II.

Barczikay Péternek is csak egyetlen passziója volt a világon. A szeretője.

Francia ember ugy mondaná ezt, hogy: a barátnőm. A német ráfogná, hogy az az ő kincse; az olasz az édességek legédesebbjét kóstolgatná benne. A magyar ember nem kerülgeti a forró kását, hanem a mi a szivén, az a nyelvén: akit szeret, ha nem felesége, akkor szeretője.

Barczikay Péternek pedig nem volt felesége.

Adtak volna neki szivesen. Nemes leány, grófkisasszonyt, ha akarta volna. Nincs olyan mágnás-korona, a melyiknek a fénye ne gyarapodnék egy olyan tehermentes nagyszerü birtok jövedelmétől, a milyen az övé. Csakhogy mihaszna, ha késő? Ha egyszer a mesék aranyszárnyu Katica-bogara körülröpködte álmában, megbabonázta s mire felébredt, ott találta maga mellett a tündérbogarat egy aranyhaju asszony alakjában, a kinek a csókja emésztette, ölelése lelki nyomorékká tette? Ott is maradt nála aranyoshaju Katica.

Hogy szidták, hogy elitélték!

A jó barátai, akiket az ördög majd elvitt a titkolt irigységtől, egyre adták neki a tanácsot: „Látod Péter, nem neked való ez. Tönkre teszed a jó hiredet ezzel az élettel. A családok elhidegülnek tőled, kikerülnek; szemérmes asszonynép elfut előled, tisztességes leánynyal szóba se állhatsz...” Mig egyszer Péter nyakoncsipte őket és kidobta egymásután valamennyit. Hanem az a tucat párbaja, a mi erre következett, egy cseppet sem vitte közelebb ahhoz, hogy most már tárt karokkal fogadja a szemérmetes társadalom. Csak annál jobban rettegtek tőle a Tartuffe-ök.

Hát azután?!

Bánja is azt, aki szerelmes! Kivált aki a szeretőjébe szerelmes.

Mert van abban valami megbolonditó, az olyan szerelemben, amit titkolni kell, vagy legalább illik; amihez a világ nem adta beleegyezését, amire pap nem adta áldását.

Az a csók, amit a feleség ad, meggyógyit; az a csók, ami a szerető ajkán terem, beteggé tesz. Az a szerelem, amit a feleség iránt érzünk, csendes, sima tenger, melynek mélyében meglátszik a vizek csudás világa, a játszó hallal, a tarka-barka korallerdővel, a sziklára boruló tengeri moha bársonyával; az a szerelem, amely a szeretőért kinoz, egy elborult, összegomolyodott végtelensége az ős vizeknek, amelyből minden pillanatban kiemelkedhetik a háborgó hullám, amelynek hiába keresi belső képét a vigasztalásért esengő szem, amelybe soha sem tudni, hogy mikor csap le a láthatatlan felhő villáma.

Barczikay Péter szerelmes volt aranyhaju szeretőjébe és tüntetett ezzel a szerelemmel.

A hol ő volt, ott volt mellette aranyoshaju Katica is: a szinházban vagy a templomban.

A Tartuffe-ok majd kipukkadtak a méregtől.