tenyeremben kell összehordanom apránkint azt a földet, 5063 2| Ákos, a melyek még jobban összekötik az embereket, mint a vérrokonság. 5064 11| orient expresszel.~ ~„Az összeköttetés az orient expresszel!...”~ ~ 5065 2| idején a férjével üzleti összeköttetésben volt. Derék, becsületes 5066 7| Parajd-Csalitosról.~ ~Semmiféle összeköttetése se volt a fővárosban s igy 5067 10| vizsgálatokat nem tette le. Családi összeköttetései révén sokára eljutott odáig, 5068 10| azt mondtam, hogy családi összeköttetéseimre nagyon keveset számithatok. 5069 11| különben elszalasztom az összeköttetést az orient expresszel.~ ~„ 5070 8| életében néhány tucat versenyt; összelődözött, megszurdalt, lekaszabolt 5071 5| a hulló szirmokat; hátha összelopkodhatná valamennyit.~ ~Zavartan 5072 9| furcsa, szép kis néni jobban összement egy hét alatt, mint az utóbbi 5073 2| bánhatna vele.~ ~A Sasok összenéztek s csudálkozva mondták:~ ~- 5074 3| egyszerre felsikoltott s összeölelkezett.~ ~Sirt és kacagott mind 5075 12| valamennyire a tájék; az összeomló hóoszlopok eltakarják a 5076 2| kis bágyadt mell egyszerre összerándult s a gyermek fölnyitotta 5077 2| lenne most; az ügetés csak összerázná a beteg gyermeket, holott 5078 9| nézegette. Minden kis neszre összerezzent: nem nyilik-e az ajtó; nem 5079 12| folyvást előtte, aki hivta, - összeroskadt volna.~ ~Késő este volt, 5080 2| vesztette! Minden erőmet összeszedve iparkodtam őt visszatartani 5081 2| este, mikor egy kicsit már összeszoktak s Jenő is alább hagyott 5082 12| megdermeszti. De mikor otthon összetett kézzel hivja most valaki!~ ~ 5083 2| kis fiu.~ ~Önkéntelenül összetette a kezét, ugy nézett Jenőre, 5084 2| jellemezte, - nem fogunk a fiun összeveszni. Csak neveld kedved szerint, 5085 2| A dombtetőn, a keskeny ösvényen, lassan haladt a gyászos 5086 2| szegénységet jelent. Inkább ösztönből, mintsem valami nagy megfontolással 5087 1| lehet irtani belőle. Oly ötletem jött, amelyért hajlandó 5088 8| a mely minden sikerült ötletet megtapsoltatott vele valamikor. 5089 2| buzakeresztek kincse nem az övék többé s ahol a legigazibb 5090 2| gyönyörüszép asszony, egy bankár özvegye, a ki nem játszott ugyan 5091 2| terittetett s meghivta magához az özvegyet is. Nyáron jó hüvösen tartotta 5092 2| és nagyrabecsülés volt az özvegygyel szemben való viselkedésében 5093 2| ezt nem is tudtuk!~ ~Az özvegynek csillogott a szeme s szinte 5094 2| felesége, meg a kis fia.~ ~Az özvegytől rohantam Wallonhoz és leszidtam, 5095 2| engedek meggyőződésemből; óhajtom, akarom, hogy szabaditsd 5096 12| hasonlitott a sarkvidékhez.~ ~Az okkupációra következő tél olyan dermesztő 5097 1| akartam venni belőle azokat az okokat, amelyek magyarázatát adhatnák 5098 8| tőle.~ ~Barczikay Péter okosabb volt.~ ~Mikor otthon, ahol 5099 2| ő az idősebb, neki kell okosabbnak lenni. Még most is, harminc 5100 10| én az ilyesmit rövidesen, okosan bonyolitom le. Ez ellen 5101 2| látszik, kifogyott a háznál az olaj s itt a faluban alkalmasint 5102 11| egy pár kép a falon, holmi olajnyomatok, csendéletfélék, gyümölcs 5103 2| folyvást asszonyok körül ólálkodtak. Apja akartál lenni a gyermeknek, 5104 8| hogy az az ő kincse; az olasz az édességek legédesebbjét 5105 3| lenézett. Az utca túlsó oldalán egy szőke katonatiszt ácsorgott 5106 2| a koporsó felé, melynek oldalára fehér betükkel volt ráirva: 5107 11| meglehetősen beparfümozott az oldalashoz járó káposzta-csuszpajz 5108 2| az élet nagyon is könnyü oldalát mutatta neki eddig. De most 5109 11| maradjon a könyv azon az oldalon: egy ollót tett keresztbe 5110 7| sziklafalak lent, fent és oldalvást, vastagon boritvák puha, 5111 11| könyv azon az oldalon: egy ollót tett keresztbe rajta. Hadd 5112 9| Beleegyeztek a házasságba.~ ~S az oltár után következett egy darab 5113 2| mint a kibékülés szent oltárához. Az utolsó imádság, amivel 5114 4| percig is elmerülhetett oltárképe nézésébe: boldog volt Kornéliusz.~ ~ 5115 3| isten és emberek előtt, az oltárnál szerzett örök jogom szerint...~ ~- 5116 5| uristen birodalma, mint az oltárok szüz Máriáinak a palástja.~ ~- 5117 3| miket ő irt. Az volt az oltárunk. Az egész kis lakás meg 5118 10| lármájába furcsa szelidséggel olvadt bele egy diákgyerek gépies 5119 2| a szent hangok egymásba olvadtak a nyári alkonyat levegőjében: 5120 10| tekintete esnék, megvetést olvasna le.~ ~A gránitkövezet kockáira 5121 2| lovag-regényekben lehet olvasni; tele volt ez az ember az 5122 12| is könytengerré lehetne olvasztani. Ó be’ soká tart minden 5123 2| félkaru hős multja valami olyannak tetszett előtte, a mit a 5124 2| számkivetésbe s e közben olyanokat nyögött és sóhajtott, hogy 5125 12| dermesztő hideg volt, hogy olyanra a legvénebb hegylakók sem 5126 1| csöpögtetett, a másikba pedig olyas valamit, ami ártatlan. Azután 5127 9| se igen tudott volna már olyasmire, amire fülig pirulva gondolt 5128 7| egyébről is panaszkodik; olyasmiről, ami ellen a derék öreg 5129 1| ugyan, de bevezette. Magában olyasmit dörmögött, hogy egy pár 5130 4| ur. A teljes szélcsöndben olybá, tüntek fel a fák s a bokrok, 5131 8| az illat. Egyszercsak oda omlott az ölébe egy aranyhullám, 5132 2| szivek rendes tulzásával omlottak könyei. Ez a nő Róza volt, 5133 4| Oly gyönyörü volt ez igy őneki!... kétségbeesve gondolt 5134 12| is, a második stációt.~ ~Onnét még aznap tovább indult 5135 2| még javában tapsolnak az Operában.~ ~Iszonyuan ölte magát, 5136 2| boldogságtól. Olyanná vált, mint az óra-inga, mely jobbra-balra hajlik 5137 10| mozdulhatok tőle, pedig egy órácskára feltétlenül el kell szabadulnom. 5138 12| jégcsapok közül kiolvasztani. Órahosszat dörzsölték hóval. Amint 5139 2| hogy életem legkinosabb órái voltak azok. Wallont féltettem 5140 9| hogy oda álmodja, akit egy órára sem tudott elfeledni! - 5141 1| dörmögött, hogy egy pár órával később se lett volna talán 5142 4| lenne-é ezentul?!...~ ~Ezentul orditanál és marcangolnád a saját 5143 13| már leteperték. Iszonyuan orditott; a dühöngés teljes erővel 5144 13| ugrott elém s tele torokkal orditotta:~ ~- Mit? Ön igy akar távozni?! 5145 7| uthajláshoz ért, a Mátyás király óriás tölgyfája mögül egy fiatal 5146 11| ábrándozásra ingerlő emlék!... Őrizni fogja ezt az édes-édes könyvet 5147 2| nekem, minthogy mindig is én őriztem. Utoljára még egyszer megcsókolt 5148 2| a szó szoros értelmében őrjöngött. A reménytelenség a végletekig 5149 6| szerencséjének tartja, hogy őrködhetik álma felett.~ ~Csak a vonat 5150 2| örökében megtelepedtek, ugy őrködött fölöttük, mint egy láthatatlan 5151 10| olyanok leszünk, mint az oroszlán. Ne félj, nem hagylak el!~ ~ 5152 12| nagyon, a ki a görbe hegyek országából hazafelé megyen.~ ~ ~ ~ 5153 2| szomszédban valahol éppen országos vásár volt. Simon hivatalból 5154 9| Elment a hire hetedhét országra, hogy ebben az elátkozott 5155 3| egy fenkölt férfiunak, egy országszerte ismert irónak, a kit meg 5156 5| volt. Az ösmeretes hibás ortografia, de annál lángolóbb szavak. 5157 9| hogy hadd sodorja el az az őrület, ami elfogta a katona láttára. 5158 2| Wallon puszta látásból őrülten beleszeretett s minél kevésbbé 5159 1| sok lelki harc már félig őrültté tett azt mondta nekem: édes 5160 13| szürke-ruhás ápolókat, az intézet orvosai közül is ott termett valaki.~ ~- 5161 2| lóra s vágtasson rögtön az orvosért. - Azután öcscséhez fordult 5162 1| Ily kivánsággal nem mehet orvoshoz. Mindjárt megértettem, hogy 5163 13| melancholia, rendszeres lelki orvoslásra volt szüksége s igy - ámbár 5164 5| futott fel, mint valaha, orvosnövendék korában. Izgatottan kérdezte 5165 2| késő este felkölteni. Az orvosok megvizsgálták a poharamat, 5166 1| lehet vigasztalóra, lelki orvosra, mint testi gyógyitásra. 5167 2| mellett. A férfiak azután az orvossal visszavonultak.~ ~ ~ ~ 5168 6| amikor tudják, hogy jó őrző virraszt mellettök. Dus 5169 8| összegomolyodott végtelensége az ős vizeknek, amelyből minden 5170 2| a bátyja ajkával a Sasok ősei szólnak hozzá; szeretett 5171 8| dogmája s hogy Loreley-ben az őskor bűbájos asszonyai valamelyikének 5172 5| is kérdezhetsz ilyet, te ostoba!”~ ~A szél elállott odakint; 5173 10| félórára; - tetszik tudni, ostobaság az egész, afféle lovagias 5174 8| az élen. Mr. Millar egy ostor csapás nélkül haladt el 5175 2| boldogsága? Mily szóval ostromolja meg ugy, hogy el ne riaszsza, 5176 2| nem akarsz velem is Sámuel ősünk módjára elbánni? Hogy jut 5177 2| levették kalapjokat. Az őszbeborult katona félhangon mormolt 5178 10| pergamenszerü bőrével, őszbevegyülten, s fátyolos sárgás szemeivel 5179 6| számitásból, hanem hogy minél őszintébb legyen. Ez meglátszott rajta.~ ~- 5180 2| bántotta az igazság s annál őszintébben mulatott öcscsén, mert rendithetetlen 5181 2| gyöngédséget is vegyitett, Róza őszintén huzott hozzá s talán magának 5182 10| pillanatra is kételkedett volna őszinteségükben, de azért sehogysem találta 5183 10| érezte, hogy már benne van az őszintéskedésben, mért ne mondja ki egyszer, 5184 2| elment, az emberek elkezdtek oszlani, ki haza, ki le a mezőre, 5185 12| föl-szétszórja a havat s forgó oszlopokba gyüjtve turja a jégmorzsákat, 5186 2| jövő aratásnak megvessem őszszel az alapját. El is foglalom 5187 13| alkalmasint doktor Bekének az osztályán lesz; én a férfibetegek 5188 13| kisérjen el a doktor Beke osztályára, az én betegemhez.~ ~A doktor 5189 13| olyan maniakus beteg az osztályban, akit egymagam le ne gyürnék, 5190 2| nélkül szétdarabolni, hogy az osztozó testvérek még arról a kényelemről 5191 2| fiut és maradj mellette; osztozzál az ápolásban édes anyjával; 5192 2| báró Wallon, egy fiatal osztrák dragonyos tiszt. Közelebb 5193 2| közös célunk, a melyért őszülő fővel is érdemes fáradni! 5194 2| csizmája nyomát mindenütt otthagyva lépdelt végig a szőnyegen 5195 2| kiengesztelődés és béke otthonában, meg kellett a testvéreknek 5196 2| megszökik az egyhanguság békés otthonából. Hátha az uj cél csakugyan 5197 6| lakásba, amely ezentul az én otthonom kellett volna, hogy legyen. 5198 3| letette buzavirágos kalapját s otthonosan ereszkedett le egy karosszékbe, 5199 2| többé s ahol a legigazibb otthonuk majd nekik is ez a kripta 5200 5| Lavina.~ ~Az utolsó ambulans paciens is elment s a doktor el 5201 1| már megbocsátott önnek.~ ~Páciensem arca átszellemült. Végtelen 5202 2| mikor az emeletes magtár padlásán bagolyfészket kajtatott 5203 8| nélkül haladt el a birói páholy előtt, a többi nemes állat 5204 11| ott másféle dolgok is.~ ~Pajkos mondások, amikkel serdülő 5205 10| egy ideig az ő tovarobogó pajtása után.~ ~- Otthon egy mennybéli 5206 2| szép volt; a férfiak jó pajtásai iparkodtak neki lenni, sok 5207 2| módot, amiben vannak. A palánkon egy tucat gyermek mászkált 5208 5| oltárok szüz Máriáinak a palástja.~ ~- Nagyon vártam!...~ ~ 5209 2| zongoránál ült s Jenő egy kis pálcával mutatta neki a kótákat, 5210 11| le kalapját, hagyta hogy paletotja magától csuszszék le a válláról 5211 2| vigan beszélhetünk, ha a pálinkás butykos, melyből a reggelink 5212 11| citrom, narancs, ciprus és pálma mindenütt! Ah!~ ~A jámbor 5213 1| válhatott, ha a törvényszéki palota közelében van; de minthogy 5214 8| nagyon szomoruan ment fel a palotájába. Fél éjszakán át hallották 5215 2| valahányszor rólad és a pályádról beszélt.~ ~Jenő zavartan 5216 2| ősi házat, mely tétovázó pályafutásának utolsó állomása volt, puha 5217 1| bocsátom, ügyvéd ur, hogy én a pályámat nemcsak a megélhetés forrásául 5218 10| keveset számithatok. Hisz’ pályámon már eljutottam a legtöbbig, 5219 6| keressek védelmezőt. Az egész pályaudvarban egyedül ön volt az, akiben 5220 4| meghalva, de azért csöndesen és panasz nélkül, végig.~ ~Kinlódott 5221 7| kahicsol, meg egyébről is panaszkodik; olyasmiről, ami ellen a 5222 2| fogva még kevésbbé lesz rám panaszod; elhatároztam, hogy itt 5223 6| zsebtükrét s teknősbéka páncéljából készült fesűcskét vett elő, 5224 2| vezethet máshová semmiféle papi prédikáció, mint a kibékülés 5225 5| közönyösen s megforditotta a papirlapot. Ráesett a szeme a cimre 5226 5| mozdulattal egy összegyürt papiroslapot adott a vendégének.~ ~- 5227 3| és sietve dugta zsebébe a papirost.~ ~Mikor bejött igy szólt:~ ~- 5228 3| erőlködik, a mig valamit papirra tesz. Ujra leirja, meg ujra 5229 2| szilvóriumot, meg egy falat paprikás szalonnát bizony nem adott 5230 2| fáradtságtól fujt a szegény pára! lovasa egy félkaru, dereshaju 5231 3| ki nem tudja a járást a paradicsomban, de akármerre fordul, mégis 5232 4| Ahol a levegő hasonlit a paradicsombeliekhez, amely megejtette az első 5233 2| földön magkapták volna a paradicsomhoz való jogos részöket. A gyermek 5234 4| völgyhajlatok felszálló párafátyola ugy hajlott rá a földre, 5235 7| már egy hónapja, hogy a parajd-csalitosi kénes fürdőben javitgatja 5236 7| jöjjön. Annak az egynek Parajd-Csalitoson is mindjárt megnyilik a 5237 13| dementia kisértetei mellett a paralysis progressiva hülye arculata 5238 12| igen lehetett vitatkozni. Parancs-parancs, s aki alantas tiszt, az 5239 2| Jelentem alássan kapitány ur, parancsára vagyok.~ ~Ákos nagy lélegzetet 5240 6| ezredes, a kettes dragonyosok parancsnoka, villámló szemmel, merően 5241 6| órakor jelentkeznie kellett a parancsnokságnál s lóhalálában hajtatott 5242 2| mint ha az Ákos lármás parancsoló hangját hallja.~ ~Ha fia 5243 2| vett.~ ~„Most önök az én parancsolóim!”~ ~A szegény asszony akadozva, 5244 13| vissza vele a cellájába, - parancsolta a lelkendező orvos. Jaj 5245 4| kapott eszének utolsó józan paránya után, amely már-már elröppenni 5246 5| az utcát nem érte már egy parányi nap sem; hanem fent-fent, 5247 6| Kissé fáradtan s egy parányika pezsgőmámorral a fejében, 5248 2| itt maradok én is, leszek paraszt, ha eddig ur voltam; - s 5249 2| leugrott róla s rábizta egy parasztfiura, aki legközelebb volt hozzá. 5250 11| kitérni a sok apró rozoga parasztszekérnek, amely szemközt jött rá.~ ~ 5251 7| meg a korhadó fák dohos párázata is elkeveredett.~ ~Mintha 5252 9| maradványát a hajdanta meleg párázatnak, amit az összegyürt vászon 5253 8| valamennyit. Hanem az a tucat párbaja, a mi erre következett, 5254 2| hogy annak az embertelen párbajnak gentlemanek közt nem lett 5255 10| az az édes jószág a mai párbajomat emlegeti.~ ~ ~ ~ 5256 2| hogy tudniillik amerikai párbajt vivjanak a halálra sértett 5257 2| karomból s mellé ugrott, mint a párduc.~ ~- Ez az! - kiáltotta 5258 2| nem fogatott be, hanem a „paripán” ment ki a mezőre. Bandinak 5259 2| foglalva valamivel s Ákos a paripára szoruljon. Mikor a kapitány 5260 11| igyekszik a költő?... Talán Páris?... - talán a Kelet az ő 5261 2| durva katonakezet, melynek a párja ott porlad valahol az ágyugolyó-szántotta, 5262 6| hadgyakorlat elválasztja epedő párjától néhány hétre; hát még ha 5263 7| a jó barátnőtől s a hüs parkon át beosont a nagy vadaskertbe.~ ~ 5264 13| szoritotta, ugy ismételte egy párszor az asszony nevét. Bizonyosan 5265 6| merően nézte a megrezzent párt.~ ~- Ez az ön felesége, 5266 5| mielőtt a körbe menne, egy parti karambolra.~ ~Harminc és 5267 10| még örült volna is a jó pártinak, hogy „hivatalnokné” lesz 5268 12| csöppecske civilizáció fogta pártját.~ ~A vijjogó szelek utána 5269 8| a világon: a ló.~ ~Szép passzió; csak az a bibije, hogy 5270 8| Loreley madárrá változik, patája alig érinti a gyepet, arany 5271 10| tandem abutere Catilina patientia nostra?...~ ~Már majdnem 5272 12| Volt ott sok dugó, meg üres patron; továbbá dohány, szivar, 5273 2| folyvást; télen meg a kályhában pattogó tüz s a kellemes meleg tette 5274 2| miközben a félkaru kapitány pecsenyéjét felaprózta, ellágyultan 5275 2| szántó-vető leszek; követem apánk példáját s kényszeritem a földet, 5276 2| jár elől a tanácsadó a jó példával? - De nem mert Ákos előtt 5277 11| sóhajok, nyilván afféle pelyhedző állu sihederek tollából; 5278 9| menyecskék mind igy hivták pendelyes korukban a bodrosfejü babát.~ ~ 5279 11| ragadott irónt, mert tinta és penna nem volt a szobában s lázas 5280 3| tud majd kelteni száraz pennájával. E mellett még egy csapás 5281 2| iszonyodott a tintától meg a pennától s inkább fát vágatott volna 5282 8| asszonyra, aki őt magát a pénze nélkül komolyan vette volna, 5283 10| Hát nem kapod meg a havi pénzedet? Hát nem kéne ki jönnöd 5284 10| szemtelenkedett a mult havi pénzeért.~ ~A fás emberre való emlékezés 5285 2| sem igen mondhatom, hogy a pénzemért ur voltam valaha; hisz egyszerüen 5286 10| kis privát munkát végzett, pénzért. Abban kifáradt s egy kicsit 5287 12| disznóbőr-tárca is, amelyben a pénzét tartogatta a jeles férfiu. 5288 2| krajcárokat az asztalfiókba. A pénztár kezelése tudniillik neki 5289 2| Budapestről hozott, betette a pénztárszekrénybe s a kulcsot ideadta nekem, 5290 2| kinosabb volna, mint egy perc alatt elvégezni, ami ugy 5291 3| novemberi verőfény rövid perceiben. Szinte örvendve szólt:~ ~- 5292 2| várakozásra, a mi korunkban kár a percekért is; e pillanatban ugy rémlik, 5293 6| gyorsvonattal. Hét óra ötven perckor, a keleti pályaudvarba.~ ~ 5294 8| bujt volna.~ ~Nem akart egy percre sem tágitani az aranyhaj 5295 2| füléig huzva a bundát. Két pere mulva aludt, álmodás nélkül 5296 10| elcsigázott. Az arcából kikelve, pergamenszerü bőrével, őszbevegyülten, 5297 12| kicsordult szeméből a köny végig pergett arcán, lecsöppent a köpenyegére 5298 1| és tudom, hogy micsoda perverzus képzelődései lehetnek a 5299 8| mindnek volt valami köze Péterhez, csakhogy szemtől szembe 5300 3| lelkesedést sokkal inkább heviti a pezsgő. - Én látom azt csak, hogyan 5301 6| fáradtan s egy parányika pezsgőmámorral a fejében, furakodott előre 5302 3| lomha. A cselédet meg a piacra küldtem. Tudod, mi három 5303 6| gyönyörü teremtést, aki ugy pihegett a karján, mint a galamb, 5304 10| elfáradásra; ha vágyik időnkint a pihenésre.~ ~Egy kis félórával hevert 5305 2| elég volt a hányattatásból, pihenni vágyom. Ötven esztendő nyomja 5306 6| ujra tovább loholt a rövid pihenők után, bele a fekete éjszakába.~ ~ 5307 10| Ugyan?! - szólt a nő pikáns, lassu hanghordozással, 5308 5| harapta a száját. Ezek a pillanatok a pokollal vetekedtek.~ ~ 5309 2| volt szokva, hogy válságos pillanatokban a legnyugodtabban gondolkodjék, 5310 2| öcscse férfiasságáról, de e pillanattól fogva valóságosan lenézte. 5311 2| férfilélekbe lehet majd egykor pillantani.~ ~Jenő a szó szoros értelmében 5312 2| kicsinyléssel vetett egy pillantást öltözékére, azután folytatta: - 5313 2| magát; a sarokban törtlábu pipaállvány, a tajtékpipák gondosan 5314 2| gyermekkorában hamvas szedret, piros pipacsvirágot szedett, idegenül érezte 5315 2| Ákos rágyujtott apja öblös pipájára és nagyokat pöfékelt; ugyanakkor 5316 2| egyik megvetette az utálatos pipát, a másik az asszonyoknak 5317 2| megröviditeni s átment a pipatóriumba, ahogy Ákos a szobáját elkeresztelte.~ ~ 5318 3| hogy egy kicsikét sokat pipázik.~ ~Szünetet kellett tartani, 5319 10| és egyszersmind szemérmes pir futotta be arcát; üde volt, 5320 3| milyeneket cuppant majd piros-pozsgás arcára Dani, az erős, bátor, 5321 3| járhatott az idő, a mikor egy pirospozsgás, kissé vidékies fiatal nő, 5322 2| szine, a verőfény reszkető pirossága elöntött volt körülöttök 5323 10| házasodtam.~ ~Az asszony fülig pirult. Megszivta a fogát. - Csak 5324 9| már olyasmire, amire fülig pirulva gondolt valaha, ha a katona 5325 2| Jenő csak nézte-nézte a pislogó gyertyalángot, mintha attól 5326 2| mélyedésben viz volt. Az undoritó, piszkos viz elriasztotta; nem, ez 5327 1| öngyilkosságot, amihez nincs erőm. A pisztoly ugy remeg a kezemben, hogy 5328 8| minden cimbora számára; pisztolyai töltvék, kardjai élesek, 5329 3| viselte magát; most halkan pittyegett. Ezzel éppen kitöltötte 5330 11| mondta a kisasszonyka pityeregve s az elkényeztetett leánykák 5331 2| távolság festőivé tette a plain-airben fürdő tájképet. Oly környezet 5332 4| kicsufolta ezt a hüséges, plátói imádót. Most nemesnek, önfeláldozónak 5333 2| elriasztotta; nem, ez a langyos pocsolya ugy se használhat; de mit 5334 6| sohasem érzett boldogsággal pödörgette a bajuszát s le nem vette 5335 3| katonatiszt ácsorgott s a bajuszát pödörgetve föl-föltekintett ide, a 5336 2| találta őket s megelégedetten pödörte a bajuszát. Megcsókolta 5337 2| Megerőlteted a fejedet a pörös iratokkal. Hadd azt egy 5338 2| mindent; egy kicsit meg volt pörzsölődve a fü a dombtetőn, az oda 5339 3| akkoriban a te lánglelkü poétád!... S hogy sárgultunk mi 5340 11| tudott szabadulni. Édes, poétikus gondolat volt, amilyen csak 5341 12| amilyen igazán volt. Azzal a pofával jegesmedvének is beállhattak 5342 1| kendő alatt összecserélem a poharakat, ön pedig majd választ, 5343 1| le. Szivszélhüdés érte. A poharakban nem volt méreg. Esküszöm!... 5344 2| orvosok megvizsgálták a poharamat, erős altató szer volt az 5345 10| pedig dühében feldöntötte a poharát, amely tele volt vörös borral.~ ~- 5346 10| nézte s valahányszor Gábor a pohárhoz nyult, gyöngéd aggodalommal 5347 2| székek, egy nagy cirádás pohárszék, a két ablak közt széles 5348 5| száját. Ezek a pillanatok a pokollal vetekedtek.~ ~Berkiné csendesedett. 5349 11| lesz az annak a szegény kis polgárleánynak, ha az ő nevét fogja megpillantani 5350 2| szeretik...~ ~- De hisz ez pompás! - kiáltott Ákos, aki ahhoz 5351 3| nőcske állt a küszöbön, pongyolában. Az első pillanatban tisztában 5352 2| gyönyörüséggel nézte fiát a ponnyn, annyira el volt ragadtatva, 5353 2| váltig követelte, hogy a ponnyt valahogy meg ne büntessék. 5354 10| rábizták, mert egyébiránt pontos és megbizható hivatalnok 5355 2| s nem talál soha megálló pontot.~ ~Pedig Jenő, aki tulajdonképen 5356 2| dorgálását, hogy alig kihült porai fölött biráljuk tetteit.~ ~ 5357 2| katonakezet, melynek a párja ott porlad valahol az ágyugolyó-szántotta, 5358 10| nincsenek igényei. Az kimegy a porontyaival vasárnap a zöldbe, s a karján 5359 2| sokszor megzavarta Ákos. Poros csizmája nyomát mindenütt 5360 5| hogy itassam a szomjuhozó port, amely nedvesség nélkül 5361 2| dobra került volna, mint a porteleki birtok, a kincsetérő tizenötezer 5362 1| orvos vagyok és meglehetős praxisom van itt Budapesten.~ ~Vadai 5363 2| vezethet máshová semmiféle papi prédikáció, mint a kibékülés szent 5364 10| az hiányzik, hogy morális prédikációt tarts, mikor jól látod, 5365 10| baglyoskodott. Valami kis privát munkát végzett, pénzért. 5366 1| elájulnék. Vizbe ugrani is próbáltam, de olyankor fává változnak 5367 2| kifelejtették volna annak idején a programmból s igy bátyja gunyolódásától 5368 13| kisértetei mellett a paralysis progressiva hülye arculata mered rájok! 5369 11| mutatta, hogy alig van ezen a prózai világon. Többször agyához 5370 1| ugy-e, ügyvéd ur, hogy pszihiater is vagyok. Nos, ennél érdekesebb 5371 1| megértettem, hogy ezuttal a pszihiaternek akadt tennivalója. Nagyon 5372 1| érdeklődéssel művelem, még a pszihiatriát is. Betegeim közt nem csak 5373 4| tengernyi zamatból, illatból, puhaságból, amiből ezt az asszonyt 5374 4| felsivalkodnék, mint a veszekedő puma s undort jelző tekintetével 5375 10| fedezésére”, ezt mondtam, punktum. Soha mást. S most hogy 5376 4| ferdén álló vállaiba s a puposság gyanuját keltette. Vizenyős 5377 2| fegyverek, régi kardok, puskák, buzogányok, meg agancsok 5378 8| megszurdalt, lekaszabolt egy sereg puszipajtást; elköltött egy pár milliót, 5379 7| lélekzetet véve, vezette.~ ~A pusztai naphoz szokott ember egyre 5380 7| bélyeg. Ritkán mozdult ki a pusztájáról s olyankor is megelégedett 5381 2| kiesett az egyik kerekünk s a pusztán istenért se lehetett volna 5382 2| ügyelsz a háznépre, mig én a pusztát járom; Róza asszony majd 5383 12| térdig hóban, tévelyegve a pusztulás kietlen térségein.~ ~Talán 5384 10| diákgyerek gépies magolása: quousque tandem abutere Catilina 5385 12| határ felé, egy nyitott l ó r i n, egy vasuti targoncán.~ ~ 5386 10| megemberelhesse magát s ráadást adhasson az ünnepi ebédre. 5387 5| mindent elvett tőlem, most ráadásul meg is aláz, elhagy. Öngyilkos 5388 2| dereshaju ember, leugrott róla s rábizta egy parasztfiura, aki legközelebb 5389 10| hogy az iroda vezetését rábizták, mert egyébiránt pontos 5390 13| nem irigylem; mégis csak rabság ez.~ ~- Ahogy vesszük. Minden 5391 4| akarsz te megint a régi rabszolga lenni: nem lehetsz az többet.~ ~ 5392 9| hogyan dobog egy sziv a rács mögött.~ ~Vége volt a mennyek 5393 9| délignyitóval befuttatott rácskeritése mögül leste az uj katonát, 5394 7| rózsák termettek az arcán. Rádőlt az ura karjára s nagy és 5395 2| életemet itthon töltöm s igy ráérek a gyermekkel foglalkozni, 5396 2| mert vasárnap volt s igy ráért a pihenő nép bámulni, ácsorogni.~ ~ 5397 11| tenyeres-talpas szolgálót s ráförmedt, hogy vigye a nagyságos 5398 8| hogy: a barátnőm. A német ráfogná, hogy az az ő kincse; az 5399 2| kettőtöket szünet nélkül magához ragad.~ ~A világfi arcán nagy 5400 3| kiknek a szivét magával ragadja, mihelyt egy sora megjelenik. 5401 10| dijnoksággal kezdte s aztán, ott ragadt, mert a vizsgálatokat nem 5402 2| férje emlékéhez való nagy ragaszkodása is csak tiszta erényét bizonyitja; 5403 2| őszinte az ősi fészekhez való ragaszkodásod.~ ~- Te még most is attól 5404 2| érzi az édes, hogy mennyire ragaszkodunk hozzá. A gyermeknek pedig 5405 10| szorongatta a sors, mindig ezen rágódott magában. És ime, mégis az 5406 2| kinját, valahányszor csak rágondolok, mégis szivesen beszélek 5407 4| zöldelt a nyár világa s a ragyogás volt az ur. A teljes szélcsöndben 5408 2| beleegyezése azt jelentette, - ragyogóvá tette vonásait, mosolygott 5409 2| kerülhették el a találkozást, Ákos rágyujtott apja öblös pipájára és nagyokat 5410 6| mint a Krisztus anyja. Rahótyt vad düh futotta el arra 5411 2| oldalára fehér betükkel volt ráirva: S a s G e d e o n. Kemény 5412 2| kezdett derengeni az agyában, rájött, hogy a fantom, melyet eddig 5413 2| szépségét, melyekért Jenő rajongani látszott; másrészt meg egyszerü 5414 2| a férfias dolgokért való rajongás tette bennök a tulajdonképen 5415 3| Az ünnepeltetésből, a rajongásból nem igen sokat vettünk észre, 5416 3| templomban, a kiért annyian rajongtak.~ ~Érdekes volt, nagyon 5417 10| az, aki otthon vár most rájuk!~ ~Otthon! - Gábor valósággal 5418 2| ki és hosszu fénycsikot rajzolt a kertre; a fényesség elején 5419 2| légáramlattól meglobogva s árnyékot rajzolva a sötétes falakra.~ ~- Azt 5420 13| egymagam le ne gyürnék, ha rákerül a sor. Én nem félek bemenni 5421 2| ahol a végtelen sorokba rakott buzakeresztek kincse nem 5422 8| totalizatőrnél az ő számát rakták meg legjobban. Elég az hozzá, 5423 2| csak a fejét vakargatta s rámutatott Bandira, a ki éppen kifutott 5424 2| Isten nyugosztalja. Ez ráncba szed bennünket, nem hiába 5425 2| egyszer a szomszéd faluba rándult át Jenő Bandival. Visszajövet 5426 2| botlás miatt elvesztette rangját. Azóta végkép eltünt a szemem 5427 2| elsőszülött, katonás észjárással rangsorban öcscse előtt levőnek tartotta 5428 2| több-kevesebb küzdés után magokkal rántják a gyöngébbeket. Igy volt 5429 2| kiáltást hallatott s olyat rántott a lova kantárán, hogy a 5430 5| lett volna Berki, talán rárohant volna, hogy arcul verje. 5431 2| tehettem? kifogtuk a nyergest, ráültem csak ugy a szőrére s egy 5432 13| a kart, ezt a mellett, (ráütött öklével a mellére, hogy 5433 12| alig öt lépésnyire tőle. A ravaszdinak eszeágában sem volt, hogy 5434 2| A kapitány meghallotta s ravaszul mosolygott.~ ~- Azt én jobban 5435 2| pedig már ki volt teritve a ravatalon, egy kis sebbel a halántékán.~ ~ 5436 2| egyáltaljában mindenre rávesz...~ ~A két férfi édes keveset 5437 13| Az alorvos türelmetlenül rázta a fejét. - Nem lehet, nem 5438 7| ebben a percben leesett, rázuhant volna a névtelen levél irójára, 5439 3| mellett még egy csapás vár reám; nagyobb tán valamennyinél. 5440 9| amely most félős, ijedős, rebbenős nézéssel tapadt a katonára.~ ~ 5441 3| karosszékbe, a mely nagyot recscsent, mikor az egészséges, hetven 5442 11| volna ki ezt a nevet, a redaktor mohón rohant volna hozzá 5443 10| Gyuluka nevü nebulo: mama regeliit!)~ ~- Erigy, erigy, pattant 5444 9| átallotta miatta egy kis regénybe keveredni.~ ~Ha a mamájának 5445 2| valóságos király. Tudod a regét Sas Sámuelről, aki hetven 5446 2| pálinkás butykos, melyből a reggelink kikerül, éjszaka is ott 5447 10| félig siró hangon: mama reggelit, - mama reggeliit!...~ ~ 5448 10| gondolva azzal, hogy még nem is reggelizett, kiosont egy mellékajtón.~ ~ 5449 5| doktor, esengve.~ ~Az imént a régi-régi hangon szólt hozzá az asszony. 5450 9| titkos gyöngéje maradt a régiből. Egy különös asszonyos kitalálás, 5451 9| rajta mindazt, ami megvolt a régin is, amitől ugy tudott fájni, 5452 4| féltékenyen és reszketve rejtegetett, még élete árán is örök 5453 2| egyik soha sem foglalkozott rejtélyek megoldásával, a másik meg 5454 2| idegen a végzetes golyókat rejtő dobozba. Mikor a golyóját 5455 3| kitől zárjon el; - hogyan rejtsen el a világ elől.~ ~Sok guny 5456 2| ő érzett, az jól el volt rejtve a szive fenekén, ahhoz semmi 5457 12| Hisz megeshetik, hogy ott reked valahol.~ ~Haggart ezredessel 5458 11| sietni, ha nem akar itt rekedni.~ ~A költő leverten hagyta 5459 13| ami tetszik. Ma is éppen rekreációm van, megyek a városba.~ ~- 5460 4| visszataszitó. Az ilyen rémalakoknak valósággal erősségök a csunyaságuk: 5461 4| utálatnak minő borzalmas rémálma fogja üldözni őt szünetlenül?~ ~ 5462 13| emberek közé visszatérve rémdolgokat müvel, akkor ki a hibás? 5463 2| most itt volt a szegénység réme a háta mögött, az bizony 5464 1| nincs erőm. A pisztoly ugy remeg a kezemben, hogy ha elsütném 5465 6| mit; - engem elfogott a remegés, az irtózat... Alighogy 5466 4| és tördelte a kezét. Mily remegéssel, s üdvözülve mondta esténkint: „ 5467 2| gondolatra is elkezdett remegni s görcsösen szoritotta meg 5468 8| állhasson egy pillanatig azzal a remekbe készült élő szoborral, aranyoshaju 5469 10| Mentő gondolata támadt. Remélte, hogy azzal a csöndet és 5470 4| esdekelt, sohasem remélt, amint reméltek mások, akik esdekeltek az 5471 2| szemfényvesztő, a milyet valaha reméltünk, de nem is ideig-óráig tartó.~ ~ 5472 2| beleszeretett s minél kevésbbé volt reménye, hogy megközelitheti, annál 5473 2| kellett vallania, hogy a remények közül eddig egyetlen egy 5474 2| hogy alig lehet valami nagy reményeket fűzni az ő vezetéséhez, - 5475 10| nagy családjával, holmi reményekkel arra, hogy hatalmas rokonai 5476 2| volna azon az unott arcon. Reményének ily váratlan teljesülése, - 5477 6| mindenki. Ugy-e?~ ~Annyi reménykedés, annyi kétségbeesés volt 5478 2| leginkább a fiaiban vetett reménykedésében. Én még csak megtettem a 5479 9| éjszakánkint az urát és borzongó reménykedéssel leste: nem nyilik-e az ajtó 5480 2| a messze multba, a nagy reménységek időszakait mind végig élte 5481 2| öcscsére:~ ~- Benned van minden reménységem; nemcsak ugy beszélek veled 5482 5| amely várásra, kitartásra, reménységre buzdit!...~ ~A doktor agyában 5483 9| érte senki.~ ~Fájdalmát és remeteségét tisztelték talán a férfiak?~ ~ 5484 10| festették a jövőt is, akik azzal rémitettek, hogy a „bárónő” egy kissé 5485 2| percekért is; e pillanatban ugy rémlik, mintha apánk biztató szavát 5486 2| adja az életnek, hörögve a rémülettől, lement vele a hid mellé 5487 2| táviratot megkapta, már rendben lesz minden. Kondor.”~ ~ 5488 10| neked se szivesen állok rendelkezésedre; hisz itt van az aranyom, 5489 11| ha nagyságodnak tetszik, rendelkezésére bocsátom a saját vizitszobámat 5490 11| láthatom önt! Házam az öné, rendelkezzék benne mindennel... stb.”~ ~ 5491 7| vidéki doktor nem tud mást rendelni, mint ideiglenes keserves 5492 2| ebédlőszoba megint a maga rendeltetésének volt szánva. Ott vacsoráltak 5493 10| azért sehogysem találta rendén levőnek, hogy ő valóságos 5494 4| tehetetlenség lágy odaadása. Rendetlen, ritka, savószin szakáll 5495 7| amugy szolidul lumpolni; rendeznek-e kirándulásokat.~ ~Somné 5496 3| az előrészét „szalon”-nak rendezték be; a szoba mélyét függöny 5497 2| szégyenletemben; a botrány rendkivüli volt, de szerencsére nem 5498 1| előtt megállott.~ ~- Ez a rendőrség? - kérdezte Király.~ ~- 5499 1| most először is elmegyünk a rendőrséghez, aztán az illetékes hivatalos 5500 13| az embert semmi a világi rendre; minél egyformábban, nyugodtabban 5501 13| elővette a melancholia, rendszeres lelki orvoslásra volt szüksége 5502 2| hazafelé. Minél gyorsabban repül a lova, annál jobb, gondolta. 5503 2| elválhatatlanságba. Ő vele repülni te neked már nincs erőd 5504 2| gyermeket, holott a sima, repülő vágtatás ugy elringatja, 5505 2| leckének vége volt, már repült kifelé, egy percig sem lehetett 5506 2| ágyu eldördült s a tört résen immár neki vágtathatott 5507 4| alkotmány, amelynek a felső részében egyetlen szerény szobácska 5508 7| naphoz szokott ember egyre részegebb lett az erdő homályában 5509 2| én az életem kétharmad részét ugy is a szabad ég alatt 5510 6| Rahóty látta, hogyan reszket mellette az az angyal, akiről 5511 9| a babonás embereknek, ha reszketnek a tulságos jótól. Nem tarthat 5512 3| kellene folyvást aggódnom, reszketnem, hogy szent isten elhóditják 5513 12| legalább attól nem kellett reszketnie, hogy eltéveszti az utat 5514 2| aranyos szine, a verőfény reszkető pirossága elöntött volt 5515 2| paradicsomhoz való jogos részöket. A gyermek megfogta a kezöket 5516 3| harmadik emeletre.~ ~- Elfog a részvét, - folytatta Mármarosiné, - 5517 5| itél el, hanem felém fordul részvétével. Ki lenne más ezen a világon? 5518 10| annyira. Ne légy irántam olyan részvétlen éppen ma.~ ~Megnyomta ezt 5519 10| a véleményét.~ ~- Ami a részvétlenséget illeti, édesem, azzal kár 5520 10| fa fogy. És még ő beszél részvétlenségről! Nem állhatta meg, hogy 5521 2| elterült, szántóföldjeivel, rétjeivel, mezőségeivel, mind a Sasok 5522 6| nyitva volt, s feltámadó rettegésem első rohamában ki akartam 5523 8| társadalom. Csak annál jobban rettegtek tőle a Tartuffe-ök.~ ~Hát 5524 2| milyennek látta.~ ~- Csak attól rettegtem, - szólt végre Róza, mikor 5525 9| katona arcképét minden este rettegve nézegette. Minden kis neszre 5526 4| feltünhetett valami kalandornak. Revolverét szorongatva, nyitott szájjal 5527 12| minden kinja megint.~ ~Tiszti revolverével főbelőtte a szegény állatot 5528 12| ellenmondás.~ ~- Az ördögbe is, ne rezonirozzon! Mennie kell! Beteg az édes 5529 9| bizonyitotta a vén cseléd. - Riadót fujtak és itt hagyták a 5530 4| asszony heves ajtócsattanásra riadt fel fektéből.~ ~Tágra nyitotta 5531 2| ostromolja meg ugy, hogy el ne riaszsza, hogy ugy ne járjon vele, 5532 9| Dobpergés és kürthang riasztgatta akkor egész éjjel, de hiába 5533 2| megnyilatkozó sziveket semmi sem riasztja el annyira, mint az elhirtelenkedett 5534 10| gyerekek lesznek, az nagy ribillió lesz. Hát már most itt vagyunk. 5535 3| virágos bodzafa alatt, a hol a rigók gagyogva bujkáltak fölöttünk 5536 13| hallottam a doktor Lang éles, rikácsoló hangját, a mint kiáltotta:~ ~- 5537 2| napig puha párnák között ringatott a sors, hogy akárhogy hányódott-vetődött, 5538 13| tudnak valamit, ha holmi ringyrongy ischiasokat, variolákat, 5539 4| lény mozdult: egy legelésző riska.~ ~Kornéliusz odakint várt, 5540 5| egy kicsit rendbe hozta ritkuló haját, azután kényelmes 5541 4| temérdek élhetetlenség ritt le kuszált alakjáról. Az 5542 5| emelgetve, durva hangon rivallt rá: ide nézz doktor; ezt 5543 12| fiainak a szivéből mikor robbannak ki ujra a forrongás bombái, 5544 1| akinek nem hagy nyugtot a rögeszméje. Ezt a rögeszmét talán még 5545 1| nyugtot a rögeszméje. Ezt a rögeszmét talán még ki lehet irtani 5546 2| nagyot zuhant a kemény rögön.~ ~Jenő iszonyu kiáltást 5547 2| elábrándozott véget nem érő rögtönzött fantáziáival. A kapitány 5548 11| A buta teremtés nagyot röhögött s felelet nélkül futott 5549 8| futás volt, hanem igazi röpülés. Ahányszor Loreley futott, 5550 5| fel a kalapját s csakugy röpült volna ki a világba; - most 5551 2| volna, mint a fergeteg, röpültem volna mint a madár! Talán 5552 7| de saját maga előtt is rösteli egy kicsit ezt a diákos 5553 12| hadnagy s elhallgatott. Röstelte, hogy igy elszólta magát, 5554 1| helyzet nem változik.~ ~Csak röviden mondom el, mit tettem, mert 5555 2| drága temetéssel meg ne röviditsék a fiait, akiknek ugy is 5556 3| vele a nászutra.~ ~Erről a rövidke időről áhitattal kell megemlékeznem, 5557 6| feltámadó rettegésem első rohamában ki akartam magamat vetni 5558 2| hátra, mint hogy egy merész rohammal kivágja magát a nagyobb 5559 10| lehet szólani. - Siess! rohanj!~ ~Igaz cimborád~ Laci. ~ ~ 5560 13| veszett düh fogta el, ki akart rohanni. Én éppen a háta mögött 5561 2| időszakait mind végig élte rohanó képzelődésével s elérkezett 5562 12| tekintett. Ott egy nagy szenes róka lapult meg, alig öt lépésnyire 5563 3| városban egyetlen egy olyan rokon-lelket sem, a kinek kitárhattam 5564 13| vágyik utánam. Valamelyik rokona volt itt, az mondta.~ ~- 5565 2| sejtetni abból, hogy csakugyan rokonnak tartja magát, a nélkül, 5566 2| Sejtem, hogy azok közül a rokonok közül való, a kik mig dusgazdagok 5567 13| megkivánta a gondos ápolást, - a rokonsága sietett megszabadulni tőle. 5568 2| tulajdonképen való lelki rokonságot. Ez a gyermek már tudott 5569 2| boldog volt, valahányszor rólad és a pályádról beszélt.~ ~ 5570 2| de ma megfeledkeztél rólam, hát én jövök hozzád.~ ~ 5571 10| bámult folytonosan. Nem tudta rólok elforditani a szemét, pedig 5572 2| halál, elmulik innen, mi rólunk; megint érezni fogjuk, hogy 5573 4| nézett és látta a romlást és rombolást, ami ebben a beteg lélekben 5574 2| erőszakoskodás. A Sas-fészek romjait nem lehetett a nélkül szétdarabolni, 5575 4| Inkább bele nézett és látta a romlást és rombolást, ami ebben 5576 2| hordom, máskor ilyen civil rongy van rajtam...~ ~Végtelen 5577 12| viharrá növekvő szél meg nem rontaná a temetői hangulatot.~ ~ 5578 4| látszott kérni a világtól, hogy rontja azok izlését, akiknek véletlenül 5579 10| legényélet minden sanyarusága se rontott rajta annyit, mint ez a 5580 2| öcscse meg ő együttesen rontottak a Sas néven.~ ~Másnap, harmadnap 5581 9| időben, amikor ábrándok rontották meg.~ ~A furcsa, szép kis 5582 2| beci-boci tarkát.”~ ~- Ugyan ne rontsd azt a fiut, - dörmögött 5583 10| arcát; üde volt, mint a ropogós juniusi cseresznye.~ ~Lacin 5584 2| lehet itt mindig s annál rosszabb, ha ugy beleéled magadat 5585 1| ott vagyunk, ahol voltunk, rosszabbá a helyzet nem változik.~ ~ 5586 4| arcul verdesne mindig.~ ~Még rosszabbat is tenne: eltiltana magától 5587 3| Béla folyvást álmos és rosszkedvü. Hisz minden istenadta nap 5588 10| szeret. De nem lehetett. Rosszkor volt az évforduló, épen 5589 12| megvárni, amig a jeges szél rostává fujja egész testét, s örökre 5590 6| Rhone, a hires Rhone, a Rotschildék barátja. (A kapitány harmadszor 5591 2| egész sereg kötelességet rótt rájok, melyek betöltése 5592 2| a gyüjtőnév alá vonják: roué; - ha a sasfalviakat kérdezi 5593 5| tréfákkal szellemeskedett az ő rovására. Mikor a jámbor filisztert 5594 2| gyöngébbeket. Igy volt Ákos is Rózával. Róza nem adta volna a világért, 5595 11| országuton kitérni a sok apró rozoga parasztszekérnek, amely 5596 2| sokáig nézte volt a fehér rózsa-bokrot. Most már egyetlen virág 5597 2| a fényesség elején egy rózsabokor volt, tele hófehér virággal.~ ~- 5598 7| bort ivott; attól gyönyörü rózsák termettek az arcán. Rádőlt 5599 2| messziről szinte csillogó fehér rózsákat. Vajjon honnan jő az a világosság? - 5600 2| lelkéről ezt a kegyetlen rozsdát; mióta folyvást polgári 5601 12| Eleinte találkoztak egy-egy rőzsét cipelő bosnyákkal, aki csudálkozva 5602 2| koporsó négy sarkánál az emelő rudakba s a temetés megindult lassan, 5603 2| elvesztettem testi és lelki ruganyosságomat, érzem, hogy van szivem.~ ~ 5604 6| milyen finom, elegáns uti ruha van. Nem lehet valami közönséges. 5605 2| mely az egyszerü házias ruhában sokkal fiatalabbnak látszott, 5606 2| azután gyorsan ledobta a ruháit s végig nyult a divánon 5607 4| csak megérinthette annak a ruhája szegélyét, akiért olyan 5608 3| ott s mindig összefentük a ruhánkat, Volt aztán ne mulass, ha 5609 13| dyssenteriákat gyógyitanak az örökös sablonok szerint; jőjjenek ide, a 5610 5| elkezdenie körutját. Ezt a sablonos körutat, amely finnyásabb 5611 2| gondolatait. Az erős jellemek sajátsága, hogy több-kevesebb küzdés 5612 2| feledtél el, mert örökké sajgott szivedben az a megkülönböztetés, 5613 13| Szegény ember.~ ~- Soh’se sajnáljon. Nincs itt rossz dolgom. 5614 2| végre megszólalt:~ ~- Én is sajnálom a gyermeket, de te öcsém, 5615 10| Elfeledte volna, hogy mennyire sajnáltam? hogy milyen sokkal járult 5616 2| soha apámat, a mint örökké sajog bennem az a szomoru emlék, 5617 2| csak nem akarsz velem is Sámuel ősünk módjára elbánni? Hogy 5618 2| király. Tudod a regét Sas Sámuelről, aki hetven éves korában 5619 3| mindjárt kitaláltam, miben sántikál a poéta ur, amikor annyit 5620 10| ember.~ ~A legényélet minden sanyarusága se rontott rajta annyit, 5621 6| szó nélkül emelte kezét a sapkájához s könnyed mozdulattal hajtotta 5622 2| helyzetben álltam meg a sarat s vannak a kik ha rám gondolnak, 5623 12| az utat s az ezredes öreg sárgája félve tett minden lépést, 5624 12| hadnagy ur itt van az én sárgám, elcammog az magával Dobojig.~ ~ 5625 10| őszbevegyülten, s fátyolos sárgás szemeivel nagyon elnyüttnek 5626 3| lánglelkü poétád!... S hogy sárgultunk mi titokban, mikor észrevettük, 5627 10| müvelt nő, aki báró család sarjadéka vagyok!~ ~A férfi szemmeresztve 5628 2| nem is arra való, hogy uj sarjat hajtson.~ ~Ebben a nagy 5629 2| években a dolgozószoba egy sarkába s azóta, ha rossz idő volt, 5630 2| belekapaszkodott a koporsó négy sarkánál az emelő rudakba s a temetés 5631 2| kapott a szeles gyermek sarkantyuja alatt s vágtatott; Jenő 5632 3| állt a szőke katonatiszt a sarkon azzal a hordárral.~ ~ ~ ~ 5633 12| görbe országa hasonlitott a sarkvidékhez.~ ~Az okkupációra következő 5634 5| hallatszott, hogy jön valaki. A sarokba dobta a botját s lármázva 5635 2| nehezen tájékozhatta magát; a sarokban törtlábu pipaállvány, a 5636 11| vásár volt s alig tudott a sáros országuton kitérni a sok 5637 2| a fiatalság, a vagyon; a Sas-családból csak két korhadó törzs van 5638 2| A Sas-familia.~ ~ 5639 2| minden erőszakoskodás. A Sas-fészek romjait nem lehetett a nélkül 5640 2| birtoka volt valaha s a két Sas-fiu, aki sok-sok év után most 5641 2| kellett tartania, hogy a Sas-nemzetség elszegényedve elfeledve, 5642 2| lehetnél hát igazán az?... A Sas-nemzetségnek nem szabad kihalni, Jenő!...~ ~- 5643 2| akkor itt hagytam volna Sasfalvát, pedig nincs a világon még 5644 2| alá vonják: roué; - ha a sasfalviakat kérdezi valaki, hogy ki 5645 2| bagoly sikoltása; az ifjabb Sasnak eszébe jutott az az idő, 5646 2| nagyon szerették volna a vén Sast, - nem tett ő azért egész 5647 10| barátom, ez az asszony maga a satanella! nem akar kevesebbet, mint 5648 4| odaadása. Rendetlen, ritka, savószin szakáll és bajusz keveredett 5649 8| buldoggéhoz; lehet azonban, hogy savószinü szemében vagy vékonynak 5650 2| teritve a ravatalon, egy kis sebbel a halántékán.~ ~Én nem tudom, 5651 9| évtizedek óta beforrott sebek tépődjenek fel.~ ~A leányos 5652 6| a házban s gyors orvosi segély nélkül vége lehetett. Az 5653 2| mint a kapus, a ki rögtön segélyemre volt abban, hogy az ökölharc 5654 6| valami hátráltatott. Kivülről segélykiáltások hallatszottak.”~ ~„Emlékszem, 5655 6| hagyja, be ne hivja.~ ~Majd segit magán, (már mint az ezredes) 5656 1| gyakorlott ügyvédi elme segithet rajtam. Egyébiránt tessék 5657 2| megtörtént, azon most már nem segithetünk, - mondta; - igaz, hogy 5658 2| Onnan várta a megváltást s a segitség megjött. A sürű, fekete 5659 10| őszinteségükben, de azért sehogysem találta rendén levőnek, 5660 12| sincs pénzem.~ ~- Hát akkor sehova se megyek, - kapott az alkalmon 5661 3| senki, és mi sem megyünk már sehová sem. Ugy élek itt, mint 5662 11| álmodoznak, vagy amikor sejtelmeik vannak.~ ~Leült s kezébe 5663 2| hozzá, hogy ténsasszony. Sejtem, hogy azok közül a rokonok 5664 10| lelkem, mintha semmit sem sejtenél, ne izgassuk szegényt, ugy 5665 2| a szirént kellett benne sejtenie; az ingerből kelt ki az 5666 2| mozdulatlan maradt s a sejtés kimondhatatlan nagy gyönyörétől 5667 3| napsugárból is egész tavaszt sejtesz. - Elmult az már! Béla kiirta 5668 7| jóbarátunk, aki „mindent tud” és sejteti velünk, hogy mi pedig semmit 5669 11| barátnők tréfás mondásai sejtetik, hogy mindamellett is egy 5670 2| Róza tudott egy szemernyit sejtetni abból, hogy csakugyan rokonnak 5671 3| istenek kiválasztottját sejtettem ő benne. Aztán, a mig pihent, 5672 4| haragját, ingerlékenységét sejtjük bennök; meg azt a soha nem 5673 1| önkénytelen sóhajtással, ami sejttette, hogy az a nyugalom, amelyet 5674 10| Ügyetlen!~ ~- Was? Selber áner!~ ~Egy pillanatig farkasszemet 5675 8| s kacagva lengette a kék selyem szalaggal vastag fonatba 5676 8| gondosan összehajtogatott selyempapirost, amelyből csakugy ömlött 5677 1| pokol leányától, aki a haja selyemszálaival jobban megkötözött, mintha 5678 8| sörénye hosszu, aranysárga, selyemtapintatu, a melyet mikor Mr. Millar 5679 7| szurt maga elé villájával a semmibe. Azt a láthatatlan gazembert 5680 2| Sohasem volt szerencsém semmiben, de legkevésbbé a játékban. 5681 10| Mennyi megalázó fitymálással, semmibevevéssel!... Még kisütné róla, hogy 5682 8| nem is adta volna a lovát semmiért sem. Az, hogy a nagy vagyonáért 5683 12| észszel, mint erővel. Ma semmiesetre se mozdul, érti? Holnap 5684 12| ugysem lehetett költeni semmire sem, minek hordta volna 5685 5| borbélyinas!~ ~De mindez semmisem volt ahhoz képest, amikor 5686 13| most már tisztán látok, ön semmivé akar engem tenni!~ ~Vad 5687 9| könyvét. Azóta az élők közt senkije sincsen; számára csak az 5688 10| éltem és nem szorultam soha senkire sem. Már irodavezető is 5689 9| És nem volt mellette senkisem ebben a nehéz időben, amikor 5690 11| Pajkos mondások, amikkel serdülő vagy tán már egészen nagy 5691 2| És mindegyik hozzálátott serényen, hogy rendet csináljon a 5692 12| volna, ha ez a tudat nem serkenti, nem tartja ébren.~ ~A mozgás 5693 2| volt, már pedig valóságos sértés lett volna, hogy álszenteskedő 5694 2| ellenfelével.~ ~A tettleges sértések után nem lehetett szó békés 5695 5| Határtalan gőgje nem birna el ily sértést; nem törődne akkor a fegyházzal 5696 2| párbajt vivjanak a halálra sértett felek, minthogy Kondor Endre 5697 8| jó ösmerősök. Van valami sértő, valami lealázó abban a 5698 10| tüzelj, felelt az asszony sértődve s fölényes gunynyal. Még 5699 7| a kocsisnak, hogy gyalog sétál vissza az erdőn át.~ ~A 5700 5| Bent van. A gyermekek sétálni mentek.~ ~Berkiné egyedül 5701 2| készülődik, mindjárt ott settenkedett körülötte.~ ~- Ákos bácsi, 5702 7| jóakarója azt tanácsolja, hogy siessen mindjárt Parajd-Csalitosra. 5703 10| Menjenek, ha muszáj, hanem siessenek vissza. ‘Iszen már holnap 5704 2| biztató szavát hallanám: siessetek!... Azt a szomoru történetet 5705 2| bocsánatot kell tőle kérnünk! Siessünk, mert ma elutazik.~ ~Félix 5706 10| egy szárnyasegér odujába siet, mormogta fogcsikorgatva.~ ~ 5707 4| folyvást, mintha nagy-nagy sietés után még most is izzadna. 5708 3| Most megyek, - mondta, - sietnem kell, különben itt hagy 5709 11| mulva indul a vonat, tessen sietni, ha nem akar itt rekedni.~ ~ 5710 2| következett a tengeritörés. Sietnünk kellett a Bandi azzal vált 5711 1| senki sem tud róla. Önhöz siettem, ügyvéd ur, mindenekelőtt. 5712 1| hivatalos közeggel együtt sietünk az ön lakására, hogy a tényállást 5713 11| nyilván afféle pelyhedző állu sihederek tollából; nagy költők aranymondásai, 5714 4| lehetetlen lett volna egy egyenes sikba beállitani, mert Ádámcsutkás 5715 2| hallatszott egy kis törpe bagoly sikoltása; az ifjabb Sasnak eszébe 5716 2| gazdátlan ponny.~ ~Róza iszonyu sikoltással szaladt le a lépcsőn. Vad 5717 5| szorongatta, hogy az asszony végre sikoltozott a fizikai fájdalom miatt. 5718 8| Loreley elől, mindig elől; a sikon, a fordulónál, a távoszlopnál, 5719 12| sem volt, hogy kiugorjon a sikságra, ahol futni sem tudott volna 5720 9| fehér liliomnak a fényes simasága, mintha csak bübáj okozta 5721 6| leküzdeni a vágyát, hogy meg ne simogassa.~ ~*~ ~Mindössze az érsekujvári 5722 5| is türnöm kellett, mint simogatja buja kézzel a karomat, a 5723 3| egy gyermeket s elkezdte simogatni, dédelgetni.~ ~- Beszélj 5724 5| levő asszony csak tovább simogatta a doktor fejét.~ ~- Nem 5725 2| legnyugodtabban gondolkodjék, rászólt Simonra, a ki véletlenül épen az 5726 2| kezének a Jenőéhez kellett simulni.~ ~- Ti szerettek engem 5727 7| kacér kötekedéssel! Hogyan simult az urához, majdnem beolvasztva 5728 11| találta, hogy lekapja a sipkáját s az előkelő budapesti (!) 5729 10| fütyörésző, félrecsapott sipkáju katonatisztbe.~ ~- Ügyetlen!~ ~- 5730 5| tudta, hogy egy kis igazi sirás többet enyhit minden fájdalmon, 5731 2| harangjának bus kongásába csengő sirassál vegyült bele a kápolna lélekharangja 5732 9| csukló, szivszakgató belső sirással kezdett jajgatni halkan.~ ~ 5733 9| egyhangu multban, amikor egy sirdomb körül forgott a nap s a 5734 9| magányban, közel ahhoz a zöld sirdombhoz, amely alatt a katona pihent!...~ ~ 5735 9| sincsen; számára csak az a sirhalom él.~ ~Esztendőről-esztendőre 5736 5| sirva esküdött, hogy még a sirjában se lesz csöndes nyugodalma, 5737 2| könytől, amit a temetőben sirnak utána.~ ~Egyszer csak nem 5738 2| meghaltam volna, bizonyosan sirtatok volna ti ketten.~ ~Róza 5739 10| felriadt, s torkaszakadtából sivalkodott. Annak még didi kellett. 5740 4| reménytelenség kétségbeejtő, sivár tudatával.~ ~Akit szeretni 5741 12| viskók s következett az igazi sivatag, a Sprecsa völgye irányában.~ ~ 5742 12| keresztül-kasul vonulnak a téli sivatagon.~ ~A sárga egyre jobban 5743 10| ura vetetlen ágyára, hadd sivitson. Bánta is most. Ő tulharsogta, 5744 2| Könyv nélkül tudta a skálákat s a mint a zongora hangja 5745 10| szokni, ehhez az ideges skelethez, akin semmi, de épen semmi 5746 4| a fák s a bokrok, mintha smaragdkővel lett volna kifaragva az 5747 7| puha mohok közé. Mikor a smaragdsugarak tengerében megcsókolta az 5748 7| besütött a nap. A barlang smaragdzöld halvány fénynyel telt meg. 5749 9| kétségbeesve engedte, hogy hadd sodorja el az az őrület, ami elfogta 5750 2| ugyanakkor Jenő finom cigarettet sodort s az illatos dohányt két 5751 10| bizony még ki találsz hozni a sodromból.~ ~- Ugyan?! - szólt a nő 5752 13| Egyébiránt az utakról el volt söpörve a hó s a zuzmarás fák ugy 5753 5| jól lehetett látni, hogyan söpri a szél az akácok sárga leveleit, 5754 8| Loreley futott, az aranysárga sörény rendesen ott libegett kezdettől 5755 8| hozzá és meg nem csókolta a sörényét. Akkor megnyugodott.~ ~A 5756 8| fonatba erőszakolt aranyszinü sörényt, mely egy nappal előbb még 5757 10| igaza, nem azoknak, akik sötéten festették a jövőt is, akik 5758 2| meglobogva s árnyékot rajzolva a sötétes falakra.~ ~- Azt hiszem, 5759 13| doktora. Szegény ember.~ ~- Soh’se sajnáljon. Nincs itt 5760 11| barátnőiknek; azután szentimentális sóhajok, nyilván afféle pelyhedző 5761 4| sohasem emelkedett a kérő sóhajtás ereje fölé. Összecsapzott, 5762 12| Amint magához tért, első sóhajtása volt: a m a m a.~ ~Másnap 5763 1| kezdte az orvos önkénytelen sóhajtással, ami sejttette, hogy az 5764 2| gyermek nem felelt. Fájdalmas sóhajtást hallatott, azután lehunyta 5765 10| vörös borral.~ ~- Szegény! sóhajtotta titokban az édes jó asszonyka.~ ~ 5766 10| verset tudott és ábrándosan sóhajtozott, célzatosan emlegette élete 5767 9| sokáig nézte, kezét tördelve, sóhajtozva.~ ~Ha azt mondta volna valaki, 5768 4| hallotta, mintha valaki sóhajtva mondta volna: Kornéliusz!~ ~ 5769 2| valaha s a két Sas-fiu, aki sok-sok év után most először látta 5770 9| történetre kevesen emlékeznek. Sokan meghaltak azok közül, akik 5771 10| Családi összeköttetései révén sokára eljutott odáig, hogy az 5772 7| sikoltás hallatszott.~ ~Somban kezdett megaludni a vér. 5773 7| első szó: „vigyázzon...”~ ~Somnak a hajaszálába is belenyilalik, 5774 2| szegény párát. - De nem a sopánkodásnak van most ideje, hanem a 5775 3| magával ragadja, mihelyt egy sora megjelenik. El kellett készülnöm 5776 2| a tajtékpipák gondosan sorba állitva, a legöblösebb az 5777 2| világban, ahol a végtelen sorokba rakott buzakeresztek kincse 5778 2| befalazták a fekete koporsót a soros üregbe. A többiben még mindenütt 5779 2| De bennünket nem az ő sorsa érdekel most, hanem a gyermeké; 5780 9| amig csak a kinyilt virág sorsára nem kezdett jutni, amig 5781 2| lenni és türelmesen viselte sorsát. Hisz’ ő az idősebb, neki 5782 2| mikor itt van s törődhetem sorsával akkor is, ha neveltetése 5783 10| elhagyatottságában szomoru, bizonytalan sorsnak néz eléje. Barátja akartam 5784 10| Mert jónak, nemesnek és sorsüldözöttnek tartottam önt, aki tele 5785 11| egyszerü, de szivből fakadó pár sort bizonynyal egy jó anya irta, 5786 11| aranynyal himezve ez a szó:~ ~„Souvenir”~ ~A költő könnyed mozdulattal 5787 2| hajlékony, karcsu, kissé sovány; arca finom és jóságos kifejezésü; 5788 8| inkább bámulatosan kitünt sportban. Még versenylovait is többnyire 5789 12| következett az igazi sivatag, a Sprecsa völgye irányában.~ ~Ló és 5790 12| végre Dobojt is, a második stációt.~ ~Onnét még aznap tovább 5791 11| rendelkezzék benne mindennel... stb.”~ ~A szegény egyszerü kisvárosi 5792 8| Mr. Millarnak volt. A sterlingek nem is font, hanem mázsaszámra 5793 2| furcsa lenne, ha bele találna sülni a frázisokba s hirtelen 5794 12| de azért még két fokkal sülyedt a hőmérő. A farkasok az 5795 12| tudja, mi van itt, azért sürgeti, hogy a hugom lakodalmára 5796 10| Gábort!~ ~- Gyerünk no, - sürgette - hogy annál hamarább visszajöhessünk.~ ~*~ ~ 5797 6| Ő kitalálja; hogy utánam sürgönyöz; valahol még feltartóztatnak;... 5798 2| s a segitség megjött. A sürű, fekete felhők egyszerre 5799 12| Jala-völgyben fagyos északi szél süvöltött.~ ~A hó tökéletesen befujta 5800 2| jövőre az eszményt; most egy sugár világitott be a homályba, 5801 2| nyugati égről visszatüző sugaraktól szinte forrni látszott: 5802 2| lénye igazi verőfénynyel sugározza majd be ezeket a falakat; 5803 4| asszony, akiből szeliden sugárzott ki az üdvözités minden képessége. 5804 12| megmagyarázhatatlan ösztöne sughatta neki, hogy ha be talál esni 5805 1| eléjök sietett, pár szót sugott a fülébe.~ ~Nemsokára egyedül 5806 8| szörnyeteg ellen védekezett, ugy suhogtat önkénytelenül a vesszejével.~ ~. ~ ~ 5807 2| akarhatja, hogy ez a csapás is sujtson. Öregszem bátya s elvesztettem 5808 2| szemét.~ ~Jenőről a világ sulya szakadt le. Örömében könyezve 5809 13| febris intermittensszel sulyosbodva; egyébiránt haladó melancholia...~ ~ 5810 11| ujjával végig fésülgette sűrű haját s ábrándos szemmel 5811 7| Folyvást hallja a sátán suttogását. Azt a gazembert, aki igy 5812 7| elkeveredett.~ ~Mintha örökösen suttogott volna valaki. Mintha biztatta 5813 8| kivált a lóversenyeken, ahol szabadabb a vásár, ahol nincs korlátja 5814 12| gyakorlatot sem lehetett a szabadban tartani. A bakák, valamint 5815 2| meggyőződésemből; óhajtom, akarom, hogy szabaditsd ki magadat multad minden 5816 2| elvadult s az előtt nagyon is szabadjára eresztett népét: a közönséges 5817 2| nem adott sokat rá.~ ~- Szabadság kell most ennek, levegő 5818 5| egyszerre szárnyok nő a szabadságoknak, a kiváltságoknak. Amit 5819 10| órácskára feltétlenül el kell szabadulnom. Az isten szenteljen meg, 5820 2| az emlékek mind egyszerre szabadultak volna az agyából, a szivéből 5821 2| gőzgép szellentyüje, mely szabályozza a feszerőt.~ ~Mindenféle 5822 2| ellenfelek nyolc napi időt szabtak volt a sors itéletének végrehajtására 5823 12| gyüjtve turja a jégmorzsákat, száguld velök az Isten tudja merre.~ ~ 5824 4| a mézek méze egy asszony szájára felkenve mind. S az a mézes 5825 1| volt, leemelte a poharat a szájáról, rám nézett, szólani akart, 5826 4| felkenve mind. S az a mézes száju asszony nem alszik, hanem 5827 5| Meg kell mondani a szakácsnénak, hogy itt van a borbélyinas, 5828 9| még a hantok alatt is az a szakadatlan áradó köny, amit érte sir 5829 12| eltéveszti az utat s a havas szakadékok közt csonttá dermed. Itt 5830 2| késtek, annál jobban rájok szakadhatott az este. Nem volt mit tenni, 5831 2| isten nem akarta, hogy ott szakadjon meg az én szivem is, ha 5832 4| Rendetlen, ritka, savószin szakáll és bajusz keveredett össze 5833 2| hogy elvégez mindent a maga szakállára s ha egyszer bevégzett ténynyel 5834 8| fogja kiszedni minden szál szakállát.~ ~Mr. Millar nagyon szomoruan 5835 6| alázatosan mondta:~ ~- Csak egy szakaszom van még ezredes ur, de ott 5836 12| el a zászlóalj-ügyeletes szakaszvezetőt.~ ~Kint kemény téli idő 5837 10| odaadta neki a mellét.~ ~A szakgatott, zürzavaros hangok lármájába 5838 2| Jenő türelmetlenül szakitotta félbe:~ ~- De mikor oly 5839 6| észrevette s intett, hogy csak ne szakitsa félbe; kimerülten s a halántékát 5840 2| Róza iszonyu sikoltással szaladt le a lépcsőn. Vad fájdalom 5841 8| kacagva lengette a kék selyem szalaggal vastag fonatba erőszakolt 5842 2| fésülve a fején s ugyszólván szálankint lepomádézva, hogy takarja 5843 9| környéken s egy századot ott szállásoltak el. A szép kis néninek tiszt 5844 11| Elesteledett s utközben meg kellett szállnia abban a kis vidéki városban, 5845 7| lett az erdő homályában szálló különös illatoktól, amelyekbe 5846 4| egymást.~ ~Mintha a sátán szállotta volna meg, oly érzései voltak.~ ~ 5847 6| Ott egy első osztályu utas szállt fel, s ugyancsak morgott, 5848 7| birná ezt a nyomoruságos szalmaözvegységet. A Parajd-Csalitosról jövő 5849 2| Karon fogta a fiut s vitte a szalonjába.~ ~A zongorázás nagy gyöngéje 5850 2| meg egy falat paprikás szalonnát bizony nem adott volna semmiféle 5851 2| gazdagon lepkeként csapongtál a szalónokban. Bizonyitsd be, hogy nem 5852 2| és ujdivatu rajta, fekete szalonruhájának a finomsága nagy ellentéte 5853 1| borsódzott, pedig tudom, hogy szamárság, lehetetlenség minden, amit 5854 8| hogy a totalizatőrnél az ő számát rakták meg legjobban. Elég 5855 6| kereste a szavakat, de nem számitásból, hanem hogy minél őszintébb 5856 5| e közben unatkozó arccal számitgatta ki, hogy merre lesz legokosabb 5857 10| összeköttetéseimre nagyon keveset számithatok. Hisz’ pályámon már eljutottam 5858 2| vetve végképen, de te még számithatsz olyan boldogságra, a milyennek 5859 12| tölt el az utazással, nem számitom be. Hisz megeshetik, hogy 5860 8| előre nem látható esetekre számitva; szóval gentleman az egész 5861 2| hogy beleszokjék ebbe a számkivetésbe s e közben olyanokat nyögött 5862 3| Talán megint valami számla, mondta cinikus mosolylyal. 5863 12| most nekem kellett az ezred számlájára előlegeznem. Magamnak sincs 5864 13| sarkában, az nem ketyeg, némán számol be a muló idővel.~ ~Mintha 5865 2| töröd magadat itthon? Sokat számolsz ugy-e? Megerőlteted a fejedet 5866 2| idősebb, eszébe sem jut, hogy számon tartsa a szülői gyöngédségeket 5867 3| mellett megtalálta azt a számot, a mit keresett; egy kicsit 5868 2| katonadolog ez, a mi még számtalanszor fog ismétlődni. Most csak 5869 1| hogy a Galagonya-utca 23. számu ház az övé.~ ~Biz az pedig 5870 2| A nagy ebédlőben volt számukra teritve. Ódon butorok, faragott 5871 2| mellett. Sürü szemöldöke alól szánakozva nézett a gyermekre, a ki 5872 4| beteg lélekben volt. És szánalma a véghetetlenségig kezdett 5873 3| hétig bolyongtunk a világban szanaszét, jóformán megállás nélkül, 5874 7| előtt valami történt, ami szándékában megállitotta.~ ~Az ajtó 5875 2| oly őrült, mint nevetséges szándékáról, de nem birtam vele. Az 5876 2| helye, de téged ment a jó szándékod, hogy vér nélkül akartad 5877 2| vonhatta kétségbe a nemes szándékot s a mi Rózát illeti, ő valósággal 5878 10| él is. Ha kellett magát szánnia valamire, ha nem akart örökké 5879 4| élete árán is örök titoknak szánt érzékisége.~ ~Megőrült volna, 5880 2| elhatároztam, hogy itt maradok, szántó-vető leszek; követem apánk példáját 5881 2| belsőséggel, meg vagy ötszáz hold szántófölddel, eddig érintetlen, de a 5882 2| tág messzeségben elterült, szántóföldjeivel, rétjeivel, mezőségeivel, 5883 3| mintha még jobban kinyulnék, szaporodnék, Béla folyvást álmos és 5884 5| hegyeket dönt le és tengereket szárit ki két találkozni vágyó 5885 2| valahonnan az épület hátulsó szárnyából, világosság áradt ki és 5886 10| van a kalitkájában s ő egy szárnyasegér odujába siet, mormogta fogcsikorgatva.~ ~ 5887 5| a büvös szótól egyszerre szárnyok nő a szabadságoknak, a kiváltságoknak. 5888 7| Egy ilyen levélben maga a szarvas ördög lakik.~ ~Az ember 5889 2| egyszerüen éltem, mint egy szatócs; az egyenruhámat is csak 5890 10| mert gondolni, legfeljebb a szatócskisasszonyok közt kereshette jövőjét. 5891 2| is, szegényesen; utolsó szava az volt, hogy valami drága 5892 1| mert biztam benned, hogy a szavadat megtartod, hogy te is jössz 5893 2| mondókájával. Szelid komoly szavaiban nem igen volt olyan, ami 5894 10| S most hogy kiforgatja a szavaimat! Hát nem folyvást azt beszéltem, 5895 2| történeteket. Bandi szinte nyelte szavait.~ ~S hogy a szegény világfi 5896 5| ortografia, de annál lángolóbb szavak. Szerelmi vallomás egy férfihoz.~ ~- 5897 10| emlegetett. S aztán sokat szavalt, mert sok verset tudott 5898 2| magához huzta:~ ~- Komoly szavam van hozzád hugom, - szólt 5899 8| igy is imádni foglak. A szavamat pedig meg nem szegem egy 5900 3| ki a felesége első békitő szavára lecsillapodik s szelid lesz, 5901 12| tiszt ad pénzt, én majd szavatolok a jövő havi gázsija erejéig. 5902 2| már magában az, hogy egy szavával féken tudta tartani a puszta 5903 9| Hadgyakorlat volt a környéken s egy századot ott szállásoltak el. A szép 5904 9| férfiak kilencvenkilenc százaléka igy gondolkodik: „Meghalni 5905 2| jajgatott.~ ~Ákos, a ki százszor látta már a halált s hozzá 5906 3| vetélytársam lesz; nálamnál szebbek, elmésebbek, méltóbbak ő 5907 2| nyugosztalja. Ez ráncba szed bennünket, nem hiába hogy 5908 2| szedret, piros pipacsvirágot szedett, idegenül érezte magát ebben 5909 2| elvitte a tarlóra szedret szedni: rögtön kinevezte barátjának, 5910 4| megérinthette annak a ruhája szegélyét, akiért olyan lemondással 5911 8| A szavamat pedig meg nem szegem egy arany tengerért sem! 5912 2| eddig. De most itt volt a szegénység réme a háta mögött, az bizony 5913 2| dobálódzott az ezresekkel, szegénységet jelent. Inkább ösztönből, 5914 10| sem sejtenél, ne izgassuk szegényt, ugy is kedvetlen egy kicsit.~ ~ 5915 2| vezetéséhez, - nem akarta kedvét szegni öcscsének, a kit ugyis féltett, 5916 2| folyvást siró özvegyhez szegődött, akit nagy nehezen, sok 5917 10| szó sincsen. Hanem bizony szégyen-gyalázat lenne egy gavallér emberre 5918 5| Fellobbant benne a férfi szégyene, akit egy másik férfitól 5919 2| Azt hittem, elsülyedek szégyenletemben; a botrány rendkivüli volt, 5920 7| millió darabokra tépte s széjjel szórta a barlang sötét hátterébe.~ ~ 5921 5| csendesedett. Zugó agyát a szék támlájára szoritotta s ekkor 5922 2| Ódon butorok, faragott székek, egy nagy cirádás pohárszék, 5923 2| se lehetett volna másik szekeret kapni. Pedig onnan szekérrel 5924 2| szekeret kapni. Pedig onnan szekérrel is jó egy óra még az ut 5925 2| napig dolga van a megye székhelyén, pedig Budapestre indult. 5926 7| hogy behajtasson a megye székhelyére, ahol bevásárolt, kalabriászozott 5927 1| Doktor Király felugrott a székről, ugy beszélt tovább elfojtott 5928 2| Ákos másnap maga ment be a székvárosba, hogy haza hozza Bandit.~ ~ ~ ~ 5929 5| folyvást lejebb, amig egy másik szél-kölyök el nem kezd vele lapdázni 5930 4| ragyogás volt az ur. A teljes szélcsöndben olybá, tüntek fel a fák 5931 2| erkölcsi védője.~ ~A sok szeleburdi közt talán egyik sem volt 5932 12| fogta pártját.~ ~A vijjogó szelek utána futkostak a bosnyák 5933 2| ponny vérszemet kapott a szeles gyermek sarkantyuja alatt 5934 2| volna, - szólt Ákos, egy szelet hust véve ki a tálból. A 5935 10| dohogott:~ ~- Ez a Laci szeleverdi volt egész életében s az 5936 10| férfi összeszedte magát s szelidebben szólott. Gyere beljebb Eszter, 5937 10| hangok lármájába furcsa szelidséggel olvadt bele egy diákgyerek 5938 5| felületes ember léha tréfákkal szellemeskedett az ő rovására. Mikor a jámbor 5939 2| rá nézve, mint a gőzgép szellentyüje, mely szabályozza a feszerőt.~ ~ 5940 3| virágágyak vannak, s a melyben szellőt, illatot, napsugarat oly 5941 2| gyere inkább velem a mezőre, szellőztesd ki kissé a fejedet; nem 5942 8| Péterhez, csakhogy szemtől szembe állhasson egy pillanatig 5943 12| szomoru látománytól kicsordult szeméből a köny végig pergett arcán, 5944 2| battisztzsebkendőt tart, gyakran emeli szeméhez, gondosan borotvált arcán 5945 2| Ki volt kelve az arca s a szemei villámokat szórtak.~ ~- 5946 2| azután lehunyta megint a szemeit. Nagyon megüthette magát.~ ~ 5947 10| őszbevegyülten, s fátyolos sárgás szemeivel nagyon elnyüttnek tetszett 5948 2| elegáns urhoz, aki tágra nyilt szemekkel bámult rá, mint a kisértetre.~ ~- 5949 10| cselédje legyen az urának egy személyben. Belenyugodott volna abba, 5950 10| álmot sem dörgölhetem ki a szememből, máris nyuztok. Hát bankócsináló 5951 10| rögtön kiveszi mind a két szememet.~ ~- S csakugyan visszajösz?~ ~ 5952 8| tárt karokkal fogadja a szemérmetes társadalom. Csak annál jobban 5953 2| derogált neki. Róza tudott egy szemernyit sejtetni abból, hogy csakugyan 5954 5| karomat, a vállamat. Lángoló szemétől féltem, iszonyodtam, pedig 5955 9| telhetetlenül ölelte két szemével. És ha nem győzte kivárni: 5956 2| világosság körülöttünk, nem oly szemfényvesztő, a milyet valaha reméltünk, 5957 10| sarjadéka vagyok!~ ~A férfi szemmeresztve hallgatta végig. Hol leült, 5958 2| a zongora mellett. Sürü szemöldöke alól szánakozva nézett a 5959 4| ez a hivó, beszélő, igérő szempár megint.~ ~Kornéliusz ugy 5960 2| piros arccal, ezzel a fényes szempárral. Jobbról-balról megragadta 5961 5| volna kisérleni: most egy szempillantás alatt visszavivták egymás 5962 2| találnunk rögtön, igy is iszonyu szemrehányás érhetett bennünket azért 5963 10| Utóljára is titkos belső szemrehányásokat tett magának amiatt a könnyelmüsége 5964 11| Elemér!... hát ki ez?~ ~- A szemtelen! - mondta a kisasszonyka 5965 10| ember már hajnalban ide szemtelenkedett a mult havi pénzeért.~ ~ 5966 8| köze Péterhez, csakhogy szemtől szembe állhasson egy pillanatig 5967 6| a „menyasszonyáról”, aki szendén, éppen nem neheztelve vetett 5968 2| szemét, utoljára is ugy szenderült el félig nyitott szemmel, 5969 12| tekintett. Ott egy nagy szenes róka lapult meg, alig öt 5970 9| voltak ezek annak a folyvást szentebbé váló érzelemnek, amelytől 5971 12| vissza a magasságból.~ ~Az a szentek fejére illő fény már Magyarország 5972 2| ha egész életedet arra szenteled, hogy kárpótolod azt a szegény 5973 10| kell szabadulnom. Az isten szenteljen meg, gyere ide rögtön s 5974 10| megkönyörül rajtad. Ugy-e szentem?~ ~Az ártatlan fiatal asszony 5975 6| a lábát.~ ~Ezt a tiszta szentet, ezt a boldogtalan paradicsomi 5976 11| kedveskednek a barátnőiknek; azután szentimentális sóhajok, nyilván afféle 5977 9| hovatovább kevésbbé asszonyosak. Szenvedélynek nyoma sem volt bennök. A 5978 3| mit ir. Pedig a vért, a szenvedélyt, a lelkesedést sokkal inkább 5979 2| fáradtság látszik, mint szenvedés. Gyér haja balról jobbra 5980 8| szivügyébe. Az asszonyok nem szenvedhették. Lehet, hogy a tömpe orra 5981 2| nem ártott neki, vonásai szenvedők voltak ugyan, de semmit 5982 2| szót fogadni? Ellenben a szépanyánk. Sas Balázsné, matróna létére 5983 5| lélegzetet vett, a doktor fülét szepegés nesze csapta meg. Ez az 5984 11| vagyok Budapestről.~ ~Bármely szépirodalmi lap szerkesztőségében mondta 5985 2| végtelensége még igy is széppé tette; az álmatlanság nem 5986 10| számára semmit sem az élet szépségéből. Csak épen hogy szegényesen, 5987 2| képzeletében egész sereg szépséget látott most rajta, a mi 5988 2| a poharamat, erős altató szer volt az alján, az uram altatott 5989 1| egyik sem volt méreg. Erős szerek voltak, azért, hogy a viz 5990 8| valami megbolonditó, az olyan szerelemben, amit titkolni kell, vagy 5991 4| Igy élt volna Kornéliusz, szerelmében majd meghalva, de azért 5992 7| nem birt magával többé, szerelmesen és büszkén kacagott; kirántott 5993 9| maradt, s vallotta nekik a szerelmet forrón, képzelődve.~ ~Milyen 5994 6| most is fáj a válás első szerelmétől, s hogy ugyszólván - csak 5995 5| annál lángolóbb szavak. Szerelmi vallomás egy férfihoz.~ ~- 5996 8| Hozzá még az is, hogy bolond szerencséje volt a játékban, a mivel 5997 6| tej. Rahóty Gida kapitány szerencséjének tartja, hogy őrködhetik 5998 2| a kártya.~ ~Sohasem volt szerencsém semmiben, de legkevésbbé 5999 5| kétségbeesve, szinte nyomorultul szerencsétlennek látta gyermekkori barátnőjét: 6000 1| valamikép megmenthetem ezt a szerencsétlent, akinek nem hagy nyugtot 6001 2| azután szépen kiosztjuk a szerepeket. Te, azt hiszem, egy kicsit 6002 2| a ki nem játszott ugyan szerepet a társaságokban, de azért 6003 8| még a világon, a ki ugy szeresse, mint ez a szép állat? Hát 6004 5| Nem, édes barátom, nem szeretem. Sohasem szerettem, - felelt 6005 2| ki iránt csudálatos nagy szeretetet érzett, és semmi áron se 6006 1| forrásául tekintem, hanem szeretettel csüggök rajta, ugy, hogy 6007 2| ellátják, a tanárok mindnyájan szeretik...~ ~- De hisz ez pompás! - 6008 3| éppen valamit mondjon.~ ~- Szeretitek egymást! Ugy-e nagyon! Szeretni 6009 11| gyönyörü álomképével folytatott szeretkezését s a nagylelkek nonchalance-ával 6010 5| a feleségének s brutális szeretkezéssel nyalta-falta, szorongatta, 6011 1| bemutatást és az „esetet” szeretné hallani, nemcsak kiváncsiságból, 6012 8| az a szerelem, amely a szeretőért kinoz, egy elborult, összegomolyodott 6013 2| mint férje egy nőnek, akit szeretsz és becsülsz: akkor megnyugszom 6014 2| kellett simulni.~ ~- Ti szerettek engem ugy-e? - kérdezte 6015 2| Nem mintha valami nagyon szerették volna a vén Sast, - nem 6016 3| látogatta a nénjét, a mi szeretve tisztelt igazgatónőnket. 6017 10| tegnap, hogy be kellene szerezni valamit, amit az ura szeret. 6018 6| ugy; mintha neje volnék; szerezzen kettőnk számára külön szakaszt,