Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library
Kosztolányi Dezso
Fürdés

IntraText CT - Text

  • UTCAPAD
Previous - Next

Click here to hide the links to concordance

UTCAPAD

Vasárnap délután egy utcapad legszélén ülök a ligetben, egyedül. Nézegetem, hogy halnak meg a levelek. Minden levélnek üt egyszer az órája. Az órának egy percében, a percnek egy másodpercében le kell hullniok. Soha, míg a világ áll, nem kerülnek többé föl a gallyra.

Ez a pillanat ünnepélyes. Mindegyik más és más módon pusztul el. A levéltragédia is egyéni. Van olyan, akit a szél lebbent el, de van olyan is, aki sárgán, kiszáradtan, a végelgyöngülés görcsével kapaszkodik a fába mindaddig, amíg lehet, aztán megadja magát a másíthatatlannak, lepottyan, elvegyül az avarral. Némelyek halálos röpülésükben még egy hosszú ívet írnak le, mintha késleltetni akarnák a megsemmisülést. Ezek hattyúdalukat éneklik. Némelyek párosával távoznak el. Ezek aszerelmes levelek”. Némelyek pirosak a láztól. Ezek a betegek. Némelyek pedig szinte várják, hogy végük legyen, teljes súlyukkal merõlegesen zuhannak a földre, mintegy megkurtítva az utat, önkéntesen. Ezek öngyilkosok, akik a hatodik emeletrõl ugranak le.

Amíg így játszadozom gondolataimmal, a pad túlsó végérõl egy hang riaszt föl. Ez a hang ezt kérdezi tõlem: „Szabad?”

Odafordulok, s látom, hogy egy leány áll ott, divatjamúlt rövid szoknyában, harangkalapban, melyet kamaszfürtjére húzott. Szeme fekete, szemöldöke majdnem kormos. Arca csinos.

Zavartan intek, hogy szabad. Erre a leány leül a pad másik végére, a legszélére, s maga elé néz.

Most már nem a levelek érdekelnek, hanem ez a leány. Eddig még senki se kérdezte tõlem, hogy szabad-e leülni az utcapadra. A kérdés megdöbbent. Végre az utcapad mindenkié. Az utcapad az igazi köztulajdon. Az utcapadon újságot olvasok, körmöt tisztítok, szõlõt eszem papírzacskóból. Az utcapadon végigheveredem fényes nappal, és horkolok. Az utcapadon, ha kedvem van, fõbe lövöm magam.

Hát miért tudakolta ez a leány, hogy leülhet-e ide? Mihelyt hallottam szerény, kedves hangját, tudtam, hogy csak cseléd lehet. Rápillantok, és föltevésem megerõsödik. Keze, melyet igyekszik rejtegetni, érdes a házimunkától. Elsõ föltevésem, hogy kalandot keres. Valóban így is van. Mi se volna könnyebb, mint kielégíteni várakozását. Meg lehetne szólítanom. Kitûnõen mulattatnám, s magam is kitûnõen mulatnék. Szerelmet is vallhatnék neki. Esetleg azonnal megkérném a kezét.

Csakhogy õ merõben más kalandot keres ezen az ünnepnapi kimenõjén. Egy utcapadon akar ülni azúritársadalommal, mint egyenlõ, rangrejtve. Ezúttal én vagyok azúritársadalom. Azzal az angyalian félszeg móddal, ahogy engedelmet kért a leülésre, értésemre óhajtotta adni, hogy õ tudja a modort, s ezzel, amivel el akarta palástolni, hogy cseléd, voltaképp közölte, hogy cseléd. Ennélfogva ezt tilos tudomásul vennem. Nem szabad közelednem hozzá. Ezzel szétrebbenteném káprázatát, elrontanék mindent. Nekem is tettetnem kell.

Én tehát kiszolgálom õt, amennyire tõlem telik. Egyetlen mozdulatommal se utalok arra, hogy sejtem kilétét. Félszegnek, habozónak mutatkozom. Tájékozatlan tisztelettel tekintek feléje, aztán a levegõbe bámulok. Sokáig, nagyon sokáig ülünk így, boldog együttesben. Az a végzetes, áthidalhatatlan távolság, mely elválaszt bennünket az utcapadon, nem kisebbedik. Fölöttünk a ponyvaregények nagy szenvedélye lebeg.

Olykor élveteg közönnyel a karfára lógatom fáradt kezem, melynek ereiben kék vér csörgedez, nyilván még a keresztesháborúk korából. Azt játszom, hogy én vagyok a gróf, az a jobb sorsra érdemes gróf, aki annyit, de annyit csalódott. Õ pedig azt játssza, hogy õ a grófkisasszony.

1929

 




Previous - Next

Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library

Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC
IntraText® (V89) - Some rights reserved by Èulogos SpA - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License