Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library
Kosztolányi Dezso
Fürdés

IntraText CT - Text

  • AZ AZ EMBER
Previous - Next

Click here to hide the links to concordance

AZ AZ EMBER

Van egy ember, akivel állandóan találkozom. Én nemigen szoktam törõdni a járókelõkkel, villamosszomszédjaimmal. Õk mennek a dolguk után, én is megyek a magam dolga után.

De ez az ember egészen más. Amikor elõször pillantottam meg az utcán, egy végzetes, számomra feledhetetlen napon, már öt-hat éve ennek, egyszerre szöget ütött fejembe, vajon ki lehet? Nem ismertem õt, mint ahogy ma sem ismerem. Úgy éreztem azonban, hogy már láttam valahol. Akkor nyilván még csak tévedtem.

Annál kevésbé azóta. Azóta csakugyan látom itt és ott, mindenütt. Ha reggel kilépek az utcára, okvetlenül elém jön, s estig találkozom vele átlag ötször-hatszor. Sokkal inkább foglalkoztatott, sokkal inkább latba vetettem az eshetõségeket, semhogy ezt a véletlenek puszta összejátszásának tekinthetném, s annyit máris megállapítottam, hogy nem lakhatunk egy környéken, érdeklõdési körünk hivatásunk, társaságunk semmi esetre sem egy. Ennek ellenére gyakran megesnek ilyesmik. Délben észreveszem õt a korzón. Hirtelen el kell futnom a város másik részébe, egy ferencvárosi szállítóvállalathoz, valami illetéket kifizetni. Mire odaérek, kocsiban robog elõttem. Délután temetésen vagyok, közben megfájdul a fogam, sietve keresek egy patikát, a temetõhöz közel, akármilyent. Amint berohanok a patikába és aszpirint kérek a gyógyszerésztõl, ki más ül ottan egy székben, sétabotjára támaszkodva? Az az ember.

Az az ember, akit nem ismerek, az az ember, akit lenézek, utálok, aki feldúlja idegzetem, nem hagy gondolkozni, aludni, lélegzeni. Nem feltûnõ. Hiszen ha feltûnõ volna.

Sokkal jobb modorú. Mindig szerényen halad mellettem, szinte meg se lát, de ott van színházi fõpróbákon, bélyegkereskedésekben, földalatti megállóhelyeken, a Gellérthegy tetején, tûzvészeken és elemi iskolai vizsgákon, mindig ugyanott, ahol én.

Nyáron két hónapig nem láttam ismerõs arcokat. Grenoble-ból kirándultam az alpesi hegyekbe. Útközben a gépszekér megállapodott egy isten háta mögötti faluban, hogy ebédeljünk. A többi kirándulóval együtt én is leszállottam, egy kis kávéházba tértem, hol francia munkások vörös bort ittak, s fehér kenyeret rágtak hozzá. Mindjárt a bejáratnál egy úr ült, természetesen, szinte magától értetõdõen, s újságot olvasott. Megdermedtem. Õ volt.

Mondanom sem kell, hogy mikor õsz elején hazajöttem, elõször is beléje botlottam. Ettõl kezdve a helyzet csak rosszabbodott. Most már úgy nyüzsög körülöttem, mintha háromezer példányban forogna közkézen. Ha kitekintek az ablakon, a járdán szalad, minden kocsiban és fölvonóban õ terpeszkedik. Elviselhetetlen.

Végre is nem bírtam a titkot magamba fojtani; ismerõseimhez fordultam. Leírtam személyét, ruházatát, szokásait. Mindegyik ismerõsöm elmosolyodott, mindegyik szemében az emlékezés fénye villant fel, s mindegyik így szólt:

- Ja, az? Azt én is folyton látom. Te is? Érdekes. Évek óta töröm a fejem, hogy ki lehet?

1925

 




Previous - Next

Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library

Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC
IntraText® (V89) - Some rights reserved by Èulogos SpA - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License